Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-12 / 7. szám

Melléklet a „INÍyirvidek" 1893. 7-ik számához. Ha ez a czég-jegyzés csak annyit jelentene, l'Ogy egy farsangi mulatsággal több lesz Nyíregyházán: bizony nem foglalkoznánk ezzel a dologgal. De — és épen ami társadalmi életünkben s aunak karakterisztikoujai szerint — igen nevezetes szolgálatokat telietne a tekintetben, hogy a társaságban való élésnek — legalább nyilvános alkalmainál egyelőre legalább feltartsa, később padig megszűntesse aunak az áramlatnak a divatját, mely szétosztja, lehetetlen és nevetséges kategóriák szerint széttagolja s napról-napra, évről-évreszaporodó kategóriákba sorozza társas életünk alkotó elemeit. Nem akírjuk megtagadni, Ingy a kaszinó mai berendezkedése szerint is szolgálatában áll és szolgálatokat tesz annak a cíé.nik, — amely külőiben létezésének legelső alapjx — h)gy a társad ihni együvé tartozás határait az intelligenciának meghatározott mériéke szibja meg. De ennek a befolyásnak a súlya, ennek a szolgálatnak az értéke a kaszinó termein tul megszűnik és egyáltalában nem tud kisugározni a kártyaés billiárd asztalok mellől. E<ek a zöld posztós bútorok igen demokratikus jószágok, de hatásuk kivül a kaszinó falain mír megszűnik. Bízvást konstatálhatjuk ezt a tényt, anélkül, hogy rikító jelenségek fotografi íival kellemetlenkednénk. Pedig notórius dolog, hogy ennek a hatalmas egyesületnek — épen azért, mert minden eszköz a kezében van, (a társaságnak intelligencia szerint való legjavát egyesítvén és napról-napra összegyűjtvén kebelében) hogy a szak falakon tul, társadalmi életünk egész alakulására, irányaira ily értelembín érvényesítse befolyását: nem lehet, nem szabad megelégednie csupán azzal a feladattal, hogy tagjainak a kártya- és billiárd-asztal szórakozásait nyújtsa, hanem igyekeznie kell. hogy a kebelében tömörült erők által — a szórakozís-nyujtáson tul — egészséges, alakulásának törvényei és alapelvei szerint való tényezője legyen társadalmi életünknek is, megakadályozván, hogy ezt a társadalmat — születés, rang, vallás, jó és rossz szabású kabát és más eféle folyton szaporodó megkülönböztetésekkel széttagolják s erőtlenné tegyék — amiről most oly sokat pauaszkodnak — minden nemzeti tevékenységre. S érvényesítvén kivül a társadalmi életben is azt a szellemet, melyet miudeu legkisebb csorbítás, minden jelentéktelennek látszó megsértés ellen falain belől is őriznie kell: a társadalmi együvé tar tozásnak. az egyforma, egymás mellett megférő s egymást kiegészítő műveltségen alapuló föltételét. Hogy városunk társadalmi viszonyainak az alakulása nagyon is igényelné a kaszinónak, mint e hivatásra egyedül fölfegyverzett egyesületnek akcióját, azt a most végére jutott farsang története is demostrálja. Mert nálunk most már az, ha az intelligenciához tartozó különböző hivatást szolgáló testületek farsangi mu'atságokat rendeznek, hát ezek a mulatságok nem azt jelentik, hogy — bizonyos jótékony czélok zászlói alatt a mulatni vágyó társaság összegyülekezik; hanem jelenti azt a valóságban, hogy ezeken a mulatságokon, a rendező testület, egyesület vagy a megjelölt jótékony czél természete szerint külön válnak lassankint a speciális társaságok. S ez a körülmény — bár egyáltalábau nem kívánatos jelenség — még nem lenne olyan nagy baj. De mit látunk ezekben a tánczmulatságokban. A társaság melyet a foglalkozás és az egyforma műveltség legtermészetesebb kötelékei tűznek össze, még itt is széttagolódik. Leginkább születés és vallás szerint. Idáig jutva e kérdés bolygatásában, nem lehet kitérnünk egy nagyon szomorú jelenségnek a konstatálása elől. Nyíregyházán a társadalmi jótékonyság gyakorlásának legelső tényezője a két nőegyesület. Az egyiknek a czime: „jótékony nőegylet", a másiké: „izraelita nőegylet". Ez a két egyesület idáig karöltve segített szegényein, oly okos és tapintatos módon szolgálván kölcsönösen egyik a másik czéljainak megsegitésére, hogy ezen a sokszor egybeolvadó áldásos működésen soha sem érzett meg a felekezeti különbözőség. A „jótékony nőegylet" fennállása óta minden évben bálokat, thea-estélyeket rendezett s e mulatságok nevezetes anyagi sikereiben a másik, az „izr. nőegylet" tagjainak hatalmas részük volt. S a legjobb egyetértésben s a sértő megkülönböztetés minden legkisebb árnyalatának zavaró hatása nélkül mulattak együtt e bálokon s más mulatságaikon is a társaságok. Ez a helyzet az utóbbi időkben megváltozott. A mi fiatal embereink a bálokon kezdtek zsidó hölgyekkel egyáltalában nem tánczolni, föltűnő és sértő elkülönzések támadtak, amiket lehetetlen volt észre nem venni, s az eredmény — ami egészen természetes s előre látható volt — az izr. nőegylet (amitől vezetői idáig tartózkodtak, nehogy a felekezeti különbséget élesebben kidomborítsák) az idén bált rendezett. Hogy pedig ennek az izr. nőegyleti bálnak mi a következménye, kiolvasható abból a névsorból, melyet az „izr. nőegylet" jauuár 21-diki báljáról adtunk s melyet a „jótékony nőegylet" mult szombati báljáról lapunk e számában közlünk. Ott nem voltak keresztények (talán kettő-három), itt nem voltak egyáltalában zsidók. Az idei farsang ez eseményéből érdemes megvonni a tanulságokat. A levegő tele van most vallási viszálykodások villamos felhőivel, s tudjuk nem rég mult idők tapasztalásaiból, hogy milyen könnyen hajló a társadalom a maga különböző árnyalataival arra, hogy az ilyen áramlatok szélsőségekbe sodorják. Apró ellentétek kiélesednek, készen egymással szembeszállni. A két nőegyesület tapintatos vezetői bizonyára az utolsók lennének, akiket ez az áramlat elszédítene, nagy kárára a nemes hivatásnak: a jótékonyság gyakorlásának, s veszedelmes mértékben való tóditására aunak a társadalmi fölfogásuak, mely ezt a helyzetet létrehozta. Farsangi tanulságok. — Bálterem. Kaszinó. A két nőegylet. — Az öt hetes farsangnak a végére jutottunk ; a nigy böjt trombitásai készülődnek már, hogy megfújják a takarodót. Csend és nyugalom követke/.ik azután, amiiit illik Ne essék tehát zokon senkinek, hogy mi már most farsangunk tanulságainak komoly témáival foglalkozunk, előlegezvén pár napra a hainvazó szerda hangulatából. Először is följegyezzük az idei farsang dátumait: II írom tea estély (a harmtdik kedden lesz), nőegyleti bál, polg. olvasó-egyleti bál, izr. nőegyleti bil, tanítók bílja, kereskedő ifjak bálja, iparos-testület bílja, dal-estély, iparos ifjak bálji. összesen tizenegy tánczmulatság. Jutott tehát a vigaiomból minden hétre kettő, ami bizonyára elég sok arra, hogy aki akart, mulathatott. És itt mindjárt konstatálnunk kell, hogy e mulatságok jó része az ág. ev. központi népiskola dísztermeben tartatott meg (a melyik pedig nem ott, az sem báli czélokra rendelt helyiségben). Mert ilyen czélra épült terem egyáltalában nincs Nyíregyházán már néhány év óta, t i amióta a nagy vendéglő leégett. Sokan voltak akkor, akik — minden pirománia nélkül — gyönyörködve nézték ezeket a lángokat. S