Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-12-17 / 51. szám

— Érdekes estély. Igen kedvesnek és mulatságos­nak ígérkezik a helybeli jótékony nőegylet állal a folyó hó 27-én rendezendő bátyus és jelmezes estély, melyen — a mint értesültünk — igen sokan íogmk jelin zben megjelenni; a jelmezesek bevonulása nagyon erdeke=nuk ígérkezik. A csinos és elragadó jelmezek hétfőtől kezdve Eisler Károly divatkereskedésében megtekinthető lesz. A meghívók szétküldése most vette kezdetét; a kik netalán tévedésből nem kaptak meghívót és erre igényt tartanak, ez iránti óhajukat szíveskedjenek Joba Elek könyvnyomdá­jában nyilvánítani. A rendezőség mindent elkövet, hogy a résztvevők fesztelen és kedves mulatságban részesüljenek. — A városi vagyon kezelésének megváltoztatására nézve — mint azt annak idején már megírtuk — a vár­megye mezőgazdasági bizottsaga javaslatot dolgozott ki. amelylyel penteken délután foglalkozott a képviselőtestü­let s kimondotta, hogy az eddigi kezelesi rendszert a lakos­ság érdekeinek megfelelőnek, tehát föntartandonak tartja. — A vasárnapi munkaszünet felfüggesztése. A kereskedelmi miniszter mivei karácsony esteje ez evben vasárnapra, az újév napja pedig hétfőre esik és a nagyközönség az «zen Ünnepek alkalmából szokásos bevásárlásait rendszerint az emiitett napikat megelőző napon szokta teljesíteni: a diczember '24. ós 31 ére eső vasárnapokon az ipari én kereskedelmi telepeken a munkaszCIne'et felfüggesztette. — Az építendő uj róni. kath. templom ügyé­vel foglalkozott már a varos képviselőtestülete is, még pedig az ebben a kérdésben eljáró nagy bizottság ama kérelme alapján, hogy az uj templom részere adjon területet (a városházával szemben a piacz-téren) éi já­ruljon hozzá az építés költségeihez. A kérdés a pénz­ügyi és gazdasági szakosztály tanácskozásán is keresz­tül ment, mely azzal a javaslattal terjesztette az ügyel a közgyűlés elé, ho„'y a róm. kath. egyház hivassék föl a tervek és költségvetés elkészítésére, azoknak a város­hoz való benyújtására s nyilatkozat télelre abban az irányban, hogy az egyház mennyiben járul hozzá az épi.és költségeihez. A pénteken délulán tarlott képvise­leti gyűlés az ügyet vissza küldte a bizottsághoz, hogy ujabb tárgyalásokat folyt isson s azután tegyen javaslatot. — A „Bessenyei Kör" második cstélyc. Alig zajlott le a Bessenyei Kör elsó lenyes sikerű estéje, a Körnek agilis választmánya már nagyban dolgozik egy ujabb estély rendezésén, mely fényes, minden tekintet­ben magas színvonalon álló programmjával méltó lesz, társadalmunknak a Kör estélye iránt lanusilolt fokozol érdeklődésére. Az estély részletes programmja megállapít va nincsen s igy csak a kiszivárgott részleteket hozhatjuk nyilvánosságra. Az estelyen reszt vesz a budapesti tár­sadalmi élet s művészi vila^nak ket kiváló tagja, a köz­szeretetnek örvendő Ábrányi-pár, kik főispánunkhoz in tézelt levelükben közreműködésükét megígérlek. Ábrányi Emil .Felolvasás" czimén larl felolvasást, míg felesége operánknak ünnepelt enekesnője a következő ének­számokkal fogja a közönséget gyönyörködtetni. 1. Balla­da és keringő Gounod Faustjából. 