Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-05-31 / 22. szám

JN V R r> H Hát ha újra kezde^érji ? ! Hát ba a szinlapra ki­nyoinlalnák. hogy a 69 éves vén kötélen fog tán­czolni a rnuzeuuii szekrények beszeg ősének érdekében. I Annyi esz ;m azonban u}ég akadna r.hogy a köte- I let nem feszíteném ki a magasba., hanem a v pódiunu.a I fektetném le. | „A,czél .szentesíti az eszköjt %. ha másként nem | lelxet így is jó lesz. Álmodtam, tűnődtem, hogy miként .lehetne a mi j kis muzeumunkat ugy berendezni, hogy aki oda bi megy i ne gsak követ, rezet, bronzo', vasal, rojsz lázekakal lásson, hanem ösmeretekben és őslakóink iránt erzett I kegyeletben gyarapodva apostolként mecenásként távoz- I zék oi.nafl. Az volt-a tervem és ma iá az, hogy gyűjtemé­nyünket tizenkét- osztályba kellene sorozni. Kő, réz, bronz-, ftaltetádi, Li-Tene, nép vándorlási u. ni. gót, hun, avar, ttónfoglalás, Árpádházi, vegyes királybeli osztályokra. A tizenkettedik osztály azon tar­gyakat őrizné, a- melyeknek korát részint fogyatékos ösmeretem miatt nem tudnék kéllő helyre illesz.eni, ré ­szint azért, meri. azoknak szarmazása eddig még egyál­talában meghatarozva nincsenek. Hogy ezen utolsó osztály mentül szűkebb szek­rénybe szoru jon, elhatároztam, hogy sajat lááiogatásom mellett -H magánérdekből — az országnak némely neve­zetesebb muzeumát meglátogatom, amit par het előtt meg is tettem. Az oda és visszautazást leszámítva, het muzeumot futottam be, <le csak is futo'tam be, inert hát sem idő­ből, sem másból több nem tellett. Meglátogattam a szegszárdi, keszthelyi, a Darnay­féle sümeghi, báró Miske Kálmán kőszegi, a praetnont­rei szomjathelyi, a sop.oni városi, a Igyiőrj, benedek rendi muzeumokat, ;a melyeknek méltó er-tekelésere nem egy nap, vagy egy pár negyed ora^ hanem napok, hetek, honapok is alig lennének eiegségesek... j (Fo.ytatása következik.) Iparosaink moigulniaról. A helybeli ipartestület vezető ferfiai egy „memo­randumot" készítettek, s az. az országgyűlési Képviselőnk vezetése mellett 10 tagot számláló helybeli iparosokbol álló küldöttség t'. év es hó 22-en adták át Láng Lajos ipar es kereskedelemügyi in. Kir. miniszter űr'nak. A „memorandum" terjedelmes voltál tekintve, czikkem keretébe, az egeszet le.ölelui nem lehet,'igy csak annak főbb mozzanataira terjeszkedem ki tek. Szerkesztő ur kegyes engedelmevel. ( A „memorandum" a tanonczok életkorukra nézve aí,14-ik, eleteynek a, beUjli ese t „hozza javaslatba. Mint tudjuk, eddig a törvény csak a 12 évet szabta meg, — s igy- a gyakortat adta meg iparosaink­nak azt az eszmét, hogy iparos tanulónak ' fesakis 14 évesek vétessenek fél. Nagyon helyes, hogy az iparos tanonczok életko­rát!.? 14 evhez'kötőtűk, mivel nagyon jól' tűdjux azt, hogy egyes iparágak eros munkát igenjeinek, igy legtöbb esetben a 12 éves gyenge gyermek, gyenge 'lejletlen testalkatával, -+- „az erős muQKara szoriaatvan — idő nap előtt elsovanyul,. elcstiiev.észediK es é.betegösedik, ami aztán őt kedvtelonue teszi — a mesterséget rtsak nyűgnek tekinúi. A/, ilyen emberből aztán jó mes­terember soha sem lehet. 