Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-24 / 25. szám

1906. junius hó 24. N Y I R V I D É K 25-ik szám. 3 És ez bizonyilji, hogy milyen jól ösmerte Vay Ádám már akkor a németet. Midőn ugyanez időtájt gróf Pálffy császári tábornok levélben megkereste s tudtára adta, hogy ha beleegyezik a szatmiri béke pontozataiba, a csá zári kegyelem visszahelyezi őt birtokaiba s nem lesz bantódása, Vay Ádám azt válaszolja — tudja meg kigyelmed, hogy Vay Ádám nem volt Injusztalan gyernnk, mikor II. Rákóczi Ferencz O Fels gének hűséget esküdölt. (Vay Ádám leveloi a berktszi levéltárban) Így törlént aztán, hogy a szatmári békét megi lózőleg a vajai várban tartott béketárgyalás eredményre nem vezetvén, Vay Ádám II. Rákóczy F.renczczel és Bercsényivel együtt menekülni volt kénytelen. II. Rákóczy Ferencz naplójában erre vonatkozólag a következő sorokat találjuk: .Bercsényit és Vay Ádámot pedig magammtl kell vinnem, mert ezek nem olyanok, kik bármily teltétel alatt is megadnák magukat." Végső napjait Vay Ádám Danzigban nagy nyomorban töltötte, amint azt özvegyének Vay Annának, Vay László kuruc brigadérjshoz és Vay Ádám öcscséhez irt, a. berkeszi 1- véltárban található levele bizonyítja, melyben arra kéri, hogy őt megsegítse és hazaterhetéset kieszközölje. Vay László részére a szabadságharc elnémulása után, amint azt a beiktszi levéltárban található gyűjőív bizonyítja, rokonai nagy összeget gyűjtöttek, az osztrák hatósagok megvesztegetésére, ami altal legalább színleg ismét visszafogad!atott a császári kegye'embe. * * * Jász-Nagy-Kun Szol okmegye közönsége a következő táviratot intézte Vajára gróf Vúy Tihamérhoz: „Néhai nagy nevü ő ük, boldog emlékezetű hazánkfia Vay Ádám hamvainak a hazaföldjére való elhelyezése alkalmából lefolyó gyászüinepre szolo meghívást hazafias tisztelettel koszönjük. Küszöbön állo közgyű esünk miatt vármegyénket azon nem képviselhetjük. De méltóságtok gyá-zünnepélyén lélekben jelen vagyunk. Adja a magyarok Istene, hogy a nagy hazafi a haza szent földjében békés nyugvó helyet találjon és szelleme azon nagy eszmék diadalra jutásat — amelynek hőse és martyrja volt — mielőbb megérje". Kimentette magát az ünnepélyről Máramarosmegye is. * * * A danzigi száműzésben elhalt kuruc generális hamvait tudvalevőleg Ő felsége a király parancsára szállította haza a kormány által e célra kiküldött bizottság, melyet Dinzigban a legnagyobb előzékenységgel fogadlak. Vay kdám tetemeit a német kormány által a danzigi helyőrségi teinpLmban a kormányzó és a helyőrségi tisztikar jelenlétében tartott isteni tisztelet kereteben adták át a magyar kormány küldötteinek. * * * Vay Ádám hamvainak ideiglenes elhelyezésénél a Vay család részéről jelen voltak a következők: gróf Vay Gábor, gróf Vay Tihamér, gróf Vay Tibor, gróf Vay kdám, báró Vay Elemér, Vay Kázmér, Vay Péter, Vay István, Vay Zoltán és ifj. Vay Péter ás a családnak több nőtagja. Régi dolgok. V. El kell már most búcsúznom azon kedves vidéktől, hol bölcsöm ringott; ki kell bontakoznom az első életévek kedves álmaiból s útra kelni messze-messze földre : Bécsbe, ahová Kállay Kristóf bátyámmal 1847. szeptember havában indultam el. Négyes fogaton s váltott lovakkal 2 hétig tartott az út. Lúcznál keltünk át a tiszán s Miskolcz—Hatvannak menve, az ismerősöknél pihenőt tartva, 8-ik napon értünk Pestre, a honnan a dunai hajóhídon átkelve Budán szállottunk