Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
I. Melléklet a „INTyirvidék" 189G. 52-ik számához. A magyar nyelv a nyíregyházi tanyákon. Városuuk 28000 főnyi lakosságának egy nagy konfcigeuse, közel 10000 lélek, kinnt lakik a tauyákon Távolabb, közelebb a városhoz, de miudeu esetre elválasztva attól a térség által és kivül esve a városi életnek a magyar nyelv természetszerűen hóditó befolyása körén. Ebben a körülménybeu találhatjuk föl teljes magyarázatát annak a helyzetűek, hogy, míg a város belső területén lakú, eredetileg tót anyanyelvű népűnk a magyar nyelvet már nemcsak elsajátította, de annak kultuszát családi életébe is befogadta, addig kinnt a tanyákon a magyar nyelv használata még azok között sem érvényesül, akik pedig magyarul beszélni, írni és olvasni az iskolában már megtanultak. Vármegvéuk kir. tanfelügyelőjének a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén előterjesztett jelentése, (melyet lapunk előző számában mi is egész terjedelmében közöltünk) egy nevezetes bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy a magyar nyelv terjedésének cz a megfelelő, a valóságos viszonyok szerint való konstatálása. Idézzük itt a kir. tanfelügyelő úr szóban levő jelentésének e kérdésre vonatkozó részét: .Még egy másik fontos körülmény volt az, mi a nyíregyházi tanyai iskolák meglátogatásánál különösen feltűnt, és a minek orvoslása szintén sürgős szükséget képez. Ez az, hogy az iskolába kerülő tanköteles növendékek otthonról felette fogyatékos, sőt mondhatom majdnem semmi magyar nyelvi ismeretet hoznak magukkal, mi eltekiutve az általános szempontoktól, az oktatás sikerességének szempontjából is minél előbb szanálandó, mivel azon nyelvi nehézség, melylyel az első két-három évben úgy a növendékeknek maguknak, mint a tanítóknak megküzdeniök kell, csak bénitólag hathat a tananyag feldolgozásában." A tanfelügyelő úr figyelmét — egészeu természetesen és korrektül — e jelenségnek kizárólag csak a népoktatás érdekeit érintő része kelti föl, uevezeteseu az a helyzet, hogy a mi tanyasi népünk gyermekei a teljesen magyarrá tett népiskolába ..majdnemsemmi" magyar nyelvi ismeret nélkül kerülnek be. Hogy ez a körülmény a népiskolai oktatás eredményeit nagyon károsan befolyásolja, az kézen fekvő dolog, mint ahogy azt a tanfelügyelő úr jelentésének lentebb idézett néhány sora is konstatálja. S a kir tanfelügyelő úr föltétlenül helyes nyomon jár, mikor e visszás helyzet megszüntetésére javasolja, hogy a tanyákon a még uem tanköteles gyermekek részére óvodák létesitessenek, s hogy az erre vouatkozó törvény haladéktalanul végrehajtassék. És ismervén városunk intéző köreinek e tekintetben való gondolkozását, biztosra veszszük, hogy a kir. tanfelügyelő úrnak ez irányban megindított akcziója rövid idő alatt meg is fog valósittatni, és ezzel csakugyan be fog következni az, hogy az* ezekbe az óvodákba járt tanyasi gyerekek már ott megtanulnak magyarul, s ahogy így a népiskolába kerülnek, a tanítók ott egész munkásságukat és tehetségüket a népiskolai ismeretek megtanítására fordíthatják. Sőt ez óvodáknak a magyar nyelv használata terjesztésében is lesz — a többi e czélu eszközök között — egy kis jelentősége. * * * Annak a ténynek a kir tanfelügyelő úr által és hivatalosan történt (és a valóságuak teljesen megfelelő) konstatálása, hogy a mi tanyasi népünk gyermekei a magyar nyelvnek „felette fogyatékos", „majduem semmi" tudása nélkül kerülnek a népiskolába: egy nevezetes kérdést állit előtérbe. Nyíregyházán az ág ev. népiskolák azt a feladatukat, hogy az évről évre az iskolába kerülő tót ajkú gyermekek a magyar nyelvet elsajátítsák: teljesen megvalósították, uem csak bennt a városban, de a tanyasi iskolákban is. Mert aki ez iskolák évi vizsgáin egyszer-másszor megjelent, meggyőződhetett arról, hogy a növendékek — csaknem kivétel nélkül — teljesen megtanultak magyarul beszélni s természetesen írni és olvasni is. Es ez nem valami ujabb eredménye a mi népiskoláink működésének. — Több mint husz esztendeje már, hogy az ág. ev. egyház teljesen magyarrá tette népiskoláit és hogy azok ezt a szép eredményt évről évre produkálják. Es azok a tanyasi szülők, akiknek a gyermekeiről most a kir. tanfelügyelő úr konstatálja, hogy „otthonról felette fogyatékos, sót moudhatoin. majdnem semmi magyar nyelvi ismeretet" visznek a népiskolába — ezek a szülök is már — ha jártak — magyar iskolába jártak s ott meg is tauultak magyarul beszélni, sőt magyarul írni, olvasni is. Ebből a tényből meg kell vonnunk egy konzekvenciát. Midőn akár itt, a nyilvánosság egyik sajtú-orgauumábau, akár a közélet valamelyikzöld asztalánál városuuk köznépének megmagyarosodásáról tárgyalunk: bizonyára az a czél lebeg .szemeink előtt, hogy ez a mi népünk magyarrá legyen, uem nemzetiségi és politikai szempontok szerint, — mert hiszen ezekről itt szó sem lehet — hauem abban az értelembeu, hogy magyarrá legyen, a magyar nyelvnek élete minden viszonylataiban való használatában. E nagy czél megvalósítása nem máról holnapra való feladat. Evek, évtizedek kitartó és öntudatos munkája kell ahhoz, és a kitűzött czél elérésére kínálkozó eszközök kíméletes és méltányos igénybevétele. A magyarosodás munkájának legnevezetesebb tényezője: a népiskola a maga kötelességét híven és egész teljességében betöltötte és teljesíti. A „NYÍRVIDÉK* 4 TÁRCZÁJA Az eladó lány. Irta : Czóbel Minka. (Vége ) — De hát mért kéretted meg magadat éppen Igonicscsal ? — Vele tánczoltam, aztáD — bántam is én 1 Látni akartam, csakugyan megengedik e a szüleim, hogy hozzá menjek, egy jelentéktelen, szegény, csúnya és kellemetlen emberhez, ki még nem is volt a társaságban, csak ugy lógott ott mint tánczos, és a tizenhármas ebédek tizennegyedike. Látni akartam, csakugyan annyira eladó vagyok-e, hogy a legcsekélyebb ár is jó lesz értem ? — Látod, még sem volt elég! — Nem, mert aztán magam keveseltem. Mikor este szüleimnek megmondtam, hogy Igonics Brúnó menyasszonya vagyok, egy peresig egymásra néztek miutha gondolnák: no azért érdemes volt! Aztán atyám fölvette az önzetlen szülei szeretet köntösét, s láthatólag nagyon tetszett magának, mikor mondta: Kedves leányom, szi ved szeriut választottál. Brúnó szegény ember, de be csületes, egy jó asszony, a minő te lész, boldog lehet vele. Majd hogy el nem ájultam ijedtemben. Hát nincs vége a komédiának? Hit nincs, a ki mondja: Hiszen van értéked, ne dobd magad oda! . . . Vagy igazán nem lenne értékem? eladd, olcsó portéka volnék csak? Akkor éjjel teljesen kétségbeestem Akkor irtam én neked azt a bolondos levelet, hogy milyen boldog menyasszony vagyok. S te elhitted! — Nos és aztán? — Aztán? — ej, hagyiuk ezt, elvégeztem a dolgot a magam esze szerint. Még Igooicsról is gondoskodtam hogy gaüdig menyasszonyt kapjon. Milyen hálásan csó leolt nekem kezet! Ha láttad volna! — Da Almait aztán igazán magad választottad? Magad ... — Jó reggelt, Ella grófnő: kiáltott be Almai a kerti rács felől. — Sylvia, kérlek, nézd át a postámat mig átöltözöm, — Szó nélkül, nyájasan sietett a fiatal asszony férje kívánságát teljesíteni mig Almai lováról leszállva, Ellát kisérte, a kerti ütőn föl a ház felé. IV. Két hét múlva megváltozott a kép. A sugár, keskenykezü leány helyett ti ital elegáns urak, — Almai barátai — kisérték Sylviát sétáiban, lovagoltak vele, udvaroltak neki Esetleg egyik vagy másik szép baritonhangon el is énekelte neki: Szép hajnalcsillag mindenem, vagy: Ma a királynőt látom. Titkos szövege minden dalnak csak egy volt, minden vers, minden dallam csak azt fejezte ki: Szeretlek. Ugyan ez az értelme volt a beszélt szavaknak is. Hi kérdezték, megy e az Ő3zi lóversenyekre? vagy ha egy könyvet ajánlottak neki, a hanglejtésben, a kisérő tekintetben, benne volt a Szeretlek! gondolata. Sylvia nem mutatta, hogy ő mindezt észre nem veszi, de egyszersmind jelezte, milyen közömbösnek, jelentéktelennek tartja az ilyen ér'elgéseket. Miért ne szeressék őt ? Hiszen nincs más dolguk a fiatal uraknak. Tudta, hogy divatba jött, mint egy szép ló, mint egy uj étel, melyet aztáu eldicsérnek, mig egyik, vagy másik kitalálja valamely hibáját, s akkor a dicséret divatja másra fordul. Ő maga mindenkinek nyájasan vagy szellemesen felelt. 8 guny vegyült szavaiba, ez sem volt soha éles vagy bántó. Csak tökéle es modort a kiváló delikatesset kívánta meg társalgásukban. Egyszer megkérdezte férjét: — Mondja, Emil, nem bánja hogy barátai nekem mind udvarolnak, s hogy egyik vagy másik igazán szerelmes belém ? Almni ránézett a grófuéra, s e perezben oly hihe tetlen volt neki a gondolat, hogy ehhez az asszonyhoz valaki szerelemmel közeledhetik, hogy maga sem vette észre a metsző gtlnyt, mely feleletében rejtőzött: — Oh, legkevósbbé sem ! tökéletesen bizom ma gában, hiszen a maga szive gyémántból van. Az a hézag azonban, amely ennek a nagy törekvésnek idáig elért eredményében kitűnik annak a ténynek konstatálása által, hogy már magyar népiskolai oktatásban részesült szülök gyermekei nem tudnak magyarul, midőn a népiskolába kerülnek : azt jelenti, hogy még hosszú és nehéz út vezet a kitűzött czélhoz, és figyelmeztet mindannyiunkat, akik ennek a munkának napszámosai vagyunk, arra, hogy a ,^ agy a r nyelvnek a népiskolákban való elsajátítása, külön magában véve bármilyen nagy jelentőségű is, de a kitűzött czélhoz vezető úton csak egy közbeeső állomást jelent. Ez a kitűzött czél az, hogy a mi népünk ne tótul, hanem magyarul beszéljen. Az első lépés volt e czél felé, hogy ez a nép megtanuljon magyarul. E'.t a népiskolák által már elértük, s az eredménynyel lépést tartva, az ág ev. egyház is megfelelő tért nyitott az isteni tisztelet kiszolgálásában a magyar nyelv kultuszának. Most a további s bizonyára nehezebb munka következik. A kir. tanfelügyelő úr emlegetett jelentése révén foglalkozunk mi most ezzel a kérdéssel; A tanfelügyelő úr a népiskolai oktatás feladatai megvalósulásának az érdekében kívánja, hogy tanyasi népünk gyermekeinek alkalom nyújtassák arra, miszerint a magyar nyelvet már a népiskolába való belépésük előtt elsajátítsák. Ezért indítványozza és sürgeti, hogy a tanyákon óvodák létesitessenek. Mi pedig, akik készséggel elismerjük, hogy a taufelügyelő úr által fölvetett kérdésnek, a népoktatás kizárólagos szempontjai szerint is nagy fontossága van, e szinte kínálkozó alkalmat fölhasználjuk arra, hogy a város képviselőtestületének figyelmét, a tanyasi iskolákban létesítendő ismétlő iskolák szervezésére fölhívjuk Az ideje ennek bizonyára elérkezett, már csak a köteles tisztelet szempontjából is, melylyel a régen meghozott törvény iránt tartozunk. A népoktatáí, az ismeretek terjesztésének szempontjait s az ismétlő iskoláknak e tekintetben való jelentőségét vitatni, magyarázni talán fölösleges. De egyébként is mi, a fölvetett kérdés: a magyar nyelv haszuálata terjesztésének érdekei szempontjából kiváló fontosságot tulajdonítunk annak, hogy a magyar nyelv kultusza a népiskolák feladatának bevégzése után, ezekben az ismétlő iskolákban folytatólagos megsegítést nyerjen. A közoktatásügyi kormánynak az az intézkedése, hogy az ismétlő iskolák, ott, ahol a helyi visszonyok ezt szükségessé teszik, t. i. ahol a nép fő foglalkozása a földmivelés, gazdasági ismereteket terjesztő iskolákká alakitassanak át: ezt az intézményt, az ismétlő iskolák — Mint minden gyönge ember, félt saját tetteinek inditó okait megismerni. Több erő is kell ehhez a mindennapi lélek erejénél. Nem kellemes látni, tudni hogy mindig, mindenbe csak az önzés, az érzékiség vezet, mig mi folyton szép nagy érzésekre hivatkozunk. Nem is vallotta be soha önmagának, hogy midón barátait meghívta, egy remény lappangott szivében : az asszony gyöngeségére számított. Gondolta, hogy felolvad végre az előkelő önuralom jégpánczélja, ha majd a tekiutetek delejességétól a közellét melegségétől egyszer az az asszony lágyabb, olvadóbb lesz, akkor jön el a perez, hogy végképp és igazán hatalmába kerítse. Akkor már uem fogja kérdezni: — Mit kíván még? nem fogja őrült szenvedélyes csókjait csak nyájasan elfogadni, de megelőzni őt, szenvedélyesebb csókokkal, mint ő valaha adott. Mert azt érezte, hogy Sylvia lelke mélyén szenvedélyes, s nem tudta megfejteni örökké egyforma nyugalmának talányát. V. — Emlékezel még beszélgetésünkre a tó partján édes, édes Ellám ? l«y kezdődött a levél, mely Sylvia Íróasztalán feküdt. Őt magát hamarosan elhívták. A faluban szerencsétlenség történt, egy gyermek karját törte el s a falusiak között szokássá vált minden rendkívüli esetben kegyes jó úrnőjükhöz fordulni. Sylvia csak ítató-pipirt borított levelére, gondolva hogy rövid idő multán visszajő, s folytatja az irását . . . — Sylvia. nem zavarlak ? Emil gróf nyitott be felesége boudoirjába. Csudálkozott, hogy Sylvia nincs Íróasztalánál a hol még pár perez előtt látta. — Mindjárt visszajön, — gondolta, s leült a nagy gobelinos karosszékbe. Ellőbb Kellemesen hatott reá a finom virágillat, az ízléses színösszeállítás. R4gen megszokta ő mindezt itten, de öntudatlanul is virágos álmot borított reá az a légkör, melyben benne volt nejének egyél isége, mintegy föloldva, szétszórva. Várta Sylviát.