1 Mint tudjuk a legtöbb gyermek, midőn az elemi iskola küszöbét átlepte, kütöuoözö irányba vezető utak kiinduló ' pontján 1'all í az a kérdís :: ü.jva lepjen, hogy eltalálja magára nézve a boldogsághoz vezető helyes élet­•uiat. Hi,.ony! a szülőknek is, kik szivük melegével csün­genek' gyermekeik' jövőjén, riem csekély • fejtörést okoz e' kérdés® éid'ö'ritése. 1 Har a'kevéssé" müveit emberek, sőt néha a művel t^hbek U,"há íiok nem akar \anu)ni, egyszerűen azzal i j eszi g'e l ik V' a dl ák „csuinádianak". A parasztember pedig egyenese, i arra a niesteL-segrfe szánja ti át, amelyik mes­terembernek legjobban iiíegy a mestersége saját filuja­mert az azt' liiazij' hogy az a mesterseg a legkere­setebbb —. így legbiztosabb jövőt biztosítja fia reszére. Pedig nagy bölcsesség kell az élet pálya helyes megválasztásához. A tevedés beláthatatlan szerencsétlen­ségnek lehet okozója. Az emberek között a legtöbb szerencsétlenséget az életpálya helytelen megválasztása okozza. A sok tönkre jutás, a számtalan pusztulás, mind az életpálya helytelen megválasztásából ered. Árat vesz kezébe az, ki máskülönben jó kereskedő lett volna — stb. Mi teimészetesebb aztán minthogy az ily tévesztett pályákon működők kimondhatatlan karo­kat okozhatnak es magoknak is megkeserítik egész ele­töket. Kedvtelenek, türelmetlenek, idegesek lesznek, syü­lölik a mesterségüket, s idő előtt tönkre jutnak," el­zűllenek. Ellenben, ki megtalálja életpályáját, kedvvel halad előre. Az ilyen ember aztan boldogul. E szerint a pálya választásnál fő dolog az, hogy olyan pályát vaia^zthasion az itju, ami az ő erejéhez való, s mihez kedve van, illetve hajlammal bir. Mas szóval „egyéniségünkhöz keressük ki az élet pályát". Saj nos dolog, hogy a pálya választásnál a művel­tebb emberek, az ipari pályát Kicsinynek, lealacsonyító ­nak találják: Pedig ha vesszük, minden pálya szép, jó és nemes. Nézzük csak meg a nálunknál műveltebb, gaz­dagabb és hatalmasabb nemzeteket, — olvassuk el azoknak törtenetét, mit fogunK látni es tapasztalni ? Azt, hogy ott nem tekintik a születést, rangot, vagyont, ott a legműveltebb elemek is szívesen adják fiaikat az ipari palyára. Ne legyünk előítéletesek, ne mondjuk, hogy ez és ez a palya — vagy mesterség csúnya, az a másik pedig szep. Mind egyforma az, csak az a kérdés milyen képes­séggel lép rá az illető. Mai napság mar az iparosnak jelentékeny szellemi képzettségié van szükségé, hogy üzletét felvirágoztassa. Ma már ész, értelem, a tehetse­gek kifejtése es rendszeres kimüvelese kell minden pályához. Sajnos! hogy hazánkban a gyengebb tanulókat sem akarjak az ipari palyára adni, pedig hazánk jövőjét tekintve, egyedül csak akkor lesz boldog, gazdag es ha­talmas, ha tanultabb ifjaink fogjak felkeresni az ipari palyat s ott fogják ervenyesitem tehetsegüket, a most ugy is elhagyott iparunkat virágzasra fogtak emelni. A int főldmivelő ország nem lehetünk gazdag, hatal­mas, mivel a sok mindenféle szarhat nem tudo nagy adok, nehéz gazdálkodási viszonyok, szeszelyes es mos­toha időjárás, kártékony férgek, az evről-evre bekövet­kező elemi c=apasoK sokasága, a gazdálkodást annyira megneheziteiteK, hogy mai napság gazdaközönségünk nagy resze ev vegen, deficzitief zárja le évi szamadását. Nem kell elfeledni, hogy országok sorsa az ipar­tól függ. Hazankban pedig meg igen soknak kell történni az ipari teien. Mindenek előtt el Kell oszlatni a téves nezeieket. A iparos palya csak oíy