Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-05-31 / 22. szám

rw v Ft I U «" hogy magam aláírom. Ez a gondolat légtornáztatás, mindeD hiába valósága mellett sem szép. Gyenge tréfa, de jellemzi a cikket. Még a sógorom 1640 táján ezen a vidéken hajduhadnagykodott ősét is felemlíti érvnek. Nyíregyházát tehát nem a békésmegyéból idejöttek alapították meg, mert még néhány család lakott itt a régen elpusztult hajduraroiból, mikor a települök ide jöttek. Ezt sem fogadom el. Ha a város mai lakosságáról genealogikus táblázatot állítanánk össze, a leszármazott utódokról az ősökhöz menre, a törzset az 1753-bau bevándoroltaknál és Petrikovicséknál találnánk meg Az a néhány szálacska, a mi másfelé vezérelne, az izmot törí.8ö fa rajzát nem is módosítaná A történelmi visszaemlékezések számára fenntart az önnep rendezősége egy lapot, de a mai Nyíregyházára vonatkoztatva eme históriai adatok jelentőségét mesterségesen nem fokozhatja. A város népe a maga munkája eredményeért ad hálát Istenének ezen az ünnepen és nem töri magát száraz történeti faktumok után, a mik alig érintik és a mikról eddig mit sem tudott Kár, hogy Bodnár István doktor ur az ellentétes vélemények hasznos és gyümölcsöző küzdelmébe szubjektív elemet vegyitett Ennél a nagy ünnepnél ugy az ó, mint az én személyem kicsiny valami. Az, hogy kinek a neve van a cikk végére bigygyesztve, az a belől foglalt argumentumokat nem súlyosíthatja, de az igazságot sem gyengítheti. Hogy ki nyerte meg ezt a pört, azt én nyugodtan bízom — a közhangulatból ítélve — a közönségre. Szabó Lajos. Egy uj vicinális vasut. Mióta a vasut épitési technika a keskeny vágányu motoros vasutakkal hazánkban olyan gyors eredményt s páratlan sikert ért el, — azóta minden irányban megndult a mozgalom, hogy a közlekedési nehézségeken ilyen kis vasutakkal segítsenek. Legutóbb az 0. M. G. E. közgyűlésén Szesztay László műegyetemi m. lanár ismertette behatóan azt a vasúti typust s a közgyűlés nagy lelkesedessel karolta fel az előadó javaslatait, hogy a jövendőbeli vicinális vasutak az Első Alföldi Gazd. vasut mintájára létesíttessenek, mert annak előállítása üzemben tartása, tarififája sokkal — majd nem felényivel — olcsóbb a régi lokomotív rendszerű vicinális vasutakénál s e mellett teljesítő képessége semmivel sem áll hátrább amazénál, de sőt sok tekintetben felül is múlja azt. Ila valahol, ugy vármegyénkben s különösen annak déli-, délkeleti részén van égető szükség arra, hogy a közlekedési mizériák véget érjenek, hogy annak a videknek községei vasutat kapjanak.—Nyáron a homokban, ősszel a sárban járnak tengelyig s vannak időszakok, mikor a közlekedés majdnem lehetetlenné válik s ugy el vannak szakítva a vármegye és járások székhelyeitől, mintha száz mértföldnyire volnának azoktól. Ha egy nyir-acsádi, vagy ábrányi ember Nyíregyházára akar jönni, előbb testámentumot csináljon, vagy pedig menjen be Debreczenbe s csak óriási kerülővel juthat el hozzánk. Ha pl. a nagy-kállói járásbíróságnak, vagy szolgabiróságnak a járás valamelyik távolabbi községében akad hivatalos dolga, be kell jönnie Nyiregyugyan, de akikről egy színész csak a sajnálkozás, egy bizonyos nemével vehet tudomást. Igy bizony kérem alásson, ez a Faragó Ödön ur vajmi kutyába vesz bennünket közönséges prózai embereket. — Hanem azt azért mégis megteszi a kedvünkért, hogy a színpadon játszik és pedig jól játszik. A bornak egyébiránt esküdt ellensége. Egyszer már egy antialkoholista rgylet elnökének akarták megválasztani, el is fogadta volna e megtiszteltetést ha az egylet tagjai valamennyien színeszek lettek volna, — de mert nincs olyan hatalom a földön, mi egy antialkoholista egyletre való ^színészt össze tudna szedni, — elmaradt a dolog. De nekena tetszik ez a Faragó Ödön ur. Virágháthyné. Virágháthyné