Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-03-17 / 11. szám

IV Y I I* V I D fi K" De meg volt irva, hogj az időknek teljességével el kell mennie a legnagyobbnak, a legjobbnak is, és meghozta a hirt a távíró szelnél ezerszerte sebesebb szárnyain: meghalt. Éi eljutott a hir a szélnél ezerszerte sebesebben az ország minden részébe: meghalt! És leborultunk a mindenható sziue előtt és imádkoztunk: legyen meg a te akaratod; te adtad, te vetted el tőlünk; legyen áldott szent neved érette, hogy nekünk ót adtad, midón reá szükségünk volt. * * * És gyászt öltöttünk. Haza hoztuk a drága hamvakat, hogy az imádott haza megszentelt hantjai alatt uyugodnának azok Kikísértük utolsó utjara; ott lebegett lelkük azoknak is. kik a gyaszkiséretben tényleg részt nem vehettek; áldó imát rebegtek remegő ajkaiuk a távolbol is, és elzarándokolgaunk csöndes nyugvó helyéhez, hogy onnan, hazaszeretetben megerősödve, szivünket a megdicsőült hantokból kisugározó hazafisággal telitve térjünk vissza mindennapi foglalatosságai nk hoz. * * * Emlékezzünk! Ki volt Kossuth Lajos nekünk? Vezető lángoszlop a pusztában, mely bevilágította követendő utunkat . . . Mózesünk, aki kivezetett bennünket Egyp tómnak földéről ... Solonunk, aki megszabta hazánk jóléte elérésében követendő törvényeinket . . . Prófétánk, aki felvilágosította a mi elménket .. . Apostolunk, aki megtanított benünket a mi igazságunkra . . . Atyánk, aki lelkének teljes melegét árasztá mireánk! Emlékezzünk és emléke legyen örök mi közöttünk, hogy méltók legyünk reá, méltók maradjunk hozzá! * * * Egy év tünt el azóta, hogy a nagy lélek elszállt porhüvelyéből, s visszatért az örök erőhöz, a honnan eredetét vette. Egy éve már, hogy a rugékouyságát, tiszta felfogását, bámulatosan biztos ítélőképességét mindvégig megtartott szellem nem kiséri többé aggódó és szorgos figyelemmel hazájának, nemzetének sorsát. De a kapocs, mely bennünket, a magyar nemzetet, az ó lelkével, az ő szellemével összekötve tartott, nem szüut meg. Szelleme köztünk él ma is. Hatását érezzük, önkénytelenül követjük ma is és követni fogjuk, követnünk kell mindenha, mert a mit ó gondolt és cselekedett, azt érettünk gondolta és cselekedte. Azok az eszmék, amiket ő kis. és nagy dolgokban kifejezésre juttatottt, a mi eszméink, közös mindnyájunké, melyeknek csupán kivitelére s a kivitel időpontjára vannak és lehetnek nézeteltérések közöttüuk. 0 a miénk marad, s mi az övé, míg magyar él e földön. A halál hatalma nem választott, nem különített el. hanem a kegyelet, az emlékezés láthatlan, de erős szállaival még közelebbre fűzött bennünket. És az a pár négyszögölnyi tér, melyet az ó sirja foglal el, megszentelt hely lészen e hazában, honnan bátorítást nyer a magyar, ha csüggedni talál, buzdítást, ha honjáért tenni kelti megnyugvást, ha munkáját siker koronázza ! Ugy legyen! Felekezeti alakulások. Petrovics Gyula orosí r. kath. lelkész úr figyelmére méltatta a „Nyírvidékiben e czim alatt megjelent czikkemet, s válasza, amelyben azt részesité, megerősített engem ama meggyőződésemben, hogy „a közviszonyoknak magyar társadalmi egységünket, népüuk békés együttélését fenyegető átalakulásai elénkbe állítják a kötelességet, hogy mindenki, akinek csak szava van, a melyet meghallgatnak, befolyása van, a melyet érvényesíthet, vegyen eszre, lásson meg mindent — ha még olyau apró jelenséget is és küzdjön ellene, mely a mi társadalmi és — ami ezzel elválaszthatatlan — politikai közéletünket felekezeti jelszavak alatt két táborba sorakoztatja." A tisztelendő ur, akit mint lelkipásztort s egyébként is mint közéletünknek egyik tevékeny és lelkes munkását épen azok közé sorolok, akiknek „szavuk van, melyet meghallgatnak, befolyásuk vau, melyet érvényesíthetnek," a fentebb idézett sorokból kiérezhette volna a válaszára érdemesített czikk intencióját s ha ezt megcselekszi vala, uem hiszem, hogy alkalmat adott volna arra, hogy újra hangoztassam a magyar társadalom egységének mindenek felett való érdekeit, a melyekkel szemben, amelyeknek rovására semminemű felekezeti érdeknek nem szabad érvényesülnie. A tisztelendő úr egyetért velem abban, hogy az egyházpolitikai javaslatok napirendre kerülése óta vált járványnyá az embereknek felekezetek szerint való elkülönítése; de tévedek abban — úgymond — hogy ez mesterségesen szított mozgalomnak lenne az eredménye, mert az szerinte „a dolgok logikai természetének folyománya". Azt hiszem helyesen értelmezem a tisztelendő úr e szavait akként, hogy az úgynevezett egyházpolitikai javaslatok idézték elő a magyar nép szivében azt a forrongást, azt a reakciót, melynek — a tisztelendő úr szerint — természetszerű folyománya a magyar társadalom erejének felekezetek szerint való széttagolása s — mint épen az ő községének példája mutatja — egymással való szembeállítása. Hát én mindenek előtt tagadom azt, hogy az a felekezeti jellegű mozgalom, mely ma Magyarország társadalmát lázban tartja, természetes forrásokból táplálkoznék. „A kállai kettős." (Vége.) A negyedik szöveg sok tekintetben hasonlít a megelőzőhöz de mis genrében. Jelemzó vonása az a nem épen gyöngéd pikántéria, mely e^yes szótagok többszöri ismétlése által éretik el. Ta'án ez is volt az oka, hogy e részlet, mint a nép egyszerű ízlése előtt .érdekesnek" látszó dolog, mind e mai napig feutsrtotta magát s mint ilyen csatoltatott hozzá a kállai kettőshöz. E szöveg — némi kihagyásokkal—a következő: Att mondják, jól mondják, Ig.iin ii mondják. Alt mondjak, jól mondják, Igaián is mondjak, Hogy a siomaiéd legénye, Szomszéd asszony lányának N»gy Nagy piros csiimát vett. Att mondják, jól mondják sth. . . . Hogy a szomszéd legényének N-gy Nagy faballájd ran Azt moidják. jól mondják stb. . . . Hogy a szomszéd legénye Siomízédasszony leányát M.g M-gbaltafokozta. At ö ödik dallam szövegéből csak az alábbi egyetlen stróphát sikerült feljegyeznünk: Jó bort árul Sirjainé, Ott kuezorog a »én Duisné, Arsny cs . . . ü Ecsediné 6ódénytorku Nagy Béniné. Érdekes és a nép satirizálő természetét jelemzó versszak. Az itt emiitett Sirjainé, Duzsné és a többiek ugyanis mindannyian élő alakok voltak e század első tizedeiben s miut olyanok, kik gyakran öntöttek fel a karezos vinkóból egy—egy pintet, általánosan ismerete tesek valának Idős emberek beszélik, hogy a „vén Duzs nét" mint öreg töpörödött asszonykát még ismerték; I Ön, tisztelendő ur, megmacskakörmözve hivatkozott az én czikkemből a mi népünk „mély vallásos érzelmeire." Nem tudom, egyet értünk-e ennek a fogalomnak az értelmezésében? Én — megvallom — nem templomi ájtatosságainak cselekedeteiben keresem és látom meg népünknek az ő vallásossága mértékét. Nézem és látom az ő mindennapi életét! Ahogy ekét akaszt a földba, veti a magot s termését learatja! Ahogy építi házát s megőrzi tűzhelyét! Ahogy él, bizony-bizony verejtékes fáradsággal ! Mert hisz Istenbeu! Ezzel a mértékkel mérve mondom én, hogy mély vallásos érzelmű a mi népünk! Tessék elhinui, hogy nem kell ezt a néhány szót „macska körmök" közé szorítani. Ebből a természetes forrásból, tudniillik a mi népüuk vallásos érzéseiből a magyar társadalom erőinek „felekezetek" szerint való széttagolása — higyje el tisztelendő úr — nem táplálkozik. * * * Jogosan kérdezheti, azonban a tisztelendő ur tőlem, hogy honnan, miből szedi hát az erőt ez a felekezeti áramlat, melynek veszedelmes erősségét ez a mi kis hírlapi polémiánk is tanúsítja. Hát, kérem szeretettel tisztelendő úr, Oroson például, a hol a legutóbbi képviseleti-tag választásnál olyan gyönyörűségesen reformátusok és katholikusok pártjára szakadt kétfele s állott szemben egymással a község polgársága, Ön, tisztelendő ur és — ha jól olvastam ki czikkéből (hiba, hogy nyíltan meg nem mondta): a községi jegyző volt.k azok, akik ezt a „mesterséges áramlatot" csinálták. Es kérdem Önöktől: gondjaikra bizott becsületes magyar népük szivéből vették ki a magot, amelyből kikölt önök között Oroson a meghasonlás ?!!... Tegyük a szivünkre kezünket, tisztelendő úr! * * * Lám, én mozaik tengerhez hasonlitám a magyar társadalmat, s mondottam, hogy akik a millió koczkák között valamivel fényesebbek vagyunk, cselekedjünk kötelességünk szerint. A kötelességnek e teljesítésében az egységes magyar társadalom nagy ideálja ellen vétett Ön tisztelendő ur, mikor — már négy évvel ezelőtt —• (mint a hogy önmaga mondja) megalapította a vármegyében első katholikus olvasókört — Oroson! Száz tagja és kétszáz kötetet meg haladó könyvtára van ennek az olvasókörnek, miut ahogy Ön jelenti. De hát micsoda nexusban van ez az igazán szép intézmény az ő katholikus elnevezésével ?! Ugyebár a magyar közmüvelődésuek a szolgálatában áll ez az olvasókör és kétszáz kötetes könyvtára?! sőt e néven egyesek még ma is élnek Kállóban. A jó bort áruló Sirjainénak olyasféle kurta korcimáj i volt (miket „faháznak' neveztek) a minők még a közeli időkben is fentartották magukat, s mondjás, hogy azokban vz időkben e „faházaknak" száma oly nagy volt, hogy a tulajdonosok majd meghaltak éhen a keresetök mellett. Természetes tehát, hogy Sirjainé asszonyom örömest látta magánál a kortyondi asszonyokat, de az is ugyancsak természetes, hogy a köztük levő benső barátság a nép gúnyoló s megbélyegző kritikáját, sem kerülhette el. Igy kaphatott lábra ez a versszak és — talán vigalmak pajkos n igy kedvében eléggé gyakran daloltatott is a már előzőleg ismert dallamra. I„»y kerülhetett e rész a kállai kettős darabjai közé, s hogy nem tartozott eredetileg hozzá, mutatja az is, hogy az itt emiitett alakok egyikét — másikát még a ma élő nemzedékből egyesek, mint élőt ismerték. Meg kell még emlékeznünk a kállai kettősnek tánczárói is. bár e tekintetben még nagyobb bizonytalansággal állunk szemben, mint akár a dallamával, akár a szövegével; miudaz. a mit ide vonatkozólag mondhatunk, inkább c*ak sejtelemszerü tapogatódzás, mint a valónak húképe. Én legalább abból a pir példából kiindulva, miket előttem a kállai kettős gyanánt. itt-ott mu ogatt&k, arra a meggyőződésre jutottam, hogy az eredeti kállai kettőst ma uiár senki sem tudja teljesen ; egyik egy, másik más mozzanatát sajátította el valamelyik ősétől s azt produkálja mint kállai kettőst. De e példák egyszersmind arra is eugednek következtetni, hogy e táncnak nem is volt valamely határozott formák közé szorított, megkövült alakji, (mint p. u. az ugy nevezett franczia négyesnek) hanem az sok tekintetben szabad volt; és hogy ki hogyan lejtette azt, erre nézve nem annyira az egymásután következő lépések száraz ismerete, de az illetőnek testalkata, vérmérséklete s mindenek felett a magyartáncz rithmikáji iránti fogékonysága volt az elhatározó. Ilyen szempontból tekintve a kállai kettős valódi művészet számba mehetett, melyben, komoly méltóság és riihmikus fürgeség, tudomány és ösztönszeiüség, gondolat és érzelem, gyöngéd finomság és heroicus szenvedély lappangottak érdekes hármóniában összeolvadva. De ez a művészet Dem is termett minden bokorban; a mezők vadvirága volt az, mely üvegházi fűtött levegőben nem érezte jól magát. T.ilaja nem az etiquette bálok sima parkettje, hanem a nép barátságos egyszerű vigalmainak, lakodalmainak színhelye volt, s leginkább virágzott abban a „nóbel spitz" -szerű villamos derültséggel és felbangolt jókedvvel teljes athinósphaerában, mit a világ összeg itókái közül talán csak az egyetlen „nyíri vinkó" képes a maga igazában elővarázsolni. Ez a légkör pedig különösen a férfi szerepeihez volt kifáuatos. A .férfi" szó alatt pedig nem valami 20—25 éves siheder értendő, kinek — Arany í-zavaival szólva — „Még legény — toll sem pelyhedzik állán", de értendő egyik ama tipikus, körülbelől 40—50 éves férfiaknak, kiket ezzel a sokat jelentő titulussal szoktak megtisztelni: „szép magyar alak". Komoly daliás megjelenés, izmos vállas termet, telt idomok, az areznak kifejezésteljes nyíltsága, a kedélynek csapongó derültsége legfőbb kellékei e táncz sajátos eszthetikájának. A nőnek bizonyos tekintetben másod szerepe van e tánezban. Bár a „rátermettség" itt is elengedhetlen kellék, dí az egész szerepet mégis bizonyos szende nőiesség, hogy ugy mondjuk szerénykedés és tánczossal szemben tanúsított tartozkodó modor (a mi egyébb iránt csalfa-ágnak is tekinthető) jelemzi. Különösen észlelhető ez az ugy nevezett „csalogatás" részletében, midőn a nő kétszer háromszor kifordul a férfinak ölelésre tárt karjai közül s mint valami lágy szellő által rezgetett hullám odébb libben. Általában az egész szerepen a rithmikus vibrálásnak csodálatosan szép és nem is mindenki által producálható bája ülik el. A mint a czimből is gyanítható e táncz eredetileg esak egy pár, tehét 2 tánezos által adatott elő. Szeríj! vilóuiulllag a níp öiibí! kikerült hires táiczos Folytatása, ax I. mellékleten.