Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1902-03-23 / 12. szám
N Y Í R T 1 D É K vendégek nagy számmal vettek részt. Halasi János elnök remekül méltatta a nagy nap jelentőségét és buzdította az ifjúságot a haza szeretetre. — Iskolai látogatás. Mártonfy Márton kir. tanácsos, iparos tanoncziskolai főigazgató márczius hó 19-én | este 6 —8-ig Szubolcsvármegye kir. tanfelügyelőjének I kíséretében megvizsgálta a nyíregyházi iparos-tanoncz- i iskolát. Végig hallgatta az egyes osztályokban az előadásokat. Átnézte az egyes osztályok rajzait s Pazár István igazgató előtt dicserőleg nyilatkozott ugy az egyes tantárgyak, mint a rajztanítás szakszerű vezetéséről. — Esküvő. Dr. Sziklássy Béla, a tiszai járás tiszti orvosa, e hó 18-án tartotta esküvőjét Gyürében Erdőhegyi Katinka kisasszonynyal, Erdőhegyi Ferencz gyürei földbirtokos kedves leányával. — Miikedvelő előadás. A kisvárdai kaszinó-egylet által rendezett műkedvelő előadással egybekötött tánczestély igen szépen sikerült. Az előadott vígjátékkal a „Páholy"-lyal műkedvelőink élvezetes estét szeresztek a tánczestélyre megjelent közönségnek. Hrabovszky Guidoné (Borbála) természetes sok humorral ellátott játékával, Spányik Szilárdné (Lipóczyné) szerepének kitűnően felfogott előadásával, Grosz Benőné (Hidasné) routinjával, biztosságával, Hattala Istvánné (Palodánné) a ki-kicsattanásban rejlő komikummal, Vay Lenke (Anna) és Fintor Janka (Lili) kedves jatékukkal keltettek nagy hatást. Kastal Ferencz (Lipóczy) akár egy kész színész, teljes otthonossággal pompásan játszott. Jól látta el nehéz szerepét Haltala István (Hidas) is. Dr. Lukács Vilmos (Palodán) már megjelenésével is, de később szerepének teljes kiaknázásával nagy hálást keltelt. Tetszettek még Korchma Béla (Földes), ifj. Vadász Mór (Dinszky) és Dr. Varga Lajos (Szolga) is. Az előadást reggelig tartó tancz követte. — Köszönet nyilvánítás. Pavlovits Rózsika kisasszony esküvőjén Vidor Marvei úrral gyűjtöttek az izr. templomban 18 kor. 60 fillért a helybeli izr. nőegylet részére. E/en összeget Reich Benőné urnő adta át. Köszönve a jótékonyságért, ezt ezennel nyilvánosan nyugtázza az izr. nőegylet elnöksége. — A Hajdú megyei „Gönczy" egyesület Debreczenben, a „Tanítói Árvaház" termében márczius hó 2á-en d. u. fél három órakor gyűlést tartott. Czukrász Róza ismertelte a „phonomimikát". Ez alkalommal Nyíregyházáról és Uj-fehértóról a Szabolcs megyei tanitóegylet nyíregyházi járáskö.énok képviseletében 14 tanitó rándult át Debreczenbe, hogy attól halljanak egy előadást a „phonomimikáról", a ki ennek úttörője. — Kivándorlási ügynök a vármegyében. A bogdányi járás főszolgabirája Vasmegyer és Rainocsaháza községekből elkobzott, Amerilcabi vándorlásra csábító leveleket terjesztett be az alispáni hivatalhoz. Bejeleutelte, hogy Bogdány községben egy ösmeretlen aszszony jelent meg, ki állítólag ügynöke valamelyik külföldi utazási vállala'nak s a lakosokat külföldi kivándorlásra csábítja, a kemecsei csendőrőrs parancsnokának jelentése szerint,a nevezett asszony e hó 1 2-én Nyíregyházára utazóit. Bogdanyban Pesti