Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-02 / 1. szám

„IV Y í B V t D É K-‘

Fölhívás előfizetésre.

XVIII-dik évfolyamát fejezte be a „Nyírvidék* a letűnt évvel s a XIX-diket nyitja meg a, számmal, mely első az uj esztendőben.

Kínálkozó alkalom ez nekünk, hogy kifejezzük mély köszőnetünket a vármegye és székvárosa: Nyíregyháza közönségének azért a támogatásért, amely lehetővé fette, hogy a „Nyírvidék“ Magyarország egyik legnagyobb hetilapjává növekedett.

Vármegyénk ésyyárosunk közönsége, melynek érdeklődését ez alkalommal lapunkra ismét fölhívjuk, idáig is a kellő figyelembe részesítette a közélet nyilvánosságának a „Nyírvidék“ áltat való hű, elfogulatlan és megbízható közvetítését, és amennyiben és amikor erre szükség volt, annak általa való biztosítását.

A vármegye és Nyíregyháza város közdolgainak és társadalmi közéletének minden jelentősebb kérdése megírva, fölfejtve .és megbeszélve vo t a múltban és lesz ezután is a „Nyírvidéki1-ben, s lapunk ezután is és még fokozottabb “mértékben igyekezni fog megfelelni azon igényeknek is, melyeket olvasó közönségünk a vármegyénket, és székvárosunkat érdeklő s itt történő események lehetőleg teljes közlésével és közvetítésével velünk szemben jbgosan támaszthat.

Annak is tizenhárom esztendeje már, hogy a „Nyírvidék“ hivatalos közlönye a vármegyének ; és e viszony és azok a kötelezettségek, melyeknek teljesítése a vármegyéhez való e viszonyunkból következik: kifejezést nyerve a „Nyírvidékinek hétről-hétre megjelenő számaiban — bizonyára egyik jogos alapul szolgálnak arra, hogy vármegyénk és székvárosunk minden egyes tényezőjét, azok figyelmét és érdeklődését fölhívjuk a „Nyírvidékire és kérjük, hogy lapunkat továbbra is szives támogatásukban részesíteni kegyeskedjenek.

Lapunk előfizetési ára, a vidéki lapok megszokott terjedelmét kétszeresen is felülmúló nagysága és bőséges tartalma daczára is, marad a régi. Nevezetesen:

Egész évre...................4 írt.

4 Fél évre ....... 2 „

Negyed évre .... I „

, Tanító és községi jegyző uraknak féláron küldjük a lapot.

Kérjük a közönség szives támogatását.

Tisztelettel:

Iuczédy Lajos, Jóba Elek,

felelős szerkesztő. kiadó-tulajdonos.

Utkérdés a vármegyén.*)

[de s tova tíz évnél is több ideje már — a „Nyirvidék“ szerkesztője a megmondhatója — hogy mindenféle közdolgok feszegetésével untatom ennek a lapnak a t. közönségét. írói tevékenységemet ez az újság dajkálta sok-sok bosszú éveken át, de most első Ízben fordult csak elő az, hogy Szabolcsvármegye közönségének mozdulatlan közélete reagált az én felszólalásomra, most első izbeD fordult elő az, hogy a vármegyei bizottsági tagok közül legalább egy is érdemesnek tartotta foglalkozni az általam megpendített eszmével. Ez magában véve oly eredmény, a mely engem teljesen kielégít és csak örülni tudok azon, hogy oly szakszerű kritika követte czikkemet e lap nasabjain, a

*) Előre ia jelezhetjük, hogy e csikkre Kállay András 'egközeíebb válaszolni fog.

minővel azt Kállay András b. tag ur fejtegetései tárgyává tette

Sok dolog van, a miben véle határozottan egyet értek s a sok között a leglényegesebb kétségkívül az, hogy úthálózatunk kiépítése elodázhntlan és elvitázhatlanul égetően sürgős dolog És azzal, a midőn én jelezni akartam, hogy ez a czél miként volna elérhető, egyáltalán nem törekedtem arra, hogy valami újat mondjak — mert kérdés, hogy ha ilyet proponálni tudtam volna is, többet ért volua-é ez a bizonytalan kisérlet, a már másutt hasznosnak és czéliráuyosnak tudott eszközöknél? — nem vágyakoztam arra sem, hogy a kezdemé uyezés érdemét a magam számlájára akarjam felírni, mert jól tudóin —- s habár jóhiszemü- leg tévesen — de tényleg jeleztem is, hogy az engem nem illet meg: én csak azért emeltem fel, tisztán a közérdek szempontja által vezéreltetve szavamat, hogy — és ebben bizonyára Kállay András t. bizottsági tagtársam is vélem egyet ért — az a 250 — 300 ezer frt készpénz, a mely a vármegye útadó pénztárában takaréki-könyvecskék ruházata a'akjában csendesen szendereg: ne a Wertbeim-kasszábau csücsüljön, hanem igenis feküdjék ott az utak sarában, a hol lennie tényleges rendeltetése is.

A kivitel módozataira nézve is felemlítettem egy nehány — más vármegyékben már régóta elfogadott és sikerrel is keresztül vitt módozatot, — felemlítettem azt, hogy a meglévő, az útadó alapban stagnáló készpénz első sorban, inásod sorban egy annak terhére előnyös feltételek mellett felvehető kölcsön és végül az állam részéről kilométerenkiut nyújtandó segély felhasználásával közutaiuk műszaki kiépítésénél hatalmas lépést tehetnénk előre.

Hogy akár az egyik, akár a másik mód minő feltételek mellett és mily alakban vitessék keresztül: arra én kellő adatok hiányában ki nein terjeszkedtem és csak örülök fajta, hogy Kállay András szakszerű fejtegetéseivel a kérdés iíjcd részét is megvilágositotta. Örülök azért, mert épen az ő czikkéből győződtem meg arról, hogy az a javaslat — amelynek mind a ketten hívei vagyunk —egy kis jóakarattal és utána járással kétségen kívül keresztül vihető. — És meg vagyok győződve a felől, hogy ez a kérdés elaludni nem fog, hanem a legközelebbi megye-gyűlésen a megvalósulás stádiumába lép. — Azt hiszem, ebben Kállay András t bizottsági tagtársam is igazat ad nekem.

Hanem fejtegetéseinek azzal a részével, a melyben az úthálózat mikénti kiépítését vázolta Kállay András: semmi esetre sem érthetek egyet. — () ugyanis azt tartja czéliráuyosnak, hogy parczellánkint, itt is, ott is — a hol rossz az ut — épitessék ki egy-egy darab kőut: én pedig azt tartom, hogy a hol legfontosabb érdekei a közönségnek ezt megkövetelik, teljesen kiépített rendszeres műszaki utakat létesítsen a vármegye közönsége.

Hogy műszaki szempontból minő hibás rendszer az, a mit Kállay András jónak tart,

azt hiszem ő maga is nagyon jól tudja. Először is az előállítás kétszer oly drága, másodszor pedig a fenntartás így sokkal több pénzbe kerül. És a közlekedés szempontjából is sokkal kevesebbet ér az ilyen ut, mint egy rendszeresen kiépített műszaki ut. — Jól tudora én, hogy ezt csak kényszer-helyzetből teszik, mert a teljes egészben való kiépítésre ninbs pénz és elősmerem, hogy erre is szükség van: de szerintem nem első sorban és nem csak ily irányban kell felhasználni a vármegye útadó alapját: hanem akként, hogy olyau úthálózatok teremtessenek, a melyek a vármegye nagy közönségének egyrészt, a vármegye központjának érdekeit is másrészt emel]ék és kielégítsék.

És az állam csak ily útvonalak kiépítéséhez fog hozzájárulni segély Ível. Ahoz, hogy Búj felé, vagy Oros, vagy Király telek, vagy Halász felé kitöltsenek egy kátyút, ahoz az állam nem ad és nem is adhat egy garast sem, hanem igenis, ha a megye oly útvonalakat teremt, a melyek közforgalmi szempontból vármegyei és állami érdeket is képviselnek, ahoz hozzá kell jáiulnia, a mint azt megtette tényleg a szomszédos vármeg3’ékbeu is.

[ly nagy fontosságú útvonalnak tekintem én első sorbaű a Záhony-Kis-Várda—Nyir- Bogdány —Nyíregyháza—Uj fehér t > útvonalat, a mely útvonal össze kötné úthálózatunkat egy hatalmas forgalmú vidékkel mindenfelől; ily nagy fontosságúnak tartom a nyíregyháza— nyir-bátori utat; ilyennek tartom a nyíregyháza—balsai utat. Szóval mind meganuyi úttestet, a melyek kiépítésénél, mig egyrészt állami segélyre is számíthatunk, addig másrészt a vármegye közönségének érdekei is hatalmas mérvben lennének kielégítve. P. o nyíregyháza—bőgd nyi útvonal egy teljesen elhagyatott vasút nélküli homok pátriát ölelue fel Sényő, Levelek, Apagy, Ibrony stb. felől; valóban egy oly vidéket, a melynek létkérdés, hogy Nyíregyházára jó utón járhasson. — És ép ily nagy fontosságú útvonalak a többi, általam említettek is, a melyeknek kiépítését én elsö- reudü szükségességnek és elodázhatlan kötelességnek tekintem.

Szerintem ez a helyes utpolitika és csak nagyon kis részét útadó jövedelmeinknek szabad oly iráuyban felhasználnunk a minő alakban azt Kállay András szükségesnek látja.

Ez az én véleményem; az illetékes fórum döntse el, hogy melyik a czélszerübb?! Döntse akár jobbra, akár halra, bizonyára megnyugszom a megye közönségének akaratában. Csak az a fő, hogy akár igy, akár úgy, de döntse el és tegyünk valamit! És azt hiszem, hogy ez a kívánságom kétségen Kívül jogos, épen a,, közérdek szempontjából! Mczössy Béla.

Sjnbolcsviíriuegyei szoczializinus.

I.

Az ó-kor hírneves Írójának Platónak, a szoczializmusról felállított elméletét ismerjük, a ki „Állam“ nevű művében a magán tulajdon eltörlését, az asszony közösségét és természe— Hiszen tény, hogy egy kicsit össze akarta zavarni a bizalom, meg a bizalmatlanság igen tisztelt fogalmait, de abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy eclatáus példáját adhatom annak, hogy a bizalmat gyengédségével túl bagyta bennem fejlődni. E i ugyanis bízom abban, hogy egy kérdésemre, melyre pedig gondolkozási időt sem adok, azonnal és ószintén meg fog felelni. Igeu, Irénke?

— A kérdés?

Tivadar kezei közé vette a leány kezét és merően belenézett azokba a kerekre nyilt fényes szemekbe, melyek kérdően csüggtek arczán, aztán csaknem susogva mond a:

— Miről ábrándozott?

A leány arczán kicsinylő mosoly vonult végig, mig igy szólt :

— Hit kár volt ennek a kérdésnek olyan nagy ostentátiót csinálni. Megérdemelné ugyan, hogy ezt a kérdését válasz nélkül hagyjam, de megakarom mutatni, hozy bizalom dolgában tulteszek magán. Ttri, mert leány létemre szemébe merem mondani, hogy magáréi gondolkoztam. Igen, hát mondtam már, hogy csak gondolkoztam. Maga már otthon bizonyosan végig olvasta regényünket s engem hagyott a befejezésért a kiváncsi Ságtól gyötrődni.

Tivadar észrevette, hogy az utolsó mondat csak alkalomszerű toldalék, de nem szólt, csak könnyedén Meresztette a kis kezet, mig válaszolt.

— Köszönöm Irénke, hogy olyan baszontalanságra is pizarol gondolataiból egy-kettőt, mint az én személyem. A legnagyobb megtiszteltetésnek tartom, mivel leány férfit illethet s elmondhatnám azt a komplimentet, hogy nyilatkozatával boldoggá tett, ha . . . De még sem jól tette. Tudja e, hogy nagyon érdemetlen személlyel foglalkozott? Ugy-e még emlékszik azokra a

A vékony kis kéz az övé után nyúlt s mig delejes érintése megremegtette a vasmarkot, a szemekből egy szemrehányó sugár lopódzott ki, a mit a fülctengő k'cznj talán palástolni akart.

— Ha, hí! Hanem most igazán megijesztett. Tűi, tudja e? Mikor a Czili cziczám lesettenkedik a kertbe, aztán a kerek kis okos fejét azokkal a nagy zöld szemei vei bekukkantja a lugas levelei közt, akkor is mindig megijedek. Mióta van magáuak ilyen czicza természete? Magának nem volt az szokása.

— Mikor az én Piri kanári madaram bágyadtau röppen a madár hintára s piczi fekete szemeivel hosszau elnéz a kalitka sodronyai közt, akkor én mindig arra gondolok, hogy az a kis madár most ábrándozik, akkor én mindig lábujjhegyen járok hogy meg ne riasszam. Mióta vau magának írónké ilyen madártermészete? Magának nem volt az szokása.

— No, Tizi! No hallja! Magában egy Aesopui veszett el.

— És magában egy Aesopusuó.

— De annyit szabad a saját mentségemre meg jegyeznem, hogy én nem is ábrándoztam, c-ak... csak ... elgondolkoztam.

— És én sem settenkedtem —• ugy-e nem — csak tétováztam.

— Tétovázott? Tétovázott? H.t-ba-ba! IUenem, milyeu terhes is lehet magának az élet, ha már a lépé sei is oly nagy gondot okozuak szegény fejéuek, hogy tétováznia kell! Szegény fiú!

— No várjon egy cseppet Irénke. Phylosopháljunk egy kicsit. — Ligyen szabad kons'a'áluom, hogy nem helyén szarét. Mart lássa, az élet boldogsága, v.igy boldogtalansága függ attól, hogy mik'T lépünk? Egy meggondolatlan lépés hány élet boldogságát dúlta már fel? És az emberek, még a goaoszak is, emelt fővel

járnak, nem nézik, hogy botorkáznak, bukdácsolnak ők, de annál hajlandóbbak mások lépteit bírálni. — Nem gondolná, hogy ily kis faluban hányán vannak, akiknek egyéb dolguk nincs, mint számon tartani azokat a lépéseimet, melyek ebbe a kis lugasba vezetnek?

— S maga ezen a tkérnáu tépelődve jött ide? Ez nagyon hízelgő rám nézve.

— Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy ép ez a théma foglalkoztatott, midőn akaratlanul megijesztettem. — Irénke, éreznie kell, hogy én nem akarhatok magának rosszat; megfogja becsülni tudni bennem az őszinteséget?

— Nagyon. De csak nem szándékozik állva mondani el azt az egész fejezetet, a mit ludom is én honnan — talán Aristoteles aethikájáből tanult be? Foglaljon helyet. —III megígéri, hogy jó kis fiú lesz és nyugtot hagy a híjamba tűzött rózsának, ide mellém is leülhet.

— A „jó kis fiú“ köszöni a kegyességet, bár nem tudja van e joga ott helyet foglalni.

— Mondja c-ak Tivi, mi lelte magát, hogy egyszerre ilyen pedáns lett. Máskor nem jutott eszébe ezt a jogi kérdést feszegetni. Én már egészen természetesnek tartottam, hogy ha ellátogat hozzánk, helyet, foglal, előkeriti Mariit tot, felolvas nekem és a szebb rész- részleteknél ásit.

A parányi kezek meg nem álltak. Annak az Ámor- kának a kihimzése ugyan sürgős lehetett.

—- Ugyancsak rosszul tette, hogy mindezt megengedte nekem. Mrrt hát ezek a kiváltságok igeu alkalmasak valami fölösleges bizalmasság kifejlesztésére.

—- S maga persze ügyvédnek készül és nem óhajtja senki bizalmát, de nem is juttat abból a drága portékából senkinek.