Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-09-29 / 39. szám

I. Melléklet a „Wyírvidék" 1895. 39-ik számához, 13967. K. 1895. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A földmivelésügyi in. kir. miniszter 67742/III. fő. számú rendeletének másolatát tudomásul vétel, alkalmazkodás és szabályszerű közhírré tétel végett kiadom. Nyíregyházán, 1895 szeptember 14. Mikecz János, főjegyző, mint alispáni helyettes. (Másolat.) Földmivelésügyi magyar kir. miniszter. 67742/III. fő. Tudomás vétel és azonnal leendő közhírré tétel végett értesítem a törvényhatóságot, hogy az alsóausztriai cs. kir. helytartóság f. évi szeptember hó 10-én 84899. sz. a. kelt értesítése szerint a kéredző állatoknak (szarvasmarha, juh és kecske) Arad, Bács-Bodrogh, Baranya, Békés, Bihar, Borsod, Csongrád, Esztergom, Fehér, Győr, Heves, Krassó-Szörény, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Somogy, Szabolcs, Temes, Tolna, Torontál, Veszprém, Zala vármegyékből, valamint Arad, Zombor, Baja, Szabadka, Újvidék, Pécs, Nagy-Várad, Sz.-Fehérvár, Győr, Kecskemét, Temesvár, Versecz, Pancsova, Hódmezővásárhely és Szeged városokból; nem különben a juhnak és kecskének Árva, Liptó, Nógrád és Nyitra vármegyékből Alsó-Ausztriába való bevitelét, további intézkedésig megtiltotta. Mindaz által a szabadforgalomból a száj- és körömfájás esetleges behurczolásának megakadályozása végeit kizárt ezen törvényhatóságok vészmentes községeiből egészséges szarvasmarha Bács-Szt.-Marxra az alábbi feltételek mellett vasúton továbbra is bevihető. 1. A szállítmányokat kisérő marhalevelen az állatok kifogástalan egészségi állapota valamint a származási helye vészmentessége hatósági állatorvos által igazolandó. 2. Az ólom zárral ellátott vasúti kocsikra, melyekben az itt felsorolt vidékekről származó szarvasmarhát szállítják rikitó színű és „Seuchenverdöchtige Thiere" feliratú ragczédulákat kell ragasztani. 3. A szarvasmarhák Szt.-Marxon a a galliciai származású sertések egykori elhelyezésére megjelölt rakodón rakandók ki. 4. A szarvasmarh ik kizárólag szt.-marxi unter meindlingi, gumpendorfi és hernalsi, csupán ezen czélra rendelt veszteglő istálókba szállíthatók át. 5. A szarvasmarhák legkésőbben azon hét szombatján, mely héten érkeztek levágandók. Ezen rendelkezés f. évi szeptember hó 14-én lép életbe. Az itt felsoroltak Budapest székes főváros és a budapesti marhavásárról származó kérődző állatok Alsó-Ausztriába való szállításának feltételeit nem érintik és egyúttal megjegyzem, hogy az ezen törvényhatóságok területén feladandó sertések szállítására nézve továbbra is f. évi 44394. és 44706. illetőleg a pótlásukra kiadott rendeleteim irányadók. Budapest, 1895. szeptember 12-én. A miniszter megbízásából: Ottlilc Iván. 1.1796. K. 1895. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 63089/111. számú rendeletének másolatát tudomásul vétel alkalmazkodás és szabályszerű közhírré tétel végett kiadom. Nyíregyháza, 1895. szeptember 13. Mikecz János, főjegyző, mint alispáni helyettes. (Másolat.) Földmivelésügyi magyar kir. miniszter. 63089/111. sz. Tudomás vétel is minél kiterjedtebb módon való közhirrététel végeit értesítem a törvényhatóságot, hogy a cs. és kir. külügyminiszter úr értesítései szerint vágó marhának az Osztrák-Magyar monarchiából Bajorország, Aschatl'enburg, Ketzuigen, Ludvigshafen, Münchberg, Speyer és Winszédel és a badeni nagyherczegség Rastatt városába való bevitele további intézkedésig tilos. Budapesten, 1$95. szeptember 6-án. A miniszter helyett: Miklós Ödön, államtitkár, s. k. Budapest és a vidéki városok. A magyar nemzet ujjá fejlődésének hajnalhasadása praedestinált Budapestet is a vidéki városok tengődő színvonalán találta. Az általános pangás, mely az ország szellemi és anyagi életében nyilvánult, ránehezült az ország fővárosára is, s alig volt több. mint lakosságának számarányára nézve első, egyébként pedi^ vérének lüktetése, külső disze és vonzó ereje alig külömböztette meg bármelyik nagyobb vidéki várostól. A föllendült állami és társadalmi élet mihamar észrevette ama nagy erkölcsi tökének jelentőségét, amelyet egy hatalmas, minden ízében az ország karakterét magán viselő főváros képvisel. Ezen politikai opportuaitási elv foglalta aztán le az államuak és társadalomuak munkásságát és anyagi tehetőségét Budapest emelésének és fejlesztésének érdekében. Bizonyára senki sincs az országban, aki a meghozott áldozatokat sajnálni az ország impozáns fővárosától. Szeretjük, és méltó büszkeség tölt el, ha, elragadtatással szól róla az idegen. Pedig a némi nemzeti önhittséggel világ városnak is hirdetett Budapestünk nem századok folyamán lett méltó társává Európa akármelyik nagy városának. Félszázaddal ezelőtt még mocsárlakók zavarták éjjeleinek csöndjét. A balpart hepe-hupás környéke rikitó ellentétet képezett a hegyek természetes alakulatát követő jobbpart szánandó reudezettlenségével. Aztáu oikezdtek Budapestért nagy áldozatokat hozni. Előbb az országgyűlés, majd a nemzet. Egymással versengve, igaz szeretettel a kegyencz iránt hordták föl kincseiket, hogy olyan fővárost teremtsenek, amely mig egyrészről méltóan representál a külföld előtt, addig másrészről irányt és utat szabjon a mi nemzeti közéletüuknek is. Nem zúgolódott az ország, midőn a nagy állami terhek, s azok viselésének óriási nehézségei dac'.ára milliókat költöttek Budapestre. Luxoris középületek, pompás hidak, a méregdrágán keresztül vitt szabályozások s körutak rendezése, valamint a nagy, közjogi kedvezmények nyújtása társulatoknak és egyeseknek, senkiben sem keltett irigységet avagy visszahatást. Kidomborodott a közkormányzat legjelentékenyebb ágazataiban is az az irányzat, amely úgyszólván kényszeritette az ország lakosságát, hogy megtakarított pénzét Budapestre vigye, annak érdekében költse el. Kinek jutott volna eszébe az örömmel fogadott zónareodszert azért illetni támadással, mert eredeti konczepczíójában miuden utat Budapesten keresztül vezetett? A rengeteg milliókat felemésztő Vaskapu-szabályozás költségei ellen egyetlen hang sem emelkedett fel, mert Budapest érdeke sankcionálta az áldozatot. — Pedig egy kis nemzeti hiúságon felül alig látják másutt nagyobb hasznát, mint a Duna melléki többi országok, amelyek pedig mivel sem járulnak a költségek fedezéséhez. Ekként volt elérhető, hogy ma minden magyar ember büszkén említi az ország fővárosának nevét. S ha a franczia hivalkodik Párissal, a német Berlinnel, az angol a maga rettentő kolosszusával, annyival több jogunk van nekünk sovinisztának lenni Budapesttel szemben, mert pár évtized alatt teremtettük meg s biztosítottuk ama tényezőket, amelvek további fokozatos fejlődését az eddigiekhez hasonló nagy áldozatok hozatala nélkül is lehetővé teszik. Ámde akkor, midőn bámulatra késztő áldozatkészséggel az európai nagy városok nívójára segítettük Budapestet, arra is kellene már gondolnunk, hogy a vidéki városok is kapjanak valamit, legalább a főváros részére állam ós társadalom által tele marokkal szórt adományok hulladékait. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy Budapest hivatásos föllendülése befejezett czélt képez, s hogy e mellett semmivé törpül a többi nagyobb vidéki városok emelésének érdeke. Tévedés az is, hogy egyes városoknak alamizsnaképen oda dobott egy-egy kétes becsű kaszárnya és dohány-gyár által meg vau vetve a további fejlődés biztos bázisa. Annak a vitatásába bocsátkozni, hogy mily jelentőséget egyesit a vidéki városok fejlettsége, valóban fölösleges, s elég utalnunk arra, hogy a polgári osztály, mint uralkodó osztálynak anyagi ereje, fokmérője a mai viszonyaink kőzött az ország erejének, s intelligencziája adja meg az ország szellemi magaslatának mérvét és karakterét. A vidék szellemi táplálékának csak fontosabb alkatrészét kaphatja Budapestről. A napi szükségletét a vidéki góczpontokat képező városokból kénytelen beszerezni, s épen ebbeu a vonatkozásban domborodik ki a góczpontok támogatásának szükségessége, fejlesztésének jelentősége. A közérzület érverése volt tehát ama mozgalom is, amely a törvényhatóságokat, köztük Szabolcsvármegyét is arra késztette, hogy a vidéki városok emelése érdekében a törvényhozáshoz kérelmükkel járuljanak. A kérdés aktualitást pedig ouuau nyer, hogy a most megnyílt országgyűlési cziklus lesz hivatva a kérelem fölött határozni. A törvényhatóságok petitumábau csak harmadrangú fontossággal bir, hogy a különben is érezhető építkezési kedv emelése czéljából a vidéki —törvényhatósági joggal felruházott ós rendezett tanácsú -városok részére az uj épületek 15 évi adómentessége adassék meg. Mig a vidéki városok érdekében egy nagyobb szabású és egységes terv lesz megállapítva, ily apróbb konczesziók is többet érnek a semminél. 1. Kossuth Ferenci Nyíregyházin. Kossuth Ferencz legutóbbi látogatása városunkban alkalmul szolgálta .Nyírvidék'-nek arra, hogy közéletünk egyes bántó jelenségeivel szemben kiálljon a nyilvános ellenőrzés őrállomására s megfigyelései és tapasztalatai A „NYIRV1DEK" TÁRCZÁJA. Udvariasságból! Matolcsy Zoltáut a megtestesült udvariasságnak ismerték mindenütt, Mint jóképű fiu és kitűnő tánezos, egyetleu mulatságról sem hiányozhatott; s ezeken a mulatságokon aztáu hat társa helyett lótott-futott, csakhogy a mamáknak és leáuyoknak mindenfelől özönlő kívánságait a leggyorsabbau ós legpoutosabbau teljesítse. Tauczolt, táuczost kerített, frissítőket hozott, legyezőkre, zseb kendőkre gondot viselt; szóval nagyon haszuavehetó tiu volt. De nem csak nyilvános mulatságokon, hanem a háziakuál is szinte uélkülözhetleuné vált. Ha kellett zongorázott, ha kellett szavalt; az összes társa-játékoknak nagymestere s a változatosságnak kiapadhatlau forrása volt, akinek eleme a múlatás és mulattatás. Szívesen is látták minden háznál, különösen a leányos házaki ál. Könnyű, víg kedélye azonban nem arra látszott teremtve leuui, hogy valaha csöudes, nyárspolgárias férj ős családfő váljék belőle. Amolyan örökifjú agglegénynek Ígérkezett. A leányok egyike sem gyakorolt reá maradandóbb hatást. Udvarolt egyiknek is másiknak is, hiszen napjai úgyszólván udvarlással leltek. Nem egyszer döntöttek is már felette a többé-kevésbbó érdekelt mamák, hogy no ez vagy az lesz az igazi, — de minden tervezgetés hiábavalónak, miuden .biztos jel* tévesuek bizonyult. Matolcsy Zoltán csak járta tovább lepketánczát abban a virágos kertben, amelyet a város leányserege alkotott. Pedig szó ami szó, nem egy leáuysziv dobogott gyorsabban láttára, s nem egy mama fogadta volna el szívesen vejének. Ott volt például özvegy Balogh Kálmánné ő nagysága, aki asszonytársai elótt ugyan másképen beszélt, de leányai előtt nyiltan megmondta, hogy bármelyikójük hódítja meg Matolcsyt, ő nem áll boldogságuk útjába. Hanem hát Zolánt nem olyan könnyű volt meghódítani, és Tiniké meg Mimiké bármint igyekeztek volna is, nem jutottak abba a helyzetbe, hogy valamelyikójük igénybe vehette volna a „liebe Mutter" előre is biztosított beleegyezését. Mikor özvegy Bilogh Kálmánné ő nagysága arra a meggyőződésre jutott, hogy leányai magukban czélt nem érnek, valóságos haditervet gondolt ki a Zoltán hálóba kerítésére; a mi felett elvégre csudálkozni sem lehet, hiszen a leány arra való, hogy férjhez menjen és ki nyújtson ebben segédkezet, ha nem a mama? Miuden hadvezérnek, aki csatát akar nyerni, első kötelessége az ellenség gyönge oldtlának kiismerése. A Tiniké és Mimiké mamájában volt annyi hadvezéri tehetség, hogy ezt a szibályt szem előtt tartsa. Fel is fedezte, hogy Matolcsy Zoltánnak azon gyöngesége amelyre tervét alapitauia kell, az udvariassága. A feltétlen és mindig szolgálatra kész udvariasság. A legközelebbi mulatságon már hozzáfogott terve keresztülviteléhez. Mimikének, a fi italabbiknak kiadta parancsba, hogy legyezőt ne vigyen magával. — Dj liebe Mutter, csak nem mehetek legyező nélkül ? — Ne csacsogj, ha meleged lesz, ott lesz az enyém! A tánezterem bejárata elótt addig igazgatta a Mimiké teljesen reudben levő fruf uját, míg a rendező ségi alelnöki tisztet viselő Zdtán, aki épen más vendégeket kísért be, vissza nem érkezett 3 természetesen karját ajánlotta. A két leány két más rendezővel, a mama pedig Zoltánnal vonult be. — Matolcsy kérem, csak valami alkalmas helyet keressen nekünk. Tudja az én szemeimet bántja az erős fény. Zoltán természetesen a délszaki virágokkal díszített szöglet felé irányította s menetet. Odaérkezve ujabb kérése volt a mamának: — Csak kerem Matolcsy, el ne feledkezzen rólunk, nehogy tánezosok nélkül maradjanak a lányok itt a 1 szögletben! Zoltánnak természetesen kötelessége volt gondoskodni arról, hogy .a leányok tánezosok nélkül ne maradjanak ott a szögletben. Az első csárdás után megint csak elcsípte Zoltánt — Matolcsy, kérem csak egy szóra! — Parancsoljon nagyságos asszonyom! — Képzelje, ez a szeles Mimi o'.thon hagyta a legyezőjét Tegye meg nekem azt a szívességet: küldjön el valakit érte. A szobaleány megtalálja. Bizonyosan az ebédlőben lesz az asztalon! — Oh kérem azonnal. Az ebédlő nyitva van? — Igaz biz az! Az ebédlő ajtaja ugyan nyitva van, de az előszoba van bezárva' Annak a kulcsát pedig elhoztuk. A felöltőm zsebében lesz. Kisérjen ki kérem, átadom ! A ruhatárban aggodalma támadt a mamának, hogy a szobaleány nem dug-e zsebre, vagy nem gyujt-e fel valamit, ha a szobákba jut s a mindig udvarias Zoltán, igaz hogy hosszabb tárgyalás — ajánlkozás és tiltakozás — után, végre is maga ment a Mimiké otthon hagyott legyezőjéért. Szerencse, hogy nem messze laktak, még a következő táncz előtt visszaérkezett. Öaagyságáék egyébiránt kitűnően mulattak. Már a közönség nagyobbik része hazament, mikor távozni készültek. A mama megint előfogta Matolcsyt, s bár a hetes várakozott reájuk, elismerésre méltó taktikával kivitte, hogy Zoltán ismét több izbeni ajánlkozás és tiltakozás után szintén hazakísérte őket A fiakkerben ugyau igy nem sok hely jutott egyre egyre, de az ilyen kocsikázás csak annál érdekesebb.