Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-26 / 39. szám

I. Melléklet a „nTyírvidék" 1897. 39-ik számához. Ezen határozatnak foganatosításakor nem maradhatott ki a vajai kastély sem, nem csak falainak több évszázad viharait átélt régisége miait, nem csak azért, hogy ez tulajdonát képezte Vay Ádám hires kurucz generálisnak, s igy bizonyára nagy fontosságú események szintere volt, hanem és főleg azért is, mert a Rákóczy léle szabadság harcz szerencsétlen befejeztével a békekötés lehetővé tetelének tárgyalása végett e helyen találkoztak, az önzetlen hazaszeretet tiszta eszményképéül szolgálónagy fejedelem s a bécsi udvar teljhatalmú megbízottja, gr. Pálf'y János. Ennek az eseménynek politikai, társadalmi és közgazdasági következményeit a mai ünnepély tisztelt szónoka bizonyára előadni fogja, bizonyára meg fogja ismertetni velünk azon okokat, melyek ezen tisztes ősi házat a törvényhatóság kegyeletének tárgyáva emelték, s igy én ezeknek felsorolásától tartózkodom. Csuk azt kívánom bejelenteni, hogy ennek az eseménynek megörökítése végett határozta el a várm. közönsége ezen épületen az emléktábla behelyezését, s tűzte ki e mai napra az emléktábla ünnepélyes leleplezését. S midőn mai ünnepéljünk helyének tulajdonosát id. gróf Vuy Ádám ur <) nagyméltóságát, tisztelt családját, s a megjelent nagy közönséget őszinte szivelyességgel üdvözlöm, a törvényhatóság ünnepélyét megnyitom. A hatalmas éljenzés elhangzása után Bory Béla tartotta meg a lelkesedés kiáradó hangján igazán remek ünnepi beszédét, melyet — nem lévén módunkban hozzájuthatni — mély sajnálatunkra netn közölhetünk. Az ünnepi beszéd elhangzása s a zajos éljenzés lecsilapulta után Mikecz János alispán tartott, hatalmas ékesszólásával, beszédet, átadva az emléktáblát gondozás és megőrzés végett id. gróf Vay Ádámnak, mint a kastély tulajdonosának. Az alispán beszédét a következőkben közöljük: Mélyen tisztelt közönség! Ime a törvényhatóság által ezen épület homlokzatába illesztett emlék tábla lelepleztetett, előttünk van diszes külsejével, e valóban csinos mű, melynek valódi becsét és jelentőségét még is nem a megnyerő alak, nem a reá vésett szavak, haneinaz törekvés, az a szándék adja meg, hogy ennek létesítése által is kifejezni akarta törvényhatóságunk kegyeletét, háláját, irnádását és reményét, egy életelemét képező és világ mozgató nagy eszme: a szabadság iránt, mely eszme egyik legigazságosabb harczának egyik végjelenete épen e helyen folyt le. Igen tisztelt szónokunk eszmékben gazdag, történeti adatokkal indokolt beszédjéből megértettük ezen emlék táblának és e mai napnak nagy fontosságát. De az erre vonatkozó eseményeknek történeti hűséggel való előadása, s az emlék tábla neveinek átolvasása után szinte megütközéssel kell észre vennünk, hogy az ezen helynek tulajdonított történelmi jelentőség tekintetében az emlék táblán vésett felirat tartalma egy részében ellenkezik a valósággal. Köztudomásu történelmi tény ugyan is, hogy az u. n. szathmári békekötés feltételei véglegesen nem itt lett leltek megállapítva. Okát e vastag tévedésnek az ünnepélyesség e magasztos pillanatában nem keresem, de kötelességemnek tartom kifejezni azt a meggyőződésemet, hogy a felirat, mely nem csak a történelmi igazsággal, hanem épen azért a törvényhatóság intentiójával, méltóságával és komolyságával, ezeknek az idő barnította falaknak történelmi múltjával, a tulajdonos család hagyományaival, különösen az azon időkben vezér szerepet játszott Vay Ádám generális viselkedésével, tényeivel és hazafias felfogásával is ellentétben áll: igy nem maradhat. S ime nyilvánosan kötelezem magamat, megtenni a kezdeményező lépéseket, hogy a tévedés kiigazítására megtalálja az alkalmas tnodoL a törvényhatóság. Különben a lázas gyorsaság, tehát némileg elkerülhetlenül felületes ünnepély — Annyit mondok magának Crünkopf — szól bele az asszony is a diskúrsusba, — hogy ha nem akar mindjárt Blaukopf lenni, tüsteut