Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1905-06-25 / 26. szám
234 17-ík szám. N Y I R V I D É K 1905. á p ri l is 2 3. Ugyanezen irányban foglal állást a készülő magyar általános polgári törvénykönyv indokolása (ll-ik kötet 643. éö 644 §) Nem czélom e kérdés további fejtegetésével jel- ul ti foglalkozni Ki kell azonban még terjeszkedő m arra, hogy a Szabolcsvármegyét, — ezen megyének több községét érintő eme kérdésben a tulajdon védelmét lehetne-e közigaztási uton elősegíteni Erre a kérdésre a válaszom az: hogy lehet. Szabulcsvármegye azou határrészénél, melyeknél a Tisza folyó képezne a tagositási, vagy a kataszteri térkép szerint a határt, — a megye határ hivatalból — ne csak az ügyei iránt indolens, egyszerű földnép kérelmére — minién 5, de legfeljebb 10 éveuk.'nt a két szomszéd vármegye vezető férfiainak közbenjöttével megállapittassék, határjelző dombokkal megjelöltessék. Ily intézkedés által a föld egyszerű népe figyelmeztetve lesz törvényes jogai, telekkönyvi tulajdona érvényesítésére s nem fordul elő az az eset, a mi Mezőladány községnél megtörtént, hogy a mezóladányi lakó ok telekkönyvi tulajdonát képező ingatlanokat jogczím nélkül — adót sem fizetve utána tiszakerecsenyi községi lakók évtizeden át birtokolják . Szabo'csmegye kiváló erejéről ismert iigybúzgó alispáüjának figyelőiét bátor vagyok e kérdésre felhívni. Dr. JI. Z. Egy kis kirándulás Németorazágba. Ha modern költő volnék, azt nyögném ki, ho^y ezen vízízü fecsegésen a víz, veresfonalként húzódik végig. Szeretem a vizet, mert ha ez nem volna, vízi kalandjaim sem lehettek volna, a melyekre pedig — miután azokl-ól szerencsésen kigázoltam, — örömmel gondolok vissza. Hiszen öreg ember mír cs ikis a multakban gyönyörködhetik, de bár a jelenben nincs öröm, de lesz még szőlő lágy kenyér, a melyből azonban én már aligha eszem. Ilát bizony az életet tejen vízen kezdettem, borral folytattam, de megint vízzel, vízenyősségg. I közeledek végéhez, mert hat kutyából nem lesz szalona mig Bécsben sem. Ez csak Chinában történik, a hol a kutyapecsenye, kutya-szalona nyalánkság szamba megy. A vizet már csak azért is szeretem, mert ha viz nem lett volna, tűzzel kellett volna a rossz világot elpusztítani, a mire most a jólelkű czárt rossz lanác-adói ösztönzik. Ha víz nem lett volna, bárkára sem lett volna szükség. Noé apánk elpusztulván, nem ösmerhüttűk volna meg a szőlő levét és nem nevethettünk volna részeg emberekben, vagy némelyek szerint ilyen kappanokban is. Csak azért neheztelek Noé apánkra, hogy miért szedte fel a bárkába a szőke-barna bolhákat, poloskákat, sváb bogarakat és miért rejtegette a gilisztákat önmagábun, tudva levő dolog lévén az, hogy ezen kedves teremtmény másként nem származhatott volna át az utókor boldogitására. No de azért nem kell sem ő reá sem másra haragudni, m rt minden emberben lehet hiba, talán még bennem is, meg azokban is, a kik ezen sorokat átfutják, akik között olyan elbizakodottak is lehetnek, kik a sorok között is tudnak olvasni. A balgák ! Kifúrná az oldalamat, ha egy vízi kalandomat el nem mondanám, a melynek a mult szá/.ad hatvanas éveinek vége felé voltam részese, a Herkules fürdőben a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének Előre bálra mozgott a két sereg, amint egymást szorítottak s az általuk elhagyott tér pedig holtakkal és sebesültekkel maradt fedve. — Hol vagy nagy Uros ? — kiabált a bősz Csák Mihály és halált osztogatva törekedett arra, ahol a nagy zsupán csillogó forgóját látta feltűnni. A nagy zsupán felemelkedett nyergében s előre nézett, ahol egy bősz dalia az ő embereit roncsolva közeledik feléje. Bozontos szürkülő 1' jét m grázva már kiáltott embereinek, hogy engedjék hozzá közelebb a magyart, midőn hátulról erősbödő zaj hiv'a fel