2. Habauera Bizet bleus Carmenjé-ből. 3. Magyar dalok. A művész-páron kivül oly szereplők fognak közreműködni, kikn k fellé­pése már maga is fényes sikert jelent. A részletes program­mot jövő héten teszi közzé a rendezőség. Az estély a Koronában lar.'atik meg. Személy jegy ári 2 frt. Jegyek kaphatók deczember 13-tól kezdve Jakabovics Fánny k. a. dohány-tőzsdéjében. — A városi v&sárváin bérletet, mely ez év végé­vel lejár, a képviselet bárom hónapra megtiosszabbittotta. , — Vigécz-fogás. Gulyás János nyirbaktai jómódú gazdaember és egyúttal községi pénztárnok, a mult hét ^lején vig lakodalmas hangulatban találkozott az utczán egy jól öltözködött fialal úrral, aki szépen megkérte, hogy adjon neki éjszakára szállást. Gulyás János uram ulban volt egy lakodalmas házhoz s csak ugy a kezével mutatta meg az idegen urnák, hogy melyik az ő háza, ahol szivesen adnak neki kvártélyt. A fiatat ember azon­ban azzal a magyarázattal, hogy a háznép, nem fogja tudni a gazda intézkedését, ki vett a zsebéből egy darab papirost és kérte a gazdát, hogy irja alá a nevét, amivel ő magái aztán igazolhassa. Ez meg is történt s néhány nap múlva Gulyás János levelet kapott egy galic/.iai vasgyártól, amelyben értesitik, hogy az általa megrendelt 50 darab kaszát útnak indították. Gulyás János termé­szetesen nem akar semmit sem tudni a megrendelésről. — Bezárt iskolák. Gaván. a vórhenv járvány miatt az összes iskolákat bezárták — Meghiúsult betörés. F. hó 13 án éjjelBenkóczi Aladár 22 éves asztalos legény egy másik társával együtt mulatott egy úri ház konyhájában. Megittak egy liter pálinkát, mikor az egyik konyha hölgynek eszébe julott, hogy jó lenne teázni. Volt is minden hozzá való — persze a gazdáéból — csak éppen rum hiányzott. Ben­kóczi Aladár vállalkozott rá, hogy majd kerit ő. Eltávo­zott, hazament a lakására, ott magához vett egy éles baltát, meg egy butykost s azzal egyenesen a Morgó korcsmához sietett. Előbb az ajtón át próbált bejutni a korcsmába, de nem tudta azt fölfeszíteni. Ekkor neki állott a ház falának s azt próbálta kibontani. Nagy zaj­jal dolgozott azonban, ugy hogy Vitóczki János rendőr, aki véletlenül erre az elhagyatott lájra figyelmes lett, lassan odahuzódolt a korcsmához s tetten érve nyakon csipte Benkóczit, aki baltájával védte magát. Jó félórai küzdelmébe került a rendőrnek, miközben hiába sipolt, mig megtudta kötözni Benkóczit s nagy nehezen bevijani a rendőrségre. Az uri ház konyhájának hölgyei pedig rum nélkül itták meg azon az éjszakán teájukat. — "etroleum áldozata. Máridokon a kocsmáros áldott állapotban levő fiatal felesége két héttel ezelőtt kiejtette kezéből az égő petróleum lámpát, amelytől aztán ruhája tüzet fogott. A szerencsétlen asszony az udvarra rohant s a földön henteregve próbálta eloltani lángba­borult ruhái tüzét. Iszonyú égési sebeket szenvedett azon­ban s a nagy fájdalmak alatt megszülte gyermekét is. A szegény asszony belehalt sebeibe, a gyermek élet­ben van. v . — Elitélt borhamisító. A nyirbojdányi járás főszolgabírói hivatala Horányi István orosi szőllőbeli szöllős gazdát, borhamisítás miatt (t. i. az eladott bort felvizelte) 3 napi fogházra s 23 Irt pénzbírságra ítélte, s az eladott 300 liter bor árának, 36 írtnak Oros köz­ség szegény alapja javára való kifizetésben elmarasztalta. ,,N T í R V t D É K­— Öngyilkos aggastyán. Tisza-üadán e hó 15-én Kazai István 17 éves lókupecz beretvával elmetszette a nyakát, ugy hogy elvérzett. Tettének oka életuntság. — UJ hitelszövetkezet. T-Lökön folyó, hó 10-én az üzletrészeket jegyzet tagok rendkívüli érdeklődést­mellett alakult weg a ,tiszalöki köle önös segelyző egylet mint hitelszövetkezet*. Mintául a nyíregyházi hasonló szövetkezet >zolgált. A «zövekezet elnöke br V.y Arnold Igazgatója Dr. II írsányi Károly, helyetei igazga tója Rib Jó'.-ef. F-iügyelő-bizot sága Dobos Imre. Szóm ja* Gusztáv és Dr Horváth Géza lett; ezenkívül 20 tagból álló igazgató tanács választatott. ;A hitelszö vetkezet ha a bevárandó formaságok nem késleltetik, jaouir elsó hetében működését megkezdi. — Megfagyott. Nigy-Killóban a hirtelen beállót' * ép olv hirtelen elmúlt télnek már áldozata is van. M«j>ro< János odavaló munkás Rácz Mihály szekér­színjében aludt és reggelre megfagyott. — Neghivó. A központi óvodában a karácsonyfa ünnepély folyó hó 21-én csütörtökön délután 3 órakor veszi kezdetét, melyre a tek. iskolaszék tagjait, a tisz­telt szülőket és gyermek-barátokat van szerencsém meg­hívni. Melczer Margit, közp. óvónő. — Gyászrovat. Horkay I- ván táblai tanác-jegyző, Bírna ev. ref lelkész. Anua, Miklós, mint gyermekei; Mithé Katalin, Gyuá, Amália, Józ<ef, Jo'án, Ida, mint testvérék, fájdalom telt szivvel jelentik a felej'hetetlen édes anyának, illetve testvérnek özv. tiszt. Horkay Istvánné szül. Mfhá Erzsébetnek folyó hó 13 án ejjei fel 1 órakor 47 éves korában, hosszas szenvedés utan történt gyászos elhunyták. A megboldogult hült tetemei folyó 1899, évi d-czember hó 15 dikén délelőtt 10 óra kor foguak, az ev ref. vallás szertartása szerint, a székelyi temetőben örök nyugalomra té'.etni. Székely, 1899. deczember 13. Áldás és béke poraira! — Keleti J. hírneves budapesti orthopaediai mü­intézet-tuiajdouos Korona-herc«eg-utcza 17. szám alatti üzlethelyiségét megnagyobitotta és oly fényesen minta­szerüen rendezte be, hogy az egész monarchiában az első helyet fogla ja el. Elsőrangú orvosi tekintelyek is alismerik, bogy Keleti orthopaediai müintézete hol cs. és kir. szab. sérvkötők, műlábak, műkezek, járó­ás oyujtókészülékek, egyenestartók, stb mérték szerint jóíillás mellett készíttetnek — legkényesebb és legma­gasabb igényeket is kielégíti. 7—l — A Fiumei csokoládégyár nagyban hozzájárult a hazai ipar fejleszteshez E hírneves gyár által ké­szitett csokoládé és cicaó napról napra jobban terjed íz egész országban és kitűnő izénél, feltétlen tisztasá­gánál fogva felülmu ja az ös zes más gyártmáuyokat. A'ig érthető, hogy hazáukban még annyian akadnak, kik e kiváló magyar termék helyett más, külföldi gyártmányt használnak. 