Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-04-19 / 16. szám

„IN Y I IT V I I) É II« A milleitiuiti és a megyebeli egyhá/ak s lelkészek. Szabolcs vár megye gyűléstermében, Szabolcsvármegy* közönségének képviselete, a résztvevők csekély száma mellett, — mi felett a főispán úr ki is fejezte sajnálkozását s megütközését — tárgyalta a milleniumi ünnepségek sorrendjének megállapítása tárgyában kiküldött bizottság jelentését f. évi ápril lS-án. — A részletesen kidolgozott javaslat egész terjedelmében elfogadtatott. És határozatikig kimondatott az is, hogy ez a javaslat, illetve már programra, mely a május 9—10 — ll-iki iskolai, egyházi és községi s vármegyei ünnepségeklefolyását megjelöli, a vármegyében levő községeknek s minden hitfelekezetü lelkészeknek hozzájárulás czéljából küldessék meg. Ennek a prograramnak egy pontja, a május 10-én tartandó egyházi ünnepségekre nézve azt javasolja, hogy: vajha az egyes községekben a külömbözó hitfelekezetek s azok lelkészei együttesen tartanák meg ezen évezredes nagy ünnepet! . . . Ezen együttes, közös ünneplés feletti aggodalmának azouban egy bizottsági tag — Lányi A. a közgyűlés szine előtt nyíltan, férfiasan kifejezést adott, a mi felett ismét a megyei bizottsági tagok csodálkoztak. — De a határozat mégis csak az lett, hogy a programul hozzájárulás szempontjából a felekezeti lelkészeknek is és pedig az egész vármegyében levő minden hitfelekezeteu levó lelkészekuek megküldetik, szerény nézetem szerint, helyesen. Én ugyan, dicsekedéssel legyen mondva, azon hitfelekezethez tartozom, mely a szabad vizsgálódási, a lelkiismereti, a gondolat — és szólás szabadságot irta zászlójára; azon hitfelekezethez, a mely ünnepet magára erőszakolni sem belső — sem külső, idegen hatalmasságnak meg nem enged, amennyiben egyházi és vallási dolgokban önkormányzattal, autonómiával bírván, ünnepeit maga rendeli el és határozza meg; azon hitfelekezethez, a mely rosz néven, sértésnek veszi, az iskolai önkormányzat jogkörének megsértését látja abban, hogy a millenáris iskolai ünnepségeket a vallás és közoktatási miniszter állapítja meg még az ev. ref. jellegű iskolákra nézve is; sőt zajtalanul folyó életemnek egyik főbüszkeségét képezi, hogy ezen magasztos eszméknek, a gondolat — és lelkiismereti szabadságnak s az autonomikus elveknek egyik szerény hirdetője lehetek : mindazáltal azon czélból, hogy az ezredéves ünuepségek, még a legkisebb községekben is, minél nagyobb fénynyel, egyöntetűséggel s lehetőleg a község minden egyes tagjának hozzájárulásával és közreműködésével tartassanak meg, elfogadtam e programinot, elfogadtam a programm ezen pontját is, ha hazámnak használhatok vele, ha a haza dicsőségét, nagyságát, hatalmát, méltóságát ezúton is előmozdíthatom; ha hírét, és dicsőségét ez által is növelhetem. Hiszen, ha keresztyén szülőktől is, mégis elébb születtem A „NYIRVIDÉK*

4 TÁRCZÁJA. Felhők. Az tlde reggeli szellő átcsapott a tájon, meghimbálta a feoyők bozontos ágait, zizegő hullámokat húzott a sárguló büiakalászok hegyén s elkapkodta csengő kaczajukat. .... Alig egyszer meghűzta a gyeplőszárat, ki eresztette suhogóját az ostorhegyes füle fölé, kocsis bravourral csavarta vissza a nyélre — a selyemcsapó pelyhei pilinkére szálltak alá — aztán odadobta a veretéket s gyönyörittasan dőlt hátra. Arcza kipirult, hullámos ajkaiu a kéj ráu

f