figyelmét. Hal rafordulva látta, hogy emberei egy része fut s hogy a magyarok seregének maradványát bekeríteni igyekszenek. Hirtilen megfordítva lovát, valamit kia tolt s futásnak eredt. Nyomában emberei, mellette két tia, Dragutin és Milutin. Csák Mihály ekkor már több sebből virzett, de azért nyomába kelt a futóknak. — Mihály vitéz ! — kiáltott ekkor mellette Bila herczeg — amott könnyebben foghatsz embert. — Nekem innen kell, — dűliöngött Mihály s véresre karczolva lovát, úgyszólván repült a futók utan. Majd látta, hogy Urost el nem érheti. Körülnézett, kit fogjon el. Ekk or két ember visszafordult, bizonyára azért, hogy az Urost üldöző magyart feltartóztassák. — Csak gyerttk! — mormogott Csák Mihály. S akkor elibük ugratva, az egyiket, mielőtt fegyverét használhatta volna, lovával oldalt szorította, ugyanakkor a másikat buzogányával fejbe ütötte, a ki elszédülve hajolt le a lova nyakára. Ekkor vasmarkával mindkét embert megtagadta, kiiúntotla a nyeregből s maga elé bocsájtva a ló két oldalán, visszafordult s kényszeritette a két nyakon ragadt embert lova mellett futni. alkalmával, a mikor L°hóczky Tivadar tudós régészünk és az én csekélységéin lettünk megbízva egy ottani barlangnak ősrégészeti szempontból való átkutatására. Mint aféle vi/imádó a háromnapi dinom-dánomnak egyik délutánján eltel /e a tudo nányos előadások élvezetével, megszöktem Turnu Severinbo, hogy a vaskiput láthassam, a melyen át a/, ősidőkben — áldott, de némelykor átoksujtott hazánknak síkságát borító édesvizű tenger magát évezredek alatt lassan lassan a Fek. tetengerbe át nyalta. Erről a vaskapuról sokan — már t. i. azok, akik nem látták — azt hiszik, hogy olt a Duna szűk mederbe szorul, ped ;g ugyancsak kiszélesedik. A mai Duna lefolyásának, egy a szerbpartról a baloidai oláh partra vonuló Gneisz hegy állotta útját. Ezt a Duna elkoptat t i Senkise m tudja megmondani, hogy hany százeze' e /tendő alatt. De nem tudla elkoptatni azon husz h rmincz öl magas czukor=üveg alakú kova magvakat, m;lyek a Gneisz alatt meredeznek égnek. Hatszáz öl hosszusjgb n képezték ezen sűrűn lerakott czukorsüvegek különösen alacsony vízálláskor a hajózásnak akadályát. Az őskornak angoljai a kapzsi romának Trajan alatt a Kr. utáni 100-ik e ben az Orsova feletti 16 mértfőid hosszú kazánszorosnak jobb partján, a folyó hosszában bámulatos gyalogosok szamára szánt hidat építettek, lyukakat vésve a padlotarlasra szánt és ezeket támasztó gerendák számára. Ezi n aranysóvár nép a Vaskapunak hajózhatóvátétele végeit a mai szerbparton csatornát kezdett a sziklába vésni, a mely ma is hatalmas erőkifejtesre vall; de abban hagyták azért, hogy ezen munkát a Bécsben kicsinyelt magyar nép hajtsa vegre. A mit meg is tett és a mit az u. n. mérvadó bécsi körök agyon szeretnének hallgatni; csakhogy orruk tőlle fogbagymás. A gőzhajó,ásnak kezdete elölt Turnu Sevenn je lentéktelen lialaszlalu volt. Mikor én ott jártam, lehet ;tt már vagy I0Ü00 lakosa. Drága fészek. Azért hívjak Turnu-Severinnek, meri Septimus Seveius egy tornyot építtetett azon híd na t védelmére, melyet Trajan épített és a mely ma is az ő nevét viseli. Ennek a hídnak ma is olyan 11 ré.-zben a víz színe alá kopott oszlopai vannak, melyek nem kisebb méretűek a budapesti lánczhid oszlopmnal. Mikor m ott jártam, csak az olá'iparl kö .elében volt olyan knobbantolt csatorna féleség, melyen az akkori alacsoiy vízállás m.'llett csak az lzlás ésThichtalia, — elől hátul két-két kerekes, 16 hüvelyk mélységié járó gőzös közlekedhetett. Azon időben igen alacsony vízá'lás lévén, rengeteg sok gabonával megterhelt uszály-hajó és gőzös kéuysxeiült Turnu-Severmnel visi egehii, magasabb vízállást várva. Estére vissza térve a H rKules fürdőbe, reá beszéliem Mészáros Dániel szakolyi