Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-09 / 32. szám

tapsok mámorábau megittasodva még becsületből sem kaffant egy sem én felém. Hanem annál nagyobb a szomorúság a kutyavilág elite köreiben: az agárok vitézlő nemzetségében Bámulva hallgattam a minapába a megyeház-padon, amint a szép lábu Fecske maró gunynyal panaszlá kedves élete párjának a karcsú Lepkének: .hallád édesem, mit beszélt a szomszéd felfuvalkodott Kujtorja: népünnepélyt rendeznek s bennünket kizártak?!" .Szörnyű való s mi türjük ezt?" hangicsál reá. ,Nem! nem!* —zúgták fülandalitóan — „bosszú, rettenetes vér . . . azaz vizes bosszú, — egy napi eső fejében — fejökre!* Rendező urak vigyázzanak: „a jó idő nincs biztosítva!* Nem kell félni! az átkot ellensúlyozzák a szürke időjósok, a kiknek a szálló pletyka révén fülökbe jutott a szörnyű összeesküvés hire, s ellensúlyozásként örök, jó hirnevök s becsületükkel pecsételt esküt tevének, hogy augusztus 16. késő estéig nem uyitják beszédre ajkaik s nem jósolnak esőt. Ezért merült oly fagyos némaságba a nyíregyházi szamarak időjós kara. Egyébként — hisz önző a világ, még a szamár is — önérdekük! ók is — mint telivér rohanók — felcsaptak a fut tatás lovagjaiul s rajtok bizony beteljesedend az a nagy mondás: elsőkből lesznek az utolsók! Mert itt a diadal koszorúját, tövisvirágokból összefűzve, 3 csengő tallér pengése kiseretében, az utolsónak érkező viszi el. Nehogy azonban igy akár a Lucza szék elkészülte napjáig tartson el a csiga gyors száguldozás — mindenik az utolsó helyre törekedvén illetve lustálkodván — a versenyző szamarak egyikét sem fogja a saját gazdája lovagolni. Igy persze mindenik lovas, illetve szamaras elsőnek akarja behozni az állatját, remélve erősen, hogy igy talán az „eigeues" utolsónak marad! Kétségkívül ez a jelenet lesz a legérdekesebb mozzanata az állatvilág versenyének! De valamiként a tokaji hegy is csak egy csekélyke vakondtúrása hindu hegyek mellett: azonképeu elenyé sző csekélységek miud e látomáuyok a népünnepély többi változatos pontjainak érdekességéhez képest. Lássuk csak őket! Vau nekem egy mérges hitelezőm, ki egy oly ha taltnas orrkinyulvány szerencsétleu birtokosa, ho^y eme testrészét egy afrikai őserdőkből kiszabadult fehér elefánt is egész nyugodt lelkiismerettel megirigyelhetné tőle. Ez az orr volt Achiles sarka. Ha olykor-olykor némi nemű adósságok kiszurkolása végett felette szorongatott: azonnal gyengéjére tereltem a beszéd foualát, azzal engesztelve ki, hogy az ő orra csak Kis Miska azokhoz az orrokhoz képest, a miket nekem más becsületes polgártársak tulajdonában láthatui alkalmam volt. Ez a vigasz talás annyira hatott reá, hogy legalább is két hétig nvu godtau hagyott: s mégis most mi történt velem?! Tegnap előcsip a piaczon, vésztjósló tekiutete azonnal eszembe juttatá tartozásomat. Kétségbe voltam esve, de egész megnyugodt háborgó kebelem, midőu elérzékenyülve rebegé: .Uram, látja ezt az orrt?!" Ahá! megint megbosszantották szegényt: csepegtessük hát izibe — a két heti prolongatio reményében — hiúsága vérző sebére a vigasz balzuamát: ,De kérem hisz az ön által nehézméuyezett orr egész rendes méretű s láttam én ennél sokkal nagy. . . ." „Mit látott?! alávalóan hazudik, ilyeu orr nincs több a világon! Meg van vesztegetve, rágalmazó, lekenyerezett bérencz!" Óh! én fajankó, jutott most eszembe — hisz ez az ember a nagy orruak versenyére pályázik, favorit: késő volt minden mentség, fizettem s menekülék. Nos, amiut ebből a rémtörténetből is méltóztathatnak észrevenni, lesz nagyorruak versenye. Aztán a terjedelmes fülek birtokosai is