eása ját szőtt, szeme lezáru't — — — Pitymallott. A szürkületi pára phantastikus alako kat rajzolt a uyirerdő ritkás lombjai közé, az ű'széli bogáncsokr.a akadt harmat os pókhálók tündöklő színeket játszottak, a mama rémülten sikoltozott ><z utolsó kocsiról, ü uem látott, uem hallott, csak azt. érezte, hogy a négy kis sárkány őrületesen rohau velők — és 1 szive szinte hallhatóan vert a szilaj örömtől. Schávlja hosszan libegett utánna. sötét fürtti ki bomlottak s kaczórkodva csapkodva csapkodtak a fiatalember arczába. Az odasimult a merész leány mellé s hangtalau kétségbeeséssel szorougalta szürke parádéját. Szeme káprázott a pergő küllőkön, ajkán elhalt a kaczaj, aggódva várta, mikor veszti szakát a táLCZoló kerék. Valami édes zsibongást érzett, a mint a karCíü alak odahajolva álpáthosszal susogta: — Szöktess meg bátor lovagom! Jól érezte a günyt és nagyon gyávának tűnt fel önmaga előtt. Vagy az a forró lehellet csalta halovány arczára a pirt? Elmaradt a hátuljövók zsivaja. A kis homokfutó nesz nélkül suhant végig a püha talajon. Csak a patkók rhytmikus dobbanása hallszott . . . én magyar polgárnak, mint ev. ref. vagy köznyelven szólva kálvinista egyháztagnak. Azután református vagy kálvinista lehet valaki — idegen földön, idegen országokban, akár Amerikában is; de magyar hazafi s magyar polgár egyedül csak Magyarországon lehetek Azért választom én e kérdésben is, elfojtva, elhallgattatva az én önkormányzati s főleg iskolai önkormányzati elvemen ejtett sérelmek feletti aggodalmaimat, jelszóul ama mondást: „A haza mindeu előtt" mivel: „e nagy világou e' kivül uincsen számuukra hely; áldjon vagy verjen sors keze, itt élnünk, halnunk kell" .... Nem kicsinylem azonban én Lányi Antal bizottsági tagtársam felszólalását, illetve ellenvetését; viliígért sein. Hiszen magam is hallottara, szavahihető emberektől hallottam, hogy volt reá eset Szabolcsvármegyében, hogy egy lelkész arra igyekezett rábírni a hallgatóit és pedig minisztérium által engedélyezett olvasóhelyiségben, hogy ne menjenek az ezredéves kiállításra; ne menjenek nem 1' szállított és olcsó áron, hanem még ingyen sem: hiszen az az egész ünnepség a többit máiigazi szentségtörésnek, hazaárulásnak tartanám még leírni is, olyan hajmeresztő dolgok azok, miket állítólag ez a lelkész Szabolcsvármegyében kimondani nem átallott s hirdetui raerészelt.^Es ez ,i m llett szól, hogy Lányi Antalnak aggodalma nem egészeu indokolatlan, nem alaptalan; mi elég fájdalmas és elég eLzornoritó .... Nos, hát éu 1 ö67 óta seramiféle kormánynak hive nem voltam, semmiféle kormányt — tudtommal — nera támogattam, sőt abban, hogy a vallás és közoktatási miniszter, a felekezeti hatóságok megkérdezése vagy hozzájárulása nélkül rendeli el az ezredéves iskolai ünnepségeket, az iskolai autonomia nyilvános megsértését látom; mindazáltal tekintve, hogy most és ebben az a czél lebeg mindnyájunk szemei előtt, hogy az az ezredéves ünnep, még a legkisebb községben is a lehető legimpozánsabban s úgy folyjou le, hogy az emlékezetes legyen az őszbecsavarodott hujti öregek, az ifjak és az öntudatra ébredezni kezdő gyermekek előtt is, én azt tartom s úgy vélekedem, mint magyar ember, magyar polgár és magyar hazafi, és raint magyar pap, hogy nekem is kötelességem elkövetni mindent, a többi mindenféle felekezetbeli lelkésztársaimmal együtt, hogy egyházamban és községemben ez az ezredéves ünnep és annak minden részlete, úgy a