Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-22 / 16. szám

NYÍRVIDÉK tekinti, s mináeu ténykedésében ez az üzleti érdek vezeti. Ez a gazda! össze nem egyeztethető hajlamok egymással homlokegyenest ellenkező törekvések. Vagy lerázza magáról az úrhatuámság kárhozatos nyűgét s marad gazdának, vagy ha ezt tenni nem képes s az „úr" túlsúlyra jut, akkor ideig-óráig vergődik még benne a gazda, de nemsokára végképen elbukik s megsemmisülésében, magával rántja az urat is. Ekkor aztán nincs többé sem úr, sem gazda De megszületik az úri szocziálista! Ne mondja azt senki, hogy a gazda daróczot öltsön, maga szántson, vessen, de legyen első sorban és mindenek felett gazda, s csak azután, a valódi gazda által megszabott határokon belül és egy nemesebb értelemben engedje magában az urat megnyilatkozni. Közös érdekek ápolása, előmozditása, védelme közős tevékenységet igényelnek. Ami az egyesnek nehéz, sót kivihetetlen, közös czél felé törekvő együtt munkáló többekuek az csak játék leend. Aki az angol, a német vagy épen az amerikai gazdáknak azon tevékenységét, együtt érzését, lelkes együtt működését, habár csak leírásokból is megismeri, melyek mindnyájukat közelről érintő közös érdekeik megvédése, diadalra juttatása szempontjából kifejtenek, megismeri azokat az áldáshozó nagyszerű eredményeket, amelyeket ily úton elérni képesek s összehasonlítást tesz a mi viszonyainkkal, megfoghatatlannak, teljesen érthetetlennek kell, hogy tartsa azt a rideg közönyösséget, nembánomságot, melylyel gazdáink viseltetnek minden iránt, ami közös ápolást, összetartó egyűttmunkálást igényel. Mit törődjem én. majd elvégzi más. Ott a kormány, tegyen az! Igy gondolkozik. A közös érdekek istápolására hivatott gazdasági egyletek, gazdakörök s tnás nemes czélú nagy számú gazda-társadalmi intézményeinktagjait kötéllel kell fogni, azok választmányi és közgyűlésének üléstermei konganak az ürességtől, s igen sok esetben egy-e^y lelkes vezető egyéniségnek önfeládozó tevékenységét, minden befolyását latba kell vetuie, bogy a közönyösség, részvétlenség bénitó akadályait — bár némileg csak elhárítva, a feloszlás, a megsemmisülés veszélye elkerülhető legyen. Legkevésbbé sem szolgálhüt örömünkre, ha bűnöket kell ostoroznunk. De kötelességet teljesítünk akkor, amidőn rámutatunk a veszélyre mely fenyeget, ijesztő módon közelit s okvetlenül el fogja söpörni a magyar gazdát, ha nem szakit az úri hajlamokkal, közönyösséggel. A magyar ipar. Ujabb időben a parlamentben és a napi sajtóban szónoklatok és vezérczikkekben sokat foglalkoznak azzal a szomorú tapasztalattal, hogy a magyar ipar még mindig nem lendült föl annyira, a hogy azt elvárhatnék és — Pedig nem is tettél semmit! Erre a szóra kapta fel ura lecsüggesztett arczát. — Ugy-e te is ugy hiszed V — Nem volt igaz. — Hiszed? — Ha te moudod. — Azt sem, hogy szer sze . . . — ek — nem tudom kimondani — no — azt tartottam. -— Semmit. De szép ez a kép ebben a festett világban, Itt! A mint a tiszta ötök szerelem leragyog arczárói mindkettőnek, mely nem pouderes, de szebb sokalta annál, üde, gyönyörű. Amint nem szólongatják egymást per nagyságos asszony, nem mondják zűrzavaros nyelvvel azt a töméntelen frázist, akárha amottan aza fess gavallér. De szép, de vonzó! Nem borulnak sirva egymás nyakába, csupán megszorítja a férj feleségének kezét s aztán kikeresi czók-mókjából az imént kínált kacsapecsenyét. Elveszi, mo3t jól esik. Bözsi vizsgálgatja férje arczulatát. — Hétfő lessz holnap. — Az. — Hát ... hát .. . — Mi? — Ugy akarom ... de ... de ne haragudj meg. — Tudom. Lesz-é mit enni s hova bújni éjszakára? — Azt, azt. Felvidul akkor a férfi halovány orczája. — L'ÍSZ, gyöngyöm. Hogyne lenne. Hiszen olyan erős vagyok, mint a herkules a czirkuszban és te meg olyan szépen tudsz rám nézni, hogy mindent elkövetek, mindent, csak igy nézzél rám! — De . . . — De? Azt hiszed, nem? — Nem — én jó uram — csak gondolkoztam a falunkról. — Lesz, lesz, vagy — meghalunk. Bözsi ugy elábrándozott ezen a szón. — Megh álunk. Talán az apám megbocsátana! — Arra nem szorultam. — Igaz, uram, igaz, hanem emlékezz csak a tiszteletes mint prédikállja: ne menjen le a nap a te haragoddal! bogy az iparczikkeket ma is a külföld szállítja nagyobbrészt hozzánk. Egyelőre mutassunk rá a baj eredetére ós csak azután keressünk rá orvosságot. Megengedem, hogy anyagilag ugy a kormány mint testületek és intézetek támogatják a magyar ipart, de valljuk be, hogy erkölcsileg nem annyira, a hogy azt megérdemelné. Igen sokan vannak az országban, a kik már csak azért is külföldről szerzik be az árukat, hogy büszkélkedhessenek vele; ezt Bécsből, Berlinből, I'árisból stb. hozattam. És igen sok embernek ez imponál. A másik legfőbb baj pedig abban kulminál, hogy kevés a képzett nagytudásu iparosunk. Vannak ugyan felsőbb ipariskoláink, de ezek kevés erőt adnak és igy könnyen megolvasható azoku: k a száma, akik a gazdag iparvárosokkal közvetlen érintkezésben állnak és akik nemcsak gyakorlati,de elméleti tudással magasabb tanulmányokkal reudelkeznek és a modern technika csodás vivmáuyait szakmájukban értékesitik, ujabb és ujabb dolgokat produkálnak. És honnan ered ez? Ounnan, hogy nálunk jóformán azt a gyereket adják iparosnak, akit már minden iskolából kirárták, vagy aki sorba ismételte az osztályokat, amit a szülök szógyeinek. Igen sok apa eképen ijesztgeti a tiát, amidőn a középiskolába adja, ha nem tanulsz jól rögtön csizmadia vagy lakatos inasnak kergetlek. Jóformán javító intézetnek tekintik az iparos pályát. Tessék csak figyelemmel kísérni a tanév végén a Fővárosi Lapok szerkesztői üzenetek rovatát. Tele van az spékelve, hogy ebbe vagy abba az iskolába milyen képzettség szükségeltetik és mikép lehet oda bejütni. De a kérdezösködők között uincs egy sem, aki azt tudakolná, hogy miképeu lehet az ipariskolákba bejutni. Minden szülő urat akar uevelui gyermekéből. Nem báuják bármilyen áldozatba kerül, ha mindjárt 8—10 évig is kell várakozni arra a diplomára, amely úrrá kvalifikál, a fődolog, hogy ür lesz belőle. Sajnos azonban az ilyen nagy urak igen nagy számban vaunak és csak a proletárokat szaporítják. A 4—5 középiskolát végzett fiút uem adják ipirosnak, hanem ur akar lenui és elmegy napidijasoak, mert hát az nagyobb ur, miut a mesteriuas. Inneu vau, bogy egy 500 frtos írnoki pályázatra ezrével érkeznek a folyamodványok. Hogy az értelmes és kvalifikált ifjus g mért nem akar az iparos pályára lépni, azt talán ott kell keresnüuk, mert nálunk az iparosnak uem adják meg azt a helyei amelyet megérdemel és mert sok szüló félti gyermekét a munkától, noha a szellemi megeről etés inkább sorvasztja a lelket és a testet, mint az a munka amelyet két kezünkkel végzünk. Szerezzük meg tehát az iparosnak azt a tiszteletet és közmegbecsülést, a mi őt megilleti. Francziaországbau egy tímár köztársasági elnök tudott lenni, uáluuk ha egy uri társaságba vezérlené sorsa az ilyent, ugy csak meg fürtnek és hozzájuk nem tartozónak tekintenék. És minél inkább vizsgáljuk a ujugati államokat, azt látjuk, hogy mindenütt a legmagasabb pozicziót kivívhatja magáuak az iparos és nem szégyennek, hanem büszkeséggel adóznak ennek a pályának, aminek a természetes következménye, hogy az iparuk folyton nagyobb és nagyobb sikereket szerez nekik. Ma általában a szellem a hatalmas uralkodó, amely jogára alá rendel minden mást, de szegény az az ország, ahol túlnyomó számba van a szellemi munkás és egyéb szükségleteit más államokból kell beszerezniük. A szellemi munka által még egy állam sem emel kedett nagygyá, gazdaggá, de kereskedelme és ipara által a legtöbb. — A férfi összeszorította ajkát, és egy dühös lekintetet vetett asszonyára, akárha azt gondolta volna: többet gondolsz apád haragjával, a mint ón velem? És megindult lassan előre. — Hé, hé! — De csak nem állt meg hamarosan, akkor aztán Bözsike szaladt utáuua ős gyöngén átfonván nyakát szemeközzé nézett. . . . Újra csak a robogó kocsikat látom; újra csak a festett világ áll előttem. Tovább! . . . Gondolkozom arról a két emberről, kik idejöttek a boldogság folytatására. Azt hivék édesebb itt a szerelem, ós jobban ég a szívben. Azt hivék hogy az a sok frázis, amit egy más gavallér hadar, imádság, igazság. És amint igy gondolkozom önkénytelen kiszakad ajkamon az a sóhaj, akár ezelőtt már sokszor: — Szegények! Elmondom és mintha erősen dobogó szivembe valami jeges, fagyos kéz, akár a halotté belémarkolna. Ugy borzong, ugy reszket. * * * . . . Gondolkozom. Ismét itt nézek a Duna partján. Arra Visegrád felé röpül el sóhajtásom . . . tul, tul, uem látom, hova. És az a két ember jut eszembe, kik ide boldogulni jöttek, ide Boldogulni? . . . Csitt, csitt, te kis ördög! Ne motoszkálj szivemben! Ne ugrándozz szemem elő t! Ne búgjad a fülembe gúnyos szavaidat! Hess, hess, inneu! Mért is mondod azt, hogy a boldogság csak egy — semmiség ? Miért, hogy a szerető szava egy — csaló haug? Miért, hogy a szerelem csupa — komédia, festett kép, fel nem fogható — „holtkép"? Miért ? Miért ? Talán könyüimre vágyói ? Hahaha ! Igazán ördögi kívánság! Nem tudok sirni, akárha a legmélyebb poklot mutogatod is előttem és aval biztatsz is, hogy éu ott leszek valaha és te lósz a peczkása, szakácsa kemenczémnek. Világosítsák föl a szülők gyermekeiket, hogy nem megalázás a mesterség és nem alá, hanem mellérendeltje az iparos a szellemi munkásnak Iskolázott, képzett iparosokat neveljünk, mert csak igy szereihetünk elismerést a magyar iparnak ós a magyar iparosnak. Az agrárizmug és a gabona uzsora. A „Nyirvidék" egyik legutóbbi számában a gabona uzsora és őrlési forgalomról irt czikkemre Buday Barna válaszol, ugyancsak e lapban. Elismerem szép hangon, de nem tárgyilagosan, jobban mondva egyes ügyek alapos ismerete nélkül. Igy pl. azt állítja, hogy az őrlési forgalom megszüntetését sürgették a gazdák és sürgették az egész vidéki malom ipar.' Erre nézve csak azt jegyzem meg, hogy én itt a vidéken, kevés olyan gazdát ismerek, (nem is szólva, sem a kisebb birtokkal biró úgynevezett ári gazdáról, sem pedig a paraszt gazdárojl, hisz ezek hirből sem ismerik: ki tudná azt, hogy mi kárt, vagy mi hasznot tesz neki az őrlési forgalom megszüntetése. A mi az egész vidéki malomipart illeti ez alatt, nem a kereskedelmi malmokat kell érteni, hanem az úgynevezett vám malmokat, melyek az őrlés czéljából hozzájuk hozott terményeket annak bizonyos hanyadáért megőrlik. Ezek éveken át szaklapjukban sürgették az idegen buza behozatal megtiltását, mert abban a meggyőződésben éltek, hogy ez az idegen buza .iyomja a magyar buza árát, és ezért kapnak ők a keserves munkájukkal szerzett búzáért csak 5 -6 frtot. Sürgette továbbá egy néhány kedvezőtlen fekvésű nagyobb vidéki malom, a melyek szokás szerint mindenféle orvossággal próbálkoztak. Azt állítottam és állítom most is, hogy az őrlési forgalom megszüntetése nagy nyomást gyakorolt bűza árainkra, jól lehet, hogy a kedvezmény csak néhány fővárosi malomnak szólt. De ezen néhány fővárosi malom az ország termésének mintegy harmadát dolgozza fel. Ezek a fővárosi nagy malmok a magyar lisztet, a vám külföldre exportálták ; de mivel egy idő óta, ott a könnyebb (jualitásu és olcsóbb lisztet kívánják, a fővárosi malmok ezen kívánság teljesítését a mintegy 2 frttal olcsobb idegen buza keverése által telték lehetővé. Nem segít tehát az a dolgon, hogy a szabad raktál akban, vaui mentesen lehet az idegen búzát beraklározni, ha az a ncluiny fővárosi malom nem kap vám visszatérítést, és nem exportálhat lisztet. El lévén ennek utja előle zárva, produktumát a vidékre kénytelen zúdítani; és a vidéki malommal lefele hezitálni, hogy ki ad olcsóbban lisztet. Már pedig tessék elhinni, hogyha olcsó a liszt, nem lehet drága a buza. Eddig a fővárosi malmok külföldön kerestek piaezot és engedték, hogy a vidéki malom belföldön értekesitse lisztjét. Most aztán megtörténhet az, hogy a gyűlölt fővárosi malmok mellett, a vidéki malmok is tőnkre fognak menni, egymást fogják felfalni, és a buza még olcsobb lesz. Előbbi czikketn megírása óta kevés idő telt el, ezen czikkemben is felemiitettem, hogy az agrárizus urak már szeretnének rükicertskonczentrirungot csinálni, és itne e sorok megírásakor elég beavatott helyről értesülök, hogy a túlzók megkerülésével irányadó gazda körökben, az őrlési forgalom visszaállítását kívánják, mert meggyőződtek, hogy a vart fokozatos emelkedés helyett, a buza árak fokozatosan hanyatlanak. A gabona uzsorát pártolni senkinek sem jut eszébe, csak ezen köpenyeg alatl ne bénítsák a tiszta kereskedelmet, és ne ártsanak talán akaratlanul a mezőgazdaságnak. B. urat meglepi, hogy az agráriusok felől exezentrikus nézetekkel találkozik; és arra utal, hogy nézzük meg kikből áll ez a tábor. Eredj innen! Vagy talán a lelkemre vá^yol? Bolondos! nagyon Csalódnál »vele! Kő az éb kemény, hiába sütnéd, főznéd, nem érnél vele semmit sem. Nem tudnál csinálni olyan óriási nagy tüzet, ha minden társadat elő szednéd is, amelyben feloldódna. Egyszer volt már olyas, de többé uem is lesz soha sem. Pusztulj! Vagy talán szivem kínlódására vársz még? Nohiszen, ro*z és ostoba ördög vagy ! Nézd meg! Nem foglal az idegen arezot magában. Nincs ott a szánalomnak helye s az érzékenység, az irgalom és kegyetlenség uincs ottan. Hahaha! Nincs is nekem szivem. Igaz, hogy volt mikor még szeretett volt, amikor még gyűlölni tudott.de most se ez, sem az — közönyös. Ne várd, nem kínlódik az! .... Gondolkozom És nem messzire a Margitsziget fái imbolyognak, bókolnak a nyiladozó kis ibolyáknak. És ugrándozik minden kicsi sugára a napuak a csobbanó, hömpölygő nagy Duna piszkos vizén. A tavaszi lágy szél, mikéntha csókolná arezomatA nyuladozó kis ibolyáknak mintha érezném illatátEszembe jut róla az én ibolyám. Eszembe jut az a kis falu s látom, mint egy szőke fejecske ki-ki néz az ablakon. Egy piros ajk nevet rám és egy pár kék szem az egész menyországot hozza elém. Semmi! Pedig abban a fejecskében, ami gondolat csak megfogamzott, egykor mind, mind az enyém volt. Pedig az az ajk egykor csak én rám nevetett. Pedig az a szem egykor csak akkor tükrözte vissza a boldogságot, ha az én szemeimből olvashatom. És a szőke fiu mesélt a szőke lánynak egy másik leányró

1, ki vala Leónak és az a lány hallgatta a fiu meséjét reá hajtotta fejét vállára. De nagyon szép volt akkor a tavasz! De nagyon rövid is volt az a tavasz! Miért? Hej, mert az az angyal is csak — ember volt!