Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-07 / 19. szám

1905. május 7. N Y I R V I D É K 19-ik szám. 10. §. Az elöljárók kötelesek a vándorczigányok állatainak értékét a járlatlevelek kiáliitása alkalmával megbecsülni és a jószág felbecsült értéket a járlatievélbe beirni, járlatlevel vándor czigány jószága részére csak az esetben állítandó ki, illetve a járlatlevél csak az esetben irható át más névre, ha az illető vándor czigány személyazonosságát rnegfelelőleg igazolta. 11. § A tiszai révészeknek nem megyebeli illetőségű vándor czigány csapatot átszállítani szigorúan tilos. 12. §. A községi elöljárók kötelesek odahatni, és ez irápti rendelkezésre a mezőőröket felszóljlani, hogy az ú'menti fák galyaira a vándor czigányok által felaggatott jelző ron.'yok eltávolittas=anak, a vármegyei utkaparók pedig kötelesek ezeket a gondozásukra 1 izott közutakon esetről-eselre eltávolítani. 13. § Azon vándor (sátoros) czigány, kí a 4-ik g-ban említett felszólításnak nem engedelmeskedik avagy a visszatérést újból megkísérli, avagy a 2. §. utolsó bekezdésében foglalt rendelkezésnek eleget nem tesz és azon tiszai révész, ki a II-ik §-ban foglalt tilalmat megszegi, az 1879. évi XL. t.-cz.-be ütköző kihágást követ el, mely kihágások eseteiben bíráskodni a 30547-80 b. m. szabályrendelet 8. §-ában megjelölt hatósagok illetékesek. 14. §. A 12. §-ban emiitett kihágás büntetése 5 napig terjedhető elzárás és 00 koronáig terjedhető pénzbüntetés, mely pénzbüntetés behajthatlansága eseieben az ly7<». évi XL. t-.cz. 22. § a szerinti elzárás alkalmazandó. A pénzbüntetés belizetésének biztosítása végett az elmarasztalt czigány -zekere és lovai lefoglalandók és becsáron alul azoru;al elárverezendők. A befolyt pénzbünleteí-ek az 1901. évi XX. t.-cz. 23. §-ában megjelölt czélra fordítandók. Jelen szabályrendelet érvénye a vármegye egész területére kiterjed. Egy kis kirándulás Németországba. Az. mondják, hogy ahány sógor vagy vő annyi nyárs. Én a vömnek egyikéről mondom ezt. Hamarosan őt jut eszembe azon sorret d szerint, a hogy elkapkodták leányaimat és a kiknek egyenkint száz-százezer fv-rinlot szántain, de nem adhattam. lityik sem hajhászott bankot, csak művelt, eléggé csinos, jó feleségre vadászott, a mint hogy hál ugy is lett. A numero egy dr. Dolinái József törvényszéki orvos, ezután jönnek Virányi Sándor szolgabíró, Szent linrey Imre az egri káptalainak 102 pályázó közül megválasztott jószág-felügyelője, Elek Pál földbirtokos és báró Babarczy Jenő. A nunii ró egy kegyellenül megtámadott azért, hogy a Nyírvidéknek, legutóbbi számában háromszor emlegettem azon — Dürren-deinban — egy napon átélt három életveszedelmet, a mellyel pedig illendőség szerint be nem szanultam és a mely kalandokról jól tudta azt, hogy agyon kellett volna magamat zúzni; bele kellett volna a Dunába fúlni es agyon kelleti volna magamat veretni. Hogy a nagy szósznak egy kis magva is legyen, hát elmondom, hogy Dürrenst innak a puttonynyal született gyermekeken kivül legfőbb nevezetessége a várrom leven, reggel oda igyikeztünk felmászni, a melynek két ulja van. Egy kényelmes kerülő ut, a melyre a vezető Técsynek .-ikerült Láglert elcsábítani és egy sokkal rövidebb, a varnak leomladozott körítő fala. Én ezt az egyenes utat választottam, mert Kotzebue azt mondja, hogy „Der Gerade Weg ist der beste." A mintegy egy méter vastag omladozó falnak kezdete nem volt nagyon meredélyes és a jobbra balra tátongó melység felett vigaii haladtam. De mikor már a várudvarnak gyepes síkjához közeledtem, az omladéklal csaknem egészen meredi k volt, ugy, hogy a kiálló kövikbe kapaszkodva, lábaimnak tapogatózva kellett helyet keresni. Mikor m r csaknem czélomnál voltam, léhát a legutolsó lépéskor, a várudvarnak gyepes lensikj.iról kínálkozó mogyoró vagy galagonyának egyik agához kaptam és igyekeztem jobb lábamnak a meredek omludékban helyet keresni, a mi ha sikerült volna, gyermek játék lett volna leljutni, de hiába tapogatóztam, nem találtam. Bal lábamat ki nem húzhattam a lyukból, mert azon esetben csak félkaron csüngőttem volna le a bokorról. Könnyebb lehet az ugorkalára vagy a miniszteri székbe felkapaszkodni, mint ilyen helyzetben nekem akkor a várudvarára. Életemért küzködve, karomnak minden erejét megfeszítettem, hogy feljuthassak. Hideg veríték csorgott rólam. Karom a rendkívüli megerőltetestól rángatózni, remegni kezdett. Még csak néhány másodpeicz és én a melysegbe zuhanok. Csak ekkor kezdettem kiabálni, hogy Feri, Laczi! Segitség ! Mert hát ha nem szegyen a futás, de hasznos, bizonyos körülményes között a kiabálasról is ezt lehel mondani nem csak mamelukoknak, de másoknak is. Czimboraim már fent voltak a várban és meghallván segélykiáltásomat, oda rohantak, lehasaltak a gyepre és lenyújtott kaijaikkal mint egy hullát vonszollak lel magukhoz. Azóta, ha várromol látok és Dürienslein eszembe jut, a tengeri betegség környékez. Az ijedtséget és fáradalmat csakhamar kipihenvén, a városkának egyéb nevezetessége nem lévén, Técsy kieszelte, hogy nézzük meg a temetőt, a mely legfeljebb egy vékányi területen fekszik, házakkal körüiveve, úgy, hogy a lakok éjfélkor a feljáró kísérletekben gyönyörködhetnek. A temető közepén egy kis kapolna emelkedik, alatta jóval nagyobb kriptaval, melybe a szűk temelőből kiszedett csontokat helyezik el ölfarakás módjára, csak hogy a fahasábokat szárcsontok képezik, tarkázva koponyákkal. Több ilyen igen magas sor van egymás mögé elhelyezve. A temetőben csak egy három szóból álló sír felirat tűnt fel azért, mert a „Friede seiner Asche" utolsó szavába egy r betű is volt nem épen a megfelelő helyre közbe szúrva, a melyre a Szomorú helyen hangosan kellett kaczagnunk. Az épületekkel körülvett temetőbe az egvedúli és főutczáról csak egv díszes vasracsos kapun lehet jutni, melynek kulcsát Técsy az ösm.rős egyházfitól kérte el és tartotta magánál. Én azon időben a sziklacsontba rejtett labyrimhusnak — faradsagos és sok időt igénylő — kikészítésévé! foglalkoztai n, a melyben a halló idegnek igen complicált végszálai terülnek el. Medicusnak egy kissé driga foglalkozás, mert valamint a pi knel a kdlinek ara két kia^czár, úgy a bonczszolgánal egy koponyának az ára azon időben három forint volt. A sok potya koponyának megöl ülve, kiva'asztottunk ót darabot es felre tettük, hogy majd az éjjeli órákban azokat magammal vihesse n. Természetes dolog, hogy a , csont-máglya ezzel a manipulatióval meglazult ugyan és ingóvá vált, de még össze nem omlott. Mi, a ki dolgát jól végezte és delfelé járván az idő, de meg vasárnap is levén, sörö.ni, később ebédelni mentünk ; délután egy kis ideig kugliztunk és megbarátkoztunk a dürrensteini cívisekkel. Lágler siestára vissza maradva lefeküdt, én pedig Técsy vei felkerekedtem a Duna túlsó partján fekvő Rosatzban lakó tilókus barátját meglátogatni. Azon a túlsó parton, az itten sebesen áramló folyón 10 - 15 hajómalom volt egy sorban a parthoz megerősítve. Egy kis csónakba ülve, kettecskén átevezvén, a legalsó unióm alatt kötöttünk ki. Nehogy visszatértünkben az ár Kremsig sodorjon le bennünket, a part és malmok között az utóbbiakba kézzel és csákánynyal kapaszkodva szerenc-ésen feljutottunk a legfelső maimnak felső végéig. Técsy a csolnak orrán állott, én pedig mint hajós kapitány hátul ülve, a kormányzó evezőt kezeltem. Ekkor kiadtam a parancsol Técsynek, hogy egyhelyben állva, fogódzék a kötélbe, mely a malmot a parthoz erősítette, hogy így a csonakot a parthoz húzhassa. Megmarkolta ő a kötelet; de nem állott meg egy helyben, hanem egész súlyával hátra felé lépkedve, a csónaknak orra nem a part, hanem a Duna közepe felé hatolt és helytelen irányon evezővel, a delelőlti erőlködés miatt meggyengült karommal változtatni nem tudtam. Ó a kötélen csüngve a parjra kúszott, én pedig a csónakkal a malomkerék ala jutottam, csakhogy ezen legutolsó pillanatot be nem várva, fővel a vízbe ugrottam és nehogy a malm ik fenekén valahogy fennakadjam, a víznek' fenekére igyekeztem. Itt jól bele körmölvén a fenéket kepező kavicsokba, megfészitett erővel igyekeztem lefelé haladni. Életemért küskődve automobilként rohantam. Azt hittem, hogy még csak feleúlján lehetek a milomsorozatnak. A szusz végképen kifogyván belőlem, már mindegy volt akar a vízbe fúlok, akár a malmok zúznak szét, vagy akadok fel valamely kiálló részükbe. Felszínre vergődve és hátra tekintve láttam, hogy a legalsó malmot is pár száz lepéssel túlhaladtam. A csónakot a molnárok megmentették, i n pedig a víznek egy részét magamról kulya módjára lerázván, folytattam Tecsyvel kitűzött utuikat, mint a kikkel semmi stickli nem történt. A vén rosatzi felcsertől nagy áldomás után visszatéitünk Dürrensteinba, a félben hagyolt kuglizást folytatni, azon jo lelkű cívisekkel, a kik őseinek néhány koponyáját a kriptában profán czélra ádázul félre raktuk. A serdülő kort ma már egy kissé túlhaladva, ilyen tettet nem követnék el, annál is inkább nem, mert hiszen azon időben még haláluk okának részese nem lehettem. Ma inkább eshelnétn ilyen hibába vidékünkön, mert hisz.en közludomásu dolog az, hogy senki sem hal meg saját emberségéből, hanem a kaszásnak mindég bűnrészese az orvos, tehát nekem is lehet némi jussom, az ál'alam gyógykezelteknek koponyájához. r Ezen — fiatal koromban e követett — bűnt csak azért merem bevallani, mert azóta 32 év régen elmúlván, a polgári törvények szerint már elévült, de az Uristm is megbocsáthatta, mert ezt már minden húsvét előtt meggyónhatt m volna, a mint meg is gyóntam sokszor, ha nem is fentszóval; de magamban meg bánva. De meg is bocsátotta, mert családomat elég boldognak ösmerem. Jelentéktelen apró cseprő zivatar csak frissíti a levegőt. A folytonos egyformaság pedig annak, a ki be van jukkolva a viszontagságok változataiba, végtelen unalmas lehet. Nekem nem. Hála Istennek ezen érzést