Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

,N Y í R V I D É K.' idáig igazán csak papiroson maradt intézményét rövid idő alatt egy egészséges, az életnek szolgáló iskolává fogják tenni Nem a kényszer, de a mi népünk ösmeretes gyakorlati érzéke fogja az ilyen ismétlő iskolák beválóságát biztosítani. És — a fölvetett kérdés szempontjából — ezek a tanyákon létesítendő ismétlő iskolák a népiskolákból kikerült növendékekre okvetlenül üdvös befolyást fognak gyakorolni abban a tekintetben is, hogy ellensúlyozni fogják, a családi élet tiszteletre méltó konzervativizmusával szemben azt a dekadenciát, amely nyilvánvalóan és kétségtelenül megnyilatkozik abban a tényben, hogy a már húsz esztendeje magyarrá tett népoktatás nagy eredményei daczára, tanyasi népünk gyermekei, mikor az iskolába kerülnek, nem tudnak magyarul. Az ismétlő iskola folytatása a népiskolának, s a magyar nyelv kultusza szempontjából, — tanultabb és érettebb korú generációkra gyakorolván befolyást — a mutatkozó és konstatált nagy hézagnak egy jó részét be fojtja tölteni. A végső czélhoz vezető úton, az ismélőiskolák a tanyákon mindenesetre egy nagy lépést jelent. Karácsonykor. A mai társadalmi rend keletkezésének 1 gtartalmasabb tényezője a keresztény vallás volt. Az áljam és társadalom összeolvadása az ókorban, helyesebben a társadalom fogalmának alávetettsége az állam omninatentiájának, a keresztény vallás tanai állal tört rneg. — Az ókor más czélt, mint amely az állam rendeltetésével egybe esett, sohasem ismert. De ebben a rendeltetésben az egyén teljesen megsemmisülve volt. Az istenség fogalmának megtisztulása, a közvetlenség, amelyet a keresztény vallás a/, istenség, és az egyes között létesített, valamint a bensőség az isten imádatában, amely fölöslegessé tette az állam szereplését az istenség és az egyes ember közötti érintkezésben, — leszállították az ókori államot a mindent átfoglaló magasságáról, ahol minden élő és képzelt túlvilági lény pusztán az állam érdekében látszott megteremtve lenni. Az egyéni élet jogosultságának nyit elismerése, az egyéni czélok szentesítése a megtisztult vallásban, természetes szakadást hozott létre az ókori ádam, és annak polgárai között. Innen van, hogy a keresztény vallás ókori híve nem érezte többé az államhoz kötött boldogságot, s hogy rendeltetése az állammal és államban nyerhet megoldást csupán. És ezzel lett a keresztény vallás az ó és középkorban államonkivüli vallás. A lelki szakadás az állammal egybe esik a társadalom alakulásának kezdő perczével. A karácsony a társadalom megszületésének ünnepe is. * * * Az exakt tudományok borongó világának megállapodott törvényei az egyéni rendeltetést — legyen az akár a boldogság, akár a legfőbb jó elérése, akár főképen theokratikus czélu — a társadalom segítsége nélkül lehetetlennek hirdetik. Ezzel van megadva a társadalom hivatása és jelentősége is. Váljon a mi társadalmunk szerkezetében megvannak e azok az alkatrészek, amelyeket a hozzátartozók — rend és osztálykülönbség nélkül — egyéni czéljaik, s ezzel emberi rendeltetésük betöltéséhez belőle megnyerhetnek? Váljon ez a magyar társadalom, ugy amint Ciak valamely közömbös kérdést akart hozzá in tézni, de hiszen neki minden alkalom jó volt, őt láthatni csókolhatni. Figyelt, nem hall e lépéseket? aztán gépiesen nézte a tárgyakat. 0:t az Íróasztal fölött az ő arczképe. Mint egy ijedt örömtől dobbaut meg szive hogy sohi más férfi arczképe nem lesz ott, hogy ő, ő, igazán ő a férje. Ro hamosau lepték meg az emlékek mámoros szerelmes órák emiekei, melyeket iit Sylviával töltött. Lehetséges, hogy ez a büszke, gyönyörű teremtés föltétlenül csak neki engedelmeskedik ? Engedelmeskedik! ettől a gondolattól megdöbeut, hiszen éppeu itt a bökkenő engedelmeskedik és hogy mit érez, soha sem fogom ludni. Ej, hát ki bánja ! az enyém, ugy mint soha nem vol* és nem lesz senkié. Miért kiuozoin magamat kérdésekkel, miutha valami német bölcsész lennék. De csak nem hagyták el a kínzó gondolatok őrülten féltékeny lett a — féltékenységre. Sylvia még mindig nem jijtt. Emil kezdet izgatott lenni. Fel s alá járkált, egyezerre c~ak levélboi itékon akadt meg szeme. Mádornyi EHa grófné címével. A', Íróasztalon hevert a boríték, nyilván c;ak az imént címezték. — Kedves, szép leány, goudolta magában A mai, s ugy látszott, Sylvia derültebb volt, mig vele együtt lehetett Hátha Ella többet tud róla. mint én? Hátha tőle világosságot kaphattam volna? Hiába, ezzel is elkértem ? j Őrült vágy fogto el, hogy Sylvia levelét elolvassa. 1 Előbb elfordult az íróasztaltól, ki akart mpnni a szobá ból, mert érezte, hogy Ízléstelen, közöuséges dolgot fog elkövetni. De c ak visszahúzta valami. LVzas kézzel kezdte a borítékot szétvenni, aztáu, hogy ezt üresnek találta, a papírlapokat átku'aini. Mikor az Ellához intézett sorokat meglelte, össze ( borzadt. Érezte, hogy ha ereje lenne legyőzni lázas ma él és vére lüktet, minden tagjának megtudja e adni mindazt, amit tőle joggal megvárhat, tehát — mindenki feltalálhatja e a társadalomban a természetes osztály részét? Van e tehát a magyar társadalom szervezkedesében viszonylagos egyenlőség? Nem nehéz a felelet. Ámde a feltett kérdésekre önkénytelenül kinálkozo tagadó felelet nem a társadalmunk rendjének szervi fogyatkozásaira támaszkodik, de arra. hogy valódi magyar társadalom kibontakozva még nincs, ön-ön hajtó erővel, organismusa belső élet jelenségeivel még nem bir. A forma, amelyben az élete megvalósulhat, meg van. A társadalmi élet tünetei sok irányban jelentkeznek. De a fejlelt organikus életnek meg igen sok szerve benne van az anyagban, amelyből maga a társadalom vétetett. Tehát még kezdetleges, ahol a magasabb és finomultabb szervi működés alkatrészeiben szűkölködik. Ezen igazságnak megdöntő bizonyítására elég lesz hivatkozni arra, mikép a magyar társadalom öntudata feletle csekély, törekvései szabatosan határolva nincsenek. A belső működés inspiratióját nem érzi, egyöntetű életnyilvánulásai nyom nélküliek. Hiányzik belőle az északamerikai társadalom egyenlősége, az angol eszményekben való gazdagsága, a német következetessége, s a franczia elevensége. A mi társadalmunk nem tud eszményeket önmagából teremteni. S bár való, hogy a köré' e beilleszthető törekvések recipiálásában elegendő hajlandóságot tanusit, egyénivé épen ezért nem tud lenni, s önállóságát nem érheti el. Már pedig az a társadalom, amely létét nem önmagából meriti és nem önmaga által igazolja, megállapodottnak nem nevezhető, kibontakozva még nincs. Mert kétségen felül áll az is, mikép az emberi szabadsággal, tehát az egyéni függetlenség lehető legtágasabb érvényesítésével és megvalósításával egybeeső törekvések nem a magyar társadalom talajából keltek ki, de honosítva leltek. Kétségen felül áll az is, hogy a társadalom legfőbb posztulatumai, a lelkiismereti szabadság, függetlenítése az egyénnek illetéktelen erők bitorlásától, az állam élet által nyújtattak, s a kifejlődés nem a társadalom együtt érzésében lelte táplálékát. Pedig ez a tünet az állami és társadalmi egymást fedő élet törvényeivel merően ellenkezik. A társadalom fejlődésének története ugyanis azt tanilja, mikép más nemzeteknél a társadalom volt az, amely az állam fejlődésére abban az irányban, hogy az egyén minnél korlátlanabb szabadsági jogok birtokával láttassék el, elhatározó befolyást gyakorolt. Más nemzeteknél, a társadalom együttérzésnek az állammal szemben kifejtett nyomása volt az egyenlőség nagy tartalmát megvalósító ok, míg a magyar társadalom minden nevezetesebb irányelvét az állami élettől kölcsönözte. De épen ezért nem lehet csodálkozni azon, ha az állam igen sok institutiója, valamint a társadalmunk jellemzőbb érzelmei között szakadás állott be, hogy igen sok lényeges állami intézkedés nem olvad el a társadalom működésésében. A magyar társadalomban az egyenlőtlenség uralma valóban nem frázis. A tagosulás osztályok és rendek szerint annál kirívóbb, mert a társadalmi vérkeringés szabályozására hivatott institutiók az egyenlőség vezérelvei érvényesülésével hozattak létre. Ezen institutiókat a társadalom elfogadja, sőt lelkesedik érte, a megvalósulás pillanatától kezdve azonban unottan fordul el tőlük, s elzárja idegrendszerének pólusait attól, hogy az egyenlőség nemes anyagából I evezetést közvetítsenek, s lehetővé tegyék a társadalom testének szövetébe való elegyülést. Ez is bizonyítéka annak, hogy a valódi értelemben vett magyar társadalom kibontakozva az alakulás és formálódás ködébői még nincs. Karácsonya már volt, de fejlődése nehézkes, és sokáig várat magára a férfi kor duzzadó erőteljessége. Dr. Prok Gyula. vágyát a szenvedés után, ha viszateszi olvasatlanul a levelet, még minden jól lehet. De uem, nem volt ereje. — Hisz a feleség levelét a férjnek csak van joga elolvasni! — igy okoskodott, bár ugyanabban a pillanatban tudta, hogy ha valaki önmaga előtt jogait vé delmezi, már nem jár igaz uton, de mikor az a titokzatos hamis ut olyan vonzó! Fölvette a levelet s mohón, fájó kéjjel olvasta minden szavát: . . . Mikor azt kérdezted, ho

Dy Emilhez szabad választásom köt-e? Akkor örültem, hogy nem kellett neked felelnem. Azt hittem erősebb vagy a többinél, azt hittem, hallgathatok az egész életen át. Nem lehet, nem lehet! Édes egyetlen EUám, néha azt hiszem, összetörök. Oy egyszerűnek gondoltam pedig: egy kötelességet elvállalni, becsületesen, tiszteségesen betölteni a helyet, melyet elfoglaltuuk és különben fentartaní lel ünk világát önmagunknak érintetlenül. A?t hittem, mindent megteszek férjemért, ha föltétlen engedelmességet és törhetetlen hűséget adok neki. Most látom, koldussá tettem őt is, magamat is. 0 érzi, h0f>y lelkemben vanak talán kincsek, melyek soha sem lesznek az övé s nem nyugtatja meg, hogy mások Nem jutnak soha hozzá. Nem kérdem, tudnék-e én szerelni? Most már ugy is késő. Közönségesnek s utálatosnak tartom a szeretős asszonyt. Nem azért, mert a világ elítéli — a viláe c ak hagyjon békét mindenkinek! Nincs joga elitélni. Egyesekből áll ez a világ s minden egyén, még a legjobb is a világ bűnét hordja magában — de lealázóuak érezném, nyiltan, bátran el nem venni azt a boldogságot, melyet jónak tartok, vagy élvezni azt, melyet rossznak képzelek. Istenem, istenem, oly igaz akartam maradn\ s olyan c-alárd lettem! Eladó lány voltam. Hnzzá mentem Emilhez, mert jó modorú, mert gazdag, mert szeret, s azt hittem hogy ez, legalább neki elég lesz. Ht I^onics bir mindeme előnyökkel, ma az ó neje vagyok. Jutalom iparosoknak. A Kállay András főispán úr őméltósága állal, iparosainknak az ezredévi kiállításban való részvételének elősegítésére felajánlott 300 frtot és időközben felgyűlt 30 frt kamatját vasárnap délután osztotta ki a főispán úr elnöklete alatt, általa erre a czélra fölkért bizottság. A tanácskozás lefolyásáról és eredményéről közöljük egész terjedelmében a fölvett jegyzőkönyvet: Jegyzőkönyv. Felvétetett Nyíregyházán 1896. deczember hó 21-én Szabolcsvármegye főispánjának mint az ezredéves országos kiállítás ipari helyi bizottsága elnökének 190 1896. Kiáll, számú intézkedésével összehívott bíráló bizottság üléséről. Jelen voltak: Kállay András elnök, Mikecz János alelnök. Gróf l'ongrácz Jenő, Mikecz József, Pirnyik András, Kövér Zsigmond, Simicska Endre, Kovács Istv in, dr. Jósa András, Pintér István bíráló bizottsági tagok és Kertész Bertalan bizottsági jegyző. Elnök Kállay András üdvözölve a megjelenteket előterjeszti, hogy a bizottság feladatát képezi, miszerint az általa az ezredéves országos kiállításon tényleg résztvevő és ipartermékeiket annak idején a nyíregyházi ipartestület helyiségében bemutaló szabolcsvármegyei iparosok anyagi támogalása végeit általa adott 300 forintos ösztöndíj, mi is jelenleg kamataival 330 forintot tesz ki, (elosztassák, illetve az arra érdemesült kiállítóknak odaitéltessék. A felosztás módozataira vonatkozólag a bizottsági elnök kijelenti, hogy ő mint a ki az ösztöndijjat adományozta s mint a ki az ösztöndíjnak 150, 100 és 50 forintos összegekben leendő kiosztását annak idején meghatározta, most már tekintettel a kiállítók nagyobb számára, ezen megállapításhoz nem ragaszkodik, hanem az ösztöndijak egyes összegeinek megállapítását a bizottság elhatározására bízza. Ezen elnöki előterjesztés s az egyes bizottsági tagok által előterjesztett javaslatok és vélemények feletti tanácskozás után a bizottság a következő határozatot hozta: Mindenek előtt kimondja a bizottság, hogy a Kállay András főispán úr ő méltósága által tett s most már kamataival 330 forintot tevő ösztöndijat kilencz részre osztja fel és igy megállapít egy 100 forintos, két 50-50 forintos, négy 25—25 forintos és két 15 — 15 forintos ösztöndijat. Az ösztöndijak odaítélésénél a bizottság a kiállított tárgyak előállítási költségeit, valamint a munka kiválóságát, nem különben a kiállító iparosok anyagi viszonyait, ebből kifolyólag áldozatkészségük viszonylagos másut állapitand meg irányelvül, a fent megállapított ösztöndijakat a következőknek ítélt oda: 1. Az első vagyis a 100 forintos ösztöndijat kapja Bálint Áron gubás, nyíregyházai lakos. 2. A második vagyis az 50 — 50 forintos ösztöndíjban részesül Epbinder Károly és Morauszky Pál asztalos, nyíregyházai lakosok. 3. A harmadik vagyis egyenként 25—25 forintos ösztöndijat kapják Neubauer Lajos inűlakatos, Thaisz Károly szabó, Palatitz Jenő szűcs és Mácsánszki Sámuel szűrszabó, nyíregyházai lakosok. 4. A negyedik csoportba beosztott 15 — 15 forintos ösztöndíj pedig kiadatik Rakovics Gyula czipész és Pásztor Mihály csizmadia, nyíregyházai lakosoknak. Egyszersmind elhatározza a bizottság, hogy a fentirt ösztöndijak a helybeli ipartestület helyiségében a folyó évi deczember hó 30-án délután 3 órakor fognak az illetőknek átadatni, miért is jelen jegyzőkönyv az ösztöndijat nyert egyének értesítése végett is a helybeli ipartestület elnökségével másolatban közlendő. A bizottság nem hagyta figyelmen kivül a nyíregyházai nőipariskolának valóban kiváló s a női kézimunka Tudod édes szívem, én elégedett lennék, hiszen annyi boldogság, annyi szépség van az életben, de Emil folyton kínoz szavával, tekintetével, folyton kérdez valamit, a mit ő maga sem ért meg. Oh én értem! nagyon is értem ! Az isten könyörülhetne rajtunk, ha megadná nekünk azt a gyermeket, mely u'á'i ügy vágyódom. Ennek oda adhatnám lelkem egész rajongását a nélkül, hogy valaki tulajdonát csonkítanám. Ebben talán Emil is meglelné azt a részét a szeretetnek, melyet tőlem várt. Az én drága édes kis gyermek, a ki — — — Itt vége szakadt az Írásnak. Almainak kiesett kezéből a lap ő csak meredt szemmel nézett u'ána, nem vette föl, nem mozdult. Végre valami görcsös rándulás húzódott végig arcáu, nem lehetett volua megmondani, siró vagy nevető kifejezés volt e? Aztán felkiáltott, vagy inkább hörögte: — Úgy, tehát csak gyermeket akar? Hogy még azt a nyomoru't részét is a szeretetnek, a mely ma még az enyém, még azt is másnak adhassa. Hogy mondhassa nekem: Hiszen a te gyermeked; ha szeretem, téged szeretlek benne. Mit kívánsz még? És milyen kegyesen gondoskodik róla! — Hazug, hazug, hazug! Jobban megc alt, mint ha a szeretőjével szökött volna meg. Dd az a gyermek nem fog megszületni soha. Nem fogok saját magamnak vetélytársat adni. Még az nap este az erdőkerülők halva hozták haza Almai Emil grófot. Mondták, hogy puskája szerencsétlenül sült el vadászat közben. Mely részvétel vette körül mindenki a fiatal özvegy grófnőt bánatában. Ha ránéztek szép szenvedő arcára, meghatva mondták: lám, hid gnek tartották, meri olyan nyugodt volt, pedig mily érzésű, hogy tudott szeretni ! Sylvia vigasztalhatlan volt, siratta, siratta évekig, szakadatlanul — Emil gyermekét, a kiről álmodott s a ki soha sem született meg. Folytatása a II. mellékleten.