Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-23 / 51. szám
,IS Y I R V I D É K« A ma. (P. Gy ) Csodálatos jelenség, hogy a magyar história legnemesebb, legnagyobb horderejű eseményei századok óta következetesen a századvégi két évtizedre esnek. Mintha az első 8 évtized csak előkészítője, praeparandiája volna annak a nagy politikai és társadalmi evolutiónak, amely Hungária dicsőséges fennmaradását az európai népcsaládokba való észrevétlen beleilleszkedésével egy ujabb századra bi tositja. E félhold hatalmának tökéletes megtörése a 17-ik század utolsó előtti évtizedében, s ugyanekkor a katolicismus teljes győzelme a lemondó protestantismus felett, — a XVIII-ik század utolsó évtizedének politikai és államjogi forrongásai, a melyek az 1790—91. évi X., XII. és XXVI törvényczikkelyekben arattak diadalt s végül a mai napoknak az egész müveit világ erős érdeklődését felkeltő liberális küzdelmei a társadalmunk idétlen rendi szervezete utolsó romiadékai ellen, — fényesen illusztrálják a nemzeti élet következeteségét abban, hogy nem pihen, hogy erőt gyűjt, hogy fejlődik, s hogy akarata van jövője biztosítása érdekében befogadni gondolatvilágába a legmodernebb politikai elveket és azokat a lelkesedés erejével intézményeiben meg is valósítani. A nemzet nagy tévedései nem olyan veszedelmesek, mint merev elzárkózottsága az idők cselekvésre szólító intelmei elől! A mi magyar társadalmunk imposans tévedésekben gazdag volt mindig. Példa rá a XVII század egész lefolyása De emellett minden koron végzett nemzet-fentartó munkát i.«, amely hogy sikerült neki, és hogy veszedelmes tévedéseitől előbb-utóbb meg tudott és megakart szabadulni, a magyar kiváló szellemi ereje, cselekvőképessége és hivatottsága mellett ékesen bizonyít. Hát a XIX. század is méltó akar lenni az elmúlt nagy időkhöz. És ha a nem rég mult századokat történelmi sorrendben akként jellemezhetjük, hogy a XVII. a haza visszaszerzésének, a XVIII. az állami önállóság mentőjének és a politikai jogok megalkotásának századai voltak, ugy a XIX. találóan nevezhető az eszmék forradalma századának Csak követjük^az európai nagy népcsaládokat . . szerencsénkre lépésről, lépésre, sót ma már együtt haladunk velük, az ő szerencséjükre is. Smidt, a londoni egyetem európai hírű fiollogusa nyelvünk, temperamentumunk és szokásaink, legfőképen pedig történelmünk tanulmányozása közben arra a meggyőződésre jutott, hogy nyelvünk a világ legszebb nyelve, hivatásunk pedig csak ezutáu kezdődik, s leghoszabb tartamú lesz valamennyi európai nép között. Köszönjük az elismerő bókot. Ezredéves történelmünk kezdettől végig megerősíti azt a hitet, hogy földi hatalom nem bi hat velünk, s hogy szép jövő vár reánk! De ! Társadalmunk uagy harczot vív. A harcz kimenetele iránt senki sem közönyös, érdemes tehát azzal ma, midőn a nevezetes 189i-ik év vége felé járunk, Karácsony ünnepének elő estélyén nekünk is foglalkoznunk. Mi a szabadság? politikai szempontból véve; az egyéni jogok érvényesítésének lehetősége a törvény, s ezzel többé-kevésbbé egyenrangú korlátok között, s fedezete alatt. Mindenkinek feltétlenül, s mindenhez a magunk szabadsága által alkotott conditiók alatt. Tehát még a szabadság korlátainak felállítása is szabadság. Érezzük, hogy az anyagi szabadságunk teljes, de hibásan, nem volt elég uagy terjedelme, tehát ismert kiváltságolt szabadság birtokosokat is. Ez ellen meg