Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-07 / 19. szám

N Y I R V I D É K 1905. május ?. is alig mozdul, de tapasztaltságával vagy éppen megszerzett széleskörű tudásával ügyesen intéz, kormányoz, uralg a természeten, — e változó stádiumok és változó képesség szülte eredni nyek képei lehetetlen, hogy fel ne költsék a Mektanilag s gyakorlatilag szemlélő ember elméjében azon eszmét, miszerint ha az ember egyénileg is örök életű volna, azon isteni szikránik, mely benne rejlik, a világegyetem lelkéveli közvetlen összefüggését teljes világosságban láthatná, átismerhetné. Nem lehetetlen, hogy évezredek multával, — ha ugyan az a végzete az emberiségnek, hogy addig létezzék, — a mikor már a földi természet egyenkénti és összes tényezői ismerve s leifedezve lesznek, az ember mostani tökélyeinek általunk ez idő szerinl nem is sejtett magaslatára, vagyis szellemi életének második stádiu mába fug emelkedni, hjgy ekkép^n az összes emberiség szelleme, mely az egyesekben szétforgácsolva egyéni életei él, tökélyeiben a világegyetem Mkéhez kö'.eledvén, a sejtelmek homályából a valódi tudás birodalmába eljutand. Da természetes mindez csak : nem lehetetlen ; mert ez csak akkor következhetnék be, ha az egyes emberben az egész faj tulajdonságai egyesülhetnének, a mire mostani felfogásunk szerint az egyén jelenlegi életkora nem elég. — No de n°rn szándékozunk beláthatlan idői lehetőségeivel, — tgyeJőre tehát még csak utópiákkal foglalkozni, s ez a járt utróli pillanatnyi eltérés is csak egy kis kirándulás volt a lelki élet azon véghetetlen nagy birodalmába, mely kell, hogy az emberiség eszményképe legyen, de az egyes ember szellemi röpte meg nem oly magas szárnyalású, hogy ezen szellemvilág vegtelen migas legkörébe felrepülni képes volna. Mivel azonban ennek daczára, lokalizált észjárásunk mégis úgy fogj i fel „én"-ünk egyéni megjelenését s szervezetet, hogy e földön az ember a teremtés remeke, igyekezzünk lehat legalább e kicsiny, nagyon is lokalizált körben az ön ismeret és emberismeretre lehetőleg behatóan szert tenni. Mindezeket összefoglalva láthatjuk, n.i y n óiiásia feladata az iskolának, a tanítóilak, ha a jövő nemz déket vérmérséklete és alaptehets'geinek ligyelembevütelével természetes alapon, tehát lélektanilag helyes úton akarja nevelni. Az intéző tanügyi kormány egész tanügypolilikája cs.jk akkor fogja e kerd'st helyesen megoldani, hogy reformtörekvéseiben sutba dobj i az egész eddigi rossz rendszert s új alapjn kezdve, a képzőinlézetek képesilik is a tanítójelölteket, hogy majdan a gyakorlatban feladatukat meg ludják old mi. Most a képzőintezelek ez', a képesítést ne.u adják meg, mert nem adhatnak olyas valamit, a mivel maguk sem bírnak. Kisvárda, 1905. ápril ltédl Ferencz. A czigány-ügy rendelése. Lapunk legutóbbi számában megemlékeztünk arról az értekezletről, melyet Szikszay Pál alispán a czigányügy rendezése érdekében hívott össze. E fontos kérdés foglalkoztatni fogja a 9-diki törvényhatósági közgyűléstis. Az alispán az állandó választmány által is elfogadott, a köve.kező szabályrendelet javaslatot terjeszti a közgyűlés elé : Szabályrendelet a vándor (sátoros) czujányolcról. 1. A vármegye területen nam ezen vármegyei illetőségű vándor (sátoros) czigány csapatoknak vagy családoknak tartózkodniok szigorúan tilos. 