a kar egyik oszlopos tagja. Különben igen törekvő szorgalmas színésznőnek látszik, mindig igen szépen kidolgozza a szerepeit. Ugy vélem, hogy ő a kar vezetője, mert míg a többiek egyszerűen csak énekelnek, addig Virágháthyné játszik is, dehát utóvégre is ő arról nem tehet, hogy olyan törekvő . . . Egyébként most, hogy írok róla, felkérem valamire, az egész kar nevében vegye ezen kerésemet tudomásul : Én kérem annyi sok jót és szépet fogok Önökről I irni, hogy na ... de viszonzásul azt kérem, hogy vala- ! hogy egy kardalt ne énekeljenek rólam . . . ugye megteszik ? házára, innen Debreczenbe, onnan Abrányba s még egy jó darabig kocsin ábrándozhat ik azon, mikor üt a megváltás órája: mikor fogja ezt az Istentől elhagyott vidéket vig prüszköléssel átszelni a vasut! De hogy ennek a külömben is szegény vidéknek mily vitális érdekeit elégítené ki a vasut, elég annyit felemlíteni, hogy fájukat, rozsukat és egyébb terményükét mélyen a rendes áron alol kenytelenek — megfelelő közlekedési eszközök hiányában — elvesztegetni. Meg egyet! A nyíregyházi piacz az azon vidéki embereket csak hrből ismeri. Inkább járnak a nekik könnyebben hozzáférhető Debreczenbe, sőtN gy-Károlyba, mint megyéjök székhelyére, ujabb időben pedig erős mozgalom indult meg, hogy ez a vidék Hajdú vármegyéhez csatoltassék. A közgazdaságra, iparra, kereskedelemre, közigazgatásra nézve óriási és ki nem szamitható fontossággal bír tehát az a kérdés, hogy az eddigi mulasztások pótoltassanak s ez a vidék olcsó és jó vasutat kapjon. Éppen azért örömmel vettük tudomásul, hogy a vidék érdekeltsége, élén id. Gaal Elekkel, a Nyírvíz társulat érdemes elnökével mozgalmat indított egy ilyen vasut létesítése iránt. E hó 25-én tartották meg Nyiregyházán az előértekezletet, melyen a nagy számban megjelent birtokosok élénk erdektődese mellett Gaal András balkányi birtokos fejtette ki a tervbe vett vasut szükségességet, f ntosságát s közgazdasági jelentőségét. A vasut vonal iránya veghg megállapítva nincs, azonban hozzá vetőleges számítás szerint mintegy 100 kilométer vasutat nyerne a vármegye s közvetlenül éidekelve lenne 35000 ember 150 ezer holdnyi birtokkal. Az értekezlet egyhangúlag megbízta M gyery Géza curiai bírót és id. Gaál eteket, hogy junius 7-re Nyíregyházára érd-keltoégi gyűlést hívjanak össze, ahol a vonal irányát fogják megállapítani. Nem czélunk e helyen az eszmének propagandát csinálni, < e a fentebb röviden ismertetett okok folytán örömmel üdvözöljük az életre való s üdvös eszmét, amelynek megvalósítását ugy annak a videknek, mint a vármegyének s főleg Nyíregyházának kiszámíthatatlan érdekei követelik. Aztán Kréuier bácsi mag se izéljen többet. Klári. Njili levél (xörömbei Peter barátomhoz. Szabolcsvármegye müvellebb elemeinek muzeumunk iránt folyton fokozodó érdeklődeset gyüjtemenyüuknek majdnem napról-napra sziforodo őskori tárgyai fenyesen igazolják. A mult szülte a jelent, a jelenüen gyökerezik a jövő. Bokros elfoglaltsagudnak daczára te voltál első, a ki tudott maganak annyi időt szakítani, hogy őnnálló kutatások alapján a nagykallói ref. egyház történetét megírtad, a melybe Szabolcsvármegye története erősen bele játszik. Úttörő voltál megyeinkben e téren, a kit Lukacs Ödön követett Nyiregyliaza varos történetének megírásával és Sőrés Gábor a szentmihályi ref. egyház történetének ösuiertetésével. Szikszay József pedig Nyírbátor történetet vette jeles tollára. Ezen levélnek megírására nein történészi működésed ösztönzött, hanem azon mintegy üOJO éves koncz, melyet tegnap dobtál muzeumunkba, hogy azon az ősrégeszek rágódhassanak. Miután a koncz ősregészeti viszonyainkra nézve rendkívül érdekes, ne vedd zokon, ha a tiz űileres levelbelyeget megtakaritum es a Nyirvidéket kerem fel levelemnek közvetítésére, mintán ez inasokat is érdekelhet. A lelet nem egyébb, mint egy bronzból készült fülecskével ellátott köpüs balta, olyan a milye.it hazankban és egész Európában ezrével találnak es a milyenek közül a mi muzeumunk is őriz mintegy száz ddiauot. Dr. Hampel Juzsef nemzeti muzeumi igazgató őr, hazánknak legtekintélyesebb ő.