Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-31 / 5. szám

„N Y í R V t D É K-' számára hagyjuk fena az e tekintetben való tetszés vagy nem tetszés jogát!? Lássa czikkiró úr, hogy az a czikk mégis nem volt egészen felesleges, és hogy az abban foglaltak a közérdek szempontjából igen figyelemre méltó mozzanatok, azt mi sem igazolhatja jobban, mint azon körülmény, hogy alig hangzott el az ön első cáfolatáuak erőtlen flóbert puska hangja: imé! a ráduplázást is szükségesnek tartja — és már nem veréb fegyverből, hanem öreg ágyúból — a nyíregyházai közélet tűzmestere és irányt szabója Somogyi Gyula úr! Midőn tehát az ő válaszára feleletemet sietek megadni, első sorban kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy ezt nem azért teszem, mert ő én tőlem „elvárja" az „azonnali" bízónyitást; nem is azért, mintha talán bűnbánó Magdolnaként le akarnók borulni a megvádoltak előtt, elsirva a mea culpát azért, mert a vármegyei közgyűlés élethű leírását közölni merész voltam e [apók hasábjain, hanem csakis azért, hogy teljes határozottsággal, minden félremagyarázás kizárásával kijelentsem azt, hogy a mit „éu" irtam, abban egyetlen betű sincs valótlan és azért bárkivel szemben bármi tekintetben a felelősséget készséggel vállalom. — Ennyit röviden a tévedési és valótlansági theoria frázisaira. Somogyi Gyula úr a hírlapi vitatkozásnak azt az igazán loyális és szellemes rendszerét gyakorolja felszólalásában, hogy czikkemból kiszakít 6 sort és miután azt hasábokon agyoncáfolni megkisérlette, azt a következtetést vouja le biztos kezekkel, hogy három hasábos czikkemnek miuden tételét vonjam vissza és valljam be, hogy jóhiszemüleg tévedtem. Ez nem „jogtudósi" eljárás, mert — ha nem csalódom Somogyi úr is, mint kir. közjegyző az általa oly gúnyosan emlegetett jogtudósok branchába tartozik ! — ez a Hombár Mihályok agyon csavarási észjárására vall! A kérdéses hat sor igy hangzik: „Nyíregyháza városának u. n. jogföldeit felsőbb jóváhagyás nélkül eladták, fortélyos utakon a vevőkre ' át is telekkönyvezték, a jogtalanul eladott földek árát incassálták és Nwregyháza városának határozata ellenére abból a város egyik adósságát kifizetni elmulasztották!" , Hogy igaz-e ez az állítás vagy sem? hogy megfelel-e a tényeknek a vármegyei közgyűlésen történt eme felszólalása Menyhért Jánosnak : azért én felelni hivatva nem vagyok; — és vele e tekintetben ez ideig solidaritást nem vállaltam és nem is vállalhattam, mert hisz' ő vádját adatokkal az alkalommal nem támogatta, csak a száraz tények felsorolására szorítkozott. Most azonban, a mikor Somogyi Gyula úrnak cáfolatát elolvastam, czikke nálam teljesen az ellenkező eredményt idézte elő, mint amit elérni szándékozott, mert épen az ó felszólalásából egész világosan látom, hogy Menyhért Jánosnak igazsága van! A magyarok sorsa Amerikában. Királyfi Pál, a helyi kereskedó-ifjak körében tartott felolvasásából. Nagy esőben, bőrig ázva érkeztem meg SouthBendbe reggel 6 órakor. — Utam a város főutczájan vezetett át. A zajos kis kereskedelmi város szivéig ha tolva, egy kis melléku czában egy nagy nópcsődületet pillantottam tneg. Eióször elbámultam, bár tudva azt, hogy az amerikait érdekli a sensatió. De ilyen nagy essőben még gyilkosság esetén sem téteti tönkre a valódi Yankee ruháit. Pár perczig tűnődve áltam a kis utcza szögletén, míg végre magam is kíváncsi lettem a történendőkre. A nagy néptömeg közé vegyültem, elő szőr is egy munkást szólítottam meg, hogy