2. § A vármegyei községek képviselőtestületei jelen szabályrendelet életbeléptetésétől számított 15 nap alatt kötelesek megallapitani azon vándor czigányok jegyzőket, kik a községben illetőséggel birnak, a községi elöljáróságok kötelesek az odivalo illetőségűnek elismeri, vagy jogerős határozattal kimondott vándor czigányok részére szabályszerű községi bizonylatol kiállítani, melylyel ezeka hatóságok előtt illetőségüket igazolják, továbbá kötelesek az elöljáróságok a községben illetőséggel biró vándor czigányokró! kimutatást szerezni és azok névjegyzékét minden év január havában a járási főszol^ibirohoz beterjeszleni A községek képviselő testületei által, amennyiben erre a község megfelelő területtel bir, alkalmas hely jelölendő ki lakóházak épiteséhez, a községben illetékes vándor czigányok részére, ily községekben a vándor czigányoknak sátorban lakni tilos. 3- §. A községi elöljárók kötelesek arra ügyelni, hogy a községben illetőséggel biró czigánycsaládokba mas ilyen vándorcziganyok be ne csempésztessenek és családtagokul el ne fogadtassanak. 4. §. Vándor (sátoros) c/.igánynak úiigazolványt kiállítani tilos, de a vármegyében illetékes üstfoltozo, rézöntő, teknővájó, csengőcsináló és lakat készítő in -sler kovács czigányt az illetékes főszolgabíró, rendórtókapitány a vármegye területére 30 nipig érvényes igazolási jegygyei láthatja el, a családtagok azonb in a jogosítottat sem szekeren, sem gyalog nem kísérhetik. 5 § A vármegye határán fekvő községek e.öljaroi kötelesek arra felügyelni, hogy a megye területén illetőséggel nem biró vándor czigány csapatok a megye területére be ne vonuljanak, ezen czélból kötelesek ily csapatokat feltartóztatni, velők ezen szabályrendelet tilalmát közölni es őket felszólítani a vármegye területének azon az úlon való elhagyására, amelyen bejöttek, köteles az elöljáróság őrcet figyelemmé kisé.ni és alkalmas módon meggyőződni arról, hogy a megye területéről tényleg eltávoztak-e? Ha a csapat a felszólításnak ellenszegül, nem engedelmeskedik, avagy visszatér, köteles az elöljáróság erról a legközelebbi csendőiőrsöt sürgősen értesi eni és enn k utján intézkedni, higy a csapat a járási főszolgabirohoz bekisértessek. 6. §. Általában a községi elöljárók kötelesek a nem m gyebeli illetőségű vándor czigáuyokat minden köiülmények között, a megyebelieket pedig ha elfogadlutó czél és foglalkozás nélkül csavarognak, avagy a jelen szabályrendelet 4-ik §-ában előírt igazolvanyriyal nem birnak, feltartóztatni es esetleg a csandőrség igénybevétele mellett őket a járási főszolgabíróhoz kisérleli.i. Kötelességévé tétetik az útkaparókrak és inezőő.öknek az ily vándor czigány csapatokai figyelemmel kísérni, ha jelentkeznek, erről az elöljáróságot értesíteni és az elöljáróságnak azok feltartóztatásánál segédkezeid nyújtani. — 7. §. A járási főszolgabíró, rendőr főkapitány köteles az előállított czigánykaravánt a külöat'ele ragadós betegségek elhurczolásánat meggátlása végett ugy őket, mint jószágaikat egészsigügyi szempontból vizsgalat alá venni őket himlő ellen beoltatni, a szabályrendelet 5. §-ában említett esetekben a kihágá^i eljárást megindítani és 9389 -884. sz. lolonczszabályzat értelmében toloncz uton erős toloncz kísérettel esetleg csendőrség igénybevételével illetőségi helyökre lolonczoltatni. Ila az elfogott vándorczigányok illetősége nyomban megállapítható nem volna, a nyomozás ideje alatt a nagyobb czigánycsapat férfi tagjai a toloncz helyiségben, a nők és gyermekek, ha ott el nem férnek, a Községi czigány telipen toloncz ellátásban reszesitendők. 