Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-08-14 / 33. szám

0 N Y I R V I D E K készítjük el: annál olcsóbb a rendezés — Az, a költség, melybe egy rendezési terv kerül — még abban az esetben, ha teljesen uj felméréssel, térképezéssel is jár — még mindig elenyésző költség ahoz képest, amibe a városrendezési terv hiánya folytán rosszul elhelyezett bármely épitményuek az utólagos végleges szabályozás folytán szükségessé vált megvétele vagy eltávolítása kerül és gyakran hosszú időn át mennyi kellemetlenséggel jár és mennyi akadályt gördit az utcza vagy városrész forgalma és szebb fejlődése elé. Hogy ez állitásom mindeu városból vett példákkal könnyen illustrálható lenne, az bi­zonyos, De nemc-ak meglegyen a terv, szüksé­ges, hogy a terv határozatilag végleg meg is állapíttassák, melytől csakis külön határozat alapján és különös figyelmet érdemlóleg csak közérdekből van eltérésnek helye. Különben a legszebb terv irott vagy rajzolt malaszt és nap-nap után a szép és helyes terv daczára esetről-esetre pótolhatlan és száz évre szóló hibák keletkeznek az egyéni érdek és befolyás alatt és gyakran utólag — de már elkésve maga az érdekelt látja be tévedését; és vallja kárát a várossal egyetemben. Hogy nem a „ma" a mérvadó arra csak egy példát említek a tapasztalatból Egy város szép és nagyjában szabályozott utcájábau két szomszédos jókarban levő ház nem állt egy sorban, hanem egymással sarkot (szöget) képezett. Az egyik házat uj modern épület emelése czéljából valaki megvette. Az uj építkezésnél minthogy a szabályozási vonal némileg hátrább (beljebb) esett és a szabályom zási terv közgyűlési határozattal megállapítva uem volt, a tulajdonos kérésére és befolyása alapján; — nehogy az ő uj modern háza majd előreláthatólag egy évszázadon át beljebb áll­jon a véle sarkot képező szomszédos háznál, az uj ház a régi vonalban épült. — Es mi történt 1 Még fedél alatt sem volt a ház. már a szóban forgó szomszédos házat is bontják. És mit volt mit tenni? Most ezen ház részére is kénytelen-kelletleu a régi vonal maradt meg; és áll a két gyönyörű uj szomszédos ház egymással sarkot képezve és „ugy van az, mint volt régen " Számos régi város a rendezési terv, vagy vonalainak megállapításánál némi előnyben van ott, hol a régibb időkből a várost övező várak, vagy ezek romjai maradtak meg, — a melyek rendszerint igen jól használhatók fel nagysza­bású körutak, boulewardok létesítésére. így történt ez Brüszszelben, Köln. Bécs stb. váro­soknál, melyekhez hasonló helyzet nálunk is előfordul. Hazánkban jelenleg több város ren­dezési munkája van folyamatbau így Temesvár, Nagyvárad, Hódmezővásárhely, Sopron, Zala­egerszeg stb. Egy pillantást vetve például Sop­ron város térképére és azonnal látható, hogy mennyire alkalmas két teljes körút létesítésére — egy a város belsejében — és egy a várost övezően. Lényeges és fontos közérdek kívánja tehát, hogy a városok az összes szempontok tigye­pkmányt vett ki, melyet kíteritve maga előtt: olvasható lett a kövér betűkkel .fölébe irt czim : „Végrendelet." Azlán tollat véve elő, annak tartalmát következő sorokkal egészítette ki: . . . „arra az esetre pedig, ha egyetlen gyermekem s a grof Csejthey név utolsó viselője: Gróf Csejthey Sarolta rangján alól, polgári osztályból választana fér­jet : atyai jogom alapján őt minden ingó és ingatlan vagyonomból kitagadom, gyermekemül és a grófGsejthey név jogos viselőjéül el nem ismerendem, kijelentvén, hogy ezen intézkedésem végakaratomat tartalmazván, kívánom a törvény általi teljesítését. Mit sajátkezüleg írtam és aláirtam. Dátum in anno . . slb. stb.' Ezzel az iratot újból ősszehajlitgatva és cziuieres családi pecsétjével lezárva, visszatette