tiszteletre méltó, mint az ügyvédi, orvosi tsD. Az iparos ep oly lnsznos polgára a hazanak mint bárki más. Es mai napság már az iparosnak is értelmes, mí­velt embernek kellene lennie ! Ki nem az, nem megy semmire. Mentől többet tanul valaki, annal jobban előbbre halad, illetve juthat. Sőt nagyon kivanatos, hogy lanuit ííjak, nagy sokasága lepje el az iparos eletet. Függetlenebb s szebb palya nincs az iparosnál. Ssor­galuia gyümölcsét azonnal elvezi: e=ze ügyessége minden pillanatban gyarapítja jólétét. Épen azért az ipartestületeknek nem lennj szabad olyan íiut tanouczul felvenni, aki igazolni nem képe azt, hogy a népiskola 6-ik osztályát jó sikerrel elvégezte. Viszont nem lenne szabad olyan ítjut. felszabadítani, aki szintén nem kepes igazolni azt, hogy az ipariskolát jó sikerrel vegezte. Ha ezeket az itt elmondottakat az ipartestületek magokéva teszik, s meg is tartjak, akkor remélhető, hogy pár évtized múlva iparunk minden egyes ága az egész vonalon szep haladást fog eredményezni, de a jelen vi­szonyok és körülmények között kitűzött czéljat soha­sem fogja elérni ! . . . A „memorandumnak" azon resze, amely a tanon ezok létszámának korlátozását szabja meg, t. i. hogy segéd nélkül dolgozó kis íp.iros tanoncz tartása, kettőre a segéd alkalmazása mellett pedig azon felül minden 3 kirántott fo astj őzezombot, pörkölt libamájat, Sacl'ier tortát , és Linci Aortát, raadasul meg ananasz es eper­fagylaltot. S evés tőzben jóízűen elköltött egy üveg bordeaúxit, s egy Bomuieryt. Vastagh e/alalt alap.osan szemügyre vette maszk­ját. karcsú dejeka, csodálatos fényben ragyogó fekete szeme azt a meggyőződést ébresztette benne, hogy ven­dége nem közönséges szépség. S büszkéyé lett, hogy ily szerencsés volt választásában : az estét egy szép és szellemes nő társaságában töltheti el. S egyre közel' bb húzódott csinos maszkjához, szerelmes szavakat int 1 zve nozzá. Elmo idá neki, hogy milyen végtelen bölcsen járt el az Isten, midőn a férfinak nőt teremtett, hogy miiven nyomorúságos volna az ele ;, ha a nő nem tenné azl kedvesáé s milyen 'beldog az a férfi, kiért dobog egy sziv. A dominó'csak hallgatott s mosolyogva intett fejé­Vet, hogy Vastaghnak igaza van.' — E; azonban hirte­len más tárgyra tért ál s súgva kordé: Meddig kinzasz meg? Mikor teszed le már ezt a gyűlöletes álarezot? „Csak légy türel 'mmel, barátom!" „Mond meg hát, szőke vagy e, vagy barna?" „Barna" „Ugy e csókol i való eperajkad van ?•" „Azt hiszem, mert eddig legalabb mir sokan mondtak hogy igen" „Fiatal vagy?" „Ó íe indiskrét tolakodó! Talán bizony azt is mégmoi dj ith, hogy hány eves., hány hónapos és hány napos vagyok" „No de mégis, — csak nepp vagy vén csoroszlya?" „Eégy nyugodt, — elég. fiatal vagypk." „Szerettei e már?" pMeg pedig hányszor." „Tudnál-e engem szeretni ? " „Hatöbs'.