kellet indítani a harczot Miként tűrhető ugyanis, hogy szabadság gyakorlásában épen az a korlát léte zék. amely, hogy a distingtiára jogosult volna, egyszerűen tagadtatik. Az egyik a lelkiismeret ügye. a másik állampolgári jog. A suggeralt vallási lelkiismeret lehet az állampolgári jogok egyik alkatrésze, de hogy azt absorbeálhatná, nem fér össze semmiféle concrét államalkattal, s nem vétetett be, a bölcselők legkülönfélébb módozatokkal abstrahált eszmei allamaival. Őskori maradvány a rendi jellegű alkotmány modificatióiból. Ennek az inreguláris helyzetnek nyomása alatt született meg a magyar társadalom liberális forrongása. A gyökeres megoldás elé. még igen sok mellék kérdés torlódott, amik ha statusquo hagyatnak, tátongó űr támad vala az intézmények összefüggésében. Igy született meg a magyar társadalom forrongásának általánossága. A világrendben azonban minden fejlődésnek természettől vanuak ellenségei. Külső vagy belső, egyre megy. A fejlődést akarja elpusztítani, megátolni. Ez az ellenség végczélja. A jelleg, mód, eszköz, s az utak mind mellékesek Egyetlen korszaka volt eddig ennek a sokat sanyargatott magyar társadalomnak, mely a maival párhuzimba hozható. Nem is régen volt, gyászos is volt. Csakhogy annak alapja, keletkezésének forrása az állam egyediségének jogában gyökerezett, addig a jelen idők az „egyéni" jogok, s egységes társadalom ideális állapotának megteremtésére hivatvák. És e harcz váltakozó szerencsével folyt tovább. A legtisztább eszmék inspiráló ereje, az inspiratió okozta lelkesedés C3ak nagy nehezen bírt lépésről-lépésre előre haladni. Kik a küzdő felek? A felvilágosodottság, az emberi jogok feltétlen respektálása és a salaktól megtisztult „fi i de siecle" egy részről, miknek ellenében sorompóba lépett a vakbuzgalom, felekezeti viszály, balhifc, és az eltemetett századok Kolonicsainak vésztjósló szelleme A magyar társadalom darabokra van tépve. És a kik ezt előidézték, azok nagyobb kárt okoztak, mint egy vesztett csata. Mi szükség volt épen a szív kincsét, a lelkiismeretek drága gyöngyét a hitet belevinni a mindennapi küzdelembe ? Mi szükség volt a régmúlt századok pokolra való kisérteteit felidézni, hogy izgalomba ejtsék, hogy kétségbe esésbe dobják az elkeseredettségig a vallásos érzületet ? Ki fogja ennek kárát vallani? A harczoló felek talán? Vagy az eszme, melynek előbb utóbb diadalra kell jutnia, mert ezt követeli a természet rendje, s a rend ellenállhatlan törvénye? Nem! Félő, hogy a vesztes fél az a drága kincs lesz, melyet nem pótolhat ki semmi féle földi hatalom, ha egyszer megrendült, s értékét vesztette a szivekben A vallás a legerősebb szenvedélye az embernek Minél alacsonyabb fokán áll a műveltségnek, annál inkább monopolizálja a lelki életet. Szabad ezzel a szenvedélylyel oly könnyelműen játszani, hogy képzelt veszeld lmek szélmalma ellen Donquisotte harczra tüzeljék? A szélmalom végzi a maga munkáját tovább annélkül, hogy legk jvésbbé is feszélyezné az egyenlőtlen küzdeledí! De ez mégcsak hagyján! Meg van e ennek a küzdelemnek a létjogosultsága? Bir e legalább látszatával annak, hogy törvényes, jogos alapon áll ? Előbbre viszi e a jelenlegi társadalmat, harczát győzedelem ha koronáza, s a zsákmányon osztozni kell ? Csak tagadó lehet a felelet mig az ellenkező esély a fejlődés legszebb törvényét valósítandja meg. Igaz az, amit a hallhatatlan emlékű gróf Andrássy Gyula