Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-20 / 12. szám
2 most őtven éve megnyilatkozott. — Nem volt előttök semmi gáf, semmi akadály midőn a szabadságért küzdöttek, nyíltan hirdessék magasztos eszméiket, bátran szállottak a legdúlóbb csaták zajába, mártírként vérzettek el Arad Golgotháján és még a halálban is megüvegesedett szemekkel, szederjes ajkakkal csak azt lehelték! „éljen a haza!“ Áldott legyen emlékök, kik példát mutattak nekünk? miként kell apáink vérével áztatott hazánkat szeretnünk, áldott legyen emlékök, kik példát mutattak nekünk, miként kell alkotmányunk-, szabadságunk-, s szentesített intézményeinken csüggeni, áldott legyen dicső emlékök, kik példát mutattak nekünk, hogy közös akarattal, közös erővel, egyetértéssel elérhetjük azt, amit mindegyikünk szivébe zártan imáiba foglal, amit 1848. márczius 15. megtestesített a szt. háromság eme szavaival: Szabadság, egyenlőség, testvériség! És mégis honfiúi hálánk és kegyeletünk kifejezését Bajza legméltóbban ekként örökíti meg: Stabadaág, te szép égi léuy, Érted vérzettének ! Vérzettek és elhulltak ők, De győzedelmesen; Tettök sugara át ragyog Időn, enyészeten. Mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság I így volt ez 50 év előtt! — Azt mondják az idők változnak és abban az emberek. De nem így van, nem szabad, hogy így legyen egy nemzet életében, amely nemzet egy ezredév alatt hazafiságának, életképességé- uek, hazaszeretetének annyiszor jelét mutatta. Ma is küzdünk alkotmányunk, szabadságunk védbástyáit fen- tartani, — ma is védjük nemzetünknek szentesített jogait, — de békés, törvényes, alkotmányos eszközökkel vivjuk a csatát; és hogy ezen csatában a nyertes a nemzet legyen, biztosíték egyfelől a legalkotmányosabb király, de biztosíték másfelől a magyar nemzet fiaiban fektetett hitünk, reményünk is. A felzngó éljen-vihar lecsilapultával dr. Mezőssy Béla, a nagykállói k erület országgy. képviselője állott fel s lelkes hangon emlékezvén meg a négy vennyolczadiki nemzeti vivm nyokkal kapcsolatban a nemzet és koronás királya, első Ferencz József ő felsége közötti egyetértésről, egy ő felségéhez intézendő felirati javaslatot terjesztett elő és ajánlott elfogadásra. A közgyűlés állva hallgatta végig a szép beszéd utolsó passusát s zujos, lelkesült éljenekkel fejezte ki a mély hatást, melyet Bory Béla beszéde mindenkire gyakorolt. Ezután Mezőssy Béla szólalt föl, s rövid, de nagy lelkesedést keltő beszéd kíséretében indítványozta, hogy a márcziusi nagy nap 50 éves fordulója -alkalmából a vármegye közönsége hódoló felirattal járuljon Őfelségéhez. A közgyűlés az indítványt egyhangú lelkesedéssel elfogadván, Mezőssy Béla felolvasta az Őfelségéhez intézendő felirat szövegét, melyet a közgyűlés szintén egyhangúlag, nagy lelkesedéssel tett magáévá. A Mezőssy Béla által fogalmazott hódoló felirat így hangzik: Felséges Urunk! Szabolcsvármegye közönsége egy hozzája méltó hazafias kötelességet teljesített a mai napon akkor, midőn egyrészt az 1848-iki Magyarország újjászületését és fennmaradását biztositó törvények alkotása és szentesítése iránt hálával eltelten, másrészt a nagy idők nagy embereinek tettei és a velők egy czélra törekvő nemzet hűsége iránt bámulattal adózva, történelmének egy felséges időszakáról emlékezett meg. Megtette ezt abban a hitben és tudatban, hogy múltjának nagyságából, az átélt történelmi, események tanúságaiból kitartást, és biztonságotmerithet a jelen küzdelmeiben és reménysugárt jövője iránt. Megtette abban a ludatban, hogy valamint a múltban évszázadokra szóló alkotásokat hozott létre a királyi akarattal Lassanként az összes férfi vendég együtt volt a dohányzóban, a min nem is lehet csudálkozni, a bor, a füst, a biblia, már t. i. az ö.dög bibliája — lassankint mindenkit oda vonzott. Hej! hej! milyen is a mai világ! „Borban az igazság,“ .Füstbe ment terv,“ „Kártya vétó csigány asszony“. Az első még hagyján. A másodikhoz már savanyu képet vágunk, mint az egyszeri szalonnát lopni menő zsiványok a kik már jó elére kiszámították, hogy az a három oldal szalonna éppen elég lesz a télre; már-már képzeletükben nyár son is forgatták a gombával, karikára vágott hagymával felczifrázott valódi zsivány-pecsenyét, piros-pofájú, menyecske szemű tűz mellett, a midőn is a gazda résen lévén, elkergette háza tájékáról a hívatlan vendégeket. A harmadik? Csontos, szurtos kéz, ránczolt homlok, barázdolt arcz, hosszú, vékony nyak, mély üregekben lévő sanda szem szélein az oda illő zsiradékkal, behorpadt mell, görbe, púpos hát, czingár lábszárak; otromba, aránytalanul nagy, csámpts lábak. E három .triumvirátus“ az erkölc ök megölője, a társadalmi élet legrútabb fekélyei: a részegség, mely legjobb esetben a .dellirium trémens“ nél; a második a könnyelműség, amikor is mindenre csak annyit adunk, mint a levegőbe bocsátott füstre; — ez a tönkre jutásnál — és végre a harmadikkal sokszor erkölcsileg le- aljasodhatunk a föld poráig. Erkölcsileg s vagyonilag tönkre jutott ember ? Az már az igazi nulla, sőt azon alül mínusz 32. Mégis, — még egyszer mondom —■ mégis ez az uralkodó a legmagasabb és a legalacsonyabb körökben. Midőn már Pali barátunk és társai kivették részüket bőségesen a borból, a füstből, jól kiolvasgatták az ördög bibliáját is, — valakinek eszébe jut: .de ne’csak a doktorkám még mindig a nők között van! Csak ő hiányzik a férfi truppból.* Valamelyik hamis álbarát elkiáltotta magát „küldjük Bökéuyi Palit ő kelmeért, „J\ V t K V I D fe 1 “ összeforrott nemzeti közvélemény, úgy bizonyára a jelenben is mi sem állja annak útját, hogy a nemzet boldo- gitására, anyagi és szellemi fejlődésére e kettő egyesüljön. Felséges Urunk! A magyar ember szivét két érzelem tölti el: az egyik a rendithetien hűség koronás királya iránt, a másik a törhetlen ragaszkodás hazájának önállóságához. De ez a két érzelem nem ellentétes, önkéntelenül összefolyik mind a kettő, mintha a kis patak vize a nagy folyóba belészakad, ez a két érzelem nem tárja ki, sőt ellenkezőleg, kiegészíti egymást, mert csakis annak az alattvalói hódolatnak lehet belbecse és igazi értéke, amely ragaszkodik múltjának megszentelt hagyományaihoz és a melynek lelkében a haza iránti érzelem a királya iránt érzett hódolattal együtt harmonikus cgészszé olvad össze. Ez összeolvadásnak köszönheti a magyar nemzet azt, hogy Felséged akarata a nemzet vágyaival egyesülvén, a 48-iki alkotásokat életre költötte és lehetővé tette azt, tiogy azok nyomán nemzetünk megújhodása testet öltsön. Ilyen volt Felséges urunk a mi ünnepünk, félszázados múltúnk hatáskörénél egy nagy történelmi időszak emlékeztető jelképe gyanánt egyszerű koszorút fontunk a megemlékezés és köszönet soha nem hervadó virágaiból, de egyben mindnyájunk szivéből egy forró ima szállt az egek urához, a mi mindenható Istenünkhöz, hogy Felségedet, a legalkotmányosabb királyt, aki a magyar nemzet ezen történelmi időszakának megünneplésére példát adott, országa és népeinek boldogitására az ur Isten épségben és egészségben sokáig tartsa meg. Ezután Somogyi Gyula indítványára a közgyűlés egyhangúlag elismerését és köszönetét fejezte ki a dísz- közgyűlés ünnepi szónoka: Bory Béla irányában, mire főispán úr Öméltósága a díszközgyűlést berekesztette. A város ünneplése. 15-én reggelre lobogó diszt öltött a város, igazán ünnepi képet nyújtva. Reggel 8 órakor mozsár-lövések jelezték az ünneplés kezdetét, melynek sorát az iskolák nyitották meg. A főgimnáziumban az énekkar énekével nyilt meg az ünnep. Ezután Vietórisz István mondotta el pályanyertes beszédét, Oláh Lajos elszavalta a „Talpra magyar“-t. Azután dr. Vietórisz József főgimnáziumi tanár olvasta fel a „Kossuth Lajos alapítvány“ idei pályázatának már közölt eredményét, melynek kapcsán Bencs László polgár- mester, a kormányzó tanács képviseletében buzdító szavakat intézve a pályamunkák szerzőihez és kiadta a részükre Ítélt jutalomdijakat, Martinyi József igazgató pedig a szónoki beszédre és ódára kitűzött pályázat nyerteseit örvendeztette meg a pályadijakkal. Ennek megtörténtével még Vietórisz István pályanyertes ódáját szavalta el, méltó tapsokat aratva, mire az énekkar a „Talpra magyar“ eléneklésével fejezte be a szép ünnepély t. A többi iskolákban. A községi polgári leányiskolában az iskolai növendékekből alakult dalkör hazafias éneke nyitotta meg az ünnepélyt. Ezután hazafias költemények szavalása következett. A Kovács Teréz és Kertész' Ilona szavalatai után Imre Emma mondta el a nap jelentőségét tárgyaló ügyes emlékbeszédét. Majd a Czinczár Blanka szavalata után Jármy Etelka olvasta fel Petőfiről írott dolgozatát, s a Leflcovics Julia szavalata után a dalkör hazafias énekével ért vegett a nép ünnepély, a mely újabb dicsőségére válik az iskolának. A központi ág. ev. népiskolában a Hymnus eléneklésével vette kezdetét az ünnepély, melynek elhangzása után Geduly Henrik lelkész tartott megnyitó beszédet. Utána Bazár István igazgató tanító olvasta fel a márczius 15-iki eseményekről Írott tanulmányát, amely után az apró honfiak és honleányok meglepően bátor hazafias szavallatai következtek. Végül Bogár Lajos iskolaszéki elnök intézett hazafiságra buzdító beszédet a tanulókhoz, amely után a Szózatot énekelték el. A rám. hath, iskolában Verzár István esperes-plébános nyitotta meg az ünnepélyt, amelyen a növendékek ne őrizze mindig az asszonyok szoknyáit.“ Pali bará- tnnk fülig vörösödött, a mák pipacs elhalváDyodott vóu’ mellette. De azért ne ijedjenek meg Önök, nem a méregtől, vagy a sejthető — . . . . nem tudom mitől változtatta szinét, csak a bor kicsalta pirosság virított orczáján. Azután hirtelen halvány lett. .Nincs talizmánja.“ .Fél a catastróphától“ — incselkedtek vele, — azért nem mer érte menni.