igázok volt. Mert, ha ez a jótékony tűzeset be nem következik, talán ma sem gondolnánk még arra, hogy egy tisztességes városi vendéglőt építsünk; s a régi nagy vendéglő elpusztulása talán elősegítette és siettette a vármegyei székház-palota létesülését is. A tanulság a mostani helyzetből minden esetre az, liogv a városi vendéglőre nagy szükség van Mert, amilyen nagy köszönettel tartozunk, társaséletünk érdekei nevében az ág. ev. egyháznak, bogy központi iskolájának dísztermét farsangi mulatságaink czéljaira átengedte, legalább is ép annyira figyelnmre méltók és méltánylásra érdemesek amaz aggályok is, melyek e helyiségnek átengedésénél, — mikor arról az első alkalommal szó volt — fölmerültek. Egy másik — s mert nagyon föltűnő, tehát okvetlenül konstatálandó jelenség, hogy farsangi mulatságaink listájából egészen hiányzik a kaszinó. E lap több ízben foglalkozott már ezzel a kérdéssel. S bizonyára nem ok nélkül. Mert sajnálatra méltó dolog nagyon, hogy ez a hatalmas testület, a legerősebb társadalmi életünk szervezetei kőzött, — egyesitvén magában városu ik csaknem egész intelligencziáját, azontúl, hogy nyitva tartja termeit a mindennapi szükséges szórakozásnak a kártya- és billiard-asztalok mellett, egyáltalában uem képes társadalmi tényező lenni, ennek a fogalomnak még olyan szűk medrű határai között sem, (ne tessék megijedni, nem holmi felolvasó estélyeket akarunk emlegetni), hogy bejegyezné a czégét farsangi mulatságaink firmái közé. „A NYÍRVIDÉK TÁ1ÍCZÁJA.

u A Jenöke professzora. Szerkeutö uram! Ebben a czudar fagyasztó hidegben érkeztem vissza mes6zi utamból s ha tudnám, hogy még nem késő, bizoDy bo'dog uj évet kívánnék, mert ma napság az a módi. De nem teszem, sőt tartózkodni fogok jégről, hóról, fagyott emberekről írni, annyival is inkább, mert kész a munka itt a naplómban, csak ki kell irnom. Az utou hallottara, s annyira érdekesnek tartom, hogy plágiumot csinálva elárulom íme: * * * Nem valami gimnáziumi dolgot akarok elbeszélni, — kezdi uti társam Nem. Az ón Jenőkém egy szóké, karcsú kék szemű, ábrándos fiu. Lehet, hogy professzo rai is voltak az akadémián, ahol tanult, de biz' é nem igen szerencséltette őket jelenlétével. Láthatja tehát az olvasó, hogy nem valami doktriuair, rigorozus, vaskalapos professzorról lesz szó. A professzorok csak egy esetben érdekesek, ha fiatalok. — Az én Jenőkém, amiért igy becézgetem, uem szokott már csúszkálni az udvaron, utczán, hanem a báltermekben, sőt pláne, az akadémia ifjúsága reudezővé is választotta a legközelebbi bálon. Mintha látnám, hogy fog kinézni az aranyos válrojtokkal. S ha még azt is megmondom, hogy Jenóke ihletett perczeiben egyike azon millióknak, kiknek mestersége a versírás, — azt hiszem, teljesen be is mutattam. Elismert dojog, hogy előbb minden poéta egy tucat verset ir „Ő", „Hor.zá!" s a jó Wohl Janka tudja micsoda czimek alatt, s csak azután következik az ódi, hősköltemény, elbeszélő vauy pláne tauköltemény Az én Jenőke barátom is ontotta volna a poezisnek ismert cimü zsengéit, csak lett volna — kihez! Megénekelte ő a pedellust, szekundát osztó professzorokat, a pékinast, aki hitelbe ad .luxust", lantján megpendült az .Annaliget", Önképzőkör, a „Bárány" vendéglő dicshymnusza; de mindez mi ahhoz képest, hogy valaki halhatatlanuá legyen Mikor aztán egy szép napou arra ébredt föl, hogy ő maturusz, s nem kell félnie többet a cosinus alfa-tó), a görög tanár leszamarazásától, felébredt benne a szellem, s