járhatnak már kényesen, büszkélkedve : ók sem maradnak ki a tourból! Élemedett hou-hazafiak, kiknek tarkójáról lerágta a ftloxra bogár hajkiuyulványaitok, örvendjetek az örülőkkel, mert a ti hálántékaitok köré is kerül most babér! És ti rokon lelkek, kiknek testi terjedtsége oly gömbölyű kellemetességgel mered előre, húzódjon mosolyra arczotok, mert bő fejlődésteknek eluyerenditek most méltójutalmát. Es végül az ifjabb nemzedékre váró olympusi élvekről ne szoljon énekem? Szappannal csiszolt póznarudak, melyeknek megmászása bizony kipróbálja a nemesvérü fiutalság sport hajlamát; kecsegtető lepénydarabok,a melyeknek közepén — Igint a madárfészekbeu a kis verébfiók — úgy lapul meg egy fényes ezüst forint; csuproknak törése, három lábu verseny : ez mind-miud reátok vár, a maga élveivel serdülő nemzedék! Hát a mexikói tombola? No de tegyük le a csimpolyát s kezdjük más hanguemből! * • * A sok sok bohó látváuy előlegezése fejében legyeu szabad — a rendező-bizottság megbízásából — egy kéréssel járulnom önökhöz igen tisztelt hölgyeim! A szerencse istenasszonyának is le akarnók róni hódolatuukat, hisz ő is „ő nagysága" volt, — csakhogy a nagy tisztelgéshez uein állauak kellően rendelkezésre az eszközök. Vagyis uem ily szörnyű poetikusan szólva: tombolát rendeznénk, hogy e furfangos módou is kellő szakismerettel apaszthassuk a duzzadó erszényeket. A fődolog be is van már szerezve, t. i. egy gyönyörű uagy nemzeti seinü zászló, melyben szinte öröm látni a guruló számokat, mesteri kézzel cziszolt üveglapok (az összes beszerzés óriás értéket, képvisel): de sajna! a függelékek, — a melyek uélkül talán mégse veszi senki jegyeiuket — hiányzanak. Niucseuuek elegendő nyeremény tárgyaink. Ezeknek a létrehozásánál — e helyen is — kérjük az igen tisztelt hölgyközöuség kegyes közreműködését a a jótékony czélt tudva, szabad legyen hinnünk, hogy ez alkalommal is számithatuuk eddigelé is oly sokszor tapasztalt jóindulatára. A felajánlott egyes tárgyakat — akár kézimunkát, akár inásnemüt — a rendező-bizottság bármely tagja szívesen eljuttatja rendeltetési helyére. Dr. AbeUnó. ÍN Y I I{ V I I) Ív; K... Csarnok. A tánczos öreg. Pöczök Pál uram még most is élne, ha meg nem halt volna. De bizony a természet rendje szerint, ueki is nyerített egyszer a Szt.-Mihály lova, hátára vette s a falubeli kántor vezetése mellett kivitte oda, hol a szél oly szomorúan szokott zúgni, búgni. Meghalni kikerülhetetlen végzete az embernek, melynek egyszer meg kell lennie, de, hogy mikor és hogyan: már abba — szabadakaratánál fogva — az embernek is van beleszólása. Ha csak a praedestiuátió álláspontjára nem helyezkedünk. . . . Denique Pöczök Pál urain is élt beleszólási jogával, ha mindjárt tréfából is, ámde a halálnak, mint látni fogjuk, nem volt kedve játszani. Megfojtotta szegényt, mint macska az egeret. Régen történt; még akkor éu a diót, meg a szarkafiut szerettem ugy, mint semmit e uagy világon, s ha valaki szemközt találkozott vdem, rokkal összeházasított bugyogómat egy darabból valónak gondolta lenni, minden varrás nélkül, csak a hátam mögött álló győződött meg róla, hogy biz' abba hátul van a bejárás, még pedig elég tágas és kényelmes. Ergó Pöczök Pál még hátulgombolós koromban vette fel a „néhai" praedicatumot. Csak későbben, midőu gyenge agyamat az értelem sugarai kissé behintették, s a keresztapám 13 esztendős, szemérmes Marcsáját nem adtam volua száz szarkafiuért sem, beszélte el felőle egyik czinczérbajoszu szomszédunk, amiket itt elmondandó leszek. Pöczök Pál atyai uagyapja, miként szomszédunktól hallám, ötágú peueczilus keszitő