Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-10-03 / 40. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1

897, 4Q-ik számához. mi nemzetünknek szólt, bejárva azóta az egész világot; és — a nagygyá és hatalmassá tett főváros, a mi vérünkből és áldozatainkkal született metropolis érhette meg csak az időknek azt a káprázatos változását, hogy királyi szó által szobrot emelnek nemzeti küzdelmeink hőseinek. * * * Az a nézőpont, amelyen át nézve, mi mindég egy tágasabb perspektíva határai között Ítéltük meg Nyíregyháza város közdolgait, ez alkalo mmal is kötelességszerűen figyelmeztet arra, hogy a központi város képviselő testű letének legutóbbi tényeivel foglalkozzunk. A vármegyei székhely közdolgai iránt a vármegye közönségének kötelessége érdeklődni. Mert, a viszonyok természetes fejlődéséül fogadván el azt a tényt, hogy Nyíregyháza a vármegye egész kulturális és gazdasági életének központja lett, ebből a tényből a székhely közdolgai iránt való érdeklődésnek és ez érdekeltségből következő és a törvényben is megállapított ellenőrzés kötelezettségének teljesítése is következik. Nyíregyházán a közdolgok vitele a legabnormisabb képet mutatja. Ha nem is képez törvénysértést, de minden esetre bizonyítéka a kuszált viszonyoknak, hogy a hat évre szóló tisztújítás a székvárosban szervezkedési szabályrendelet megalkotása nélkül történt meg, és anélkül, hogy a város képviselő-testülete, a régi szervezeti szabályzat ideiglenes fentartására a provizoriurnot. legalább a forma kedveért határozatilag kimondotta volna. Hát hiszen — a tenger Fiume mellett csendes — lényegtelen dolog lehet az mindazok előtt, akik az autonómikus jogok értéke felől sohasem gondolkoztak. Ám,amik ebből a rendetlenségből (mondjuk ennek) Nyíregyházán következtek, talán még is csak elég nyomatékosan figyelmeztetnek minden város-atyát, hogy jó lett volna megtartani a törvényt Van egy határozata a képviselő testületnek (a legtiszteletre méltóbb helyről keletkezett), hogy a restaurált tisztikar az uj szervezkedési szabályzatban megállapított fizetések élvezetére jogosult. Anno quondam Mikor lesz abból az uj szervezkedési javaslatból jóváhagyott szabályrendelet'! Azon az uton. ahogy nevetségesen naiv furfauggal belementek, hogy t. i. a tisztviselői fizetések megállapítására (emelésére) vonatkozó részét külön választva tárgyalták és elfogadták — nem lesz belőle semmi. Olyan lehetetlénség, hogy a törvényhatóság elfogadjon és jóváhagyjon, egy nagy város egész adminisztrációját szervező szabályrendeletből egy ki szakított paragrafust, hogy megállapítva ezzel — az egyes tiszti állások munka-körére vonatkozó résznek (egyebet nem említve) meghatározása nélkül, a javadalmazásokat: na Dénes bácsinak nagyon jó kedve támadt a kis leány mellett. Fogta szépen a kacsóit s szépeu megcsókolta elébb egyiket, azu'ái a másikat. Irén pedig a legkomolyabban szólt oda: — Hit az ajkam? — Az uem számit . . ?! Dénes bácsi nem volt rest . . . — Hanem fogadjon el Dénes bácsi tőlem egy jó tanácsot. — Hallgatlak piczinyein. — Tudom, hogy Dénes bácsi évek ó'a uera volt Halmágyiéknál. Azóta uagyot fordult náluk » világ. Szegény Gyuszi bácsi holt süket; hát hajót akar, csak kiáltson nagyokat. — Oh, szegény barátom. Egyéb iránt köszönöm édes kis húgom a jó tanácsot, ennek alkalomadtán jó v hasznát veszem. Irén összeharapta ajkait. Hanem még valami főtt a fejébe. Szeretett volna a Natus ideáljáról is tudni egyet-mást. — Nézze csak Dénes bácsi én ajánlanék magának valami jobb pártit és inkább magához valót, mint Halmágyi Natáliát! Vajda Dénes ezt gondolta : ,Ejnye ez a kis leáuy egy eszme vár! Nagyon kedves gyermek . . .!" Ü3 azért kíváncsiságot nem mutatva, tréfásan megjegyzé: — Táu csak nem magadat . . .? — Mit gondol?! Isten ments'! Síkkal jobban szeretem a bácsit, mintsem magam becses személyével tegyem boldogtalanná . . . E mellett ugy csillogott, ugy ragyogott az a két fekete szem, hogy vetzelyes volt bele nézni. — Oh, te napsugár! tört ki Dénes, látva a jóakaró malicziában a tökéletes gúnyt, mely a teljes nagy világi hölgy ajkáról sem h'ngzik jobban, mikor imádójától szabadulni akar. — Igen, igen — sietett mondókájával Iiéu. — Van ott egy csinos özvegyasszony . . . már ez csakugyan vakmerő föltételezése annak, hogy a vármegye Nyíregyháza város közdolgaival egyáltalában nem törődik. Dehogy nem törődik ! A vármegyei közgyűlésnek, a mikor ez ügyel foglalkoz nia alkalma lesz. a székváros közdolgaival összefüggő közös érdekei védelmében nem csak meg kell semmisítenie ezt a határozatot, de alapos oktatást is kell adnia a székváros képviselő testületének az iránt, hogy az autonomikus jogok gyakorlásának ez a módja és utja — ha az opportunitási szempontok azt igazolni látszanak is, lehetetlen és — veszedelmes ! Hogy lehetetlen, azt egy szervezkedési szabályrendelet jelentőségével szemben (még ha nem is egy rendezett tanácsú város berendezkedéséről lenne szó) több magyarázattal nem is keli megokolni. De, hogy veszedelmes is, mutatja a követvetkezés. Az a következése a dolgok rendjének, tudniillik Nyíregyháza város képviselő testülete — e sleudrián viszonyokból született alakulásának, hogy — értik, akik a viszonyokat ismerik — a székváros képviselő testületében a tengeri törés, meg krumpli szedés elfoglaltságának ürügyét használták föl az erőszakolt tárgyalás és határozat hozatal elhalasztásának megokolására. A törvényhatóságink e szotnoru jelenségek meglátása elől nem szabad elzárkóznia. Nem is fog! Kell, hogy alaposan beleuyutjou a székváros zöld asztalának a viszonyaiba. A tisztviselői állások javadalmazásának a méltányos megállapítása e szerencsétlen rendszer mellett meglut—jó időre — el vau halasztva, Epeu ezért és ezzel összefüggő sok más autonomikus érdekek megvédelmezéseért. — amire mi a városi képviselő testületet ma képtelennek tartjuk — belé kell szólania ezekbe a dolgokba szigorú szóval, erélyesen — hogy megszűntesse a taktikázást s lehetetlenné tegye a nagyszájú demagógiát — — — a vármegyének. Mélyen és alaposan ! A kisvárdai milleniiuni emlék felavatása. Nincs újhold, nincs ünnep, és mi még is ünnepelünk. Egy rabbi. Kovács István törvényhatósági bizottsági tag és megyei kiküldött, kitűnően alkalmazott idézete ismétlésével teszek tudósítói köteleségemnek eleget, midőn ezred éves fennállásának alkalmából, a kisvárdai ódon várrom falába illesztett emléktála felavatásával .egybekötött ünnepély lefolyásáról írok tudósítást. Igazi, mélyen érzett ünnepe volt szeptember J9-án Kisvárda és vidékének. Lobogó diszt öltöttek a házak, ünneplő sokasság tolongott a város utczáin. Nem a kicsinyes kíváncsiság, nem a bámészkodás vagya tükröződött le az arczokon. hanem a magyar népet oly szépen jellemző komolyság, mely tudatában van annak, hogy a mai nap nem üres formalitás, hanem oly történeti esemény ünneplése, mely hála imára fakasztja a legridegebb