Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-05 / 10. szám

,,IN "V I ü V I I> fc K." Az egyház-politikai kérdések a vármegye előtt. Épen száz bizottinányi tag volt jelen a vármegye csütörtöki rendkívüli közgyűlésén. S bizonyára nem volt senki a száz férfiú között, kinek figyelmét, egész érdeklődését le nem kötötte volna az'a vita, mely az egyház-polnikai kérdések fölött a gyűlésen kifejlett. Nem volt szenvedélyes ez a vita, de igazán lendületes. Alább részletes tudósítást közlünk a kérdés tárgyalásának lefolyásáról, lehető hű följegyzésben adván a szónokok beszédeit. íme tudósításunk: A tárgysorozat 4 ik pontjának letárgyalása u'áu Miklós László alispán indítványozta, hogy a tárgysorozat 44-ik pontjára nézve mondassák ki a sürgősség s v tessék az azonnal tárgyalás alá. Ez indítvány általános helyesléssel elfogadtatván, Mikecz János főjegyző felolvasta a következő indítványt: „Szemben azon nagy terjedelmű és indokolatlan mozgalommal, fenyegető magatartással és egyes esetekben törvénybe is ütköző erkölcsi nyomással, mely a kötelező polgári házasság, állami anyaköuyvvezetés, a zsidó vallás recepciója s általában a vallások teljes egyenjogúsítása ellenében mintegy rendszeresen-előké szitve több oldalról kifejtetik: Szabolcsvármegye közönsége hazafiúi kötelességének tartja ünnepélyesen kijelenteni, hogy a polgári és magánjogi jogviszonyok el nem odázható rendezése és egyöntetűsége végett az emiitett nagy fontosságú elvek gyakorlati és mielőbbi alkalma zását ós érvényesítését feltétlenül szükségesnek tartja s hazafias rokonszenvére és tevékeny közicmüködésére az ezen elvek keresztülvitelét czélzó minden őszinte törek vés mindenkor bizton számithat." (Aláírások.) Az állandó választmány elfogadást ajánló véleiné nyének felolvasása után, Szentmáriay Dienes rakainazi r. k. plébános szólott először a tárgyhoz. Beszédét a következőkben közöljük: Midőn ez alkalommal fölszólal, előre biztosnak tartja, hogy szava kiáltó szó lesz a pusztában. (Felkiáltások: igaz, ugy van!) s meg vau róla győződve, hogy fölszólalása kevés vagy épen semmi haszonnal nem fog járni. De kötelessége ezt megtenni. Kijelenti, hogy az indítványt nem fogadja el. Mert a kormány egyházpolitikája ismeretlen, az arra vonatkozó javaslatok be nyújtva nincsenek s mert Szabolcsvármegye egyszer már ugy is megszavazta már a bizalmat a kormánynak. (Közbeszólások: Nein szavazott soha!) Ami az anyakönyvvezetést illeti, tudva vau, hogy az egyházak ezt a munkát századok óta hűséggel teljesitik. Most a kormány ezt el akarja venni tőlük. Joga van erre a kormánynak, de neki aggodalmai vannak, hogy talál-e az állam oly megbízható kezeket, s hogy nem lesz e ebből uj tbb teher. Állítólag uyolcz millióra lesz szükség. Űgy látszik, hogy kulturális czélokra nincs szükség erre a pénzre Magyar országon. A mi a zsidó vallás recepcióját illeti, nem érti, hogy az ő recepciójukhoz mi hiányzik, mert itt nálunk eléggé recipiálva vaunak. A polgári-házasság kérdésére nézve kijelenti, hogy az a katholikusok hitelveibe ütközik. mert náluk a házasság szentség. A polgári házasság tönkre teszi a családot,mert minden órán fölbontható lévén, alkalmas arra,hogy minden ürügy, szeszély arra vezessen, hogy a férj ajtót mutasson a feleségének. A polgári házasságot szabad párosodásnak tartja. Békét, jólétet hőnositson meg a kormány, s ne ilyen intézményt, mely sokaknak nem kell, s akiknek kell, puszta liberalisműsból kívánják. Nem csak mint pap, de mint polgár NYÍR VIDÉK TÁKCZÁJA.

