Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-02 / 27. szám

„N Y 1 n V I D fc tt'. M # # * * * * t * * N A Hirdetmény. Van szerencsém a nagyérdemű gazdálkodó közönség becses tudomására hozni, hogy 30 év óta feiu áló géplakatos műhelyemben a többi e szakba vágó mun­kák elkészítése melleit a fősúlyt a szórórost'k készítésére és ezek tökéletesbbitésére fordítottam, úgy hogy e 30 év leforgása alatt elértem azt a tökélyt, hogy a saját készitményö rostáim gyors és tiszta munkát teljesítenek és minden termény magvak megtisztítására alkalmasak és hogy annyi évek után a u. é. gazdaközöuség mély nagymérvű elismerésben részesített a fent mondottak igazolására, erról száz és száz elismerő nyilatkozattal birok, betekintés végett. Egy ilyen tökéletesített rosta, mely bármily más rostával kiállja a versenyt, sót azt felül is múlja, kapható raktáromon vizi-utcza 4-ik az ám alatt 30 írttól feljebb, megjegyzem azonban, hogy mindenféle javításokat elvállalok s pontosan eszközlók és az ócska szórórostákat ráfizetés mellett ujakkal is kicserélem, vagy kívánatra részlet­fizetésre is adok szórórostákat. Magamat és üzletemet a nagyérdemű gazdaközönség szives pártfogásába ajánlva, maradok kiváló tisztelettel Zomborszky Sámuel (292-6—2j géplakatos és szórórosta készítő, Nyíregyházán, vizi-utczu 4. szám. * te te te te te te te te te te te te te te te te te te te te XXXXXXKXXXUXUXX&XXXXKXXXXUU./^XUXUXXUXUXXX u X X X X X u X X X X X X X X X Gróf Schönborn Buchheim Ervin beregmegyei uradalmából. Dr. Kétli, Dr. Bókai, Dr. Widerlioffer egyetemi tanár urak és számos orvosi tekintélyek elismerő nyilatkozatai alapján kitüuö hatásánál fogva a pü^SZOLYVAI GYOGYFORRAS legjobban van ajánlva: köszvény, hólyag és vizeleti tzervek bántál mainál, vese bajoknál, hugyhomok képző­désnél, czukor betegség esetén; a torok és tüdőszervek bajainál; étvágytalanság és gyomor megbetegedésnél. Kitűnő ízü ital, igen üdítő víz. — Elsőrangú borviz. -<—flE E^J Kapható mindenUtt. -"556 (258—8—6) XXXXXXXKXXXXXXXXXXXXXXXXUXXXXXXXXXXXXXXX X X X * X X X u X li X <t X A X Árverési hirdetmény. Alólirott kiküldött régrehajló ai 1881. évi LX. t.-ci. 101 §-» t-rirlmébt-a >koh: közhírré teszi, hogy a budapesti kir. jiris­birÓMg Sp. III. 1514. ii imu Té|ié»r áiUl, Dr. Róth Izsó nyir­láton OgjTéd által képesített 6t»r életbiztosító társaság jajára, Gyóry Sjüdor »•• neje eóri lakotok ellen, 308 frt 3 kr. tőke, ennek évi ju'iui hó 12-ik n«pj»tó! aaamiundj &•/• kamatai él rddig óitirirn 44 frt 60 kr. prrköltsóf köreteiéi erejéig elren­delt kielégítési végrehajtás alkalmára! biróilag lefoglalt ét 620 forintra becsült lovak ét sertéaekból álló ingóságok ujilránoa trveré* utján eladatnak. Mrlj árverésnek aa 1899. évi 1T8I. aiámu kikal­detéit rendelő régies foljrtáo a helyaiinén, ragyis Kórban alpe­rea laktsán leeodó eaköilésére 1899. évi Jnllas hó 11-lk napjanak délelőtt 10 órája határidóOl kitdietik ét ahoi a venni száudékoaók eaeunel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa érintett ingóságok eten árverésen, a< 1881. évi LX. t.