mondja el a nagy zűr zavar okát. A kérdezett egy spanyol ember lévén, nem tudott felvilágosítást adni semmiről, mást akartam megkerdezni, de senki sem iiallgaiott reám. Mindenki iparkodott a bejárathoz közeledni. A tolongás fokozódva nőtt, az esső pedig bőrig áztatott min den egyes halandót. Az egyik a másikra káronkodott, szidta, hogy minek tolódik előre; egy másik öregnek 2 kis gyermek volt a karján és még is nyomult előre. Végre is megsokaltam a dolgot és magam is kezdettem egyik másikat taszítani jobbra balra. Egyszere mint villám ütésre a nagy tömeg elhal gatott, siri csend állott be. Az essőnek esőseit is meglehetett hallani. Magamban gondoltam, hogy biztosan szerencsétlenség történt a gyárban és a halottakat most hozzák ki. Megjegyzem, épen egy gyári kapu előtt állottunk. Végre megjelent egy úriember esőernyővel és a következő szavakat intézte az izgatott tömeghez, ami igy hangzik szóról szóra magvarra fordítva: „Kedves polgártársaim, szivünkből sajnáljuk, de a legjobb akaratunk mellett sem tehetünk semmit és alig hisszük, hogy holnapra is tudnánk önökért valamit tenni." Ezzel egy táblát akasztott fel a kapura, a min augol, uémet és magyar nyelven a következő szavak Mert mit mondott Menyhét János? „Nyíregyháza városának u. n. jogföldeit felsőbb jóváhagyás nélkül eladták!" Ezzel szemben jónak látja Somogyi Gyula úr Szabolcsvármegyének 186|76 Kgv. sz. alatti határozatára hivatkozni, mint a mely Nyíregyháza városának a „jogföldek" eladása tárgyában hozott határozatát jóváhagyta. Igen jóváhagyta, de azzal a kikötéssel. hogy ezen 186|76. Kgy. számú vármegyei határozat „további jóváhagyás" czéljából a belügyminiszterhez is, ugyanakkor a mikor Nyíregyháza városának megküldetik, felterjesztessék. És Szabolcsvármegye közönségének e felterjesztésére már a következő évben 1877-ben 18116. sz. alatt megérkezett a belügyminiszter rendelete, a mely „figyelmezteti" a megyét, „hogy ezen ügyben, miután a 186|876. Kgy. számú határozat az érdekelt felekkel azon ideig különben sem közöltetett és miután Nyíregyháza városa ezen ügyben az 1871. XVII[. t.-cz. 103. és 106. §§-ainak rendelkezéseit be nem tartotta: Nyíregyháza városának közönségét ujabb törvényszerű eljárásra, és határozathozatalra utasítsa !" Vagyis a miniszter, mint az autonom testületek felett legfeusöbb felügyeleti joggal biró végrehajtó közeg, úgy a Nyíregyháza városi, valamint a vármegyei jóváhagyó határozatokat „törvényellenesnek" minősítette és ujabb határozat hozatalát rendelte el Ez oly világos, hogy e felett a vitának helye sem lehet; azaz van itt két megsemmisített autonom határozat és nincs jóváhagyás! Én azt hiszem, hogy igen felesleges és hiába való dolgot végeznék akkor, hogy ha Somogyi Gyula úrnak, — a jogtudósnak — merészkedném magyarázgatni azt, hogy az 1871. XVIII. t.-cz. 26. §-ának resdelkezése egyáltalán nem exclusiv természetű, a mely a belügyminiszter intézkedési jogát vagyoni természetű közügyekben kizárná; és hogy tényleg nem is az. kitetszik magának a vármegyei autonom testület alispánjának 8050 IS77. számú felvilágosító kérelméből, aki az ügy jóváhagyását azért tartja szüks-gesnek, mert az ügy nagyfontosságú (5360 hold eladásáról van itt szó) és hogy a későbbi esetleges panaszok kikerültessenek S a miniszter ezen kétségtelen fontos indokolás acceptálásával — támaszkodva törvény adta legfőbb felügyeleti jogára — intézkedett. Szerintem egész helyesen és jogosan! Egyébként is az a kérdés, hogy a miniszter