Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-31 / 5. szám

I. Melléklet a „Itfyirvidék" 1897. 5-ik számához. hó 21-én igy ír Nyiregyháza városának, hogy: „a pázsiti jogföldek eladására vonatkozó összes iratokat további használat végett idezárva megküldöm" vagyis a miniszter 1877-ben intézkedvén, rendeletének az irat-csomagok között kellett volna lenni: nem e különös jelenség az, hogy éppen a legfontosabb okirat tünt el az irat-csomóból? Elösmerem, az alispán rendelkezése nem a mostani közigazgatási ügymenetnek megfelelő, de éppen ebből az intézkedésből a megyei stylusban ismerős előtt világlik ki egy mozzanat, s ez az, hogy ily formulával szokták közölni a miniszteri rendeleteket. Azonban jó, fogadjuk el a védekezést: a miniszteri leirat nem küldetett meg. De szabad volt egy városi magistratusnak, a mely a közügyek istápolását tartja szemei előtt, megfeledkezni a feltételes jóváhagyást kimondó megyei határozat clausulájáról és utána nem járni annak, hogy döntött-e hát az a miniszter? És ha Somogyi úr és azok, a kik a kérdéses ügyben szerepeltek, azt kijelentik, hogy ő nekik 16 éven át halvány sejtelmök sem volt arról, hogy a miniszter már 1877-ben intézkedett és erről mit sem tudván, csakis ezért effectuálták a határozatot: akkor, de csakis akkor látom beigazoltnak jóhiszemüségöket?! De ha nem tudták tényleg, tizenhat éven át a kedvezőtlen döntést, micsoda abruptóból tudakozódott 1892-ben, tehát a tizenhetedik év hajnalán a polgármester az után az „ominosus" miniszteri leirat után?! És miután már 1892. május 14-én kezéhez kapta azt, miért nem intézkedett ismét évekig abban ?! A második nagyon nehézménye/.ett kifejezése Menyhértnek, hogy „az átíratás fortélyos utakon történt". Nincs szándékomban száraz jogi fejtegetésekkel tovább is unalmaskodni, csak annyit jegyzek meg, hogy én a jogföldek eladási tényét nem tudom „közlegelő felosztásának" minősiteni, hanem a város és a vevők közti kétoldalú adásvevési szerződésnek tekintem. így hagyta ezt jóvá a megye és ép azért semmisitette meg a miniszter a határozatot, mert a községi vagyon eladásánál megtartandó törvények rendelkezéseit Nyiregyháza városának képviselőtestülete nem tartotta be. Ezen nézetet osztotta a nyíregyházai kir törvényszék telekkönyvi osztálya is, mely a jogföldeknek tulajdonjogi bekebelezését megtagadta azon indokból, „mert a megye 186)1876. sz. határozatában a belügyminiszter további jóváhagyásának a kikérése is ki van mondva." Csekély „jogtudósi" véleményem szerint egyszerűbb lett volna bevárni az eladás tényének általános jóváhagyását és ennek birtokában, a vételár részletek kifizetése után egyenként megkötni a vevőkkel az adásvevési szerződéseket, azokat a községi és megyei közgyűléseken egyenként jóváhagyatni és ez alapon kérni az átíratást. — Ezt az utat anynyival inkább kellett volna követni, mert a város közönsége a vevőkkel szemben magát a díjmentes telekkönyvvezésre lekötelezte. Ha ez igy történik, akkor Somogyi Gyula úr és éu nem czikkezünk a jogföldekről; a vevőközönség sem fizet ezreket az átíratásért és nem háborgatja még ma is ennek daczára az á gondolat, hogy vájjon a legelő elkülönítés, illetve telekkönyvi átalakítás czimén megszerzett tulajdonijoga jogerős-e és nem támadhatók-e meg birtoklásukban ? Hát én „teljesen elfogulatlanul", ezen körülményekre tekintettel Menyhért kijelentésében a valóság constatálásánál egyebet nem látok, mert szerintem is ezen átiratási rendszer a törvényes jogszabályokkal össze nem