Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-08 / 45. szám

,N y I V J D É K" lődő fejlődésének oly forrásait fogja nyerni, melyek őt nagy és magasztos czélok elérésére nemcsak ösztönözni, de képesíteni is fogják. Mert uraim, az a nagy munka, melyet a nemzet állami létének, ezeréves fennállásának ünneplésére létesített — nemcsak a hozzáfüződő várakozásnak felel meg, nemcsak az iránta emelt igényeket elégiti ki — de oly sikereket mutatott fel, melyek őrökké fényes tanúságot tesznek, hogy ez a nemzet a reája háramló kulturmissziói feladatát nemcsak teljes mertékben felfogta, de elég erővel és akarattal is bir, hogy annak meg is feleljen. Én azt hiszem, nem válhatunk el méltóan ezen nagy munkától a nélkül, hogy ezen sikereket legalább nagy vonásokban ne méltányolnók. T. uraim/ Kettős czél vezérelte e munka létesítését. Gyönyörködni akart a nemzet dicső múltjának emlékein, másrészt tiszta képét akarta nyerni az ország mai állapotának. E kettős czél nyert kifejezést az egesz kiállítás elrendezésénél, mely ennélfogva lényegesen tért el minden eddig ismert kiállításoktól és a történelmi kiállítás rendezésében valóban úttörő volt. Ép ezért, de természeténél fogva is, a kiállításban ezer év történetét tünteti fel, nagy nehézségek és akadályok merültek fel, melyeket nyomban a hivatott tényezők lankatlan buzgalma és buzdítása, valamint a résztvevőknek semmi áldozattól vissza nem riadó hazafiságának együttes közreműködése altal sikerült oly fényesen legyőzni, hogy a történelmi kiállítás nemcsak díszévé és kincses tárházává vált az egész kiállításnak, de a történelmi nevezetességű épületek utánzása és az értékes ereklyék gyűjtése folytán oly hü lükrét nyertük ezeréves történetünknek, mely a külföldet is teljes elismerésre birta és bámulatba ejtette és történelmünket kevésbbé ismerőknél is dicső multunk iránt méltánylást és tiszteletet keltett. Méltán sorakozik a történelemhez a jelenkori kiállítás. Talán nem oly fényes és ragyogó, mint amaz, de sikereiben ép oly dus és talán gyakoriali értékében még gazdagabb. Láttuk, mint alakult át mezőgazdaságunk, menynyire haladt a belterjes müvelés mind nagyobb arányokban való terjedése által és mily magas fokra emellkedett állattenyésztésünk. Láttuk azon nagy erőfeszítéseket, melyek a talajjavítások és ármentesitések terén tétettek, az okszerű müvelés előmozdítására. Láttuk az erdészetnél a szakítást a rablógazdasággal és láttuk a bányászat és kohászat terén mutatkozó folytonos haladást és valóságos hazafias örömünkre szolgál annak konstatálása, hogy a széntermelés emelkedése nem csak a külföldi szén kiszorítását jelzi, de gyáriparunk állandó fejlődéséről is örvendetes tanúságot tesz. Teljesen kielégítők a mezőgazdasági iparnak termékei is. Láttuk, h»gy a szeszipar mikép igyekszik magát tartani, hogy a fiatal ezukoripar a folyton tökélel esbúlö technikai eljárással miképen hódit tért és hogy a malomipar, mely már régóta a fejlettség magas színvonalán áll, a külföld irányában is megtartja domináló állását. Büszkeséggel tölt el vas- és fémiparunk is, különösen gépiparunk oly haladást tett legújabb időkben, hogy termékeivel — különösen gazdasági gépekkel — a külföldön is versenyképesnek bizonyult. De egyéb iparágaink is, különösen az építészeti ipar különféle ágai, az agyag- és üvegipar, a ruházati ipar, a sokszorosító- és papíripar és végre, mit talán először kellett volna említenem, a vegyészeti ipar is e tárlaton oly szép haladást tüntettek fel, mely bizonyára teljes elismerést érdemel és minden hazafit valódi megelégedéssel töltik el. Nagy haladásról tesz tanúságot a közlekedési kiállítás is és pedig nemcsak a vasúti, de tenger-és folyamhajózási tekintetben is. Valamint úttörőnek kell jeleznem a kereskedelem, pénz- és hitelügy feltüntetésére rendezett kiállítást is, mely ezen ágaknak virágzásáról világos képet nyújt. den nagy lélek. Szívesen közölt bigorafiája befejeződött ott, ahol a balvégzete kezdte el lassan emésztő munkáját. A 70-es évek félszeg történetét sohasem hozta elö. Ha véletlenül szellemes társalgásának fonala belenyúlt a 70-es évekbe, komor, majd hallgataggá lett, s szemein