május 9-ki iskolai, mint a május 10-ki egyházi ünnepség, a legnagyobb megilletődéssel, a legünnepélyesebb komolysággal, a hazafiúi lelkesedés legmagasabb kifejezésej mellett folyjon le, épen és főleg itt Szabolcsvármegyében, a hol a honfoglalásnak és a haza szabadságáért, függetlenségéért, önállásáért vívott harczoknak oly sok és magasztos emlékjeleivel találkozunk és pedig minden lépten és nyomon találkozhatunk. — A leány mámorában megragadta a fiatal ember karját. — Ugy e pompás? .... Szilajon, mint a szél ... Rajta, rajta! — Rettenetes leány, morogta a férfi. Tiz perczig tartott az őrületes vágtatás. A „Kap tató" hegy aljábau meghibbant a rudas. A négy kis mokány horkolva vetette előre lábait. A kocái egy zökkenéssel megállott. Arauka ülve maradt. Belebódult a hajszába. Meg sajnálta is, hogy ilyen hamar vége szakad a mulatságnak. Aztán mégis csak felnjitotta selymes pilláit s egy szökéssel földöu termett. Keztyütleu kezével megsimogatta t:jtékzó lovacskák s legényes hetykességgel vágott szemével Bírna felé. — Nem suhogó vizzel élnek ám ! Épen közelében volt egy zsombék. Két tenyérnyi száraz e selyemkés helyen. Arra felállott s elkezdte azokat a hoszű zilált fürtöket összesodorni. Ringó tes tével kihajolt a káka piros virágai után, beletűzködte hajába s a \ís csillogó tükrében nézegélte, hogy illik ? A feiti tágra nyílt szemekkel c odálta. Ugy tel szett neki, miutha egy mythologiai nympha titkait lesné meg. .— Lám, lám a kis pirimókus! A kocsis megkezdte a jlrtatást. Birua is igyekezett lefelé hü p ir.ipléjával. A nympha fe.vetette villogó szemeit. — Ugyan ue nevettesse ki magát ! Tiszi vissza mindjárt azt a paraplét? Ha én leAny létemre nem felek a naptól, magát se aszalja meg. Nízze, milyen lesült az arczom. II i megpörköli a nap, lehű'i a szetubecsapó esó. M lyeu gyönyörűséges az! Ha megreszeli a szél, kisimítja az enyelgő szellő. — Na tegje vissza ! K p jon legalább egy kis.szint. Hisz hjgy néz ki? M-ró sápadtság. B zouy kedves Bírna, magi egy plriuyót se barna. Akkorára már Bírnának is láugolt az arcza. Hogy megszégyeníti ez a pusztáu nőtt kis leány, ez a tüskés kis vadvirág a kinek az arcza majd kic attiu az élettől. Nekem ma és főleg akkor, t. i. május 9—10 és 1 1-én főkötelességera, de azt hiszem kötelessége minden polgárnak s mindeu magyar hazafinak, kiuek ereiben magyar vér csörgedez, de mégis leginkább főkötelessége minden felekezetbeli lelkipásztornak, hogy községeinkben s ünnepi beszédeinkkel olyan gondolatokat ültessünk be hallgatóinknak keblébe s olyan érzelmeket támaszszunk a hallgatók szivében, melyeket az 1 S4S-dik évi 48-dik honvédzászlóalj, t. i a szabolcsi szabadcsapat zászlójának felszentelése alkalmával, a szabolcsvármegyei honleányok, houszereleratöl emelkedő kebeleikben tápláltak, éreztek, midőn ezt írták fel a zászlóra: „Szabolcs fiai, a hazáért győzni vagy . . • halni'. Igenis! keresztyén és netu keresztyén lelkésztársak! Nekünk lelkipásztoroknak, mint mindenkor, főképen most, fókötelességüuk, hogy szivünk érzelmeivel, lelkünk legtisztább és hazafiasabb gondolataival, a hazafiúi lelkesedésnek szinte felülmúlhatatlan fokára emelkedjünk az ezredéves ünuepély magasztos eseményének hatasa alatt és hallgatóiakat a hazához való törhetleu hűségre, tántoríthatatlan hazaszeretetre, az ősök példáján, a hazáért való önfeláldozásra birjuk és buzdítsuk! Ha valaha volt szavainkban hév és