mondott a kiegyezés egyik elkeseredett ellenesének: „inkább felkapaszkodók arra szekérre, amely lassan de előre megy, miut a mely vilámgyorsan visszafelé visz"! Most pedig beszéljünk prodomo sua! Mélyen fájdalmas jelenség, hogy alapjában véve a higgadtabb gondolkodású Szabolcsvármegye sem tud megszabadulni ama békótól, mely lehetetlenné teszi a szellem felemelkedését a tiszta gondolkodás légkörébe Nem követjük ugyan példáját a túlzók vehementiájának, de minden jel oda mutat, hogy a baj, a ragály pusztit nálunk is, s nincs kilátás arra. hogy attól egy könnyen szabadulhassunk. Ertem a felekezeti viszketeget, a mely aktuálissá épen a társadalom eszmei forrongása folytán lett. Nálunk is divat gyűlölni a zsidót, csak azért látszólag, mert Zsidó, valójában pedig azért, mert egyenlő jogok nélkül, a paritásból is kitaszítva meg merte mutatui, hogy elég merész élni, s elég figyelmetlen volt bebizonyítani, hogy akar is élni! Ez a két tulajdonsága aztáu elég ok szerintüuk arra, hogy ellenségeivé szegődjünk társadalmunk erősítését czélzó — más elvont érdem mellett — ama törekvése. nek, amik örökké nevezetessé fogják tenui a XIX. század eseményekben gazdag utolsó évtizedét hazánk történelme lapjain. Hosszas volna e tétel igazságát bizonyítani. Előttünk folyt le a legszebb szellemi harcz, okulhatott belőle az, akiben még helyt enged az elfogultság eredendő hibája a józan megfontolásnak. Nálunk is szokás taksálni az embereket catholicus, lutherauus, és reformata mivoltjuk szerint Pedig már a hajlama is e taksának egyet jelent az illiberalismussal, az avult ósdisággal. Kitérhetnék arra is, hogy színehagyott ős intézményeinkhez való ragaszkodásunk sem meut nagy tévedésektől. Érdemes volna foglalkoznunk azzal, hogy a társadalmi állás, képzeleti praerogativák ködéből nehezen kihalaszott külonbozosegek érzete, gentri, polgár honoratior és ismét fsidó mind-mind taglal, választ es megtagadja az egyenlőségét a másikkal. Nem jól van ez igy. És azt az egyenlőtlenséget töri, zúzza duló forradalma a napirenden levő eszméknek. Az lesz a szép karácsony, az lesz az igazi ünnep, ha ezek az eszmék nyernek közéletünkben is megvalósítást. Igaza lesz Smidt-uek, — Magyarorszag jövendője egy uj ezredévre biztosítva lesz. Karácsony van . . . remé nykedjünk! Interpelláció a doliánybeváltás ügyében. A képviselőházban mult szombati ülésén Makfalvay Géza képviselő interpellációt intézett a pénzügyminiszterhez, kérdést intézve hozzá az iránt, hogy a kisvárdai és tárkányi dohánybeváltó hivataloknál miért halasztották el a dohánybeváltás megkezdését január haváia. Az interpelláció a következőleg szólt: 1. Mi az oka annak, hogy a kisvárdai éi tárkányi dohánybeváltási hivatalok területén az ezen évi dohányterményt, nem mint eddig szokott történni, deczember hóban, hauem csak 1895. január—februárban váltják be? 2. Szándékozik-e a pénzügyminiszter ur intézkedni, hogy a fentéritett területeken a beváltás még ezen évben megtörténjék ? 