Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-13 / 19. szám
XXVII. évfolyam. 19. szám. Nyíregyháza, 1906. május 13. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. » Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Negyed évre 2 , Egyes szám ára. so fillér I Az előfizetési pénzelt, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elete kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intezendők. A lap szellemi rószét képező küldeményeit, a szerkesztő czime alatt kéretnen beküldeni. Bérinentetlen levelek ónak ismert kezektől fogadtatnak el. A. kéziratok csak világos kívánatra » az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer basábzott petit Boregjszer közlése 10 fillér ; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fii.,minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és Grünmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővarosaiban. Installáció. Vay Gábor grófnak Szabolcsvármegye főispáni székébe való beigtatása nagy nemzeti ünnepünk volt. Csúnya, piszkos pókok szőtték, harmincz esztendő óta azt a hálót, amelyen a magyar agyvelőnek fölszabadult gondolata, a magyar szívnek áradó lelkesedése tört keresztül, hogy elnyomott, talán inkább elaltatott magyar lélekkel üdvözölhetjük most a sokat igérő hajnalhasadást. Szabolcsvármegye főispánja: Vay Gábor gróf! A politikai horizonton: zászló! A derengő hajnal, harmattól nedves párázat, ában föltetsző jövendő kepében az az (a hirtelen történt változásban káprázott szemünknek is) eljövendett vezér, aki, magyar lelkének, magyar szívének áradásából fakadt egyszerű szavaival szinte nagy törlénelmi pillanatok érzéseit és benyomásait költötte fel sziveinkben. Uj, hatalmas magyar világnak a rózsaszíne áradt szét azokban a nagy gyülekezetekben, ahol hallottuk a Vay Gábor gróf szavát. Tudniillik a főispánét, aki — hangsúlyozottan mondotta — hogy a vármegye bizalmából foglalja el ezt a megbízatást; és hogy esküjét az alkotmányra tette le. egyet és ugyanazt jelentvén ez a hozzáf rhetetlen szentség a magyar királylyal. Nem az a pillanatnyi idő, — ami alig egy hónapja, hogy elmúlt fölöttünk — és ami mégis annyi megtévedt magyar példájával tanit bennünket és fiainkat okulásra: ezer éves történelmünknek az innenső egyik fele, 1526-tól számítva ezt az időt, a megujuló nemzeti lángolások, bekövetkezett békék lohadásaiból keA „NjirriW Egy hétköznap. (Folyt, és vége.) No hát ezután sine-fine elhelyezkedtünk szép sorjában az asztaloknál. A Gondviselés, vagy a sors keze intizték-e úgy, de az a bajos szép lány jobbkéz felől épen az én szomszédom letl. Malacpecsenye, vagy sonka volt-e az első fogás, nem emlékszem, mert semmit sein láttam. Valami megmagyarázhatlan boditó, boldog mámor togott el. Szemeim előtt táncot j&rtak a virágvázák a hosszúkás borosüvegekkel ; a majolika-kincsck az ezüst larlályokkal ; a poharak csillingelése a csengő, kacagó hangokkal trillázó, zűrzavaros melódiákká olvadoztak füleiinbm és zsongtak fejembrn. Nem vagyok Lenne bizonyos, mi tett mámorossá, de az bizonyos, hogy néhiny banális szót is alig birtam elrebegni bájos, sz* p szomszédom mulattatására Szemeim mintegy könyörgőleg függtek sz ( ,p arcán. Szinte az f szerettem volna mondani: bocsásson meg szép angyal, most semmit a világon nem tudok. S ő mintha meg értette volna azt a szótlan vallomást, szép ajkaira mosolygás űlt s elkezdett beszélni, csevegni, mintha régi ismerősök volnánk. Ez