Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

,.N Y I B V I D É li" Út-kérdés a megyén. — Második közlemény. — Minden gyermek tudja, de a kétkedő tegyen kísérletet — tartsa szorosan egymáshoz simuló ujjait közvetlenül egy elegendő fénynyel égő gyertya elé, — s látni fogja a húsnak vérpiros szinét, látni fogja egészen jól kivehető körvonalakban a hús között levő csontokat és véredényeket: a „Röntgen sugarak" tehát legalább is nem valami meglepő felfedezés. — A villamosságnak hangtovábbító képességét észlelhette, a távirda-dróton pihenő fecske és minden vasúti bakter: a telefon csak ügyes alkalmazása, a bakter és fecske e tapasztalatainak. Ahhoz'is kétely fér, hogy Amerikát Columbus fedezte volna fel, — hiszen ezelőtt 2000 évvel is hallottak már emberek TransOceániáról mesélni; az pedig már bizonyos, hogy a puskaport nem Schwarcz B. fedezte fel . . . stb. Egyszóval igazán beválik azon régi közmondás: nincs újság e világon. Igazságot, de nem újságot mondott tehát dr. Mezőssy Béla is, amidőn azt tartja, hogy az út-adót nem tőkésítés czéljából fizetik be a honpolgárok, hanem azért, hogy az út-épitésre használtassék fel. Újságnak azért nem válik be, mivel a közigazgatási bizottság számos üléseiben hangzott el ugyanezen észrevétel s én magam már 1892-ben figyelmeztettem a t. hat. közgyűlést ezen veszélyes kór-tünetre. Hanem eltekintve ezen nehézmény elvi jogosultságától, — ha valahol, ugy itt mutatkozik tátongó űr a gondolat ós a tett, az elhatározás és a végrehajtás között. Sok itt a baj nagyon. — Az első és alapbaj az 1890. évi I. törvényczikk számos nehézkes, késleltető s gyors javítást igénylő rendelkezése, aminek nem egy izben volt az a következménye, hogy a közig bizottságban előkészített, közhirré tett, esetleg megfelebbezett, ennek folytán felterjesztett, a felsőbb hatóságtól leérkezett, az állandó választmány által véleménynyel ellátott s így a t. hat. közgyűlés elé került — ismét kihirdetett, esetleg ujanuan megfelebbezett két évre szóló közúti költségelőirányzat, a miniszter által egy év után lett helyben — — uem hagyva. Ez egy ; a többi akadályok uem kevésbbé figyelemre-méltók. Hát nézzük csak: p. o. kikből állotta mi közutaink kiépítésével és gondozásával megbízott áll. építészeti hivatal, még ezelőtt egynehány évvel? — Tudjuk; egy kir. fő- és egy királyi mérnökből és egy írnokból; egy ilyen szűk-számu hivataltól követeltük mi az előirányzatban felvett törv. hat. utak kiépítését, s az összes, már kiépített utak gondozását s fenntartását akkor, amidőn e hivatal más. állami, sőt más megyék közúti természetű teendőinek végzésével is meg volt bizva, csaknem folytonosan! Én nem tagadom, hogy a kir. áll. építészeti hivatalt nem egyszer kértem fokozott tevékenységre, de bizony meg voltam én arról győződve hogy az adott viszonyok között, e hivatalnak megfelelő eredményt felmutatnia nem lehetett. Most már 2—3 év óta a kir. építészeti hivatal személyi létszáma növekedvén, s miután az úti biztosok hatásköre s a központhoz való viszonya czélszerüen rendeztetett, a királyi főmérnök — nagyon helyesen — a szakmájába vágó ügyek előadásával megbízatott, megyénk útüg\e a régen óhajtott jobb korszak küszöbét már tettleg átlépte, amit a legutóbbi két év eredménye — mely idő alatt több út adatott ki vállalatba és építtetett ki, mint azelőtt 4 év alatt — fényesen igazol. Nem csatlakozhatom tehát dr. Mezőssy Béla bizotts. tagnak azon nézetéhez, mint ha Szabolcsvármegye közönsége s