megjelent egy-egy könycsep, zálogául a multak (kimagasló eseményeinek, és átkául annak a rendszertelen biologiáju korszaknak, amely ezt a nagyra termett embert örök tétlenségre kárhoztatta. Sohasem panaszkodott, és sohasem nyilatkozott meg az ő lelke senkinek. Innen van, hogy mindenki félreértette őt. Azt hitték róla hogy agya termeketlen, munkaereje korlátolt, akarata megzsibbadt. Senkisem kutatta lelkének rejtelmeit. Pedig mennyi nagy gondolat, inventió, nemes elhatározás volt meddőségre kárhoztatva az elhagyatottsága által. Az emberek a jót hamar feledik, a nagy emberek iránt önkénytelnül támadó irigys g szu rágása gyorsan emészti a lángész alkotásait. A lélek önérzetének megnyilatkozását gúnnyal illetik, a resignált visszavonulást teljes bukásnak minősitik, amelv fölött a gyáva győzőknek oly jól esik szánakozni és kaczagni. Ez volt Risdorfer János sorsa! Elbukott a butaság fegyverétől. És ő bukottként akart meghalni. Politikai súrlódások terelték le a alkotás mezejéről, és az ő önérzetes lelke nem térhetett többé vissza, mig a felülkerekedett politikai árnyalat uralma tartott. Lelkének reaktiója volt a teljes visszavonulás azon botorság ellenében, amely a politikai meggyőződés által támasztott visszálkodást a közélet minden vonatkozásaban érvényre juttatta. A lecsillapult hullámok már csak a lelkében megtört, akaratában szárnya szegett Risdorfert találták fel, akinek sem kedve sem ereje többé a közélet harezosai közzé állani. Mindössze az a gyönyörűsége maradt meg, hogy mély lelkének egész melegével szeretett városát az ő általa szabatosan és csodálatos providentiával megállapított irányban látta fejlődni, s hogy eme fejlődésnél elNagy sujt fektetek a művészet terén látott haladás méltatására is. A művészet minden ágazatában: a festészetben, szobrászatban, építészetben hiven tünteti fel törekvéseinket és sikereinket és bátran mondhatom, hogy a felmutatott alkotásokat friss munkakedv, ambiczió és haladási vágy éppen nem mindennapi sikerekkel jellemzik. De talán mindezeknél érdekesebbek azok a törekvések és eredmények, melyek a kiállításon hazai kulturánkat oktatásügyünk fejlődését, jelen állapotát és jövő törekvéseink irányát akarták feltüntetni. A magyar nemzet érzi, hogy fennállásának és felvirágzásának legfőbb biztositékát kulturai haladása képezi. — Az egyeseknek törekvései e téren sok esetben a legkülömbözőbb egyesületi működéssé tömörülünk és alig van a kulturának tere és nyilvánulása, a hol e tevékenységnek jelentékeny nyomai ne mulatkoznának. Ezeket a nyomokat kép és irás, szoborművek, táblázatok egyaránt hirdetik azt, hogy ez a kultura a mellett, hogy magyar nemzeti, nem akar elfojtani, nem akar háttérbe szorítani semmi más kulturát, nem bántani, sérteni más nemzetiséget, sőt azok haladásának is készséggel szolgálni kiván. Fontos kulturális tekintetek szolgálatában áll egész oktatásügyünk, mely nem csak az általános ismeretek terjesztését tartja feladatának, hanem a szakművelődés gyarapítására is nagy súlyt helyez. A régibb szakoktatások mellé sorakozik ujabban az ipari szakoktatás, mely a rövid idő allatt elért eredmények által igen szép jövőt igér. Két irányzat domborodott ki az iparoktatásügyi csoportban: az iparművészeti és a nagyipari. Mindkét irányban ipariskoláink a legnagyobb elismerésre méltó eredményeket mutattak fel és mindkét irányban a haladotabb iparral biró államok iparoktatásának igen komoly versenytársaivá lettek. T. uraim! A csak futó vonásokban vázol ezen sikerek és eredmények egy nagy jelentőséggel birnak. Fényesen tesznek tanúságot arról, mikép a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában és szellemi, anyagi és erkölcsi téren kifejtett munkálkodásunk vívmányait a legelőnyösebben tüntetik föl. És habár az igazság érdekében nem hallgathatom el, hogy ezen kiállításon némely iparágak még éppen nem, vagy csak hézagosan voltak képviselve, az eddigi haladásban találom a legerősebb biztosítékot arra, hogy ezen hiányok és hézagok is a közel jövőben be fognak töltetni, minek folytán gazdasági függetlenségünk minden irányban teljesen biztosítva leend. Hogy mindezen sikerek és eredmények nem maradnak hatás nélkül, ki merné ezt kétségbe vonni ? Nyilvánulni fog a jövőben, különösen, ha mindazon tanulságok és tapasztalatok, melyeket a kiállítás nyújt, átmennek a nemzet vérébe és a nemzeti élet minden nyilvánulásaiban érvényesülni fognak. De nyilvánult már most is és pedig ugy befelé, mint kifelé. A tömegesen felránduló és nagyrészt a legszegényebb néposztályhoz tartozó belföldi látogatók itt az ország szivében merítettek lelkesedést, látva hazájuknak talán alig is sejtett erejét és haladását; mig a külföld ugy szólván csak e kiállítás révén és az itt lefolyt kongresszusok alkalmából tanulta ismerni és becsülni szép országunk belső erejét, hatalmát és hivatását. Mélyen érzett hálás köszönetet mondok tehát a kormány nevében mindazoknak, kik hazafias lelkesedéssel hozzájárultak a nagy nemzeti mü sikeréhez. Teszem ezt első sorban Szent-István koronájának társországai és a megszállott tartományok iránt, kik igaz testvéri szeretettel nem csak szépen rendezett saját kiállításaikkal bámulatos haladásuknak kimagasló bizonyítékait szolgáltatták, de ez által az anyaország teljes fényű képét emelték. Köszönetet mondok a hadseregnek is, mely a kiválóan sikerült hadászati kiállítás létesítésével valóságos úttörő munkát végzett; fényesen tanúsította ez által, hogy a hadsereg törekvéseivel és aspiráczióival teljesen titkoltan, mindössze a saját lelkének megnyugtatásául kivette a tervezőt a komtemplálót joggal megillető részt. Soha sem dicsekedett azzal, hogy Nyíregyháza város fejlődésének biztos alapjait ő vetette meg, hogy ő biztosította mindenkoron ama feltételekkel, amelyekből önkényt származott az ő háládatlan városának okszerű növekedése. A Bach-korszakbeli kényszer kölcsöntől, — amelyet a városnak kormányparancs szerint az államrészére nyújtania kellett volna — csupán Risdorfer páratlan leleményesége és diplomatikás ügyessége mentette meg Nyíregyházát. A császárszállás ellenzett megszerzése az ő gondolata volt. A főgymnázium alaptőkéjét ő vetette meg. Az egyházakat ő dotalta nagy összegekkel, s képessé tette azokat nagy jelentőségű népnevelési és kulturális feladataik betöltésére. A debreczeni és ungvári vasutak Nyíregyháza érintésével történt kiépítését az ő előre látása és találékony esze eszközölte ki. Általában alig lehet elősorolni azokat a döntő jelentőségű alkotásokat, amelyek az ő nevéhez vannak fűzve, s a melyek nélkül Nyíregyháza ma is tengődő, kezdetleges életet élne. Hogy a törvényszék és vármegye Nyiregyházán találta fel állandó működése helyét, abban Riszdorfert oroszlán rész illeti meg. Hanem ez az idealista ép oly kevéssé dicsekedett megszerzett érdemeivel, mint amennyire nem panaszkodott a személyét ért keserű csalódás és durva hálátlanság miatt. És semmi sem mutatja inkább az ő nagy lelkét, mint az, hogy személyét egészen alá tudta rendelni a közakaratnak még akkor is, midőn ez a közakarat nem érdemelt egyéb prognostikont, mint méltatlan, oktalan, és bűnös. Megbocsátott mindenkinek, nem haragudott senkire, ellenséget nem ismert még akkor sem, midőn csapszékek kirugdosott éjjeli vendége volt. Isten mentsen meg minden várost attól, hogy legnagyobb emberével úgy bánjon el, mint Nyíregyháza tette az ő méltó büszkeségével; Risdorfer János felszentelt pap hitesügyvéd, okleveles gazdász és dr. filosofiae-val. összeforrott és annak minden örömében és viszontagságában a maga részét magának kiveszi. Köszönetet mondok végre az összes kiállítóknak, kik nem riadva vissza áldozatoktól és fáradalmaktól, minden tehetségöket e nemzeti nagy mü fényének és sikerének emelésére fordították és köszönetet mondok a sajtónak, a mely hathatós támogatásával biztosította e szép mü sikerét. Volt azonban e kiállítás folytán alkalmunk egy becsben igen magas és az egész nemzet minden rétegét élénken érintő tapasztalatot szerezni, s ez az, hogy minden várakozást messze túlszárnyalt az a benső érdeklődés és a nemzettel való együttérzés osztatlan melege, a melylyel dicsőségesen uralkodó koronás királyunk és a nemzet rajongó szeretetével övezett királyné, az ország millenniumi ünnepélyeinek és első sorban az ozredéves kiállításnak emelését szivükön viselték, nemkülönben ezredévi alkotásaink sikeréi legmagasabb személyes közreműködésükkel biztosították. Szent-Istvánnak ékes koronája egy ezredév alatt vajmi rilkán ragyogott oly fényesen, mint most, s miként szimbóluma a nemzeti erőnek, vajmi ritkán képviselt oly egyetértő és egységes hatalmat, a minő csak az uralkodóval szívben, lélekben összeforrott hazában gyökerezhetik. Az a dicsfény, mely örömteljes boldogságunkra a koronától az országra szertesugárzott, a visszavonások és a nemzeti küzdelmek árnyait mintegy varázsütésre eloszlatta és az összetartozandóság oly fenkölt érzete fogta el a kebleket, melynek generácziókra kiható nyomai fognak maradni. Az a fejedelmi bölcseség, mely hazánk hivatásának történelmi mérlegelése alapján a jelen viszonyok méltó megítélésével és a messze jövőbe tekintő látnoíci szemmel kovácsolja még szorosabbra a kapcsokat a nemzet és dinasztia közt, a legerősebb visszhangra taljíl mindnyájunk kebelében és áthatva a törhetlen hűségnek és ragaszkodásnak érzetétől, minden gondolatunk és óhajunk azon imában egyesül: Éljen a király ! (Hosszantartó lelkes éljenzés.) És ezzel az ezredéves kiállítást bezárom. Gróf Vay Ádám dr. Kállay Rudolfhoz, mint a nagykállói választó-kerület szabadelvű pártja elnökéhez, a következő levelet intézte: Kedves Öcsém! A csata lezajlott. — Tollamhoz nyúlok tehát, hogy leveledre feleljek. Kérlek üdvözöld a várost, melyhez engemet régen mult idők annyi emléke csatol, melynek falai között állott azon politikai oskola, mely engemet nevelt. Üdvözöld Szabolcs azon választó fiait, kik nálam nélkül bontottak zászlót, melyre egy szerény, de azt hiszem mindég becsületes testvérük, az én nevemet írták, s azt részvétük melegével bástyázták elestéig körül. Köszönöm. Hálásan köszönöm bizalmokat. Én az élet alkonyán csak egyet kérek — ellenfeleimtől is — : Ne kételjék, hogy ha — velük nem egy uton járva is, törekvési czélom nekem sem más, mint ideálunk a magyar szabadság védelme! — Áz árpádok trónjának, melyen most édes Atyánk jó Királyunk űl, — fényben, tekintélyben fenttartása. — Közös édes anyánk édes hazánk erkölcsi, szellemi, i anyagi i erejét nevelni a képpen, hogy a jövő milleniuin a képpeniemlékezhessék meg rólunk, mint mi ez évben atyáinkfól megemlékeztünk. Ez azon Háromság, melyért ha győztök, tört erővel bár, de törhetlen magyar, hűséggel 'küzderii kész

1 lett volna, 1 < Berkesz, 1890. október 30.'' Öreg barátod és bátyád: Gróf Vay Ádám. A kedélyes öreg,úr nincs többé! Évek óta mozdulatlanul ült karszékén. Elfeledte őt miiidenki, úgy is halt meg, mintha ennek a városnak polgárságra nézve már . régen, most másodszor halt volna meg. Hanem azt a helyet, ha majdan jönnek kétséges perczek e város jövendőjében, kifogja majd annyi rátermettséggel betölteni, mint Risdorfer a maga idejében? Lehet immár hinni, hogy az az ember a megjavult közszellem elismerésének bántó hiányaságával nem fog közülünk elköltözni. Ott talán, ahova meleg lelke elköltözött, megkapja azt, amit nélkülözött, a nyugalmat és állandó békességet. * * Az ő sajátságos egyéniségének ismertetéséül hadd álljon itt egy pár jellemző vonás: Csodálatos memóriával volt megáldva. Encyclopedista és humanista gondolkodása oly szívesen időzött a költők örök szép termékeinél. Beszélt latinul, s könyvnélkül tudta Horáczot. A tót nyelvet hibátlanul tudta, s Kollár Ádám hires tót hős költeményét elejétől végig megtanulta. Jártasága a német nyelvben német tolmácscsá képesítette őt kir. ^törvényszéknél, bár az utóbbi 20 év alatt inkább csak névleg volt az. Toldit, Zalán futását, Két szomszéd vár stb. egész terjedelmében fejében hordta. Ezenkívül nem volt oly ága a tudománynak, amelyben szokatlan jártaságot ne produkált volna. Emlékező tehetsége utolsó perczcig nem hagyta cserben. Sokban emlékeztetett Magyarország utolsó encyc- f lopedistájára; az öreg Brassay bácsira. * Lónyay Menyhért gróf, Magyarország zsenialis elnök minisztere az 1872. évi nyíregyházi bukása után hirül vette, hogy a balpárt a Deák párti Risdorfert városi, főjegyzői állásából kibuktatta. Megüzente Risdorfernek, hogy kérvényezzen járásbirói állásért. Azonnal kifogja neveztetni.