hordja el innét magát. És villámló tekintettel méregette végiga nagy urat, jobb kezébeu a laskanyujtót szorongatva. Ezt a beszédet aztán már a jeles háziúr h megértette, hamarosan kereket oldott. Csak az udvaron szidta a bagázs népséget, a mely őt meg akarta gyilkolui. Kiss János nagy busau ismét a nyakába vette a várost és elkezdte nézegetni azokat a lakásokat, a melyek senkiuek sem kellettek, üresen maradtak. Azzal vigasz talta magát, hogy ha ezek közül sikerül egyet meg kapni, tavaszi,' nyugalma lesz, mert februárra uem lehet felmondani. Ment meudegélt hetedhét ország ellen; több kilc- ( méternyi utat tett minden délután. A félpinczétől 1 kezdve a negyedik emeletig miudeu lakást megnézett. Akadt is köztük megfelelelőre, de mikor a gyerek szóba jött, azon vette magát észre, hogy a házmester a másik lakás keresőhöz fordult, őt egy tekintetre sem méltatta tovább. Fáradságos utazásának 6-ik uapjáu egy kedvére való lakásra bukkant. Szép két napos nagy szoba hat u'czai ablakkal, valóságos termek. Szinte csudálkozott rajta, hogy maradhatott egy olyan szép és jutányos lakás ; üresen: noha a házmester ugv ajánlotta, ugy dicsérte, hogy majd le ment a könyökéről a bőr. Hamarosan meg is történt az egyezség; már éppen átakarta adni a foglalót, mikor holmi sötét pontok ötlöttek szemébe a falon, Jobban széjjel néz hát látja, hogy az egész lakás hemzseg a poloskától. — Ez a lakás nekem uem kell; ez tele van féreggel! — Nincs itt uramegy fii sem. Egy kicsit kopottas már a festés hanem azért jót állok a becsületemmel, hogy tiszta! — Ugyan hogy mondhat már ilyet, hiszen a falon a bőre. A volt lakó itt vadászott rájuk . . . rendezési munkának még egy kis, történelmi fontossággal nem biró, de hivatalos okmányban fordulván elő, még is el nem hallgatható tévedese kiigazítására is ki kell terjeszkednem, s erre kényszerit nem csak hivatalos kötelességem, mely leiadatommá teszi, hogy a törvényhatóság kormányzata közben kibocsátott hivatalos iratoknak, bár jelentéktelennek látszó tévedései is — alkalmas helyen és időben corigáltassanak; de azon őszinte tisztelet is, melylyel a vármegyénk törtenetében századok óta vezér szerepet játszott Vay család, különösen annak altalam, de mindnyájunk által szeretve és határtalanul tisztelt feje: id. gr. Vay Ádám Ő nagyméltósága iránt viseltetem. Azon felhívásban ugyanis, amelylyel a jegyzők utján tudomására kívántam hozni a bizottsági tagoknak, hogy a vajai emléktábla leleplezése alkalmával megjelenő bizottsági tagokat őnagyméltósága id. gróf Vay Ádám űr lesz kegyes vendégeiül fogadni, a következő kifejezés foglaltatott: „A Rákóczyak régi hires vajai kastélyán elhelyezett emléktábla leleplezési ünnepélyén resztvevő bizottsági tagokat ifj. gróf Vay Ádám úr őméltósága lesz kegyes vendégeiül fogadni." Méltóztassék megengedni, hogy ne untassam Önöket e tévedésnek különben igen egyszerű indokaival, de azt a történelmi igazság érdekében s a szándéktalan tévedés kiigazítása végett ki kell jelentenem, hogy ez a kastély soha sem volt a Rákóczyaké, de tulajdonát képezte a Vay családnak, nem csak a többször emiitett szabadság- harcz idejében, de már a XV. században Zsigmond király idejében is, s ki kell jelentenem, hogy az ezen üunepélyen megjelenő közönség vendég látására vonatkozó, köszönettel fogadolt szives meghívást, ifj. gr. Vay Ádám úr 6 méltósága, mint atyjának, szeretve tisztelt házigazdánk 0 kegyelmességének megbízottja és képviselője hozta tudomásomra. Mélyen tisztelt közönség! Kötelességemnek tartom őszinle köszönetemet kifejezni 0 nagyméltósága id. gr. Vay Ádám valóságos belső titkos tanácsos urnák, nem csak azon kegyességeéri, hogy ezen emlék táblát a tulajdonát kepező kastély falába elhelyezni engedte, hanem azért is, hogy a mint látni s érezni méltóztatnak, önzetlenül meg tett mindent, hogy e mai ünnepély a törvényhatóság tekintélyének s az ő uri háza méltóságának megfelelően folyjon le. És engemet