János volt szocziálista elnök és Jakab Ferencz volt szocziálista jegyző házánál tartózkodott. Mindkét egyén Amerikába készül. Valószínű hogy ez az ismeretlen titokzatos nő ugyan az, aki a mult napokban Nyíregyházán azt a lapunk legutóbbi számában jelzett kivándorlási mozgalmai csinálta. — Kivándorlási kongresszus. Május 31-én és junius 1-én kivandolási kongresszus lesz Miskolczon, mely a kivándorlás égelő ügyével foglalkozik. A kongresszuson 21 vármegye küldöttei vesznek részt, amelyen Szabolcsvármegye is képviseltetni fogja magát. — A nyíregyházi jótékony nőegylet Erzsébet árvaházát a közelgő húsvét előtt sűrűbben keresik fel adományaikkal a melegszívű adakozók. A mult napokban Múcza Ferencz 1 forintot, Szepesy százados narancsot, kalácsot, Palilz Pálné egy sonkát és mákot, többen pedig a kiknek nevét nem mondták meg az ajándekhozó cselédleányok, különféle élelmi szereket adtak a kis árváknak. Szívességüket fizesse meg a jó Isten. — Piricse községben sz ntén megünnepelte a lakosság márczius 15-ét. Az ünnepély reggel istenitisztelettel kezdődött, majd az ev. ref. iskolában az ünnepélyt a dalárda nyitotta meg lelkes hazafias énekekkel, este pedig ugyancsak az ev. ref. iskolában felolvasás tartatott és táncz volt világos viradlig. Majd közben szavalatok voltak hazatias énekekkel. Pilis községben a gör. kalh. iskolában vetle kezdetét az ünnepély, hol mintegy 127 tanköteles gyermek a legszebb rendben hazafias dalokat énekelt, voltak szavalatok is. Közben a lelkész, majd a tanitó és községi jegyző ismertették meg a közönséggel és a gyermekekkel e nagy nap jelentőségét. — Műkedvelő előadás Ujfchértón. Az ujfehértói műkedvelő társulat az ev. ref. jótékony nőegylet javára, a casinó helységeiben egy igen sikerült színi előadást rendezett e hó 15-én, melyen Ujfebérló és környéke színe-java megjelent. Színre került Bérezik Árpádnak az „Igmándi kis pap' cz. vígjátéka. Valóban sikerültnek mondhatjuk ez előadást, inert minden egyes szereplő valósággal átérezte szerepét és meg is láiszott mindegyiken az az igyekezet, h igy a reá bizolt szerepnek meg is feleljen, fogadják őszinte elismerésünket szives közreműködésükért és szolgáljon e fényes siker buzdításul a jövőben is. Elismeréssel kell nyilatkoznunk a rendező felől is, mert e szép siker elérésének egyik főtényezője ő is volt, az ügyes rendezésben és a szerepek valóban helyes kiosztásában. Nagyban emelték az előadás tökélyét az újonnan festett díszletek, melyet Gyöngyössi Viclor, a debreezeni színház ügyes festője nagy faradsággal és gyöiiyörü kivitelben készített el; kinek a rendezőség e helyütt is köszönetét fejezi ki. Az eiőadást táncz követte, mely a legnagyobb vigságban egész kivilágos-kuiradtig tartott. — Pótvásár. A kereskedelemügyi miniszter, megengedte, hogy Mándok községben a f. évi márcz. hó 10-re esett, de elmaradt országos vásár helyett ez évben kivételesen márczius hó 24-én pótvásár tartassék. — Alföldy Károly, általánosan ismert oki. táncztanitó, tegnap szombaton e hó 22-én kezdte meg a közp. elemi iskola dísztermében táneztanitási óráit. Beiratkozni még mindig lehet d. e. 8-órától 10-ig, d. u. 2—4. Alföldy ur Egyház-utcza 21. sz. alatt levő lakásán, vagy pedigatánezórákon. Szétküldött .Táneztanitási jelentés"-e szövegét egész terjedelmében közöljük mai számunk hirdetményei között. • — Vásár áthelyezés. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Domhrád községben a folyó évi márczius hó 28-ra eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi április hó 7-én tartassék meg. — Községi orvos választás. Dr. Ács Sándor, az Erzsebet közkórház alorvosa, e hó 17-én egyhangúlag Nyirmada község orvosául választatott meg. Helyét a korházban pályázat utján fogják betölteni. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Ferenczy Miklós nyíregyházi kir. törvényszéki telekkönyvi betétszerkesztő szakdijnokot a nagykaposi kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — A nyíregyházi „Clievra kadisa' izr. szent egyesület f. hó 16-án tartotta közgyűlését, amely alkalommal az uj tagok felvétele és a költségvetés elfogadása után a választások kövelkeztek. Elnök lett : Friedlieber Sámuel. Alelnök : Bergstein Lajos és Schvartz Ede. Pénztárnok: Führer Mihály. Ellenőr; Bergstein Adolf. Választmányi tagok: Baruch Arnold, Burger Mór, FrLdtnann Sándor, Goldstein János, Klár Gusztáv, Kun Mátyás, Dr. Lauffer Miksa, Lichtmann Dezső, Dr. Rosenberg Emil, Rosenthal Gábor, Spitz Ferencz, Dr. Schwarcz Izidor, Silberstein László, Schwartz József. » - Megőrült kivándorló. Karakó Mihály kenézlői lakos, útba n Amerika felé a vonalon megőrült. A csaczai állomáson tölt ki rajta a dühödt őrültség, ahol h azonnal őrizet alá vették. A vármegye alispánja már táviratilag intézkedett, högy orvosi megvizsgálás után a szerencsétlen kivándorlót beszállítsák a nagykállói elmegyógyintézetbe. —Itt vannak Ök! A delikit madárról,a titkozatosan megjelenő és hirtelen eltűnő erdei szalonkáról van szó, mely alkonyatkor himbálózva úszik a fák felett s a tavasz varazsától szerelmessé let kicsiny szivecskéje majd megpattan a beleszorult bő érzelmektől. Most párját hívja: czip . . . czip . .. kroo . . . aztán összefonódva eltűnnek a sötétedő égbolton . . . mint egy álom. Fel, fel vadászok Itt vannak ők! A szalonkák! — A nyíregyházi kereskedő alkamazottak betegsegélyző pénztára e hó 16-án tartotta évi közgyűlését, Halasi János alelnök elnöklete alatt. Az évi jelentés felolvasása után megválasztanak: pénztárnokká Britz Miksa, ellenőrré Asztalos László. Igazgatóság : Hoffmann Mihály, Kovács András, Glüksmann Mór, Somlyay Gábor, Kohn Ignácz, Goldmann Sándor Kovács Emil, Goldstein Gyula, Stern József, Felügyelő-bizottság: Lenhorn Sándor, Freireich Ignácz, Silberstein Ignácz. Választott bíróság : Shleifer Vilmos, Friedman Mór és Wolf Jenő. — Biró választás. Pazony község főbirájául, az állásáról leköszönt László István helyébe Weisz Ferencz pazonyi földbirtokost választották meg. — Bőséges isten-áldás. A Radnai Ferencz kólaji szeszgyára szeszfőzőjének a felesége e hó 18-án reggel ncgy gyermeket szült, akik közül az egyik pár órai élet után meghall. Az anya és a három uj szülött gyermek egészséges. — Veszedelmes járvány. Pátrohán az ev. ref. iskolás gyermekek között nagy mértékben fellépett a fü tőmirigylob betegség. 14 iskolás gyermek betegedett meg pár nap alatt e veszedelmes betegségben, úgy, hogy e miatt az iskolát is bekellett zárni. — Purim. Ma vasárnap van az izraeliták farsangja: Purirn. Vígság és kicsapongó jókedv jelezte ez emléknapot a multakban, melyet böjt előz meg, az Eszter böjtje. A cselszövő bukásának s a zsidók megkegyehnezésének emléknapja a Purim, mit egy szépséges zsidó lány, a bájos Eszter eszközölt ki a nep számára. — Az ötven koronás bankjegyek. Az osztrákmagyar banknál ez idő szerint az ötven koronás bankjegyek készítésével vannak elfoglalva. Az uj bankjegyek, amelyeket májusban fognak kibocsátani, valamivel nagyobbak a busz koronás bankjegynél és sárga nyomáson kék színűek lesznek. — Csőd. Goldstein Miksa nyíregyházi kereskedő ellen a csődöt megnyitották. Gsődbiztos dr. Hangéi Karoly törvényszéki albiró, tömeggondnok dr. Szabó László, helyettese dr. Murányi László helybeli ügyvéd. — Földes-féle Margit-crém. Nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is eli-merik, hogy a Földes Kelemen aradi gyógyszerész által készített Margit-Crém az összes szépitőszerek között elsőrangú helyet foglal el. Pár nap alatt minden arezot üiit, fiatalít, finomít. Szeplőt, kiütéseket, foltokat, ránezokat és egyebb bőrbajt eltávolít. Minden hölgynek nélkülözhetetlen. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Szappan 70 fillér, púder (3 színben) 1.20 k. Kapható a készítőnél és minden gyógyszertárban. Utánzatoktól óvakodjunk. 180—5 — 1 —» A Rózsa Lajos „utóda" czég tisztelettel értesiti a nagyérdemű közönséget, hogy a szokásos bevásárlási útjából vissza tért, mely alkalommal a legutolsó divatszerinti újdonságokat u. m. női felöltő és kalapokat vásárolt és meghívja divat üzletebe az érdeklődő közönséget. — A m. kir. posta és távírda igazgatósága Nagyváradról saját erdekében ismételve figyelmezteti a t. közönséget, hogy a minisztertanács határozatára a kereskedelmügyi m. kir. miniszter ur 11)02. évi január hó 11-től kezdve a levezőlapok árát a belföldi forgalomban darabonkint 5 (válaszosokét 10) fillérben állapította meg. Ezekhez kepest a 4 filléres régi levelezőlapokra az árkülönbözet pótlásául egy (1) filléres levéljegyet kell alkalmazni, mert különben a postahivatalok a pótjegy nélkül feladott 4 filléres régi levelező lapokat a a czimzelt rovására 2 filléres pótdíjjal megterheli. — Alkony, regény, irta Ohnet György. A modern művészélet küzdelmeit festi a nagynevű francia író ebben a regényben. Az irányok hirciit, a tehetségek tusajat, de mindenekfölött az emberi szív küzdelmét rajzolja avatott kézzel. Egy öregedő művész vergődésé a cselekmény magva, beleszeret egy fiatal leányba, akinek a lelkét szintén megihlette a művészet lángja, aki becsüli benne a mestert, de szerelmét egy ifijabbnak adja'oda. b a kínos erzelmi harc elsodorja az öregedő mester tehetseget is, érzi az alkony dermesztő leheletét szivében lelkeben es verében. Nagyon szépen rajzolta meg Ohnet ezt a konfliktust és munkái között előkelő helye lesz majd az ,Alkonyinak. A regény megjelent a Singer es Wolfner- féle Egyetemes Regénytárban és ára csinos piros vaszonkötésben egy korona. — Lókötők. Eszenyben folyó hó 14-én, az éjféli orakban — eddig még ismeretlen tettesek — valóban oly vakmerő lólopást követek el, a mely a letűnt román tikús „begyár világ* eseményei közé is bátran beillenék. A mig ugyanis Kesztenbaum Márkné és családja bo'dogan szenderegtek Morfeús lágy karjai között, kocsisa pedig valahol — szive választoltjánál ékezte a szerelem boldog perczeit. — addig a vállalkozó szellemű lókötők behatoltak az istállóba. A lovak közül kiválasztották a két legjobbal, aztán az ott levő egészen uj szerszámot reájus rakván, befogtak az udvaron hagyott szekérbe. Nehogy azonban a kijárással okozott zaj a haziikat felébreszsze, az udvar hátsó részén, s a mi legmeglepőbb — a sűrűn fakkal benépesített gyümölcsösön keresztül vonultak el, fényes tanújelét adván ezzel .ügyes hajtási" tehetségüknek is. Ez a banda különben ugyanezen éjjen Nagy János eszenyí lakos udvarán is tett látogatást s annak isi állójából szintén elszállított egy paripát, szintén a hozzá tartozó szers ámokkal egyetemben, azonban a hűséges állat már kora reggel haza érkezett régi gazdájához. Az esetről c-itesitett csendőrség erélyesen nyomozza a tetteseket, s hallomás szerint inár nyomon is van. — Általánosan ismeretes, hogy a csuz és köszvényes bántalmak legjobb gyógyszere a Zoltán-féle kenőcs, mely még a legmakacsabb csuz es köszvényes bajokat is nehany nap alatt meggyógyítja, mit számtalan elismerő es köszönő levél bizonyít. Üvegje 2 kor. Zoltán B. gyógytárában Bpesten. — Kegyes adományok a Gégéuyben (Szabolcs megye)építendő uj cv. rei". templomra: Batta Barna 40 fill., Mester Ferencz 40 f., Batári Lajos 40 f., Balogh József 60 f., Szokolai András 1 k., Balogh János 60 1'., Vas János 60 f., A. Jenei István 8 f., Pásztor Miklós 10 f„ Pásztor József 20 f., Erdélyi Miklós 20 f., Demjén János 20 f., Lenárt Pal 20 f., Lenárt Mihály 20 f., Farkas Miklós 10 f., Tarjányi Miklós 20 f., Demjen Mihály 20 f., Borók Pal 10 f., Farkas János 20 i., Jenei Miklós 40 f., Sinka László 30 f., Farkas Boldizsft.né 60 f., Sinka János 20 f. összesen 15 k. 90 f. Bakó Károly gyulaházai ref. lelkész (Szabocsm.) gyűjtő ivén : Bakó Károiy 1 k., Gyulaházai ref. egyház 1 k., G. Tóth Ferencz 40 f, Kovács Imre 20 f., Talyai Ferencz 30 f., Kürthy János 60 f., N. N. 50 f., Rádi Lajos 50 f„ Batta Gyula 40 f., Sipos Ferencz 20 f., Mikiári Bálint 20 f., Báthory István 10 f., Jósa András 10 f., Kessőné 20 f. összesen 6 k. 70 f. F. Dobszai ref. egyház (AbaujTornam.) 1 k., Hegyi Sándor ref. lelkész Bonyha (KisKüküllőmJ 75 f.. B. Sámsoni ref. egyház (Bekésm.) 1 k. 50 f., Somogyi Lajos ref. lelkész B. Sámson 1 k., Derecskei ref. egyház (Biharm.) 10 k., Plhrügyi ref. egyház (Szabolcsm.) 20 k., Szabó Aladár apagyi ref. lelkész (Szabolcsin.) gyűjtő ivén: Apagyi ref. egyház 10 k., Tólh János 2 k. 15 f., Szabó Aladár 2 k. 15 f., Balogh Imre 1 k., Puskás István 1 k., Szikszay Mihály 2 k , Kis Gy. Pál 40 f., Somogyi Ferencz 30 f., özv. Hegedűs Ferenczné 1 k. ö-szesen 20 k. Gönczy József ibronyi ref. lelkész (Szibolcsin.) gyüjtőivén: Gönczy József 1 k., Jármy Zoltán 2 k., Repets Lajos 4 f., Zátnbori Ferencz 10 f., Pál Lijosné 4 f., Bagoj István 6 f., Vári Istvánné 4 f., K. Szőilősi Ferenczné 20 f., Petró Sándor 16 f., Bologh János 10 f., Balogh József 4 f., Szőilősi József 6 f., Kulcsár Ferencz 10 f., Pap József 20 f., Kulcsár József 10 f., Zimbori Pálné 4 f., Kulcsár István 4 f., N. N. 10 f., Vári János 20 f., Pál Erzsébet 10 I., Szotori Mihály 10 f., Petró István 20 f., Motos Péter 10 f., Sinka Pál 10 f., Tólh József 8 f., Kulcsár Imre 6 f.. Szabó Péter 6 f., Medve István 4 f., Szőilősi János 10 f., Hegedűs József 8 f., Hegedűs János 6 f., Pdlasa Sándor 10 f., Balogh Ferencz 4 f., Veres Ferencz 2 f., Terményből begyült 6 k. 14 f. összesen 12 k. Veres János paszabi ref. lelkész (Szabolcsm.) gyűjtő íven: Paszabi ref. egyház 2 k., Veress János 1 k., Marossy Bertalan 1 k., Mo/ga József 40 f., Sipos Mária 40 f, Albert Pál 1 k., Kun Bertalan 60 f, Szikszay Antal 24 f., Kocsis Antal 20 f., Kocsis Lajos 30 f., Horváth Sámuel 30 f., Tóth Péter 10 f., Bakó János 40 f., Térjék József 20 f., Oláh József 40 f., Kis János 20 f., Biró Mihály 20 f., K. Tarjányi Ferencz 20 f., Varga László 40 f., Tarjányi Károly 20 f., Egy valaki 39 f. összesen 10 k. 83 f. Átányi ref. egyház (Hevesm.) 5 k., Illyés János ref. lelkész Á'ány 1 k., Tisza-Vidi ref. egyház (Beregm.) 2 k., Gacsályi ref. egyház (Szatmárm.) 2 k., Nagybányai ref. egyház (Szatmárm.) 2 k., Komáromi ref. egyház 4 kor., S. Endrédi ref. egyház (Somogym.) 4 k., Szabolcsi ref. egyház 7 k., Tomory András ref. lelkész és neje Szondy Karolina Szabolcs 3 k , Hornyánszky Viktor Budapest 5 k., Vitéz János nyug. ref. lelkesz Senye (Borsodin.) 2 k., Karrai Sándor tanár Debreczen 2 k., Rimaszombati takarékpénztár (Gömörm.) 5 k., GyomaEndrődi hitelszövetkezet (Bekésm.) 5 k., Kassai ref. egyház 5 k., Füzes-Gyarmati ref. egyház (Békésm.) 5 k., Híjdu-Hadházi ref. egyház 4 k., Jászladányi takarékpénztár rt. (Szolnok.n.) 2 k„ Buji hitelszövetkezet (Szabolcsm.) 10 k., Andrásy Kálmán ref. lelkész Buj 2 k„ Ittebei takarékpénztár rt. (Torontálm.) 4 k., S. A. Újhelyi ref. egyház (Zemplénm.) 4 k., Kállay Ferencz óczfalvai ref. lelkész (Udvarhelyin.) gyűjtő iven: Szabó József asztalos 1 k., Óczfalvai ref. egyház 2 k„ Kallay Ferencz 1 k., Vida András tanitó 1 k., Szente Áron 20 f., Székely Mátyás 50 f., ifj. Orbán Mózes 50 f., összesen 6 k. 20 f., Hoboli ref. egyház (Somogym.) 2 k., Összes adomány a már eddig nyugtázottakkal együtt: 1498 korona 52 fillér. Fogadják a kegyes adakozók egyházunk nevében őszinte és hálás köszönetünket! Gégény, 1902. január 31 Vas Mihily ev. ref. lelkész. Mezőssy Gusztáv ev. ref. főgondnok. — Czimbalmozók figyelmébe. Az Erdélyi Dezső zenedei igazgató szerkesztésében megjelenő „Gzimbalom Szalon* folyóirat ez evi január és .ebruár havi folyamaival ismelelten fényes bizonyítékát adta annak, hogy a „Czimbalom Szalon' folyóirat mennyire megfelel a kitü-