Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-02-18 / 7. szám

IC íí fent közölt rideg számadatokból. Tudom hogy lesznek többen, kik erre azt mondják: kedveltessék meg a gyermekkel a fatenyOsztást a faiskolában s a nép majd maga fogja előállítani szükségletét.Nagyon szép papiroson, de gyakorlatba nem válik be, ha csak egy néhány unicum számba menő esetben nem. Különben M. I. fent idézett szavai, nemkülönben a tények is mellettem bizonyítanak. Ki a nép közt él, az tudja. — Vagy hogyan kedvelje meg valaki a gyümölcsfa tenyésztést a faiskolában, mikor az harmadrendű kérdéssé lett degredálva, mint esetleg jó, de nem szükséges tényező, a mennyiben a szemlélőre azt a benyomást teszi az, a mikor a 400 ö 1 területből 4 ö,

2 vau almafa nevelésre évente felhasználva. Az alma és szeder közt tehát eme arány állitható fel 4 : 24 =• a; sz. —A gyümö cs tenyésztés rovására előtérbe lett volna a selyemtenyésztés ügye. — Igaz, hogy nemzetgazdászati szemopntbó

1, de ktilöuösen iparfejlódé.-ünk fellendítése czéljából ez üdvös, de önkéutelen a Meueniusz Agrippa ismert me éje jut eszembe. Nem jobb lett volna-e a faiskola terűletet kizárólag gyümölcsfa tenyésztésre szánni ós selyemiparunk eme lese cíéljából külön epret létesíttetni a községekkel; nem jobb lett volna-e szabadon hagyni a faiskola kezelő kezét az üzemterv megkészité-énél s reá bízni az egyes fajok tenyésztésére szánt terület nagyságának meghatározisát a kihasított faiskola keretén belül, hiszi maga M. J. is igy nyilatkozik e tekintetben: Községi faiskoláknál minden faiskola kezelőnek magának kell ^puhatolni és pedig a vidéken tett tapasztalatok alapján azt, hogy faiskolájában vájjon az alma, körte, vagy más gyümö csnemek diszlenek-e; ezeken kivül még azt is meg kell állapítani, vájjon az illető s az ott jól diszlő gyümö'c memekbál m ly 3 legifjabb 6 fijta almát, vagy körtvét vagy esetleg még más gyümölcsöt szaporítson? Neki kell tudui azt is vájjon a községi utak befásitására melyik fanem lesz a legczélszerübb és legjobban tenyésző ? ... Ha egyik másik öregeb > gazda például Szatmármegyében a sóvári almát és iskolai körtvet fogná ajánlani, habár nem is tartoznak fiiomibb asztali csemege gyümölcsök közé : okvetlen vegye be e fajtákat az üzemtervbe és pedig a szaporítandó faj

fák között ezeknek adjon legnagyobb helyet. Másutt: „Gyümölcs kell a népnek, ha mindjárt gazdasági is — akkor majd megkedveli és szorgalmasati fogja ültetni — a gyümölcsfát." Vájjon vat.-e kivált a Tisza mentén a szeder illetve selyemtenyósztósnek hatszoros haszna, mint az alma kultiválásának. Hisz községem is addig volt boldog mig atmatermő kertjei, szilvásai, gyümölcsei meg voltak, a Tisza ra toncíátlauságai által meg nem semmisittettek. Vagy lesz-e eredménye a szedertenyésztésnek Szalóka, Eszeuy, Ágtelek és más ily talajú községekben, mely községek hason másáról mondhatta Petőfy: „Minő az ut! Dd vájjon ut ez? Vagy fekete kovász talán? Maly ha kisül, lószen belőle kenyér az ördög asztaláu." A szeder faji jellegénél fogva a mi határunkban vigan tenyészni nem fo . Ez azonban mindegy ! O .t lévén az 5 §-ban megállapított felelőség s a 8§ értelmében a faiskola kezelő, mint községi alkalmazott fegyelmi alá vonható s a rakonczátlau főidért, mert az bátorkodott nem teremni szederfát, megbüntethető az e tekintetbeu elsófoku hatóság, a főszolgabíró által, ha annak az ugy tetsaik, a kinek pedig az ugy szokott tetszeni. Hát a faiskola kezelő dijazását nem lehetett volna a terület nagyságához mérten megállapítani ? Kü'önben nem folytatom tovább. Bármennyire is szeretném az optimizmus szemüvegén vizsgálni az ügyet: nem tudom. Hanem végzem soraimat azzal, a mivel kénytelen vagyok: „Meghalt a király, éjen a király!' Szalóka. Háda József ev. ref. tanító, faiskola kezelő. Muzeumunk érdekében. Okos írás az a szentírás. Egy helyen többek között azt mondja, „Zörgessetek és megnyílik nektek." A „Nyirvideknek" legutolsó számában zörgettem a szőllőtelepitő rigolirozok kapuja előtt, és íme az anarcsi fenyves erdő alatt három sir tárult fel, melyek honfoglaláskori ősöknek hamvait takarták. Egyszerű munkás emberek takarták fel azokat és mint minden ilyen alkalommal kincsre véltek akadni, a mire pedig bonfoglaláskori sírokban hazánban eddig nem akadtak. Takarékosak voltak az elhaltakkal szemben, de ruházatokról nem tépték le a rosz ezüstből készült — alig egy két forint értékű pitykéket, szijdiszitéseket, fülbevalókat, hanem ritka esetben még kardjukat is, — melyek anyagi értéket nem képeztek ugyan, de a melyeknek köszönjük azt, hogy itt élünk, mig más élelmesebb faj bennünket modernebb fegyverekkel örökségünkből ki nem szorít — mellékelték, hogy a túlvilágon is boldog hazát hódithassanak utódaiknak. Hogy mi mindent tartalmazott a mult héten talált és feldúlt három sir talán kifog derülni, mert Angyalossy főszolgabíró barátom az ügyet magáévá tette. Állilólag érmek is találtattak a sírokban, a melyekből egy is elég lenne a sírok korának meghatározására. Angyalossytól két honfoglaláskori gyermek vagy női kengyelt kaptam, valamint egy nyársat, mely állítólag egyik sirban találtatott, és a melyről talán Tuhutumnak szakácsa találta fel a legízletesebb pecsenyéket, melyeket bizonyára áldomás — á inai műnyelven nagy muri — követett. Na de kaptam ám egy kétségtelenül honfoglaláskori per áment vastagságú mintegy 8 ctm. átmérőjű ezüst korongot is, mely az egyik csontváz bal váltának tájékán tatáltatott, a melynek anyagi értéke legfeljebb 40 fillér, de páratlanságánál fogva honfoglaláskor! leleteink sorában nem utolsó helyen áll. Tájékozásul meg kell jegyeznem, hogy honfoglaláskori leleteink olyan gyérek, hogy a nemzeti muzeumnak ezen kori leletei egy billiárd asztalra kényelmesen elférnének. Nekünk tizedrésznyi lehet, de kengyel majdnem annyi került vármegyénkből, mint hazánknak egyéb területéről. Az említett ezüst korong domborúan préselt ideális növény díszítéssel van ellátva aranyozott mezőből kiemelkedve, es pereméhez közel öt helyen van átlyuggatva, melyen ezen dísztárgyat aklaszegekkel igen vékony szövetre vagy irhára erősítették. A díszítés nem azonos, de félre ösmerhetetlenül hasonló azon tarsoly-alakú ezüst lemezeknek díszítéséhez, melyeket Szolyván, Galgóczon, Tarczalon, Bezdéden, és Bodrog-Vécsen egyébb honfoglaláskori targyakkal együtt találták, és a melyek részint süveg, részint tűzszerszámtartarló zacskónak diszítesére alkalmaztattak. Eltekintve egyéb — már ösmert — honfoglaláskori mellékletekről, ezen persa ízlésre való dísztárgyaknak származási idejét, a galgóczi tarsolylemez mellett talált ezüst érem határo/.za meg, az éremről Karabasek bécsi tudós a következőleg nyilatkozik: Az érem — melyet dirhemnek neveznek — a chorassani vagy transoxaniai samanida uralkodó családnak névszerint Nazr ben Achmed emirtől származik, a ki Kr. után 913-tól 943-ig uralkodott. Felirata következő: „Nincs Isten, csak Allah az egy, neki nincsenek társai." A belső körben „Isten nevében veretelt e dirhem Samarkandban a háromszáz és hetedik évben, azaz Kr. ulán 918—919." A külső körben „Istené az uraság, volt és lesz, s annak idején örvendeni fognak a hivő Isten oltalmának." A hátlapon „Isten (dicsértessék) Muhammed Isten küldötte, el Muktadir-billah, Nazsr ben Achmed." Körirat: „Muhammed Isten küldötte, ki őt megbízta a vereléssel és igaz vallással, hogy ezt minden vallás felé emelje, habár ez ellen küzdenek" (a polytheisták). Ezen ut"lsó sor hiányzik. I^en sajnálom, hogy a birtokomban levő rajzokat, a melyek az anarcsi korongnak a tarsolylemezekkel való egykoruságát bizonyítják, e lapokon be nem mutathatom. Lehet, hogy Anarcson nem három sír, hanem soros teinelő vár alapos átkutatásra, a tnely esetleg fényt deríthetne őseink kulturális viszonyaira. Felkérem mindazokat, a kik az anarcsi leletről a fent említetteken kivül bővebb tudomással birnak, legyenek szívesek azzd engemet törekvésemben támogatni. Nyíregyháza, 1900. január 15-én. Dr. Jósa András. Egy nap a Nyírségben. A Nagy-Károly—csapi vasút érdekében. (Folytatás.) A közforgalmi közvetett haszon az a tényező a mely egy város emelkedését biztosítja. Mihelyest a közlekedési faktorok olyanok, hogy csak befelé termelnek, az az egy bizonyos terjedelmű vidék termék feleslegét be hozzák, de azt semmi irányba, vagy korlátoltan továbbithatják a nagy piacz felé, — az ilyen város csak egy bizonyos ideig fejlődik és aztán beáll kérlelhetetlenül a visszaesés. Eunek az igazsága tapasztalati és legelőbb fővárosunknál érvényesült, a mely azt az anyagot,, a melyet a magyar földből felszív, merev utánzásával a nyugati intézményeknek, való hivatásától: a keletre való gravitálástól még ma is elzárkózva, nem képes kihasználni. Es a nagyobbik pílda ós aki kételkedik hogy igy van, ám bizonyítson ellene. A vidéki városnak is fel kell ösmerni temészetes hivatását és áruforgalmával oda törekedni, hogy az minél magasabb hasznot biztosítson. És miben áll ez a haszon? nriben nyilvánul meg láthatólag és olyan alakban, hogy ennek a haszonnak biztosításáért áldozathozatalra való készség nyilatkozhassék meg az egyes ember részéről? Abban hogy a város kiterjedést nyer; utczai képe modern szint ölt; középületek, intézetek keletkeznek; a lakosság megtanul jól öltözködni; a kényelmi eszközök a kirakatokban szemeik e'ő

ft fekülvén, azok megszerzését lehetővé tenni, a munka külömböző caliberü eszközeivel megismerkedik és azokat az egyes karaktere hévmírőjéhez képest használatába veszi; a társadalmi érintkezések érdességei lesimulva, a csiszoltsággal karöltve mindinkább kifejlődik az egyes emberben, végre a köz érzésben a gyakorlati szükség érzet: az első személy az én biztonlétét mindenek fölé helyezni és ezt a biztonlétet tisztességes eszközökkel megszerezni. Ezek a hasznok pedig a közös haszon fogalmából ke etkeznek és ez a fogalom megfoghatóvá akkor vált, ha a város gazdag. Ez viszont abból áll, hogy egyfelől bevételi többlettel bír, másfelől, hogy területén nagy száma a kis tőkéknek helyezkedett el, a melyek szükség esetében a közczélokat támogatásukkal a közelbe hozni képesek. Mik tehát ezek a közczélok? . . Első sorban a nemzeti jóllét, a melynek elhatározó tényezői az országv határain kivül helyezkednek el; azután a közeli vidék jólléte, a minek nem képezhetik választó vonalát a megye határok; harmadsorban a helyi jóllét, a város területén. Miudhárom közczél szorosan összefügg egymással é3 észszerűen szét nem választható Miért? Azért,mert — hogy hasonlattal éljek —hasonló az emberi organizmus harmonikus összemüködéséhez, a melynél egyetlen faktor hiáuyossága, — logikai összefüggésben levén az egésrhez, megzavarja a harmóniát, vagy szenvedővé leheti az egész szervezetet pl: Az emberi összes szervek arra valók, hogy a testet, közös működésűkben fenntartassák. Mihelyt akármelyik szerv beteg, a többi szervek is többé kevésbbé érzik ezt a partialis bajt és igy az egész test szenved. A beteg szerv, normalitását visszaállítani, saját érdekünkből közkedveltségünk. Pedig mekkora a százaléka az embereknek a kik ez Isteni adományt, oktalanság, könnyelműség, vagy életkörülményeik kényszerítő volta miatt beteggé, vagy örök bénává teszik. A bajt az emberi szervezetben felsimerni, azt egy jó reczep'tel megorvosolni — cs ik a diplomás ember teheti; az analóg esetet az állami szervezetben felismerni, már diploma nélküli emberek dolga is lehet, de a melyhez a kellék, — bármi más szakmán mozogjanak, — megszerethető mindenki által, a ki egy darab papíron igazolni képes, hogy ép agyvelővel bir a diagnosis felismeréséhez és ezt meggyőző szavakkal bizonyítani is képes. Ha valakinek az jutna most az eszébe hogy adnék én ennek a magát promoreálandó doktornak egy jó tanácsot és ez az, hogy: ne tálaljon itt fel nagy bölcsessége raktárából hanem szóljon a becsületes emberhez igazságokban, a melyekből a négy alapművelet segélyével megcselekedhesse számadását, — annak kérem itt ezennel kezem Írását adhatom, hogy ne nyugtalankodjék, mert a megirandók sorrendjén lesz része mindenkinek benne, csak legyen aztán türelme a tételek, alapossága után kutatni is. Ugy gondoltam, hogy egy kis életfilozófia nem árthat meg nekem sem, másnak sem, ciak legyen az egészséges természetű és jó szándékkal a világba bocsátva. Hogy pedig az a mit mondok sarktéiellé váljon, arra valóban nem számitok. És így hát mtgafan szárnyaló filozófiáról nincsen is szó. Miként hozható összhangba tehát a közczél az egyéni haszonnal? Erre a felelet könnyebbnek látsrik, mint a milyen valójában, mert hiszen hogy a legmagasabb közerély iránt a közérzés felébredhessen, ahoz gyakorlati eredmény felmutatása szükséges a legtöbb embernél. Kevés ember van olyan, a ki hajlandó egy ilyen gyakorlati példa helyett az állitások igazságával beérni; már pedig sem nékem, sem másnak jobb nem állhat rendelkezésére. A jövendőket numerusokban kifejezni egyszerűen nem lehet. A mit ilyen alakban fel fogok hozni az csak az igazságok támogatására akar szolgálni ós megdö üthető az igazsággal együtt, ha okosabb fej bonczkése alá kerül majd. Hanem addig fenn fogom tartani mint igazságokat és kész vagyok azok védelmére. A', emberek két csoportra oszlanak: termelők és fogyasztókra. Az a kérdés tehát, hogy melyik a nagyobb csoport Nyíregyházán ós Szabolcsuiegyében? Erre a felelet, hogy a fogyasztó Nyíregyházán; a termelő a megyében. A másik kérdés pedig, hogy melyik czél a magasabb: a vidék vagy a város? Erre a felelet: a vidék. A harmadik kérdés, hogy a legmagasabb czél, az állami, nemzeti jóllét érdekében kell-e áldozatot is hozni a má6 kettőnek: vidék ós városnak? A felelet kétségtelen, hogy: igen. Hogyan áll az összefüggés a három között a gyakorlatban ? A város érdeke az, hogy területén minél több tőke helyezkedhessék el. Ezt pedig ugy éri el, ha a vasutak minél nagyobb tömegét terenk ide az árunak, a mi az üzletember le'elepedését vonja maga után és igy a kistőkék elhelyezkedésével ott jólétet teremt. A vidék termelőjének az az érdeke, hogy termeivényét minél több irányban legyen képes a piaezra vinni, a mi által a coccurenliábau jobb árakhoz van igy kilátása. Ezt pedig akkor eri el, ha vasutjai összefüggenek a nagy vasu'.-hálózattal, a mi nélkül egészséges kereskedelem nem képzelhető. A nemzeti érdek pedig az, hogy az emberek minél nagyobb számát abba a helyzetbe juttassn, a mely termelésével ne maradjon zsákutezában; tehát, hogy az üzérkedés nyomásának ki nem tett, nyersáru vagy ipar czikk termelője a vidéknek, minél nagyobb jövedelem felesleg birtokába juthasson; a mi által az állami bevétel emelkedvén, ebből előmozdithatók azok az intézmények amelyek egyfelől a nemzetiszámaránytbiztositják, másfelől állami vagyont teremtenek, a mikre politikai rázkódások esetére fennmaradásunk érdekében elengedhetlen szükségünk van. Már pedig, hogy magyarok akarink maradni és hazával birni, az a legpraktikusabb agyvelőben is szépen összefér az egyéni vagyonszerzéssel. Tehát ezekből az következik, hogy egy olyan közintézményt, a mely ezeknek az érdekeknek szolgálatára alkalmas, támogatni, közös és egyéni szükség is. Most már az a kérdés, hogy miként szolgálja ezeket az összes érdekeket a N -Károly—csapi vasút f (Vége köretkezik.) Bartholomaeidesz János. (1814. ápril 2. — 1900. február 12.) I Nyiregyhiza városát ismét uagy veszteség érte. Patriarchális, köztiszteletben és szeretetben álló alakjai közül kidólt egy, a legnemesebbek, a legtiszteltebbek egyike, a nagy nyíregyházi ev. gyülekezetnek ösz lelkésze, Barholomaeid

űsz János. Önző korunknak azt az elemét képviselte, mely-mint a drágakő a bánya értéktelen kövei között — fényt, világot vet még erkölcsi homályban élő társadalmunkra is, melynek megtuduuk bocsátani, ha látjuk, hogy nagy tévedései mellett ilyen alakokat is tart a felszínen. Mert az elköltözött számos kiváló tulajdonai mellett taláu nemes humanismusa, önzetlen felebaráti szeretete volt az a mindenkit megkapó, elbűvölő vonás, mely lényéből kiáradt s vele szemben mindenkit tiszteletteljes hódolatra késztetett . . . Nagy volt a muuka szeretetében is. Fárad-,, hatatlan kötelességei teljesítése körül. Csodálatosan friss — még aggkorában is— a tevékenység mezején. Valóban e téren Isten különös kegyelmével dicsekedhetett. Mert keveseknek adatott meg, hogy az emberi élet szokásos tartamán tul is ennyire megőrizhessék testök — leikök képességeit . . .