melegség, a mely gyújtott lángolt, melegített és magával ragadt; ha éreztük valaha hivatásunk komolyságát, méltóságát, horderejét és jelentőségét; ha tartottunk valamit arra, hogy mi a nép vezetői, tanítói és példaadói vagyunk, kiknek úgy kell fényleni az irás, az evangyeliom szerint, hogy mások is lássák a mi jó cse lekedeteinket (Máté 5. r. 16. v): akkor most ezt a szónoki hevet és melegséget, hivatásunk horderejét és jelentőségét s azt a példaadást a hazafias ünneplésben iniud ki kell fejeznünk, mind érvényre kell juttatuuuk, mind értékesítenünk kell a Hazáért, a hazafiságért és a Haza ezredéves élete felett érzett örömmámorban. Igy lesz az a május 9—10 —11-ki hazafias ünnep a Hazának igazi örömünnepe és egy második évezrednek kézzelfogható záloga, biztosítéka. Adja Isten, hogy úgy legyen! Adja a magyarok hatalmas Isten„, hogy ez ezredéves nagy üunepen dobbanjon össze s forrjon össze a haza szeretetében minden magyar ember szive, akár görög, akár római, akár izraelita, akár evangélikus vagy református templomokban imádják az Istent s ne lássunk az ünneplés alatt egymásban se zsidót, se görögöt, se rómait, se kálvinit; hanem legyünk egyek a hazaszeretet által mindannyian; mindnyájan legyünk magyarok, polgártársak és édes testvérek! Halomra kell dönteni Magyarországon azt a templomot, a melyben e nagy nemzeti ünnepen az Isten imádása mellett, uem a törhetleu hazaszeretet hirdettetik. Ezeket kívántam a t. Szerkesztő úr engedelmével. a vármegyeház gyűléstermében vett — Oh kérem, nem a nap, dadogta, hanem a—a —a barometer — — eső lesz oh kisasszony. — Eső ? No köszönöm szépen. Egy óra múlva szivarra gyújthat a napsugárnál s ránczot vet belé a homloka, olyan komolyan állítja, hogy esőre áll az idő, Igazán szégyen egy physikusra, a ki még hozzá a rneteorologiai állomás tudósítója. — Oh kisasszouy, de a maximális és minimális thermometer a hygrometer, a barometer mind — — — Eh hagyja el! Bosszü-an csettintett nyelvével .. . Aztán magának mindig van valami kiállhatatlan szokása. Tavaly az egész társalgása „oh drága cou sin" bői állott ki, alighogy erről leszoktattam, most meg uitalau „Oh kisasszonyoz." Hát látott már maga ép, erős, egészséges, rakonczátlan leánvban. Oh drága cousind," vagy „Oh kisasszonyt"? Többet meg ue halljam! ... No ue szontyorodjék ugy el. Llssa szivesebben veszem, ha „Oii csintriuek" szólít. Jobban competál az nekem magától. No jöjjön, béke jeléül tűzze fel a hajimat. Igy, köszönöm. Ha—ha—ha ! Nem vette észre, milyen paradox mt csinált? Feltűzte a béke sötét lobo góját. Most már jöhetnek. C-akugyau fe! is tünt már a Kopár Aladár szikár, ölesalnkja, amint a koc-iban állva iutegetett hátra fehér kendőjével. A veszély pillanatában egvhangűlag elismerték, hogy a termé-zettől nyert előnyó

rs méretei kiválóan képesitik ót a jelzőzászló szerepére s ő hivatása magasztos érzetében fáradhatatlan ügybuzgalommal lobogtatta a siguum bonumot. OJaérve csakúgy kilépett a koc-iból s rohant gratulálni. — Ah ezerr szerencse, ezerr siereucse! líimoudhatlanul sajuálaudottam volna, ha az ominosus piros kendőt lettem vala kénytelen legetui. Ha'm ez rettenetes merészség! Arauka elnevette magát. — Sjhse szörnyűködjék, hisz mindig megteszem, ha a mama nincs velem. — Á ! kiáltott fel csodálkozva az irnok. . . — Jé! ismételte a karban az aproposra jött férfi és női vendégsereg. Folytntásii UK I. íuollélilctou