Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1902-04-06 / 14. szám
XXIII. évfolyam. M.N.f,;../ v ' ».'!;;• ,r,'Rs hifi u • ' ; n v v t -i ,-> H í i „ ú rf!) i ; j ó 14, szám, Nyíregyháza, 1902. április 6, SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEÖYZÓK és A SZA.B0LC3MEGYEI ÁLTALiNOS TANITÖ-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 8 korona. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A l aP szelle,n i részét képező küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő felszó- * ' , e„ rke s* tó C!ime aUtt kéretne k beküldeni. Ml évre 4 „ lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos ;og 4^® e k n t e etlen lere,ek C9ak i,mert keMktá l Negyedévre 2 „ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám . .„. ,, . ^X^Lt^lXA^ ^^ ^) "tézendflk . illeti k^fuégér^ kSdetnVk visgií ' " Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábozott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében H fii. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér: Apró hirdetések 10 szöig 40 fii., minden további szó 4 íll. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Ecksten Bernát ós Altalános Tudósitó által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban Hivatalos rész, 6533—1902. K. Szabolcsvánnegye alispánja. A járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Hozzám érkezett jelentések szerint a földmivelő lakoság körében pár kivándorlási ügynök fordult meg, kivándorlásra csábítván a lakosságot, nevezetesen a mult hóban Nyíregyházán laitott országos vásár alkalmával és márczius hó 5-ik napj in Ny.-Bogdányban egy asszony lordult meg ily czélból. Felhívom ennélfogva miszerint ily irányban a legnagyobb figyelemmel és óvatossággal járjanak el, az esetleges ügynökök kipuhatolása tekinteteben mindent kövessenek el, a községekbe érkező e tekintetben gyanús idegeneket szemmel tartsák és a legnagyobb vigyázattal legyenek az iránt, hogy ily ügynökök káros működéseket ne folytathassanak és működesökben idejében megakadályoztassanak, különösen vásárok és más hasonló összejövetelek alkalmával fejtsenek kettőzött felügyeletet e tekintetben, igyekezve az esetleges ügynököket kipuhatolni, miután ezek leginkább az ily összejöveteleket használják ki működésökre. A legkisebb e téren tapasztalatokról és észleletekről pedig hozzám sürgősen jelentést tegyenek. Nyíregyháza, 1902. április 3. Szikszay Pál, alispán. 7515—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Értesítem, hogy Ujfehértó községhez tartozó Klár Zsigmond-féle borgazdaságban 5 drb 2 éves csikó takonykór miatt kiirtatott s ez okból a fertőzött lanyan levő ló állomány további intézkedésig zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1902. márczius 27. Szikszay Pál, alispán. 7358—1902. K. "Szabolcsvármrgye alispánja. Értesítem, hogy Bogát községben a sertésvész rnegállapittatott s ez okból a fertőzött község összes sertésállománya forgalmi korlátozás alá helyeztet&tt. Nyíregyházán, 1902. márczius hó 2d-án. Szikszay Pál, alispán. A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Viharok. I. A vén természetnek sűrű lett a vére, Hánykolódva fordul jobb, majd bal felcre; Közel-távol bodros felhők táboroznak, Déli nap arczára sötétséget hoznak. Egy-egy perezre mindent mély hallgatás tölt be, Mert látogatóba jött az ég a földre .... Majd kitör és söpör neki bőszült vihar, Zugó-bugó szélnek sebes szárnyaival .... Százados tölgyerdő csikorog, nyöszörög. Égbe rontó hegy, mint a haldokló hörög . . . Majd ellövi Isten messzi járó nyilát, Felhők sötét keblét villám hasítja át . . . Dörg a boszuló ég . . . Azt