gazdag földbirtokost, a ki Elek Gábor, Gencsy Károly és Zoltán Miklóssal typikus alakjai voltak, a már kivesző félben levő puritán jellemű, egyenes lelkű, szókiinondo szabolcsi gentry-fajnak, Siklóssy Gyula egyetemi szemészet tanart, Totli Imre ezredes honvédelmi ministeri tanácsost, egy másik Tóth Imrét, Kovács József egyetemi tanárnak assistenset, és Dr. Varga Gézát Hajduvármegye tőorvosát arra, hogy másnap reggel ránduljunk le Orsováról csónakon a vaskapun ál TurnuSeverinbe, a regényes fekvésű török A la Kuleh (Szigetvár) szigetet is útba ej Ive. Tíz forinttal megvesztegettünk két dunai gőzhajózási matrózt, hogy lopjanak el egy fel napra a társulat tol ' gy olyan ladikot, a milyeneket a gőzhajók hátuljához szoktak akasztani. Nem volt valami nagy bűn, mert a legközelebbi gőzös velünk együtt vis za hozta azt még az nap Orsovára. De meg hát meg is gyóntam, vagy meggyónhattam volni mint pipista, kálvinista útitársaim nevében is. Ada Kalehban tisztelegtünk a basánál. A tolmács én voltam, mert akkor tudtam vagy tiz szót törökül. Bemutattam magamat és három doktor tarsamat mint hekim-basikat, Tóth Imre ezredest mint bimbasit, Mészáros Dánielt mint effendit. Jól bccsibukozva, jól befeketekavézva. társ lgasunk és búcsuzásu k főképen jelekből és kölcsönös vigyorgásból állott. Jól mulattunk, mert különben nem vigyorogtunk volna. A szigetet elhagyva, m kor a Vaskapuhoz közeledtünk, látva a hatalmas Dunának sürü sziklakon átbukdácsoló habzó hullámait, a kompániának bátorsága az inakba szállott. Mondottam a két matróznak, hogy menjónk az oláhparton, a hol a gőzhijók járnak, mert olt a könnyebb ladik is áthaladhat, a szerb parton pedi" felakadhatunk és felfordulhatunk. A csökönyös két matróz nem hallgatott a jó szóra. Útitársaim is kiszállottak a s/eib parton, hogy ők már csak gyalog haladnak el a V.skapu mellett és majd csak .r/on lút fognak ismét a la likba bsszállani. Tóth I ure ezredes unszolásomra azt vála-zolla hogy a tűzd -rt bármely perczbj'i koczkára teszi életét' d- csak ú y juxból nem megy neki a csaknem biztos halálnak. Csupán Siklóssy Gyulát tudtam visszacsalni, felemlítvén neki, hogy medicus korunkban téged tartottunk közöltünk a bgbátrabbn.ik, a ki az ördögtől sem féli, most mír a víztől is megfut imodol. Szégyen, gyalázat ! Talán a kis hitű becsi pártiakhoz tartozol. El használl, mert beszállott ! Alig haladtunk az eszeveszetten rohanó árral vagy száz ölnyire, mikor a ladiknak orra egy viz alatt rejlő kovarcz sziklacsúcson fenlakadt, latja (hátulja) pedig az ár állal lefelé sodortatott. A szikla olyan melyen fúródó't be az erős szerkezetű ladikba, hogy az evezőket a sziklának feszítve, nem hogy ki szabadulhattunk volna kínos helyzetünkből, de az evezők nyelén a rohinó viz csolnakunkba futott f 1. Egy szóval mi hoppon maradiunk, a parton levő társaink p dig jaj</• szekelve csapdosták össze tenyereiket. A két matróz fejét vesztetle, Siklóssy p -di* mint egyt düii menekvést azt ajánlotta, hogy sziklaról-sziklára ugrálva m neküijünk a több mint száz lépésnyi távolságra eső partra. Hogy gondulh itsz ilyent? Hiszen ezeu sziklák melye* között a víz 10-20 öl mély, a l^több h lyen igen közel vannak ugyan egym is'ioz, de némelyek kö/.ött pár ölnyi távolság is van. Absurdum. Vetkezzünk le és végső cselben igyekezzünk életünket uszással megmenteni, ha ugyan e közben valamely alabb fekvő sziklán szét nem locscsanuuk. Apám ruhába öltözve azt ajánlottam, hogy tegyünk előbb egy végső körletet. Buházzatok fel korlátlan hatalommal és minden tanácskozás nélkül teljesítsétek parancsomat nem egy perez, de egy másodp. rcz alatt. M -gmag/aráztam tervemet, a mit megértettek és helyesellek. Én a kormányevezőt kézbe véve hátra ültem. A könnyebb matrózt kiszállítottam a sziklára, a nHyen fennakadtunk, meghagyván neki a csolnak orrán levő, kikötésre való lanezot fogja kezébe és az adott jelre rántsa fel a csolnak orrát, de ugyan akkor ugorjon be is a ladikba, nehogy esetleg a sziklán sóbálványul maradjon. Siklóssynak, m.g a súlyosabb matróznak megmondottam, hogy a kellő pillanatban rohanjanak hozzám hátra, hogy a csónak hátulja m lyebben sülyedjen a vizbe, az orra pedig könnyebbülve, a sziklán álló matróz által felrántható, felszabadilható lehessen. A „Rijta" kommandóra minden olyan pontosan történt meg. mint bármely japán hadi hajón. Szóló szerencsésen végig kormányoztam a ladikot a Vaskapun. Alatt felszedtük a parton sápitozókat. At eveztünk Turnu Severinbe. Nagy áldomást ittunk és gőzhajon tértünk vissza Orsovára. Más baj nem történt, mint az, hogy Siklóssyné talán mai napon is tarlja haragját, a melyet férje és előttem nem titkolt. Dr. Jósa András. — Helyesen van Mihály vitéz, — szólt mellette Béla herczeg, a ki szintén valami előkelő foglyot szoron galott lova mellett. Mihály irigykedve nézett a herczegre. Annak jobb kinézésű foglya volt. Ez pedig a váltságdíjra nagy külömbség volt, már pedig abb n az időben erre utaztak. Azon is aggódott, hogy vájjon öcscse, Domonkos nem került-e fog-ágba, meit akkor oda kell adni öcscséért két foglyát. No hát ez az aggodalma Mihály vitéznek nem sokáig tartott, mert csakhamir látta Domonkosi, aki szintén foglyot hajtolt maga előtt. Vidámabban fordult ekkor Béla herczeg felé s hirtelen megdöbbent. A Béla herczeg csillogó foglya egész alázattal köszöntötte az ő öregebb foglyát. Tehát a jobbágyoknak kinéző ket fogoly előkelő ember. A sátrában mindjárt kihallgatta őket. — Ki vagy ? — kérdezte az öreget. — Figyelmeztetlek, hogy láttam, mily tiszteletlel köszöntött a Béla herczeg foglya. — Az ostoba ! mormogta a fogoly. — Én a nagy zsupán veje vagyok. — Lten éltessen, hát ez a fiatal ? — Ez a tárnokmister fia. — Nem rossz, e szerint nyo'czszáz márkát megértek. — Kifizetik értünk, szólt az öregebb fogoly. Mihály vitéz rivasz ember volt, észrevette az őröm kifejezését. — Teimészetesen, a mi kincs nálatok van, az is az enyém. Az öregebb fogoly elsápp lt. — Semmink sincs, — szol végre — hiszen csak két-három napra jöttünk, pénz nem kell. — Meglátjuk. Behívatta Mihály vitéz szolgáját s megmotoztatta foglyait. Bizony nem volt azoknál semmi. — Furcsa, — szólt Mihály vitéz, — pedig valaminek lenni kell. Ezzel kénytelen kelletlen mrga fogott a motozáshoz, de semmiféle pénzt nem talált, mig végre az öregebb, a na.y Urus vejének nyakán selyembe takart, tenyérnyi nagyságú aranykeresztet talált. A kereszt uiűvcszies kidjlgozásu volt, drágakövekkel kirakva. — Ura m, — szólt a fogoly — ezt a keresztet hadd meg nekem, kétszáz m irkát fizetek érte. -- Nem barátom, e kere«zt tetszik nekem s ez a hadi törvények értelmében az enyém. — Tudom, de visszaadhatod. Adok érte ötszáz márkát, ennyibe került n;kem. — Ne mond ! Nagyon drága >' 0lt, de nekem megtetszett és megtartom. Amint Mihály vitéz forgatja a szép keresztet, ujja valami rugót nyomhatott meg, mirt a kereszt egyik része saikon fordult. A keresztben valami forgácsdarabok voltak. Az öreg és fiatal fogoly ekkor keresztet vetett magára s mindketten megcsókolták a forgácsokat. — Hát mi ez ? — kérdezte Mihály vitéz. — Ah uram, ezek a forgácsok a megváltó keresztjéből vannak. Ah, add vissza uram. — Krisztus urunk keresztjéből van ez ? — hebegte Mihály vitéz. A Krisztus ki resztje. Nem, nem barátaim, ezt nem adom vissza, ez az enyém. S ezzel a nyakába akasztotta a zöld bársony mente fölé. — Hanem e helyett szibadok vagytok, mehettek. Uram add vissza a keresztet, adok érte ezer márkát. — Barátom, felelte Mihály vitéz — én kapzsi ember vagyok, szeretem a pénzt, vagyont. Menjetek