ör is megnyitnád az erszényedet, igen! „S Megcsókolnál e ? " „Meg, de csak dema?zkirozás után" „Mi a neved ?" „Vilmos" „Talán Vilma, te kis hamis! „ „Mondtam, hogy Vilmos" „Jó, hát legyen Vilmos. De hát most már, édes Vilmosom, tedd le az álarezot ! " „Mindjáit, édes balekem, de előbb még megigyuk ezt a maradék pezsgőt" „Nem, majd azután. Had látom bájos arczod.t" A dominó végre engedett a kérésnek, felált, felemelle az álarezot s mosolyogva mutatta be mogat: „Kovács Vilmos, kereskedelmi akadémiai hallgató vagyok. Akarod, hogy csókot adjak, édes balekem ? " Vastagh uram nem akart hinni a szemeinek. Csak ugyan férfi v Ina az, akit ő megvendégelt ? S mégis, ugy kellett lennie, mert az a jól gondozott kis bajusz, mely Vilmos ajkát beárnyékolta, elég bizonyságot sco'gáltatott Vastaghnak, hogy szörnyen csalódott. Nem tudja, bosszankodjék, vagy nevessen e inkáb a felsülésén. Végre is ez utóbbira határozta magát különösen akkor nevetett jó izüen, midőn az ifjú gyen géden vigasztalta ; hogy ne busuljon, nem ő az első, ki lépi e ment. De azért megelégelte a kaland >t. Nem kivánt több álarezos hölgygyei megismerkedni, s szimláját kiegyenlítve sietett haza. S azóta ha valahol jó kedve kerekedik, el elmeséli, hogy miként mulatott ő szalmaözvegysége idején a fejérvári álarczosbalon. segédre legfeljebb egy tanuló korlátoztassék. Ez részem­ről nem helyes és nem is méltányos, de még nem is czélravezető. Nem pedig azért, mivel ez az iparos egyéni szabadságát sértené. Hiszen, hány iparos van olyan, akinek 6—8, sőt ennél sokkal több tanonezra van szüksége, hogy a felvál­lalt rendes munkaját képes legyen elvégezni. Itt nem az a fő, hogy annyi vagy annyi tanonezot legyen szabad csak alkalmazni, vagy tartani, hanem, hogy a/ok Mjesen kiképeztessenek. A soktól, — ha jó, soha­sem kell felni, sőt kívánatos, hogy minél több szakkép­zett iparosunk legyen, de igen is — a kontároktól kell óvni iparunkat ! . . . Az nagyon helyes, hogy a felfogadott tanonezokat másra, mint a mesterségre ne legyen szabad használni, viszont az is nagyon helyes, üdvös és kívánatos, hogy minden felszabadulandó tanoncz az ipartestületek kebelé­ből választandó bizottságok előtt tanult iparágából vizs­gát adj inak, illetve megvizsgáltassanak, hogy váljon ké­pesek lesznek-e megfelelni ebbeli hivatásuknak mint segédek ? Ez ba a bizottság képesnek nem találná, — abban az esetben legyen joga még az illetőt bizonyos időre vissza vetni, az illető mestertől pedig bizonyos időre a tanoneztartást megvonni. Igy igen lehetne a sok kontár kezű iparosok léls'.amál redukálni. A „memorandumnak" a többi része szinlén na­gyon helyes és czélravezető. Ha mindazok törvényileg szentesítve lesznek, — a gyakorlatban pedig meg és be­tartva, úgy azoknik a neveit, akik azt létre hozták, az parlestületi évkönyben arany betűkkel Írhatják be neve­iket; mert ez cselekedeteik áltd, nem csak magoknak s testületüknek, de édes hazánk jövő boldogságának s alapvető munkásaik közé számithatják őket az ipar terén !'! Nagyon szép, hogy ezen üdvös és az életre kiható eszme — a helybeli ipartestület kebeléből- eredt! E'. csak dicséreléie válik. De sajnos! hogy egyidejűleg egy másik tényre is ra kell mutatnom, ami ugyan jöbb lenne, ha nem tör­tént volna meg? t. i. a hetek óta húzódó személyeske­désig vitt újság czikkezés ! EÍ bizony az ipartestület hírnevén nagy csorbái ejtett, ugy a helybeli mint': a vidéki iparosok között, valamint a közvélemény is kezd bizalmatlankodni ? . . . Én részemről azt találom nagy. hibának, hogy magok az iparos urak, saját belügyeikkel nagyon keve­set gondolnak. Igen, mert a 800 tagot számláló iparo­sok közül az évenként egyszer megtartani szokott köz­gyűlésen, hol az elnök, alelnök