bátorítólag hatott rám. Összeszedtem tehát magamat s titkon felfohászkodva jó szellemeimhez, akik kritikus pillanatokban nem szoktak cserben hagyni, felemelkedtem űltemből : elmondandó toasztomat. Miután a gondolatokat, melyeket fejemben előzőleg ósszekomponáltam s melyekben tavasz, sugár és fény ; nap, hold és csillagok ; édenkert, virágok éj boldogság szép változatosságban voltak egybeszőve, ékes szavakba öntöttem, ságárzó arccal felhajtottam poharam tartalmát s boldogan viszzadőltem helyemre, lúl lévén immáron minden veszélyen és akadályon. letkezett erjedések figyelmeztetnek bennünket arra, hogy — amint Vay Gábor gróf fői-pán mondotta az installációs ebéden, magyar kézzel kell megfogni az ekeszarvát, mely barázdát szántani, s az igy — de csak is igy — termett buza vetést, magyar kézzel kell, nagy rendekben összetakarítani. Ma ott vagyunk, hogy módunkbar. van mélyen szántani; talán még arra is lesz időnk, hogy a mély barázdákba tiszta magot szórhassunk. Az aratás azonban .... a jövendő kérdése. Jégveréstől nincs mit féltenünk ezt a vetést. Ha csak aszály nem öli meg; amitől megszorul az élet! Vay Gábor gróf székfoglaló beszédében „rövid ideig" való főíspánságáról is szólott. Hisszük és bízunk is benne, hogy az a termékeny idő, amely lehetővé tette azt, hogy Szabolcsvármegye főispáni székéből a független Magyarország bekövetkezésének lehetősége hirdettessék : nem fog elmúlni fölöttünk. Hiszünk abban és fizunk abban, (bár milyen lehetetleunek tetszhetik az nekünk, 40, 50, 60 esztendőket élt mai magyar generációnak) hogy .megvirrad még valaha", hogy — akik, mai generáció, szinte hozzászoktunk ahhoz, hogy soha semmiféle nemzeti érzésünk valóra nem válhatott — megérjük még s átadhatjuk fiainknak a független Magyarországot! Ez a hit, ez a remény a Vay Gábor gróf szavaiból életre kelt. Üde, friss levegőt hozott magával. A nemzeti vágyak hajótörésében elcsüggedt szürke emberek szivébeu régi emlékek lángját gyújtotta föl! Ezek után mindent rózsaszínben láttam, ami előttem. köiöttem és mögöttem volt. E mém működése pedig teljesen normálissá változván : titkon áldottam a Gondviselést, hogy ezt a szürke hétköznapot ime, mily ragyogóan szép es örökké felejthetetlen ünneppé avatja szívemben. Miután a finomságban és kedvességb n kifogyhatallan haziasszony jovoltaból a m> nü igen változatos és izleses volt, szíves házigazdánk pedig jó borát egyallalán mm sajnálta, annálfogva vacsoránk is bosszuru nyulidozott az én legnagyobb boldogságomra, többször alkalmam nyilván ezalatt ugyanis tekintetemet ,-zép szomszédomon felejthetni. Csakhogy, mint mindennek a világon, úgy ennek a vacsorának is vége lett Ezután mindenki abba a szobába ment és úgy múlatott, ahogy legjobbnak gondolta. En rés'.emről ismét a kis szalonba vonultam meg, annyival inkább, mivel az ott levőket a háziasszony művészi zongorajátéka szórakoztatta. Később az a bájos, szép lány ült a zongorához, en pedig odaállottam a zongora mellé. Filigrám, alabástrom ujjacskái úgy jártak a billentyűkön, mintha apró, bohó kis tündérek lejtenének szellem'áncot. Amint így nézem őt, igazán úgy képzeltem, mintha egy mesebeli királynő ülne előttem, akinek szerelnék lábai ele omolni, hogy parancsait várjam és teljesítsem; ki egy láthatatlan tündéri varázsvesszőt suhogtat fölöttem, melynek akarat és ellenállás nélkül hódolnom kell rabszolgaként.. Mig ily gondolatokat rajzolgatok magam elé, egyszerre csak keresztül