annak képviseletében vármegyénk alispánja még most is folytatná az általa kifogásolt „zsugori útügyi politikát." Ami már most a tárgyalt közlemény azon részét illeti, melyben czikkíró egy nagyobb, a közúti alap terhére felveendő kölcsön eszméjével foglalkozik, — s ezen, a közig, bizottságban már régebben felvetett eszmét, a közigazgatási lomtárba kerültek közzé sorolja — hát fe! keli világosítanom czikkezőt, hogy e feltevésben nagyon téved. Az évszám nem határoz, de én úgy emlékszem, hogy ezen — hasonlóul nem uj — eszmét én vetettem fel a közigazgatási bizottságnak egyik, 1894-ben tartott ülésében; s miután számos megyebizottsági taggal folytatott szóbeli tárgyalások során arról győződtem meg, hogy az eszme megvalósítása ellenzésre találni uem igen fog, — uem sokára ezután egy törv. hat. közgyüléseu tettem meg e tárgyban a formális indítványt, amely indítványom egyhangúlag elfogadtatván, anuak tárgyalásra alkalmas előkészítésével, az alispán elnöklete alatt, egy számos tagu küldöttség bízatott meg Igaz, hogy e küldöttség megbízatásának még eddig eleget nem tett, de kétségtelen dolog az is, hogy annak, részint a Miniszternek figyelemreméltó észrevételei, részint pedig azon — az alispán által időről-időre bejelentett — döntő indok miatt nem tehetett eleget, hogy ezen idő alatt merült fel a törv. hat. utak rendezésének s az úthálózat vég-megállapitásának szüksége. Most már, amint értesülök, ezzel is rendben volnánk ; a jövő ószi közgyűlésen, amely hivatott lesz 1899- és 1900-ra a közúti előirányzatot megállapítani, módjában lesz a közönségnek e tárgyban raár érdemileg is határozhatni, ha azt ugyan egyáltalán szükségesnek fogja tartani. Mert hát sok bibéje van ennek a kérdésnek, amiről többet e lap jövő számában. Kállay András. Ismét a gabonauzsoráról. Még aratás elölt, a „Nyirvidék"-ben két czikk jelent meg, melyben a megye intézői figyelmeztetve lettek, a kisvárdai két járásban duló gabona uzsorára. El — Szentséged most már pápa és utolszor hallotta életében az igazpágot. Beatrix grófné azonban ennek a kardinálisnak soha hirét sem hallotta, s valami ü;:yes mentségnek talán hitelt adott volna. De a grófnak semmi ügyes mentség sem jutott eszébe. — Ez a gyönyörű karperecz, — viszonzá élesen Beatrix. Hat soliatire van benne gyöngy foglalásban. A ki ezt viselte, vagy nagyon gazdagnak kell lennie, vagy — nagyon szépnek! — Talán miudakettő, — viszonzá a gróf, ki kezdte visszanyerni nyugalmát. — De hogy jött ide'í — Azt szeretném én Í3 tudni. — Nos, éu holnap ilyenkorra megtudom önnek mondani, — viszonzá a grófné elvesztve türelmét és zsebébe rejté az ékszert. II. Ez a biztatás a grófnak nem volt nagyon ínyére, azonban uem veszté el bátorságát, abba a mondásba helyezvén reményét: „a ki időt nyer, az mindent nyer"; s a következő nap nagyobb figyelmet tanúsított neje iránt és (.yengédebb volt, mint rendesen. Alig hagyta őt egyedül, folytonosan oldala mellett maradt, tudni akarván, mit fog az művelni a kí

1 űzött huszonuégy óra alatt. Beatrix látszólag nem tett semmit, s a gróf kevéssel az ebéd előtt elhagyta a házat, mondván, hogy nemsokára visszajön, uevetve, diadalmas mosolylyal távozva neje szalonjából és nem sejtve, hogy a szomszéd selymes, aranyos boudoirban egy ifjú várakozik a grófnéra, egyike az ő legjobb barátainak. Beatrix férje távozta után a boudoirba sietett. — Sokáig várakoztattam Marczell? — kérdé, kezét kecsesen nyújtván neki, ki azt hévvel vonta ajkához. — Abban a reményben, hogy látni fogom, a várakozás rövidnek tetszett. — Oq évek óta állítja, hogy vonzódik hozzám, — mondá, helyet intve és helyet foglalva Beatrix, és azt, bogy bármily perczben életét adná értem. — Mi és mindörökké ismétlem azt, — viszonzá lelkesülten az ifju. — Most itt az alkalom Csekélyebbet kérek, mint élete. Csak egy szót: egy női nevet. Semmi egyebet, sammi felvilágosítást, de ha ezt a nevet megmondja nekem, nagyon háládatos leszek. — Nem értem giófné, — És én alig magyarázhatom meg kívánságomat. Ouuek azt ki kell találn a. Vagy majd megpróbálom . . . Emlékszik mit mondtam, mit válaszoltam önnek mindig, ha szerelméről akart velem beszélni? — Hogy felejtsem el, s gondoljak arra, hogy férjes nő az, a kit szeretek. — Mit jelentett ez? — Hogy kötelességeit nem akarja megszegni. — Helyesen értelmezte szavaimat. Nemde azt sohasem mondtam, hogy ha szabad volnék, uem viszouoznám érzelmeit. — Hála Istennek — soha. — Ezt nem is fogom mondani. Ma kevésbbé mint valaha. Az igaz szerelemnek, a kitartásnak, az odaadás nak jutalma a bizalom. — Ismét nem értem. — És én ismét nem sok magyarázatot adhatok, csak azt kérdem öntől, lehet-e azt szeretnünk, a kiben nem bízhatunk? — Alig. — Tegnap este páholyomban ezt a gyönyörű kar pertczet találtam? — Ezt a karpereczet? — Hat kő van benue, hat remek solitaire. Alkal m siut mindegyiknek egy külön kis csinos története volt mondva, hogy a szegény parasztgazda mily potom áron adta el búzáját, gabonáját. Termés nem lévén, a gabona ára 8 frtra, a buza ára 11 — 12 frtra szökött lel, és mert ily körülmények között szállításról szó sem lehet, a kir. biróságok kénytelenek lesxnek a törvény rideg betűjéhez rakaszkodni, és az eladó parasztgazdákat, a szállítás teljesítésére kötelezni, vagyis a kisgazdák a mai magas árfolyamot lesznek kénytelenek megfizetni. A jóslat beteljesült, az uzsorások, a szipolyok, halomszámra adják be a kereseteket, és a kir. járásbíróság jobb meggyőződése ellenére, kénytelen marasztaló Ítéleteket hozni. Az ítéletek még nem értek meg annyira, hogy a végrehajtás elrendelhető lenne. A nép még mindig azon reményben él, hogy nincs baj, melyet csak akkor fog érezni, midőn a végrehajtó elárverezi ingóit, midőn elveszik csekély toldecskéjét, házát és ezzel kidobják mindenéből, belekergetvén őt a vigan dőzslő socialismus karjaiba. Csatolok egy szerződési mintát, melynek alapján fosztogatják ki a népet. Ezen szerződés szerint eladó az eladott termény árát egészben és hiánytalanul felvette. Ez f. évi január hó 18-án történt, és akkor a szerződés szerint az eladott 4 m.-mázsa szára/, egészséges, tisztán rostált Kís-Várdába beszállított gabonáért, a vevő kereskedő 15 frt 00 krt fizetett. Most pedig követeli a 4 m.-mázsa gabona szállítását, vagy annak 32 frtnyi folyó árát ráadásul még vagy 20 frt perköltségeket, mely a végrehajtás vcgbelejezésekor bizonyosan 50 frt lesz. A magyar kir. igazságügyuiiniszter űr, mint már becses lapja is emiitette, az 1883. évi 25. t.-cz. 10-ik §-a alapján hivatalból elrendelte a vizsgálatot. — Közel C00 embert kell kihallgatni, és mig a vizsgálat befejezve, a kir. törvényszék határozatot hoz, újra el fog múlni egy aratás, addig pedig, a végrehajló, a dob, elvégezte kötelességét. Szomorú auspiciumok ezek ugyebár; és mentség alig lehetséges, mert a folyamatban levő banvizsgálat a polgári per végrehajtását nem akadályozza. Az uzsorások fel is használják a kedvező alkalmat. Grosz Ignátz, Fried Mór, az uzsorások ezen főmatadorai által indított perek légiói foglalkoztatják a bíróságot és néhány schneidig ügyvédet. Utánam az özönvíz, gondolja magában, lehet hogy nekik van igaza, a mostani sajátságos társadalmi életben. Társadalmi élet! elvesztette ez egészen jelentőségét, hiszen Grosz Ignátz, a gabona uzsorások ezen legfélelmetesebb alakja, kinek ti évvel ezelőtt alig volt meg betevő falatja, ma 30,000 frtnak ura. A hitközségnek oszlopos tagja, a kisvárdai kereskedelmi körnek pénztárosa, mint ilyen a választmánynak is tagja, és így hivatva van a jelentkező tagok becsülete, jelleme felett bírálatot mondani, pedig annak kellene történni, hogy ily illustris kör megvetése visszalökje őt, a jól megérdemeinelt semmiségbe. Igazán mosolyogni kell a tudósok és országboldogitók azon fejtörésén, hogy mi neveli nagyra a sociálismust. Jöjjenek el Kis-Vardába és vidékére, és láthatják, hogy miként születik a szocialismus. A gabona uzsora annak nemző atya. A kormánybölcseség eddigi receptjei, a közigazgatás tompa fegyverei lomtárba valóknak bizonyulnak. Milyen félelmetes lesz ez majd akkor, ha a folyamatban levő perek folytán megperdül a dob, és a most még jámbor parasztgazda földönfutóvá lesz. Ellent fog állani, egyszerű gondolkozásával nem lesz képes felfogni, hogy egynehány lelketlen ember miatt, miért kell neki azon házat elhagyni, melyben nagyatya bölcsejét ringatták. Jönni fog a csendőr, mert röndnek muszáj lenni, fegyverét fogja használni, lesz egy néhány agyonlőtt ember, és a socialismus egész elfajultságában, felelősségre vonja a törvényt, a rendet és a vak társadalmat, de a Grosz Ignátzok, a Fried Mórok et tanti quanti, markukba fognak nevetni, mert ők jól laktak a leszedett tejfellel. Jól ismerem Kis-Várdát és vidékét, képtelenségnek tartottam, hogy itt a socialismus fejét felüthesse, ma van, a mit ön bizonynyal éppen olyan jól tud, mint kívülem mindenki Budapesten. — Biz'ositom. grófné . . . — Jól van. Ön nem akarja elvállalni Péter apostol szerepét. Ne is tegye. Én nem is vagyok kíváncsi a részletekre, hisz körülbelől eltaláltam mindent. Csak egy név . hiányzik még a történet keretéből. Ezt a nevet kell tudnom. Ezt a nevet kell önnek nekem megmondani. — Eay nevet? — Emlékszik arra a hires mondásra: „Egy királyságot egy lóért", nos, én mást mondok önnek. Vagy nem mondok semmit. Csak arra kérem, tudassa velem azt a nevet. —• Marczell megittasult a pillantástól, a mely e szavakat kisérte, perez alatt a grófné lábainál volt és lázas hévvel ejté ki a nevet: Beatrix! — Nem ezt, — mondá türelmetlenül a grófné, Nem az én nevemet akarom hallani. Arra még van idő. ha majd azt a másikat megtudtam. Most tudja, mit kívánok öntől . . . És lehajolt a térdeplőhöz, fUr.ös hajára tette kezét, forró lehellete illatának tüze az ifju arczát érinté és az nem volt elég erős e csábitásnak ellentállni, akarata, taláu határozata ellenére kiröppent ajkán ei a szó: „Lujza." A grófné diadalmas mosolylyal tekintett reá. Ilyen gyöngék a férfiak. — gondolá. Mind egy-egy divatos Péter apostol ! — Keljen fel, Marczell. Ma nincs időnk többet beszélni. Hat óra, ferjem azonnal itthon lesz. — Mikor láthatom? — Legközelebb. — Várom hívását, — m ndá türelmetlen hévvel az ifju s a legnagyobb reményekkel telve hagyta el az illatos boudoirt. III. Jenő gróf virágos kedvben érkezett haza és ült az ebédhez. A fenyegető huszonnégy órából már csak kettő hiányozott. Hogy fogja majd kinevetni Bíatrixet Folytatása az I. mellékleten