Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-09-29 / 39. szám

N Y t B V I D É H« alapján teljesítse kötelességét, melyet ha elhárít magától, mint a nyilvánosság sajtó-organuma létele jogosultságának alapját veszti el lábai alól. Ez a kötelesség: a közélet nyilvános lényeinek, jelenségeinek a megbirálása. Aki nem akceptálja a sajtónak ezt a jogát, mely a kötelesség teljesítésén alapul, s annak szabad gyakorlását a közéletre nézve talán veszedelmesnek is tartja, ám mondja ki nyíltan. Minden becsületes meggyőződés tiszteletreméltó. De aki elfogadja azt, hogy a közéletnek igen is szüksége van arra, hogy a nyomtatott betű azzal a hatalommal, melyet a természetében rejlő, vele járó nyilvánosság ruház reá — őrt álljon, figyeljen s ha veszedelmet lát, fújja meg a riadót vagy verje félre a harangokat; aki társadalmi berendezkedésünk egyik organizmusának tekinti a sajtót, mely érzékeny idegekkel megérzi a közélet lappangó alakulásait, reagál azok érintéseitől, hangot és formát ad nekik s így beleviszi a közfelfogásba, hogy megvalósulhassanak, ha javára szolgálnak a társadalomnak, vagy elsöpörtessenek, ha eredményeikben veszélyek rejlenek: aki nem tagadja meg a sajtónak ezt a szerepét közéletünkben, annak követelnie kell, hogy teljesítse is ezt a kötelességét. És levonván ennek konzekvenciáit: a közelet munkásainak közkérdésekben kifejtett nyilvános ténykedéseit amikor megméri és megbírálja a nyilvánosságnak valamelyik sajtó-organuma, semmi egyebet nem tesz, mint feladatát teljesiti, mely kötelességül jutott neki társadalmunk szervezetének sok ezer águ gépezetében. Ideális álláspont ez bizonyára, melyet nagyon sok. vonalán a közéletnek kicsúfol a valóság. A nyíregyházi sajtó organumait — s közöttük a „Nyirvidék'-et is — azonban inkább érheti jogosan az a szemrehányás, hogy a nyilvánosság bírálatának kötelességét teljesíteni olykorolykor elmulasztotta, sem mint az a vád, hogy ezzel a joggal visszaélt. És talán ebben az elkövetett mulasztásokban rejlik a magyarázata annak a csodálatos jelenségnek is, hogy holott itt Nyíregyházán a sajtó-organumait annyira nem akarják észrevenni, miszerint nem tartották szükségesnek például, hogy a lapok szerkesztőségeit a Kossuth Ferencz tiszteletére rendezett bankettre meghívják, mégis az a becsületes meggyőződéssel irott kritika, melyet a „Nyírvidék* a Kossuth Ferencz látogatása alkalmával fölmerült jelenségekkel szemben gyakorolt, többek részéről olyan nagy érzékenységgel fogadtatott. És ezzel rátérünk arra, ami e sorok megírásának az indító oka volt. * * * A .Nyírvidék" ide s tova egy évvel ezelőtt, amikor Kossuth Ferencz első látogatását tette Nyíregyházán, ama jelenségekkel szemben, melyek ez igazán nagy ünnepi nap összhangját megzavarták, teljesítette azt a kötelességet, melyet a sajtó feladatául legelső principiumkép ösmerünk. Az a nagy tőke, melyet Kossuth Lajos élete a magyar társadalom jövendőbeli kifejlődésére nézve képvisel, értékes, megbecsülhetetlen közvagyona e nemzetnek. A különböző politikai fölfogások útjai összefutnak abban a meggyőződésben, hogy ezt az ereklyét tisztán és érintetlenül kell megőrizni nem csak kegyeletből, de mert jövendőbeli generációknak is világítani fog ez emlékezetnek fáklya-fénye. A nagy temetésen, amelylyel Kossuth Lajost eltemettük, az egész nemzet letette erre a lútre a fogadalmat. És látta és elfogadta, hogy az egységes magyar társadalom megvalósulásának zászlóját Pár nap múlva a „liebe Mutter'-nek, épen mikor Zoltán is ott volt, eszébe jutott, hogy van nekik két .Jósziv-sorsjegyük". — Ugyan Matolcsy kérem, — maga mindenhez ért, — hogy lehetne megtudni, nem huzták-e ki valamikor valamelyiket ? Meg sohasem néztük. — Oh nagyságos asszonyom, nagyon könnyen. Megkérdezzük valamelyik fővárosi laptól! — Tegye meg kérem azt a szívességet, ügy is tudom ugyan, hogy nem nyertük, — de legalább ne