előbbi helyére. Alig végzett ezzel a dologgal, midőn felnyílt szobája ajtaja s azon a Saroltácska sylfid alakja jelent meg. A gróf szigorú tekintettel mérte végig, de a kis bohó nem látszott észrevenni apja szúró tekintetét. Gyermekes könnyedséggel lebegett atyjához, s míg hófehér, puha karját angyali szelídséggel ' nyaka köré lopta, pajzán, bájos mosolylyal ajkán oly kedves hangon csilingelt fülébe, mint egy kis ezüst csengettyű. — Ugy-e apuskám, úgy-e — szólt kellemet csi­csergéssel, — nem haragszol már kis lányodra, és né­kem adod Sziklássyt ? ! . . . Hanem az öreg űr mintha kigyó csipke volna meg, úgy sziszszent fel erre a szóra. Hidegen lejtette le magáról lánya karjait s indu­latosan dörgött rá : — Elpusztulj szemeim elöl, egy szót sem akarok lúd ni arról a gaz parasztról! . . . Hanem most meg a Saroltácska szivében mozdult meg valami: a büszke Csejthey vér ; a szerelem sértett istene jogot kért. A kis bohó gyermek egyszerre ki­egyenesedett, teljés női szépségében úgy állott apja előtt, mint eoy büszkeségében megbántott Vénus. lembevételével és gondos előrelátással készített városrendezési tervhez mielőbb jussanak, melybe a város jelen és jövő életének - fejlesztésének minden műve, bérendezése, iutézménye, épít­ménye tervszerűen, simán beilleszkedjék. Ezek után állapítsuk meg a városfejlesztés körét, anyagát. valamint azon gyakorlati módo­kat és eszközöket, a melyek azok megvalósí­tásukra czélszerüek. A városfejlesztés köre magában foglalja mindazon iutézméuyeket és műveket, melyek a város közönségének >zellemi, anyagi jólétét előmo ditják és a város széppé, naggyá, kellemessé tételére alkalmasak. Ebből világos, hogy felöleli a közforgalom, köz­egészségügy a közművelődés, a közjólét és köz­; igazgatás minden művét, intézményét, beren­dezését és azt a hatalmas, nemes és óriási szünetet, megállást nem ismerő munkát, mely pillanatnyilag és elsősorban csak a legszüksé­gesebb intézményeket igényeli ; — de egyszers­mind folyton ujabb és ujabb, a kor színvona­lán álló, ujabb művek létesítését, javítását kővteli; és képvisel oly pihenést nem tűrő kitartást, széles látókört, tudást, tapasztalatot; ambicziót és kiváló ügyszeretetet; — melynek csak egy czélja van, hogy bölcs belátással előre! Kgy kis kirándulás Németországba. (Foly látás.) Azzai fejeztem be utolsó soraimat, hogy eltelve a nürnbergi vár nyolezszögü tornyában felhalmozott ren­geteg kinzó és kivégző eszközöktől Würzburgba utaztam. A béke-czár birodalmaba kellett volna utaznom, a hol az ilyenekben tovább is gyönyörködhettem volna, az u. n. régi jó idők emlékeiben, a hol még sok Pleh­vének kell nemelyek szerint megérdemlett, mások szerint martyr sorsra jutni, hogy a regi jó időket elfelejtsük. A gusztus különböző. Azt hiszem, hogy sokak ízlésével egyezőleg lehet állítani azt, hogy nem a régi jó idők társadalmi viszo­nyaiba vagyunk szerelmesek, hanem a tni szűkre szabott életünknek réges-régen elmúlt időszakában, a mikor még ifjak voltunk. Még ma is számban van azon legpompásabb vacsorának ize, a melyet Bécsben, tnedicus koromban Técsy Ferencz laktársammal, — későbben — a nagy­kállói közkórházban segédorvosommá lett barátommal elköltöttem. Sacher első csemege üzleténél, a honnan kijőve csak az nyalta meg száját, a kinek tárczája bő­ven volt megtelve bankóval, mert hiszen aranyat az aféle magunk fajla halandó csak ékszerészek kirakatában látott. A közös kasszából nem tudtunk öt krajczárnál többet kikotorászni. Eredj Feri ! Hozzál a greislertől egy öt krajezáros schuster lajbit. Ez volt a legkisebb szabású czipónak műneve. Elhozta. Sovány vacsora lesz ez hé ! Ne búsulj ! Megyünk Sacherhez vacsorázni. Vegyük fel a felleghajtó köpönyeget. Mi a