Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-26 / 26. szám

8 De hát ki kezdje meg! A munkásnép semmiesetre sem! Hisz csak nem kívánhatjuk azt, hogy a munkásnép csak azért szaporodjék el, s csak azért sajátítson el előre bizonyos technikai jártasságot különféle munkákban, hogy majd esetleg talán valamely gazdaságban megejtenek egy kísérletet ? A kezdeményezés a nagy birtoktestek tu­lajdonosainak hazafias és erkölcsi köteles­sége — de még a saját érdekükben is áll! — Nekik kell törekedni egy belterjesebb gazdál­kodási irányzat felé ! Igen ám, — mondják sokan — de ehhez mindenek felett sok és olcsó pénz kell s azután az állandó, olcsó munkáskéz! Tökéletesen igaz! Pénz és munkáskéz két fontos faktor a belterjes irány megalapítá­sánál ! Foglalkozzunk e két faktorral sorban! Pénz kell igaz, de nem szükséges sok pénz ! A belterjes gazdálkodási rendszert nem kell egyszerre s nem is sok pénzt igénylő nagyszabású tervekkel, — de sőt ellenkezőleg apródonként, kevés pénzzel s több spekulativ szellemmel és ügy szeretettel behozni. Mert ne gondolja senki, hogy azok a mintaszerű külföldi gazdaságok csak úgy egy­szerre lettek oly belterjesekké s úgy a mun­kásokra, mint a tulajdonosokra áldásthozókká; ott is volt primitiv, külterjes gazdálkodás, s csak apródonként, minden csekélynek látszó termelési ág felkarolásával, fejlesztésével és az állapotok consolidálásával kezdtek átmenni fokról-fokra a belterjesebb felé, míg végre oda jutottak, hogy mi azok jövedelmét majdnem mesésnek s közállapotaikat irigylésre méltók­nak találjuk. Mert egyik tényező a másikat fejleszti, mig végre aj összes termelési és értékesítési faktorok, — teljes kifejlődésükben állanak előttünk! Az átmenetnek nem is szabad nagy tőké­vel megindulnia. Akárhány nagy gazdaságot ismerünk, melyek tulajdonosai nagy pénz-áldo­zatok árán külföldi gazdaságok mintájára ren­dezték be gazdaságaikat s végre szépeu bele­buktak! Mindent az adott viszonyokhoz mérten kell cselekedni. Természetesen okos, körültekintő eljárás­sal, sok türelemmel s ami fő: kitartással! Ez a mezőgazdálkodás lényében rejlik; itt termé­szeti és erkölcsi érőket kell kihasználnunk; ezek bár lassan, de annál biztosabban érvényesülnek javunkra, vagy kárunkra. — Ez világos! Hisz pl. csak egy szép állat felneveléséhez évek kellenek. A pénz tehát olyan csekély mértékben kell az átmenethez, hogy alig jöhet számba. Eoglalkozzunk tehát a másik tényezővel, az intellectualis erőkkel és munkás kézzel. A munkás kezeket valóban nem nélkülöz­hetjük, s ennek elegendősége, olcsósága, vala­mint a munkásnép jelleme határozottan befo­lyással van arra, hogy mily irányban s mily rendszer mellett gazdálkodjunk! Lukovszkynak uem volt annyi barátja, mint Kozinszbynak. aki egy krakkóvidébi paraszt fia volt, s lassankint küzdötte föl magát. — A ki Lukovszky indiványa mellett van, emelje föl kardját! Csak tizenkét kard emelkedett magasba. — Le vagy szavazva! — szólt Kozinszky. — De most menjünk sietve. — Megállj! — Mit akarsz még? — Legalább a gyémánt keresztet a a többi rend­jelet ad ide annak bizonyságául, hogy nem én vagyok az oka, hogy életét nem vettük. — Vedd ókét, nyomorult! Ezzel megrohanták a szerencsétlen királyt. Letép­ték rendjeleit, lánczát; elvették tárezáját, még zseb­kendőjét is. — Csak a kendőmet adjátok vissza! suttogta a király. — Minek ? — Sebeimet bekötni vele. — Kozinszky kivette a kendőt a rablók kezéből, s bekötötte a király vérző fejét. Ismét lóra kaptak, s vágtattak tovább. Egy dombnál megállt a csapat. — Kozinszky, esküdjél meg, hogy megölöd a zsar nokot, ha élve nem hozhatod szállásunkra ! — kiáltott Lukovszky. — Esküszöm ! — Jó, most mi erre megyünk. Te menekülj az erdő felé. Az üldözők utánunk jönuek az országúton, mig ti azalatt könnyen szökhettek álutakon. Az erdőben a sebesült királynak is le kellett szál- lani lováról. A süppedő mocsárban elvesztette egyik csizmáját, az éles gályák megvérezték arczát s már menni is alig tudott. S épp e tekintetbeu hallani a legtöbb panaszt. Tény, hogy nálunk némely vidéken nincs elegendő olcsó munkáskéz. S az is tény, hogy a mi népünk jelleme elüt a külföldi munkásétól; a mi népünk apró- cseprő munkára nem igen szeret vállalkozni; az időszaki munkáknál, takarás idején párat­lan munkás, bámulatos munkát képes kifejteni — de aztán a beállott közökben — és ki venné ezt neki rossz néven oly megerőltető munkák után? — pihen, tétlenkedik! — Azonban kérdem, honnan van a mi népünknek ezen sajátságos jellemvonása? Valamint minden élő lény magán hordja az őt környező természeti faktoroknak bélyegét, úgy van a mi munkásnépünkre is reá sütve a mi külterjes, időszaki munkákhoz kötött gaz­dálkodási rendszerünknek a jellege! — Külterjes gazdálkodási rendszer mellett csak kevés munkás kell; ezeket aztán a sokat igénylő időszaki munkáknál túl is kell fizetni. — A munkás ilyenkor sokat keres, de nagyon megerőlteti magát, mibő! kettő követ­kezik : 1. Kifáradva pihenni fog s a pihenés után — a megszokás törvényénél fogva — henyél s elsajátítja a henyéléssel járó hibákat is. Plane, ha a korcsmák utján még módot is nyújtunk rá! 2. Hogy egyszer gyorsan jutva nagy ke­resethez, utána nem igen vágyik kis kereset után s gyorsan szerezve pénzt, nem igen kí­méli; könnyen jött, könnyen megy! Innen ma­gyarázható a népnek csekély takarékossági és prédálási hajlama! Amint láthatni tehát, ismét egy circulus vitiosus áll előttünk! A tulajdonos nem megy át egy belterjesebb gazd. rendszerre, mert a munkásnép ilyen, meg olyan; a munkásnép pedig a mi külterjes gazd. rendszerünk mellett nem lehet más, mint éppen amilyen! Ki törje meg ismét e circulus vitiosust! Csakis a nagy birtokok thlajdonosai! Csakis ezeknek állanak rendelkezésükre a szükséges szellemi és anyagi eszközök! Már csak példaadás okából is a kisebb gazdáknak. ab. „NYÍR V I I> É K“ _____________ A nyirbátor—debreczeni vasút. Tisztelt Seerlcesztö úr! Nem Írok érdektelen dologról, midőn becses enge- delmével tudósítom a megyénk egy részén, a legköze­lebbi jövőben esetleg már átvonuló debreczen—nyír­bátori helyi érdekű vasút egy részének közigazgatási bejárásáról, mely e hó 16-án Nyir-Adony községben eszközöltetett. Előző napon a küldöttség Debreczen városában végzé teendőit s a közigazgatási bejárást Debreczen, hajdumegyei Sámson község és szabolcsmegyei Tamási pusztán, 16-án folytatta azt Nyir-Adonyban és végezte Mihálydi, Gelse, Szalmád határain. A vállalkozók által készített munkálat módosítását kérte Nyir-Adony község elöljárósága annyiban, hogy a tervezett állomási helyet a község déli oldaláról az északira óhajtá áttétetni, még pedig azon — nem valami — Kozinszky! — szólt a király. — Vedd a lova mat 8 menekülj. Hagyj engem elveszni 1 — Nem. Együtt kell mennünk! Nem tudok tovább — szólt s leroskadt a sárba. E perczben csengetyü hang hallatszott a távolból. Kozinszky kivonta kardját s szúrásra készült. — Hallod, hallod Kozinszky ! — szólt Szaniszló király. —Engedj imádkozni! A viclányi kolostor harangja békét hirdet. A kimerült ember térdre emelkedett s kezeit ősz- szekulcsolva imádkozni kezdett. Kozinszky szeméből forró könnyár kezdett szakadni e megható jelenet láttára; kardját elejtette s maga is térdre rogyott. — Nem ! A király nem lehet olyan rossz, mint a milyennek mondják! Hisz ime imádkozik. Nem ölhetem, nem fogom megölni! Királyom megbocsátasz e nekem? — Teljes szivemből. — És teljesen fölmentesz bűnöm alól? — Teljesen! — Jól van! akkor parancsolj velem hova vigyelek? — A vielányi kolostorba, ha lehet. — Erősebbnek érzed magad királyom? — Igen, menjünk ? Ismét megindultak, de mielőtt elérhették volna a kolostort, a király eszméletét vesztette. Kozinszky kar ján vitte egy közeli vizi malomba, s ott a molnár ellen­kezése daczára elhelyezte . . . így menekült meg az elrabolt király! Az összeesküvők, mint tudva van, orosz segélylyel leverettek. Lukovszkyt és Slraninszkyt felakasztották. De Szániszló nem örülhetett sokáig a koronának. Az orosz befolyás folyton folyvást terjedt az országban s 1773 ban megtörtént Lengyelország első földarabolása. nagy jelentőségű — indokból, mert a tervezet szerint építendő vasútvonal a lakosság egy részének kender­földeit átmetszené; a mi eltekintve attól, hogy a lakos­ság kender-földet más helyen is készíthet s az a nehány száz aöl föld, mit a vasút elmetszene, alig ha tekin­tetbe vehető akkor, a midőn az állomásnak a tervezett helyeni maradását kívánja a Debreczen városának tulaj­donát tevő Guli nagy erdőség és a gróf Károlyi Öméltó­ságának Tivorányi erdeje, a hol évente több ezer méter tűzifa szállítható vasútra, ha a válkozók majd kiszámít­ják, mi lesz rájok s a közönségre előnyösebb s a köz­ség kérelmét jegyzőkönyvezték. Vitát keltett volna, ha a miniszteri kiküldött a sok, hosszas beszédet meg nem akadályozza—a balkányi küldöttek kérelme. Ők a kormány által Debreczenből Sámson, Adony, Mihálydi, Gelse, Bogát, Bátorba enge­délyezett vasútvonalat Nyir-Adonyból Balkány—Szakoly- felé óhajtanák vezettetni, annak meglehetős egyenes irá­nyát átváltoztatni, magát a vonalat ezzel 8—10 kilo­méterrel hosszabbá tenni. E kérelem ellen mihálydii megbízott: Sipos Béla tb. m. főjegyző s ottani birtokos adta elő megjegyzéseit, nemkülönben Nyir-Lugos, Bél­iek és Sámson községek részéről ki lett jelentve, hogy e községek érdeke az eredeti terv fenntartását, azt kí­vánja, hogy az eredeti terv szerint Mihálydiban, a ter­vezett helyen teljes rakodó állomás legyen. Miután Balkány község 15 ezer holdat tevő hatá­rából nehány ezer hold a Perked, melynek vasúti állo­mása N.- Kálló, a határ másik igen nagy része az Aba puszta, a melynek egy része á közeli téglási állomást használja, Aba legnagyobb része pedig állomást nyer és igen közel Ny.-Adonyban, a 15 ezer holdból 5—6 ezer hold terület marad, melynek érdeke kívánatossá tenné a vasút 8—10 kilométerrel! meghosszabbítását, eigörbi- tését s igy az összes érdekeltekre nézve elvonását. Lehetetlennek tartjuk, hogy vállalkozók és a ma­gas kormány Mihálydi, Gelse, Ny.-Lugos, Béltek, Encsencs összesen mintegy 34 ezer kát. hold terület, és az ezzel arányban álló népesség érdekét mellőzze s az engedé­lyezett tervezetet 5—6 kát. hold érdekéért változtassa. Éhez járul még, hogy Máté-Szalka mellett az Ecsedi láp szabályozásával 100 ezeren felüli ősi föld adatik át az ekének, a földmivelésnek, ez óriási terület termelésének nagy része búza és tengeri, a termékek piacza nem Nyíregyháza, hanem inkább Debreczen és Budapest, e 100 ezer hold termésének útját 8 — 10 kilométerrel meghosszabbítani, szállítási költségét maga­sabbra emelni, a Balkány által szóbelileg felajánlott 50 ezer írtért — a mely összegből vállalkozó a meghosz- szabbitandó vonal igen kis részét építhetné fel helyes calculussal — alig fogja. Egyébiránt értesülésünk szerint Balkány községe gyűlést sem tartott az 50 ezer frt felajánlása tárgyában, s miután ehez a Perkedi és Abai birtokosság a tartandó gyűlésen aligha hozzá járul — az egész ajánlat az, a mikor még egyetlen község sem tett ilyet, s arra még fel sem hivatott, olybá tűnt fel, hogy ezáltal a többi érdekeltek nagyobb áldozatra kényszerittessenek, a mi arra kell hogy indítsa a községeket, hogy ha az engedélyezett vonal az 50 ezer forintért elvonatnék — a vállalat segélyezéséről teljesen lemondjanak. Megvallom, helyén valónak tartottam volna ha e kérdésnél, a megye részéről jelen levő államépitészeti főmérnök felszólal s előadja, hogy a mint az köztudo­mású dolog, a Debreczen, Nyir-Bátor, Vásáros-naményi útvonal nemcsak a megyei úthálózatba van felvéve, sőt talán hadászati szempontból is fontossággal bir, igy ennek kiépítése vagy megyei vagy állami teendő — oly teendő, mit végezni kell, s csak úgy végezhető, ha ezen a vonalon épül fel a vasút; — e felszólalás a vitát hamar bezárta volna, igy ezt, a miniszteri biztosnak kelle tenni, azzal, hogy a Balkányi kérelmet felveszi jegyző­könyvbe, de ő annak tárgyalásába kiküldetése határát át nem léphetvén, nem bocsátkozhalik — mit ezután folytatni nem engedve, végezte tulajdonképeni teendőjét, a közigazgatási bejárást, melynek eredménye szerint Mihálydi község nyerne állomást a tervezett helyen, a község keleti ol­dalán, ez állomást használnák Gelse-Szalmad, a közeli Sza­koly és Nyirlugos, Nyir-Béltek, és miulán e vidéken 2 szesz­gyár működik s állandó hizlalással foglalkozik, kérvényezte- tetett, hogy a mihálydi állomás marharakodó helylyel bővíttessék; megállóhely adatott Gelse-Szalmadnak. A küldöttség ezzel végezte munkálatát, s Bal- kányba utazott Gencsy Béla ur által ebédre hivatvatván, — további teendőit 17-én Nyir-Bátorban teljesítendő. Tudósításomat azzal végzem, miként biztosan hisszük, hogy vármegyénk az építendő vasút létrejöttét anyagi támogatásával éppen olyan mértékben fogja elő­segíteni, mint tette azt a megyének más vidékein; hi­szen majdnem télszázad alatt százezreket fizetett e vidék közmunka, majd útadó czimén és e százezrekből egyet­len krajczárt vissza nem kapott, egy talpalatnyi terü­leten utat, vagy csak útjavítást sem nyert. Tudjuk mi azt, hogy sokak nézete szerint erős megyei központot kell teremteni, igy sokan vannak, kik minden oly vasutat, mely nem a központba vezet, helytelenítenek, támogatásban nem örömest részesítenek; elismerjük, hogy a Bátorból Debreczenbe vezető vasút Nyíregyháza érdekeit nem mozdítja elő, azonban azok, kik a megye virágzásának egyetlen módját nem a köz­pontosítás rendszereiben látjuk, valamint néni helye­seljük azt, hogy az állam a főváros érdeke mellett a vidék érdekeit háttérbe szorítja, megyénkben sem tartjuk e példát követendőnek és ha nem teszünk is előnyire a megyei központnak, de tesszük azt megyénk egy másik, egy történelmi nevezetességű ősi magyar városáért, Nyír- Bátorért, hol ipar, kereskedelem, mezőgazdaság terén örvendve látj uk a fejlődés minden lehetőségének feltételeit, és az a vidék, melyen az építendő vasút átvonul, szabolcs­megyei terület, lakosai Szabolcsmegye fiai — ha e vi­dék, ha e lakosság érdekében teszünk — megyei érdeket mozdítunk elő — úgy, hogy én teljesen hiszem, hogy a mikor arról van szó, hogy e vidék érdekeiért a megye is hozza meg áldozatát, sőt csak is arról lesz szó, hogy amit e vidék félszázad alatt közlekedési czélra fizetett, ugyan e czélra a fizetett nagy összegből juttasson, vármegyénk vezetői, ügyeinek intézői nem lesznek elfogultak — s igazságtalanok. X—Y,

Next

/
Oldalképek
Tartalom