keblet, hogy a magyarok jóságos Istene, immár 1000 évet enged tanúskodni arról, hogy vérren szerzett drága hazánk miénk maradt a mai napig. — Ugyan ne boszants már. — Lenkeiné . . . — A huszár anyji?! Ahá! ezt akartam tudni, ha ismeri-e . . .? — gondolá Irén. — Igen . . . — De ez márnem járja Irén! Nekem azt a félszemű, sáuta banyát ajánlani . . .! Még anyósnak sem kéne . . .! — Van leánya?! — Oh te rossz vér! Mindjárt erre gondolsz . . . Nincs biz' a', csak az egy fia . . . — De az csinos ám . . .! — Mondta Irén oly öntudatosan, mintha ő ismerné legjobban. — Na az a uyápicz szőke ... 0 yan mint egy — hering . . . — Ugyan, ugyan! Akkor nem volna huszár! — Jó, akinek jó . . . 0 yan hórihorgas, nem látszik ki jó belőle . . . A kocsi megált a csinos úrasági lak kapuja előtt. A verandán ott várta barátnőjét az életvidor szép szőke leáuy: Htlmágyi Natália. Megvolt lepetve, mikor Vajdát meglátta. Meg ismerte a fénykép után, mi ott lógott a pipa íróasztalán. — Nézd Nitus! Az uion leltein egy — gavallért . . .! Aztán észrevétlenül oda súgott a leáuyuak: — Mulattasd egy kicsit .. .! Nagyon rosz ember .. . E'.zel ő magába betauczolt az elószobíba, hol egy csapat kisebb-nagyobb gyermek szökött elé, kiket ó sietett egy-két csókkal kielégíteni. Hilmágyiue lent járt valahol a konyhán, de ott vo t Hilmágyi. Iréu összevissza csókolta. — Vendéget is hoztam. Az uton szedtem fel: eltörött a kocsija. Épen ide inda t, képzelje Gyuszi bácsi: — Leánynézóbe indult Vajda Dénes . . . — Vajda Dines ?! hol van ... ? — Röktön jön ... D: szegény D 'nes bácsinak egy igen nagy baja vau . . . — Mi ... mi az ? A megállapított programmhoz képest, az összes iskolák novendekei, a díszben kivonult tűzoltók, ipartestület s iparos ifjúság a Flórián-téren gyülekeztek. — Font 10 orakor megindult a menet a várba, harangzugas es a Rákóczy induló hangjai mellett vonultak az iskolás-gyermekek és a már emiitett testületek, utána belathatlan tömegben a város és vidékének szine-java, mindnyáján ünnepi öltönyben és hangulatban. Kiérve a várba, szemben az emléktáblával egy emelvényen helyet foglalt a főispán úr őméltósága, Mikecz János alispán, Kovács István ünnepi szónok, idősb, groi Vay Adam, mindnyájan tündöklő díszmagyarban, es végül Harsanyi Menyhért, mint közbirtokossági megbízott. az emelvény közvetlen közelében, díszes hölgykoszorú, a varos és vidék intelligentiája és végre a nep beláthatlan sokasága. Az iskolás gyermekek öszesege, körülbelől 1000 gyermek ajkairól (elhangzott szózat eléneklése után, melyet a közönség fedetlen fővel hallgatott végig, főtisztelendő Berthóty Benjámin róm. kath. lelkész, mélyen erzett es szónoki hévvel előadott, hazafias motívumokkal telt fohásza után, Nagy tiszteletű Somogyt József ref. lelkész gyönyörű, az ünnep komolyságát es jelentőséget ékes szavakkal tolmácsolo imája, majd pedig főtisztelendő Rosenbaun rabbi klasszikus magyar nyelven tartott, lelkes hangon előadott aldása következett. A felekezetek lelkészei ritka egyértelműséggel a béke, egyetértés a haza szeretetre intettek, köteles tisztelettel és alatvalói hódolattal emlékeztek meg, a legjóságosabb i és legalkotHiányosabb magyar királyról is. Lélekemelő momentum volt ez, és a hatás annál mélyebb, mert inig a diszes ünneplő közönség lelke előtt Bocskay, Tököly hajdúi robogtak el, Rákóczy Ferenc/.. „pro libertás" feliratú zászlói lobogtak, hálás kegyelettel kellett gondolni apostoli királyunkra I. Ferencz Józsefre is, ki a mult szabadság hőseinek szobrot emelni parancsol, és ezzel mint a tavaszi napsugár a termő földre, ujabb hajtásra fakasztja hazaszeretetünket, mely ezer éves küzdelmünk tiszta leszűrődése. Mély csendben nyitotta meg ezután Mikecz János alispán ur az ünnepélyt. Messze elhangzó érczes hangon adott kifejezést annak, hogy nem csak a megye törvényhatóságának parancsából, de szive sugalalának is engedve szívesen jött el ezen ünnepélyre. Az alispán megnyitó beszédét itt közöljük: ' Mélyen tisztelt közönség! Méltóságos főispán úr! Szabolcsvárniegye közönségének képviseletében és megbízása folytán midőn e helyet elfoglalom, őszintén szívélyesen üdvözlöm Önöket. E feladat, melynek teljesítése végett ide zarándokoltunk, mindnyájunk előtt ismeretes ugyan, s bár e mai ünnepélyünk valódi czélját és nagy fontosságát is, törvényhatóságunknak e végett felkért tisztelt szónoka fogja i bővebben megismertetni velünk: annyit azonban még is szükségesnek tartok jelezni, hogy a honfoglalás ezer éves évfordulójának ünneplése alkalmáDÓi, törvényhatóságunk által telt intézkedések között rendeltetett el az is, hogy e sok évszázadot letűnni látott, sok sok nemzedék örömének és bánatának, hazafiúi keservének és dicsőségének szemtanújaként szerepelt, most roskatag falak, ezen omlatag romok, melyek hajdan ékes termeiből törvényhatóságunk is több évtizeden át kormányoztatott, a hála és kegyelet jeléül, emléktáblával jelöltessenek meg. Az emlék íme készen áll s mi a végből jelentünk meg itt, hogy azt ünnepélyesen avassuk fel, a törvényhatóság egyik ereklyéjévé. Újólag és szívélyesen üdvözlöm azért Önöket mélyen liszle l közönség, s a törvényhatóság ezen ünnepélyét megnyitom. Kovács István úr, a vár egész történetét felölelő, nagy történelmi tudással, szabatosan előadott beszédet tartott ezután. Elejétől végig lebilincselte a hallgatóság figyelmét, tiszta, világos nyelven tette közkincscsé a han— Süket uagyon. Egész közelről kell hozzá szólni s akkor is jó hangon . . . — Szegény Dénes! Igazán Kár . . . Dénés jött befelé, Halmágyi torkaszakadtából kiáltott elé: — Hozott Isten, barátom! Vajda azt gondolta, nagyon erőt véve rajta a süketség, mert ó nem hall, azért beszél ily hangosan; szánakozva tekintett rá s szintén hatalmas, minden racíc-olástól ment erőteljes hangon viszonzá a szives köszönést. Irén nevetett nagyon a kivonta magával Matust a harmadik szobába, de még ide is elhallatszott az iszonyú kilabálás, mi a leggyöngédebb figyelem volt mindkét részrő.! — Te Irénke, mit ordítoznak oly iszonytató módon odabenn ? — Hahaha! Ez ugyan jó gyógyszer! Akartam, hogy Vajda tökéletesen kigyógyuljon utálatos rac«csolásából ... — Te Irénke, újra törőd valamin a fejed! — Persze. Nem akarom, hogy legjobb barátnőm férji olyan nyegle gavallér legyen 35 éve daczára. — Mit beszélsz? — Majd megtudsz mindent, én ugyan alaposan felboszantottam, azt mondva, kogy 50 körül jár; pedig jól tudom, hogy tényleg csak 35 éves és előkelő, gazdag . . . — DJ hát mi közöm ehez . , . — Hm. Jó, jó ... — És Irén győzelmesem mosolygott, jól tudta, hogy Vajda bir azon eszköszel, mivel a leány szivét magához hóditsa. Natus p ?dig férjhez adó leáuy; — ahol többen vannak e minőségben a háznál, ott a leánynak minél előbb czélhoz kell ju'ni . . . Hanem egy kis ideális dolgokról is hadd szóljon a fáma . . . — Natus édes, mikor jön el Lenkei . . .? — Ah! Lenkei? Ma este eljön . . .