hiszed immáron Nem marad meg semmi az egész világon, llired szerte foszlik, bizalmad elszéled, Reánk jött, elsöpör a végső ítélet! . . . Ez az égi harag bűneinkről beszél. Ah! elveszünk ! . . . . . . . íme nyugvóra tér a szél. Felleg elmegy, mint az engedelmes szolga, Be van már végezve a viharnak dolga. Ismét kék fenn az ég, ember, állat örül, Reggeli üdeség árad körös-körül; Biztató napsugár röpkéd ágról-ágra, Mosolyog az Isten a bűnös világra, A letarolt mezőt öltözteti szépen, A vihar is áldás jóltevő kezében . . . ! II. Nézd, mikor királyok, népek vihara dúl, S nemzet tör nemzetre fenekedve vadul ; Mikor egy-egy ország vérben és lángban áll, Tűnődés. Jó és balszerencse közt, kint és bent, egy évezred óta küzd a magyar, koronként elveszti mindenét, csak hazáját nem és mig élni fog a magyar, nem is fogja soha. Küzdünk, harczolunk, vivuuk, csakhogy ma már nem külső ellenséggel állunk szemben, hanem az ország kebelében magában dul az ádáz harez, mely kimeriti az erőnket, a helyett, hogy a békés együttmunkálkodás edző tevékenységével, törekednénk e hazát nagygyá, hatalmassá, erőssé tenni. Mindenki a maga érdekeihez áll legközelebb, — ez szent — minden szentnek maga felé hajlik a keze, — ez is igaz — de mit keres az egyéni érdek, mit a szentek érdeke ott, a hol a haza érdekeiről van szó. A haza érdeke pedig mindenek előtt. Nem ösmerüuk megállapodott gazdasági életben agráriusokat és merkantilistákat, mert a kettő szükségképpen egy fogalomba forr, nem is képzelhetjük apyiket a másik nélkül. Mégis ellenséget látnak egymásban és egymás rovására rontják le azt a jó véleményt, a melylyel a külföld — látva szép, már is mutatkozó, siker koronázta törekvésünket — viseltetik irántunk. Hazánk közgazdasági életének főtényezője — s ezt nagyon jól tudjuk — a mezőgazdaság. De mint az emberi testben sincsen élet, ha még oly preczizen működik is a sziv és a többi alkatrészek, ha nem lüktet benne a vér, a mely hajtja, tartja, mozgatja az egész szervezetét, ugy nem képzelhető gazdasági életünk, ipar és kereskedelem nélkül. Csodáljuk is, hogy magukat agráriusoknak valló polgártársaink Kényére, kedvére dorbézol a h a 1 á 1 . . . . Dörgés is hallatszik: fegyver ropogása; Villámlás is látszik : ágyuk villamlása ; Eső is hull bőven — ritkán kerül olyan 1 — P i ro s cseppjeitől dagad patak, folyam .... Mint mikor a mezőt a jég veri, hányja, S rendre dől a mező növénye, virágja, Lekaszált ember rend i'.gy fekszi a földet, Kiket gyilkos csatán, gyilkos golyó ölt meg .... A kiknek soha sincs lenge szemfedője, Jeltelen, könytelen hant a temetője, . . . Kardok suhogása, zászlók libegése, Vértől piros mezőn haldoklók nyögése, Lengeti meg búsan a századó avart .... Mert a királyok igy — csinálják a vihart! . . . Mikor elcsendesül a pusztítás szele, Palota és kunyhó jajszóval van tele ; Itt dicsőség zendül a nyert diadalon, Ott zokogva sir a rónán a fuvalom .... Egyik ország tombol győzedelmi lázban, Másik legázolva siralomban, gyászban .... S száll a panasz, mint a könnyű szárnyú sirály . . . . . . Hogy tűr ilyet Isten, a legnagyobb király ? ! . . ... Oh hazám, nemzetem, azt kérdezem sírva, Mi van rólad fenn a csillagokban irva ? Ha előbb, vagy utóbb kitör ilyen vihar, S veri ezt a földet túz, láng korbácsival ? . . . Északról-keletről vad hordák ha törnek, S megássák ezt a hont egy nagy sirgödörnek .... Hol sárgul a kalász, buja rét illatos, Ha ott majd idegen ember és ló tapos ? . . . Mikor harczolva az élet-halál harezot, Porba hullni látom elsápadó arezod .... Mikor lélegzéseg már hiába lesem . . . Csitt! . . Ne emlegessük . . . Csendesen . . . csendesen ! Vajdai Szabó István. nem átalják, minden megengedhető és lehetetlen fegyverek felhasználásával, saját érdekeik előtérbe tolásával nyiltan és fennen hangoztatni, hogy a kormány elhanyagolja érdekeiket és preferálja ezzel szemben az ipart és kereskedelmet. Hát ez nem áll. Szterényi József miniszteri tanácsos múltkor a „Lloydban" tartott nagyérdekü felolvasásának kapcsán eklatánsul bebizouyitotta, hogy kormányunk, hozzá is tette: méltán, mennyivel hathatósabban istápolja a mezőgazdasági érdekeket az ipari és kereskedelmi érdekkel szemben. Adatokkal bizonyitván be, mig kormányunk a mezőgazdasági érdekekre fejenként k. b. 70 egynéhány fillért áldoz, addig ipari és kereskedelmi czélokra fejenként csak 27 fillér jut. Ékesen demonstrálta azt is, hogy Bécs egymagában annyit áldoz ipari fejlesztésre, illetve az ipar fejlesztésével oly annyira összefüggő ipari oktatásra, mint Magyarország öszszes kamarái. Ezzel szemben megállapította, hogy hazánk ipara az utolsó évtizedek óta mekkorát haladt, milyen fejlődést mutat fel az állami iparfejlesztés végeredményben, mely ha nem is fényes, de mindenesetre eredmény. Mi gyufát keresünk, ne kapkodjunk hát csillagok után, örüljünk hát az adott körülmények között annak a mi van és ne sopánkodjunk egyelőre elérhetetlen czélok után, a melyek nincsennek még, de meg lehetnek idővel. Diána megtehette a mitológiában, hogy Actaeont egy szempillantással szarvassá változtatta, de nem lehet azt megtenni ma, hogy egy csapással közgazdasági politikát teremtsüuk. Mint mindennek, ugy ennek is tán jobban bármi másnál alaposan ki kell forrnia, meg kell érlelődnie, mielőtt aratásba foghatnánk; Mindennapi mese. Irta: Steln Zsigmond. Sűrű, sötét felhőlepel borult a városra. Az ég csatornáiból mintha egy második özönvész zuhogna alá, hogy elveszítse az eltévelyedett emberiséget. Koronkint egy egy hasitó villám vet vakító fényt a felhőgomolyba vont városra ... és nyomában iszonyatos inenydörgés reszketteti meg a levegőt és aztán m nden vak sötétségbe merül . . . Tomboló vihar tördeli a fákat, döngeti az ablakokat, mintha a természet e pusztító játékát vad zenéjének esztelen dalával kisérné . . . Minden oly csendes .. . Egy lelket se látni a város utczáin, mindenki hajlékába menekült, hogy onnan szemlélje e fenséges jelenséget, mely az embereket megtérésre, magábaszálásra illeti . . . Még az éjjeli őrök is fedél alá húzódtak, hogy onnét szemléljék e szörnyű Istenitéletet . . Minden oly csendes és oly rettenetes . . . Csak egy alak ballag végig az utczán, látszólag egykedvűen, mintha a szörnyű idő nem hatna lelkületére. Néha-néha megáll, óvatosan körülnéz, aztán komor tekintetét az ég felé szegzi, mintha felülről segítséget vagy tanácsot várna, és aztán, mintha valamitől félne, vad futasnak ered. Az elkésett munkás csak megy tovább, már a város legvégén van, már látja kis kunyhójának az ablakából előtörni a halvány mécsvilágot a sötét éjbe. Léptei önkéntelen meglassulnak, lábait már alig bírja, és gondterhes fejét szomorúan lecsüggeszti. Végre hazaér. Nesztelenül kinyitja az ajtót, egyenesen beteg feleségének ágyához siet és leül . . . A beteg asszony alszik, alig hallhatóan lélegzik. Néha felnyitja a szemét, de férjét nem látszik észrevenni. Nem bírja" a fényt és szemeit újra lecsukja. A munkás ember egy darabig ül, aztán feláll, végigjár a kunyhóban, majd két gyermekét nézi, kik oly édesen alusznak. Kint süvít a szel, czíkáznak a villámok, zengaz ég, bent egy beteges asszony, két alvó gyermek és egy kétségbeesett férj. A munkás ember az ablakhoz áll, némán nézi az időt, de belsejében szomorú gondolatok szántják végig