meg egy magán háznál. A Bécs—Pesti (valamint a Pest—Szolnoki) vasútvonal készülőfélen volt, de a gőzhajó közlekedés Pest és Bécs között már megnyílt. Öreg bátyám azonban nem igen tarthatta megbízhatónak a közlekedésnek e nemét, mert utunkat kocsin folytattuk tovább a Győri oldalon, — s igy negyedik napon értünk Bécsbe, ahol a Károly föherczeg vendéglőben szállottunk meg. * * • A Fuhrmann-féle intézet egyike a legjobbaknak volt Bécsben. Az intézet tulajdonosa tevékeny részt vett az 1848-iki márciusi mozgalmakban és mint JSationalyardist tiszti rangot nyert. Gyakran tettünk a városban sétákat, még a Bécsi forradalom alatt is, és emlékszem Kossuth Lajos alakjára, aki az Aula előtt gyújtó beszédet tartott. Emlékszem arra, mikor a Bécsi locommandáns Messenhauser, a Szt István toronyból apró papir szeleteken jelezte a magyar hadseregnek a Lajtán való (sajnos soha meg nem történt) átkelését. Az intézet a Landstraszén volt, tehát átellenében a Práternek, amely oldalról intézte Windischgrátz Bécs ellen a fő támadást. A mi jó Fuhrmanunk akkor már régen leszerelt, s az első ágyuszóra légmentesen elzárt és madráczokkal kibélelt ablakok és spaléták mögött, moderateur lámpákkal megvilágított szobákban vártuk a bekövetkezendőket. Csak egyedül magam maradtam az intézetben s az igazgató és neje között ültem egy divánon akkor is, amidőn egyszerre egy hatfontos ágyúgolyó rettenetes robajjal keresztül tör egyik ablakon, spalétán, madráeon és mélyen befúródik az átellenben levő falba. Nem telt bele néhány perez, s mi már lennt voltunk a pinczében, áhonnan csak az inas mert feljárni a legszükségesebb ruha és élelmi szerekért. Csak harmadnap inertünk kibújni a föld alól s lettünk szemtanúi annak a pusztításnak és rombolásnak, amit a szobákban, az udvarban és a kertben nagymennyiségben heverő ágyú és kartácsgolyók és bomba darabok véghez vittek. * • * Hogy a suggestio szó nem ez ujabb kor találmánya, ime egy történetke. Mint már fellebb jeleztem a hideglelést magammal hoztam fel hazulról, az folyton gyötrött, úgy hogy 48-ban már az orvosok is lemondtak rólam, noha nem kisebb kaliberű orvos járt hozzám, mint Skoda, a világhírű tanár. Mikor az orvosi tudomány már végleg kimerült, az öreg „Bábi" ápolónő vette elő, természetesen babonákon alapuló kuruzsoló rendszerét, s ennek alkalmazására az igazgatótól kérve engedélyt, igy szóllott hozzám, természetesen németül: Kedves kicsikém, mi most elmegyünk egy boltba, ott maga kér egy fekete galandot, azt saját kezeivel a nyakára köti, de érte semmit sem fizet; aztán elmegyünk a Zsófia hidra, ennek közepén megállunk, ott megfordul, a szalagot leoldja és a Kisdunába dobja, s anélkül hogy visszanézne együtt haza térünk; s magát soha többet a hideg kilelni nem fogja. Csak harmadnap sikerült ápolónőm karján a hidig elvánszorogni és a programmot végrehajtanom; és soha azóta hideglelés nem gyötört. * * * Az 1848. és 49-ik éveket egyhuzamban fennt töltve, 1850. julius havában jöttem először haza. Az utat Szolnoktól T.