Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-05 / 10. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1893. lO-ik számához. ket? . . . Megtehetitek. De ára akkor, hazám vezérlői, öntsétek érczbe a kesergő magyar Géniusz szobrát is. És lábai alá tehetitek a keresztény család symbolumát is, a nőt, a hitvest, az anyát gyermekeivel elnyomva, magas méltóságáról, po^ánykori alacsonysá^ába visszataszítva. És feliratul rávéshetik: Hungaria religione exuta et moribus depravata — ősi vallásáról s erkölcseiről megfeledkezett Magyarország! . . . BAr pap vagyok, ily temetésben részt venni nein akarok, s azért az indítvány e részét sem fogadom el. Uaál Elek szükségesnek látja kijelenteni, mint a beterjesztett indítvány egyik aláírója, hogy a határozat meghozatalára provokálva vagyunk. De különbeu is Szabolcsvármegye múltját ő ugy ismeri, hogy e vármegye a szabadelvű eszméknek mindig zászlóvivője volt. Most is ott kell állania. Kéri a közgyűlést, hogy egyhangúlag, de legalább is nagy többséggel fogadja el az indítványt. Lukács Ödöu ev. ref. esperes jelentkezett ezután szólásra s ismeretes ékesszólásával mondotta el a következő beszédet. Látva az általános hangulatot és hallva a lelkesedést, mely a szabad eszmék iránt itt nyilatkozik, szükségtelennek találuá, hogy ez ügyben felszólaljou ; azonban mivel ina a papok napja vau, de mivel különöseu Szentmariay Djnes t. barátja egy oly nyilatkoztatást tett, melyet rectificálui kell, kénytelen felszólalni. Szentmariay Dénes ugyanis azt mondotta, hogy azért sem látja szükségesnek ez ügyhöz járulni, mivel legközelebb e gyűlés a minisztériumnak bizalmat szavazott; szóló ugy tudja, hogy Szabolcsvármegye közönsége a miniszteriumuak bizalmat nem szavazott, hanem igenis, mint minden más alkalommal, ugy az uj minisztérium kinevezése alkalmával is megtette azt az udvariassági tényt, hogy üdvözölte a miniszter elnököt és társait. Ebbeu nagy különbség van. Azt hiszi, hogy ezt rectificálni kötelessége volt. Ezek után sorra veszi az iuditváuy ellen felszólalóknak érveit és azokat czáfolgatja. Mindenek előtt reflektál az előtte szólóknak azon érvére, hogy a polgári anyakönyvvezetés az államnak nagyon sokba fog kerülni. Erre kijelenti, hogy az az összeg, mely erre fordíttatni fog, bár mily összeg legyen is, nem ér annyit, mint az ország közbókéje és nyugalma. És kérdi, hogy vájjon mi adott az államkormánynak okot arra, hogy ez uj intézkedésre gondoljon? Bizony uem egyéb, mint a különböző felekezetek lelkészei között való torzsalkodás, melyet meg kell szüntetni. A zsidók receptiójára vonatkozólag felhozatott, hogy arra semmi szükség nincs, mivel a zsidók szabadon gyakorolhatják vallásukat, s ennélfogva az már meg is vau, nincs szükség külön intézkedésre. Szóló más véleményben van. A zsidók igenis vannak emancipálva, de recipiálva nincsennek, ez pedig két különböző dolog. Magyarországban a keresztyén társadalom az irányadó. A keresztyén egyházaknak a Krisztus evangéliumának alapján kell államok. Ott meg van irva, hogy istennel szemben nincs különbség ember és ember között! A Krisztus által földre hozott testvér szeretet általános, abból nem lehet kizárva senki. Nekünk a Krisztus utasítása szerint még ellenségeinket is szeretni kell, még a gonoszt is jóval kell meggyőznünk! Ez az igazság, ez az evangelium, melyet senki alaposan meg nem tagadhat. Ezt az eszmét ápolták hazánk legnagyobb szellemei, kik előtt ma is kegyelettel kell leborulnunk ! Azon érvre, mely kath. lelkész társai által felhozatott, hogy közöttük a házasság szentség, kijelenti, hogy ő tiszteli mindenkinek hitbeli meggyőződését, de épen axért, mivel az államkormány programmjában kijelentette, hogy e siabad eszméket a vallások hitelveinek sérelme nélkül akarja megvalósítani, ragaszkodik a polgári házasság eszméjéhez; azon fentemiitett dologra nézve pedig mely szerint az állíttatott az ellennézetüek részéről, hogy a polgári házasság behozatala az erkölcstelenséget, mozdítaná elő, s melyre való nézve Petrovits bizottsági tag aunyira ragadtatta magát, mely szerint azt állította, meknek és agyvelőnek érthetetlenül) propagandát tud csinálni a veszedelmes .újításoknak". Magyar sziv kellett hozzá, hogy ezt megértsék. * * * A hatvanas évek elején támadt fel újra a magyar hírlap irodalom. S mindjárt utána a holtnak hitt nemzet is meg mozdult. Egy évtized mély gyászából régi fényének, hatalmának'csakuem összes erősségeit megmentette. Csak egy kis szabad levegő kellett hozzá s vége volt az egész homálynak, zsibbadásnak. S terebélyes fává nőtt azóta. * * * A mai magyar hirlap-irodalomnak a nemzeti életre való befolyását konstatálni, elemezni, meglátni, hol, mikor nyilatkozik meg, nem könuyü dolog. Hogy ez a befolyás nagy és jelentős, az bizonyos; akkor látnánk meg igazán, ha egyszerre csak nélkülözni kellene. Nem támaszt vihart, nem gyújt, miut a villám; de táplál, miut a mindennapi kenyér; idomítja, formálja — észre sem vészük mi magunk — ízlésünket, meggyőződéseinket s a legnagyobb tényezője az úgynevezett közvélemény képződésének Egész állami ós társadalmi berendezkedésünknek egy uólkülözhetlen élet szerve. Ötszáz és egy néhány lap képezi együtt ezt a szervet, ugyanannyi kisebb nagyobb kaliberű csatornán szólva a közönséggel. A lapoknak ez a megszaporodott száma már magában megérthetővé teszi, hogy az a hatás, melyet a zsurnalisztika a nemzetre gyakorol nem olyan frappáns, mint volt hajdan s nem olyan kézzel fogható, szemmel látható. Nem is szólván a vál tozott időkről. A társadalom bizonyos eszmékben és irányokban kiforrván magát, vulkanikus kitörésekre nem hajlandó ízlésnek, politikai irányoknak változásai lassú,ialig észrevehető processzussal történnek. Ezt az átváltozást s a mi aunak munkájából a hírlap irodalomuak jutott — madár-távlatból lehet majd csak meglátni hogy ha a polgári házasság behozatik, az ezredéves únnepély alkalmával felállítandó emlékszoborra az erkölcsiség és Magyarország halotti sirversét kell majd felirni, hivatkozik a statisztikára, mely kétségtelenül igazolja, hogy azon államokban, hol a polgári házasság már tényleg behozva van, a társadalom alapját, forrását képező családi élet sokkal tisztább és megbízhatóbb, mint ahol pusztán egyházi fennhatóság alatt vannak a házasság kötések. És ezzel szemben nézzük meg hazánk valláserkölcsi viszonyait. Itt minden 100 törvényes házasságra esik átlag legalább 10—15 vad házasság; a törvénytelen gyer mekek száma pedig valóban megdöbbentő. Nem áll tehát az, melyet az indítvány ellenzői e tekintetben felhoztak, inert az igazság itt is a mi oldalunkon van. Végül különösen Szentmariay t. barátja hivatkozott Szabolcsvármegye múltjára, még pedig hagyományos mult jára, s ennek alapján kérte az indítvány elvetését. Hát ó is épen erre hivatkozva kéri az indítvány elfogadását és meleg pártolását. Mert ő Szabolcsvármegye hagyomá nyos múltjából épen ellenkezőt tanult. Azt tanulta, hogy Szabolcsvármegye minden időben első helyen sorakozott a szabadság, a szabadelvüség zászlója alá ! Azt tanulta, hogy Szabolcsvármegye, mióta a vallásvillongás harczai lezajlottak, folyvást inelegeu ápolta a felekezetek közötti békét, a vallásegyeulőség, szabadság nagy gondolatait. Miután ugy tudja, hogy ez a helyes ismerete Szabolcs várraegye hagyományos multjáuak, melegen pártolja az indítványt és melegen ajánlja annak egyhangú elfogadását! Szólásra többen följegyezve nem lévén, főispán úr őméltósága berekesztette a vitát s föltette a kérdést: elfogadja-e a közgyűlés az állandó választmánynak az indítványt elfogadó javaslatát. A szavazás felállással történt. Az indítvány mellett szavaztak 87-eu, ellene 13-an(Élénk felkiáltások: ez rossz szám!) Kállay András főispán ezután enunciálta ily értelemben a közgyűlés határozatát s az ülést 10 perezre fölfüggesztette. * * * A indítvány ellen szavaztak: Szentmariay Dénes, Bartóthy Benjámin, Petrovits Gyula r. kath. plébánosok, Lengyel nagykállói g. kath. lelkész, Ibrányi Zsigmond, Zoltán Ödön, Zoltán Sándor, Kállay György, Szuuyogh István, Kríston Miklós, Plavenszky káptalani tiszt, Tóth M. György ós Scheerfleck Frigyes rakamazi bizottmányi tagok. Milleniumi kiállítás. Fölhívás a közönséghez! A magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját készül megünnepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassék. 