Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-23 / 51. szám

XXVII. évfolyam. 48. szám. Nyíregyháza, 1906. évi december hó 2. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. ^ Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Elöfizetesi feltételek : Egész évre 8 korona. Fél évre 4 j Negyed évre 2 s Egyes szám ára 20 lillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija sorunk int 60 lillér. Apró hii detések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Kultura a Nyíren. ti. Amit a Bessenyei kör, illetve hangversenyei programmjának zenei részérói irtunk, avval^.a kór működésének általános irányzatára akartunk rámutatni, s mindeuek fölött e működés egyoldalúságára s hatásáuak exkluzív jellegére Mondanivalónk tehát nem abban csúcsosodik ki, hogy a kör hagyjon íöl például a magasabb fokú zene kultuszával s általában szállítsa lejebb estélyeinek művészi nívójút, de abban, hogy terjessze ki munkásságát más mezökre is. ha ez a Bessenyei estélyek mostani átlagos színvonalának alább szállását vonná is maga után Sokkal többet nyerne ez esetben is a réven, mint amennyit a vámon veszítene. .Nem hisszük, hogy tévednénk, ha ugy állítjuk fel a tételt, hogy a filharmonikusok egyszeri elmaradásával kevesebbet veszítene a nyírségi műveltség és művelődés, mint amenynyit nyerne e helyett két vagy hárotn, nem ép a tömeg, csak az átlag közönség igényeinek és kulturfokanak megfelelő estély rendezésével. Legnagyobb fogyatkozása a mostani rendszfrneK aböau rejlik, ho

c'y sz estélyek hatása egy sxámaibau változatlan társadalmi osztályra szol, egy zárt körre tehát, amelybeu koránt sincs benne Nyíregyháza várói egész, ugyueveteit. intelligens társadalma, csak e társadalomnak egy kisebb, vagyonilag tehetősebb százaléka. Az estélyek közönsége igy hóuaprólhónapra úgyszólván emberról-emberre ugyanaz E közönség jó része is szívesen veszi ugyan az értelmi világához és intellektusához közelebb eső programmszámokat, de hol vannak rajtuk kivül is még a százak, akiknek a Bessenyei kór jóvoltából se magasabb se alacsonyabb fokú ilyen élvezetben részük nem lehet. Bizony bátran valljuk, hogy a művészetek és a műveltség szociálizálódásának hivei vagyunk Egy poétának. Költő ! Hová a vágyad szárnya von : Felhő borong és hó az ormokon. Ne vágyd elérni a magaslatot ; Föl nem leled a boldogságot ott. Hidd meg, csak látszat, mert csal a szemed : Az éggel át az nem ölelkezett Hová zengő madárka nem megyen, Ott boldogságod ne keresd te sem. Hol fölleli a bugó vadgalamb, És feltalálja azt a csalogány, — Ott lakhat boldogság csak igazán! Szíved a szív csak ottan érti meg, Hol nem fagyasztá azt meg a hideg. S a boldogság csak ottan lakhatík, Ahol megértik szived, dalaid. — Tépd szét, mi által a madár szabad, A szárnyat, mert te annak rabja vagy ! Az ember. Mily furcsa alkotás is Az ember, Istenem ! Mint a hajóslegény küzd Az élet-tengeren. S hányszor óhajtja, hogy a Mély tenger nyelje el: A küzdelem hiába, Hisz partra ugy se^lel. S ha elsülyedt a hajó, Az árboc tetején, — Mely a vizből kiáll.még — Van a hajóslegény.) jVÁRALLYAY LÁSZLÓ. vényes megkapja befizetése után a maga osztalékát kellő m ennyiségü klaszikus muzsikában, szavalatban és felolvasásban. Kell, hogy a realitás s az üzleti érzek hiányozzék belőlünk ezek iránt a dolgok iránt, mert nem tudunk lelkesedni ezért a szisztémáért. Odáig megyünk, hogy nemcsak leszállított helyárakat követelünk, de helyurak nélküli hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, felolvasó estéket is. E^y elevenebb és póz nélkülibb kulturális muukát, mely nem a levegőbeu lóg és kápráztat fényességével, de leszáll az átlaghoz is anélkül, hogy