-Eszlárig gőzhajón tettük meg. — Furcsa egy kacskaringós utazás volt biz ez; tisztán emlékszem, hogy Tiszabüdöt, amely község egyenes vonalban legfeljebb egy mértföldnyire fekszik Szolnoktól, hol előttünk, hol oldalt láttuk s csak délfele értük el. Igy aztán másfél napig utaztunk Eszlárig, amely út ősszel ködös időben 3 napig is eltartott. Két személyszállító hajó közlekedett ez időtájt a Tiszán fel egész Naményig, az Argó és a Minerva. Most 50—60 év múlva sajnos Propellerel sem lehetne a Tiszán bátran közlekedni, mert a Vásárhelyi által tervezett összes átmetszések végrehajtásával annyira növekedett a Tisza vizének esése, oly rövid ideig tartóvá lett a folyó közép viz állása, hogy annak hajózhatóvá tételétől addig álmodni sem lehet, mig a meder szabályozás ténnyé nem válik. E hajók egyikén utaztam tehát én is hazafelé. De nem mondhatom, hogy az utazó társaságnak kedvencze lettem volna. Mert egy nagy hibába estem: elfelejtettem magyarul — alig értettem meg az edesanyanyelvet. De a hibák hibája az volt, — hogy egy olyan fertelmes fekete-sárga kölyköt faragtak belőllem, hogy nyilatkozataimon a társaság megbotránykozott. Mikor aztán a magyar honvédeket is elkezdtem szidni, a hajó kapitánya Jurenák N., a szabadsághareznak egyik vitéz honvédtisztje, mind két kezével megragadta a galléromat és egyik lábamat, úgy tartott ki a viz fölé és rám rivalt: „Te istentelen kölyök, még egyetlen egy szót — és én bedoblak a Tiszába." Mindég a legnagyobb hálával emlékeztem vissza a hazafias kapitányra; a leczke használt. * * * Ugyanez év augusztus havában már Bikszádon voltam Kállay Kristóf bátyámmal; ottani tartózkodásom nevezetessége az volt, — hogy egy veszedelmes hazárdjátékot ismertem meg. Négyen játszották nap-nap mellett a délutáni órákban: az öreg bátyám, Mikita a Vazulrend guardiánja, Hubaffy Mihály a család főmérnöke és még valaki. A játék rendje ez volt: Az asztal közepén állott egy kis csésze letakart ezukor porral; ebbe mártotta bele minden játékos összetett mutató és hüvelykujját, s függélyesen könyökre támasztva felkarját, mozdulatlanul várt mig a ezukrozott ujjhegyére szálló iegyet megcsíphette, s aztán beseperte a kasszát; a kinek a szerencse kedvezett és elsőnek két legyet csíphetett meg, dupla casszát húzott. # * * Talán 1853. vagy 54-ben lehetett, hogy az évzáró vizsga utáni szünidő egy részét édes anyámmal Marienbádban töltöttem el; az út ez időben annyiban fáradságos volt. hogy csak a Ferdinánd Nordbahn állott rendelkezésünkre, gyorsvonatok még nem jártak, s Prágától Karlsbadon át delizsánczon kellett egy teljes napi utazást Marienbadig átszenvednünk. Anyám az ivókurát használván, rendszerint én jártam a forráshoz vízért. Egy napon felette nagy volt a tolongás — a Gánsemarsch akkor még ismeretlen volt; alig sikerült a Kreuzbrunnt megközelítenem, mikor egy elég tagbaszakadt úr, akinek fejét egy a rendesnél szélesebb karimájú kalap fedte, jóságos de komoly kifejezésü szemekkel letekint reám és így szóll: „ Ugyan ugyan Icis öcsém, mire való ez a szertelen sietés, hiszen reá kerül itt a sor mindenkire " Természetesen nem tolakodtam tovább, reám került a sor, elvittem a vizet a kút mellett levő padok egyikén ülő édes anyámnak s elbeszéltem neki kalandomat. Alig pár nap múlva veszi édes anyám a gróf Karácsonyi Guidó levelét, aki velünk anyai ágon atyafisági viszonyban lévén, anyámat gyakran meglátogatta (a Karácsonyi feleségének az anyja Kállay Péternek volt a leánya), s e levélben anyámat egy általa rendezendő közebédre hívja meg. Az ebédre anyám engem is elvitt magával. A gesztenyefa sorok között elterülő gyepen volt mintegy 40 vendégre terítve egy restaurant közelében. Én a gyepen éppen egy gyönyörű gyászköpeny után futkostam, mikor a teritett asztal felől egy riadó .