volt holta napjáig. Három késű peneczilust derogált néki csinálnia; nem is csinált volna, a legkedvesebb komájának sem. Apja csizmadiamesterséget folytatott Miskolczon, éspedig olyau bolond szerencsével, hogy mig mestertársaiuak nagy része a gyári munkákkal való versenyben nemcsak addigi keresményét, hanem a felesége hozományát is szétvarta és széthurczolta a vásárokra, addig ő — alig egy évtized leforgása alattt — két, szép, emeletes házat varrt össze Miskolcznak a két legnagyobb utczájában. Hiábau dolgozott nála néha napján 5 -6 inas, 8—10 legény, a világért sem járt volna a saját műhelyébeu készült csizmában. A leghíresebb orvos is más orvoshoz fordul betegségében, holott többnyire tudna magán segíteni, hogy' varrna, vagy varratna hát ő magának otthon csizmát, szokta mondani. És mindig valamelyik kassai kollegájával szabatott magának egy—egy pár egész bőrű vixlédert, valamelyik vidéki vásárban. Az aztán soha sem volt Ínyére. Most a bőr ellen, majd a forma, vagy a munka ellen volt kifogása, tulajdouképpen csak azért, hogy a kassai vetélytársak munkáját, vásárhallatára diffamálhassa ócsárolhassa. Megjegyzendő, miszerint a felvidéki vásárokban a miskolczi csizmadiák nak a kassai csizmadiák csinálnak, még ina is, legnagyobb konkurrenciát. Összeférhetetlen, rigolyás természetéért Pöczök mesterre a kassai mesterek haragudtak. A ki neki egyszer csizmát varrt, máskor két árért sem vállalta tőle munkát. Azonban mégis mindannyiszor akadt egy—egy uovitius, a ki a kassai csizmadia-becsület kireperálására jó árért kész örömmel vállalkozott. Egyszer Pöczök mester nem mehetett a bodrog keresztúri vásárra, mert éppen a vásár előtti napon jött le az appellátája. hogy meg kell haluia. Igeu mert már annak előtte a guta egyszer nagyon megkörnyékezte, ő aztán az ügyet megfelebbezteté. Pedig már a csizmákat is pakoltatta a uagy vasas ládákba. Früstökölt, sőt ebédelt is; hauem a fekete kávé után egyet prüszentett, és — „kukk" nélkül —jobblétre szenderült Fele sége már odafenn, a meunyekbeu várta, pihent nyelveu elmondandó, vitriol erejű, üdvözlő beszéddel, a miért hátát a földi hazában oly sokszor megsámfá/.ta. Eképen lett a két ház, nagymennyiségű csizniakészlet s más egyébb ingó vagyon egyetlen örökösévé, a czikk elején meghalt Pöczök Pál. Szellemi képaesége olyan volt, mint azé, a ki két latin osztályt nagynehezeu elvégazven, a három lábu székre ül, ós ott apányivá cseperedik. Ő is a három lábu széken ült, mikor a korcsmábau uem volt, ami pedig, különösen apja halála utáu, minden héten megesett ötször-hatszor. Mig az ifjú mester fél napokon keresztül oda csavargott, addig a legények többet verték az inasokat, mint varrtak. A legények napi munkája legjobban meglátszott az inasok feldagadt fizimiskáján. Utóvégre is belátta Pöczök Pál, hogy a dolog nem jól megy, kapta magát, görcsöt kötött az eszén, a három lábu széket felrúgta, a két házat s minden ingóságát eladta, és felcsapott földbirtokosnak, vásárolván Kuczorgón egy félemeletre épült úrias lakot, több holdat tévő portával és gyümölcsössel, meg 250 hold földet. Belsősége mimdenféle gazdasági épülettel bőven el volt látva. Axiómát vélek mondani, midőn azt állitom, hogy a ki birtokot vásárol, feleséget is sokkal könnyebben kap, miut a kiuek birtokot kell eladnia. Pöczök Pál uram is talált rövid keresés utáu, csinost, módost, de nyelvest. Termetre is éppen hozzá illett, nem valami filigram, hanem .deli. No, mert Pöczök sem volt ám nápicz legény. Öles, robusztos termete, szakállrámába foglalt kordováu szinü arcza, jó öreg szemű ragyákkal gazdagon dekorálva, ezer