Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-26 / 34. szám

2 34-ik szám. NYIRVIDÉK 1906. augusztus 26. A vármegye és Nyíregyháza is könnyen találhat erre alapot. Azután vármegyénk és városunk elég ideig viselte hazafias gondolkozásának eddig kijáró jutalmat, a mindenkoron való közösögyes kormányoktól szenvedett mellőzését . . . felvetett kulturális törekvésünknek tehát immár a mai lormánytól is iréltán elvárhatjuk megfelelő felkarolását . . . ésakkor,édes barátom, a te előre termelt gondolatod nem dicső álom, hanem valótágra váltható ragyogó eszme! Ne vedd rossz néven ennélfogva tiszteltbarátom, ha a köztüuk fennálló, szeretem hinni, mind a kettőnk által ápolt régi baráti köteléket arra használtam fel, hogy nálad a te régi cikkelyeid feltámasztása iránt reclamálok és a dr. Jósa András augolországi tapasztalataira utalással, arra kérlek, hogy ne hadd és a te hozzád hasonlók ne hagyják erről és az általa ahoz fűzhető tervekről hallgatni — dr. Jósa Andrást, mert az olyan régi fiatal ember, aki egy olyan uagy útjában két kilót nyer az ifjúságból, könnyen megfeledkezhetik a komoly dolgokról. Vagyok mindenkor hived: Kovács István. Régi dolgok. IX. Atyámnak-vadászkalandjai között nem utolsó helyen áll a következő: Foglyászni indult Apagy felé s előle egy felvert főt fogoly a szomszédos szőlőbe menekült; Atyám a garádján átkelve a vadat követte s elejtvén néhány darabot az ellenkező oldalon ismét a garádján át távozott a szőlőből, miután az útját álló pásztorral az ügyet summás úton elintézte. A pásztor feljelentésére aztán a kertbirák a következő sententiát hozták meg és kézbesítették apámnak: 1. A garádján való bemászás 12 v. garas. 2. A vizslakutyával együtt kártétel a szöllőben 2 v. forint. 3. A garádján való kimászás 12 v. garas. 4. A pásztor felpofozása 10 garas. Az ügy a kertgyűlés elé kerülvén s a jelenlevő kertbiróhoz azon kérdés intéztetvén, hogy a pásztor felpofozását miért taksálta kevesebbre mint a garádján való ki- és bemászást, más szavakkal ugyan, de körülbelül igy argumentált: „A garádján kérem olyan rés támadt — hogy annak helyreigazítása a pásztornak egy órai munkájába került, a pásztor képén pedig a legkissebb folytonossági hiány sem mutatkozott." A meggyőző indokolás hatása alatt, melyet a pásztor is kifogástalannak tartott, a deliberatum jogerőre emelkedett. * + * A röpke szavak forrása — s ilyenekkel elbeszélésemben még többször fogunk találkozni — többnyire ismeretlen ; ime egy példa: Nem emlékszem már, hogy a Bachkorszakban kikből állott Nagy-Kállóban az adókivető bizottság; elég az hozzá, hogy az maga elé idézte Benczi Bcrtit is, a mi jeles Gyula zenészünknek édes atyját. — Hát Benezi úr — szólt az elnök, — az köztudomású dolog, hogy ön a bandájával sokat keres; tájékoztasson bennünket keresetének mérvéről. — Hát kérem alássan a tekintetes bizottságot, — igaz az, hogy én nagyon sokat keresek, de szóra sem érdemes az amit megtalálok, válaszolt Berti czigány, s ügyes szójátékának köszönhette, hogy olcsón menekült. * * » „Zikó bácsi," akiről már egyizben megemlókeztem, sneidig katona volt, no meg egy kicsit krakéler is. Pista leszedi a kabátját, s nyaka alá gyűrve, hanyatt fekszik a padlón. Laci, fejtül állva, megfogja a két kezét, s mig en a lábait szorítom le, hogy ne rugdalózzék, elkezdi nagy animóval rángatni, hogy szegény fiu csakúgy nyögött belé. A kültagok persze reltentő mód mulattak, minek folytán rajtuk is sorba próbáltuk a kísérletet. A pompás (!) mulatság közben aztán nem is gondoltak arra, hogy az idő haladására gondoljanak. • * * Aki volt Pest dicső városában, bizonyosan megismerkedett az ott minden rendes házban leledző cerberusi intézménynyel, s tudni fogja azt is, hogy a házmesternek nevezett cerberus tíz óra körül este kapucsukást rendez, az egy-két perccel később jövők gazdag örömére. Merthogy a kapu kinyitására az ember zsebének is ki kell nyílnia . . . Mikor a tízet elütötte, hallom, aminl a házmester kifelé csoszog. Azt pedig, mikor becsapta nagy zengéssel a kaput, csak az nem