elhatározta, hogy neki törikszakad, de egy „Ő"-t kell keresni. Hát, én istenem, ennél köunyebb dolog sincs, Beáliit az ember a bálba, kifogástalau a frakkja, klakkja, ellenállhatatlan a lakkczipőból kikaudikáló szines harisnya, gondosan fésült híj, s bizonyos a siker. Előbb a bemutatás, azután egy forduló, négyes alatt egy kis csevegés, szüuóra alatt egy kis udvarlás a mamának, szupé csárdásban a czigány előtt „vele" egy tüzes fordulás, reggel felé szerenád, másnap délután látogatás és megvan — Ő. Más is igy csinálta, mért ne csinálhatná Jenőke is épen igy? De itt ám a bökkenő: Jeuőke egy lépést se tud tánczolui. Három táncz iskolát járatott ki vele a mamája, s a végén mégis csak ott volt, hogy a négyesből négy figuránál s a walzerből egy lépésnél nem tudott többet. Képzelhetik a Jenőke barátom bánatát. Minden lány oly messze állott tőle, mi^t tőlem a miniszteri osztály-tanácsosság. Hanem nem azért vannak az embernek barátai, hogy ki ne rántsák a sárból. Addig addig csalogatták, mig elmeut egy bálba. Az itallal és mámorral telitett levegőben keringő pirók csak fokozták báuatát. Feltétlenül tetszett neki minden leány ; de hazudnám, hi nem mondmám meg, hogy leginkább a szép Bella felé küldte sóvárgó pillantásait. Az az ingóbingó rózsaszál teljesen elkábította. Átkozta születése perczét, hogy miért uem jön az ember kész tánczos lábakkal erre a czudu- világra, bezzeg enni, sírni, lármázni tud, pedig több hasznát venné a táncznak. Az ón Jenőkém e gondolatot nem hagyta elenyészni a roppant ürbeu, hanem megénekelte. A mi kis városunkban szenzatiót okozott a „Tárogató" legközelebbi száma a nagyszerű költeménynyel. Sietett is iróját a „Milkedvelő és irodalmi egylet" azonnal tagjai sorába igtatai. Eljárt annak gyűléseire pontosan, s ott felségesnél felségesebb indítványokat tett; alkalma volt megismerkedni a város összes szépeivel, kik miudnyájin műkedvelők voltak. Bellának is ott mutatták bo. Sőt az a szerencse is érte, hogy egy népszínműben ketten lettek a főszereplők. Bella játszotta a Finum Rózsi, Jenőke a Göndör Sándor szerepét. Városszerte nagy az érdeklődés, naponta 2—3 próba. Az illem azt is magával hozta, hogy Finum Rózsit Göndör Sándor kisérje haza a szín • házból. Meghívták ebédre, vacsorára, neki jutott a szerencse, hogy zougorázás közben ő fordította a Bella kottalapjait, sőt egyszer csak arra is rá jött a mama, hogy Göndör Sándor dehogy akarja elhagyni Rózsit, hiszen a próbán kivül u egyre ölelgeti. Az előadás napján újra ott ebédelt. Ebéd után még egyszer elmondták szerepeiket, s végül repeső jó kedvvel azt mondja Bella : — Ezt biz' meghallgathatják; de hát még milyen jó csárdást járunk a végén. Ropogóst, észvesztőt, szílajt. — Az nem lehet. — Miért? — Mert, mert ... de ígérje meg előbb, hogy nem nevet ki. — ígérem! — Azon egyszerű okból, mert én uem tudok tánczolni. — Komolyan beszél? — A legkomolyabban, édes Bella! — Segítünk rajta. — Kíváncsi vagyok rá, hogyan ? — ígérje meg előbb, hogy uem nevet ki. — ígérem. — Hát . . hát . . . megtanítom én. — De Bella! — Semmi de . . . Most rögtön megkezdjük. És, tisztelt olvasóim, a Jenőke ettől a professzorától többet tanult egy délután, mint eddigelé harmincztól. Természetesen tetszett neki a profeszora, mert higyjék el, nem nekem, hanem a legnagyobb paedagógusnak, hogy a tanár csak akkor taníthat sikeresen, ha tanítványai szeretik. Aztán meg az is szent igaz, hogy Bella profeszszornál soha professzor nagyobb tandijat uem kapott.