heverjenek itt hiába! Zoltán örömest megtette azt a szívességet s megjött az üzenet, hogy a sorsjegyek egyikét a legutóbbi húzáson 2 frttal kihúzták. Ekkor meg azt a szívességet tette meg, hogy a sorsjegyet beráltatta. Ai igy kapott két forint megint ujabb szívességre Bzolgálutott okot. A leányok már régebben emlegették, hogy valamelyik szépirodalmi hetilapra jó volna előfizetni. A .liebe Mutter" már megunta unszolásaikat. Kezdetnek jó lesz a „nem várt" két forint. Da melyikre? Döntsön Matolcsy. —- Ugyan Matolcsy kérem, ajánljon nekem egy ilyet. Ez az ábrándos termeszetü Tiniké nagyon szeret olvasni! — Oh kérem, nagyságos asszonyom, Lágyon szívesen. Képes lapot xzeretne inkább Tiniké nagysám? Talán a Vasárnapi Újság ? — Az már kissé kiment a divatból! — Pedig kár érte! Talán az Ország Világ, vagy & Magyar üeQiuaz ? b " — Nem okvetlen szükséges, hogy képek is legyenek benne! — Talán a Hét ? — Azt sokat emlegetik. Mi annak az előfizetési ára? — Ugy tudom tiz forint egy évre; negyedévre két forint ötven. a kezébe vette Kossuth Ferencz, a Kossuth Lajos fia, vér szerint és végső rendelkezései szerint is örököse az örök emlékezetű halott elveinek, azzal a kijelentéssel, hogy „édes apám sírja mellé állva fogom azt magosan lobogtatni.' A magyar nép Kossuth Ferenczben folytatását látja Kossuth Lajosnak, összefűzi a halott emlékét az élő alakkal, egybekapcsolja, s az az emlék, az az ereklye megelevenül közöttünk a Kossuth Lajos fiának látása által. Tudjuk nagyon jól, hogy a valósággal számolni kell, s a tapasztalás tanítja, hogy a mindennapi élet a maga közönséges viszonyaival még a kegyelet érzéseit is megczibálja. Hát ha még egy, a magunk formájára alkotott, közöttünk járó ember képviseli azt az ideált, melynek alakját a kegyelet, a szeretet, ragyogó dicsőségnek s szomorú sötét gyásznak az emléke nemzeti legenda hősévé avattak! Kötelessége azonban a magyar társadalomnak, hogy ezt a legendát s nemzeti hősének emlékezetét, mint kései nemzedékeknek is jogos örökségét, a kopástól megőrizze. S bár milyen kicsiny tényező is valaki ebben a magyar társadalomban, jussa van hozzá, hogy védelmezze érintetlen tisztaságát ennek a nemzeti ereklyének, a Kossuth Lajos emléke teljességének. * * * A „Nyírvidék" ebből a szempontból Ítélte meg ama jelenségeket, melyek Kossuth Ferencz kétszeri látogatása alkalmából itt nálunk fölvetődtek. S hogy következetes volt e szempont kitűzésében, megfigyelésében s az annak alapján kötelességszerűen gyakorolt kritika elmondásában, ide igtatunk néhány sort a lap mult évi 47-dik számából, ahol is Kossuth Ferencz első látogatása alkalmával írtuk többek között a következőket: „Hogy is irtuk csak az elébb: „Milyen nehéz, milyen kínos dolog Kossuth Lajos fiát arra figyelmeztetni, hogy ne engedje kiraboltatni az édes apja sirját!" Nagy kincs az. Az apáról nem csak a fiúra, de az egész nemzetre szállt! És Kossuth Ferencz bizonyára tudja azt, hogy a legnemesebb érez, az arany is kopik, ha használják. Mi csak a mi magunk dolgairól beszélünk. Másutt hogy folynak a dolgok, nem is tudjuk, nem is kutatjuk. De fáj nekünk nagyon, hogy idéztetvén közzénk a Kossuth Lajos lelke az ő fia által, csúnya földi dolgok ragadtak hozzá." A „csúnya földi dolgok" közül akkor is elmondtunk néhány nálunk megtörtént esetet. Ugyanezt cselekedtük most is. Cselekedtük és tettük pedig — újra hangsúlyozzuk — annak a mindannyiunkkal közös nagy érdeknek a védelmében, melyet a Kossuth Lajos nagy emlékének nemzeti legendája — a magyar társadalomra nézve — képvisel. Ehez joga van e társadalom legutolsó igénytelen tagjának — s igy a „Nyírvidékinek is, amely újság, ha még olyan szerény hatáskörű organuma is a nyilvánosságnak, joga van ahhoz, hogy kötelességét teljesítse. Arra pedig egyáltaláhan nem szolgált rá eddig, hogy szándékainak tisztaságában kételkedjenek. Segédjegyzök a reformoknál. Azon memorandumnak, melyet jegyzői egyesületünk a törvényhatóság elé terjesztett, — ugy látszik, meg volt indirect hatása, amennyiben a járási főszolgabirák rendeleteket intéztek az elöljáróságokhoz a segédjegyzői állomások rendszeresítése tárgyában alko— Próbáljuk meg azt. Egyelőre csak egy negyed évre. Ha nem te:helem, kérem fizessen elő reá; itt van a két forinthoz még ötven krajezár. És Zoltán elküldte a negyedévi előfizetést. A „liebe Mutter'-nek csak később jutott eszébe, hogy a pénzt nem szállította ingyen a posta. A világért sem akart adós maradói; kipótolta. Az utczán találkozott Zoltánnal, de hát ott csak nem adhat át neki hat krajczárt? Zoltánnak el kell mennie érte. Mikor elment, már megérkezett a megrendelt lap. Nagyon hálás beszédtárgy. Lshet bírálgatni. De máskor is jöjjön el! Minden ujabb számot át kell előbb olvasni hogy leányok kezébe való-e? Ez is egy ujabb szívesség, amit az udvarias Zoltán a világért sem tagadott volna meg. Matolcsy ügyes előadó és felolvasó lévén, lassan ként ó olvasta fel az egész lapot. Aztán meg a képrejtvények is arra valók, hogy azokat megfejtsék! Szóval Matolcsy gyakori látogató lett Btloghéknál. Apródonként beavattatott a teljesen magánjellegű csa ládi dolgokba is. Mint jogvégzett embertói, tanácsot kért tőle a mama egy ós más ügyes bajos dolgaiban. Hol az adó, hol a közköltség körül merültek fel nézeteltérések a mama meg a hatósági személyek közöt. Oh Matolcsy nagyon ügyesen el tudott járni az ilyesmikben ! — Matolcsy kérem, tegye meg nekem ezt a szívességet! — Matolcsy kérem tegye meg nekem azt a szívességet! — Matolcsy kérem igy, — Matolcsy kérem ugy! — és „Matolcsy kérem' a legnagyobb készséggel megtett mindent. Miért ne tette volna? Zongorázni Tiniké is, Mimiké is tudott, hát „Matolcsy kérem", maga is zeneértő lévén, megtette azt a szívességet, hogy a czigányoktól hallott legújabb magyar nótákra megtanította a leányokat. Még „fel* is .tette" nekik zongorára. Megrendelte a legújabb keringőket, operett-kivonatokat, sót nem egynek a kottáját taudá javaslatoknak a képviselő testületek előtt leendő meg'étele iránt. O.t azután, ahol a községek vagyonnal bírnak, vagy ahol a segédjegyzó tartáshoz auiuay is bizonyos mértékben hozzájárulás történt, nem lesz nehéz a kisegítő muukaerő alkalmazásának kérdését megoldani. De — amint ez legtöbb helyen van — a megoldás anyagi nehézségekbe ütközik, ismerve a viszonyokat, aggodalmakat — ős pedig meglehetősei! jogosan — kelt fel beuuünk az az egyoldalúság, mely a 102/95. B^y. számú határozatot meghozatalánál jellemzi és önkénytelenül is materialis tekintetben aztán felszínre veti azt, váljon a képviselőtestületek, ha zárkózottságot mutatnak a község auyagi viszonyainál fogva, mi, hogy és miként történik ez esetekben? . . . S azért nem értjük az egyesü et elnöke, Dombrád község érdemes jegyzőjének, a hivatolt közgyűlési határozattal szemben felgerjedt anthasiasmmát akkor, amidőn annyiszor volt alkalmuuk tapasztami, hogy bárminő más kérdés, iniut pl. a központi tisztviselők fizetés felemelésének tárgyalásánál a közgyűlések beható eszmecserét váltanak s a kérelmet teljesitik — addig a leg megterheltebb munkások érdekeinek protegálása egy nagyon is közvetett jellegű határozat provocál, melynél az egyesületi elnök ur által fénybe burkolt bölcsea.