hallhatta, akinek fülszerszáma a menyei zene előhangjainak élvezésével van elfoglalva. A mi kedves kültagjaink nem voltak ugyan ilyen rossz kondícióban, de nem merném rájuk fogni, hogy akármit is hallottak volna, mert mikor egész komolysággal mondom nekik: Fiuk. megbukott a pénzügyi tárca ! — nem igen akarták megérteni. — Hogy-hogy? Melyik lapban van? Igazán? Pista, akinek mindig jár a nyelve, mint valami kofaasszonynak, idő előtt kikotyogja: — Dupla kapupénz! (Itt a kibocsátásért, otthon a bebocsátásért.) Szitkozódás, káromkodás vegyült a hármunk által támasztott óriási kacagásba, mely azonban oly ragadós volt hogy végre is kiengesztelődve, derült hangulatban oszlott szét a kis társaság. Ez volt a kamara obstrukciója. A jelen nem voltak részére sztenografáltam Én. 47-ben vagy 48 elejón a kallói bálon belekötött Fazekas László bátyámba, aminek aztán kihívás lett a következménye. A Harangod lett elfogadva a találkozás helyéül, s Fazekas Sándor mint első segód megbízva azzal, hogy Constantin főorvost vigye magával. Zikó két ulánus tiszt segédjével már régen kinnt volt, amikor látják, hogy Fazekas László és Sándor egy kis paraszt szekeren második segéd és orvos nélkül, de egy pap kíséretében érkeznek meg. A papra csakugyan szükség volt; mert ínég a lovak meg sem állottak már talpon volt a két magyar, a szekérkasból kihúztak egy-egy országgyűlés oszlatónak is beillő árva tölgyfabotot, s annak boldogabb végével ugy el páholták „Zikó bácsit" és a két német ulánust, hogy mind a hármat szekeren kellett a papnak hazaszállítani. Ebből aztán társadalmi boykott és per következett, aminek a forradalom kitörése vetett véget. * * * Amilyen*) nagyeszű ember volt Kállay Mikós, Szabolcsvárinegyénk hires alispánja, épp oly korlátolt volt testvére József. De ez a fogyatékossága nem akadályozta meg abban, hogy Miklóssal ne versenyezzen, ahol csak tehette. Kállay Miklós elfoglalta a közlegelöből a Gsentrétet — épp ezért hívták „csent rétnek," — s elnevezte azt Curiának. Topp, József úr rátette a kezét egy régi temetőre s elnevezte azt kis curiának; Miklós létesítette Kálló mellett az Elisiumot, József sietett ezt ellensúlyozni azzal, hogy a nemes erdőn létesített egy kis tanyát és elnevezte Kis Eliziumnak. A gazdaságban meg éppen nem engedett Miklósnak csak kományitsem. Hordáskor mindig őrszemeket állított ki, akik figyelemmel kisérték azt, hogy Miklósnak hány kazla van, mert ugyan annyit rakatott ö is, csakhogy kissebbeket. Ezzel aztán egykor alaposan megjárta; mert tűz ütött ki, a túlzsúfolt rakodó porig leégett. József úr azonban kutyába sem vette a dolgot, mivelhogy a mentőknek sikerült az aznap Kallóból hozatott s a jégverembe elhelyezett székhúst megmenteni. A jövővel nem sokat gondolt József bátyám, de minő tátongó ür állott volna elö, ha az aszélli után hiányzott volna a hideghús! * * * A szabadságharcz lelkesedést öntött még az olyan aulikus felfogású honfiakba is, mint a minő édes atyáin volt s 1849-ben — talán akor, mikor Tokajnál Schlik tábornok tanyázott, ő is kivonult a nemzetőrökkel mint közvitéz Rakamaz alá. Meglehetős nagy aparátussal ment neki az öreg úr a toborzásnak: Egy kedves Hóra nevű kutyájának a bőréből csináltatott magának borjut; egy kapszlis és egy kovács puska, egy szekér bor és egy szekér szolyvai savanyúvíz és temérdek elemózsia képezték a megfelelő hadifelszerelést. Megérkezve a táborba és jelentkezvén a nemzetőrség parancsnokánál Vay Ferencznél (a Vay Péter barátunk apjánál), örömmel látta, hogy itt csupa jó ismerősök és barátok közzé jutott. Különösen l'éczely Pali és Farkas Tivadarral barátkozott gyakran és behatóan, aminek aztán veszélyes következménye volt. Egy hajnalon u. i. a parancsnok váratlanul riadót fúvatott, oly időben t. i. amikor a három czimbora között még javába folyt a barátkozás. De hát katona dolog ez; hirtelen összeszedelődzködtek s kellő időben glédában állottak. Egy sugár termetű barna arczu káplár szedte őket rendbe s aztán előírás szerint gyakorolta a commandót: „Jobbra nézz, balra nézz, előre