-régésze szerint egy ilyen baltanak érteke épen ugy ötven krdjczar, mint a kiflié kettő. Anyagi ért<?ke teliat alig vau, pedig a letöröredezett élen latható reszelő nyomok azt bizonyítják, hogy Yastagh János uram kalandjai. 8. Az álarczos bál. • Vastfghné asszonyom ugy látszik nagyon jól érezte magát odahaza, mert még három hét múlva se adott magáról eletjelt. Bizonyosan arra várt, hogy férje alázza meg magát előtte s noha fajt neki ura hgutóbbi mulatsaga, melyet a kegyetlen Elza tudatott vele, mégse tudta magat arra határozni, hogy ő adja fel az áldatlan harczot. Vast.gh uram pedig mindinkább beletörődött szalmaözvegységebe. Ili korábban elhagyalottnak érezte magát, most ismét méltányolni kezdte az egyedüllétet. Boldog volt, hogy most senki se ellenőrzi és senkinek se kell tetteiről beszámolnia. Legutóbbi mulatsága miatt egyáltalában nem tett magának szemrehányásokat, sőt inkább azzal foglalkozott hogyan szerezhetne magának ismét oly siker ült estet. S szinte megörült, mikor a .Székesfejérvár és Videke" legújabb szániában azt olvasta, hogy a „Világ Vége"-hez czimzett vendéglőben a jövő vasarnap nagyon sikerültnek igeikező álarczosbál fog tartatni. Rögtön elhatározta, hogy ha felesége addig vissza nem tér, a bál nem fog nála nélkül elmu ni s gondoskodik majd, hogy ott ne unatkozzék. Szinte sajnálta volna, ha felesige visszatérte meghiúsította volna a tervét ! De kedvezett neki a szerencse, s igy a vasárnap délutáni vonattal berándult a megye székhelyére. Kitűnő hangulatban volt, az egész ufón fütyörészett és számtalan t-rvet szőtt, hogy miként fogja ez estet sikerültté tenni. A „Világ Végében* már javában folyt a mulatság, mikor odaért. A tánczteremben ember ember hátán tolongott s Vastagh mosolyogva vetette magát a hullámzó tömeg közé! Mijd az egyik, majd a másik maszkot fogla karon; kötél edett hol ezzel, hol amazzal, s könya találó aranynak szerette volna minősíteni. Pedig hát nem minden arany, ami fénylik, a mint hogy hát ez is csak komisz bronz. A balta a mint mondottad Nagy-Kálló halárában az Appel Sándorné-féle birtokon egy szegény asszony által több bronztárgyakkal együ't egy fazékban találtatott, a mely a kiem'lés alkalmával ízre porrá mállott. Tőled tudtam m^g, hogy azon bronz balta, melyet HorkoutsSándorszolgaturó e hónap elején muzeumunkba hozott, ugyanezen leletből származik, a melyből a találónál még tiz darab volt meg. Igen sok csoportos bronzlelet van muzeumunkban, de egy sincs, a mely csupán csak baltákból állott volna! mint a hogy ezen esetben s> m igy volt, mert hiszen mondottad hogy valami kés e vag tör féle is akadt a leletben, de nézetem szerint valószi lüleg sok egyébb más féle tárgy is. I^en kerlek légy szives a talalt tárgyakat az elkallódástól lehetőleg megmenteni. Muzeumunk q leletet anyagi értékén felül fogja a találótól magához váltani. Az elmondottak után méltán vetheted fel azon kérdést, hogy hát ugyan miért érdekesebb ezen 50 krajczáros rongyos bronzbalta azon sok ezernél mely eddig napfényre került ? Hat csak azért mert gyarló ösmeretem szerint eddig még sehol és soha sem akadtak ilyen jellegzetes tisztán bronzkorszaki tárgyra vasnak társaságában. Mar ped g ezen bronztárgy egyidejűleg lett elrejtve a kállói cserépedénybe. Sok őskori rozsda-ette vastárgy forgott már a kezemben; dí azért még sem mertem szememnek hinni, mikor a bronzbalta fülecskéjenek átellenes szélen és mindkét olddan, a felüli tnek mintegy ötödrészét bontó rücskös b ma borítékát