U A sajtó ünnepe. A niárcziusi nagy nap közeli évfordulója, minden különösebb ok nélkül is jó alkalom arra, hogy erről a kérdésről Írjunk. Negyvenöt esztendővel ezelőtt, márczius 15-én kikiáltották Pesten, a muzeum iépcsőiről, hogy „mit kiván a magyar nemzet"! Tizenkét pontban mondták ezt meg. Régi dicsőség letűnt verőfénye után, százados elnyomás keserveiben táplált, megszaporodott és kifejlett ezernyi-ezer panaszok, sérelmek orvossága volt a kívánságoknak ebben a tizenkét pontjában prcskribálva. Tizenkettő és — ezernyi ezer! És mégis mind benne volt a tizenkettőben! Mint a hogy benne van az egész emberiség társadalmi rendje a tíz paran csolatban! Egy kívánság az volt: a sajtó legyen szabad! Hát bizony a mai kor emberének szükséges tudnia a történelmet, hogy megértse a 48-iki idők nemzedékét ezzel a kívánságával ; melyet külön jelentett ki a tizenkettő között, melyekben nem egy politikai párt. de egy egész nemzet foglalta össze ' törekvései programját, essenciáját. S a tizenkét pont közül ezt az egyet azonnal megvalósították. Még alig haugzott el : a sajtó legyen szabad ! már diadalmasan hozták át Budáról Pestre, a börtönből kiszabadítva, a cenzúra áldozatját Táncsics Mihályt. S a nemzeti kívánságok tizenkét pontja már a ceuzura kék plajbásza nélkül nyomatott ki a Landerer nyomdájában. Óriási nemzeti vívmány volt ez akkor. Mintha hegyek omlottak volna össze, kisimulva rónasággá, hogy le

&yen ütja a szellőnek! * * * A magyar zsurnalisztikának igazán szép története van. — A szépapámról maradt rám — ősi jussból a mult is ellenzi a polgári házasságot s ezért az indítványt sem fogadja el. Ha Szabolcsvármegye ragaszkodik múltjához, nem fog bizalmat szavazni a kormánynak. Kállay András főispin sajnálattal ugyan, de kény telen konstatálni, hogy az indítványban a „bizálom" szó elő nem fordul, s igy az arra való hivatkozás teljesen tárgy nélküli, mire felszóllalt b. tagot figyelmezteti. Bertótliy Benjámin kisvárdai r. kath. plébános röviden nyilatkozik. A polgári házasság hiteiveibe ütközik, nem fogadhatja el. Magyarországon — úgymond — ez a virág még nagyon kényes. Várjunk vele addig, mig tisztulnak a nézetek. A polgári anyakönyvvezetésről azt monja: ha tetszik, méltóztassanak; ha vannak rá milliók. A vallás szabad gyakorlatát illetőleg nem érti, miért kell azt most kimondani. Nem tudja a zsidó recepció határait s kérdi s figyelmeztet: mi lesz akkor Szabolcsból. Ezután Petrovits Gyula orosi r. kath. plébános szólalt föl. Beszédét, melyet, szónoki lendülettel adott elő, a következőkben közö jük : Az előterjesztett indítványt sem egészében, sem részeiben el nem fogadom a következő indokoknál fogva. A vallások egyenjogúságát illetőleg nézetem szerint Magyarországon ma az állam előtt minden bevett vallás egyenjogú. Az indítvány idevouatkozó része tehát felesleges. Ha pedig az indítvány az egyenjogúság alatt netalán valami egyebet ért: miután az az egyéb kifejtve nincs s ekként előttem ismeretlen, éu setétbeugrást tenni, macskát zsákban venni nem akarok; sem mindenféle, esetleg gombamódra szaporodó szektának az ország kapuit szabadjára tárva nyitva tartani hajlandó nem vagyok. Az anyakönyvek állami kezelése ellen elvi kifogásom uincs. Bir ol uem hallgathatom, hogy azok eddigi vezetői