Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-14 / 41. szám

legnagyobb kitüntetés volt, a legdrágább jutalom, a szívnek jóleső dobogása és lelkem helyeslő Ítélete. És az árvák? Azok szépen felnőttek, helyöket másokkal váltottuk fel, csak az fájt gyakran, hogy még egyszer annyinak uemtudtunk menedékhelyet biztosítani. Nagyot fordult a világ kereke. Városunk rohamosan népesedett, műveltebb elemekkel telt meg. A régi egyszerűség helyét nagyobb igények foglalták el. Nekünk is szét kellett nézni magunk körül S mig egyrészről örült a lelkünk azon, hogy társadálmunk épül gyarapszik, tágul a tér melyen a jótékonyság virágait szaggathatjuk, más részről komoly gondot okozott szegénységünk érzete a a ránk háruló komoly kötelesség tudata. Nádas viskónk kicsiny, szült lett. Az addig ápolt 10 árva helyett 15, sőt volt 16, vagy 17 árvát „kellett" befogadnunk, összezsúfoltuk őket. Hiszen életet mentettünk, melynek nem tágas termekre, csak egy kis éltető levegőre és táplálékra volt szüksége. Vagyonunk semmi! Alapítványunk semmi, tőkénk semmi! Pardon! mobil tőkénket a társadalom alkotta. De mily fáradságos munka volt ennek szerény kamatjait beszedni, azt csak azok a derék elnökök tudják, akiknek csekélységem munkatársa volt. A helyzet tarthatatlanná vált. Ekkor l ;ptem elő azzal a merész tervezettel bogy épitenüuk kell. Egyidejűleg nyakuukra zudult az ügyefogyott; havi segélyre szoruló szegények serege; ugyanekkor kellett a csekély nőképzéssel biró városban egy olyau iskoláról goudoskodni, melybeu kézimunka ügyesség megszerzése biztosítja a létet és a család boldogságát megteremtheti A várost hívtuk segítségül. Egy lelkes Kovách Geróné ügybuzgalmával megteremtettük ezt is; egy kitartó és fáradhatatlan Korányi Imrénével virágzási állapotba helyeztük azt, míg a derék anyák nyomdokát taposó Kovách Elekué fáradt ságot nem ismerő, ma is tevékeny lelkesedésével majd Básthy Barnáné — és sokak — buzgalmával elismerést érdemlő állapotba helyeztük, ugy, hogy a magas kormány is segélyre méltatta iskolánkat; árvaházunk kielégítő rendben volt; 25—30 szegényt segélyeztünk, és még egy kis tőkét is gyűjtöttünk, melyhez ma jól esik hozzá nyúlni a szerencsétlenség idején. Tehát nem pihentünk! Építkeztünk. — A nádfedelü árvaház csinos, modern alakot öltött 1893-ban. — Azóta igy állott, mig fel nem gyújtotta valami gonosz kéz. Hogy mennyi küzdelem fázisán estünk át, annak a figyelmes szemlélő és a jó Isten a tanuja! Ily előzmények után ma még nehezebb küzdelem előtt állunk. Ezer szerencse, hogy a mai vezérek is lelkes, kitartó, kipróbált munkások. Kétségtelen, valami mysterium volt ebben. A'.ok a minden lények közt záró torlaszok, melyeket lassan lassan megnyit az idő, ha rokonszenv, hasunizlés, egy csapásu értelmi nevelődés és állandó közlekedés, azokat lerontották, mintha köztem és közte soha sem léteztek volna és kétségtelenül közte és mindazon férfiik és nők között, kiket a véletlen útjába vitt. Félóra múlva elváltunk egymástól, kölcsönösen megígérvén, hogy gyakran fogjuk egymást viszont látni és átadta a czimét és meghívott, hogy következő nap vele ebédeljek. * * * Miután az étkezés őráját elfeledtem,korán érkeztem. Milial még nem volt otthon. Hallgatag szolga bevezetect egy szép, kissé komor, intim szalonba. Ugy érezt;m ott magam, mintha otthon volnék. Mily gyakran észleltem a lakhelyek befolyását szellem ós karakterre! Vannak lakszobák, hol mindig butának képzeli magát az ember és olyanok, hol tele vagyunk lendülettel; olyik elszomorit, bár világos, fehér és arany az ornamentikája; máshol felvidulunk, jóllehet sötét szövettel bevonva minden. Szeműnk is, mint szivüuk, gyűlöl és szeret, mit titkon rátol kedélyünkre. A bútorok összhangja a falaké, az összlet stílje, azonnal hatnak szellemi lényegünkre, mint ahogy az erdő lehe, a tengeré vagy a begyekről felénk csapó légáradat a fizikumunkra. Helyet foglalok a duzzadó pamlagon. Aztán körül nézek Semmi feltűnő ebben a szalonban. Köruyes, szép, szerény dolgok, egyszerű bútorzat, a függönyök keletről jöttek, talán egy hárem belsejéből 6* szembe velem egy asszony arczképe. Középnagyságú portrait volt ez, melyen a fej, a mell és derék és a kezek, melyek könyvet tartanak, vannak feltüntetve. Soha sem láttam asszony arczképat, mely ily természetesnek, fesztelennek látszott előttem, mint ez. Az általam látottak csaknem mind reprezentálni akarnak valamit. Vagy külön e czélra magára szedett toilette takarja a learczképezett hölgy termetét, agy külön e czélra fordított frizura, az arc« kifejezése, mely világosan sző', hogy tudji jól, miként festő előtt posiroz és meg mindazok előtt, kik az arc«képet valaha megszemlélni fogják. Vagy pedig szándékosan hanyag tartást foglal, jól megválasztott pongyolában. W T 1 B V 1 D É K Reform! A társadalom fizet, a társadalom követel. Követel modern árvaházi épületet, modern ellátást, modern nevelést. És méltán. Épitüuk. — Honnan? Miből? Ismét csak a mobil tőke kamataiból. Reorganizáljuk az árvaházi nevelést Miból? Ismét csak a régi forrásból, régi fáradságos küzdelemmel. De már ezt maga az egylet sem bírja meg a hathatós segély és dotatio nélkül. Igy állváu a dolgok, legyen bzabad szerény nézetemet nyilvánítani ebben az irányban. — Ne siessünk, mert kátyúba jutunk, a honnan még a város és a megye kiváló jóakarata is csak nehezen húz ki bennünket. Ez idő szerint elég, ha felépítjük rommá égett hajlékát az árváknak, ez már is áll ; ha azt a kor legszerényebb követelményei szerint berendezzük, ha árváinkat — ismét szerényen — goudozzuk, igen i3 megtanítjuk az életre legszükségesebb ismeretekre, ha — mint eddig is — a rend, szorgalom és tisztasághoz szoktatjuk őket, vallásos erkölcsi elvek elsajátítására nyujtunk nékiek segédkeret, a fejlettebb szellemű gyermekeket saját ipariskolánkban, esetleg a polgári iskolában ueveltetjük; de egy költséges rendszer meghonosításától tartózkodunk. A költséges rendszer meghonosítása alatt azonban legkevésbbé sem értem a kiváló szakképzettségű diakonia rendszer változtatását, ha elbírjuk; É- birui kell! hiszen áldás e testvérek működése árvaházunkban, s jóságos kezeik inükód-se már is meglátszik a gyermekek külsején és belsején egyaránt. — Igaz, távollétem miatt ebbe befolyásom uem lehetett, sajnálom, hogy e reudszer változtatásban nekem érdemem nii.csen Hwa érkezve befejezett tények előtt álltam. De mindig helyeseltem, mint korszerű intézményt. Értsünk ebben egyet; timogassuk uemes gondolkodású elnökünket, mert egyetértéssel mindenre képesek vagyunk, mig a bontó visszavonás áldás helyett átkot szül és hárit munkánkra! Végül az én egyéni elhatározásomat is közlöm. — Huszonhétév nagy idó. — Dicsekvés uélkül szólva — ami távol legyen tólem — az a munka, mit ez idó a'att kifejtettem, lelkem, s/ivem sugallata szerint, nem csekélység. Igaza van a czikkiróuak, hogy hivatásszerű elfoglaltságom és egyéb társadalmi kötelmeim teljesítése mellett az árvaház ügyeivel való szakszerű foglalkozás szinte „lehetetlen'. Pedig nekem eddig nem volt lehetetlen. Pihenésre, nyugalomra szánt időmből sok mindenre tellett. Hálával tartozom a czikkirójának, hogy engem valahára egy jó barátom arra figyelmeztet, miszerint az előrehaladott kor és idegkopottság nem képesek oly erőkifejtésre, mint azt öde életerőtől várni lehet — Euimui! Tudom a kötelességem : Olyik áll, majestetikusan, szépsége teljében, büszke ábrázattal, mit a mindennapos életben nem soká tud fentartani. Masoi mosolyognak a mozdulatlan vásznon és mindegyiken van valami virág, egy ékszer, egy valami, mit a festő, ugy látszik, a hatás kedvéért alkalmazott, bár kalap a fejükön vagy hi csipkeboritotta az öltözékük, a hatás soha sem egész természetes. Hogyan ? Az ember nem tudja egész bizonyosan, hogy nem-e ismerőse az eredeti. Olyanok, mintha látogatni volnának olyan helyen, hol tetszeni akarnak, a hol a lehető legkedvezőbb benyomást akarják maguk után hagyni és a tartásuk betauult. De mit mondjon az ember erről az asszonyról ? Olyau az arczképe, ugy hat, mintha otthon volna, a saját lakásán, egész egyedül volt, mert mosolygott, olyatéu, m'nt a hogy csak akkor mosolygunk, ha eltűnőd nk magunkban és nem szemlél bennünket senki. Ide, bbe a szobába jöhetnek bárkik, beszéljenek, nevetgéljeuek, ám akár daloljanak is ; ő mindig egyedül fog lenni, mauába szálló mosolyával. Minden arczkép tudja, ho:y nézik ós felel a szemeivel, szemekkel, melyek nézése rajtunk függ attól a pillanattól, hogy beléptünk, mi len elhagyjuk a helyet, melyet laknak. E? az asszony nem látott engem, nem látott semmit, bár szeme sugara felém lövelt. Bindelaire hasonlatát juttatá eszembe: .Vonzó szemeid nézése, mint egy arczképó". Csakugyan magukhoz vonzottak ezek a festett szemek, ellenállhatlanul, idegenszerű, hatalmas felizgu lás vett rajtam erőt. Micsoda végtelen báj, enyhe zefir, c-ábitó, mint az alkony pírja és melankolikus egy kicsit, mint az éj, a mely követni fogj* ez szállt felém ebből a képből, áthatlan szemeiből. Ezekben a szemekbe u megvolt mindaz a misztérium, a mi egy asszony nézésében csak megjeleníthet, mit szerelem bennük felidézhet. Megnyílt az ajtó. Belépatt Milial ur. Bocsánatot kért, amiért hogy késlekedett, én, mert hogy korán jöttem. Aztán igy szóltam hozzá: — Egy kis indiskréczió, szabad tudnom, ki ez az asszony ? Felelte: Az anyám, nagyon ifjan halt meg. Igy már megértettem, honnan ered megfoghatatlan csábja ez ellenállhatlan férfiunk. Tehát megyek. — Végtelenig úgy 3

em szolgálhatnám azt az igaz ügyet, mely nekem pihenést és kényelmet soha, de annál több, éa pedig mindig szeretettel végzett foglalkozást nyújtott. Ifjú erő lépjen a helyembe. Ilyennek lenni kell, akadnia kell társadalmunkban. Van is. Elóre ifjúság, versenyezve keressétek fel azt a tért, hol az elismerés pálmája, a legszebb kezekből, a legnemesebb ügy szolgálatában kínálkozik számotokra Tudom, hogy régen vágytok reá; íme én tért engedek. Áldás legyen mfiködésteken! Egyet azonban kérek az .Árvaház* czikk írójától. Ha már minden áron „egy hivatásának megfelelő titkár" megválaaztását óhajtja, ne tagadja meg tőlem legalább azt a jóakaratot huszonhét évi működés után, hogy iamerje el, miszerint tiszteletbeli hivatalom első perczétó) a mai napig mindenkor egész erőmmel — bár szerény tehetséggel — szolgáltam azt a legnemesebb ügyet állásomban, melyre a jótékony nőegylet kitüntető bizalma emelt. Leffler Siuiuel. A vármegye őszt közgyűlése. A közdolgok iránt való érdeklődés nein valami nagy számban hozta össze a vármegyei törvényhatósági bizottmány tagjait, a kedden megnyílt őszi közgyűlésre. Igaz, hogy a 361 pontból álló tárgysorozat az érdeklődés nagyobb mértékű felköltésérc kevés anyaggal szolgált, de a részvétlenségben bizonyára része van a nehéz gazd isági viszonyoknak is. A közgyűlést kedden délelőtt 10 órakor nyitotta meg baró Feilitzsch Berthold. főispán, s bejelentvén Ferenczy Emil bizollmányi lagnak s t. főügyésznek elhunytát, indítványára a lörvényliatóság az elhunyt emlékezetét jegyzőkönyvében örökítette meg s a közgyűlés részvétéről az elhunyt családja értesiltelni rendeltetett. Az alispáni jelentés tárgyalásának kapcsán, a jelentésnek a képviselő választói jogosultság alapját képező földadó minimumoknak nem régiben történt megállapítására vonal kozó részleténél, Szikszay József bizottmányi tag indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy tekintettel arra a nagymérvű aránytalansagra, mely a választói jogosultságot megállapító adó-alap kiszámításánál a vármegye egyes községeiben előállott, azon czél elérése végett, hogy — szükség esetén a tőrvény módosítása mellett is — a választói jogosultság az egész országban egységes alapra fektettessék: megbízta a közgyűlés az alispánt, mint a központi választmány elnökét, hogy e kérdést egy általa alakítandó és elnöklete alatt tanácskozó küldöttségben vegye tárgyalás alá s annak javaslatát annak idején terjeszsze a közgyűlés elé. Az alispáni jelentésnek a tanügy állapotát feltüntető fejezeténél a közgyűlés Vass Mihály biz. tag indítványára utasíttatni rendelte a főszolgabirákat, hogy a községi elöljárókat az iskola mulasztók szüleinek megbüntetésére irányuló törvényes kötelezettségük pontos teljesítésére figyelmeztessék s őket e feladatuk teljesítése közben hathatósan ellenőrizzék. A vármegyei muzeumnak örvendetes gyarapodásáról is tudom ist szerezvén a közgyűlés az alispán jelentéséből, különösen pedig dr. Kiss Jenő volt járásorvosnak azon, valódi áldozatkészséget tanúsító elhatározásáról, hogy jelentékeny pénzbeli értéket is képviselő 1506 darabból álló érem gyűjteményét a vármegyei muzeumnak ajándékozta s ezzel a muzeumnak ily irányban való tovább fejlődése alapját megvetette.- dr. Kiss Jenőnek áldozatkészségéért és nagylelkű adományáért elösmerését és köszönetét fejezte ki. A közigazgatási bizottságból az év régével kilépő tagok, nevezetesen Somogyi Gyula, dr. Meskó László, Bory Béla, Kállay Leopold, és dr. Mezőssy Béla, a tőrvény által rendelt titkos szavazással újra megválasztattak. Az 1901 -1902 évi közúti költségelőirányzrt, a kereskedelemügyi miniszternek erre vonatkozó leirata és Komis Ferencz biz. tagnak a költségvetés ellen beadott felszólamlása kérdésében hozot határozatot legközelebb közöljük. A bélügyminiszter fölhívta a vármegye kőíőnséfét, hogy a jegyzői tanfolyamok szegénysorsu és érdemes hallgatóinak ösztöndíjban vagy jutalomban való részesítését, vármegyei alapítványok létesítése által mozdítsa elő. A közgyűlés, a belügyminiszterhez intézendő feliratában kifejezést fog adni annak, hogy a nagyközönségnek minden oldalról igénybevett áldozatkészségét ezúttal mellőzve, minden más alkalmas alap hiányában igyekezei fog az egyedül rendelkezésre álló vmegyei közművelődési alapból a tanfolyam érdemesnek talált hallgatóit segélyezni. A községi és egyébb helynevekről szóló törvény végrehajtására vonatkozólag Nagyvárad váras törvényhatósága átiratot intézvén a vármegyéhez, a közgyűlés a kővetkező határozatot hozta: Szabolcsvármegyn közönsége a legnagyobb mórtékben helyteleníti és elitéli azt a czélzatot, a mely Bécs város tanácsának a magyar helynevekkel különösen pedig az ország fővárosával szemben tanúsított magatartását irányította, mert ezzel a tényével is szándékosan emeli a válaszfalakat s mindinkább élxszti az ellenségeskedés ama tűzét, a mely miatt az egy állainfőkormányzata alatt közös védelme egyesült két ország nagyfontosságú közös érdekének békés megoldása lehetetlenné, sőt fokonként az egymással való érintkezés is hidegebbé, a szomszédi viszony pedig barátságtalanná, csak nem ellenségesse válik, s kiszámithatlanok azok a következmények, a melyeket hasonló eljárás mellett a jövő magával hozhat. A magyar székes fővárosnak hivatalos elnevezése azonban országos törvénnyel megállapítva lévén, az országos törvények hatálya alá nem tartozó, de azt tiszteletben tartani kötelezett idegen hatóságnak azzal szemben tanúsított magatartásra és eredményre nem vezető erőlködés* hisszük elitélésre számithat az idegen törvényeket tiszte