ember közt is, első látásra is felismerhetővé ti vék. Lilaveresben játszó, nagy sasorra kiáltó bizonyítványa volt az italok elleni küzdelemben tanúsított hős magaviseletének. Torzonborz bajusza eresze alatt a rubiutopázkolibri fészket rakhitott volna; vasakaratra, energiára valló alsó állkapcsával Sámson hihetőleg tiz annyi filiszteust elijeszt vala, miut ama másikkal. Negyvenhárom éves korában házasodott meg és uyomott 110 kilogrammot. Némde, gyönyörű suly egy vőlegénynek?! Világos dolog, hogy a hasára uiindig nagy súlyt fektetett. Felesége, házasságuk misodik évében, megörvendeztette Pöczök Pált egy kis Juczival, mitől fogva az asszouy elkezdett gömbölyödni s néhány év alatt meghízott ugy, hogy snlybau alig engedett férjének 20—25 kilót. Fekete vérű, zsémbes lett a kiállhatatlanságig. Terhére volt nemcsak a környezetének, hanem önmagának is. Ha a verendáu ülve fistula hangját megeresztő : a cselédség azt sem tudta, hogy melyik lábára álljon, mert, ha nem ütött, hát hajiutott. azzal, a mi kezeügyében esett. Egyéb hajintó eszköz nem lévén, egyszer a a korülte sündörgő kandúr macskát vágta a szolgáló hátához ugy, hogy mind a tiz idéző jele ott maiadt Manu propinaja még hetek múlva is jól meglátszott'. A nagyobb szabá.u házi patáliák alkalmával, Pöczök Pál rendszerint a piuczebe húzódott, az orrát pirosítani meg bátorságot gyűjteni; mert hiába volt ő ki-velme oly nagy móles, ugy báut vele a felesége, miut e^y gyermekkel. Csak, ha bort ivott, akkor tudott replikázni sot nem engedett, iukább képes volt visszamenni a közép-korba, egészen az ököljogig. — Hetek, havak, esztendők, multak ilyeu körülmények között. Történt pedig egyszer, hogy a gunár összetalálkozott a csuröskertbeu pöffeszkedő, haragos kaupulykával Az affért párbaj követé, melyből a guuár, beszakított koponyával, félholtan került ki. A becsület mányiját egy cseléd felvitte a konyhába, hol rövid agonizálás után megszűnt élni, hagyván elköltöztével nvolcz szép tojónak, mint gyászoló özvegyeinek, felejthetetlen báuatot és keserűséget. Ha a l;atastrófa nyáron történik, csekély a baj, de éppen a ludak farsaugjáu esett, a midőn azok legjobbau házasodnak. Kedves guuárjának tragikus vége Pöczökuét annyira kiforgatta reudes állapotából, hogy a báuat-e, vagy a méreg, vagy talán egyéb baj is, nem tudui bizonyosan, csak hogy ágyba fektette s temetési stólájáu a kántor ötöd nap múlva taitékninát vásárolt. P 1 Pöczök Pál ugy maradt volna, miut az amerikai magános veréh, ha Juczi leáuya niucs, ki akkorra már viruló hajadouuá fejlődött, olyau szemekkel mint a hamvát vesztett kökéuy. Óztermete, rózsaarcza, eperajka, gyöugysorfog i miud oly kedvessé, igézővé tevék, hogy igazán hüllővérű legénynek kellett volua annak lenni, ki őt látva, piczi szájának ezüst csengését hallva: egyszeribe fülig bele nem gabalyodik. Özv. Tukó Balázsné fia, Pista, ki -— Pöczökék után — leggazdagabb volt a falubau, szemet is vetett Juczira. És beleuyilallott a szivébe; ugy érzé, mintha az olyau kimondhatatlan édeseu fájna. Tűrt, de törte a rést egy darab ideig, — egyszer kirukkola vele auyja előtt, hogy az ő szivéuek orvosság keli. De azt is megmondta, hogy orvosságot egyedül csak Pöczök Juczi adhat, Tukóué helyeselte fia szive dobogását. Ez ugy pénteken este történt. Másnap este, mikor jól besötétedett, a kerteken keresztül négy sötét alak kullogott egymás utáu Tukóéktól Pöczök Pál háza felé, egy nő meg három férfi. Amint lépegettek kettőnél valami kotyogós féle volt, hallható, a mi nem is annyira tyúk-, miut iukább kulacs kotyogásához hasonlított. A két kulacskotyogtató