-óg meguyilatkoztatása a főszolgabirák tevékenységének hagyatik fenn. Nem elég ez nekünk; uem a határozat által nyújtott remediuminal hiszüng kigyógyului, mert amig a forma sincsen helyesen rnegvá asztva, egyben nagyon is tág teret enged a határozat aunak a bizonyos, bár Dombrád község által ki nem mutatott szükkeblüsógnek, azontúl pedig lényegileg, ép a jegyzők érdeke ellenére is a „nesze semmi, fogd meg jól" fele segedelemnek jellegével bir. . . . Hisz a legkönnyebb szó a világon: .teljesítsd község a kötelmedet." Igen, de miből? Miből most, amidőn a mindenféle miniszteri fogalmazók, pénzügyi tisztviselócskék, tanfelügyelőségi tollnokok által kiadott könyvek beszerzési kötelezettsége a községekre reáutaltatik, holott hasznosabb volna, ha ezen összegeket a segéiljegyzők fize. tésére forditauak; amikor a furoit kutak létesítése na gyobb vitális érdeket képez, mint a jegyzői egyesület óhajainak teljesítése, azon óhajoké, amelyeknek mellőzésével a közigazgatásnak tesznek csak rosz szolgálatot. Nyíltan ki merjük mondani, hogy nem apró-cseprő ügyek tárgysorozat szaporító elintézése, de a jegyzői egyesület memorandumában hangoztatott kívánalmak uiegszivlelése képezné méltó anyagát a törvényhatósági közgyűlésnek. S az ez iráuybani tevékenységnek elő is kell állnia, ha másból nem, hát a méltányosság indokából most, a 20—30°/

0 muukaszaporulatért 60, mond hatvan forintért dotált jegyzők érdekében. Mert ha valaha, ugy jelenben lesz szükség a jegyző más munkaággal való megterheltetése folytán, önálló, Í*íelös segéderő alkalmazására s azoknak a kölcsönösség szempontjából illogicus állapotoknak a megszüntetésére, hogy a segéd vezeti az irodát, anyagi és erkölcsi szavatossággal pedig tartozik a jegyző; viszont pedig, ha a segéderő bárminő munkásságot fejt is, a principális egyszerű szeszélyére ő ki legyen téve az elbocsáttatásnak s uj állás keresés gyötrelmes veszedelmeinek. . . . Rendszeres segódjegyzői állások szükségesek, fegyelmi felelősséggel, precisirozott munkakörrel, nem pedig amolyan munkaerő megszavazások s ahol a község az előbbiek felállítására nem képes egyszerre, ott adjou a törvényhatóság közvetlen vagy közvetett Begitséget, de a fontos szükséglet megoldását semmi esetre se hagyja fenn a képviselőtestületek kizárólagos be vagy be nem látó képességének. Expedienst lehet találni anélkül, hogy az önkormányzati jogok csorbát szenvedőének, mint ahogy ezeket pl. Bácsmegye nem sértette meg, amikör a fegyelmileg felelős segédjegyzói állomásokat rendszeresítő. . . . Aludjék el a közöny velünk szemben, mi pedig az odadobott konczczal be ne elégedjünk, hanem kérjünk, ha kell, követeljünk tovább, követeljük egyesületünk meghallgatását s a sajtóban megindított mozgalmunk sajátkezüleg másolta le, ami pedig tudvalevőleg szerfölött há'átlan foglalkozás. A helybeli kaszinó könyvtárából megkerítette a legújabb irodalmi termékeket. A „legújabban megjelent" verskötetek kiszemelt gyöngyeit kimásolgatta. S mindezt csupán azért, mert a „Matolcsy kérem" kezdetű kéréseknek a legudvariasabban sietett mindig eleget tenni. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy félig meddig a családhoz tartozónak tekintik a családtagok is, — még mások is. Már széltóre beszélték, hogy az egyik Balogh leányt elveszi. De melyiket? Magának Malolcsynak is a fülébe jutottak ezek a hírek. Eleinte mosolygott rajta. — Ah! nem ismerik őt az emberek, nem neki való a házas élet! — De aztán nem talált benne semmi különöset. Mit is találhatott volna ? És egy szép napon csakugyan híre futamodott, hogy Matolcsy Zoltán megkérte a Balogh Tiniké kezét és hogy természetesen meg is kapta. És Matolcsy tényleg elfogadta a gratulácziókat. Mikor aztán a legközelebbi vasárnap délután egy pár mama egy kis kávé-tracscsra összeült ós ott a Matolcsy Zoltán nősülése szőnyegre kerülvén az egyik mama a feletti csudálkozásának adott kifejezést, hogy ez a Biloghuó olyan ügyesen megtudta „csipni" és komoly fellépésre birni azt a Matolcsyt, kiről más „érdemesebbek" is lemondtak, — egyik csipös nyelvű mima azt a véleményt koczkáztatta meg: — Tudjátok édesim, Baloghné nagyon egyszerűen csinálta a dolgot. Azt mondta Matolcsynak: „Matolcsy kérem, tegye meg nekem azt a szívességet: vegye el az egyik leányomat!" És „Matolcsy kérem" megtette azt a szívességet. Ennyi az egópz. Tanulhat belőle, ha valamelyikótöknek mindenáron férjhezadni való leánya van! Eddin. Folytatáaa u II. melléUleten