egyeztethető! Vagy magyarán beszélve: „egy kissé fortélyos!" , A harmadik pauasz az, „hogy az incassált pénzekből Nyiregyháza városának egy adósságát kifizetni elmulasztották !" Erre vonatkozólag azt jegyzi meg Somogyi úr, hogy a mjgyei alispán vizsgálata fogja a kérdést megvilágítani. — Addig is adatokat közöl, hogy tudomása szerint a befolyt vételárból az osztrák földhitel-intézetnél lévő 800,000 forintos adósság törlesztésére 357,000 forintot fizettek a vételárból. Ttljesen megnyugszom az alispán vizsgálatában, csak az a megjegyzésem, ; hogy ha 731,000 forint volt az eladási ár (és kamatai) mért nem lett abból kifizetve az egész adósság? És végül, ha auuyira ragaszkodik Somogyi úr a 186[ 1876. Kgy. számú határozatnak jogerősségéhez, vájjon eleget tett-é a képviselőtestület ezen határozat azon rendelkezésének, hogy a befolyandó vételári összegeknek mikénti kezeléséről és hovafordításáról évenként számot adjon a vármegye közönsége előtt ? Mindezek száraz tények, a melyekből éu azt látom, hogy a Menyhért János felszólalásának igazságos alapja van. És ha tényleg a mulasztás és hiba a halottakra száll: akkor is — akik hibáztak, nem lévén már az élők sorában — kétszeres kötelessége a megyének, hogy a jogföldek kisértő szellemét végleg eltemesse, mert egyáltalán nem lehet kellemes — a mint Somogyi úr mondja — ha az éiő „ártatlanok" illettetnek ily komoly vádakkal. Osztom nézetét: ép ezért szükséges a vizsgálat. Csak az a megfoghatatlan előttem, hogy miért nyilvánul ezzel az egész jogföld kérdéssel szemben — ha az csakugyan olyan tiszta munka — oly hévmérőszerü subtilitas ?! — Hisz ennek a nótának a dallamát nem Menyhért János kottázta le elsőben: a Somogyi Gyula úr által modern Columbusnak megtisztelt dr Járossy Sándor 1896. április 26-ikán megtette a saját nevében, miniszteri biztos kiküldését kérve, a feljelentést a belügyminisztériumnál, a kinek 18f)f>. május 4-én kelt rendelete alapján a vármegye alispánja május 10-én nyilatkozattételre szólította fel a város polgármesterét és hogy ha csakugyan oly jól lett beboglyázva a jogföldek szénája: miért volt szükség többször — legutoljára fegyelmi vizsgálat terhe alatt — megsürgetni a polgármestert, hogy végre valahára 18!)7. január 16-án kötelezettségének eleget tegyen és a Somogyi Gyula úr mult heti czikkével szellemi rokonságban lévőnek látszó nyilatkozatát beterjessze? — Vagy talán a fél év Nyiregyháza városánál olyan megszokott időbeli terminus, a melynek lekeringése előtt ősi szokások szerint talán uem is illenék egy aktát előbb elintézni? C'.ikke.n kezdetén hangsúlyoztam, hogy Somogyi Gyula úr csak a Menyhért János felszólalását cáfolta egész replicájában és jóllehet igen jól tudja, hogy én ez ügyben fel se szólaltam, következetesen engem apostrofál! De bölcsen hallgat azokról a kérdésekről, a miket per lougum et latum fejtegettem. Hát nagyon szépen kérem, súgja meg nekem, hogy melyik ártatlan élőtől kell bocsánatot kérnem — „nehogy a hamis vádaskodás örökszégyenü bélyege süttessék reám" — azon vakmerőségemért, hogy azt mertem írni, hogy két ezertől harmincz ezer forintig terjedő szerződéseket sem terjeszt fel jóváhagyás végett a városi tanács ? Pedig, ha jól emlékszem — és éu nem is igen szeretek rosszul emlékezni — ezt Szabolcsvármegye alispánja mondta! Vagy ki előtt esdekeljek könyörületet azért, mert oly abszurdumot írtam, hogy conrét ügydarabok évekeu át hevernek elintézetlenül?! Persze ez se igaz?! Látja Somogyi úr, sorra vettem czikkének minden tételét: unalmas voltam, de nem felületes. És most végezetül subiectiv elmélkedéseire legyen szabad két megjegyzést tennem. Első megjegyzése ez: hogy nekem azt a szerepet szánja hogy a „nagyérdemű új Catónak hervadhatlan babér koszorút fűzzek homloka köré!" a második pedig az, hogy a sajtó szabadság jogaiból illem leczkében részeltet Koszorú kötésbe nem utazom, hízelegni senkinek sem szoktam, de meggyőződésemet senki kedvéért el nem titkolom. A sajtó kötelessége az igaz mondás. Én a nyilvánosság előtti működésemben soha tudva és akarva egy betűt sem irtam le. a mely netn meggyőződésemből eredt. Ne vegye senki zokon, ha a vidéki sajtó hivatásának uem ezt tartom: „dicsérd: felváltva hetenkint, sorrendben, agyba — főbe a te városod primi piliisait; hanem ezt: írj igazságos, tárgyilagos kritikát! Azzal végzem, a mivel Somogyi Gyula úr: nézeteim előadtam, itt ehhez az ügyhöz nincs több szavam ! Dr. Mezőssy Béla. Nyíregyháza város képviselőtestülete figyelmébe! Nyíregyháza városának képviselőtestülete immár megtette a lépéseket, hogy Nyíregyháza önálló törvéDy hatóságu város legyen. Ha a megindult mozgalom sikerre fog vezetni, a tágult, hatáskör és az uj c?íro külsőleg igeu előre haladott és rendezett várost fog ékesíteni. Nem oly rendezettek azonban városunk belügyei a hivatalokra nézve. Nincsen például bejelentési hivatalunk, cseléd nyilvántartásunk, pedig e két hivatal hiányát és hátrányát nemcsak a rendőrkapitányi hivatal, hanem a polgárság is eléggé érzi. — Az 1860—70 es' években városunk rendőrkapitányi hivatalánál a rendelkező személyzet egv- főkapitány, egy alkipitány volt és ma is csak ennyiből áll, mint akármelyik 8—9 ezer lélekkel bíró kis városkában. Ebből látható, hogy harmincz év alatt éppen azon a hivatalon nincs lendítve, melyet egy 28 ezer lélek bői álló lakosságnak kicsinye, nagyja éjjel nappal igénybe vesz és az is bizonyos, hogy ezeu hivatal a régi időkhöz aránylag mi már legkevesebb 70°/

0 kai íöbb ügyszámot jegyez be a munka nap'ójába. Felette szükséges volua tehát a reudórkapitányi hivatalnak rendelkező személyzetét egy második alkap tánynyal szaporítani, aki — egyelóre'talan még mellőzve is a bejelentési hivatalt, kezelné a cselédügyet és aki egy hozzáosztott munkaerővel megnyitná ezen ma már nélkülözhetlen cseléd nyilvántartást is. Eleinte a cielédek összeírásával nagy munkája volna ugyan, hanem azután könynyen végezhetué. Továbbá hiányzik egy hivatalos osztály: az illetőséyi agyosztály, mely hogy valahára szerveztessek, az ugy foutossaga kívánja azért, mert akkor a házi pénztár sincs kitéve eshetőleg illetéktelen kiadásnak. Hogy miért illetéktelen kiadásnak, az a követkt zókből tűnik ki: ugyanis az illetőségi ügyet, legalább azelőttről számtalan példa van reá, eldöntötte az ipartársulati jegyző az által, hogy valamely idegen származású tanoucz itt tanulta az ipirát ós még később is itt segédeskedett, a inikor a munkakönyv kiállítására került a dolog, a jegyző előtt az illető tanoneznak illetőségi — származás — helye ismeretlen, vagy talán kétes lévén, egyszerűen minden következmények meggondolása nélkül a munkakönyvben az illetőségi rovatba Nyíregyházát irta be anélkül, hogy ez iránt a közigazgatási hatóságot megkérdezte volua. Kimondatik az illetőség a rendórkapitányi hivatalban a szolgálatba lépő cselédeknek kiadandó szolgálati könyv kiállításánál és a kórházi ügyekben. Illetőségi ügybeu intézkedik a katonaügyosztály a 19 éves népfölkelésre köteles ifjak, majd az I. korosztályba lépő hadkötelesek összeírásánál; végre a főjegyzői hivatalban is csakuem napirenden vau, hogy illetőségi bizonyitváuyt kell kiadni. Már most megtörténhetik, sót meg is törtéut, hogy egy bizonyos egyénnek az illetőségét egyik hivatal elismerte, a másik később, mert nem tudta az előzményeket, megtagadta és az ily egymásból ki nem folyó dolognak végre is az eredménye az, hogy annak eldöntésével rendesen a második, sőt a harmadik fokú hatóságnak okoztatik rendezetlenségből kifolyó dolog ós sokszor bekövetkezhetik, hogy taláu illetéktelenül elismert egyének után a házipénztárból tetemes kiadást kellene fedezni. Eíekből látszik, hogy menynyi rendezetlen dolgok vannak még városunkban, melyeken segíteni kell, ha azt akarjuk, hogy önállóságra való törekvésünknek nemciak külsőleg, de belügyeinkben is meg legyenek komoly és valóságos alapjai. A képviselőtestület most a tisztújítás előtt van azon helyzetben, hogy hivatalait és hivatalnokait más előrehaladott városok példájára szervezze. Bizonyára az illetékes helyen, a képviseletnek ily nemes gondolkozásáról és törekvéséről meggyőződéit szerezve, a kérelem sokkal hamarább talál méltánylásra. Nyíregyházi. Vidéki Levél. Szent. Mihály 1897 január 25. Tekintetes Szerkesztő úr. „Ne tudja bal kezed, init cselekszik jobb kezed." Ezt a szent írási magasztos elvet követte a mult év augusztus 23-án Szent-Mihályi birtokán váratlanul elhunyt özvegy gróf Dessewffy Emiiné, született báró Wenckheim Paulina grófnő. Iveket lehelne és kellene irni azon összegekről, melyeket a boldogult hosszú életén át (79'/, év) külömböző nemes czélu dolgokra, különösen : a szegények felsegélyezése, az ifjú nemzedék vallásos nevelésének előmozdítására és az isteni tisztelet magasztosságának emelését eszközlő tárgyak beszerzésére, évenkint kiadott. Hogy általa életében oly örömmel teljesített magasztos czélok holta után is érvényesüljenek, erről végrendeletében nagy lelküen gondoskodott, melynek 8-ik pontja szerint a szent-mihályi róm. kath. iskolának tan-könyvek, szerek, és vizsgák alkalmával kiosztíindó jutalom tárgyak beszerezhetésére 2000 kettő ezer frtot, a templomi szükségletek fedezésére szintén 2000 kettő ezer frtot hagyományozott.-Az igazán vallásos meggyőződést mindenkiben tisztelő, áldott emlékű grófnő nem feledkezett meg a helybeli ev. ref. egyház iskolái, templomáról sem; a mennyiben végrendeletének fentebb említett pontja szerint az ev. ref. iskola czéljaira 1000 egy ezer, és a templom javára ugyancsak 1000 egy ezer frtot hagyományozott. Ez összegeket Nagyméltóságú gróf Dessewffy Aurél úr mint örökös, be sein várva a hagyatéki tárgyalás lefolyását, az illetékes egyházaknak át is szolgáltatta azon nemes szándékból, hogy a kegyeletes hagyományok minél előbb gyümölcsözővé tétessenek. A ki életeben fő örömét a szenvedés a fájdalom, a nyomor sújtotta könnyek felszáritásában találta, nem feledkezett meg végrendeletében arról is gondoskodni, hogy ily keserű könnyek holta után is enyhíthetők legyenek. E czélra 500 ötszáz frtot hagyott, melyből 60 hatvan Irt ki lett osztva a község szegényei köző't vallás külömbség nélkül, 440 frt pedig „özvegy Gróf Dessenffy Emiiné szül. Báró Wenckheim Paulina" alapítvány czimén a községi szegény alappal együtt kezeltetik. Áldva lesz, feledhetlen marad emléke nem csak azok előtt, kik alapit ványainak kamatait évekint élvezendik; előttünk is, kik szerencsések valánk áldott jó lelkét közelebbről ismerhetni, és kedélyes tanulságos társaságát élvezhetni. „