5— — Vasúti gyorsáru szállítás » karácsonyi ünnepek alkalmából. A m. a. v. budapest jobbparti űzietvezetoseg ói a következő felszólítást vettük. Tekiu­cettel a karácsonyi üauepek alkalmából várható uagy mérvű gyorsáru forgalomra, figyelmeztetik a t. közönség hogy Budipestre rendelt gyorsáru szállítmányokat külö­nösen a gyorsromlásnak alávetett élelmi szereket, már f. hó 15-től kezdve adja fel, nehogy az üuuepek elő ti utolsó napokon vasúti szállítás czéljából feladásra ké­szülő tömeges gyorsáruk továbbítása,értesitéie, illetve házhoz szállítása zavarokra és késedelmekre szolgál­tasson oko'. Kívánatos még, hogy különösen a Buda­pestre szállítandó gyorsáru csomagok ne csak jellel és számmal látassanak el, hanem azokon a czimzett neve is olvashatóan feltüntetve legyen. A szállítmányok aka dálytalan kézbesítése czéljából a t. cz. közönség arra is figyel mezt etettik,hogy vasúti szállításra feladott csoma­gokba sem levelet, sem más Írásbeli közleménytelhelyezui nem szabad és amennyiben ilyen a pénzügyőrség részé ről a csomagokban találtatnék, az által nemcsak a szállítmány kézbesítése szenvedne késedelmet, hanem még lövedéki kihágás czimén bírságot is kellene fizetni. — Hazai könyvpiacz. Ruzsitska Ármin budapesti hires antiquar könyv- és zenemű kereskedése (Muzeuin­kőrút 3. sz.) a napokban küldötte szét időszaki értesítőjét. A vaskos füzet a hazai és külföldi irodalom válogatott müveinek csaknem teljes lajstromát tartalmazza, mely müvek a nevezett kereskedésében mélyen leszállított arakon kaphatók. A nevezett czég kívánatra készséggel küld könyvjegyzékét. — Útmutatás urak részére! A .Suchard" Bon­bonok, C oquiuen, Piannek, pirított mandulával és mogyoróval, L qieurökke 1, Pistache-sa 1, égett czukorral crémekkel töltve, számtalan változatokban mindinkább terjedő közkedveltségnek örvendenek. Külöaösen a hölgyek lelkesednek ezen a finom Dissert csikkért, mely oly sokféle alakban és kedves, szép csomagolásban íjánlja magát Sokan bár kényszerítve vannak egész éven át ezen kissé drága nyalánkságról lemondani — de éppen az.érf, egy Pralinéé — és FondanU- kkal töltött „Suhard" Bmbonniérenek nem szabad a kará c-ionyi-i.-z'alról hiányoznia. — A ki kedves Öléinek örömet akar szerezni, az ne mulassza el a minden jobb ezukrászdában minden árban és nagyságban hapható Suchard csikkeket a karácsonyi ajándékokhoz catolni. — í nucp. Ünnepe az a fiatal leánynak, mikor hetenkint vasárnap megkapja az 6 szép lapját a Magyar L nyok-at, melyet Tutsek Anna uagy gonddal szerkeszt. A migyar leány világ lapja ez a szó legszorosabb értelmében; minden sora, unndeu betűje az ő számára iródik. Minden számban egy két folytatásos regényt, öbb elbeszelést. versel, hasznos tudnivalókat és sok művészi képet kőzöl, melyeket a legelőkelőbb irók írnak A karácsonyi szám kivá óan sz^p lesi. Eltekintve attó', hogy körülbelül kétekkora terjedelmű lesz, mint a ren des számok, gyönyörű mű nellékletet ad, mely mindeu leányszobának kedves dis/.eü< fog szolgálni. A karácsonyi számot minden előfizető ingyen kapja, még pedig két nappal az ünnep eiőtt, hogy ezt a gyönyörű ünnepi számot is a karácsonyfára tehessük. Karácsonyra igazán nem adhituak kedvesebb, tar ósabb ajándékot a leánynak mintha megrendeljük számár* a Tu -ek Aona sz^p új­ságát, negyedévre Csak 1 frt. 50 kr. Oiyan csekély összeg ez, hogy nem is szabadna hiinyozni egy házból sem a hol serdültebb leányok vannak. — Kiadó hivatal Budapesten, Andrássy ú' 10. bz. — Karácsonyfára való az Éi l >ágom ia, a leg­szebb, legkedvesebb gyermeklap Szerkesnóje Posa b.-.csi » kit a legjelesebb magyar irok tamoeanak ennek a kedvss uj-ágQak a megírásában. Az Eu Újságom minden száma versekke', elbeszélésekkel, mesekke, n u altatva oktató apróságokkal van tele, 4Hat<dó Oröinere a magyar gyermekvilágnak Minden vasárnap riggel bekö /öut aa ő kis olvasóihoz, kik szeretettel vaiják az ő barátjukat tanítójukat. A karácsonyi szám kQ öuöseu gazdag tarta lommal jelenik meg s minden uj előfizető ingyen kapja, még pedig elég korán, hogy * karác-ouj fára kerü.hei­sen. — Negyedé vre csak 1 frt, tehát olcsóbb is, mint a sok törékeny játék, c*ee*ebfc<e. Megrendelések posta­utalványon Az Éa Újságom kiadóhivatalához Budapesten Andráss)-ut 10. sz intézendők — l'J Idők karácsonya. A <nú?elt magyar Csa­ládoknak ct a k-dveii netiiepja jauuir elsejeu kezdi meg httodik évfolyamát, mely változatos tartalom, gazdagság és érdekesség tekintetében meg f-lülmulja majd az eddigieket. Minden számban két regéuyfolytaias van, továbbá növel.a, költeméuy ismeretterjes tó enkk és számos apróság a művészet, irodalom, tár.-adami rajz és históriai anekdota körébői. K'p-i díszesek, művészj kivitelűek és tu'nyomó reszb-u aktutli-ok. At UJ IDOK munkatársa miuden ueves tngyar iró; a szerkesztőség élén Herczeg Ferencz áll, ki regényt, novellát és társadalmi czikkeket ir, továbbá H irka) né csevegéseit, melyek valóságos -prcziálitásai a szellemes ciuseriánsk. Állandó és bel-ő munkatársak: Lyka Károly, Mtlonyai Dezső, Sebők Z<igmond, Pó a Lajos és Tábori Róbert (helyettes szerkesztő) Küiöuösen szép és gazdag lesz a karácsonyi szám, mely az ünnepi tartalommal és díszben jelenik meg * minden uj eló­fi/.ető ingyen kapja. Ez a szám karácsony elő", két uappil jelenik meg a igy szivesen látó'* s kedves ka­rácsonyi ajándékot adha'unk az UJ IDOK nek negyed évre való előfizetésével. At UJ IDŐK előfizetési ára negyedévre 2 forint. Előfizethet ni a kiadóhivital utján (Andrássy-u. 10), mely kívánatra ingyen küld mutat, ványszámot. — Budapesti Napló, az újságírók lapja. Az a fzennyolez magyar uj^agiro, aki uje,{alapította a miga erejéből, minden vállalat mellőzésével a szerkesztőse^ (ulajdoua gyanánt a Budapesti N pló t, me>és sikert ért el. A lelkes kis csapat most, uegyedfel év leforgása u>án a szabadelvű magyar közöuségnek legkedveltebb újság szolgáltatója lett. Magával hozván féuyes és jóhiiü iró ueveket, bámulatos szorgalommal és kitartással gyűjtvén mindeuuap össze mind azt, a mi c szer^e.