vasrozsdának véltem, E/.en rozsdából lereszelt részlet sósavban feloldva, uminoniummal kezelve, rozsdabarna csapadékot adott. Egy lekapart zöldrozsda részlet pedig ugyan ilyen kezelés mellett kék szint mutatott. Ez a vasrozsda nem reá tapadva látszott lenni, hanem mintha a bronzbol sarjadzott volna ki, bizonyságául annak, hogy a vastárgy egyidejűleg lelt a bronzzal a fazékban elhelyezve. Ez a vasrozsda — bronz tárgyon — unicumnak tűnik fel előlten, jóllehet, hogy a szaktudósok unicumokat ilyenekül elősmerni nem akarnak, már pedig minden unicum addig, inig a másodikat meg nem találják. A többek kö'.ött van ilyen unicum bronzöntőkemencze lör dek a ra»amaz — timári 1888-ik évi ötszáz méter hosszú partomlásbol; ket vegyileg tiszta ónból készült sarlónk e,:y napkori bronzleletből ; egy kora népvándorlási időből származó b szteivczi mécs. No hát a kállói vasrozsdávai boritolt bronz balta is unicum, a mely korban az arany gyakori, de az ezüstöt és a vasat meg nem ösmerték. A kállói balta helyesbbiti ösmeretünket annyiban, hogy most már állíthatjuk, miszerint azon H000 ev előtti időben ösmerték ugyan mar a vasat, de ritkább volt még az aranynál is. Nagyon kívánatos volna tudni azt, ho

P<y mi volt hát tulajdonképen azon vastargy, a mely a bronzok közzé volt elrakva. Az egész lelelnek ez lenne a legérdekesebb része, bár mennyire el lenne is rozsdásodva. De hát mindenütt csak aranyat keresnek, és igy nehéz munkád lesz azt előkeríteni. Próba szerencse! Ne ítélj el, ha szorosabb eszmekapcsolat nélkül, és csak muzeamunk iránt érzett szeretetből más thémára ugrom át. Muzeumunk az ujabb időkben annyira gyarapodott, hogy gyűjteményünk az eddigi helyisegben és szekrényekben el nem fért, ugy, hogy e mia t a legkülönbözőbb korból származó tárgyak kényszerűségből egymasra lettek hányva, annyira, hogy inkább egy odondasz lomtárának mint rnuzeumnak volt tekinthető. A vármegyének érdeklődése folytán, egy helyett három helyiség van gyűjteményünknek elhelyezésere bocsátva. Szekrények persze nincsenek. Ilyen czélra a vármegyének pedig alapja nincs, ha csak valamiképen ki nem fundálja. Tudod, hogy önt gondoltam!? Voltam én az őskorban Kallóban műkedvelő színigazgató is, a mint hogy azt te is tudod. nyen felismerhető volt benne a világfi, a ki elemeben érzi magát. Legjobban megtetszett neki egy sugár növésű, n ridiivül elegáns niegjelenesü fekete dirnino. Soka kerülgette, de nem tudott közelébe jutni, mert folyton négyöt udvarló vette körül. Végr^ elérkezett az alkalmas pillanat s Vastagh odaugorva melleje, karon fogta. „Servus galambom, nem engednéd meg, hogy szemedből kiolvassam a boldogság titkát?* „Szívesen, kis bolondom, de előbb fizess egy vacsorát, mert oly éhes vagyok, hogy alig látok!* „Nini, ez mindjárt a közepén kezdi, nevetett Vastagh, -- talán csak nem tartassz baleknek?* .Ugy hát Lo'rodj mellőlem ; ha nem akarsz balek lenni, majd találok mást!* ,No csak ne oly hevesen! Hiszen még nem is ismerlek!" .Hisz épen ez a jó! Ki tudja, ha ismernél, belém kötöttél volna-e? Na, jössz?* S ezzel karon fogta Vastaghot s vitte egyenesen az ebédlőbe. Vastagh jó képet csinált a szerinte rossz tréfához s kezébe veve az étlapot, a legolcsóbb ételeket kezdé ajánlgatni. Maszkja azonban kiragadta a kezéből a lapot. .Ugyan csak nem fogsz krajczároskodni! Ha nem akar.-z fizetni, eredj a pokolba ; majd akadok náladnál nagyobb gavallérra, ki szívest n megfizeti a vacsorámat!" „Jól van hát, te ördög, válassz mngad! De előbb emeld fel az álarczodat, hadd lássam, ki a vendégein!" „Oho, hát még mi kellene? Semmi feltételek! Fizetsz, vagy nem ?" „Legyen hat, az ördög nevében! De.vacsora után felemeled az álarczot?* — .Nem bánom fel." S Vastagh nem győzött eléggé bámulni vendége jó étvágyán s választékos ízlésén. Egymás után rendelt