nem ösmerem. A kis városnak patriarchalisan együtt érző honoratiorjai; a pap, polgármester, egyházfi, bakter, czipődia. szabó stb. csak a beállóit sötétség miatt hagytuk félben a kedélyes játékot és csapat >stol mentünk a Grandhötel Metropol de Dürrensteinba, a hol a polgárokból alakult, minden vasárnap összekerülni szokott, még az orosi bandánál is sokkal jobt an játszó zenebanda mellett tánczolt és zenebonazott a dürrensteini ifjúság. Hébe-korba énekeltek is egyel, de nem ordítottak olyan virtusosan, mint azt a mi bevonuló ujonczaink tenni szokták. A hány ház, annyi szokás. Itt kénytelen vagyok közbe szúrni, hogy az én és a .Gesaramtmonarchia" leglőbb magyar tagjai előtt a magyar zene, legszebb, legváltozatosabb és legszivreliatobb és ennek leghívebb közvetítője a magyar czigány. Megfejthetetlen bámulatos dolog az, hogy köznépünk nem képes elsajati'ani a czígányoktól — azon külföldiek előtt is — elragadóan szívhezszolo kifejezést, mely nélkül az igazi magyar zenének varázshatása nem lehet. Az uri rend közül tudtommal ma már csak Kállay András, főkepen Bandi fia, elég jól Emil fia tudnak énekükkel könnyeket kipergetni a magyar szemből. Az öreg Andrisnak csak sátoros napokon jönnek ki torkán a varázsh ngok. A kérés elnemitja. A régi jó nyírivilágban nem igy volt. Mikor a nagyhatalmi állásból származó, szükségszerű óriási terhek a lélegzetet még el nem folytottak hazánkban, volt a Nyírnek a társadalmi állásából egy kimagasló alakja, — nagybirtoku ur — a kit a nagyhatalmú állás főszolgabíróvá telt, a kinek legfőbb gyönyörűsége. öröme abban állott, hogv szerényebb viszonyok között élő ifja rokonait neveltesse: idősbb megb. \ay István, a kinek fia apjának jó szivét örökölte és már néhány év ota mint szintén főszolgabíró nyugalomba vonult. Ennek az én igaz jó barátomnak olyan recsegő hangja volt. mint a legkomiszabb törölt fazéknak ; de enekének kifejezése még azt is elbűvölte volna, 'a ki soha eleteben magyar hangot nem hallott. Majdnem ilyen hangja, — de még rosszabb — volt Szent-Máriay Gyurkának. a ki a Miksa császár-féle szeiencsetlen mexikói hadjaratból tizenhárom érdemjelet hozott mellén haza. Füredi Mihálynak, a nemzeti színház híres magyar daHósának énekét ifjú koromban gyakran hallottam," de nem élveztem annyira, mint a recsegő hangú Gyurkáét. A csehnek sincs kűlömb torka, mint a magyarnak, meg is a legelső zem művelővé tudott felemelkedni azért, mert az elemi és felsőbb iskolákban nagy snlyt fektetnek a zenetanitásra. Ezt kellene tenni nálunk is, lia ugyan Mannlicher ur is ezt meg fogja engedni. A dürrensteini emeletes fogadócskának egy az utczára mélyen kinyúló, beüvegezett inassiv erkelye volt, a melynek lóczáin és székein a város vénjei és mi — a három Aesculapnak utódai — foglaltunk helyet es szopogatással foglalkoztunk. Megjegyzendő, hogy dajka nélkül. Ennek a viselkedésnek derült kedély lett a vége, de a koponyákról meg nem felejtkezve, a mint ugy éjfél után egy óra tájban, holdvilág hijján, korom sötét felhőből sürü eső villámlás, menydörgés keletkezett, a dürrensteiniak előtt érthetetlen magyar — hun nyelven megallapilottuk, hogy itt az ideje a koponyákról gondoskodni. Láglert ott hagytuk. Técsy és én észrevétlenül elosontunk, és lomoltunk a krypta felé a koponyákért. A krypta lépcsőjén mondom Técsynek, hogy gyujtsunk gyufái, mert huszonhat lépcső lévén, felbukhatunk, mert volt bennünk egy kis nedű. Hogy lehetsz ilyen ostoba? Hiszen a temetőt körítő házakban még ég a világ, tehát a krypta ablakából kisugárzó világosságot megláthatnák és mint sirrablókat agyonverhetnének. E'. már okos beszéd ; de vigyázz, mert huszonhat lépcső van. Én csak jobban tudom, mondja ő. — Na hát igy is jó. Az előlmenő Técsy a meghaladott busz lépcsői számlálva, azt hitte, hogy már a kryptának sikalapjara jutott és bátran akart volna ezen haladni, hogy a félre rakott koponyákot felszedhessük. Csakhogy ennek az lett a vége, hogy a legközelebb eső megbolygatott csont-máglyára rohanva, Técsyt ez óriási robajjal bptemelte. Egy kissé kiabált is, hogy jöjjek segítségére, a mire a teme'őt környező házak ablakaiból riadalom ülötle meg füleinket. Az a geniális ötletem támadt, hogy fussunk. Rövid tanácskozás után meg is tettük ezt, de a köztiben levő tanyánkról is rohantak a larma forrásahoz a rablók üldözésére. A koponyákat fájó szívvel hagytam ott, de rá jöttem arra, bogy szégyen a futás, de hasznos. Korom selétség lévén, igy Técsyt nem vették észre, a ki haza futván, a legmélyebb álmot tettetve, mély álomban találtatott. Csak engemet vettek észre, a kit eszeveszett őrült futásomban utói érni nem tudtak és egy kremsi kurta korcsmában meghalva, reggel a legközelebbi gőzhajóval hazautaztam Bécsbe. Nem is mentem, de ezentúl sem fogok iuenn Dürrensteinba romot bámulni, hajómalmok alatt úszkálni és koponyákat lopni. Ez eddig volt. Dr. Jósa András. (Folyt, köv.) Luxus lóvásár és lóverseny. Minthogy az évenkint megtartani szokott tenyész és luxus lóvásár ez évben — az engedély szerint — a junius 5-iki országos vásárral esnek össze, azért a város a luxus lóvásárnak az ezen országos vásárt megelőző szombati napon leendő megtarthatását kérelmezte. Mint értesülünk, az engedélyt erre a kereskedelemügyi mimisz.ter már megadta. Tekintettel pedig azon körülmenyre, hogy ezek szerint a tenyész és luxus lóvásár felhajtása és bírálata az ezen vásárt megelőző péntek dé.utanján, — a luxus lóvásár, előlovaglás és előhajlással, valamint esetleg kocsiversennyel szombaton, — s végül a luxus lóvasárral kapcsolatosan megtartandó lóversenyek juiiius 5-én vasarnap délután fognak m-gtartatni : úgy ezek, mint az ezeket követő országos vasár az eddiginél bizonyara nagyobb számú vevőket, valamint talán érdeklődő közönségét is fog ide vonzani. Bizonyára ez lehet nagy részt oka úgy a luxus lóvásár, mint a lóversenyek iránt mindinkább nyilvánuló és tapasztalható érdeklődésnek is. Szabolcsvármegye Gazdasági Egyesülete Nyíregyházán 1905. évi junius hó 3-án és 4-én díjazással és lóversennyel egybekötött luxus- és tenyészló kiállítást és vásárt rendez. Program m: I. Junius hó 2-án : Délután 2 órától kezdve a bíráló bizottság működik. II. Junius hó 3-án: Vasár egész nap, reggel 6 óratol este G óráig. Délelőtt 10 órától déli 12 óráig az összes hatas és kocsi lovak bemutatása az e czélra berendezett pályán. Hátas lovak nyereg alatt, kocsi lovak befogva. Délután 3 órakor ügető verseny a vásártér körül berendezett pályán. III Junius hó 4 én: Vásár reggel 6 órától déli 12 óráig. Délután 7a3 órakor kezdődőleg lóversenyek a