3. A mennyiben ez már kivihetetlen lenne, Bzándékozik-e intézkedni, hogy jövőre a beváltási idő el ne halasztassék, vagy legalább, hogy a termelők jó eleve értesíttessenek a beváltási időről ? WeJcerle Sándor miniszterelnök ez interpellációra a következőleg válaszolt: T. képviselőház! Azonnal vagyok bátor válaszolni. Magam is osztozom azon indokokban, a melyek a kép viselő urat az interpelláczió megtételére indították, jelesül abban, hogy a gazdáknak pénzre van szükségök éa méltányos, hogy termésűkért mielőbb megkapják az árt, ámbár erre vonatkozólag vagyok bátor megjegyezni, hogy hiszen éppen a fenálló dohányjövedéki szabályok szerint a gazdák nemcsak holdpénz-előleget, hanem ilyenkor már zsinórpénzt is vehetnek igénybe, még pedig minden kamat nélkül kapják a pénzt, ugy hogy egy kis utána járással ugyazólván majdnem a teljes beváltási árak birtokába juthatnak; de mégis érdokükben fekszik, hogy mielőbb végleg leszámolhassanak a kincstárral; másodszor az is áll, habár nem oly mértékben, mint a t. képviselő urnák méltóztatott mondani, hogy a csomókba és bálokba elhelyezett dohány, bizony súlyába uem nyerni, hanem veszteni szokott;, és mivel a beváltás alkalmával alig lehet tekintettel lenni a minőségi osztályozásnál erre a sulyveszteségre, a melyet a dohány az által szenvedett, hogy hosszabb ideig bálokban, vagy pedig bányákban feküdt — mert hiszen nem bálozzák előzetesen — a termelőt érő veszteség igen bajosan kárpótolható. Én csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy mindig azon álláspontot foglalom el, nemcsak a mezőgazdaságnak, hanem a jövedéknek jól felfogot'. érdekében ás, hogy ha kész a dohány, minél előbb váltassék be, mert a lopásoknak, csempészeteknek és visszaéléseknek sokkal kevesebb tér nyílik, ha a kincstári raktárakban fekszik a dohány, mint ha magánraktárakban fekszik a hol a gazda néha még a legnagyobb utánjárás és őrködés mellett sem képas a visszaéléseket és a lopásokat megakadályozni. Ezért t. ház, a t. képviselő ur interpellációjára felelettül azt adom, hogy nekem ugyan nincseu tudomásom arról, hogy Kisvárdán és Tárkányban mi indíthatta a jövedéki igazgatóságot a beváltási határidőnek ily későre való megállapítására de az intézkedéseket azonnal megteszem arra nézve, hogy a beváltási határidőket általában revideáljam, lehetőleg rövid határidőre eszközölhessem a beváltást. A képviselőház a pénzügyminiszter e válaszát tudomásul vette, s bizonyára örvendetes tudomásul veszi vármegyénk érdekelt dohánytermelő gazdaközönsóge is, melyet a dohánybeváltási határidőnek ilyen kísőre való megállapítása igen térzékenyen érintett. Megjegyezzük még, hogy a dohánybeváltás megkezdésének januárra való elhalasztása, vármegyénk dohánytermelőit érdeklőleg nem csak a kisvárdai és párkányi beváltóhivataloknál történt, mert ugyancsak januáriusban s nem mint idáig, deczember hó elején kezdik meg & dohánybeváltást a rakamazi, h.-dorogi, és v.-naméuyi dohánybeváltó hivatalokban is. A gazdasági válság. Az encsencsi nagybérlőnek Amerikába való megugrásáról s a körülbelül 100,000 forintra becsült fedezetlen tartozásáról, amit itthon hagyott, azért történt e lap legutóbbi számában e czim alatt megemlékezés, mert e „nagy eset -nek tanulságai közül rámutatni akarunk a legjelentősebbre, tudniillik a mi gazdasagi eletünk berendezkedésének a szervezetlensegere. Ha csak arról lenne szó, hogy az a - m 0ndNvi,-^ ' 32 a D ~ Százezer forÍQ t Debreczen, £ varmegyénk más pénzintézetei és kárlra t l" S "fíS? 7"* ^^ bud aP est i bank madlsnkh, m eg° szolv a elveszett s számadásukban egy bizonyos minust képvisel után h: ov Sa k T" 0* lenne sz ó> Weishaus Mór 7r utan sok mindenféle jókívánságokat küldenénk - bucsuzoul - az Újvilágba ^azután forogna a föld tovább. A „piacz", már tudniillik n i •• j a A"tbfet; Folytatása a melléleten.
