Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-04-06 / 14. szám

3 - M most még csak vetjük a törekvés, a jóakaratú munkásság boronálta barázdákba a magot; ne turjuk fel minduntalan a barázdákat, mert ha még oly jó is volt a vetés, ha még oly jó magot is vetettünk is el, igy nem fogja fáradságunk gyümölcsét meghozni. Hanem járuljunk legjobb tudásunkkal hozzá, hogy az imént elvetett magvak kikeljenek és oly nagygyá nőjjenek, oly hatalmassá alakuljon ki belőle magyar nemzeti gazdasági életünk, mint a milyennek azt minden magyar ember kivánja. A kereskedők, iparosok a gazdasági élet kezdő mozgató elemei, iparunk, kereskedelmünk erősödésével, mezőgazdaságunk is jobban fog érvényre jutni; látni való tehát, mennyire karöltve jár e kettő, mennyire összefügo mindkét osztály érdeke. Elég sajnálatos, hogy uraink ma gyermekeiket hivatalnokká, katonává, papnak, mérnöknek, ügyvéd, orvosnak, szóvei mindennek inkább nevelik, csak kereskedőnek, iparosnak nem. Pedig nézzük csak, hogy egyébb távolabb fekvő példát ne mondjunk, a szomszédos német, gazdasági életet. Mily hatalmas, mily uagy, mily világot uraló annak kereskedelme, ipara, mert ott a feudális nagybirtokosok nemcsak, hogy nem restelik a kereskedelmet, az iparossággal való jól jövedelmező foglalatosságot, de büszkébbek egy egy ott elért sikerükre, mint a melyet a lóverseny, vagy a zöld asztal mellett érhetnének el. Nem mintha azt akarnók mondani, hogy a közhivatali, a katonai, papi, vagy a diplomás ember pályája nem volna szép is, hasznos is, szükséges is, de sőt, hanem elérhetnénk, hogy egy csapással nagyot lendülne bazánk kereskedelme és ipara, ha a vagyonosabb, az intelligensebb elemek is bele vinnék egyéniségükkel, egyben azt a rokonszenvet is, a mit magyar kereskedelmünk, iparunk méltán meg is érdemelne. Ha igy arisztokratáink, földbirtokosaink gyermekei megbarátkoznának a kereskedelem, az ipar magasztos eszméivel, nem volna szükséges garmadába ontani nap nap után a betűket, iparpártolásra való buzditás czéljából, hanem igy szélesebb körökben kedveltté, kívánttá lehetne tenni a magyar ipar és kereskedelem termékeit. Borsot hintünk a falra ma a sok czikkel, mely mind azon busul, hogy nem pártolják kellőképpen fogyasztóink a hazai termékeket és ebben főképpen — Darvin tanára alapítván tézisünket — arisztokratáink hibásak, mert nekik csak az tetszik, a mi nem magyar, csak az a jó, a mit nem hazai iparos állitott elő s igy a többi osztályokban is utánzókra találnak. Ipari fejlettségünknek azon fokán állunk már ma, mely nem teszi szükségessé, hogy a szomszédhoz forduljunk, cíak egy kis jóindulat és főképpen az kellene magyar iparunk, kereskedelmünknek, hogy hazánk társadalmának vezetői is megbarátkozzanak a magyar termékek pártolásának magasztos eszméivel és akkor elértük azt, a mi után annyi magyar ember szive a lelkét. Elgondolja, hogy már három hete, hogy nincs munkában. Mindennapi mese: a munkások sztrájkolnak és ő is köztük van. Pedig sjhase tartozott ő az elégedetlenek közzé, bérével meg volt elegedve, de társai kérésére, unszolására, majd fenyegetődzéseire ő is beállott a sztrájkolok közzé. Mindnyájunknak egyet kell érteni ebben — mondogatták neki — meg kell törni a kapzsi tőkét . . és ő engedett nekik. Majd csak kapok munkát gondolta magában. De hiába. Azóta napról-napra néz munka után, kovácsszerszámaival a kezében műhelyről műhelyre jár, de csak vigasztaló szót kap, de munkát nem. Ma is már korán reggel elment munkát keresni, mert a nyomor már elviselhetetlen, gyermekei az éhségnek néznek elébe és felesége oly beteg. Tán a nyomor, és attól való [élelme, hogy nem lesz gyermekeit mivel táplálni, döntötte ágyba ... Az orvos tegnap rendelt neki valamit és szivére kötötte, hogy ápolja, gondozza a beteget, mert a baj komoly . . . De miből ápolja, miből gondozza, hisz a receptet se tudja megcsináltatni, meri nincs miből. Most is az asztalon hever még tegnap óta. Ma is keresett munkát, egész nap kóborolt a városban. Nem mert haza menni, nem akarta felesegét megfosztani attól az egy reménytől, melylyel reggel elm ntében vigasztalta. Így érte hazamenet a hirtelen keletkezett zivatar. Még m.st is reszket minden tagja, ha arra gondol, hogy a szörnyű időben, a tudatlan sötétség takaró leple alatt többször kísértetbe esett, hogy gaztettet kövessen el, hogy be törjön. Igen hogy betörjön, hogy örekre szenyfoltot ejtsen saját magán és ártatlan gyermekein . . . hngy a becsületes utat, melyen kivül mást nem ismert életében, elhagyja, örökre elzárja magától és tán gyermekeitől is. De lelkiismerete győzött gonosz indulatán becsülete meg van meg van mentve. Dj csak kapna már munkát, csak lehetne már ismét a füstös, fülledt levegőjű gyárműhelyben. A kerekek zakatolása lágy vigasz__ I

N Y 1 K V T P E K dobban epedve, és meglesz az, a mi meg ma nincs meg: közgazdasági függetlenségünk, iparunk és kereskedelmünk felvirágozása. A közegészségügy s a közegészségügyi szolgáiét falun. (Dr. R. Zs.) Nevezzük azt a falut X-nek; ez az X. hazánk összes falujára ráillik. Nevezzük azt az orvost Y-nak, akit, öt évi klinikai tanulás, egy évi szigorlatozás, katonáskodás, kóiliázi gyakornokoskodás, a falubeli honorációnál való antisambrirozás, vallásának, politikai elveinek a körülményekhez képest való letagadása biróuraimékkal, esküdturaimékkal való parolázás után végre nagy keservesen köi orvossá lesz megválasztva, letelepszik falujában és várja — a pácziensekot. A pácziensek lassanként be is kopogtatnak. Eljön idült májbajával a szomszéd, aki Ponczíustól Pilátusig minden orvost és kórházat boldog t >tt bajával, természetes eredmény nélkül. Most még megpróbálja az uj orvost is, akinek két óra hosszal regél az ő betegségéi ő!, átnézet vele egy kocsira való reczeptet s aztán kijelenti, hogy neki az orvos ur ne irjon receptet, mert már „a sok rnedicinálól föl van fújva" ! Fizetés fejében kegyesen parolazik a körorvos úrral és megígéri, hogy nemsokára újra eljön. Nemsokára meglátogatja a beteget a szomszéd falubeli kornaasszonya, aki csodákat regél egy javasasszonyról, aki már „a halottakat is föl tudja támasztani". A májbeteg atyati menten l>elog it s elviteli magát a Kata nénihez, akinek egy üveg kotyvalekáért öt forintot fizet s ezt az összeget ő, aki az orvosnak járó 30 krt sokalja, szívesen fizeti, persze az orvosság nem használ, esetleg még rosszabbul lesz tőle. Csakhamar hire terjed a „Polgári Olvasókörben", hogy Misa bácsi lovai fölfordították a kocsit és Misa bátyánknak eltört a lába. A körorvost boldog remények élesztik; végre egy „szép eset", ami kicsit jövedelmező is, mert Misa bácsi jómódú polgár. Ámde hiába várja a meghívást. A törött lábal összerakta már a csontrakó ember, aki a harmadik faluban lakik s aki ficzamot, törést, embernek, állatnak egyaránt helyrehoz. A csontrakó ember akár van törés, vagy ficam, akár nincs, mindenesetre húzgál, rángat, sinez, inert ha ezt nem lenné, „nem is értené a mesterségét." Elhívják az orvost idő multán a hashártyalobos beteghez, kit a kenőasszonyok napokon át alapo-an kenegettek, amig a fájdalomtól párszor elájult. Eihivják a vízkóros beteghez, kinek teste tele van rakva terpent'nes papirossal, amit csak ugy lehet ellávolitani, ha a bőr is vele megy. Látja a tüdővészes beteget, ki már féléve „száraz köhögésben" \an, de már a legtávo abb falu kuruzslója is kente, ráimádkozott és megsem akar javulni ; ezalatt pedig a bac/illusok háboritlanul végezték munkájukat. Litja a bórbetegeket, akiket kutyazsirral, nyulhájjal, kutyatejfü nedvével kenegetnek és latja a csecsemők varos bőrbetegségét, amit, „nem szabad gyógyítani, mert ha meggyógyul, akkor a gyermek megvakul". — Hivják haldokló gyermekhez, kinek bélhurufja van, de a komámasszonyok fogzást kórismrznek és szemébe nevelnek az orvosnak, ki ezt tagadja. Látja az életveszélyes beteg nőket, kik bajukat azon műtétek után szerezték, a miket gonoszlelkü banyák végeznek leányokon, hogy szégyenüket eltak.rják, asszonyokon, kiknek teher a gyermek nevelése. Keserves csalódás éri az orvost, aki nemes szándékkal és a legjobb akarattal kivánja a közegészségügyet a néppel megismertetni, de hiába lép ki a küzdtérre, mert a kuruzslást, azt a százfejü hidrát legyőzni nem képes! Az 187G. XIV. t. cz. a kuruzslásról a következőképpen intézkedik: „Orvosi gyakorlatra nem jogosított egyéneknek betegeket keresetképpen gyógykezelni és díjazás mellett gyógyszereket rendelni tilos". Már most ki képes azt bebizonyítani, hogy díjazás mellett gyógykezel-e valaki vagy anélkül? Az első esetben kuruzfolt, a második esetben — a törvény szerint — nem kuruzsolt. Próbálja meg a körorvos és taló szavakként csendülnének a fülébe, a fülledt levegő lélekemelő tömjén volna neki munka közben — Istennek a gazdagok és szegények számára egyaránt jótékony ajándéka. Hisz izmai igy elernyednek, érzékei eltompulnak ... és az izmos munkás szemei megtelnek könnyel. E pillanatban hatalmas menydörgés reszkettette meg a levegőt, a gondolataiba elmélyedt munkás hirtelen felriad. Felesége is felébred a nagy robajra, s vizet kér tőle. „Mindinkább gyengülök mondja — tán meg se érem a reggelt . . . lh az orvosságot legalább holnap megcsináltathatnád . . . addig még tán kibirom" . „Holnapra meglesz" mormogja tompán. Es tenyerébe hajtja fejét bánatos lelkét bus gondolatok barázdálják végig. Majd hirtelen fejéhez kap, valami rettentő elhatározás vert gyökeret agyában/ Kirohan a szobából, megáll az ajtóküszöbén, és ökölbe szorított kezét a villámfujtó ég felé emelve, fulduklastól remegő hangon érthetetlen szavak törnek belőle elő. Ugy érzi, hogy képes volna egy világot romba dönteni és ujat épiteni, üdvösségét koczkára tenni, a villámokkal harezot vívni, ererét az Isten hatalmával, az emberek alkotta jogrenddel összemérni, hogy feleségét megmentse. Heves láz veri ki arczát, szemeiből az őrültség czikázata ij-sztően villog elő. Már-már futni akar kifelé, de hirtelen lecsillapodik. Beteges képzelődését felváltja a józan valóság, az önkívület tüzébe ringatott lelkén végig suhan a megfontolás hidegsége. Karjai lehanyatlanak, lábai meginognak . . . Elszégyenülve támolyog vissza a szobájába és keservesen zokog . . . Elült a vihar, a fellegek is lassanként elvonulnak, és az égről ragyogó csillago'c miliárdju pislognak alá, mintha a természet kiengesztelné az e nbereket, előbbi keménységéért, a gyenge emberi leiekkel űzött kisértő játékáért ... A város legvégén pelig egy kis kúnyhóban fekszik egy szegény asszony kiterítve . . . jelenlse föl a kuruzslót. A bíróságnál természetesen tagadja a kuruzsló, hogy dijazást kapott, a beteg pedig, hogy adott (most már az erre be van tanítva). A kuruzslót föl kell menteni s az orvos meg örülhet, ha egy félnapi időveszteségen és fuvarkiadáson kivül még a költségekben el nem marasztalják. A kuruzslók pedig praktizálnak, áldva a közegészségi törvényt s a népnevelést, melyek nekik oly pompás keresetet nyújtanak. A fertőző bántalmak elterjedésének meggátlására egy egész halom kormányrendelet van, a melyeknek betartása felelősséggel terheli a körorvost. Csakhogy a körorvos ugy teheti meg az óvintézkedéseket, ha tudomása van egy valamely ragályos betegség lé'ezéséről. Rendesen a veletlen juttatja a/, orvosnak tudomására, hogy falujában már hetek óta fertőző betegség uralkodik. Mert a nép gyermekéhez orvost nem hivat, azt ő a legnagyobb h nyüz snek tartja. Kis gyermekhez orvost hívni, ez — szeiinte — érthetetlen dolog, hiszen egy gyermeknek nem lehet más betegsége, mint vagy a foga jön, vagy pedig a hasa fáj: tertius non datur! Ha elhal, akkor „jo helyen van, az Isten nyugosztalja". Ha a körorvos valakit följelent, mert 7 éven alóli elhalt gyermekét nem gyógykezeltette, akkor az ill-tő kap egy, legföljebb két korona bírságot, a körorvos pedig egy életfogytiglan tartó ellen^égi t. A falusi nép szerint a betegségek ragadós volta „az orvosok találmánya", az ezek ellen rendelt óvintézkedéseket pedig „az urak találták ki, hogy a szegény embert zaklassák". A fertőzött ház elzár,isa csak olyan Írott malaszt, a minek kivitele tisztán ílluzórius. Az óvintézkedések foganatosítása az elöljáróság föladata. Ez az elöljáróság áll pedig a bíróból és az esküdtekből. Már most micsoda ellenőrzést végeznek ezek az elöljárók, akiknek a közegészségügy iránti érzékük épp anynyi, mint . Fertőzött ház tulajdonosáé. A be egszobába lépő orvos épületes látványnak szokott tanuja lenni. Az ágyon fekszik hörögve a difteriás kis bc'eg. Az ágy körül 3—4 asszony ül, mindegyik egy-ket gyermekkel, csecsemővel, nagyobbacskával össze-vissza; ezek az erdeklődö tzomszéd es sógorasszonyok családoslul, kik esetleg a gyógykezelést is dirigálják. Az orvos fölvilágosítja őket a betegség ragalyos voltáról és fi yeln z'.ti a látogatókat, li >gy gyermekeik is veszélyben l'o.o^nak 1' i ;ués. 11 s, hugy ez általános és élénk opp<v,.iora I • s aztai. : „mondja meg az orvos ur, ez a I el g f.'- ivk kilol kapta meg a bajt" replikáznak vissza. 11.1 bizony a legtöbb esetben az orvos nem tudja hinelen kimutatni, hogy kitől kapta meg „a gyerek a bajt", az interpellálok pedig szánalmas mosol} ra méltatják a lefőző t orvost. Hasonló bizalmatlanságot tanúsít a falusi nép a gyógyszerek iránt. Ha a rendelt gyógyszer első adagja után ugy a beteg, mint a környezet részéről észrevehető javulás nem mutatkozik, akkor a gyógyszer, halálos Ítelete ki van mondva s az üvegestől a padlásra kerül, a beteg további kezelését elvégzik a kuruzslók. A difteria elleni szerum-oltásba a legritkábban egyeznek bele a szülők, mert hát „minek még kínozni a szegény beteg gyereket". Igaz, hogy a szerűm rendkívül drága j ez szolgáljon mentségül a gyermekére amúgy sem szívesen áldozó szülőknek. A veszettség elleni oltásnak inkább hajlandó volna hinni; de ennek útját állják a kuruzslók, kik haszontalannak és semmir térőnek hirdetik „a pesti gyógyítást", mert ők már „százszor annyit kigyógyi'ottak". Egyszóval, mindenütt a nép tudatlansága, közönyössége s ezen gyengeségének kihasználása élelmes egyenek által! S ez bizony elég elszomorító! Mind ennek oka pedig a nép hiányos nevelése. A falusi gyermek 12 éves koráig a rendes iskolát látogatja, azontúl még 3 évig ismétlő iskolába jár, s ennyi idő alatt csak egy évig tanítanák az egészségtant, de okszerűen és kötelezően, éppúgy, mint nras tantárgyat, akkor bizony máskép gondolkoznának azok, akikbe már az iskolaba beoltanák a közegészségügy iránti érzé ket. Az egészsegtan mindenesetre bir oly fontossággal, mint az alany, állitmány és jelző ismerele s hiába egész özöne a rendeleteknek, ha ezek foganatosítása a nép tudatlanságán és közönyösségén hajótörést szenved. Népnevelés, jöjjön el a te országod! A kenyér. A nép lázongott, a nép véres polgárháborúra készült s a nagytekintélyű szenátus nem birta megfékezni az izgató demagógokat. Ekkor közbelépett a bölcs Menénius Agrippa és mesét mondott a népnek. A gyomorról szólt a mese. Rövid pár szó volt az egész, ment minden álokoskodástól, minden furfangtól. Árról szólt csupán, hogy szép az ékesen szóló nyelv, fönséges a harcziasan villámló szem, dicső az edzett, erős izmu kar: de mind-z knél hatalmasabb a — gyomor. A gyomor, amelyről azok mit sem tudnak, de minek szépségüket, erejüket, létezésüket köszönhetik. M;rt onnan árad szét az élet, az erő és az igazgatja a test minden parányát. S a nép eszmélni kezdett. Az igénytelen, kicsi mese nagy, fényes világosságot gyújtott elméjében. Eldobálta legyvereit, elkugette izgatóit és megszégyenülten haza sietett dolgozni. Két éve. rednél több mult el azóta, millió és millió dolog változott a mérhetetlen időben, csak kettő nenr: a nép és gyomor. A kenyérkérdés ma is minden szocziális mozgalom kútforrása, abból indulnxk ki az összes újkori küzdelmek. E kérdés elölt leomlanak a történelem hagyományai, ez az uj század legnagyobb p;oblémája. Vájjon megérti-e népünk e szavak igazságát, vájjon lesz-e olyan bölcs, mint két ezredév elölt az örök város népe ? Ez állami érettségünk legnagyobb próbaköve, ez a jövő Migyarország fönnmaradásának legt'onlos bb kérdése. Mert hajh, kialszik a vi.lámló tekintet, elpettyhüdt az edzett kar, gyász és siralom váltja föl a harczi kedvet, ha nem adhit életet, erőt a gyomor, ha elfogy a kenyér. Nyomott nehéz az ország gazdasági helyzete; a nép, az istenadta nép verejtékes munkával küzd naplroszszat a betevő falatért. Az ember, az éhes ember egyre