Mariamengasséban laktunk, a Sacher üzlete pedig a Rauchenstein és Weihburgasse szögletén csiklandozta az inyenczeket, félóra járásnyira tőlünk. Ne- bolondozz! Te meg ne okoskodj, hanem induljunk, míg gyomrunk végképen össze nem zsugorodik. Zimankós novemberi este volt. A nagy szélnek, havas esőnek ugyancsak neki kellett feküdnünk, hogy a hónunk alatt őrzött fél-fél czipóval czélhoz juthassunk. — No ! ha nem akarsz ludni róla, azért én mégis az övé leszek, senki másé! . . — felelt a szép leány daezosan, tűzben égő szemekkel. Az öreg Csejtheyvel csak egyet fordult a világ erre a szóra, mint akit a villám ütött meg, úgy meg­tántorodott. Minden csepp vére agyára tolult. — — — Akkor ál kom rád, gaz kölyök, és arra a nyomorultra! — hörögte magánkívül dühében, mialatt szemeit elhomályosulni érezvén, erőtlenül roskadt a pamlagra. — Csak ezt ne, . . . ezt ne Atyám ! . . . — ki­áltott Saroltácska rémültén, mialatt atyjához rohant. — Hanem az öreg gróf nem hallott, nem eszmélt többé, . . . szemei lecsukódlak s ajkaira oda fagyott a végzetes apai átok, mit a halál hidegen pecsételt meg. * * * A fentiek után már kevés mondani valónk van. A két nemes szív soha sem lehetett egymásé. A sors sze­szélye a mely pillanatban két lényt összehozott, ugyan­akkor messze is dobott eoymástól. Az atyai átok, mint hideg fal állott közöttük. Az öreg Csejtheynél megtörte a súlyos veszteség. Nemsokára letettek a jó szívű öreg grófné koporsóját is a családi kriptaba a haláláig szigorú exclusio aristoc­rata férje mellé. Saroltácska égő fájdalmával zárdába vonult, vi­gasztalást és enyhületet keresvén a komor falak kö/.ölt. Sziklássy Győző agglegény maradi. Az egykor fényes Csejthey várkastélynek pedig az ioő lassacskán megbontotta falait, a romjai úgy állanak most a nyitrai határszélén, mint egy elátkozott lovag­varé, hol éjfélkor kisértetek jelennek meg koporsót iiur­czolva és lárczot zörgetve. A sugár jegenyék és terebelyes, sötét gesztenyefák pedig minden hűvös augusztusi hajnalon és estén komo­ran bólintgatnak fekete lombjaikkal, mintha borzadozva és félelmesen suttognák társaik fülébe : „Soha ! Soha!" Zahonyay Ferencz. A kirakatnak nagy üvegtáblái mögött olt díszeleg­tek a rajnai lazaczoí pisztrángok, tengeri rákok, fáczányok, foglyok, nyulak, és más sokféle csemegéknek hal­maza, a melyet egy diák gyomor csak hírből ösmer. Na Feri mi kell! Ne tréfálj ! Van még nálam egy pár forint dugaszban. Válassz ! Ha igy állunk, egy kis őzpecsenyét kérek, meri az kiadóbb. No hát vegyük elé a cz.ipóinkat, mert én fáczánra éheztem. Ezzel szeleteltünk czípóínkból és oda fentük a tükörüvegnek megfelelő helyere, de asután több félét is élveztünk. Olyan nagy ember tömeg gyűlt mögénk, hogy a kocsi közlekedést a rendőrségnek kellelt szabaddá lenni. A néző közönségnek derült hangulata mellett soha sem vacsorált valaki jobb i/.üen, mint akkor mi kellen. Az a régi jó idő komiszabb volt, mint a inai, csakhogy ezelőtt negyven egynehány év előtt valamivel fiatalabbak voltunk. A fiatalság adja meg egyidül az életnek zam ltját. Par hét múlva ezután, ugy este nyolez óra tájban — nagy meglepetésünkre — egy hunezui krajczárl sem találtunk zsebeinkben. Kilátásunk volt tehát arra, hogy nem a napnál, de a holdvilágnál lógunk vacsorálni. Kétségbe esésemben ócska ruháim zseb iben kezdetlem kotorászni. Egy mosásból régen haza került, — akkor diva­tos — pikél báli mellényemben egy tízforintos bank­jegyet találtam, a mi egy diáknak nem pénz, hanem kincs. Felkerekedtünk, de éjfélre haza kellett térnünk, mert elfogyott a nóta ; a banknóla. Mai gondolkozásom szerint nem mondom, hogy ez helyes tett volt, de ha életéveimből negyvenöt évet le tudnék scarlolni, hasonló körülmények között I ilán ma is igy cselekedném. Elindulásomkor feltettem magamban, hogy napi észleleteimet esténkint felfogom jegyezni. Csakhogy ezen, mindenkiben meglévő csekély képesség nem áll mindég egyenes arányban a feltett szándékkal és aka­rattal. Idehaza széken, kocsin, vasúton ülök és csak na ry ritkán veszem alvégtagjaimat igénybe arra, hogy a szegény levél-kihordókat le főzzem. Estére már nem az Íróasztalhoz, hanem csak az ágyra vágyakoztam. Kétszer próbáltam meg — Nürnbergben és Mainzban — citkus élvezetlel ölni el estéimet; csakhoj/y a fáradtság miatt — a külömben is a nem ízlést m szerinti ló és emberkinzást meg unva, az előadá-t olt hagytam, és nyugalomra tértem. Törődöttsigciu „dolce far nintét" igényelt. * Tudva levő az, hogy minden nagyobb városh; 11 este kezdődik az élet és csak reggel kilencz órakor kezdődik felig meddig újra. Ebez kellett volna tehát alkalmazkodnom, hr; y kiélvezhessem a tisztesseggel kiélvezhetőket, de ejt n olyan balek vollam, rpínt a milyen volt az én nelni kedves nagykáliói ügyvéd barálom, Nagy János is, a l i ugyan termetre nagyon is kicsiny volt, de hazaliui tehát kuruez — érzületben nálánál nagyobb senki sím lehetett és a kinek szónoki képessége is a közepesnél magasabb színvonalon állott. Mostani utamban rendesen este nyolez órakt r lefeküdtem, reggel négy órakor pedig már felkelteni épen ugy mint ő. Azt hiszem hogy ezen bevallással kiengeszteli in őt azon apró csipkedesekért a mit rajta életeben ép> 11 ilyen bűnök miatt elkövettem, ha ugyan a kulya ug. ­tással együtt ezen sorok is a menyországba juthatnának, a hol ő jelenleg időzik. El mondom az esetet. Az ezernyolezszáz hetvenes években rendfZ'>ll párizsi világkiállításra többen indultunk Szabolcsbi I. Mészáros Dániel r.rzsi leányával, a ki néhány év elolt mint Bay Istvánné halt el, Kallay Albert, moslaiii szegedi főispán, Gencsy Albert, vagy a miként, akki r h tták Berti, kis Nagy János, a feleségem és én. Bankóval eléggé fel voltunk szerelve, csupán kis Nagy Jánosnak nem volt e féle szerszámja, mert tudta hogy külföldön a bankó nem járja, igy tehát csa'c 300 darab körmöczi arannyal indult útnak, a melyekkrl azonban nagyon takarékoskodott, mert mindet a francziák nyakába akarta zúdítani. Mikor a felső ausztriai St Wolfgang tóhoz értünk, Kállay Albert és én nyolez forintért e^y-egy loval béreltünk, hogy öt óra alatt a Scháfoergre felérhessünk, a honnan csaknem páratlan kilátás nyilik az össz< s felső ausztriai tavakra. Ezen kilátással Európában csupn a svájezi Rigi vetekedik. Kis Nagy Jankó barálom lehordott bennünket ezen prédaságért. „Ha igy prédáltok. Párisban éhkoppon maradtok." Miután azonban ő is gyönyörködött a szép kilátá ­sokban, velünk kutyagolt fel. Este értünk fel a hegy tetején levő kényelme* fogadóba, hogy ugyan azon lovakon a fel és le kialku • dott 8 forintért reggel vissza menjünk St. Wolfgangba. János barátunk lábán azonban a tegnapi gyaloglás óriási hólyagokat csalván ki, lejönni már képtelen vol', ugy hogy azlán csak 12 forintért sikerült magát f ­háton levitetni. Innen Salzburgba és Münchenbe mentünk, a mely varosokban a takarékosság Jánost az ágyba szögezte, mig mi minden látnivalóban gyönyörködhettünk. Münchenben a harmadik napon megbízott ben • nünket, már mint Kallay Albertet és engemet, hogy ve­gyünk neki egy nemez czipőt, hogy ulját velünk foly­tathassa. Jánosnak igen kis lábai lévén, barangolásunkban vettünk neki egy pár nemez czipőt, de a mely az. ő parányi lábaira is kicsiny volt. Követelte, hogy cseréljük be. De miután a boltot meg nem találtuk volna, azt. mondottuk neki, hogy itt az a divat, hogy a czipőkón nagy kokárdát hordanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom