Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-06-02 / 22. szám

„N Y f B V I D É H.' Megtagadjuk velünk született, avagy gyermekéveinkben belénk oltott eszményeinket. Kétségbe vonjuk azok létezését, jogosultságát. Az elveket csak addig becsüljük, hozzájuk csak addig ragaszkoduuk, amig belőlük hasznot remelünk. Naivitásnak tekintjük és tüntetjük fel az igaz, egész lelket betöltő vallásosságot, magát a hitet. S tesszük mindezt csak azért, mert magunkat immár idestova a természet örök törvényei alól is emanczipalhatóknak, sót emanczipáltaknak hiszszük. S tesszük mindezt mindaddig, mignem azon törvények valamelyike kérlelhetlen szigorral vágja arczunkba: embernek születtél, gyarló ember vagy, kinek élete miként a fűszálé, miként a porban csúszó féregé, a megsemmisülésre szánt! Csapás ha csapást követ, csuszamlás, mely a széditó lejtőre juttat, riasztják fel gondosan elaltatott lelkiismeretünket s juttatják eszüukbe erőtlen voltunkat. Szélcsendes időben egykedvű közömbös arczczal tekintünk végig a tenger sima tükörén, — csak ba a vihar tombolni kezd nyilik remegő ajkunk önkénytelen imára! * * * Jövel Szent-lélek úristen! Töltsd be sziveinket mennybéli szent buzgósággal, hogy a mindennapi élet banalitásait, agyunkból kivetve, s hozzád emelkedve, magunkba szálljunk! És megismerjük, megtudjuk, megtanuljuk, hogy milyen erötelen, gyarló, halandó emberek vagyunk! Tanulságok. — A május 31. képviseleti közgyűlésből. — Téves okoskodás az, mely a városi közdolgok intézésében a cselekvés rugóit egyedül a jogosságra vezeti vissza, akként, hogy a társadalmi együttlét többi biztositékai, — az erkölcsiség és illem princzipiumai e forrás mellett mereven alárendelt jelentőséggel biruak. Tagadhatatlan ugyau, hogy az erkölcsi testületek cselekvési körét szabályozó jogtételek vagy csak gyéren engednek helyet az érzület kényszerének, vagy, — s a túlnyomó lehetőségi esetek ide tartoznak, — egyenesen kizárják érvényesítésüket De bizonyos ismét az is, hogy a magán érintkezés társadalmilag szentesített szabványai a város képviselőtestületét is kötik És amennyiben ezen morális officialék épen figyelmen kivül hagyatnak, — az ebből eredett hangulat azon kifejezésre juttatása, amely immoralitást deklarál, egészen természetes A május 31-én tartott képviseleti közgyűlés illemtelen lefolyásáról beszélünk. A tényállás a következő: A városi épülő nagyvendéglő bérletére kiirt pályázaton egyetlen egy ajánlkozó találkozott. A felajánlott bérösszeg kevésuek mutatkozván; a képviselet felhatalmazása folytán egyedül vele volt az egyezkedés megkisérlendő. Minthogy pedig ez az egyeügyész azt vetette oda neki, hogy szavaira a bank direktorok helyén pénztárrovancsólással válaszolna. Itt tudja meg Elise is, hogy férje sikkasztóvá lett. Moretti előbb szökésre gondol, de aztán észre veszi — vagy csak hallucinálja — hogy már jönnek is elfogni őt, erre kirohan és agyonlövi magát. Ez a Becstelenek meséje rövid kivonatban, amenynyíre a szerdal előadás után megállapíthattuk. Életből ellesett cselekmény, az bizonyos, valamint életből valók nem nagy számú alakjai is. A három felvonásos darab alig 7 negyedórát vett igénybe, amiben része volt annak is, hogy miutáu a színhely mindig ugyanaz, a felvonásközök kevés időt vettek igénybe. A cselekmény gyorsan folyik; felesleges szí az egész darabban alig akad, — de a gyorsaság részben az alaposság rovására történik. Igy például — ha ugyan nem a .veres ceruza* volt oka — nem tudtuk meg, miért kellett erőszakos halállal kimúlnia Sigismondinak, holott hirtelenül másképen is elhagyhatná a/, árnyék világot. Az nem elég indok, bogy igy kutatásra ösztönözte Morettit, hogy hátha .asszony rejlik a dologban" és alkalmat adjon ezzel is egy zavart jelenetre Moretti és neje között. Nem tudtuk meg azt sem, hogy Moretti tényleg elsikasztotta e a Fornarisné 2000 lyrájtt s ha igen, miért nem került ez szóba a tárgyalás folyamán? Ezek azonban szintén csak olyan hibák, melyeket meg lehet és meg kell bocsátani egy olyan reális ala pokon nyugvó modern drámának, mely az égből lehordott villámok helyett a mindennapi élet eseményeivel képes lekötni a hallgatóság érdeklődését. A szerdai előadáson Morettit Klenovics játszotta meg. Klenovics ezúttal megmutatta nemesik azt, hogy tanulmányozni kész és képes sziaész, hanem azt is, hogy a régi poseoló iskolával tud szakitaui, ha akar, és tud valódi halandó embert reprodukálni, Htnem azért talán nem veszi rossz néveu, ha fi^ye meztetiük. hogy különösen kitöréseinél a szavak utolsó mtssa'hautója hoz ragasztott h, sőt ch batuit (pl. kinekh, minden h, düli reflektans a tárgyalások folyamán a város által elérni óhajtott bérleti összeget megadni hajlandó volt, — vele a bérlet tárgyára nézve a képviselet jóváhagyásától függő joghatállyal az előleges szerződés megköttetett Később ugy lehet csupán szerencsét próbálva jelentkezett egy másik pályázó is, de határidőn kivül. Végeredményében a kettő által felajánlott bérleti összeg a hivatalos kijelentés szerint teljesen megegyezik. Vegyük még hozzá, hogy a személyi arravalóság és vagyoni garantia tekintetében mindkettő ismét hivatalos helyről — tehát egyedül illetékes faktortól származott informatió szerint — „kielégítő* ! A viszonyok ilyen alakulása mellett határozottan fentartva a közgyűlés cselekvési szabadságát kinek lett volna előny biztosítandó? Magán einber minden további okoskodás mellőzésével kijelölné az elsőt, aki kellő időben, a formák megtartása mellett, már is jelentékeny anyagi áldozatot hozva állott a képviseleti közgyűlés akaratának. A „mert nekem ugy tetszik" kissé gyermekes színezetű metódus lehet a jelen esetben talán végeredményében helyes. Konczedáljuk, hogy a képviseleti közgyűlés érthetetlen indokokon és forrásokon nyugvó az a határozata, melylyel az ildomosság határozott sérelmére az első korrekt pályázó mellőzésével a másik jogilag inkorrekt reflektánsnak nyújtott előnyt, — a város érdekében állónak fog majdan bizonyulni: de ma kétségtelen az, hogy ez az eljárás lehetetlenné teszi, hogy komoly ember a várossal komoly jogviszonyba jutni komolyan akarjon, mert a tegnapelőtti képviseleti közgyűlés lefolyásának egyik tanúsága ez: „non omne, quod licet, honestum est". * * * A nyíregyházi ipartestület az iránt kérvényezett a városhoz, hogy adjon neki szörnyű meggondolatlansággal felépített székházának dobrakerülését megakadályozandó 16000 frtot. Később észrevették hogy a kérelem nem teljesíthető azokon, mert az ipartestületnek a székházához semmi köze, az egy magán társulaté, bérleti joga telekkönyvilegbiztositva sincs sigy merő parafrásissal sem lehet kivenni, hogy tulajdonképen mennyiben fekszik a székház szégyenteljes sorsának megakadályozása a város érdekében. A formai hiányosságot kipótolandó, ez az ismeretlen működésű és existentiáju részvénytársaság (számadásai, közgyűlési jegyzőkönyvei, mérlege a törvényszékhez fennállása óta még egyszer sem terjesztetvén be) szintén beadott egy siralmas kérvényt, melyben kétes biztosítékokat ajánlva meg, a 16000 frt kamat nélküli kölcsönt a saját javára kéri megszavaztatni. Az ügy előzményeivel lapunk mult számának vezérczíkkében kimerítően foglalkoztunk. A május 31-iki képviseleti gyűlés a kérelmet nem teljesítette. Bár erősen hangsulyoztatott minden részről, hogy alig van nemesebb feladata a városnak, mint a pangó, elhanyagolt kapottc/i,) előnyére válnék elhagynia; meg aztán, hogy ha ültéből feláll, vagy megindul, felsőtestét ne himbálja meg, mintha előbb önmagának lökést akarna adni. Elizát a szinlapon jelzett Cserni helyatt Bogyó Ilona adta, kinek ebben a saisonban ez volt első nagyobb önálló szerepe s aki szerepének minden mozzanatában feladata magaslatán állott. Kitűnő vén.gigerlit produkált Krénter a szakácsnők ós szobaleányok után futkosó Orlandi szerepében és megható Fornarisné volt Bajaóczi. Jók voltak kisebb szerepeikben Kiss Irén és Sándor Emil is. Sz. Költemények prózában. — Katule Mendés. — I. Miért nevet ? ... A fehér rózsáktól borított, csorgó verofénytól bearanyozott kis temetőben láttam mag őt a szürke falu kápolua portáléji előtt. E^y sirdombon ült: fiatal, nagyon fi ital leányka volt, 16 éves, vagy még fiatalabb . .. Soha nem láttam bájosabb teremtést annál a finom, kedves gyermeknél, az ó szőke, kissé boglyas hajával, őszinte nagy szemével és piczike szájival, akkorával, mint egy májusi selyemcseresznye. O yan szép volt és éu mégis haragudtam rá. Miért nevet .. . Csúnya dolog vidámuak lenni ott, ahol halottak alusznak. Közeledtem hozzá és meg is szólítottam: — Kisasszony, uem szép öntől, hogy nevet! Bizonyosan nem ismerte a halottat, a kit ez a kő fed . .. — H)gy nem ismertem-e — nevetett a kicsike megindítóm. Birátom v>lt, jagyesem volt, mindenem volt. Nam volt mis örömem, rniat ami az övé, nem volt más ramínységem, mint a minő az övé, és a mikor maghalt, azt hittem, én is utáni pmz'.ulok . . . — É< mégis nevet? — Ijen, mait, rá-,óud olok. Amikor még itt élt, az volt mici'l^u öró ne, bt vígnak. o«v-ítósne« látott és ha mist busuluak a sírján, bizonyosan magszomoritaaám. — s hozzátehették volna, eddig avatatlan kezekre bízott iparos osztály gyámolitása. Meggyőződésünk egész melegével üdvözöljük Nyiregyháza város képviseleti közgyűlésének ezt a nagyfontosságú elvi deklaráczióját, ama reményben, hogy amidőu törvényadta jogával, sőt több, egyenesen kötelességénél fogva mélyebben fog érdeklődui a jövőben az ipartestület vezetésének mikéntje iránt, deklarációja nem marad csupán feledésre szánt ígéret, de részint anyagi közrehatásával, részint pedig nélkülözhetlen erkölcsi támogatásával konkrét eredménye is leend. Hogy a kért segély meg nem adatott, jogilag is, de mindenek fölött erkölcsileg feltétlenül helyes. Hogy továbbá a székház megvételét, s ekként az ipartestület czéljaira leendő átengedését elhatározta, nem kevésbbé helyes. Az elvi kijelentés tényleges formában már is mutatkozik. Az iparos osztály meg lehet a város pártfogási készségéről győződve. Okuk van azonban elégedetlennek lenni azoknak, akik nem menthető készületlenséggel, képtelenséggel s megdöbbentő könnyelműséggel idáig juttatták a jobb sorsra érdemes székház-részvénytársaságot. Hogy pedig a jelen viszonyok között ez a részvénytársaság megfosztatott életétől, szomorú jel, de egyszersmint erkölcsi, megérdemlett bukást és elégtételt jelent. * * * Közöljük itt még az alábbi nyilatkozatot, melyet Palatitz Jenő ur, az ipartestület volt elnöke s az iparosok háza részvénytársaság elnöke küldött be hozzánk. A nyilatkozat a következő: Tekintetes Szerkesztő úr! A „Nyírvidék" előző számában egy névtelen nagy gyülölseggel ir az ipartestületi ház dolgában és rólam, és pedig csupa valótlanságot, mint aki csak épen sérteni és a jó ügynek boszuból ártani akar. Czikkiró a dologban nagy tudatosan állit merő valótlanságokat roszakaratból, vagy az egész dologból mitsem tud, mert hiszen rnég azt sem tudja, hogy a telket nem a város adta, de fájdalom vettük négyezer forintért. A hiba megtörtént és annál nagyobb volt, mert egy garasunk sem volt hozzá. Minuen pénz nélkül vettük meg a telket, egy garasnélkül, csupán egy-két lelkes ember áldozatkészségével fogtunk a nagy építkezéshez. Ez ostobaság volt; okosságunkat a határtalan jóakarat és a megmérhetlen ügybuzgalom elvette. Az ige azonban elképzelhetlen erőlködés után mégis testté lett, a czél emberfeletti faradsággal kiküzdetett. Két éven át nem volt se éjelem, se nappalom, se házam, se családom, se üzletem. Csak egy czélt ösmertem: az ipartestület csarnokát felépíteni! Ostobaság volt garasnélkül hozzáfogni, de csak a magunk egyéni érdekei szempontjából. Mert ketten-hárman sokat veszítettünk; ami engem illet, még az unokám is sirva fog arra a házra visszagondolni. De megnyugszom, mert a mű meg van s ha az irigykedő roszakarat meg nem dönti állni is fog örökké és ez nekem elég. Felépült a társaság határozata alapján házilag; minden munka árlejtés utján lett kiadva, tehát lopni — ha akartam volna — se lehetett, mert eltekintve a taligás fuvartól, minden munka szerződés mellett lett teljesítve. A társasággal szemben tehát engem igazolnak a vállalati szerződések, melyek a társaság által lettek elfogadva s a És mosolygott a fehér rózsák között, a csorgó verőfény aranyában, a mohos siron, mosolygott ugy, hogy a szivem majd meghasadt bele . . . II. A fájdalom gyönyörűsége. Négy óv mult el azóta, hogy elment, azt gondolták, hogy meghalt. És ő magára maradva: nem szüDt meg folytonosan arra gondolni, aki elment. Hiába pazarolták reá az asszonyok mosolygásukat, könyeiket, nem tudták megölni benne a visszaemlékezést. Oly szép volt az eltűnt! Mint hűséges szerelmesek annyi boldog órát éltek át! Azok az édes órák nem térnek viasza soha többé. Komoran, elkeseredve, az éjjeli sírástól vörö3 szemmel, élte napjait, mint olyan ember, akinek nincs már gyönyörűsége senkiben, semmiben. Nem gondolt mások boldogságára sem, amióta a magáét elveszítette. Kevés barátja, akiket abban a lakásban fogadott, amelyben ó gyakran belibbent, rendesen egy kis fiókra borulva találták. Sárgára fakult levelek, egy arczkép, hervadt ibolyák voltak a fiókban, szomorú emlékei egy megszakadt szerelemnek, ezeket öntözte köuyeivel, égette csókjaival. Szegény árva 6zive nagyon sokat szenvedett ! Da ima egy napon hírét vette, hogy a fiatal nő él, visszajött. Egy barátja lelkes örömmel tudatta vele az örömhírt. U^y látszott, hogy elragadtatásában elvesztette az eszét. Nem tudott becszélni, hebegett, megingott a lábáu, csak a szeme csillogott, mintha a paradicsom kapuja nyilt volna meg előtte. Később azonban lassan elkomorodott az arcza i gondolatokba merült; nem tudták, milyen gondolatokbaSzomorú pillantással nézett végig a kihúzott fiókon, az arczképen, a hervadt ibolyákon és a sárga, fakult leveleken. Sokáig hallgatott abban a szobában, melyben anynyit szenvedett. Végre fejét a kezébe temetve mondotta: — Azt hiszem, igen, azt hiszem: jobban esnék megsiratnom őt. Folytatása, a mellékleten.