épen uem szolgáltak rá, hogy hosszú időn át önzetlenül teljesített, ingyenes és lelkiismeretes munkájokért, egy általánosan elismert miuiszteri rendelet szanálása czéljiból, a bizalomnak ily hirtelen való meg voná3a legyen jutalmuk. Hi imént jelzett álláspontom daczára sem fogadom el az iuditvány idevonatkozó részét, teszem ezt pusztán financziális szempontból, amennyiben az e czélra szükséges milliókkal a különféle adók alatt már ugy is roskadozo adófizető válakra ujabb terhet rakni nem akarok. Va

öy ht uetaláu fölöslegünk vau e czélra, inkább óhajtom azt a közegészség fejlesztésére, a népoktatás előmozdítására, a néptanítók fizetósjavitására, miut az eddigi módon jó hosszú ideig még mindig könnyen nélkülözhető anyakönyvi hivatalok felállítására fordítani. Végül a polgári házasságot, mint hazámat szerető s annak feumaradásáért aggódó katholikus honpolgár, el nem fogadhatom. Miut katholikus nem fogadhatom el, mert sérti vallásos meggyőződésemet, lelkiismereti szabadságomat, ugyanis bármily formában és bármily feltételek mellett hozassék is be. mindig vallásom hitelveibe ütközik: mert míg egyházam, a kath egyház, két ezredév óta hiszi, hirdeti és valja s mindig is hinni, hirdetni ós vallani fogja, hogy a házasság szentség vagyis migasabb vallás erkölcsi intézmény: addig a polgári házasságnak alig egy század óta vitézkedő apostolai váltig azt haj togatják, hogy csupán polgári szerződés, semmi egyéb. No uraim, ez a két elvi álláspont oly távol áll egymástól, oly ellentétes, hogy azt áthidalni, egymással kibékíteni, kiegyeztetui nem lehet. Itt csak választani lehet a kettő közül. Vagy-vagy. Vagy a keresztény kath. házasság, vagy a czivil szerződés, a polgári ügylet, vagy az eskető pap, vagy az iktató köuyves hivatalnok. Vagy az Isten háza az Ur oltárával, vagy a pipafüstös községháza a jegyzői asztallal. Tertium non datur. Az az álom hüvelyezés, hogy lehető a polgári házasság a kat. vallási elvek sérelme nélkül is, uem egyéb, mint Wekerle fából Csáky által készített Szilágyi féle vaskarika, mert vagy polgári házasság az, a mi terveztetik, a szó szoros értelmében, s akkor eo ipso magában i'ogialja a századbeli „MagyarCourir" uak két évfolyama. (Bécsben jelent meg a szegény). Ennek a becsületes újságnak bekötött lapjait forgatva, sürü egymásutánban, majd miudegyik számában, betű-nélkül való — nem tudom miért meglineázott (talán nogy mégis legyen rajta valami) kolumuákat találunk. Alul azonban meghúzódva a margón, van egy pár szó: „rostában maradt Nem tudom, hogy a „cenzorok" viseltek e már akkor is pápaszemet, de annyi bizonyos, hogy szörnyűségesen rövidlátók voltak még a szemüvegükön keresztül is. Mi volt, mi nem volt azokban az újság-czikkekben, amiket a cenzor urak igy kikókplajbászoztak a halandók szemei elől, hogy ne lássák: érdekes leune tudni; de — még annak a kornak a viszonyai között is — többet mondott, lángolóbb volt, véresebh ez a két szó: rostában maradt! mint akármelyik újság czik, ami napvilágot látott azóta, hogy szabaddá lett a sajtó: 48-tól mostanáig. Pedig bizony nagyon ártatlan dolgok lehettek. A magyar hirlap-irodalom történetének a megér téséhez, a nemzeti közélet kifejlődésére való pálda nélküli befolyásának kommentárjául szükséges följegyezni ezt a két szót: „rostában maradt." Ebből fakadt volt nagy hatalmának forrása. Abból a uéma fejcsóválásból, amelylyel nagyapáink, szépapáink a jámbor „Magyar Courir"-nak ez üresen maradt lapjait olvasták. Mert ők is sokat leolvastak már ezekról a fehér lapokról. A „Magyar Courir" után. (mely a czenzor uraknak köszönheti, hogy tényezője lett a nemzeti ébredés történetének) a legelső és a legnagyobb magyar hírlapíró: Kossuth a nemzeti élet egyik első raugu tényezőjévé emeli a magyar zsurnalisztikát. A „Törvényhatósági Tudósítások" után (ezt is kirlapszámba kell vennünk,) jön a „Pesti Hírlap" ! Mi volt ez a „Pesti Hírlap" ! Hol van ma újság a világon, ami egyetlenegy embernek is az legyen, mint akkor az egész nemzetnek a „Pesti Hirlap" volt. Minthi orákulum lett volna, ugy lesték napról-napra kijelentéseit. kat. hitelvi sérelmeket, korlátoza 9 millió hivőnek vallási és lelkiismereti szabadságát; vagy uem sérti az elveket, ámde akkor ne is nevezzék polgári házasságnak, mert nem az. S ha ez utóbbi eset áll, nem hallgath itom el, hogy nagy meggondolatlanság, vagy legalább is tapintatlanság egyrészt, egyesekben vérmes és mégis jogosulatlan rém íuyeket ápdni; ós uigy kiméletleuség másrósz a vallá-os kebel legszentebb érzelineivel mintegy játékot űzve, abban alaptalan aggodalmakat, félel ineket kelteni. Minden esetben pedig kiszámithatlan erkölcsi kárral járó dolog, sőt többet mondok, hazaellenes bűn a haza polgárai közzé, a felekezeti féltékeny ségnek, bizalmatlanságnak, a legnagyobb fokú izgatott siguak Erisz almáját dobni. Ez igen keserűen boszulhatja meg magát És mit nyerüuk vele? A boszunak esetleg áldozatul dobottak nem e a mi véreink? nem-e a mi honfi link ? . . . E körülménynek nem kis része van abban, hogy mint honpolgár is ellene szavazzak a polgári házasságnak. Annál inkább, mert semmi igaz, vemmi nemes indokot annak behozatalára uem látok. Bizonyítja ezt azon körülmény, ho:y az egész kérdés ugy szólván hajánál fogva rántatott uapi rendre s dobatott az amúgy is felizgatott kedélyek közé, ezen hallgatólagos elvi kijelentéssel. marakodjatok rajta, de beleharapni nem fogtok! No, uraim, hát az ilyen eljárásnak leint igaz, lehet nemes az indoka? D ; talán nemes, üdvös a czél, melyet a polgári házassággal annak hívei elérni akarnak? Ezt kétségbevonni nincs jogom. Dd ha nemes a czél, legyen nemes az es/,köz is. A legszentebb czél sem szentesítheti a nemtelen eszközöket. A polgári házassig pedig, mint milliók vallási s lelkiismereti szabadságát sértő, nemes eszköznek nem mondható. Nem is érik el vele a kontempált czélt, mert mit akarnak? nemde a különféle házasságok egységesítését? Nos, uraim a polgári házas aággal ezt nem elérni, hanem a sokféle házasságot még egyfélével szaporítani fogják. Mert naivság kell hozzá azt elhinni, hogy az egyes felekezetek a polgári hazasság kedvéért a maguk házasságáról lemondjanak, vagy taláu lemonda ják őket a vallásszabadság nevében?! Ha pedig ekként uiegdöl. el nem éretik a finis priinarius, a főc/.