lealacsonyodna, a lelkekhez férkőzik s melege köré gyűjt mindenkit, aki csak vágyódik e melegség után. Nem is látjuk semmi nehézségét aunalc, hogy ez igy legyen. A cél csak a kör egész vezetőségétől igényel majd az eddigiuél fokozottabb tevékenységet, bár jól tudjuk, hogy ezt a vezetőséget a Popini Albert úr mindent felölelő agilitása olyan kényelemhez szoktatta, amelyből netn egy könnyen fog majd a tettek himes mezejére lépni Ép ezeket a szunnyadó és eddig tétlen erőket akarjuk megmozdítani, mikor azt hangoztatjuk, hogy a kör élete és munkássága ne egyetlen ember tettre készségébea merüljön ki, dtt a rendelicezésre álló összes erők vállvetett tevékenységében s felhasználásiban valósuljon mng Auuyi muuka, •4-annyi feladat vár itt emberért., ha igazán kul turális életet akar élni a gyérülő fehúf

1 nyírfák és gyérülő négyes fogatok hazája, hogy azt pusztáu zongora szóval elvégezni nem lehet. E feladatok a megyei társadalom minden e célokra fordítható szellemi és anyagi erejét sorompó elé hívják. Emlegetésük kapcsán jutunk el — kissé talán hosszú kertelés után — a kultúrpalota kérdéséhez s a vele összefüggő többi kérdésekhez, melyek azonban a Bessenyei kör hivatásával ós működésével is szoros vonatkozásban állanak. s azt szeretnénk, ha a társadalom minél szélesebb rétegeinek közjava lenne mindaz, amit e címen egy kulturális hivatásu egyesületnek nyújtani feladata, jobban mondva kötelessége. Ennél a kérdéinél, hála Istennek, jónevü pátrónu^ra hivatkozhatunk. Vandervelde — akinek a Bessenyei kör is igazat fog adni — annyira meg van győződve ennek szükségességéről, hogy tökéletes művészi alkotások létrejöttét is attól az időtől várja, .mikor az esztétikai élvezet nem lesz többé luxusélvezet, hanem az ósszeség szükséglete s a művészet az összeség szükségletének kielégítője." De nagyképüsködés tőlünk egy előkelő idegenre hivatkozni itt, mikor egy helyi társadalom kisebb ekzisztenciáira, a kisebb, de még számottevő kereskedők, iparosok és hivatalnokok osztályára hivatkozhatunk, mely a maga egész tömegében csak hírből ismeri a Bessenyei kör mnnkásságát, e a kör jóindulatából elméje és szive ugyan sohase részesedett még abban a gyönyörűségben, hogy egy egy este a nemz&ti irodalom, nemzeti zene és nemzeti művészet asztalához meghivassék s ott az ó számára is terítve legyen. Természetes dolog, hogy ezt 4 koronás állóhelyek és 30 koronás páholyárak mellett nem is fogja elérni »oha. Mert 2X4 korona az 8 korona, ebből pedig kikerül a szolgáló egy havi bére. vagy egy pár cipó s ez, be kell ismernünk, előbbre való kiadás, mintha egv . Beethoven szonátát hallgatHánk végig érte, még ha Dohnanyi mester zongorázza is Halljuk az ellenvetést, hogy a kör nem igazodhatik működésében a kisebb polgári családok cipó-szükséglete és cselédbére szerint. A körbe belépni mindenkinek szabad, osztály és foglalkozásra való különbség nélkül, a tagsági díj nevetségesen csekély, a tagok fél helyárakat fizetnek s kapnak mindezért lehető legmagasabb fokú műélvezetet zenéből és irodalomból egyaránt Igen, de mi nem részvénytársasági alapokra fektetett kulturális munkásságot kérünk, ahol minden részbámulta ; megkönyezte azt, hogy neki nincs világa ! De az a sziv rügyezni, virulni kezdett, s kinyilt benne az első, szent, tiszta szerelem ! Mert ki tilthatja meg a madárnak, ha fakó, színehagyott is, hogy daloljon ? Ki tilthatja meg a csalannak, hogy virágot hajtson? Háta szivnek, ha a test meg oly törpe is, hog;y szeressen ? Sokszor beszéltek neki társai ideálról. — Ideál ? Mi az ? kérdezte megbámulva azokat kék szemével. — Haha, te nem tudod ? A', a kiért mindenünket odaadnók, az, akiért szivünk minden paranyi