0 cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, Budapesten, az illetékes ministerek és egyébb szakkörök közreműködésével leendő rendezését reám ruházta. Kettős czélja lesz ezen kiállításnak. Első sorban emlékeztetni a nemzetet az ezredéves mult nagy eseményeire és alkotásaira és megmutatni a külföldnek is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket; megismertessük önmagunkkal és az idegenekkel a szellemi, anyagi és erkölcsi téren való munkálkodásnak összes vívmányait. Felhívom az ország minden polgárát, hogy ezen feladatban a kormányt hazafiúi lelkesedéssel támogassa és hozzájáruljon a nagy nemzeti mű sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint része lesz a sikerben is. A kiállítás sikere által növekedni fog hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munkájában. A kiállítás programmja felöleli a nemzeti munka minden nyilvánulását; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, a kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely téren tevékenykedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az okmányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy események, virágzási korszakok emlékét kelthetik fel; melyek jellemzik állami szervezetünk, ősi alkotmányunk és önkormányzati életünk fejlődésének menetét, a magánéletnek egyre gyarapodott igényeit és a nemzeti érő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be működésűk és tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre kegyelettel tekint a nemzet és a müvészot remekeit, melyeknek megalkotása, gyűjtése és megőrzése az ő érdemük. A tudósok, a művészek, az írók, a tanférfiak, szóval a nemzet szellemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyekkel egy évezreden át a felvilágosodást és a nemes izlést terjesztették, s a nemzet erkölcseit megnemesiteni igyekeztek. Mutassák be, hogy Európa éléstárának földjét hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral és iniképen érvényesítjük ma a tudomány vívmányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. Tér jut a hazai ipar összes tényezőinek, melyek a múltban nem egyszer versenyeztek a nyugot legkitünőba szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyességük müveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról-napra izmosodó és gyarapodó modern gyári ipar termékeit állítsuk sorba, hogy tauuságot tegyenek a magyar munka, a magyar vállalkozó szellem erejéről és versenyképességéről. A kormány gondoskodni fog, hogy a nemzeti munka méltó keretben legyen bemutatva, hogy a kiállítók erkölcsi sikerét előmozdítsa. Tárja ki mindenki szorgalma, izlése, leleményessége eredményeit. Lépjünk mindnyájan sorompóba, a kik dolgozunk észszel kézzel vagy géppel, egyért — a hazáért! Ám lássa a mai nemzedék, miket teremtettek az apák az uttörés súlyos viszonyai között; ám érezzük át, hogy az ősök verítéke árán megtört sima uton milyen feladatok hárulnak reánk és a jövendő nemzedékekre! Nagy, rilka családi ünnep lesz az, melyet még nem sok nemzet ülhetett meg. Gyűljön a nemzet oda a felséges uralkodó köré, a ki hazánkat oly atyai gonddal és bölcsességgel vezette az áldásos béke utjain, a haladásnak magaslatára és a ki — egy dicső ezredéves mult hü letéteményese — oda vezeti a magyar népet egy szebb évezred küszöbére! Budapest. 1S93. február havában. Lukács Béla s. k., kereskedelemügyi m. kir. miniszter. Küzdelem a járványok ellen. Tekintetes Szerkesztő Úr! A „Nyirvidók" czimű becses lapja 7. és 8. számában, dr. Jósa András meg)ei főorvos ür .Küzdelem ajárványok ellen" czimű, terjedelmes czikket közölt, mely, hogy nagy tapasztalattal, kutató szakértelemmel, teljes tárgyilagosság s meggyőző logikával van irva. ki merné tagadui!? ennek tehát birálgatására, annyival inkább megezáfolására, mint laikus nem válalkozhatora, sőt annak nagy horderejét, kiváló közhasznúságát, teljes készséggel elismerem s minél elébbi életbeléphetésót, a szenvedő emberiség, a számos korán elhalt gyermek nem zedók és szeretett magyar hazánk érdekében is, — mert, óh mi kevesen vagyuuk !! igaz lelkemből óhajtom !! Hanem, dr. Sziklási Lajos tiszai járás orvos utáltai tett jelentés nyomán, a czikknek, Eszeny községre vonatkozó részét, ugy a magam, mint a község s annak elöljárósága repntaciója, — valamint a valódi tényállás és igazság érdekéből is, szó nélkül teljeséggel nem hagy hatom. Tisztelettel kérem a Szerkesztő urat, miszerint, rövid czikkemuek helyt adni s azt becses lapja legközelebbi számában közzétenni szíveskedjék.