Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
.,JN Y í It V t O fc K-* 3 teaen ebből kifolyólag a gyermekeknek az állam által leendő neveltetését és tauittat.is.it követeli; s ezen olraélet egészen reá vall Plátóra, a ki az embert sem több, sem kevesebonek nem minősítette mint: kétlábú tollatlan állatnak. A római Grachusok, a kiknek már több mint egy félezredéves dicsőség és sikerteljes római történeti múlt volt a hátuk mögött, s a kik az embert már társadalom alkotásra és fenntartásra alkalmasnak találták, a szoczializ- mus elméletét már másként értelmezték és alkalmazták: bele vegyítettek meglehetős erős adagban agrár szoczializmust, — (lex agraria), egy kis soczialdemocratiát — (lex frumentaria), és kitörölték a szemét egy egész osztálynak az esküdtszékek (quaestiones perpeluae) behozatalával. • ügy Morus Tamás a lG-ik század elején tiltakozik a „Nagy-birtok“ képződése ellen, s ugyanekkor egy pór lázadás alakjában akar Magyarországon érvényesülni az agrár szoczia- lizmus egy fennhéjázó őrült vezetése alatt. Később egy nagy elme; Jean Jaques itousspau veti meg alapját „Contrat social“- jában a modern szoczializinusnak, melynek ez idő szerinti legkiválóbb apostola — Marx, nem támadja meg ugyan közvetlen a tulajdont, családot és a fennálló társadalmi rendet, — de mellfjzbetőnek tartja a vallást, megtámadja csaknem minden téren a modern államszervezetet s igy közvetve ő is ugyanazon czél felé törekszik. Mabár elfogadott tudományos elmélet szerint a szoczializmus, — a szocziál demokratán, az agrár szoczialismus és coinmunisuius egymástól külömböző irányokat jelentenek, — végelemzésben a fentemlitettek. — valamint s'.ámos, — azoknál kissebb nagyobb kaliberű reformátorok bár eltérő' módon, mindannyian egy czél felé törekedtek: a fennálló állami, társadalmi és valláserkölcsi rend felbontása felé, csaknem mindannyian azonban törvényes úton- és törvényes eszközökkel. És ime a 19-ik század utolsó s Magyaror- szágállamifeunállásáuak millenáriséveibeu keletkezik bazánkbanegy mozgalom,amely a fenntériu- tett categoriák egyikének sem hasonmása, még csak nem is utánzása, hanem egy nevetséges torzszülött keletkezésében és minden nyilvá- nulásában; amelynek bölcsőjét nem ringatta a nemzeti múlt, amelynek gyermek korát és fejlődését uem kísérhette tigyelemmel, amelynek nagykorúságát nem isinerheli el és követeléseit nem teljesítheti a létfeltételeiben megtámadott társadalom. Ezen társadalom nem engedheti azt meg, hogy ezen törvénytelen ágyból született, csak keresztényi kötelességből keresztvízre tartott s a lelenczházból megszökött idétlen gyerköcz nagyra uójjón, s annál kevésbbé, hogy magát a legalitás dicsfényével vegye körül, — uem engedheti meg azt, hogy azon veszélyes tényezők, melyek a mozgalmat előidézték, még tovább folytathassák akna munkájukat, — s nem azt, — hogy ezeknek áldozatává és martalékává váljék magú a félrevezetett tudatlan nép Mert hát mióta — Rousseau szerint — az első ember, ki az első négyszög öl földet körül hautolta, azt mondá, hogy „Ez az enyém“, és akadt olyan bolond, aki azt neki el is hitte — egész Rousseanig magáig, ki azt tartotta, hogy a föld senkié, — a gyümölcs pedig mindenkié, — mióta egyszóval vagyon és igy vagyon- külómbség van, — mindég akadtak elégületlen rendbontó ideologok s ezeknek miuJég akadtak hívói a nélkül, hogy ezek programmja valaha távolról is érvényesült volna, — sót ellenkezőleg, — anélkül, hogy a megtorlást, a visszaesést kikerülhették volna. E sors érné az alföldi és szabolcsmegyei socialismuat, és annak gyámoltalan követőit is, ha ezen törvényellenes rendbontó mozgalomnak eleje nem vétetnék. Nézzük csak mi is az az alföldi és szabulcs- megyei socialismus, — van-é annak letjoga, miből és miért keletkezhetett az az alföldöu és náluuk Szabolcsinegyében van-é a kettő között valamely oki összefüggés, — s ha ezen kérdéseket megvilágítottuk, kísértsük meg reá mutatni az ezen kóros áramlattal szembeu követendő eljárásra, s a szükséges rögtönös megtorló és enyhítő, valamint a bajt alapjában gyógyító intézkedésekre. Szocőiiili/.mus a vármegyében. i. A szoczialiemus és a községi jegyzők. Mindazok az üdvös ideák s kezdeményezések között, amelyek akár nyilvánosságra voltak száuvák, akár pedig magán körben merültek a felszínre a szoczializ mus fenyegető terjeszkedésének meggátlásár.i — egy sem ér aunyit s üdvös eredmény elére.ie tekiutetébeu nem is oly kiba'ö fontosságú, mint a folyó havi közgyűlés azon felirata a miuiszterbez, melynek czélja a községi jegyzőt hivatásának, tulsjdouképmii rendeltetésének visszaadni s őt állása, viszonyai, helyzete ügye lembe véte.e mellett nem ezerféle hatóságiéi jövő ezer féle ukázókuak végrehajtójává sülyeszteui, de igenis a népnek atyjává, Ujjúiban felvilágositójává, ferde felfogásában világosságot hintő, szükségben segélyt, bajban lauáciot osztogató hivatalos közeggé emelni fel. . . . Ezt czélozza az említett felirat azáltal, hogy a jegyző'Ól elkiváoja vétetni az adóügyeket, melyeknek elvégzése hivatalos óráinak háromnegyed részét veszi igénybe s szószoros értelemben, a fentebb részletezett munkakör mellett, igazi községi jegyzővé lenni ól. Parancsolja egyrészt a hivataloskodás terének ilynemű szabályozását a méltáuyosoág, a nagy n, ősödé.si s már már elviselhetetlen teher megosztását illetőleg, másrészt pedig az erkölcsi alapou is uyugvó logica. Mert hisz miként lehetne bizalommal a nép a jegyző iránt, amikor uamc ak az előbbi, de még az intelligens osztály is azon előítéletnek hódol, hogy az egyre súlyosbodó köztelkeknek okozója, kivetője, vegrehujtatója a jegyző? Hogy tudná iiépboldogitó törekvéseit érvényesíteni ő, mikor az egyik keze áldást osztogat, a másikkal pedig — bár nagyon is indokolatlan s egyoldalú felfogása szerint a publicumuak — kénytelen reáruházott eddigi tiszténél fogva visszavenni azt, amit adott? Sehogysem. E soruk Írója a „Nylrvidök“ 1895. augusztus 11-iki számában közölt vezérczikkebeu következőleg nyilvánította a közigazgatási reform felől nézetét: Altiról kell megindului a segítő mozgalomnak; önnél, bol u közigazgatás jó menetében rejlő kincset megszerezni óhajtják, ahonnét a kezdeményezéssel a vízbe vetett ko szelesebb hullámgy űrUket idéz elő, mert a kar erősebb; ahol a szó érleimét ha kifejezik, felsőbb s illetékes helyen az süket fülekre nem talál. ^kjUtrvényhatéságok hivatottak a purifikáció nehéz miiokájábau most már az eszmét megadni. Maradjon autonómig, legyen államosítás: mindkettő másodrangu kérdés, olyau csak, amit az előbb megalkotandó reformnak jellege, annak életbelépte után felmerülő körűi tnények tehetnek megodaDdóvá. Reform kell uekünk, egyetlen egy reform egyelőre a mostani rendszer kere- ■ ebeu s akkor addig, míg a többi akut szükséglet hiányai pótolhatók, — a községi administratióusk rendes zavartalan menete, sőt fejlődése biztosittatik. S e reform megteremtésénél nagyobbszerü átalakításra nincs szükség, nincsen vlami systema felforgató ideákra, logkevesbbé pádig siláuy terinókepességü — auquettek fura megállapodásainak eredményére: magukat túl ueui élő paragrapbusok 0-öuére. Ctak a dolgok melyébe való beletekintés, csak az illetékes érdekelt jegyzői kar meghallgatása, csak az 6 panaszaik megszlvlelése kívánatos feltétleu s akkor nagyobb ráz- kódtatásdk nélkül a jegyző vissza lesi adva hivatásának, a közigazgatási teendők elvégzésének azzal, hogy a.- adómunkálatok teljesen élvonalnak hatásköréből » a viszonyostág nagyon természetes logikai nexusa kapcsán rá bízatnak ezek ama tényezőkre, akiknek való beszámolás felülbírálása úgy is majd annyi leendőt ró reájuk, mintha az iiyyeket teljesen maguk végeznék! Akadály ulncs, megteremtését illetőleg a szervezésnek, mert mindössze alig pár százezer forintról van szó s ez összeg onnét csak előkerül, ahounét fedezetet nyer sok kevésbbé hasznot hajtó, kevésbbé indokolt, gyakrau személyes favorentiáknak szolgáló kiadásaazál lumháztarlásnak! . . Szabolcsvármegye törvényhatósága mindig az elsők között volt, hí vitális érdekeinek megvédése került szóba s mindig tudott a társtörvéuyhatóságnál körirataiuak pártolást szerezni. Azért — auűlkül, hogy részletesebb fejtegetésekbe bocsátkoznánk — egyszerűen a fenti megoldási alaphoz — minden más, egyelőre nélkülözhető újítástól eltekintőleg — ragaszkodva, kérjük ott a kezdeményezés megtételét, egy bizottság kiküldésével, jegyzői egyletünk e tekintetben való meghallgatását a csupán a fenti kérdésen nyugvó megoldási módozatuak a többi vármegyék pártfogásába való ajánlá-At. Ha a czél — amiut ezt nem hihetjük — elérhetetlen is, megyénk megtette kötelességét: ha pedig sza vaiuak sikere leend, Ben Akiba megfordulhat sírjában, mert hisz az ő axiómája: .semmi sem uj a uap alatt* — megczáfolást uyervén, a községi közigazgatás képe nem lesz miserabilitcr a régi! . . . Az idea tehát uem uj a fentebbiekből kitetszóleg, de mindazonáltal érdeme Szabolcsvármegyo törvényhatóságának, hogy a helyzet magaslatára emelkedve, a gyógyirt s védekezési legbalhatósabb szert a szoczializ- mus kinövései elleu: a jegyzők megkötött kezének feloldását a mostani, egyúttal pedig a községi közigazgatás rendezését hosszú időkre kihatólag s a modern állami élet fejlődési pruczeszusáuak igényeihez képes a kilátásba helyezett reformálás küszöbén eszközöltetni igyekezett. Bár ue lenne kiáltó bzó a pusztában feliratának hatalmas tenorja .................. Vá rjuuk, de addig is adózzunk elismeréssel szokunk, akik a felirat előkészítésében, szerkesztésében s elfogadtatásában maguknak munkát kértek. Az ibrányi nép szava. A „Nyírvidék“ 1897. deczember 19-iki számában két megyei felirat van közzétéve, melyet a nagyméltr.ságu belügyminisztériumhoz részint tanács és felvilágosítás, részint két elem alakjában nyújt Szabolcsvármegye. Egyszerű eszünkkel mi nem akarjuk ezen feliratokat birálgatni. De midőn a sZoczializinus terjedésének okait keresve azon következtetéshez jut a tekintetes vármegye, hogy ez onnan van, mert nincs a népink tanácsadója, igazsága van, de bocsánatot kérünk, a mi nézetünk szerint csak félig van igaz.a. Midőn pedig a jegyzői kar helyett annak adóügyi munkája vezetésére más hivatalnok beállítására gondol, ha azt véli, hogy ez által a jegyzői kart a nép testvérévé, atyjává lelkiismeretesebb, jobb akaratú tanácsadójává teheti, mi úgy gondoljuk hogy alaposan csalódik. Mert akik azután ilyenek lennének most is ilyenok. Akik pedig most nem barátai a népnek, hanem talán jövedelmük szaporítása végeit a nép ellenséges indulatit zsarnokaival tartanak, — azok: Tekintetes vármegye! szép napikra, mikor eg)UU olvastuk Marlittot? Akkor tauultam msbát ismerni, tiszteiül. — Miért? Talán mert a maga alteregojat láttam u kis Ueideprinzesaiu kedves alakjában, talán mert a maga I uye azt a derült ártatlau világot tükrözte vissza, amit abban a regéuy ben megszerettem, talán — — taláu mert miudeu férfi, aki magát megismerné, azt mondaná, hogy egy ritka szép lelkű angyalt ismert meg — Miiidji csak. találna álarezot az én számomra is «bbau a reményben? — No hát maga azzal az atyáskodó modorával, scrupolosus f-jtegetéaeivel elég jól beillett volua Claudius uruak. Csak a kék pápasrein hiányzott hozzá. — De édes Istenem, miköze van Marlittuak a maga lépéseihez? — Azonnal. LVja írónké, maga nem p-ycbolog. Ugy-e Claudius ur titkolt, erős nemes szeovedeiylvel szereli a kis Priozessiut? —-------éuuekem ubbau a re gényben nincs hasonmásom. Az a fényes kis varrótű csak megsiklott valahogy a a rőzsás ujjou egy kis vércsepp piroslott. — Megszürta az ujját? Fáj? Nekem is fájnak, nagyou fájnak ezek a szavak A telkembe nyilainak Na hímezzen most Iréuke! Nagyon komoly dolgokat akarok mondaui leltet, hogy újra tnegsrüruá ezt a kis ujjacskát. És újra kezébe vette a keskeny kezicskét, gyöngéden megsimogatta. — Irénke engedte, még selymes szempilláit is lecsukta, s a lecsukott szemhéjak úgy remegtek . . . Egy peteznyi szüuet állott be. — Iréuke,— kezdte Tivadar, — mondjon engem hiúnak, elbizakodounak, vagy bár minek, en érzem hogy ón több vagyok magáuak mint más, hogy maga szeret engem. Igaz? A pillák félig felemelkedtek, a kebel gyorsau bul lámzott. Valami megzsibbadt kifejezés honolt az urezon, boldogságból és fájdalomból összeszőve. A levelek közt uem csapott át egy p irányt szellő, hugy a kipirult arezot lehú'se, hogy a virágok észbontó, szerelmes illa tát elvigye, míg susogó, szenvedélyes hangon lihegte: „Szeretem Tivadar, nagyon szeretem!“ s a szókefürtös fej, a bíboros arczu lassan, erőtlenül lehanyatlott. A perczek tűntek, peretek teltek, s egyszerre csak két könycsepp villogott a szőke fürtök közt. — Honnan kerültek oda? A leány olyan lass,n emelte fel aroiát. Munnros volt a tekiulete. A fiú alig birt belek qtui a szóba. _ Ettől féltem Íren, Irén! Miért kellett uekünk ak kor találkoznunk, mikor egyikünk már elvesztette a szivét ? II,neji elcsuklott. Össze kellett erejét szedni, hogy íolytathsssa. _ Ez a sejtelem tette az én lépteimet határozatlanokká. At én látogatásaim nem előuyósek magára nézve. A világ szerei ké: nevet ■ gyütl emlegetni. B - Csássou meg, hibás öuző voltain. Ke restem 'árvaságát, mert bodognak, gondtalannak éreztem magamat közéleben. Mikor kínzón. gyö'Art a szerelem, melynek tárgyát lelkem a tér és az idő slra tagán átrepülve szárnyszegre, eltikkadva találba'ta fel, idejöttem üdülni, kutatni, hogy büe i leány, magasztos. isteni e-zme-e a leány, va„y köd pára és buborék? A míg* lénye volt nekem a biztatás, a szerelmembe vetett hit, az éu jövendő Qdvöin záloga. Mivel engesztelhetem ki, mivel adhatna jelet a hálának? . . . Fogadja el kezemet, birátságomat. Elfogadj«? Üh fogadja el! Az én barátságon ue n a számiam foszlánya lesi, hanem mély, változatlan érzelem. — Oh! maga jó fiú Nem a maga hibája, hogy én szép álmaimat, ábráudjaimat vesztettem. Ügy-e nem haragszik, hogy olyau uagyon mezteu szeretni? A „jó fiú* bámulva nézett a bálvány atezra. Ez az a hajkos Irénke, a kiben senki aem sejtett volna ennyi lelki erőt? — Édes Irén, megengedi, bog.v megc-ókoljam a kezét ? A halvány Irénke odanyujtotta az ajkait. Azok is halványak voltak. — Első s utolsó. Nagy halottam vao. Szerelmet temetek. Nagy kincset talaltaui. Barátságot Lötök . . . A két ajk össze forrt. A leány selymes pillái újra lezárultak. A két arczról négy könycsepp gördült lassan le. Egyikök sem szólt arról, hogy a izáradt ajkakat négy egybeolvadt könycsepp nedvesítette meg Irén újra a hímző ráma elé Olt. Most ó volt a felolvasó: S . . . O f calllaf..k vaiyook mik s|)alti kergetik S D-n f.«|uk lubuea egymást beérői, óim Ét bid-g bdileuSl, torröao, fagy kivan, így boltiunk, epedttok ál egész életen — Lttja barátom, egy felóra előtt még nem hittem e sorokban, szólt szomorú moiolylval. Ob mondja „Minek is van a azív, a a szívben szerelem?* Az öreg Pongor beszólt az erkélyajtóo: — Anyjukom. készítsétek ki or Qnnep'őmet: a gyerekek nagyon „Osvzebarátkoztak*. Valami lesz! He be! Likzi, de milyen! Adta gyerekei! Italla /.slgmond