-cx. 107. |-a értelmében a legtöbbel igérónek a becaáron alól i* eladatni logu.k. Ai elárverezendő ing'sigok vételára aa 1881. évi LX. t. ci. 108 (-iban megállapított feltélelek aaerint leai kifiietendó Kelt Nyírbátor, 1899. évi juniui hó S6-ik napján. Papp Lajos, (294-1—-) kir. biróaági végrehajtó. oooooooooooooooooooo u o g A Kőbányai Király-Sörfözö részvénytársaság o g Góliát- o b MALÁTASÖREg Ö a legegészségesebb, legtáplálóbb és g legkeleinesebb üditő-ital. Q Dr. Korányi Ó8dr.Kétly egyetemi tanár urak q O gyógyczélokra is ajánlják O U és idegbajokban, vérszegénységnél, eniész- ü O tési zavaroknál, gyengeségnél stb. kiváló O O sikerrel használtatik. O ® Kapható minden jobb fűszerkereskedés- 9 (317-?-8>q o q ben és vendéglőben. Q '3tr Utánzatoktól óvakodjunk. O OOOOOOOOOOOOOOOOOOOO rr -fif Aki tartós és m- erős öltönyöket <m jutányos áron akar vásárolni, az szibó nestire áltil csak a Sztikarovszky János, Budapest V. Erzsébet-tér 16. szám. czégnek minlakártyáit hagyja előmutatni. Ezen czégnek szigoruau szolid iizletvfzetéie kezes­kedik a kielégítő kiszolgáltatásért. Sem magas rabattok, sem másféle megvesztegetések álul nem szereztetnek vevók Szaklap szabóknak ingyen. (138-20-15) te te te & te te te S * te te te te te te » te te te te » te Háztartások, gazdaságok és iparvállalatok különös figyelmébe ajánlom ezúttal a kazán fűtéshez legczélszerübb és legolcsóbb szeneimet és pedig: darabos, koczka és akna minőségben, akár a Királdi (Putnoki) Barczikavagy j Afcb6 L S.-Szentpéteri, Porosz / bármely állomásra egész kocsirakományokban és kicsinybon raktáromban: Széchenyi-tér 8 szám alatt. Királdi (putnoki) darabos szén métermázsánkéut S.-Szentpéteri „ Porosz „ Légszesz coaksz (pirszén) Kovács szén osztraui m >sott , Faszén MANDL EMIL, 270—52—5 a „Magyar általános Kószénbánya-Részvénytarsasag" Szabolcsvármegye kizárólagos képviselője. — frt 90 kr. — frt 75 kr. 1 frt 80 kr. 2 frt 20 kr. 1 frt 80 kr. 3 frt — kr. acferlin Nem a papírdobozban levő, hanem az üvegekben árul! a valódi! Csak ez az igazan felülmulhatlan és radikális segítség minden féreg ellen. —Kapható: 3acMin vnfccttf Nyíregyházán ; Iilou Móritz ' úrnál. Czukor Ferencz » Tárczy Kálmán » Förster Kornél » Friedmann Sándor » Friss Lijos » Q ílck Ignácz » Grosz L H. » GlQcksmann Mór > Hibján Gyula » Hibján Sámuel utódainál. Hoffmann Adolf úrnál. Korányi Imre » Marton József » Schltsingf r Miksa úrnál. QSurányi lstrán úrnál. Stellák Mihály > Szopkó Alfréd > Dr. -Szopkó Dezső » Sulyok Kálmán > Wassermann Sámuel » Xándokon: Richárd Emil úrnál. Xagy-Kállón : Nagy Károly úrnál. Scbwarcz Lajos úrná'. Nyírbátorban : Polacsek Fü'öp és fiánál. Eeichenberg Simon úrnál, özr. Várady Józsefnénél Polgáron: Kovács Dániel úrnál. H hordó-gyára, Sátor- Alja-Ujholy. A közeledő szöret alkalmából van szerencsém értesiteni a nagy­érdemű közönséget, miszerint a több évek óta fennálló hordó-gyáramban legjobb minóségil hegyi tölgyfából készfllt minden nagyságú hite­lesített hordó és antalog kapható. — Elvállalok továbbá jutányos áron szüretelő és für­dőkádak készitését minden nagy­ságban és alakban. Becses megrendeléseit kérve, maradtam teljes tisztelettel Deutsch Adolf, (277-10-3) hordó-gyáros.

Next

/
Oldalképek
Tartalom