Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

«

2. ő cs. és ap. kir. Felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk legmagasabb trónja előtt a megye közönsége fájdalmát és részvétét a belügyminiszter ur utján felterjesztendő hódoló részvét feliratban tolmácsolja ;

3. Ő Felsége, Erzsébet királynénak Budapesten felállítandó emlékszobrára közművelődési alapjából 1000 frtot ajánljon fel;

4. A temetésen a vm. főispánja által alakítandó három tagú küldötlség által képviseltesse magát és a ravatalra, a többi törvényhatóságok hasonló eljárása esetében koszorút helyezzen.

5. Mondja ki a törvényhatóság, hogy 30 napig gyászol, és gyászának szokásos módon külsőleg kifejezést ad, hivatalos kiadmányait pedig egy fél éven át fekete pecséttel látja el;

6. Jelentse ki továbbá a megye közönsége, hogy ő Felsége Erzsébet királyné emlékét erejéhez mért, maradandó becsű elhatározással megörökiteni óhajtja, s utasítsa az alispánt, hogy e tekintetben a legközelebbi közgyűlés elé indítványt terjeszszen ;

7. A Bessenyei szobor leleplezési ünnepélyének napjára, valamint az őszi rendkívüli közgyűlés idejének áthelyezésére vonatkozó 345 — 1898. Bgy. számú határozatát hatályon kivül helyezi;

8. Végre mondja ki a megye közönsége, hogy ezen rer.dkivüli közgyűlés befejezése után Ő Felsége Erzsébet királyné emlékére tartandó gyászisteni tiszteleten testületileg részt vesz.

Szabolcsvármegye közönsége főispán Ő méltóságának dicsőült Nagyasszonyunk, Erzsébet királyné gyászos elhalálozása alkalmából teendő intézkedésekre vonatkozó indítványait egyhangú hozzájárulással elfogadta, s ehez képest határozatikig kimondotta, hogy

1. A magyar nemzet igazi édes anyjának, Erzsébet királynénak dicsőült alakja iránt érzett tisztelet és hála kifejezéseként, eltelve az ő gyászos elvesztése felett érzett mélységes fájdalomtól: Erzsébet királyné Ő felsége boldog emlékét jegyzőkönyve szerény lapjain megörökíti ;

2. Eme pótolhatatlan veszteség felett érzett mély fájdalmát és hódolatteljes részvétét ő csász. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk előtt hódoló részvétiraton tolmácsolja, s annak a legmagasabb trón zsámolya elé juttatására a m. kir. belügyminiszter urat felkéri;

3. Dicső emlékű Erzsébet királyné Ő Felségének Budapesten felállítandó emlékszobra költségeihez közművelődési alapjából 1000, azaz egyezer írttal járul.

4. A temetésen magát főispán ő méltósága által alakítandó három tagú küldöttséggel képviselteti és a ravatalra a többi törvényhatóságok hasonló eljárása esetén koszorút helyez;

5. A nemzetünket ért pótolhatatlan veszteség jel- képezéséül 30 napi gyászt rendel és annak külsőleg is kifejezést ad, hivatalos kiadványait pedig fél éven át fekete pecséttel rendeli ellátni;

6. Ő Felsége Erzsébet királyné emlékét erejéhez mérten bár, de maradandó becsű elhatározással óhajtván megörökíteni: utasítja az alispánt, hogy e tekintetben a legközelebbi közgyűlés elé indítványt terjeszszen;

7. A Bessenyei szobor leleplezési ünnepélyének kitűzésére, valamint az őszi rendes közgyűlés idejének áthelyezésére vonatkozó 345—898. Bgy. számú határozatát hatályon kivül helyezi;

8. Végre elhatározta, hogy ezen rendkívüli közgyűlés befejezése után Ó Felsége Erzsébet királyné emlékére tartandó gyász isteni tiszteleten testületileg részt vesz;

fentebbi határozatát pedig végrehajtás végett jegyzőkönyvi kivonatban Mikecz Jánosalispánnak megküldi.

A „NYÍR VIDÉK“ l’ÁROZÁJA,

Emlékezés a királynéra.

Harangoznak, szól az ének temetésre. Talán soha többet nem fognak harangozni és nem terem több dal, szomorít, a világon: a mi gyász és szomorúság van a földön, múltból való, jövőre szóló, mind összegyülekszik csak az ő számára . . . Borzasztó érzés eltemetni őt, a kinél inkább a mienk soha senki se volt; a ki egy darab volt valamennyiünk lelkének tisztábbik feléből, — a nagyasszonyt, a fekete ruhás, fehér lelkű pat- rónát ... A megújhodás lehetetlenségének tudása görcsösen lánczol oda fekete ravatalának lépcsőihez. Sir érte és körülötte minden, simák a virágok, a piros rózsák és a fehér gardéniák, a melyek közt leikétől megrabolt teste fekszik, sírnak a gyönge nők és zo kognak az erős férfiak .... A mi könnyünk van, érte ontjuk mind.

A szerény királyasszony mit se tud már a mi nagy szeretetünkről. Ha élne, rosszul esnék neki, hogy vele foglalkozunk és ha érezne, háborgatná csöndes álmát a nagy fájdalom, mely népe szivét dúlja.

Meghalt, nincs többé. Élete magasztalása nem hat el hozzá ős omló könnyzáporuuk nem égeti, nem ébresztgeti ... Csak a lelke, a csudálatos lelke fénylik enyhe világgal felénk ... Ha tudna e féuyről, azt is elrejtené félve, szelíden és még szerényebben húzódnék meg a tündöklő nagy csillagképek között, bár köztük ő a legnagyobb.

De a világosság ki nem alszik és tündöklése örök, mert a fény lelke része volt, mely halhatatlan.

* *

*

Mikor Erzsébet (<zttl. Possenhofeuben 1837. decz. 24), Miksa bajor herczeg és Ludovika herczegné gyermeke, a fiatal leány éveit élte, soha se képzelte, hogy

„IN T í B V I D É K.‘

A fentebbiek szerint a törvényhatóságnak eme megrendítő gyász esetből kifolyó intézkedéseket tartalmazó határozata kimondatván, főispán Öméltósága felszólító a vármegye főjegyzőjét hogy az Ő Felségéhez, királyunkhoz intézendő feliratnak általa készített tervezetét olvassa fel.

Ezen felszólitás folytán Miltecz Beeső főjegyző a a felségirat tervezetét felolvasván, az elfogadtatott és következőkben jegyzőkönyvbe iktaltatott:

Császári és apostoli Királyi Felség!

Legkegyehnesebb Urunk, Királyunk!

E gyászos pillanatban, midőn az embert érhető legnagyobb fájdalom dúlja Felséged hitvesi szivét; midőn bánatba merült kebellel már-raár kétségek támadják meg a Gondviselés igazságos voltába vetett hitünket: aggódó félelemmel közeledünk a bibora alatt mérhetetlen gyászt rejtő trón zsámolyához és nem találunk szavakat, melyekkel Felségednek, népei szerető, önfeláldozó atyjának, legjobb, leg- szeretettebb királyunknak szivet tépő fájdalmában osztozkodhassunk.

A természet lassú hervadásával szelid bú érzetét keltő hónap rejtette számunkra a legborzasztóbb csapások egyikét, mely e szegény magyar hazát csak érhette.

Kételkedve fogadtuk az iszonyú rémhirt, lelkünk mélyéig megrázva annak hivatalos megerősítését!

Erzsébet királyné. Magyarország védő angyala, kinek csodás alakjára az ékes magyar viselet oly hódolatot keltő bájjal illett, kinek ajkairól a szép magyar nyelv, még nagyobb csengéssel, édes zeneként hangzott, nincs többé!

Gyilkos, idegen nemzet torzszülöttének szentségtörő keze által vezetett tőr járta át a sokat szenvedett, legnemesebb szivet, mely oly nagy volt, hogy megérezte a milliók szivén át- vonagló fájdalmat és annak enyhületet adhatott; örök éj borul a jóságos szemekre, melyek a trón csillogó fényén keresztül is meglátták egy nemzet fájdalmának elsirt köuuyeit. Niucs többé a magyarnak királynéja, kihez, miként eszményi nőalakjaihoz a lovagkor hősei, imádattal határos hódolattal tekinthessen fel; kinek nemes alakjában egyesitve lássa mindama fenukölt és dicső tulajdonokat, melyek csak asszonyt es fejédelemnőt ékesíthetnek!

Idegen nemzet elvetemült sarja döntötte le a mi oltárképünket; idegen volt a gyilkos: nem látta áldozatának dicső homlokán a már- tirkoszorú mellett Szent István koronájának a mi szemeink előtt őt soha el nem hagyó fényét ragyogni, hogy első szent királyunk ereklyéjének varázsa megbénította, elzsibbasztotta volna az orgyilkos kart!

Elvégeztetett! A világtörténet egyik legnemesebb, legmeghatóbb alakja, a hitvesi, anyai, fejedelmi erények mintaképe nincs többé! Felséges hitvesének, Fenséges gyermekeinek, árván maradt népeinek tengernyi bánata, kétségbeesése az ő elszállott galamblelkét vissza nem hozhatják soha!

De miként a ragyogó napot a legsötétebb éjszaka, a legsűrűbb fellegek sem tarthatják

valamikor hatalmas országok tróujára fog kerülni. Aztán egyszerre csak — oly hirtelen történt — menyasszonya lett Ferencz Józsefnek, az osztrák császárnak. Még tizenhat eszteudŐs se volt, mikor a daliás uralkodó örök szerelemre eljegyezte. Nem is ő, hanem a nővére volt az, a kit Ferencz Józsefnek szántak, s ő inkább csak kis lányos kíváncsisággal várta a testvére kérőjét ... És mikor megpillantotta a háztűznézőbe érkező uralkodó deli alakját, hirtelen átnyilalott valami az ébredező szivén ős naivan, titkon mondta magában:

— Oh, ha engem választana!

Istenem, a fiatal Erzsébet olyan szép, olyan hű bájos volt, ős Ferencz József is csak embernek szüle tett . . . Csoda-e hát, ha az ifjú császárban rögtön megfogant az elhatározás :

— 0 lesz a menyasszonyom!

E futólagos ismerkedés után nemsokára — 1853. augusztus 18 án — megtartották Ischlben az eljegyzést és a rákövetkező évben, április 24 én Bécsben a menyegzőt. Fereocz József ámmesztiát adott Bök politikai elitéltnek és Erzsébet ekkor kezdett uralkodni a magyarok szivében.

Zsófii, az uralkodó pár első gyermeke, kis korában meghalt. A második gyermeket Gizella névre ke Tesztelték, a mi módfelett megörvendeztető a magyarokat. A magyar nép most már rajongott Erzsébetért, mert köztudomású lett, hogy az újszülött fóherczegnő az anyja kívánságára kapta az első magyar királyné nevét.

Akkoriban borús napok jártak. A remény erősen foszladozott a nemzet szivében s már csaknem ábrándnak bizonyult a hit, hogy az elnyomott szabadság csak tetszhalott e hazában, A világ is „vállvonitva“ kullogott odább , . . Ekkor, a kétségbeesés ős vigasztalan ság korában, egy kicsinyke kis kékség villant elő a komor fellegek mögé bujt égen. A királylyal 1857-ben

vissza attól, hogy éltet adó derűjét minden porszemecskére nap-nap után ne áraszsza: úgy az Ő dicső, vértauu3ágával megszentelt emléke is át fogja törni a feledésnek az idők múlásával lassan szövődő fátyolát és örök időkig élni fog.

E sokat szenvedett nemzet iránt érzett szeretete pedig szelid derűként fogja elömleni a hármas bérez és négy folyó határát; a termékeny tavasz mosolyában, a kalász tengerrel ringó nyár hevében és az ősz borongós napfényében az Ő szellemalakja fog végig suhanni rónáinkon és bérczeinken, fájó de mégis édes emlékét idézve fel amaz időknek, midőn Ő még körünkben időzött, és, mig egy magyar lesz e szép haza földjén, mindig áldott és dicsőített lesz Erzsébet királyné alakja!

E szilárd hittel eltelve és a dicsőült alak örök emlékezetességében vigaszt keresve a végzet beláthatatlan, emberi elménknek érthetetlen rendelkezései ellenében, a mélységes bánát e szomorú napjaiban alattvalói hódolattal, szivünkben a megdicsőült fejedelemnő képével járulunk Felségednek trónusa elé, kérve a magyarok Istenét, hogy adjon Felségednek és felséges családjának népei résztvevő fájdalma által enyhületet, erősítse meg Felségednek sokat, emberi erőt meghaladó csapásokkal sújtott bánatos szivét e legnagyobb csapásnak is keresztényi megnyugvással való elviselésére és Szent István koronájának egy nemzet szerete- tétől visszaverődő fénye sugározza be, erőt nyújtva az uralkodói terhes feladatokhoz, még évek hosszú során át Felségednek fennkölt homlokát!

Kelt Szabolcsvármegye törvényhatóságának Nyíregyházán, 1898. évi szeptember hó 15-én tartott rendkívüli közgyűléséből.

Császári és apostoli királyi Felségednek hű alattvalói,

Szabolcsvármegye közönsége nevében:

Mikecz János, alispán.

Ezen felség iratnak legfelsőbb helyre leendő eljuttatására a m. kir. belügyminiszter őnagymélósága feliraton felkéretik.

Ezzel a rendkívüli közgyűlés tárgysorozata kimerítve lévén, miulán főispán Öméltóságának az ülés megnyitása alkalmából elhangzott megható szavai Somogyi Gyula biz. tag indítványára jegyzőkönyvbe vétettek, főispán Öméltósága felhívta a vm. főjegyzőjét az ülés lefolyásáról felvett jegyzőkönyv bemutatására, ami megtörténvén,

a jegyzőkönyv hitelesíttetett, a rendkívüli közgyűlés berekesztetett, és az egybegyült közönség a róm. katli. templomban tartandó gyászisteni tiszteletre ment.

Nyíregyháza részvéte.

Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 16-án d. e. 11 órakor igen nagy számban gyülekezett össze Bencs Láseló polgármester fölhívására, hogy Erzsébet királyné gyászos halála felett érzett részvétének kifejezést adjon. A nagy terem tanácskozási asztala fekete posztóval volt leboritva.

A közgyűlést Bencs László polgármester, a meghatottságtól remegő hangon, a következő beszéddel nyitotta meg.

Tekintetes lcépviseleti közgyűlés 1

Messze földről, idegenből, Géniből, emberi józan ész által fel nem fogható rettenetes hir érkezett e hó 10-én hazánkba: ő felségét Erzsébet királynét, a mi

a királyasszony is beutazta Magyarországot s a merre járt, bizalom, vigasz kőit jóságos szavai, biztató nézóBe nyomán . . . Innen számítjuk a derengést, a hajnal uj hasadását . . .

Még sötét az égbolt, de borús határán Kezdi már jelölni egy fesló szivárvány A sírd felhőket . . .

Az áldott, jó szive hozta őt közel a nemzet szivéhez. Észrevette az eltiprott nemzetet ős megszerette. Megszerette ős megváltotta. — Hej, heh Bokán voltak azok, akik a fejedelmet ős a nemzetet szétválasztották és csak azon mesterkedtek, hogy a király szivét jég- kéreggel vegyék körül. Annyi tömérdek ármány közt Erzsébet asszony mégis megtalálta az utat: hogyan kell két szivet egymás felé fordítani és csak hozta, hozta közelőbb egymáshoz a magyart és a királyt . . .

Akkor már megvolt a legnagyobb öröm, mi uralkodót érhet . . . Már volt fiú a családban, megszületett Rudolf trónörökös, a bálványozott királyfi ... A magyar trónörökös anyja azt gondolta, hogy nem elég őrzésben magyarnak lenni: vágyott a nyelvünk zenéje után is. Megtanult Fáik Miksától magyarul és mikor már édes zengéssel beszélte Arany, Petőfi ős Jókai nyelvét: a magyar irodalom és hősi történet csak növelte benne mi hozzánk való ragaszkodását. 1865. óta minden honfi úgy tekintett feléje, mint a nemzet és uralkodó kibékülésének legfőbb intézője felé.

Soha el nem felejtjük, a mit 1866 ban mondott Andrássynak.

— Ha Olaszországban rosszul mennek a császár dolgai, az nekem nagyon fáj; ha Magyarországon mennek rosszul, az engem megöl 1

Ebben az évben, a porosz hadjárat idején, Budára a Zuglígetbe jött nyaralni a gyermekeivel. Látta, újra látta, hogy milyen „mostoha“ gyermek a derék arany szivü magyar nép ős becsülése, vonzalma, szeretető csak meggyarapodott a szegény „hamupipőke“ iránt.