eddigi előzékenysége és áldozat készsége ujabb kérelem előterjesztésére bátorít. A törvényhatóság képviseletében ugyanis arra kérem Ó nagyméltóságát, hogy ezen emlék táblát méltóztassék nagybecsű felügyelete és gondozása alá fogadni, s mert meg vagyok róla győződve, hogy Ő kegyelmessége, eddigi hazafias cselekedeteinek folytatásául, e kérelem teljesítését megtagadni nem fogja, ime át adom azt. Kinek is volna több jogezitne és nagyobb hivatása e gondviselés teljesítésére, mint Ő nagyméltóságának, ki törvényhatósági önkormányzati jogaink szeretetében, megvédésében, fejlesztésében, égő tűzoszlopként vezérünk, kinek egyik őse, jelentékeny részeben maga is csinálta azt a történetet, melyet ez emlék tábla megörökíteni akar, s ki a gondviselés kötelességét a leglelkiismeielesebben fogja teljesíteni, nem csak az emlékmű s ájtörvényhatóság iránti tiszteletet, de azon kegyelet folytán is, melylyel e tisztes épület iránt viseltetik, s mely épületben évszázadok óta láttak napvilágot tisztelt családjának nagy nevü ősei, hűséges, hasznos és szerető gyermekei e hazának és törvényhatóságnak. Vegye át azért Nagyméltóságod ezen emlék tábla felügyeletének gondjait és segítse meg a magasságos ég, hogy ennek viseléséhez legyen nagyméltóságodnak meg sok éveken át állandó egészsége és boldogsága, öröme e szeretett hazában és törvényhatóságban. Id. gróf Vay Ádám az ő ismeretes zengő hangján, szivet-lelket megmozgató ékes szólással, klaszszikus rövid— Kérem az légy. A gyermekek csapkodtak arra. Igen, el is felejettem kérdeui, vaunak e az urnák gyermekei? Egy ? Kettő ? — No van egy pár, hinem jó gyerekek. Egész nap iskolában vannak, meg X téren játszanak. C ak alusznak itthon. — És sokan vannak, talán hárman is? mi? -- Na nem éppen sokan, csak heten. A házmester sóbálványnyá maradt erre a kijelentésre. Alig tudott szóhoz jutni. Kiss János várta a hatást, a visszautasítást; hanem a házmester egy szót sem szólt, csak elkezdett szemlélődni s magában dünynyögni; — Hm! hm! Ki hitte volna! No lám, csakugyan, mintha poloska volna. A biz a poloska, most már tisztán látom. Kiss János válaszul műértőleg nézegette a poloska bőröket : — Talán Talán nem is poloska. UÍ.V látszik, — hogy csakugyan legyek voltak életükben Ni a szárnyak is látszauak. Csakugyan legyek voltak ! — Erre aztán a házmestert végkép elhagyta a türelme, megszólalt: — Hát biz azok poloskák. Most látom. Nem azért mondom, mintha el akarnám az urat riasztani, én szeretem a gyermekeket: hanem egy ilyen poloskás lakásban uincs nyugalom ! — De kérem, nézze csak, én ugy látom ezek itt legyeknek hullái. — Erre a dühbe jött a házmester torkaszakadtából kiáltotta : — Ha van szeme az urnák, hát látja, hogy poloskák! Az előbbi lakó is azért ment ki, mert nem birta tovább állani. Érti most már? — Értem. Csak azt nem értem; miért esküdözött maga becsületére, hogy a lakás nem poloskás? ségü beszéd kíséretében vette át — megőrzésre — vl emléktáblát. Az ali spán erre berekesztette az ünnepélyt aköv...kező beszéddel: Ő nagyméltóságának hazafias lelkesültségtől áthatott s épen azért lelkesítő szavai után, lehet e még nekem mondani valóm ? Ki fo gna. hogy jobban lásson, fényes nappal gyertyát gyújtani ? Azért én, midőn őszinte és mély kőzönetemet fejezem ki azon hazafias készségért melylyel Ő nagyméltósága a törvényhatóság, igénytelen szavaimmal tolmácsolt kérelmét teljesíteni kegyes volt, a mai ünnepelyt bezárom, s felkérem Önöket, hogy velem együtt kiáltsák, hogy éljen szeretett királyunk, éljen imádo'tt hazánk és törvényhatóságunk ! Deli 1 órakor a külön e czélra fölállított s fényesen díszített sátorban ünnepi ebédhez ült a mintegy 250 főnyi diszes közönség, mint id. gróf Vay Ádám őnagyméltóságának vendége. A banketten a Vay család jelen volt nőtagjai is résztvettek. Az első pohárköszöntőt id. gróf Vay Ádám mondotta a királyra és a királyi családra. Utána báró Feilitzsch Berthold főispán id. gróf Vay Ádámot