része feldobog, a mi életünk bearanyozója, a mi mindenünk. — Akkor az én ideálom az én jó anyam, mert én senkit és semmit se szeretek ezen a világon jobban, mint éppen őt ! — Bolond ! Az egy mosolygó kis leány, ki pirulva dől kicsi karjainkba, kinek < Lultogjuk szerelmünket, a ki — rendszerint — pirulva rebegi el viszont — szerelmét ! Az anyáé a szerelet — de szerelmünket más köti le! — Szerelem ? Ugy nézett társaira, mint aki először hallja és megérteni kivanja azt a szól. — SzereKin ? Hat uii az ? — Bohó fiu — szóllak saj lálkozva, s ott hagyták. Ez a beszéd s>öget ü'őlt a fejébe. Hogy lehet valaki, egészen idegen, akit megszeretünk. s aki aztán, a mi legmgyobb rokonunk, a mi mindenünk, ideálunk lesz, ki elö.t még az. anya is eltörp» ! Hil miért nem tanították e-re ? Hiszen ha társainak van idealja, miért ne lehetne neki is ? És ksz 1 mondta határo/.otlan. Csak most kezdte észrevenni a világ szebbik nemét : az asszo^vt Eddig csak elsuhant mellette, csak i olykor érezt- aica leheletet. . . . Most, arcúkba pillantott, szemükbe nezett ! Mennyi uj vi'ag nyilt fel előtte ! Minden szempárban egy másik . . . Csak most kezdte észrevenni, hogy van valami, amit ő eddig nem ismert, valami Kéjes, valami mámorító érzés, midőn az ember azokba a mosolygó, piruló arcokba néz. Talán az a szerelem ? Azt gondolta, hogy mindazokat a kaczagó tündéreket bírnia kell, hogy az övék lesznek ! Aztán belátta, hogy az nem lehet — ebből csak egy lehet az A megpecsételt. Nem volt valami szörnyű bűn oda irva az arcára, hanem az arc maya volt eltorzított, megpecsételt. Tüz Istvánnak hivlák. — Az egész alak olyan különös olyan elferdített volt, hogy arról Ítélve is nyomoréknak látszott. Hát még az arc ! Felső ajka sokkal tágabb volt, mint az alsó, a miért két nagy sárga fogát mindig látni lehetett. Az arc egyik felén, melyen semmikép sem mutatkozott simmetria a másik felhez, hosszú, vörös forradás volt. — Olyan sovány, olyan sáppadt volt szegény, mintha éppen a nyitott sirba vánszorogna. Mennyit kellett szenvednie már az iskolában is. Társai torzképeket rajzoltak róla, kétszer oly hosszura rajzolva a sárga fogát. Olyan törekvő, szánalmas bolond volt szegény! Nem tudta elhinni, miért ne legyen neki éppen olyan szerencsecsillaga, mint a többinek, mint tár.-ainak ?! Nem tudta megerteni, miért mellőzték őt mindenből, nvért nem társalogtak vele oly kedélylyel. mint a többiek egjmás között?! S mikor aztan az Ő örömtelen, színtelen ifjúságát megátkozta, önkénytele1 nül is előhúzogatta azt a nagy vörös zsebkendőt, s letörülte aicaról a uiaró könyeket. — Hát mi rt ne legyen joga ugy örülni annak a világnak, mint misnak ? Hi-zen még a tavasznak, még a fényes napsugárnak sem örülhetett ! Ha végig ment a zöldelő ligeten, megsajnállák, végig kacagtik, szánták, gúnyolták! Hát miért ? Talan a miatt a hosszú forradas miatt ? Nem leliet m ki rp olyan lelke, ép olyan essze, mint n ásnak ? ! Kis kamráeskájábol nézte a nap-ugaras liget távol körvonalait; kicsiny alblabon keresztül bámulta azt a vigadó világot, s sós könyek tódu tak rendesen azokból a merengő kék szemekből. — Hát ha az Isten már nem adott neki testet, mely lehetővé te.-zi, hogy ő is örülni, vigadni ludjon, miért adott abba a nyomorult testbe lelkei ? Olyan érzelgő, egészséges szivet, mely ugy tud keseregni az ő megátkozott, megpecsételt eletén ? Miért tud érezni, amikor nem szabad ? ! . . . Hogy tudott vágyakozni az élet után ! Az a csöpp foiadás?! Elfödi azt az ő neve, mert nevet akar, nevet fog szerezni, s egyenrangú lesz azokkal a rózsásarcu, csinos ifjúkkal. Tanult ernyedetli n kitartással 1 — Igen, addig a mig a sziv csak a mások világát latta,