jogosan, vagy jogtalanul avatkozott-e be ez ügy elintézésébe: az végeredményében semmi fontossággal nem bir, mert az alantas testületnek a miniszter intézkedését felülbírálni nincs joga és itt csak az a fö, hogy tényleg intézkedett a miniszter és rendeletét végre kellett volna hajtani. Hogy ez miért nem történt meg, ennek igen érdekes magyarázatát adja czikkiró!? voltak olvashatók: „Ma nem kell munkás és leérjük a munkavezetőt munkakéréssel nem háborgatni". És a már említett esóeruyos ur visszavonult. ^ C.sak ekkor tértem magamhoz, látva egész tárházát a nyomornak. Pár perczig még állottam helyemen, a inig a körülbelül 400 főuyi tömeg kezdett oszladozni, likkor egy pár emlíert kerdeztam meg, hogy ez a jele net minden m»p ilyen szomoruau végződik e? A válasz az volt, hogy igen — s a kérlezett mlg szomorúan megjegyzi, hogy már a 0 dik hete. hogy e helyre jár mindennap muukáért, de még nem sikerűit bejutni, ha csak 60 centes fizetés mellett is naponként. Tuvabb bolyongva a nagy tömeg között, megtud tam, hogy a tolongók legnagyobb része magyar. — E' már annyinál is inkább é.dekelt, mivel az amerikai magyarok sor.-át már évek óta tanulmányozom. — Egy igen érdekes derék magyarral mindjárt megismerked tem, és ez Inc/.édi László volt, aki a 48 as időkben vándorolt az újvilágba, a szép idők legendái őt is e helyre hozták és most, mint közöuséges napszámos dolgozik. Azaz dolgozna a kedves jó öreg, de a mint ő moudj i a munkavezető rég kijelentette, hogy jobb lesz ha penzióba megy és utat enged a fiatalabb nemzedéknek. László bácsi alig hogy inegtudá, hogy én gyalog megyek a rég nem látott hazába, szemei felcsillámlot ti*k és könnyei patakként omlott alá arczán, mint aki bűnboc^ánatért esedez. Hej László bácsinak is volt egy nagy bűne, a mely bár lassan, de mégis elsorvasztá őt. Mindenben nyerünk bűnbocsánatot, csak egyben nem, mondá a jó öreg. - És az, ha szabad tudnom ? kérdem rokonszenvvel. — Ha elhagyjuk örökre hazánkat, és ezzel letörli az esővel vegyült könyeit és folytatá tovább erőltetett hangon: Tudja kedves öcsém uram, most menjünk haza és mielőtt tovább fog menni, szárítsa ruháit. Elfogadva László bácsi ajánlatát, el is indultunk a lakása felé. Útközben nagyokat sóhajtott és panaszElső sorban is azt mondja, hogy a város a miniszteri rendelet megszületése előtt (1377. februárban kelt) már 1876. évben 3381. szám alatt a jogföldek ügyében véglegesen intézkedett s e határozat az 1876 XVIII. t.-cz szerint azonnal effectuálható volt. Szerintem nem volt, nem pedig azért, mert az 1876. évi november hó 28-ikáu 186. sz. alatt kelt jóváhagyás, a mely Nyíregyháza városával azonnal közöltetett, csak feltételes, mert egész világosan kimondja, hogy az iratokfelsőbb jóváhagyás végett a nagymélt. belügyminiszter úrhoz felterjesztendók. Igazán kényes dolog, hogy oly elemi dolgok fejtegetésével kell foglalkoznom, a mit nem csak a jogtudós, banem egy első éves jogász is tud. Mert mi lett volna itt a városi tanác9 teendője ? Két törvényes ut állott előtte. Az egyik az, hogy az eladás tényét jóváhagyó határozat e részének érintetlen hagyása mellett, vonatkozással az 1876 XVIII. t-czikk 26. §-ára, felebbezéssel éltek volna a közgyűlési határozatnak a ministerhez való felterjesztését tárgyazó^része ellen. Ehhez kétségtelen joguk volt. De minthogy ezen jogukkal nem éltek vagyis az ügynek a mini.steriumhoz való felterjesztésébe hallgatólag beleegyeztek: nem lett volna szabad nekiek egy oly határozatot végrehajtatni, a melyről tudták, hogy még végleges döntés abban az ügyben nem történt Vagyis be kellett volna várniok a minister intézkedését és ahhoz képest határozniok: ez lett volna a második törvényes eljárási mód. De ahhoz a mit tettek, hogy csak „gyorsan és . . . és . . . sebtiben" intézkedni: szeriutem uem volt joguk. Mert az igazán felette különös én előttem, hogy mig a 186 1876. Kgy. számú határozatot, a melyben a ministerhez való felterjesztés hangsúlyozva van, daczára ennek képesek voltak egy hónap alatt végrehajtani; addig épenséggel tizenhat évre vo.t szükség ahhoz, hogy kíváncsiak legyeuek arra, hogy ugyan határozott-é a minister!? S azt hiszem, hogy Somogyi Gyula úrnak a jogi érzéke is — ha az igazságot akarja szem előtt tartaui — az amotti villámgyorsaságot és az emitti teknősbéka galoppot egy kissé talán különösnek találja?! És valóban Somogyi Gyula úr is, a ki elismerni szíveskedik, hogy „ezen ügyben elkövetett hiba vagy mulasztás csakis elnézésből származhatott" és hogy „a dolog kimagasló csúcspontját az képezi, hogy Szabolcsvármegye 1892-évi május hó 14-éig a sokszor emlegetett belügyminiszteri leiratot a várossal nem közölte:! tulajdonkép azt mondja ki, hogy igenis híbíl történt,csakhogy annak nem Nyíregyháza városa, hau ím a megye az oka, mert vétkes mulasztást követett el. Száraz tényeket fejtegetek, személyeskedni nincs szándékomban; de önkénytelenül felmerül lelkemben az a kérdés, hogy vájjon akkor,: a mikor Szabolc9vármegye alispánja 1878. október kodott, hogy miért nem fiatalabb, hogy jöhetne el velem Magyarországra. Istenem, milyen is a sors, folytatá tovább? Azt, a mire már 45 éve vágyom, nem bírom elérni, tudni illik még csak egyszer látni szeretném azt a földet, a hol születtem. Érzékeny beszélgetés közben végre is elérkeztünk egy kis kunyhóba, a mit Uszló bácsi már 26 frve tart bérben. A kunyhó egy szobából és egy konyhából ál, a konyhában ő lakik Erzsi nénivel, a szobában pedig tizenketten laknak, szintén magyar munkások, ákik közül négyen dolgoznak, a többi is dolgozna ugyan, de nem igen van mit. De álért élni kell, tehát úgy keresik meg sovány kenyerüket, hogy az egyik egy hosszú páleza végére szeget teszen, a minek segélyével az utczákon bagót szed össze, úgy, hogy észre sem veszik. A többi ócska vasat gyüjyMegbotránkoztam és sértve éreztem honfiúi önérzeteméi, hogy az a nép, aki imádott magyar hazánkban becsületben megőszült, ide jöu Amerikába és szivarvéget gyűjt, mint az utolsó czigány, aki lusta a muukára. A többek közt kérdem az egyiket, hát milyen a jövedelem a szivarvégekből, a válasz ez volt: ne nehezteljen jó uram, hiszen ne higyje, hogy én ezzel kereskednék, ha kapnék gyártau munkát. — Eléggé fáj a szivem, hogy eljöttem szülő hazámból — különben én most naponta megkeresek egyszer levest is, egy kis hust, háromszor kenyeret naponta, és éu többre nem vágyódok._j Szavai a szivarvég kereskedő magyarnak meghatottak annyival is inkább, mert 6 is ruháját szárította, a mi élénken illusztrálja a South Bendi magyarok helyzetét, tudni illik ó is becsületes munkát kiván dolgozni Sokat láttam e munkás lakban, a mi részvéte

1 és sajnálatot ébresztett bennem. Sokat elbeszélgettünk az ezeréves multunkból, ami közben ruhám is megszáradott és búcsúzásra került a dolog. Azt a sok áldást és szerencsekivánatokat, a mit a sorstól száműzött magyar munkások én általam gyalog küldöttek a magyar népnek, íme e helyen manifesztálom. Folytatása ur. 1. mellékleten