“ Ő pedig csak keverte a kártyát, adta a bankot, hüzta befelé a péDzt. Már ötödször váltott kisebb nagyobb bankót a játékosoknak. Egykedvűen tette zsebre. „Most is ötvenest váltott be —jegyzé meg átelleni szomszédja, Jakab József rekt’ram ; lám 1 lám — mond» fennhangon, igaz az a közmondás: „hogy a ki szerencsés a játékban, szerencsétlen a szerelemben.“ Erre Pali barátunk felkelt, s ott hagyta a truppot. Haffner Béla még utána kiáltott: ne szökjél meg a nyerességgel Pali — az nem járja.“ Pali visszafordult s úgy oda vágta tárczáját az asztalhoz, hogy azt csak bőrmivolta mentette meg, hogy hetven darabba nem szakadt. Ekkor már hiába károgtak utána, hogy: „Csak tréfáz'unk, te bolond.“ Ott hagyta őket a faképnél, mint szent Pál az oláhokat. Szándékát teljesítendő a társalgó szobán keresztül kiment az előszobába, hogy maga és neje felsőit behozva, s felöllözködve haza induljanak. Az előszoba ajtajához érve, gondolkozva nyitotta azt ki. A nyitást okozta zajt halk sikoly követte. Zsuzsika volt oda bennt pásztorőrán a szőke doktorkával A megilletődés „ah‘-ja hangzott el a megcsalatott férj ajakán. „Nyomorult hűtelen — mondá Pali barátunk tele epével — nem voltál érdemes szerelmemre egy pillanatig sem, elhagytam — úgyszólván Istenemet, igen hazafias szavallatain kívül Görgei István tanító emlék beszéde telte emléküzetessé az ünnepélyt a növendékek előtt. A kis lelkes szavalok között nagy feltűnést keltett Ferlicslca Gyula és Milotay Boriska értelmes és bátor fellépése. Az ev. ref. iskolában a hazafias énekek és szavalatok, valamint a Horváth István igazgató tanító emlékbeszéde igen emelték az ünnepies hangulatot, az ünnepély kiváló sikere körül nagy érdeme van Bán Lajos tanitó fáradozásának is. A görög hath, iskolában szintén hazafias énekek és szavalatok töltötték be az ünnepély programját, amelyet a liácz Viktor segédlelkész, továbbá a Korpos Mihály és Korpos Gizella beszédei egészítettek ki. Az izraelita elemi iskolában is hazafias énekek és szavalatok közben folyt le az ünnepély, amelynek alkalmából Fried Ármin és Bónis Menyhért tartottak buzdító beszédeket a növendékekhez. A templomokban. Délelőtt 10 órakor újabb mozsárlövések közepette megszólaltak az összes tornyok harangjai, az Istentiszteletek kezdetét jelezve. Épen ezért, mert az összes templomokban egyszerre vették kezdetüket az Isten-tiszteletek, a halóságok raindenikben külön-külőn képviseltették magukat. Az ág. evang. templomban Bartholomaeidesz János tb. főesperes tartott hazafias imái; a rám. kath. templomban Verzár István esperes-plébános, a gör. kath. templomban Fekete István főesperes végezték az egyházi szertartásokat. Az ev. ref. templomban a ref. dalkör hazafias énekszámai között dr. Bartók Jenő lelkész mondott imát. — Az izr. statusguo templomban főként az énekkar remek éneke volt mély hatással a nagyszámú közönségre. Itt Friedmann Károly főrabbi raondolt héber-nyelven imát a hazáért és a királyért. Ünnepi Istentiszteletet tartott az izr. orthodox hitközség is. A képviselet diszgyiilése. Zsúfolásig megtelt a városháza díszterme a d. e. 11 órára összehívott díszgyűlésre, melyet Bencs László polgármester hazafias szép beszéddel nyitott meg. Ezután dr. Ferlicska Kálmán orsz. képviselő mondotta el, igazán nagy hatást keltve, hatalmas ünnepi beszédét, melyet egész terjedelmében itt közlünk: Tekintetes képviseleti közgyűlés ! A mint a polgármester ur beszédéből is megérteni szerencsénk volt, — összegyűltünk a jelen alkalommal — Nyíregyháza városának városi képviseleti tagjai, hogy nemzetünk egy nagy, egy korszakalkotó s horderejében belúthatlan következményű eseményének ötven éves évfordulóját — jó hazafiakhoz, nemesen érző s helyesen gondolkodó férfiakhoz illő módon testvéries együttérzéssel — ama testvéries együttérzéssel, a kicsinyes ellentétek minden hitvány s e magasztos ünnepélylyel összeegyeztethetlen salakjának el kell enyésznie — megünnepeljük. Összegyűltünk, hogy legbensőbb kegyeletünk érzetével áldozzunk ama lélekemelőén nagy csodásán szép korszakalkotó események magasztos emlékének, hogy a legbensőbb hálaérzet hervadhatatlan virágaiból koszorút, örökké diszlő koszorút tűzzünk ama nagy férfiak, ama nemes hősök dicső emlékezetének, akik a magyar nemzet történelmének lapjain halhatatlan nevükkel örökkön- őrökké élni fognak és végül összegyűltünk, hogy intsük, hogy megtanítsuk a mai és utánunk jövő nemzedéket arra, hogy az ünnepek, ragyogó események egekig szárnyaló tartalma s az ezen eseményekkel összefüggésben álló teremtő hősök dicső példája képezik azon gyújtó szővét- neket, a mit a magyar nép fiainak mindenkor féltékenyen ápolnia s lángoló honszerelemmel követnie kell, szent áhítattal jöttünk ide mindnyájan, mint a minővel az ártatlan leányka lép először az ur asztalához, levetkőzve magunkról mindent, a mi köznapi, hogy ez áhitat teljes érzelemfelemelő hatása alatt tekintsünk vissza ama nagy napok dicső emlékére, amik lelkeinket a mindenelfordultam tőle, hogy léged szeresselek, téged imádjalak, ős te ime megcsalsz engemet.“ ? Es a menyecske? Még neki állt feljebb. „Én vagyok nyomorult, akkor te kegyetlen, mért zavartál meg legnagyobb boldogságunk közepette“ ? Beszéde Palira nézve szörnyű, de való igazság volt. Másnap reggel a kis doktorral megvívtak. A párbaj el nem maradhatott. A kis doktorka vállpereczőt keresztül fúrta a Pali golyója. Az időközben átköltözött Zsuzziba legnagyobb gonddal ápolta szerelmes doktorát. Jól tette, mert ha elpatkolta volna, nem tudom miként fogott volna magának ismét egy doktort. Mire felépült, a valóper is befejeződött. És a kis doktor elvet'e a hű ápolónőt. És most boldogok. Valódi boldogok. De hát hol van itt a logics? Mért nem vette el elóbb, mielőtt Pali barátunk nejévé lett volna? Lélektani rejtély. Pali barátunk pedig örök nőtlenséget esküdött az eset óta. Bizonyosan megrendült a nőkben vetett hite, bizodalma. AnnjT áll, hogy mióta szentelt magányába visszalépett Istenesebb ember lett, még a templomba is eljár, a hol az egy igaz Istent és nem az aranyborjút imádhatja. Borbúi is sokkal kevesebbet fogyaszt. Doliáuyozui meg éppen nem dohányzik; az ördög bibliájával pedig teljesen felhagyott. És olykor olykor, ha volt nejével — ki újdonsült, mégis régi férjével karonfogva sétál — találkozik, tüuö álomképnek tetBzik előtte a múlt, sivárnak a jelen, a mint Zsuzsikát látja tőle való féltében a kis doktorhoz simulni. Ilyenkor siet haza felé, hogy barátságos, kis szo- bájábao a kandalló mellé ülve elfeledhesse csalódásait. Lengyel József, tanító.