Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-23 / 34. szám

N Y • R V 1 D K — Műkedvelői előadás. A kánikulai meleg napok és a falusi élet egyhangúságát vidámítá fel egy műkedvelő hölgyekből és urakból álló társaság, mely e hó 16-án Demecserben szinrehozta az ev. ref. iskola termében Murai Károly „ Virágfakadas* czimü vígjátékát. Közreműködtek az tlőadásban Dologh Gedeonné urnő (Mártha asszonyi Boros Lajos, (Kovács Peter), Németh Sárika kisasszony (Nelli), Teremy Ferencz, (Laczi), Dologh Margit (Kata szolgáló), Lánczy Kornél (Ödön urfij. Az iskola termét ezen alkalommal zsúfolásig megtölle a közönség s remenyökben, várakozásokban n ;m is csalódtak, mert a műkedvelők oly otthonosan, oly kedvvel, oly rutinnal játszottak, mintha mindig Ttiáiia templomának felkenijet lettek volna. Dologh Gedeonné Mártha asszonyt és Nemeth Sárika Nellikét, művészi nüanszirozással adták elő. A közönség szűnni nem akaró tapsviharral es virágesővel jutalmazá kedves, es a kedélyeket folyton derültségben tartó jatekokat minden jelenet után. Méltó partnerok volt Teremy Ferencz ur, aki Laczit, az egynapos ügyetlen, de a Nellikébe halálosán szerelmes és a M irtha néni előtt titkolodzó ügyvedet kitűnő alakításban mutata be, initjden mozdulata és szava a komikum legfinomabb arnyaidtárol tett tatiusagot, amely gyakorlott színésznek is dicséretére vált volna. Jók' voltak Boros Lajos ur a jovalis, de papucshős Peter bácsi, Dologh Margitka, Ka'a szolgalo es Lanczy Korn 1 a konfidens, Ödön uríi szerepében. A darab betanítása Lánczy Pal színigazgató erdeme, akt tárudts.ígot nem ismerő szorgalmat tanúsított a próbák tartásában. Előadás után kedélyes vacsora következett, mely után tánezra perdült a víg társaság, melynek tagjai a késő reggeli órákban távoztak el, magukkal vive egy kedvesen eltöltött éj kellemeit. — Cséplőgép áldozatai. A napokbm három szerencsellenül járt embert szállítottak be az Erzsebet közkórházba, kik járgánynyal hajtott cséplőgépnél sérültek meg. Az egyik Madará« Miklós, I i eves nyiriugost fiu, ki az ottani g. kath. kantornál a eséplésnél, mint lohajtó volt alkalina'.va. A transmissios rúd elkapta a gatyáját, lábszárat elcsa-aita s a ezomboan és az alszáron eltörte. Állítólag a transuiL-sió rúd nem volt deszkával fedve. A másik aldozat Verdes Mihály 16 éves napszámos tiu Nyir-Adonyból, ki az apja gépjénél volt, mint lóhajtó alkalmazva. A transmissios rúd okozta az ő veszedelmét is, amennyiben elkapta a labaszárat s térden alól kettétörve összeroncsolta. — Czine lgnácz, 38 éves ács Kamor-Jánosibol, Elek Imre géptulajdonosnál a cséplőgép szijját akarta feltenni, de a SZÍJ elkapta a jobb karját s összetörte. — Pályázat ipariskolai ösztöndíjra. A kereskedelmi m. kir. miniszter ur f. é. dö'Jíi. LX. sz. elhatározásával egy 300 koronás á lami ösztöndíjat letesitett a dibn-czeni kereskedelmi es iparkamara kerületében illetékes oly ifjú részéte, ki az ungvári agyagipari szakiskolán óhajt kiképezest nyerni. Pályái hatnak a kamara kerületében (Ilajdu, Jásznagykun-Szolnok, Szabolcs, Szatmár, Bereg. Ugocsa, Maramaros varmegyék területén) ille.ékes oly ifjak, kik 12-ik éietevöket betöltötték és legalább hat elemi, esetleg ket polgári vagy középiskolai osztály sikeres elvegzesét ígazolhaljas. Előnyben részesülnek fazekasok gyermekei. A pályázati kérvény ek a pályázók korát, illet őseget es előképzettségét igazoló bizonyítványokkal felszerelve f. é.i augusztus ho 27-ig a debreczeni kereskedelmi és iparkamarához nyújtandók be. — A legkényesebb czigarettázók részérői napnap után számos kérdés érkezik hozzánk az iránt, hogy melyik czigarettapap.rnak adnánk mi előnyt, a régi hírneves ,Le Griffon"-tiak vagy az ujabban ugyanazon forrásból forgalomba hozott „Le Délice"-papirnak, mely daczára még csak rövid létezésenei, már számos kedvelőt szerzett. Mindkét papír egyarant legkítünőob minőségű es a legjobb gyártmány az eddig keszitett czigarettapapirok között. 526 — 1 — 1 — ( somagolatlan agyagáruknak darabáruként való szállítása a m igyar kir. államvasutak és a kezelésük alatt álló helyi érdekű vasutak helyi forgalmában. A magyar, osztrák es bosznia-herczegovinai vasutakon ervenyes dijszabas I. rész B. szakaszaban foglalt áruosztályozás határozmanyai szerint az aru osztályozás A-4 teleiének b.j 1 ponlja ala tartozó agyagaruk teherarukent való feladásnál a dar b áruként való szállításból ki vannak zárva. E ;zel szembea a magyar, osztrák es boszniaherczegovinai vasutakkal egyetertőleg mar tett azon intézkedésen kívül, hogy az emiitett agyagárakra ezen megszorítás bizonyos feltételek mellett elejtetett, a magy. kir. államvasutak es a kezelesük alatt allo helyt érdekű vasutak helyi forgalmukban az áruosztályozás A-4 tetelenek b.) 1 pontji ala tartozó agyagarukra még azt a könnyítést is engedelyezik, hogy ezen agyagárusért dara • bonkent való L-ladásnál a magy. kir államvasutak összes vonalain, a pecs-barcsi vasúton valamint a magy. kir. államvasutak kezeléseben álló helyi érdekű vasutason a tényleges suly után a II. osztály díjtételei alkalmaztassanak mindaddig, mig a fuvardíj kocsi és fuvarlevelenként 5000 kgrért az A osztály dijteteiei szerint olcsóbbnak nem mutatkozik. A küldemények be és kirakasaból a feladó, illetve az átvevő tartozik gondoskndni. Ez az intézkedés 1903-évi augusztus ho 1-tol visszavonásig, de legkésőbb 1903-évi deczember hó végéig érvényes. Egy jelenet supplicatiomból. Mindenekelőtt — kedves olvasóim egyike-másika kedvéért, a kinek nem jutott az a kivalo szerencse, hogy nyolez, esetleg kilencz évig tapossa a giinnizium küszöbét, jöjjünk tisztába a czímtnel, azaz kutassuk, mit jelent e szó supplicatio, i^az magyarsaggal kifejezve. Eleve kijelentem, hogy szótár segítségévet egy hajszálnyival sem leszünk okosibbak, mint annik hasznalala előtt, mert a rómaiak bölcs f Ifogása szerint supplicatio vezeklést jelent. Pedig nem az. Hogy ezen állításomat bebizonyítsam, kérem kedves olvasóimat, mivel úgyis tudom, hogy ráérnek, jöjjenek velem a gimnáziumhoz. A kapufélfát támogatva oly szomorú ábrázattal áldogá, tgy diák, mintha legalább is az ország gondjainak terli nehezedne szegény fejére az obstructió alatt. Hogy nem az, később meglátjuk. 'Fessenek kérem idefigyelni, megszólítom. — Jó napot öcsém. — Szolgája. — Min töri annyira a fejét. — Hm — Nem megy öcsém vezekelni a vakácziban. — ?..?..? — Hogy nem megy-é vezekelni. — Dehogy nem, meg fogok én vezekelni minden eddig elkövetett s ezután elkövetendő bűneimért az előttem álló szigorlaton, azon a német czafrangon. Hogy az a . . . Egy évig halmozódó keserűség akart kitörni belőle, de az önök megtisztelő jelenléte miatt ismét benne szorult. A mint látják kedves olvasóim ez nem érti a szónak ilynemű jelentését; már pedig ha valaki, egy tel gimnáziumi tanuló csak tudhatna. S ha máshoz megyünk kérdésünkét ismetelni, legfeljebb azt a feleletet kapjuk, „nem vagyok en katholikus". (Mikor éppen protestánsokat küldenek ki.) Próbáljunk szerencsét, — de most már a latin szóval — egy másiknál. Éppen ilt jön egy. Pipát szorongat a markában, a melynek csak a csutoraja latszik ki a kezéből. Felve pislogat körül, nem jön-e valamelyik vaskalapos. Az igaz, hogy most maturalt, (hogy ? az nem kérdés,) tehát dohanyozlnlni az iskola körűi is, de még benne van a diákvér, azért dugja úgy azt a pipát. Csak nem fog czigarettázni egy maturus homo ? Ezzel már máskeppen kell beszélni, nem mondhatom neki, „jó napot". — Alászolgája ifjú uram. — Jó napot. (Ha en nem mondhatom, mondja ő.) — Ha szabad kérdeznem, nem megy önsupplicálni ? — Dehogy nem kérem alássan. Megyek, hogyne mennék. Kitől tetszett hallani. Kitűnő spáriám van. Különben N. N. vagyok. Kérem szepen olyan spártája nincs csak az Ur Is . . . igen kerein úr is leszek legalabb egy hónapig. Kérem . . . — Sohse kérjen tőlem semmit, (gondoltam magamba majd kér e eget ha elmegy), hanem nem tudná megmondani a supplicatio szónak magyar jelentesét? — Én? — Alighanem. — Ennek a szónak? Hát . . . izé . . . supplicatio. Nincs annak megfelelő magyar kit'ejezese. És igaza van. Igy megérti majd mindenki, még a tót község lutheránus gondnoka is, a ki azonban egy személyben még harangozo is. Hja kerem, a mai világban egy mestersegből megélni nem lehet. Most áttérek supplicatiomból egy kis képecske megfeotésehez. Azonban előbb még egyel. Egy évig tanultam Samu bácsi keze alatt a bölcsészetet, ez alatt ragadt ram annyi, hogy a hulyek és kis gyermekek önmagukról harmadik személyben beszélnek. Mivelhogy én egyik csoporthoz sem kívánom szamiLatru magamat, teiiat első szemelyben szólok magamról. * * * Egész nap rekkenő melegben gyalogolva, szinte jól esett az esteli hűs levegőben sétálni tovább. A falu már nem volt messze, mivehiogy bádogtetejü tornyát már láttam a lemenő nap utolsó sugaraiban csillogni. A kényelmes országút hegy tövében erdőszélen vezetett tovább. Azon reményben, hogy a falut úgyis mihamar elerem, supplicáns nem szokta mondani, hogy azért mert el volt faradva. csak lassan ballagtan. Különben is az volt szokásom, hogy mindig úgy osztottam be magamnak az utat, hogy estére erjek evangelikus parochiát s azért, ha néha 4—5 óra tájban érkeztem olyan faluhoz, a melyben lutheránus pap lakott, inkább a mezőn heverészve vártam meg az estét s csak akkor rémitettem meg a papot megjelenésemmel. Meg van ennek is, mint mindennek, a maga oka. — Ilyenkor nem mondhatta a lelkesz úr, hogy éppen ma bizonyos okokból nem adhat szállást, hanem legyek olyan szives a szomszéd faluban lakó kollegájához menni, a falu különben is mindössze egy negyed órányira fekszik. (Ilyenkor meg mertem volna esküdni, hogy legalább másfél órányira.) Ezen okból lassan menve, csak nyolez óra tájban erkeztem a paplakhoz, a hol hatalmas kutyaugatás fogadott. Kopogok. — Szlobodnu. Itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy csak puszla szokásból szoktam kopogni s nem nagyon várom meg soha, hogy mit kiáltanak ki, hanem egyszerűen