köszöntötte fel. Gróf Vay Tibor a főispánt éltette, Mikecz János alispán pedig a Vay család nőtagjaiért ürítette poharát. Báró Vay Elemér borsodi főispán Szabolcsvármegye közönségét, Elek Dániel az alispánt éltette, gróf Vay Tibor az ünnepi szónok: Bory Bélára, báró Podmaniczky Géza a Vay családra mondottak pohárköszöntőt. A társaság, Benczy Gyula zenekarának remek muzsikája mellett — a késő esti órákig együtt maradt a fejedelmi bőséggel ellátolt asztaloknál. Nyirb átorb an. Szemptember 19. Másnap reggel az előtte való nap Vaján ünnepelt közönség, gyarapodva számban még többekkel, a nyírbátori ünnepélyen vett részt. Vármegyénk főispánját — Vajáról Nyírbátorba menet — a határnál diszes bandérium fogadta s kisérte Nyírbátorba, az ev. ref. ősi templomig, melynek falába az emléktábla beillesztve van s ahol az ünnepély végbemenendő volt. Az ünnepély itt isteni tisztelettel vette kezdetét. Azután Vay István főszolgabíró az alispán megbízásából, ki az ünnepélyen való részvételben akadályozva volt — ! megnyitotta az ünnepélyt. Szikszay József ügyvéd tartotta meg ezután magvas ünnepi beszédét, melyet egész terjedelmében itt közlünk: Méltóságos Főispán Űr! Mélyen tisztelt közönség! Szabolcsvármegye közönsége hazánk ezeréves fenállásának ünneplése alkalmából elhatározta, hogy a vármegye területén levő történelmileg nevezetesebb helyeket — köztük e templomot is — emlékkővel, illetve emléktáblával jelöli meg s nekem jutott a szerencse és megtisztelő bizalom, hogy ezen emléktáblának s átadása alkalmából rendezett ezen ünnepélynek jelentőségét méltassam. Hogy ezt tehessem, röviden s általánosságban egy történelmi visszapillantást kell vetnem e városnak és a Báthory fejedelmi családnak történelmére. E város ős-történelméből, — miután ezt bővebben úgy sem ismerjük, — csak annak felemlitésére szorítkozom, hogy a „Bátor" elnevezés honfoglaló őseinktől ered, lévén a régi okiratokban még „Bathur'-nak írt szó keleti származású s több rokon keleti nyelvben, így az ó-tö ök nyelvben is feltalálható. Későbbi ismert történetét e városnak külön tárgyalni felesleges, mert ez teljesen egybe volt forrva a Báthory család történetével, a melynek felelevenítése alkalmából szintén nem lehet feladatom eldönteni azon — Hát az ur nem akart engemet becsapni, mikor a gyermekeket elhallgatta? E sikertelen próbálkozás után Kiss János a ,lakás-hirdető"-t vette meg, annak utmutatása nyomán kelt ujabb körútra. Ebbe az újságba a nagyon kiadó lakások kerülnek; remélte tehát, hogy ezek KÖZÜI majd csak kibérel egyet. Az utolsó lakások között, melyeket nngtekiutett, ismét talált egyet, mely az igényeinek megfelelt volna, csakhogy szűk volt és hallatlan drága. — Nem nekem való, szűk. Ezzel akarta lezárni a kapaszkodó házmestert a nyakáról. — Az kérem egy kényelmes és elég tágas lakás. Aztán kérem, ha nem is a legtágasabbak a szobák, van hozzá nagyszerű padlás. Igen, megnézzük a padlást ? Itöktön futok a ku'csért. Olyan pidlás nincs több Budapesten. Mondhatom, hogy nincs. Minő padlás, minő padlás! — De kérem, ne fáradjon, én nem padláson, h; nem szobában lakom. — Már engedelmet kérek, de egy okos embertől, amilyennek az urat látom, ilyen feleletet nem vártam volná. Igaz, hogy az ember szobában lakik, hanem a jó padlás azért megbecsülhetetlen. A felesleges bútort az ember ott elrakhatja. — De nekem nincs felesleges bútorom. — A mi a szobába be nem fér, az ideiglenesen felesleges. Azt az embert elrakja a jó padlásra. A kis szobát olcsón kifüti és megtakarít egy csomó pénzt. Kiss János belátta, ho^y ezzel a házmesterrel sem bánhat el olyan könnyen. Elővette a nagy ütő-kártyát. A magával vitt méterrel elkezdte méregetni a szobákat s lassan mondogatni: egy ágy, két ágy, három, négy, öt, hat ágy. A czerberus figyelmessé lett az ágyak emlegetésére — Tán csak nem akarja az ür albérletbe, ágyra járóknak adni ki a lakást? — Nem. Magamnak kell 7 ágy, mert 9 en vagyunk, két felnőtt és 7 gyermek.