es 24 tagot számláló előljárósági tagok nak a megválasztások szokott végbe ­menni, a 800 tagból — m g másodjára is alig jelenik meg 100—120 tag. Most már ez a kis rész van hivatva arra, az alapszabályok értelmében, hogy tisztviselőit válassza meg, igy aztán a nagy rész elegedetlenkedik, pedig - csak önmagát kárhoztathatja . . . Nagy hiba továbbá az, hogy ha véletlenül elöl­járóság! tagnak — a kvalifikáltabb gazdagabb iparosok közül be is választanak egyet-kettőt, az illető rendesen nem fogadja tl. Hogy mi oka lehet ennek, én persze nem tudom? Csak annyit tudok, hogy ez igy nem jol van! Hiszen a testületi elet — úgy szép— ha meg van benne az összetartó, egyesség és a részreliajthathn igazságosság ! . . . A testület csak ugy lehet egészséges és életképes, ha annak vezető ferfiai, miveltek, olvasott képzett em­berek, hol a testületi tagok egyet értenek, hol mindenik tag kiveszi részét a munkából. A hol ez a testületeknél feltalálható, otl a dolgok ékesen és szép renddel foly­nak. Munkájukon meg is latszik az áldás, de hol a párt és személyes viszálykodások dúlnak, ott a testületi élet csak bénitólag hat, ott áldás nincs és nem is lehet! ! Továbbá nagy körültekintést igényel az ipartestü­leli jegyzői állás betöltése. Mint köztudomásu tény az, hogy annak daczára, hogy -az'ipartestületnek van elnöke kettő, biztosa és 24 tagból álló előljárósági tagja — mégis a jegyzője az ipartestületnek a „lelke". Igen, mert sem az elnök, sem pedig a többi előljárósági ta­gok nap-nap után nem lehetnek jelen — q ininden napon ugy szólván előfordulni szokott bíráskodásoknál, igy az ipartestületi jegyzőnek magának kell legtöbb esetben elintézni a visszás ügyeket, mester és tanoncz között, vagy segéd és mester között, stb. Igy az ipartestületi j gyzőnek még az sem ele­gendő, hogy a sablonszerű irodai munkát legyen csak képes elvégezni, de szükséges és fontos, hogy az ember­ismén és lélektani ismeretén kívül — legyen meg benne az életben nyert tapasztalat folytán az életbölcsesség, józansag, becsületesség, jellem, pontosság és a részre­hajthatatlan igazságosság, hogy ne csak szeresse az igaz­ságot, hanem azt gyakorolni és meg is tarlani tudja. És pedig mind a szegenyek és gazdagok, mind a tehet­ségesebb és gyengék iránt egyformán. Ha őt ezen erény gyakorlásának útjáról semmiféle körülmény le nem te­ríti, akkor képes lesz, szép, de kényes és terhes hiva­tását be is tölteni ! Ha ilyen ember fogja az ipartestület belügyét ve­zetni, s ha az ipartestülethez tartozó minden egyes tag ipartestületi ügyeit szivén viseli s annak felvirág­zásán tőlle kitelhető módon igyekszik is és ha a válasz­tásoknál, nem személyes — de a közérdek vezeti, ú?y akkor a személyes epéskedő újság czikkekre nem fog kelleni a nyomdafestéket pocsékolni! . . . Ilácz Barnabás, nyug. tanitó. A „Ssabolcsvármegyei Tanítóegyesület" köréből, Meghivő. A Szabolcsvármegyei tanítóegyesület választmánya junius hó 4-én délelőtt 10 órakor a helybeli róm. katli. iskola helyisegében rendes gyűlést tart, melyre a választ­mány tagjai ezennel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Elnök időszaki jelentt'se. 2. Az 1902. év okt. 23-iki választmányi gyűlés jegyzőkönyvének fplolvasása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom