Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-02-18 / 7. szám

Hazafiság és kivándorlás. I. A mi vidékünkről sergestül készül a föld népe Amerikába, mihelyt az idő kitavaszodik. Pedig a mi vidékütik Szabolcsvármegyének leg­jobb kenyértermő vidéke, itt a tisza mellett, elkezdve íbráuytól, Baj. Paszab, Berezel, Gáva, Vencsellő, Balsa, Szabolcs, Tímár, Rakamaz, — értelmes és szorgalmas gazdálkodás mellett megadja a mindennapi kenyeret De nemcsak a mi vidékünk mozog, hanem az egész vármegye területe megmozdult. Még olvasni is megdöbbentő, hogy csupán Ajak községében, a mult évben, közel Í00 munkás férfinak szerzett útlevelet az ajaki jegyző. A felsőszabolcsi református esperes,Görömbei Péter kállói lelkész, hazafias, buzditó körlevélben hívta fel lelkész társainak, az egyházi elöljárók­nak, összes gyülekezeteinek figyelmét e szomorú jelenségre, lelkökre kötve mindannyinak, hogy ki-ki ott, a mely állomáson működik, a hol a jó isten sorsát kimutatta, igyekezzék odahatni, hogy a kifelé kivánkozókat felvilágosítsák, le­beszéljék, itthon maradásra, józanéletü értelmes munkásságra buzdítsák s lehetőleg odahassanak, hogy e hazafiatlan és szívtelen népvándorlás szűnjék meg Hát hiszen mi papok, megtettünk eddig is minden lehetőt, megteszünk ezután is, magyar népünk anyagi és erkölcsi előhaladására, — együtt élünk, együtt nyomorguuk, együtt tűrünk velők; kenyerök a mi kenyerünk, reménységök a mi reménységünk, kétségök a mi kétségünk, vagy jobban mondva: nekünk nem szabad kétségeskednünk, mert ha a hit világa is ki­alszik népünk szivében, mi mutatja akkor az igaz utat!? Szokás is lett már az nálunk, hogy társadalmi és hazafias ügyeknél-bajokuál, azok megszünte­tésére nézve, nagyon is hangsúlyozzák, a papság, tanítóság, hazafias erejét, kötelességét. S mi nem vonogatjuk magunkat sehol, a hol nem­csak frázisokkal, hazafias dikeziókI. >I kell jól­tartani a publikumot. Kezünket az ekeszarvára tettük, — Jézusunk utasítása szerint — azon tartjuk s mi volnánk az utolsók, kik e szent föld nyomai alá temetkeznénk inkább, az ősök porai mellé, mint hogy bármily bövenfolyó tejért-mézért visszalépjünk a vereczkei szoroson. De a legmagasabbra csapó hazafias fel­buzdulás sem fogja megakadályozniakivándorlást. Sőt még a sem, ha a határállomásokat csendőr­séggel rakja meg az éber hatalom; — a mely eljárás külömben sem egyeztethető össze az ember természeti jogának még elemi követel­ményeivel sem, és nincs benne egy csép igaz hazafiság sem. Az ilyen dolgokat nem szabad és nem helyes, kardélre bizni, anyagi erővel próbálkozni, mert ez sohasem sikerült és uem is fog sikerülni soha. Vau valami nemesebb, magasabb, legyőzőbb, az anyagi erőnél, az ágyúnál: — az erkölcsi erő, a lélek produktív bajom és bosszúságom van vele. Bizonyos, hogy egyszer szégyent hoz a fejemre. Csodálkozva kérdeztem az öregtő 1, hogy hogy lehet az hogy éu még nem láttam az asszonyt. Ő tizenkettőig nyitja a kaput, magyarázta Papák. Akkor persze, nem találkozhattunk, gondoltam magam­ban ős jő éjt kívántam Papák urnák. Ugyanekkor valaki megállt a kapu előtt és meg­nyomta a villamos csengő gombját. Maradjon suttogta Papák és belekapaszkodott a kabátomba. Behúzódtam a kapu alá és szemügyre vettem a jövevényt. Látta, kérdezte izgatott hangon Papák, mikor az illető léptei elhangzottak. Hogyne válaszoltam, a kis vörös hajú, szeplős arczu orvosnövendék volt a harmadik emeletről. Jó fiu ismerem. 0 az, mormogta Papák, a ki szégyent fog hozni a fejemre. Mindennap tiz perczczel kapuzárás után jön haza és ilyenkor a feleségem sehogy sem tudja bezárni a kaput. Legalább ezzel mentegeti hosszas ki­maradását, ón meg ráhagyom, bár nagyon jól tudom hogy ilyenkor ezzel a vörössel sugdos. Megígértem az öregnek, hogy beszélek az asszonynyal és rendet csinálok Másnap éjfél előtt jöttem haza ős csengetésemre az asszony nyitott kaput. Mikor odaadtam a hatost meg­érintettem a kezét, mely puha volt és meleg. Ez az érintés villany folyamként nyargalt át eremen, de még jókor eszembe jutott, hogy nekem ez egyszer nem támadó, hanem közvetítő békéltető szerep jutott. Megpróbáltam a lelkére beszélni, de az asszony csak kaczagott, és mikor végül megunta a dolgot ott hagyott a sötét folyosón, gondolkozva kerestem fel szobámat. Azt teljesen értettem, hogy a doktor költségbe veri magát és szándékosan késik el a kapuzárástól, de hogy egy ilyen szép ős fiatal asszony mit akar egy görbelábú, szeplős orvosnövendéktől, azt nem tudtam megérteni. ey a kérdés, „N Y t KVI I) fc ereje. Ezzel kell próbálkoznunk, ennek utjait­módjait kell kutatnunk, mindazoknak, a kik még gondolkoznak, éreznek, a saját kenyeröknél magasabb dolgokról is. Első tekintetére ugy látszik, ho kivándorlás kérdése, csupán anyagi nemzetgazdasági kérdés. A föld népe, különösen a kis gazdák, nem tudnak megélni, eladósodnak, elzüllenek, s igy kénytelenek másfele nézni kenyér után. A kenyér űzi-hajtja őket. Tényleg igy van. Mikor emlegetjük előttök a haza szent szerelmét, őseik küzdelmét, szeretteik porait, ők is megindulnak, szinte köuybe lábbad a azemök, de elvégre is kitör belőlök a . . . kenyér. S aztán, mint a vándor madárnak hasztalan prédikálnánk október végén, hogy ne hagyják itt a szülötte-fészket, ók azt csicseregnék folyvást: fogytán vai a táplálék, el innen, dél felé!! . . ezek a mi honfitársaink is a pusztuló háztájékra mutatuik s még valamire. Ez a valami pedig. azok a levelek, melyek Amerikából érkez­nek az ottlevöktöl. Én is olvastam e levelekből, melyekben, az itteni viszonyokhoz mérve, hihe­tetlen rózsás színben vázolvák az ottani álla­potok. Nemcsak a kjreset bősége, hanem az a társadalom, az a szabadság, függetlenség, erkölcsi fundamentom, mely egészen el­varázsolja a mi másokhoz szokott emberein­ket, s az ottaniak dicséretéről áradoznak s szinte minden levél refrénje ez: c$ak jertek testvér, itt az igazi élet. Az itthoniak aztán összedugják fejőket, titkos módon biztatják egy­mást s arra ébredünk falvainkban, hogy tegnap ezek mentek, ma megint ezek fognak, holnapra ismét készen egy csoport s igy napról-napra! . . Ha e kivándorlásnak útját akarjuk állani, a természet törvényeire kell helyezkednünk az emberrel és szükségeivel szemben s a társadalmi viszonyokat tárgyilagosan de nyilt őszinteséggel mérlegelnünk. Csak ez a helyzet javításának kulcsa. Szavakkal, bármily szépek legyenek is azok, uem javítunk semmit. Állapítsuk meg tehát elsőben is a ki­vándorlás okait, azokat a társadalmi és köz­gazdasági bajokat, melyek kéuyszcritik a föld népét, hogy könyes szemmel bár, de mégis hátat fordítson a szüló-fóldnek. Legyünk őszinték és tárgyilagosak. A feketét mondjuk feketének, a fehéret mondjuk fehérnek, mert nincs utálatra­méltóbb, mint a gyáva, vagy elfogult farizeus­kodás Ki a néppel a nép közt él, az lát, hall, tapasztal, való tényeket s legbiztosabb diaguózist állapithat meg. Legelső és kétségtelen tény, hogy a mi uépüuk még uem ismeri s igy nem alkalmazza, a megélhetésnek, vagyon gyűjtésnek ama külöm­bözó előnyös eszközeit, melyeket a közgazdasági téren elóhaladottabb országok népe alkalmaz s általuk boldogul. A mi népünk nagyontudatlan, élhetetlen és sokszor igazán a sült galambot várja, vagy még az is elrepül a szájából. Ez tény. Tudtam, hogy nem érek czőlt, de ha már elkezd­tem ugy folytatom is a békéltetés háládatlan munkáját. A páros napokon tizenkettő előtt jöttem haza éskap 1­ciitáltam az asszonyt, a páratlau napokon tizenkettő után kerestem fel hajlékomat és referáltam a férjnek. Nem is csodálkoztam, hogy hála helyet az öreg kezdett rám is gyanakodni és egyizben meglehetős ingerülten vágott a szavamba. Soh se tőrje magát a tekintetes ur. Igy vagyunk hát igy is jó. Mit bánom én, ha egy fókautezai házmester homlokán szarvak díszelegnek. Miattam ugyan tizennyolez agancsu is lehet. Elfelejtettem a fóka uíczát, a házmestert, az asszonyt, a vörös doktort, annál is inkább mert elköl­töztem a vidékről. A napokban azonban levelet kaptam, mely ismét eszembe jutatta az egész komédiát. Azt irta a doktor hogy látogassam meg. Eleget tettem a meghívásnak és mikor néhány udvarias bevezető szó után a Pupák párról kérdezős­ködöm, a doktor igy szólt: Ezért kérettem. Ön érdek­lődött a família iránt. Tudja meg tehát hogy az asszony megszökött a suszter legénynyel a ki férjénél dolgozott. Meglepetten ugrottam fel a székről, melylyel csak az imént kínált meg a doktor, Megszökött? Kihitte volna. Nos és az öreg. Oh az nagyon megváltozott. Az asszonynyal a békesség is kiköltözött a házból. Nem hittem füleimnek, részletek ulán akartam kérdezősködni, de az udvarról felhangzó lárma, meg­akasztotta bennem a szót. Az ab'lakhoz siettem. Egy cseléd lelkendezve szaladt végig az első emeleten, az öreg pedig ott állt az udvar közepén, lábainál egy tépett fejkendő, égre emelt kezében egy csomó haj és az uton magyarázta, hogy a fás kosárral az emeletre való felhaladásra csakis a hátulsó lépcső alkalmatos. Azután aláhanyatlott karja és szomorúan ment be az üres lakásba. Urai Dezső. De e tény lek oka nem a népben rejlik egészen. A százados gyámság, a jobbágy-intéz­ményben, mintegy véribe oltotta az élhetetlen­séget. Mint az üvegházi növény, szabad levegőre téve, sokáig sínyli az elpuhulást, ugy sínyli még a mai nemzedék is öröklött hajlamait Ez természeti törvény, mely mindenütt érvényesül a teremtett világban. Ha erről nem feledkeztünk volna meg, némi átmeneti intézményeket állapítottunk volna, legalább közgazdasági téren, megkötve kissé az éretlen gyermekek kezeit, hogy a túlságos szabad hadonázásba ne pofozzák föl önmagukat. De hát a mi elmúlt, vissza uein jó. Szabad volt rosszul gazdálkodni, szabad volt adósságokat csiuá'ni. szabad volt ledér életet élni, szabad urizálni, szabad volt éjjel-nappal, hétköznap­vasárnap tivornyázni, szabad volt uzsoráskodni stb. stb. s az igy fölszabadult gonosz erők, nem mérsékel ve a müveit sziv erkölcsi erejétől a szabadságot szabadossággá aljasitották, köz­romlásra, közelszegényedésre s most telve adós­sággal, százféle közterhekekel a fold népe, kevés földjét, sem nem tudja, sem nem képes ugy munkálni, hogy azt megtarthassa és ibból meg­éljeu családjával. Ez a bajok alapoka. Ehez járul a sok közteher, mely nem számit, sem a tudatlanságra, sem az eladósodásra, sem a közgazdasági forgalom mizériáira, hanem egyszerűen kardjára üt. mint valaha Brennus vezér, ha pauaszkodik a szegény a nagy suly miatt. András) Kálmán. A községi faiskolákról. A törvényt tisztelni, megtartani, annak rendelkezései szerint intézni dolgainkat nemcsak erkö'csi, de polgári kötelességünk is. Egy vármegye állal alkotott szabály, rendelet is nem egyébb, mint valamely törvénynek a helyi viszonyokhoz mért alkalmazása nagyobb részlete­zéssel, a részletek kőrvonalozásával. Ily szabályrendeletet alkotott Szabolcivármegye törvényhatósága is 8G3/99. Bgy. sz. alatt a faiskolákról és fásításokról az 1894. XII. t. cz. alapján. Távol legyen tőlem, hogy én e szabályrecdeletet bírálni kivánuám, mert arra sem hivatott, sem jogos nem vagyok, de annak olvasásánál oly gondolatok foglalkoztattak, melyeknek e lap hasábjain való ki­fejezését óhajtottam. E szabályrendelet a faiskolát, a földmivelésügyi miniszter ó nagyméltóságának intencziójához mérten — véleményem ezerint — czéljához közelebb nem vitte. Egy községi faiskola czélja az, hogy a tanköteles gyernu-kek kedvet, alapos, gyakorlati oktatást nyerjenek a fateuyésztésre, valamint hogy ellása a község lakosait olcsó, az éghajlati visionyokhoz alkalmas, a helyi talaj­nak legmegfelelőbb gyümölcsoltványokkal. Molnárhtrán kir. tanácsos orsz. gyümö:esé«zeti és fatenyésztési minisz­teri biztos e tekintetben igy nyilatkozik: ,A gyümölcs­termelés és általában véve a fatenyésztős csakis ott vehet lendületet, hol az ültetésekhez szükséges oltvány ói fa aránylag nem magas áron, a kiránt mennyiségben szerezhető be: ez okból a gyümölcstenyésztés és be­fásitásnak első és nélkülözhetlen alapfeltétele a kellő számú faiskolák felállítása és működése." Más helyen Svájcz, Würtemberg, Baden, Szászország, Csehország, Stájerország és Tirol a községi és járási faiskolák utján rendezkedtek be gyümölcstermelő orszá­gokká. Ugyancsak M. I. a községi faiskola főczéljául a községben legjobban dbzló gyümölcsfajták nevelését tűzte ki. Szolgálja -e ezen czőlt a most alkotott szabály* rendelet szerint kezelt faiskola ? Tekintsük meg közeiebről. A szabályrendelet 1. §-a szerint legalább 400 öl' föld reudezendő be faiskolának (tekintet nélkül a község lakosainak szániára). A 2. §. szerint a faiskola felén ('/>) szederfa, '| 4-én spauyoí meggy és kajszin baracik, a többi részén (tehát 'j«-én) szőlő és ottan legjobbau diszlő más gyümölcsfa tenyésztendő. A gyümölcsfák szakszerű tenyésztése, — a mit talán felesleges is mondanom — megköveteli a 3. § bin ériutett üzemterv készitését, vagyis a faiskolának forgó j táblára való beosztását. A szederfa, spanyol meggy, kajszin, általában minden csontár C, az alma, körtve 3 forgó teuyésztést kiván, ha bizonyos területet állandóau szándékozunk fanevelősre használni. Ha tehát az üzem­tervet a szabályrendelet szellemében elkészítjük, mi lesz az eredmény ? A 400 öl s területből 100 öl» jut almának, körtvének, szőlőnek, szilvának stb., mely területből 8-as forgóra beosztva jut egy évi üzemkezelés alá 12 öl», ebből 1 ö J almának, 2 öl» körtének, 2 öl» szilvának, 4 öl* szőlőnek használtatik fel. lesz az almából ax ővi hozam körülbelől 100 drb, a körtvéből 50—50 drb, a saőlőből 100 drb. Mig a szabályrendeletben feltüntetett beosztási arányhoz való merev ragaszkodással a spanyol-meggy és kajszin tenyésztésre 72 öl» területet juttatunk hatos forgóra, melyből 12 öl» számíttatik évi üzemkeielésre, addig a szederfa tenyésztésre szánt 144 öl«-ből 24 öl»-jő a hatos forgóként kezelt területből évente fogás alá. 144 + 72 + 72=»288, tehát 112 öi» lenne e szerint még beosztás nélkül melyből egy 40 öl hoiziu 10 öl széles keretbe 40 öi> kell útnak, 10 öl» kul el­helyezésre, 10 öl* szemet és hulladék elhelyetésre, 42 öi s hatos forgóra osztandó magágyasnak, 10 01* anya fáknak szükséges. Ez 2X2=4 Kielégít-e egy ily faiskola 1000—1200 lelket számláló községet? Haladást fog-e jelenteni a I gyümölcstenyőszté8 terén? A ki tudja, betQtte ki •

Next

/
Oldalképek
Tartalom