él: nem látom bmitől lesz jó az a polgári házasság Talán meg fogja szüntetni a nepnyo mort? el fogja űzni a különféle ragályokat? meg fogja javítani az adminisztrációt? einelui, nemesíteni fogja az erkölcsöket? Talán az lesz az a panacea, az a titkos csodaszer, mely meggyógyít ez országban mindent; mely egy csapással helyreállítja a hon polgárai közt az egyetértést, a testvóriességet; mely kibékíti, rózsalánczczal fűzi a haza kötelékéhez még az oláhokat, áczokat s a többi muszka pánszlávokat is? . . . Nihil horum. A történelem egyébről tesz tanúságot. A polgári házasság felosztja a hon polgárait, ujabb terhekkel súlyosbítja az adózók vállait; meggyeugiti a vallásosság jótékony erejét; meglazítja a/, erkölcsösség fékét, s ekként megingatja a családi s társadalmi élet, ez által padig az állami lót fentartó oszlopait. Pedig ha ezek inognak, mi áll be? Megmondja, a történelemből vett tanulságként figyelmeztetve mondj i B -rzsenyink: „minden állam talpköve a tiszta erköcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed." Nem, nem polgári házasság kell ma a magyar népnek, uraim, hauem okos, hasznos, czélszerü törvéuyek. melyek emeljék anyagilag, fejleszszék értelmileg, nemesítsék valláserkölc^leg. Mert, hogy Arany János arany szavaival fejezem be beszédemet: >Hi megromlik a nép régi jó erkö cse, Mit ér e világnak cnllogó kenóc.eU Uraim! kileucz századon át sok csapás és szenvedés, vész és vihar kőzött a keresztény házasság megóvta az ós magyar erkölcsöket, állami létünk ez igenigen hatalmas palládiumát. Most a milleniumra — talán hálából — a polgári házasságban állítsunk neki emlé Kossuth — differenciák támadván közte és kiadója között, — megvált a laptól s beadta folyamodását a kanczelláriához egy uj lap megindítása iránt, melynek ő lett volna kiadója s szerkesztője is. Pestvármegye külön határozattal adta meg erre az engedélyt s p rtoita a kérelmet. S mikor a bécsi urak az engedély megadását ellenezték, beleszólt József nádor is a dologba, pártját fogva a Kossuth kérésének. S az lett a vége mégis, hogy Kossuth kérvényét Ferdinánd király saját kezű aláírásával elutasították. Mert hát voltak még ekkor is pápaszemes cenzorok, s nem csak Bécsben, de Budán is s nem bölcsebbek egy csöppet sem a „Magyar Courir' idejebeli elődeiknél. Ez megint egy „rostában maradt" volt. De erre már apáink nem elégedlek meg a néma fejcsóválással. A vármegyék zajosan tiltakoztak. És 1848. márczius 15 dikén a nemzeti kívánságok teljességét magában foglaló tizenkét pont közül a leg nevezetesebbek egyike volt: a saj ó legyen szabad! S szabad lett a sajtó, együtt a nemzettel. S fényes volt és hatalmas, mint a megszületett szabadság. Csoda e, hogy az volt, hogy az lett? Mindent, ami érzés, eszme, gondolat elfojtva odáig a nemzetben ólt, meg lehetett, meg kellett mondania. Minden szó gyújtott, lelkesített. A közönség friss, el nem koptatott érzékkel várta, leste, fogadta s értette meg a kimondott szabad szót. De hogyan is ne, mikor arra volt szokva, hogy a sorok közt is olvasni tudjon. Jellemző e tekintetben s érdekes adalékul szolgál egyszersmind a magyar hirlap-irodalom történetéhez, hogy mikor Kossuth megvált a „Pesti Hírlap" tói s — mint már föutebb említettük — beadta kórvényét a a kancelláriához egy uj lap megindítása iránt, hát tz elutasítás egyik indokául fölhozták azt is, miszerint a cenzorok már igy sem győzik a munkát. Mert — mondák — különösen Kossuth, száraz gazdasági tudó sitások látszólag ártatlan képleteiben is (cenzori szeFolytatása li me II éhleten