a két leánykérő násznagy volt, kik Pistával és anyjával egyetemben leánykérőbe s egyúttal jegyváltásba mentek Pöczökékhez. A leány meg az apja csak az nap reggel adták beleegyezésüket és este már megtörtént az eljegyzés. Igaz, hogy a legszűkebb körben. Vasárnap ki is hirdették őket, egy hónap múlva pedig, miut férj és feleség összegabalyodtak. Mert Pista egyike volt azoknak az ifjú házasoknak, kik miután feleségüket meg nem ehetik, legalább a belső zsebökbeu szeretnék hordozni, egy bugyelárisban, hogy mikor nekik kell, akkor vehessék elő, de azokat más férfi szem ne profanálja, azokban ne gyönyörködjék. Ez volt a „kázus belli." Hozzá járult még az is, hogy Pöczök Pál bizony nem adott mindjárt száz hold földet a leányával, miként Tukóué reméuylette. Ez okból ő is fia pártjára állt. Szegény ártatlan menyecskét a férje oktalan féltékenységével, anyja pedig vagyonban telhe tetlen birvágyásával üldözte. Ó pedig csak sirni tudott keservesen. És ugy peregtek könnyei, mint haruiatgyöugyök a liliomról. Igy teltek az idők. Nap nap utáu békétlenkedének. Ha Juczi a kapun ki mert nézni, Pista a rézcsatos uadrágszija körül járt. Már padig akit azzal pirongatnak, pláue ok uélkül, az, még ha gyermek is, restelli a dolgot. Azonban még tán jobban restelte mind ezt Pöczök Pál, a lelke fájt. egyetlen leányáért, hallván annak szánandó állapotát. Ily körülmények közt szó sem lehetett a két család békében maradásáról. Pöczök szivéből gyűlölte mind a vejét, miud a nászaszszonyát. Az utóbbit talán még jobban, mert tudta, hogy fiát, Juczival szembeu, uem csitítja, hanem még lovalja. Leáuyát szégyelette ily hamar Pistától elvenni, csak biztatta, hogy tűrjön, hátha jobbra fordul sorsa? . . . Mikor aztán a dolog még fél év múlva sem állott különben, Pöczök Pál kebele bosszúvágytól kezde égni; forrott benne a mereg, azon törte a fejét, mi módou töltse azt ki úgy, hogy auuak erejét Pista is megérezze, de auyja még jobban Ravasz módra egyet fordított tehát a köpönyegen és ugy mutatá, mintha békülni, feledni akarna. E czélból néhányszor hozzájok is elineut vejével, uászasszonyával, színleg kiengesztelődve beszélgetett. Meggyőződött róla, hogy a fiatalok összezördülésének legtöbbször az anya az oka Hogy tehát egyetlen leányának jövőben nyugalmasabb helyzetet teremtsen, meg méltó bosszúját is tölthesse, szóval, hogy a sárkány fejét levághassa; megkérte nászasszouyát magáuak feleségül. Tukóué kissé elpudeálta magát s vonakodott. Hivatkozott 45 esztengejére, meg 3, élőiről hiányzó fogára (pedig 49 éves volt és 8 zápfoua is hiányzott); de azután elgondolta, hogy ezen házassáili kötelék által a két birtok szorosabban együvé fog fűződni, — no, meg aztáu a véu kecskéről való közmondás is eszébe juthatott, denikve elfogadta az ajánlatot. Lett egy irgalmatlan uagy lakodalom, melynek éjjeléu Pöczök Pál örömében e vagy bujában, ki tudja, annyit táuczolt uj feleségével hogy mind a két csizmája sarkát lerúgta, azután meg annyit ivott, hogy másnap reggel halva ébredt fel. De a feleségéhez is három hétig járt a doktor. Pöczök Pál agyon akarta a feleségét tánczoltatni és maga tánczolr. ki e világból. Mísuak ásott vermet s maga esett bele. Azt moudta a mi czinczérbajuszu szomszédunk, hogy Pöczök Pál 65 esztendős volt. Már pidig, a ki 65 éves s hozzá vérmes ember, megházasodni megházasodhatik, de csak kicsit igyék s mindig ülve tánczoljon. Már több öreg émberuek elbeszéltem az esetet, s miud helyeselték a mi czinczérbajuszu szomszédunk nézetét, legfölebb azt jegyezte meg mindenik, hogy a .kicsit igyék" ütán hiányzik a „gyakran" szó. Kálmus.