éljen" üti meg füleimet, üda szaladok s anyámat felkeresem, aki már akkor Karácsonyi mellett iilt az asztalnál. Egyik fogás követi a másikat s talán a 3-iknál fel áll „Guidó bácsi" s mond egy nagy tapsokkal fogadott felköszöntőt. Az általános lelkesedés csillapultával fel áll egy úr és megszóllal: „Tisztelt hölgyeim és uraim, szeretett honfitársaim!" De alig hangzottak el a szavak, hangosan felkiáltottam : „Mama, ez az a bácsi!" Általános derültség. A bácsi azután magához intett és megcsókolt. — Deák Ferencz volt. Kéllay András. Szövetkezeti tanfolyamok A legközelebb múltban említettük meg lapunk hasábjain a sárospataki állana tanítóképző intézetben gr. Mailáth József kezdeményezése és hathatós támogatasával szervezeit szövetkezeti tanfolyam zárvizsgájit. Ez alkalomból csak a megtörtént t. nyeket regisztrálhattuk ; rövid beszámolót nyújthattunk csak a tanfolyam eredményéről s a vizsgálat sikeréről. A dolog lényegével foglalkoznunk még akkor nem is lehetett, mert mintegy meglepetésszerűen jött ez az uj szellő, mely ma csendes susogásával bár, de fülbemászóan édes szavával kér arra minden igaz magyar embert, hogy pártolja ezt az eszmét, melynek óriási horderejét csak azok kepesek még ma fölismerni, akik magasabb lélektani indokok alapján és nem muló dicsőségvágytól vagy anyagi érdekektől saikaltatva tűztek ki életcélul maguk elé e haza népének boldogitását és remélik is annak boldogulását. Szövetkezeti eszméket propagálni, ilyen irányban, ilyen i>meretek terjeszteseie tanfolyamokat rendezni: már migaban nagy és nemes cselekedet. De megcselekedni ezeket a tanitóképezdében, a nép, e jóra törekvő, jó sorsra érd. mes magyar nép leendő iskolamestereit vezetni be abba a tudományba, mely algebránál és fizikánál, filozófiánál és elméleti pedagógiánál hasonlithatlanul több értékkel bir a mai reális életben: ez a gondolat nagy és nemes, a keresztül vitele pedig dicséretet és a nemzet háláját méltán kiérdemlé. Eltekintve minden szóvirágtól, minden még talán indokolt lelkesedéstől is, — tény, hogy az egyesülésben eró rejlik, Még pedig nagy, nemzeteket teremtő, fenntartó erő. A viribus unit.is helyes alkalmazása, hivatott és hozzá értők által való kezelése nem lesz többé egy szerűen magasztos jelige, de lesz egy jobb jövő biztos talpköve. Mert ki hivatoltabb a magyar földmivelő nep helyes irányítására, — kinek kezeben összponto-úl az ő reá vonatkozó erkölcsi gondoskodás jobban, — ki az ő legközvetlenebb és leghűségesebb vezetője, tanácsadója. Mire van szüksége kölönösen a középnépnek ? Annak a népnek, amelynek vezetői a jövő szeptembertől már azok a preparandislák lesznek, akik szövetkezeti tanfolyamot is halgattak? Szüksége van e népnek jó, helyes gondolkozá-u, a gyakorlati életben helyt állni tudó, tevekeny néptanítókra. Nem sárga lábu, biciklis ficsmokra, de muukás, szerény emberekre. Oiyan tanitóra van egy-egy községnek szüksége, hogy ahová az az újonnan választott fiatal ambiciózus ember beteszi a lábát, oda uj, — reális — szellemet is vigyen magával. Tanítsa meg a népit arra, hogy az egyesülésben erő, az erőben gazdagság s á gazdagságban hatalom van. Apostoli lélekre, látnoki szellemre vall gr. Máilálh Józsefnek az a törekvése, midőn az ő le ndő nép tai itóinak lelkébe önti azokat a nemes értelemben veit szociálisztikus eszméket, melyeket ő maga követve már oly megbecsülhetlen szolgálatokat