Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-08 / 45. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1896. 45-ik számához. Nylresjyhá/a törvényhatósága. i Külön-TélemtSuy.) Ha a lezajlott választási harezok puskapor szaga megérzik is még egy kicsit a levegőben, a mi szűkebb körű vármegyei közéletijüknek ez a nevezetes és nagy jeleutőségü kérdése kell hogy felköltse a közérdeklődést. Nyiregyháza város, a vármegye székhelye önálló törvényhatóság akar lenni, s ez a törekvése immáron formulázva van abban a jelentésbeu. melyet a város képviselőtestületének ez ügybeu megbizott küldöttsége kidolgozott. E jelentést a „Nyirvidék" már közölte is, legközelebb a város képviselőtestülete elé kerül az, ott határozni fognak és — azután a vármegye közönsége elé kerül a kérdés. Állapodjunk meg itt! Mert ne felejtsük el, hogy — uem lévén sem morális, sem — megbizható alap, ilyen természetű kérdések megoldásának sorsát és igazságát a pár-politikai konjunktúrák kedvező vagy kedvezőtlen voltára bízni: Nyíregyháza városának a külön törvényhatósági jog megszerzésében az önállóságra való inegtermettségre és arravalóságára lehet csuk — okosan — hivatkoznia, és a megtermettségének. az arravalós^gnak dokumentálása által bizonyítania azt, hogy e város közigazgatási önállósítása további fejlődésének föltétele. Mert ez az az egyetlen igaz álláspont, amelyen akár Nyiregyháza, akár bármely más emporiuma egy vidék kulturális központjának a maga közigazgatása nagyobb fokú önállósításának, t. i. önkormáuy/atí jogai kiterjesztésének elismerését kívánhatja. Mi Nyiregyháza városának az önálló törvényhatóság megszerzése iránt megindult törekvését ezeu az alapon teljeseu indokoltnak és jogosnak tartjuk, és szűkségesnek, hogy megvalósuljon, e város tovább fejlődésének biztosítására. Mert Nyiregyháza: háztartásának jelentékeny összegeivel, vagyonával, kereskedelmével, mezőgazdaságával, kulturális intézményeivel, intelligencziájával. mind azzal együtt értve, amit ez a város jelent: egy külön egységet képező közigazgatási szervezet tartalmát és feladatait bőven betölti és, hogy csakugyan külön közigazgatási szervezetté alakuljon, közviszonyainak fejlettsége szerint erre szüksége van. Nagy hiba azonban, hogy a közigazgatási önállóságra való törekvés, ahogy most legujab ban ez a kérdés rekriminációkkal, sérelmek emlegetésével, sőt a legutóbbi vármegyei közgyűlés Nyíregyházát érdeklő kellemetleu határozatainak aproposjából, szinte előrántva napirendre került: csakuem lehetetlenné teszi, hogy akár Nyiregyháza város képviselőtestületében, akár majd a vármegye közgyűlésén elfogulatlanul bírálják meg, holott pedig alkalmatosabb időben útja és módja lehetett volna annak, miszerint Nyiregyháza városának külön törvényhatósággá való átalakulását az egész érdekelt közvélemény mint e város és a vármegye központja természetes fejlődési processusát fogja föl, és a város képviselőtestülete ue „contra vármegye", a vármegye közgyűlése pedig ne „contra Nyíregyháza" hozza meg majd ebben a kérdésben határozatát. Az előzmények szerint, melyek az önálló törvényhatóság kérvényezésének ügyét az illetékes helyi fórumok elibe kisérik, semmi kilátás sincs arra, hogy a kérdés ebből a magasabb . szempontból, tudni Ili k a jól fölismert közös érdek szempontjából ítéltessék meg. Sem a városházán, sem a vármegye közgyűlésén Ugy tudjuk, hogy az önálló törvényhatósággá való alakulás kérdésében megbizott küldöttség jelentése már a legközelebbi napokban a városi képviselet közgyűlése elé kerül; így tehát arról, hogy ez a kérdés legalább ne kizárólag a „contr.i vármegye" felfogás szempontjából megvilágítva és indokolva kerüljön a képviselet elé — talán már elkésett dolog is beszélni és érvényt szerezni annak az óhajtásnak, hogy az úgy is szükségtelen „contra vármegye" hangulatnak tóditása helyett és a helyett, hogy Nyiregyháza, városának ez a törekvése jóformán csak egyedül és kizárólag a vármegye ellenséges magatartásával indokoltassék: abban a javaslatban, amelyet majd a tanács Nyíregyháza város önálló törvényhatósággá szervezése iránt a képviselet elé terjeszt, a megokolásnak fő gondolata az legyen, hogy Nyiregyháza város közigazgatásának önállóvá tételét S/.abolcsvárrnegye Nyiregyháza összefutó általános kultúrájának jól felfogott érdekei követel ik. Ha ez nem igaz, akkor Nyiregyháza város e törekvésének sincs jogosultsága. Es az országgyűlésen, ahol majd ezt a kérdést — ha oda kerül — magasabb szempontból, az országos közigazgatás éltalános érdekei szempont jából fogják megbírálni, a rekriminációk, sérelmek világításában kicsinyes és separatistikus törekvéseket fognak csak látni ott, ahol pedig e törekvés megvalósulása által egy nagy vidék: Szabolcsvármegye generális kultúrájának minden érdekei nyernének kielégítést. E közös érdek tényezőinek fölismerése és a köztudatban való megerősítése Nyiregyháza város önálló törvényhatósággá emelésének a kérdésében ez idő szerint alig-alig remélhető. Leghelyesebb lenne azért, még egy kis pihenőt tartani e kérdés előbbre fejlesztésében, hogy idő és alkalom legyen ilyen iráuyba terelni a közfelfogást. Es megfontolandó az is, hogy a közigazgatás rendezése a küszöbön van, s hogy néhány nappal az általános tisztújítás előtt e nevezetes ügy elhatározására és megállapítására sem a képviselet, sem a tanács a kívánatos teljes elfogulatlan nyugodtsággal nem rendelkezhetik. Egy elfogulatlan. A király a nemzethez! O császári és apostoli királyi Felsége Magyarország ezeréves fennállásának ünneplése, illetve az ünnepségek befejezte alkalmából a következő legfelsőbb kéziratot bocsátotta ki: Kedves báró Bánffy! Most, midőn a kedvelt Magyarországom ezer éves fennállása alkalmából tartott ünnepségek immár lezajlottak, visszapillantva a lefolyt hónapok eseményeire, nem távozhatok szeretett székes fővárosomból anélkül, hogy ki ne fejezzem ujabban is valódi örömömet és teljes megelégedésemet ezen, a nemzetek éleiében ritka s valóban korszakot alkotó nemzeti ünnep lélekemelő lefolyása felett. A mit néhány hó előtt, mint biztos reményt jeleztem, beteljesült. Megmutatta a nemzet az egész világ előtt, hogy ezer éves fennállása után büszkén tekinthet nemcsak politikai vívmányaira, hanem szellemi és anyagi fejlődésére is, s hogy ez által méltó helyet foglalhat el a culturállamok közt; megmutatta nem csak az ország szivében, hanem az országszerte történtek és tanúsított kegyeletteljes és példás magatartása által, az állam egyik legszilárdabb alapját képező rajongó hazaszeretetét és biztositékát nyújtotta Személyem és Házam iránt tanúsított szeretete és hű ragaszkodása által különösen annak, hogy az ily tettekre képes, ily érzelmektől áthatott és királyával egyetértő nemzet, bízvást és legjobb reményekkel tekinthet a jövő évezred elé. Szi vem sugallatát követem, midőn Önt ezennel utasítom, hogy ez örömömet és megelégedésemet országszerte hirdesse s kérem az isteni gondviselést, hogy kedvelt Magyarországomat és a nemzetnek, szellemi haladása és anyagi jóléte további fejlesztésére irányzott törekvését, mely téren még oly sok a teendő, — ezentúl is bő áldásával kisérje és engedje, hogy a nemzet ezen törekvése gyümölcsét nem csak a kül-, hanem a beibéke oltalma alatt is, testvéries egyetértésben és szeretetben élvezhesse, hagyományos alattvalói hűség mellett szem előtt tartva mindenkor csakis az ország valódi javának, s mint ennek egyik főtényezőjeként az egész monarchia jogosult érdekeinek előmozdítását. Kelt Budapesten, 1896. évi okt. hó 28-án. Ferencz József s. k. B. Bánffy s. k. Az ezredévi kiállítás berekesztése. Az ezer éves Magyarország hatalmas alkotása: az ezredévi orsz. kiállítás berekesztetett. Kedden e hó 3-dikán ünnepiesen ment végbe ez az aktus. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter a következő beszéddel rekesztette be a kiállítást : Ez az ünnepély, mely bennünket most itt öszszegyüjtött, bánatos érzéssel tölti el keblemet; egy oly bájos, kedves képtől, egy oly tündérkerttől kell bucsut vennünk, mely féléven át nemcsak a főváros, de az egész ország lakóinak a tiszta és derűs gyönyörnek, a nemzeti büszkeségnek forrása volt! De ez az érzés még sem kizárólagos! Az a büszkeség, az az önérzet, melyet ez a kiállítás minden igaz honfiban méltán és joggal felidézett, nincs annak létéhez kötve és bánatomat ellensúlyozza az a felemelő tudat, liogy a nemzeti önérzet épen az itt szerzett tanulságokban és annak külső hatásában folyton ismétA „NYIRVIDEK* TÁRCZÁJA. Kisdorfer János. A csillagászok tanítása szerint minden égi testnek kiszabott pályája van, melynek elyptikus irányát magasabb erő fölénye folytán betartani kénytelen. A magasabb rendeltetés, mely a pálya kijelölésében, valamint annak betartásában, mint az organikus élei előfeltételeiben — nyilvánul, nem annak az égi teslnek önmagából és önmaga által kifejtett erejével hozatik létre és igazoltatik, de egy független, önczélu csillagzat korlátlan uralmával. A bolygó követi azt az utat, amelyet a napja részére kijelölt. A bolygó akarat nélküli organismus, melynek belső szerveit, élete külső jelenségeinek törvényeit a fény forrása, örök tüzű napja szabályozza. / Élt közöttünk egy csendes ember. Igénytelen és akarat nélküli. Roskatag testét földig érő darócz köpeny fedte, mig csendes, bizonytalan lépteivel orosi utczai lakásától a városházáig vánszorgott . . . nem kíváncsiságból, nem is azért, hogy szorgalmasan fekete betűket vessen fehér papírlapra, — hanem hogy megszokott helyén átadja magát titokteljes, a materialismussal lenyűgözött lélek előtt rejtélyes gondolat-világának. Hajlott teste alig rejtett némi fisikai erőt. A kor, a nyomorúság, a szenvedés megtörte rég. A galamb ősz haj sápadt, ránezos arezra hullott alá. Hanem abban a barázdás arezban annyi kifejezés ült! Az arcz nemes vonásai mély lélektani problémát tükröztettek vissza. Megvénült a test, erőtlenné, csaknem kinzó bilincscsé lett, hanprn annak az öreg embernek szemes arczán olt volt valami könnyen felismerhető jel, amely a hatalmas léleknek a nyomorult anyag-lesten való diadalmas győzelmét hirdette. Aki látta, olthatlan szánalmat érzett iránta. Nehéz volt minden lépése, ingatag a járása, csupa szenvedés minden mozdulata. És mindennek daczára ment fel a városházára kegyelem kenyerét kiérdemelni. Egyetlen ember nem sajnálta őt, egyetlen lény volt könyörtelen iránta, s egyetlen ember nézte megindull lélek nélkül az ő végzetes sorsának irgalmatlan átkát. Ön-ön maga, és senki más. A nagy filosof az erkölcsi rend megmásithatlan tőrvényét gyanította ön-öa átkában. A bolygó kövesse a fény forrás zsarnoki hatalommal kijelölt pályáját. Az engedetlenség egy a megsemmisüléssel, pereznyi és szemernyi eltérés a meghúzott vonaltól halál. A filasof, aki büszke eszének titkokat felderítő erejével rendet akart megmásítani, nem ismert cthikai rendet maga fölött. Én En vagyok. Ez volt jelszava. Tévedésenagy volt. Feledte hogy az egyén, még ha az emberi rendeltetés legmagasabb eszményével harmonikus is, még nem czél, csupán csak eszköz. A viszonyok és körülmények által akaratától megfosztott játékszer. Az „én" egy befejezett egész elyptikus pályával, ha eszközzé lesz, viszont semmi, megvetett, elfeledett, sőt kigúnyolt, ha czél akar lenni. Mennyi kontraszt, mennyi következetlenség! És mégis űgy van. Az Orosi utcza tipikus lakója harc/olt kezdett kora bűneivel. Érvényesíteni akarla önmagát bűnös kora alacsony jelszavai ellenére. Az idő, az Ő kora azt kívánta tőle, hogy büszke eszét és lelkét vesse alá a mindenkori áramlatnak. Ehhez nem volt elég kicsiny ember. Am lássa, magára vessen, ha akaratossága koldussá leszi. Hiszen a bolygónak követnie kell a fény forrása által kijelölt végtelen pályát. Idealismus, szabadság, az egyén függetlensége, a lelkiismeret magasabb fórum nélküli uralma, altuismus, közérdek, mind, — mind bagattell. Hajtsd meg a fejed, sic itur ad astra! A kaptafa, olló, kalapács és borona az igazi nagy hatalom. Az ész semmi. A tudatlanság sötétsége suverén. Az esz világossága rabszolga. Bolond ész némulj el, meghunyászkodásod jutalma jólét, hatalom, erő és tekintély. Harczodé a koldus bot. Bolond ész, mely az utóbbit választja! Vigaszod az lehet csupán: Udi profanum vulgus et arceo. És a nagyeszű ember az utóbbit választotta, feledvén, hogy nem az ész, de parva sapientia regnit mundum. Igy lett koldussá, mert a bitorló nap zsarnoksággal igazolja a maga uralmát, s megsemmisíti a renitens bolygót. Pedig az a bolygó olyan fényes pályát futhatott volna meg, ha van elég — kis ereje az egyén szabadságának suverenitásáról leniondani, s van elég kis hitüsége megtagadni a legmagasabb adományt, a kifejtett ész megtisztult parancsait. Nagy maradt, de koldussá lett, Rab-Rábyvá lett. Miért hogy nem született 500 esztendővel későbben? Talán akorra az ő nagy eszének konstruktiója egyezett volna az előre haladott világrenddel? Talán akkora történelmünk fényes lapjain ragyogó betűkre tette volna magát érdemessé. Igy azonban koldus bot, kegyebm kenyér, feledés, egy kenventiónális gyászlap, egy tárczaczikk és egy jeltelen sírhalom minden emléke és öröksége. Mintha most is elöltem állana a szegény János bácsi ineglört alakja, az ő joviális mosolyával arczán, ajándék pipájával kezében, s egy csép fényűzést el nem áruló ruházatában, a régi városháza tanácsosi szobájának rosI katag karszéken ülve. Teste megtörve, reményei szétfoszolva, csak szemei égtek csodás fény ben,megkapóan. Az aggkor, nyomorúság, elhagyatottság győzedelmet vettek a fisikumán, hanem a lelkén hiába fenyegette fegyverét az idő, s az ember durva hálátlanság. Csodáltam azt az embert! Sajnáltam és irigyelleni egy perczben. Sajnáltam a súlyos vég/.etét, irigyeltem fényes eszét, csodáltam örökké ifjú kedélyét. Beszédes ajka órákon át szórta szelleme kincseit. Reministentiái közlésében kilogyhatlan, észleleteiben eleven, találékony, merengésében oly kimondhatatlanul megnyerő volt. Sorsa minden mostohasága daczára nem érdekelte őt. Bukását,hanyatlását és e fölötti állandó lelki szenvedéseit nem árulta el soha. Büszke volt, mint min-