lépj, fegyver vállhoz, fegyver lábhoz" stb. Az öreg ur csak nézi a káplár urat, csak figyeli annak parancsoló, de oly ismerős hangját, mig végre bosszankodva a fáradságos gyakorlat felett is, hirtelen kilép a sorból, a káplár elé áll, akiben a napkori muzsikus czigányt ismerte fel s igy szólt: „Hiszen te Pisla czigány vagy, hát te akasztófa viraga, te fogsz nékem parancsolni?" Szólt s keservesen nyakon legyintette a káplár urat. Természetesen azonnal beszüntették az exercirozást. Vay Ferencz bátyám beszélte el nékem, hogy nehezen sikerült neki szegény atyámat megmentenie. Az egész tábor nagy sajnálatára, amelynek bőkezű meczenása volt, consilium abeundit kapott. * * * 1838-ban**) színi előadásokat tartott jeles társulatával egy Cölesztin nevii hírneves színész. Zalán futását adták. A director éppen egy hosszabb monológot declamált, a midőn a színház hátsó ajtaján egy óriás alak — Kállay Gáspár, a 3G-iki véres restaurátió vezéralakja — egy korsó borral a kezében betoppan s megszólal: „Uram, uram Director uram, szállok az úrhoz!" Cölestin megfordul, s minden habozás nélkül válaszol : — „Állok elébe". Gáspár bátyámat a nem várt bátor fellépés zavarba hozza s a kancsót kinyújtott karral maga előtt tartja. A director nem gondolkozott soká: kezébe vette boros kancsót, felköszöntette a jelenlevő alispánt és a hallgatóságot, aztán fenékig kiitta, az üres edényt vissza adta Gáspár bátyámnak, s mintha semmi sem történt volna, még nagyobb hatással folytatta a szavalást a hallgatóságnak szűnni nem akaró tapsai közölt. Kállay András*) Ezen kis epizód közölve lett már a mult évbeu a „NyirAidékhen" ; de az valóban itt inkább helyén van. **) Kállay Albert elbeszélése. Néhány sző a Sőstő jövőjéről. A kiknek telteit szenvedélyek irányítják, semmi áldozattól sem riadnak vissza, hogy kedvtelésüknek eleget tehessenek, a mik azonban nem mindég inegbélyegzendők, mint a kasszírnő, orpheum dáma, vagy kártya-sport. Hiszen a XVII-ik században egy rilkább faj tulipán hagymának 1000—4000 forint volt az ára, a mi most negatív módon ismét annyira divatba jölt, hogy osztrák szomszédaink nem ezreket, de milliókat adnának a „Tulipán" kiirtásáért, de a mi kertésznőink, nálunk sokaknak élén gróf Vay Gábornéval gondosan ápolják ezen kedves virágunkat. A napokban tériem vissza több heli külföldi kóválygásomból. Lállam császároknak, királyoknak sói még a francia köztársaságnak is számtalan millióra becsült ékköveit és ékszereit, melyek birtokosaiknak egy árva krajcárt sem jövedelmeznek, senkinek javát elő nem mozditják. Láttam a Louvre-ban Murilló spanyol festőnek Mária menybemeneteli t ábrázoló olajfestményét, melyet 600000 frankéri = koronáért vásároltak. Láttam Londonban a National Museumban szintén Murillónak egy festményét, melyen Szűz Mária a kis Jézussal ölében, mellette balról keresztelő Szt. János, jobbról egy közép kori szentté avatott püspök van feltüntetve, amely eddig legdrágábban megvásárolt festménye a világnak, amennyiben megszeizése 70000 font slerlingbe, tehát a mi mai pénzértékünk szerint egymillióhatszáznyolcvanezer koronába kerüli. Hát az ilyen — szegény ember előtt őrületnek látszó — kiadásokat meglehetik azon magánosok akik milliárdokban fuldokolnak, mikor már sokakat megfúllasztotlak : hatalmas dúsgazdag nemzetek, mint például a magyar, a mely a földkerekségének legtöbbe került parlamenti épülelével dicsekedhetik, vagy talan jobban mondva bánkódhatik. De „Quod licet Jovi, non licet bovi." Nyíregyháza ne utánozza ezeket! 1848. előtt a városi országgyűlési követeknek „Prudens et circumspectus" volt a hivatalos cime; magyarul „okos és körültekintő." Azt hiszem, hogy városunk ügyeinek vezérfél fiai ma sem érdemelnek selejtesebb címzést. Ezekhez az urakhoz, a kiknek baráti kőiéhez larto/.ni szerencsém van, azon kéréssel fordulok, hogy mielőtt a Sóstónak gyógyfürdővé való átalakításának céljából nagyobb összeget igénylő és igy a város adózó polgárainak tetemesebb megterhelésével járó befektetésekre határoznák el magukat, legyenek szívesek az alább elmondandókat tárgyilagos bírálat alá venni, m rt nem csak hiszem, de egeszen határozottan tudom és szent meggyőződésem, hogy ez n ügyben személyes érdeknek gyanúja senkit sem terhel. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert akkor, mikor az Icipicivicivel Iréfálkóztam, némelyek azzal gyanúsítottak, hogy azért kiabálok, mert az én kis vilyillómnál az u. n. Jósa-kúttal szemben feltételes megálló hely nem volt, a minthogy nem is lesz. Van egy német közmondás, amely szerint „Wie der Schelm, so denkt er", a francia meg azt mondja, hogy „Qui s' excuse, s' accuse". Lehet, hogy valamelyik motto alatt meg leszek barackolva, de se baj! mert hiszen az őszi baracknak most az ideje; ez pedig a legeslegfinomabb gyümölcs. Mielőtt huszonkét év előtt, 1864-tól husz évig Nagykállóban orvoskodtam, csaknem többet laktam szekéren, mint házban. Egy kis nagyítással azt is állíthatom, hogy talán a vármegyének összes dűlő útjait is ugy ösmertem, hogy bátran beállhattani volna éjjeli kocsisnak. Kényszerülve voltam tehát nemcsak nézni, de lálni és megfigyelni is. Azt láttam, hogy a vármegyénk terülelén létező számtalan kissebb-nagyobb területű tavak közül „csak olyanok voltak sziksós tavak, a melyekben növényzetnek nyomát egyáltalában nem, vagy alig találtuk, és a melyeken a nagyritkán beálló kiszáradáskor sziksót sepertek, amelyeknek vize lefolyással nem bírt, mig azon tavak, meljek vizének tavasszal, hóolvadás után csak korlátolt lefolyása is volt, nád, gyékény, sás és másféle vizi növénynyel voltak borítva. Meg vagyok arról győződve, hogy mindazok, akik a Nyírvizszabályozás előtt a nyiri tavakat megfigyelték, ezen állítást nem fogják megcáfolni. Mit lehet tehát abból következtetni, hogy a lefolyással biró tavak fenekén sziksó lerakodás nem képződött, mig ott, a hol ez meg nem történhetett, szikes tavakkal találkozunk. Más okot alig lehet feltételezni, mint azt, hogy a tavak a környező kissebb nagyobb területnek legmélyebb medencéje lévén, a tőzeggé nem vált növényeknek hamuja a tavakban rakódott le. Hogy a hamunak egyéb ásványrészei bele vannak-e vegyülve a sziksóba? nem tudni; mert tudtommal eltűnt tavainknak lerakodása tüzetes vegyelemezésnek tárgyát soha sem képezte. Egészségügyi szempontból mintegy husz év alatt 30—100 mélységig furott több száz kutainknál szerzett tapasztalatok szerint a Nyírt képező homok területen agyagrétegek igen közel eső területen is külömböző mélységben különböző számban és vastagságban fordulnak elő. A Nyírnek területe alatt folytatólagos agyag vagy másféle réteg, — különösen olyan, a mely szikes rétegnek lenne nevezhető, eddig nem t.'áltatott. Sőt ezen — a kisebb mélységű kutaknak fúrása alkalmával szerzett tapasztalat a Nyíregyházán két 400 méteren és Debrecenben 900 méteren túlterjedő sikertelen artézi kútfúrásnál is azt bizonyította, hogy sziksót. tartalmazó réteg a milliók előtti években is csak ugy follonkint képződhetett, mint ma a szélnek behatása alatt. Nálunk sziksóbányát csak álmodni lehet. A nyiregyházi Sóstó kivételt nem képez. Azon állitásnak igazolására, hogy a sziksó csak a tavak fenekén rakódott le, de a mélységre le nem teijedt, minden nyíri ember tanúságot tehet, aki a Nyírvízszabályozás előtti viszonyokra figyelt és emlékezik. Azon ténykörülménynek bizonyítására, hogy a rendkívül könnyen oldható sziksó, a szénsavas szikéleg — milyen gyorsan lugozódik ki a talajból, elég lesz talán csak három Nyíregyházához köze) eső szikes tónak változását felemlíteni. Az ujfehértói több száz holdnyi szikes tóban, az Ököri tóban, a Nagytanya melletti Bába szikben, a Nyírvizszabályozás előtt sem nád, sem gyékény, sem sás, vagy más vízi növény nem termett. Az ujfehértói nagy tó a sziksónak a konyhasóból olcsóbban előállítható módjának feltalálása előtt az ottani lakosoknak egyik keresetforrását képezle. Lehet, hogy tévesen, de én is ezen tónak voltam hajlandó tulajdonítani azt, hogy Ujfehérló volt a vármegyének egyik legjarványmentesebb községe, a mit az i s látszik bizonyilani, hogy ott soha cholera nemcsak