telt a szövetkezeti eszmék propagálásával eddig is édes hazánknak. Fenntartjuk gr. Mailáth nagy arányú 'űködi'sinek méltatását más alkalomra, most röviden arra akarunk még rámutatni, hogy a gr. Mailáth b, tört úton haladók mit teltek eddig is itt közvetlen köz, ünkben. Ki re hallott volna a búji ibrányi, ujfihértói, majd ujabban a demecseri szövetkezetről ? Községek leltek boldogokká, népük vagyonossá, függetlenné pár év alatt. Az anyagi sikert az erkölcsi diadal nyomon követte. A szegény, eladósodott nép felszabadult elnyomói, kiszipolyozol körmei közül, az Amerikában keresett pénz itthon, a saját falujokban gyümölcsözik és teszi vagyonossá azokat is, akik itthon miradlak. Az uzsoranak befellegzett. De Andrássy Kálmán, Szikszay András fele papok és emberbarátok kellenek il_,en intézményekhez, akik a Mailáth gr. iskolájában tanulták meg, hogy mi az tulajdonképen: mások javáért munkálkodni és hogyan kell a nagy, magasztos eszmél meg is valósítani. Hálha Andrássy és Szikszay nem maradnak magukban, de a sáro pataki képezde 30, most diplomát nyerő növendéke mind ugy fog dolgozni mint ezek, — mit jelent ez nemzetgazdaságilag, mily értékkel b'r ez a közéleiben ? A szövetkezeti tanfolyamokat állandósítani kell. Különös n ne legyen e nélkül egyetlen tanítóképző intézet sem, mert ez az út, amelyet m gismerve az alko ás gyarapítás elvei testet öltenek és magyar n pünk boldogulásának legfőbb tényezőivé vá anak már a legközelebbi jövőben. Ezen az uton pedig vezérszerepük van a tanítóknak. Fráter Loránd. Felejthetetlen Bartha Miklósunk megirla az ő ragyogó tollával, — hogy Fráter Lorándban nemzetünk minő kincset bír. Nem túlzott: sokat reméltünk -— míg többet talállunk. Nem várluk azt, hogy egy első reniü opera énekest, egy ragyogó concert virtuózt lesz alkalmunk hallani, de számos előző sikerei, az ő megnyerő egyénisége és első fellépése után már biztosak voltunk abban, hogy a magyar zenének és különösen a magyar dalnik méltó sőt az eredetiseg tekintetében első rangú képviselőjét fogjuk benne találni. S nem csalódtunk. A hang terjedelme, erőteljességével párosult lágyságs, de különösen az a páratlan typikus magyaros előadás, már első f;llépisében is kivívták a hallgatóság tetszését, mig az előadás folyamán a tetszés mindinkább növekedett és tomboló elragadtatásban nyert a rendkívüli sikerhez méltó befejezést. Hiába! A nngyar ember zeneérzekét kielégíti és felemeli ugyan a magas művé zet, de csak a magyar motívumok, a magyar felfogás és előjdás az, — a mi szívünkhöz szóll és elragad. Elragad különösen akkor, ha mindehez a művészetnek egy, a középszerűséget messze túlhaladó fokozatával találkozunk. Az előadas összbenyomása tehál m'nden irányban kielégítő sőt fényes volt. A részletekre nézve megjegyezzük, hogy a Fráter Loránd hangja nem szokott fátyolozott lenni, mint aininő tegnap volt; továbbá hogy néhány dalban elmaradt a végstrophák ismétlése, a melyek isméi lését a magyar typus megköveteli; egy-két dal pedig túl sietve volt előadva. Kívánatos lenne továbbá a pianóknak mindvégig hallható és kissé nyújtottabb előadása; s vegre mi ugy tudjuk hogy Fráter Loránd jeles hegedű játékos; tehát egykét önálló darab bi mutatása hegedűn jobban felelne meg, mint a dalnak hegedűvel és zongorával való együttes kisérése. Mert a dalt egészen jól kiséri ugyan a zongora is, a hegedű is, sőt megengedem, hogy együtt mind a