villant agyamon, hogy voltaképen azt sem tudom, hogy Ő tulajdonképen ki légyen ? Mert mámoromban és jókedvemben a pillanatok folytonos alakulása folytán minden egyébb eszembe jutott, csak az nem, hogy ezt valamelyik ismerősömtől megkérdezzem. Mosl már fúrta oldalamat a kíváncsiság, feltett szándékom lévén megtudni, amit óhajtok. S abban a poshadt levegőjű korban született fiaink, — akiknek házi oltárainkon gyújtott lángoknál csaknem hiába ébresztgettük az igazi magyar hazafiság tüzét, (mert mindenütt egyebütt az életben, a speciális magyar találmányú „okos hazafiság" tanításait látták és hallották) : föl fognak ébredni ! Az ideált, a független Magyarországot, „kapaszkodásra" nevelt, hajlékony derekú generáció nem fogja megérni. Előre törő, az a. b c-tői az érettségiig, mindenekfölött nem a jövendő „mentül fehérebb kenyér*-ért küzködő, de minden csepp vérével a hazát szdlgáló férfiakra van szüksége az újra meghódítandó független Magyarországnak. Arra az uj generációra van szüksége az eljövendő független Magyarországnak, akik meg tudják fogni magyar kézzel a két szarvát anuak az ekének, amelynek a nyomában a mély barázdákba vetett mag dús vetését, magyar kézbe fogott kasza vághassa dús rendekbe. Szabó csvármegye öröme, lelkesedése olyan közvetleu módon nyilatKozott meg Vay Gábor gr-'-f e bó 8-diki iustallácos fogadtatásánál s a főispáni székbe való beigtatásánál, hogy szinte fölösleges volt megírni hozzá mindezt a bevezetést. De — krónikásai vagyunk az eseményeknek itt Szabolcsvármegyében, s meglehet, hogy kései nemzedékeknek szüksége lesz arra, hogy megértsék Szabolcsvármegye történetének 1906. május 8. dátumát. * * * Mikecz Dezsőt, a vármegye főjegyzőjét, 21 esztendős vármegyei közszolgálat után, a törvényhatóság egybehangzó s igazán lelkesedéssel Felkerestem tehát a férfikompániát s ott az én doklor Béla barátom mellé szépen letelepedve, elkezdtünk beszelgelni kettecskén. Béla barátomat nem láttam ugyan kerek tizenkét esztendő óta, de barátságunk azért felujult, minthogy a régi jó időkben mindketten egy iskola küszöbét koptattuk, lévén ő már negyedik gimnázista, mikor engemet az elsőbe vittek. Ebből kifolyólag annak idején nagy kor és rangkülönbség uralkodoit közlünk, de mosl a gyöngyöző pohár mellett minden szépen elsimuii, sőt vonzóbbnak és becsesebbnek tűnt fel a jelen pillanata annyi idő után. Igazán úgy vagyunk ezzel, mintha elvesztettnek hitt gyöngyszemet merítenénk fel véletlenül a múllak mély tengeréből ; melynek ekkor sokkal jobban tudunk öiülni mint annak előtte. Ugy elbeszélgettünk duettben a pohár meilett, hogy én újra tdjesen elfelejtkeztem, hogy tulajdonkepen kerdezni is akartam valamit. Végre mégis eszemre téritett azon körülmény, hogy az a bájos, szép lány újból feitűnt szemeim előtt a szomszéd-szobában, ahova véletlenül bepillantottam. — Ugyan édes Bélám, — szólék Béla barátom füleihez hajolva — nem tudod ki lehet az a gyönyöiü szép lány ott, abban a haloványzöld ruhában ? Engenu t rendkívül erdekei. Miután Béla barátom egy kritikus nyugalmával végig mért, szatirikus mosoly kíséretében vála-zolt : — Az, pajtás, két év óla az én feleségem! — Vagy úgy . . . Tehát az már egészen másj! — szólék nyugodtan, akár egy angol lord. — No, mindjárt gondoltam, — tevém ntána — mivel ma szerda van, s iz hétköznap a kalendárium szerint ... A hajnali gyorsvonattal aztán visszautaztam Budapestre. Zahonyay Ferencz. Nagy ggg: ut o 27. stj^m.