benyitok. Sokszor aztán vnem éppen suplicánst varó toaletben találtam a ház asszonyát. Most is nem igen hallgattam, —• pláne arra, hogy milyen nyelven adják mtg a belcpésre való engedelmet, benyitottam. A mint belepve körülnéztem, az első pillanatban tudtam, hogy nem leszek szívesen látott vendég, pedig csak a bútoroknak c sufolt lim lomra vetettem egy pillantást. Nem akarom a szoba egész berendezését leirni, hanem elmellőzheletlen azon szék felemlitese, a melyre a tisztelendő ur vendégeit szokta leültetni. Ezt arról gondolom, mert a másikon, a mely az Íróasztal előtt állott, a házigazda ült ; harmadikat pedig keresve sem leheteti a szobában találni. Sokféle különlegességei közzül csak kettőt említek fel. Először is nem volt ülőalapja, mert a szalmafonás már évtizedek óta elkopott, mivelhogy örökké semmi sem tarthat. A másik főnevezetessége pedig abban állott, hogy egyik lába sem mutatott a j föld középpontja felé; vagy ha igen, akkor igen nagy nézeteltt résben lehettek, mert mind a negy másleié vélte azt eltalálni Egyébbiránt egyensúlyozni kitűnően lehetett volna rajta megtanulni, lévén mozoghatási képessége a szélrózsa minden irányában. Erre az úgynevezett vendégszalasztó székre azokat a látogatóit szokta a gazda leültetni, a kiket mindenütt szeretne látni, csak saját lakásán nem. Engem is csak az Ur Isten, meg a szives fogadtatás óvott meg a beüléstől. Tehát benyitottam. — Jó estét kívánok. — Hán? — (Siket ez.) Jó estét kívánok. Végig néz rajtam, nagy mérgesen rám kiált tótul. — Te vagy az a hires magyar. Keveset tudok tótul, tehát megértettem, hogy mit mond. Mindjárt láttam, hogy nagy pánszlávval van dolgom, tehát semmi kedvem sem volt nála maradni éjszakára ; azért csak az intézet segélyezését kertem tőle az egyház részéről. — Ad-e tisztelendő úr az egyház részéről, vagy nem. — Nem adok. (Most már magyarul kezdett beszélni.) Nem tudja maga tótul. — Én bizony nem. — No hát jegyezzen meg magának, hogy nagyon sajnálatos méltó ember az, a ki Magyarországon nem tudja tótul. (Ejnye a Kriszt . . ezt csak magamban gondoltam) s mivel egy nagy fene pipa volt nála, a melynek jó vastag szárával nem szerettem volna közelebbről megismerkedni, bölcs előrelátással megfogván az ajtó kilincset, a küszöbről szóltam vissza. — Megengedem, de sokkal sajnálatra méltóbb ember az, a ki müveit embernek mondja magát s Magyarországon nem tud magyarul beszelni. Ezt már szinte kívülről kiáltottam be, mert a tisztelendő ur homlokán viharfelhőket láttam gyülekezni s olyan különös mozdulatot tett, mintha a nadrágszijját akarná leoldani. Hazafiúi felbuzdulásomban nem néztem se Istent, s'e embert, csak igyekeztem mentül hamarabb kijutni a lőtávolból. — No ennek jól megmondtam — gondoltam magamban — ilyen magyar a tirpák. Éppen az volt vesztem, hogy nem néztem se Istent se embert, de még a tornácz oszlopát sem, s igy tört nhetett, hogy nagy iparkodásomban megbotlottam a szoba küszöbét őrző bodri kutyában, s a botlást követő kényszerugrás alkalmával a táskám sziján lógó botom lábaim közé keveredett, a mitől az egyensúlyt még inkább elvesztettem s fejjel neki mentem a tornácz oszlopának. Szegény Bodri meglepetésében hamarjában nem is tudta, hogy merre az ellenség, a vesztire éppen ott kódorgó czirmosra gyanakodott. (Minek vág olyan ravasz pofát.) No lett oszt erre hajsza. Pedig a Bodri engem várt, mert mikor bejöttein, majd az ajtó közzé csaptam az orrát, ahogy nagy mérgesen utánam ugrott. A nem a legbarátságosabb érintkezést követő koppanás, de még inkább a koppanás utáni kellemes érzés teljesen kiábrándított. Nem a tirpák magyarsága dicsőítésen, hanem az engem a jelenben sokkal inkább érdeklődő szálás kérdésen kezdek gondolkodni. Mit volt mit tennem, nekiindultam a legközelebbi falunak, a hol, — saját karomon tanulva, — már tótul köszöntem. — Dáj bozse dobri vecser pán farar. Megismert mindjárt, hogy suplicans vagyok, végig néz tetőtől talpig s nem is fogadva köszönésemet vontatott hangon igy szól. — Hát magát honnan szalasztották ide. Meglepetésemben az előbbi gavallér az inamba szállott s alig bírtam kinyögni. — Nyíregyházáról. — No hát nem tudlak becsületesebb embert küldeni ? — De kérem liszté .... — Hát Nyíregyházán még a gymnasiumban is tótul beszélnek? — De bocsánatot kérek tisztelendő úr, hisz én tó • tul mindössze köszönni — Nem annak a lázitó pán szlávnak a fia, a kiről olvastam, hogy megzavarta a gyülekezeti békét. Alig birtam az öreget lecsendesíteni, de mikor elmondtam, hogy jártam a magyar szóval a másik papnál, megbékélt s azt a tanácsot adta, hogy ha valaki erre magától tót szót követel, csak azt mondja neki, nem fizet nekem az orosz Erre aztán egy jót mulattunk. Rúzsa Béla. KÖZGAZDASÁG. Felhívás, a hesszeni légy elleni védekezés tárgyában. Ez a szúnyog féle kis legyecske, mely ugy Európában, mint Amerikaban is a búzatermésben már többször egész vidékekre, sőt országokra kiterjedő pusztításokat okozott. A jelentéktelen kinézésű rovar oly módon válik kartékonynyá, hogy kukaczai a fiatal buzaszárakat megrongálják és tönkre teszik. Csekélyebb mértékben élősködnek a rozs és árpavetésekben is. A rovar nősténye parányi t«jását ősz elején, szeplember havában a vetések leveleire tojja; a tojásból kikelő kiskukaezok a szár és a levélhüvely közé húzódnak le és a levélhüvely tövében megtelepedve, a gyenge szár nedvét sdvogatják. Az ily nagyobb mértékben megtámadott zsenge növénykék, ennek folytán elsárgulnak. elfonnyadnak és kivesznek. A hesszeni légynek őszszel (augusztus elejétől október hó középéig), hogy ha az időjárás meleg és kellőképen esős is, két, esetleg több nemzedéke is lehet (hiszen egyik-másik ivadéka 14—16 nap alatt is elérhető teljes kifejlődöttségét. És ebben a gyors és tömeges szaporodásban rejlik a veszedelem. Nem csoda ezután, hogy a szépen kikelt vetés 2—3 hét lefolyása alatt tökéletesen kipuszlul. A hesszeni légy kukaczai (teljesen kinőtt korukban 3 mm. hosszúak) a szárakban a levélhüvely védelme alatt lelelnek és ott hosszúkás idomú barnás bábokká változnak, melyekből a 3 mm. hosszú fekete legyecskék április havában bújnak ki.

4— Alig hagyta el a kis légy báb takaróját, csakhamar párosodik s a nőstény azutan haladéktalanul megkezdi a tojás rakást. E czélra a már szarba indult őszi vetéseket az alsó leveleket, a tavasziakon pedig a gyökér-leveleket választja ki es tojását felső lapjukra helyezi. — A parányi tojásokból, melyek szabad szemmel alig láthatók, a fiatal és lábatlan kukaezok már néhány nap múlva kikelnek es azonnal az illető levél tövéhez húzódnak: oda érve megállapodnak s a levélhüvely védelme alatt töltik lárva állapotuk egész idejét.