*) Azt mondja a nagyérdemű megyei főorvos ur, „hogy a nép mennyire fatalista, a következő eset bizonyítja" ; s iit a tiszai járás derék orvosa dr. Sziklási Lajos ur jelentése nyomán Eszeny községre mutat, hol vörheny jirvány pusztít," — a szomszédos más megyei orvos állítása szerint pedig diffteritisz járvány uralkodik; melyik igaz a kettő közzül ? — a baj ellen azonban, illetve a járvány megszüntetése ellen mit sem lehet tenni, „mert a nép meg van győződve arról, hogy a betegség nem ragályos, hanem az Isten adta és gyógyítani feles leges" sat. Már akár hol vette az igen tisztelt járási orvos ur ezen tapasztalatot, de azt határozottan mondhatom, hogy nem Eszeuyben, hol a nép, minden fatalistasága mellett is, elég művelt arra, hogy maga, mint gyermeke annyival inkább egy járványos és ragadós betegség elleu orvoshoz forduljon, mit igazolhatnak a járási, valamint a kör óa a szomszéd megyei orvos urak is, mert részökre az orvos látás ós gyógykezelés elég nagy kontingeusét épen E«zeny község adja. Nem mondhatok tehát másat, mint, hogy a járás orvos ur tévedésben van s Eszeny községre vouatkozó jelentése, nem a valódi tapasztalaton nyugszik hanem légből kapottnak mondható. < Mert, — és ez a valódi tényállás, — midőn a járványos betegség Eszenyben kiütött s ugy én, mint az elöljáróság a jár. főszolgabíró úrhoz jelentést tettünk ős mielőtt az igen tisztelt járási orvos ur ki jött volna, én már mint lelkész s iskolaszéki elnök az iskolát rögtön bezárattam, — mit a járási ovvos ur, — kijövetele alkalmával szerény házamhoz is bejövén, — nem helyeselt s az iskolát újra megnyittatta és midőn mondtam, hogy nagy a betegedés, sűrű a halálozás a gyermekek között sa betegséget roncsoló toroklobbnak jeleztem, az orvos ur habozott s mintegy tőlem kérdezte, hogy hát mit csináljunk? ha én azt mondom, hogy az, akkor rögtön a magas minisztériumnak sürgönyöz s akkor Eszenybe járvány orvost küldenek, az iskola kórháznak rendeztetik be s beteg ápolók fognak alkalmaztatni. Én erre azt feleltem: ,az orvos urnák kell tudni, hogy mi a teendő, én uem tudhatom, mert laikus vagyok"; és miután eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy a szakértő orvos urak nem szeretik, ha valaki szakmájokbau kontárkodik, ennélfogva én a hasouszenvi gyógyítást sem gyakoroltam, — melyet pedig némely lelkésztársaim sikerrel végeznek, — hanem, ha csak tudomásomra jutott, bármely hívemnek megbetegedése, meglátogattam és orvoshoz utasítottam. Én egy szakember tisztébe avatkozni s tanácsot annak adni, a kitől épen én a tanácsot várom, magamat illetékesnek nem tartottam: régi közmondás: „a ki mihez nem ért" stb. és a járási orvos ur ekkor elment, a nélkül, hogy mint szakember, mint kiküldött járási orvos, mi nekünk bővebb, egyenes és szigorú intézkedést irásilag, miheztartást adott volna? Azt hiszem, hogy velem szemben az igen tisztelt járási orvos ur ezt tagadásba hozni nem bátorkodik. És csak, miután a betegedés nem szűnt, sőt fokozódott és nem egy, hanem több szegény szüle, gyermeke eleteért esengve, az irtóztató nagy hidegben épen a járási kör ós a szomszédos más megyei orvos urakhoz szán kán vitte az ő kedves gyermekét (melyből tapasztalni lehetett, hogy ez a nép nem fatalista,) — és csak miután másodízben is megtétetett illető helyre, az elöljáróság részéről a jelentós és az igen tisztelt járási orvos ur ismét kijött, akkor vett fel jegyzőkönyvet, tette meg az óvintézkedéseket, tiltotta, illetve szüntette meg az iskolába való járást; ekkor rendelte el a gyermekeknek uem az utczán, hanem a házban való tartózkodását; ekkor tiltotta el a betegek látogatását, a hol halál tört mt, a fertőtlenítést; a halottnak a halottas háztól való, — lehető legkevesebb ember részvétele és iskolás gyermekek nélküli eltemetését, — a szoba 24 óráig való szellőztetését sat. És mindezeket az orvos ur által adott rendeleteket, — az illetők részéről tett felhívás és felvilágosítás után, — *) A kívánságnak im — készséggel eleget tesziiak. A szerk.