-z őség e lap szabadelvű és feltétlenül, minden iráuyban füg­getlen politikájának, nemzeti érzületének és magas ízlésének mit deu huszouuégy órában ismétlődő bizouy­ságát adja: — a Budapesti Napló ma már nemcsak keletkezesenek törteneteben uj és eredeti, de a közönség szimpátiáinak gyors felköltésében is eddig nem látott példát mutat. Es minden szám arra vall, hogy a Budapesti Napló alapitói megérdemlik ezt a támogatást. A Buda­pesti Napló-nak friss és megbízható értesülései, lelke*, temparamentumos, komoly, tartalmas, határukban vak­sággal ezenzácziós czikkei, a melyek nyomatékossá teszik a politikai súlyra idöntő jelentőségű újság véle ményét, tárczarovatának magas irodalmi aziuvonala gazdag informatív anyagú, kitűnő értesülései, kimerné ötletes válozatos eleven rovatai s mindeureudü közle­ményeinek változatossága és folyton gyarapodó bősége: napról-napra ékesszólóan tanúskodnak arról, hogy a Budapesti Nipló fényesen megfelelt a legvérmesebb várakozásnak is. A Budapesti Napló szerkesztősége és olvasóközönsége közt, p»r"'anul meleg és >zives vi szony féjlődött ki. Naionkint jelentkezik ez a Szer keltői ű'.enetek rovatao«u. Ez a rugója a Budapesti Napló eddigi példátlan nagy sikerének és biztosítéka jövendő szilárd txisztenciájának. Es még egy. Aunak az újságnak, a mely senkié másé, csak a szerkesztő­ségé és a közönségé, amely semmiféle idegen tőke szolgálatábin nem áll és csak a maga munkálkodó embereinek, meg a magyar hazának, a magyar nemzeti ügynek és magyar szabadelvüsegnek az érdekeit ázol­gáija: ebben a függetlenségében semmihez >.ero hason­lítható hatalmas erőforrása van. Olvadóink figyelmét újból is felhívjuk a Budapesti Nap'ó-ra és ismételve a legmelegebben ajánljuk ez uj"ágo'. — A in. kir. államvasutak védnöksége alatt álló tiumei nyilvános raktár részvénytársaság Fiú­méban foglalkozik a Fium-'ba vhsu on erkezó és onnan hajóval továbbítandó, valamint a Fiúméba hajóval érkező és onnin vasúton elszállítandó és a helyi áruk átvite­lével, megőrzésével, gondozásával, csomagolásával, áta­dásával. s egyéb kezelésével, nem különben az átvett áruk tűzkár elleni biztosításával. A részvénytársaság gabona elevátorában a külföldre rendes vagy importált gabonauemüek mindennemű kezeléset (u. m. eleválást. keverést, egalizálást, rostálást, trieurözést és osztályo­zási) elvállalja, ugyszintéo végezteti a gabonának zsá­kokban vagy ömlesztett állapottan való (illa rinfusa) hajóba rakását is. A részvénytársaság a nagyméltóságú kereskedelemügyi m. kir. Ministerium által jóváhagyott üzletszabályzatok és díjtételeit kívánatra díj'alanul rendelkezésre bocsátja. — Uj személy díjszabás életbeléptetése a Deb reczen Htjdunau&si h. e. vasúton. A fentnevezett h. é vasúton 1900 évi január hó l -én uj személy és podgyász dijszabás lépjéletbe, melylyel az 1897 évi márczius hó 1 én életbelépett dijszabás érvényen kivül helyeztetik. E'.en dijszibás a mngr. kir. államvasutak dijszabás elá­rusi'ó irodájában (Budapest Csengery utcza 33 számj 20. fillérért kapható. — A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint 1900. evi januar hó l-én az 1899. évi szeptember hó 1-tól érvényes nemzetközi szemely-és podgyász-dijszabáshoz III pó'lék lép érvénybe, mely által a Budapest kel. vagy ny. p. u. és Sanyrua közti forgalomban érvényes menetdijak valamivel le^zállittat­tak. Ezen pótlék a m. kir. államvasutak. D jszabás plá rusitó irodájában (VI. Csengery u cza 33. szám. Dij mentesen kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom