Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

Mellóklet a „Nyírvidék" 1896. 42-ik számához. A közgyűlésről. A közeledő képviselőválasztások megindult mozgalmainak hangulata uralkodott a nagyteremben és a folyosóu. Miutegy 250 bizottmányi tag jött össze a közgyűlésre a vármegyeházán s e kínálkozó alkalommal megtartott nyilvános értekezletek, szűkebb körű tanácskozások és legszűkebb körű összesűgások után kipattantak, az úgynevezett közvélemény tarsolyából a zászlók, nevekkel és jelszavakkal Az eszmék eme tisztulására — mint ahogy mondani szokták — az őszi közgyűlés találkozója pompás alkalom volt s épen ezért dátuma is, a képviselőválasztási küzdelmek megindításának a vármegyében. * * * 191 pontból álló tárgysorozatot intézett el a közgyűlés. Horribilis szám és igaz részvétre indító a vármegye jegyzői kara iránt, melynek mind ez ügyeknek előkészítésén kivül, azoknak előbb az állandó választmányban s közvetlen azután a közgyűlésen történő elintézéséről, egész raktárát a diósgyőri papirosnak kell jegyzőkönyvül külön-külön teleiruiok. De a legkomolyabb aggodalomnak is, hogy életre keljen, nagy oka és teljes jogosultsága van, látván, hogy a közönség elhatározásának Ítélete elé kerülő ügyekuek eme rémséges szaporodása mellett, az önkormányzat elve uem érvényesülhet, tartalmát veszti, s ahogy és amilyen módon még is megvalósul, magát az elvet, amelyre pedig egész állami és társadalmi életűnk alapítva vau — kompromittálja. A községek önkormányzati jogának megerősítése és tartalmasabbá tétele, a szükséges ellenőrzésnek és felülbírálásnak — úgy, amint azt vármegyénk alispánja olyan szépen fölfejtette és indítványozta — a törvényhatóság szervezendő járási bizottmányainak fórumai elé való utalása: ez lenne az egyetlen módja annak, hogy a törvényhatósági önkormányzat, úgy, ahogy annak gyakorlása ma a közgyűléseken megvalósul, ebből a lehetetlen és fenntarthatatlan helyzetből megszabadittassék. * * * Nem hiába, hogy olyan nagyon napirenden való kérdés most a .kvóta", hát nekünk is volt most a közgyűlésen kvóta-ügyünk. A hivatalos elnevezése ennek a kérdésnek : a katonai beszállásolás terheinek a viselése, a vármegyének ehez való hozzájárulása. A nyíregyház: adófizető polgárok pedig, a nagylaktanya építése czimén ismerik ezt az ügyet s viselik a terhét, mert ez a .katonai beszállásolás" 20—25 ezer foriutjába kerül évenkint a városnak. Ha valami hasznát láthatnánk, hogy megsegítésére vezet e kérdés helyes megoldásának, talán rekriminálnánk is egy kicsit. Mert hát bizonyos igaz, hogy amilyen vérmes reménységekkel ment bele a város az egymillió forintos kaszárnya építésébe, ami circumspectus, egyáltalában nem bőkezű, sót nagyon sokszor garasoskodó képviselőtestületünknek ez uem válik dicséretére. A képviselőtestület, talán, mert nem volt módjában a kellő tájékozódáshoz hozzájutnia, úgy fogott bele az egymillió forintos kaszárnya építésébe, mint egy jó jövedelmet ígérő vállalatba. — Bizonyság erre, hogy a város, azt az ajánlattevőt, ki arra vállalkozott, hogy a kaszárnyát, az utána járó bérjövedelem 40 vagy 50 évi haszonélvezete fejében a maga költségén fölépítteti, elutasította, gondolván és moudván, hogy ezt a kaszáruya-épitósi jó üzletet ugyan kár lenne kibocsátania a kezéből Ki gondolt akkor arra, hogy erre a vállalkozásra a városnak rá fog kelleni fizetnie? Hogy pedig ez a ráfizetés évről évre olyan nagy summa legyen, igazán csak a legújabb időben lett közismeretessé, mintha csak argumeutumképeu vették volna elő mikor előállott elkerülhetetlen szüksége annak, hogy a .katonai beszállásolás" költségeihez a vármegye hozzájárulása inegny eressék. A vármegye közgyűlése elé a nyíregyházi nagy lovas-laktauya építésének az ügye ilyen közhaugulat által kisérve jutott el s a város által az építési vállalkozóval s a közös hadügyminisztériummal kötött szerződések jóváhagyattak. Nyiregyháza város képviselőtestülete ugy gondolta akkor, hogy a város érdekében való jó üzletet csinál, a vármegye közgyűlése pedig felületesen gyakorolta a felülbírálásnak törvény által reáruházott kötelességét és bizonyára nem gondolt arra, hogy ebből a laktanya-épitési ügyből kifolyulag be fog következni az a kényszerűség, hogy .katonai beszállásolás" költségeihez való hozzájárulás czimén pótadót fog kelleni megszavaznia. Mert, hogy ezt a hozzájárulást — noha a keddi közgyűlés az erre a czélra javaslatba hozott 1 '/a

u/o-os pótadó megajánlását megtagadta — a megyének meg kell szavazuia, az kétségtelen. Meg fog kelleni szavazni a törvény rendelkezései alapján és ezeu kivül még azért is, mert a vármegye közgyűlésének amaz, már előbb hozott határozatát, — melyben Nyiregyháza városának a katonai elszállásolás czimén viselt költségeihez való hozzájárulást elvben elfogadta — végre kell hajtani. És — igazán szükség vau rá, — hogy a keddi szavazás tényét, az előzmények figyelembevételével és nyugodtan ité jük meg. Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy nehéz lenyelni ezt a pirulát, anélkül, hogy ne éreznénk meg speciális keserűségét. A kaszárnya-építés előzményeire épen azért utaluuk, mert a mi megfigyeléseink szerint a A^NriKVlDEK" TÁKCZÁJA. A három grác/ia. A. T. Tschtcbov ! Smiruov Sasa, özvegy al.yjáuak egyetlen tia, egy uj^ágpipirba gÖQgyolt csomaggal allitoit be dr. Koschelkow dolgozószobájába. — Isten hozta fiatal baráiom! fogadta őt az orvos. Hogy erzi magát? ... Mi szépet jött újságolni ? Sasa kezét szivére tette, s megelégedetten nevetve igy nzólt : — Mama üdvözletét küldi öuuek, Iván Nikol»je vics, és megbízott, hogy fejezzem ki önnek köszönetet. Mint tudja, én az ó egyetlen fia vagyok ... Ön meg mentett engem és megtartott az éleinek . . . Igazán nem tudjuk a mamával, mikép fejezzük ki hálánkat és elismerésünket. — Hagyja c<ak, fiatal ember! szakította félbe az orvos. Én csak azt tettem, a mit bárki mis teeudeit volua az éu helyzetemben. — Fáj Ulom. szegények vagyunk s uem tudjuk, doktor ur, firadsigát s gondozását kellőképen viszonozni H;)gy mégis legalább jószáudékunlat megismerje, kérjük figadji el «/.t tőlünk. Egy kis bronz tárgy, egy ritka iuü ilarab . . . — De egészen felesleges — válaszolt az orvos. — Már mire való volna? — Ne utasítsa vissza doktor ur, mélyen meg szomorítana bennünkdt. E/, még atyámról maradt ránk, ki régiségekkel kereskedett. Halála óta mama majdnem feladta az üzletet, mint ön tudja. Mialatt Sisa beszélt, kibontotta a csomgotaz újság pipirból s egy kis.viloban művésziesen kidolgozottbronz nyertyatartót tett az asztalra. Három női aUk volt rajta Ét i-kosz tűmben kik csábosán mosolyoglak s u*y látszott, mintha mindjárt kiakarnának ugrani, hogy bájos tánczra perdüljenek, h» oem tartanák őket fogva a gyertyatartó (tarjai. keddi szavazás eredményének okait legelső sorban is azokban kell keresnünk. .Vármegye" coutra „Nyiregyháza", — ezt a hangulatot ennek a pótadónak a megtagadásában ne kutassuk. Hiszen — eltekintve a kaszárnya-épités dolgának előzményeitől — tnaga az a tény, hogy e kérdés elintézésének szüksége fennforog, szinte provokálja, hogy a merev megtagadás révén a „katonai bíszállásolás" ügye véglegesen elintéztessék. Nyiregyháza városa most csupán csak a katonai lakbérekre 5000 forintot fizet rá évenkint, fedezve ezzel azt a differenciát, mely a megállapított lakbér-osztályozás szerint járó katona-tiszti lakáspénz és a tisztek által tényleg fizetett lakbér-összegek között létezik. Igaz ugyan, hogy épen azon a jogczímen, a városunkban lakó összes bírósági, állami, megyei tisztviselők is igényelhetnék, hogy a város aí ő hasonlatosképen létező differenciájukat fedezze, de — csupán az adott viszonyokat tekintve — a városnak és a vármegye közgyűlésének mindeu lehetőt meg kell tennie arra nézve, hogy Nyiregyháza városának katonai lakbér tekintetében való osztályozása, a tényleges viszonyoknak megfelelően rendeztessék. Nagy hiba, és a bekövetkezett tényhez fűződő kommentárok szerint szinte szerencsétlenség-számba megy, hogy a vármegye székvárosát, ugyancsak ezen a keddi közgyűlésen, a .vármegye" egy másik dologban is leszavazta. Mindeu külső körülmények szerint úgy van elibénk állítva ez az ügy, mintha megint egy „vármegye" contra „Nyiregyháza" küzdelem eredménye lenne, hogy Bogár Lajos az ötödik árvaszéki ülnöki állás betöltésére végbement szavazásnál elbukott. Amennyi nagy nyereség lett volna a vármegyei árvaszéknek a Bogár ülnökké való megválasztatása, — aki hites ügyvéd s hosszú évek alatt szerzett gyakorlata által is kiváló szakember — a városi árvaszéktől való eltávozása — ha megválasztják — ott még talán nagyobb veszteséget jelentett volna. A közérdekeinek semmi csorbulása sem történt tehát azzal, hogy ő a szavazásnál kisebbségben maradt, s hogy nem őt, de Leövey Miklóst választották meg ülnöknek a vármegyei árvaszékhez, aki szintén kipróbált munkaerő, s 13 évi vármegyei szolgálat után rá is szolgált arra, hogy előbbre mehessen. Ehhez a szemponthoz nem is férhet semmi kétség. De azt még is kötelességünk följegyezni, hogy a Bogár Lajos kíssebbségben maradásának motívumai között az a bizonyos „vármegye" contra „Nyiregyháza", ha csak épen hogy sallang volt, vagy talán kortes-szó, amelynek a fedezete alatt, a Leövey Miklós szolgabírói — Mit is ábrázol ez ? — kérdezte az orvos, csakhogy valamit szóljon. — Hát három Istennő, vagy ilyes valami, vagy talán múzsák . . . — Igen — talán a három giáczia, — egy szóval ideális női alakok! mormolta doktor Ko.-chelkow; hanem azután megvakarva a fejét, habozva mondta : .Pompás . . . valóbau az, csakhogy uem nekem való. A felfogás zseniállis, de nagyon merész . . . leplezetlen . . . — Hasouló tekintelek műtárgyaknál nem jöuuek tekintetbe, vágott közbe Sasa. Nezze csak dokior ur ezt a természetességet . . . ebben élet vau . . . ezek a gyönyörű idomok ! . . . — Valóban remekmű . . . szóval, nem vouoin kétségbe ... De hát éu családapa vagyok, gyermekeim bejárnak a szobámba, mint orvost pedig nők is felkeresnek — fiatal nők, érti öu ? — Megengedem, hogy a profán tömeg szempout jából igaza vau, de a művésze' álláspoutja má>kep világítja meg a dolgot . . . s a/,tán meg épen orvosnál nem jő az ilyesmi tekintetbe. Doktor ur, ne habozzék elismerésünknek és hálánk ezt a jelét elfogadui. Csak az kár, hogy nincs kéznél a párja Mert természetesen még egy tartozik hozzá! — Legyen hát, ha már épansóggel ugy akarj-i, uem fogom a visszautasítással megbántani. Adja át üdvözletemet mamájának és fejezze ki előtte köszönetemet. Sasa boldogan távozott. Doktor Koschelkow Nikolajevics Iván pedig maga elé állította a gyertyatartót, minden oldalról megvizsgálta és igy szólt: — Igazán ritka szépségű műtárgy, s magam is sajnálok töle megválni . . . Ugy-ugy, ha privát emberei volnék, és nem orvos, kinek ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Igy azoubau nem lehet, sehogyan nem lehet. Hm. vajjou kinek is szerezhetnék vele örömet? Hosszas gondolkodás után eszébe jutott barátja. Uchow ügyvéd, ki csak nemrégiben fejezte be szerencsésen egyik perét. — Szerencsés véletlen, — folytatta hangos gondolkodását dr. Kosschelkow. Mint régi kebelbarátom pénzt úgysem fogadna el tőlem, ajándékot azonban nem utasíthat visza. Azonkívül van érzeke a művészetek iránt, agglegény és vi'ágfi . . . Neki adom. (iyors elhatározással csomagolta Koschelkow a grácziakat a három veres viaszgyertyával az ujságpapirosbau, beleült egy droschkebaés Uchowhoz hajtatott. — Jó reggelt, kedves öregem, kiáltott már az ajtóból; régen akartam már jönni, hogy köszönetet mondjak fáradságodért! .... Mivel pénzt nem fogadsz el, vedd hát szívesen ezt Pompás kis dolog, nos mit szólsz hozzá? A gyertyatartó szépsége válósággal elragadta az üíiyvédet. Tetszett neki a művészi kidolgozás egyik ujjával simogatta az alakokat. — Gyönyörű . . . elragadó! kiáltott. Hogy jutottál ehhez a kincshez. A mint azonban első felhevülésén átesett, elkomolyodott Uchow, s aggodalmasan mondta: — Szivemből köszöuöm, mégis . . . kérlek, légy oly szives és vidd ismét magaddal a gyertyatartót! — Miért ? — kérdezte ijedten az orvos. — Tudod, velem lakik az édesauyám . . . klieusek is jönnek . . . aztáu meg a mi öreg gazdasszonyunk . . . — S/.ó sincs róla, te uem adhatsz nekem kosarat, nem szabad, vágott közbe a' orvos hevesen. — Igazán megsértenél, s éu sohasem bocsátanám azt meg ueked . . . Nem, nem, szó se legyen róla. Ajándék az ajándék ! ... Avval már kint is volt az orvos, és sietett haza, belső megelégedéssel szivében, hogy a grácziáktól megszabadulhatott. Most azonban az ügyvéden volt a gondolkodás sora. Ő is odaállította a gyertyatartót maga elé, s aztáu elmélkedett: — Igen szép és kétségtelenül értékes is! Igazán kár, hogy uem tarthatom meg . . . Csak ne volnának olyanok az asszonyok! A legjobb lesz. ha valakit megörvendeztetek vele . . . Di kit? . . . Hopp, meg van! Saskin komikusnak ma vau a jutalomjátéka, neki adom. Egy színésznek megjárja! A mint mondta ugy is tett. Egy órával az előadás megkezdése előtt ott volt a gyertyatartó gondosan