8. §. A felmerüli rendkívüli őrzési és ellátási költségeket a főszolgabíró, rendőrfőkapitány a tolonczállomást képező község javára naponként legfeljebb 10 koronáig állapíthatja meg és fizetésképtelenség esetén a czigányok lovait és szekereit az őrzési és ellátási dij fedezésére azonnal elárvereztetheti. Ha a megállapított rendkívüli őrzési és ellátási köllsegek az árverésen befolyl összeget felemésztik, az illetőség megállapítására kilátás nincs, s a letartóztatás ideje 30 napot meghalad, a czigányok az 1. §. értelmében a vármegye területéről kililtandók és erős fedezet mellett eliávolitandók. 9. Sátoros czigánynak főszolgabírói igazolvány nélkül vásárokon megjelenni tilos. A községek elöljárói kötelesek felügyelni, hogy ily igazolványnyal nem biró czigányok a vásárokon meg ne jelenjenek és ha mutatkoznak, ezen szabályrendelet 6. g-a szerint bekisértessenek. A megjelent és igazolványnyal biró czigányok jarlatleveleik és állataik, utóbbiak egészségi szeinpjntból a vásárfelügyelőség által szigorúan megvizsgálandók. 2 1

9-ik szám

. formákat, ar.a a nagy filozofus nem adott feleletet, de jőttSpencer, ki' az egyéni tapasztalatuk mellett tekintetbe vette a faj végtelen hossza folyamán szerzett és állandósult ősi tapasztalatokat, miket szöveti szerkezetében elrejtve, mint bizonyos ilyen és ilyen hajlandóságokat hoz magával az átöröklés utján az egyén. Ezek tehát azok a formák, melyek megelőzik az egyén tapasztalatait és apriori befolyásolják a most született gyermek szellemét. Ezekre a formákra szükségünk van, mert pusztán az egyéni tapasztaltból nem magyarázhatók meg a tudat tényei. Spencer tapasztalat-filozófiájában azt mutatja ki. hogy igenis születnek velünk ismeretek és mégis minden a tapasztalatból származik. Csakhogy nemcsak az egyén, hanem az apák, az ősök, az egész faj tapasztalataiból. A gyermek lelke ekképen csak látszik üres fehér lapnak, a valóságban azonban olyan, mint a vegyi tintával teleirt papiros, melyen a kellő kívülről jövő hatás láthatóvá teszi az irást. Spencer felfogása a nevelés terén a legszélesebb körben tért hódított és kell, hogy a pedagógia birodalmából kiszorítson minden más nézetet, ha azt akarjuk, hogy egész nevelési rendszerünk helyes alapból induljon ki. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a gyermek lelke nem tabula rasa. melyre azt irhatank, a mit akarunk, hanem a vele született — vagy ha ez a kifejezés jobban tetszik: öröklött véralkat és alaptehelségek határozzák meg az iiányt, melyen haladva a nevelés később kilejiheti a gyermek jellegét és jellemét. A nevelőnek tehát ép oly jól kell ismernie a gyermek testi és lelki szervezetét, veleszületett vérmérséklete — s alaptehetségeinek minőségét és fejlődésképességét, valamint a jó kertész kerlj ének mind n növényét, < nnek fejlődési feltételeit ismerni köteles, ha fáiadíágának eredményét akarja látni. Megdömhetlen igazság az, hogy minél műveltebb az ember, annál kevésbé nyilatkoznak benne kicsinykedő sajátszerűségek ; éppen így át kell olvadni az úgynevezett temperám ntuinok élének az ember önállóságába, magát szabaddá tett szellemébe, a társadalmi egyöntetűs gbe, melyet a taniló mindig m'nt abso'ute legjobbal igyekszik alakítani. Tapasztalati tény az, hogy az ember saját véralkatának uralma alól csak az önképzés utján elsajátított magas értelmi fejlettség nyomán szabadul fel, midőn egyedül az értelem veszi at az uralmai, de a lanilónak ideje-korán le kell szállania a gyermek fejletlen értelméhez, méltányolnia kell annak egyéni sajátsagait és véralkatát, hogy annak fogyatkozásait eltávolítsa, íerdeségeit egyenge.-se, az egyseget, a har móniat a gyermek egész lényében létrehozza. Az igazvaló megismerésének, az önLmerel és emberismeret megszerzésének nyomán magas értemi fejlettségre jutott egyének száma igen kicsiny még a művelt osztálybeliek között is, ugyanazért igaz az, hogy a benyomások élénk felfogása, a visszahatas erőssége és tartóssága, az emberek érzeményei és indulatai, ösztönei és szenvedélyei, szóval lelkülete, jelleme, ha nem is éppen egyedül, de nagyobb res/.ben a vérmérséklettől, a szöveti szerkezettől függ; m rl nehéz természeti hajlamainkat leküzdeni és szabályozni; nehéz a vérmes könnyelműséged fekezni, a méla borúit eloszlatni, az epés hevét mérsékelni s a nyalkást nyugalmából felriasztani; de nem lehetetlen! Nem lehetetlen lélektanilag helyes vezetés irányítás mellett az úgynevezeti temperamentumok élét az ember önállóságába, in igát szabaddá tett szellemébe átolvjsztani, hogy a külömböző vérmérsékletek előnyös tuljadonságai szakszerű ápolás mellett minélinkább kifej leszi essenek és uralkodóan előteibe lepjenek, a szövetnadvek, a vér vad kitöréseinek é I e pedig tompilassék és annak természetes heve a szabaddá lett szellem vezetése alall lehetőleg jó irányba ttrellessék. Azért mondjuk .lehetőleg", inert az ember elete igen rövid arra, hogy az egyes ember t ö k é I y e i t teljesen kifejthesse ; — és valószínűleg ebben rejlik a végzet munkássága, hatálya. Midőn az ifjú p zseg, ront-bont, kutat inkább mint alkot; midőn a férfikor cselekszik, alkot, sőt nem ritkán erején is főiül mer, vállalkozik; midőn az öreg helyéből — A maszk: Hohó, te hamis, a k.rdésre felelj. — Ebenyi: Az volt csak nagyon régen, mikor azt hittem, igazán szerelmes vagyok. Tudod, édes, mikor egy zöld fejű fiu, meg egy naiv masamódlány összekerülnek, s mindegyik szeietne valamit, de egyikse mer, akkor lehet beszélni olyan igazi szer., lemről, amilyet te kérdel. — A maszk: (kíváncsian) Tehát nnsamódlány volt? — Ebenyi: Tudja az ördög már. De hát miért érdekel ez a naivság, mikor én már régen elfelejtettem. — A maszk: Csnk. Mert azt emiitetted, hogy ezt szeretted igazán . . . H diaha ! . . Érdekes lehet. Hogy volt ? . . Mondd csak el ? . . — Ebenyi: Ugyan, honnan ludj.tm már? Fiatal, tapasztalatlan fiu voltam. Vágytam már a szerelem után. Utamba került az a szentimentális liba . . . — A maszk: (magában) Szemtelen. — Ebenyi: Randevúztunk Hebegtünk. Minden másról beszéltünk, csak arról nem, amire pedig kölcsönösen vágytunk: szerelemről. És andkül, hogy megérleltük volna a szerelem hívó szavát,— futottunk utána naivan. Aztán útunk elvált. Ö jobbra, én balra. Ennyi az egész. — A maszk: Haha! . . Nagyszerű ! . . És ezt a nőt igazán szeretted ? Csakugyan ? — Ebenyi: Az ember mikor először kezd nővel, tehát Miiikor először kezd dobogni szíve, arról hiszi később, hogy igazi szerelem volt. Pedig ez önámitás. A mult azért szép mindig, mert tovatűnt. Mindig a jelen az igazi. Ugyan mondd : hát nem istenibb boldogság most ilt egy kívánatos, okos nő mellett lenni, mint régen akármilyen szívdobogva, de mégis dideregve és félig megfagyva várakozni egy naiv — masamódlányra. — A maszk: Igazad van, Düdus. Kedves fiu vagy. (Felemeli poharat koccintásra. Boldogságfélét erez, hogy a férfi igy visszaemlékszik.) -— Ebenyi: Felek, hogy nagyon beléd találok szei tni, istennő! (Iszik. Másik kezével a maszk bársonyos karját simogatja.) — A maszk: (folytott hangon) Dudus ! (Megsimogatja a férfi arcát.) Hanem az a kis masamódieány nem megy ki a fejemből ... Mi lett vele? — Ebenyi: Az lett vele, hogy egyszer csak elmaradt a légyottról. Bizony faképnél hagyott egy vén grófért, aki hirtelen belégabalyodott és elvitte magával a Riviérára. Akkor, mikor megtudtam, majdnem valami bolondságot követtem el, mert — úgy emlékszem — szeretU m, Ma persze nevetek rajta, hogy milyen ostoba is lehet egy fiatal szív, aki a nőt csak istennőnek hiszi. Hanem azért te mégis istennő vagy ! (Karjával átfonja a maszk derekát.) — A maszk: (fenyegetve) Te pedig nagy zsivány vagy ! Mondd csak, nem gondolod, hogy azóta már sokra vihette az a leány. — Ebenyi: Meghiszem azt! Ragyogó, könnyelmű élet, pénzes gavallérok! Bizony jobban tette, hogy felnyílt a szeme jókor és egy naiv fiu szerelmes dadogásánál többre becsülte a csengő aranyat. Az a szerelem, meg a boldogság! — A maszk : (meghatottan) Gondolod ? — Ebenyi: Tudom. Az mindent meghoz a nőnek. Szeszélyeinek áldozhat, hiúságát kielégítheti. Több csak nem kell, hogy boldog is legyen. — A maszk: J.l beszélsz ! . ? — Ebenyi: Én csak úgy beszélek, ahogy ismerem a nőket. A d. mon többnyire mindenikből kitör, csak a körülményektől függ, mikor és mily fokban. Például abból a kis masamódleányból elég jókor kitört. Most má sokra vihette. Nagy démon lehet. — A maszk: Azt hiszed ? -— Ebenyi: Mennyire megkeményítette már szegénykének s/ívet a könnyelmű elet! Hány férfit csalhatott már hálójabi s hányat dobott e; magától?! Hány férti szívet liporhatott már el s hányat tehelelt rabszolgájává?! A'i, nagyon rossz is lehet egy nő! Istenem, emlékszem, mik r még félénken mondotta akkor: „inilyen boldogság is lehet az — igazán, tiszta szívvel szeretni!" . . . Es ma már csak számítással szeret! . . Brr! . . De mi az ördög? Mi ütött belém? Mit beszélek én ezekről előtted, drágám ? — A maszk : (meghatva és ég a vágytól hogy leleplezze magát.) Hat ha jó helyt beszélsz ? — Ebenyi : (nagyon kezdi már érezni a pezsgő mámort) Dehogy. Előtted csak a forró szenvedély hangján lehet beszélni, mert úgy sejtem, — imádatom vagy! (Egészen közel húzódik a maszkhoz. Rebegve) : Ragyogó szemed elbűvöli. Bájos hangod mámorba ringatoit. S<ívem tombol a szerelmes forró vágyaktól utánad ! — A maszk: (Nagyon jól esik neki azt kérdezni) : A kis masamódleánynak is igy beszeltei ? — Ebenyi: Nem, édes, a kis liba előtt buta voltam. Da az már régen volt. Ma okosabb vagyok. Te mégis esztelenné tettél, mert szeretlek. — A maszk: Meddig? — Ebenyi: Az őrületig ! — A maszk: S azután ? — Ebenyi: Aztán nincs tovább. — A maszk: Te, Dudos, hátha démon vagyok, a ki hálójába csal s rabszolgájává tesz ? — Ebenyi: (ölbe vonja a maszkot) Te istennő vagy. — A maszk: És ha c-akugyan mégsem lennék az? — Ebenyi: Azzá emelne az én szerelmem. (Szenvedélyesen átöleli és esztelen szavakat susog fülébe). — a. maszk: (öntudatlan mozdulattal lekapja álarczát. Szíve őrülten dobog. Túlvilági boldogságot érez. Elhaló hangon) És ha Liza lennek ? ! — Ebenyi: (felüti fejét s bambán, szinte eltorzult arccal nézi a Liza bemaszkirozott arcát Nem tud eszmélni semmire, mert a reászakadó nagy gyönyörűség eszét veszi) : Liza ! (Görcsösen magához öleli Lizát s ajkaik csókban forrnak össze, melyre ráborul a mámor végtelen birodalma.)