Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

i lt I D É lí Nyíregyháza. Mi is, akik itt élüuk s napról-napra itt szívjuk Isten levegőjét: alig győzzük követni figyelmünkkel e város rohamos fejlődését! Hát még az idegen, kit nagyobb időközökben vet ide pár napra sorsa ? Nincs hasonló példa Magyarország vidéki városai között ilyen hatalmas föllendülésre egy rövid évtized alatt. Debreczen, Kassa, Miskolcz, a maguk nagyobb szabású alajijaikhoz viszonyítva, hangya lépések lassúságával haladtak előre Nyíregyházához képest. És bizony ne ejtsen tévedésbe senkit a hasonlat a hangya mozgásáról, mert Nyíregyháza városa minden mesterséges eszközök nélkül, a saját maga ereje által, természetes fejlődéssel nőtt azzá, ami. Nálunk nincsennek szegedi paloták, de megvan a fejlődésnek legbiztosabb fokmérője: föld, ház, munka értékének emelkedése s mint egyik jelensége e folytonos haladásnak, hogy a vidék, ahová e város egész civilizációjának fénye kiárad, a fejlődés következményeinek ez áldását érzi és köszöni. A minap, egy vicinális vasút létesítésének a vármegye közönsége által való megsegítéséről volt szó a vármegye zöld asztalánál. Nagyon érdekes volt, ahogy fölmerült, e kérdés tárgyalásánál Nyíregyháza város — mint központ — helyzete, a vármegyében. Nyiregyházi polgár volt — az igaz — (Haas Mór) de amit mondott, az nem volt a patriotizmus tévedése. Kurta volt a szó. de magvas és jelentős a vár megye asztalánál, hogy Nyíregyháza város érdekeinek megvédése, elősegítése közös érdeke a vármegyének. Kár, hogy ez a lappangó kérdés, mely előbbutóbb tisztázásra vár — a kisvárda—nagykárolyi, — nyirbátor—kisvárdai vicinális vasút vármegyei segélyezése ügyénél a vármegye közönségének plénuma előtt is föl nem vettetett, s hogy nem volt alkalom a fölmerülő szó-vita tisztító tüzében megaczélosodva konstatálni és sok megrögzött előitelet meggyőzésével nyilvánvalóvá tenni azt az igazságot, liogj a vármegye központjának a kultura minden ágaiban való kifejlődése közös czél, közös érdek, mert e fejlődés a közművelődés, a közvagyonosodás, ipari, gazdasági előhaladás egyik eszköze, fényt és világosságot árasztva arra a közigazgatásilag meghatározott egységes területre, melyet Szabolcsvárniegye néven ismerünk. Nyíregyháza város egészséges továbbfejlődésé nek eszközei közül ez az egy. a leghatalmasabb pedig — hiányzik csupán; tudniillik az a közérzés, amely az egész nemzet szivén átrezegve megteremtette a szép és virágzó magyar fővárost: Budapestet Hogy van ilyeu: nagy ennek a jelentősege! Tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, Budapesten koncentrálódik, s mint az apró ereken át a vér az állati testben, életet, mozgást teremt. Eljut ez a vér, ez az élet, a mozgás mindenüvé, ameddig ennek a/, országnak teste terjed. Nagy a hasonlat, de találó és alkalmazható egy vármegyei központ viszonyára is a vele egységes területet képező földdarabhoz. Ez a központ Szabolcsvármegyében Nyiregy háza. Nem is lehet más, mert nem született azzá, de lett Még pedig a maga erejéből é.s igyekezetéből „á Mii!VIDÉK TÁBCZÁJA" Éveli 11. (Elbeszélés.) Irta: Koncz Akos. (Vége.) Elemér, auiiut haladt a sorok olvasásában auuál izgatottabb lett, s midőu végére ért, az erős férfiú sze mei köoyekkel teltek meg s odaborulva a csábító aszszony lábaihoz csak aunyit mondott: — Irgalom atyámnak! én miudeut megteszek, csak az ő neve szeuuyteleu maradjon. — Jól vau, — feleié hidegen Zabarjné, — öu tehát nóül fogja venni leáuyomat Evelint. Tudom, hogy nem szeretik egymást, de ennek mégis meg kell törlénni, mert Így akarom. Eleviu grófné lesz és régi vágyam ezzel teljesül. Ou gyöugéd lesz irányában, ezt megvárom és megkövetelem. Ön eugem gyűlölni fog, de egy szóval sem világosítja fel Evelint, mert különben atyja emléke meg lesz gyalázva. Igy ön meg lesz bünte've azért, inert visszautasította szerelmemet és kénytelen lesz folytonosau körömbeu leuni és ez a kielégített boszu nekem édes lesz. — Miudeut megteszek, — végzé Elemér — felvéve felöltőjét s elrohant az özvegytől. Otthon sokáig nem bírt elaludni. Mikor meg végre elszenderült, rettenetes á inok gyötörték. Ugy rémlett előtte, mintha megjelent volna neki Zabaryné villogó szemekkel, kezében az ő balálitélet.ét hozva. Majd egy bánatos, megtört alakot látott elhervadva, sötét lemondással őt átko/.va boldogtalanságáért, ismét egy mohos sírt látott felnyílni s abból megboldogult atyjának alakját kikelni s ez alak köszönetet suttogott, hogy holta utáu nem lett meggyalázva és azután eltliut ismét oly gyorsan sírjába, miut ahogy előjött. Végre felébredt. Tisztában volt azzal, hogy boszu áldozata. Tudta, hogy Evelin őt uem szereti, azt is tudta, mint ahogy minden igazi erő csakis ebből a forrásból fakadhat. És ennek daczára, tudniillik, hogy Nyíregyháza városa kimagasló elsőségét a vármegyében, küzdve még tiszteletet érdemlő hagyományok kegyeletével is — a saját maga erejéből, semmiféle magasabb hatalmak által nem támogattatva érte el, tehát a legtermészetesebb uton, a legegészségesebb fejlődés által jutott ahhoz, hogy a vármegye központja legyen : mégis minduntalan, aprólékos és jelentős kérdések vitatásánál igen gyakori alkalommal kibúvik egyegy olyan fölfogás, mely a központ érdekeit Nyíregyháza város külön érdekeinek tekinti csupán s ezekben az egész vármegye érdekeinek legtermészetesebb találkozását is perhorreskálja. Ennek a természetellenes viszonynak bizonyára kell, hogy oka legyen. Van is! Az egyik az uralkodó társadalmi közfelfogás, mely úgynevezett születés szerint osztályozza és különválasztja, a műveltségük szerint különben együvé tartozó embereket is. Egy másik ok, hogy Nyíregyháza még ma sem egészen magyar város. De hát az okozat az okkal itt is össze függ, és legelső sorban magára is' vessen e vármegye tőzsgyökeres magyar lakossága, hogy nem bírt olyan beolvasztó erővel, miszerint Nyíregyháza város lakosságát, mely ide településekor is már, idegen nyelvű volt bár, szíve minden érzései szerint jó magyar volt, nyelvében, szokásaiban, egész karakterében teljesen magyarrá, magához egészen hasonlóvá tegye. Pedig köztudomásu tény, hogy a város elöljárósága, az egyházi hatóság minden erejűkkel és minden eszközzel küzdöttek és küzdenek a magyarosodás munkájában Ma már különben ez a munka rohamosan közeledik eredményeiben végczélja felé, s ha e nagy fáradozás kisebb és nagyobb jelentőségű napszámosainak segítségére jön a vármegye minden ízében magyar közönségének itt Nyíregyházán lüktető közszelleme, akkor rövid idő alatt csak emléke marad meg a „tirpák

u-nak s ennek a fogalomnak a közforgalomban. * Egy néhány nap múlva leteszik alapkövét Szabolcsvármegye székházának Nyíregyházán. Vármegyei pótadóból emeltetik ez az épület, hozzájtrulunk tehát mindannyian, hacsak egy-egy kődarabbal is. Az uj palotában otthon lesz a vármegye és nem lesz — mint most elégületlen szívek éles nyelvvel mondaui szoktak : fogott vendég. Legyen majd ez az épület hirdetője aunak, hogy Nyíregyháza városa nemcsak a zöld asztalnál, de egész közéletünkben központja a vármegyének ! A nők in u II kunságáról. — A nöipar-iskola kiállítása alkalmából. — „Igazi nőt* nevelni: ez a leáuynevelésuek legnagyobb s talán egyedüli feladata. Nevelni a nőt a családi élet számára, aki épen olvau jó feleség, mint anya legyen, kormányzója a háztartásnak, s képesítve arra, hogy férje megoszthassa vele nemcsak anyagi gondjait, de osztályosa, társa, leghívebb barátja lehessen a férjnek, s még ezeken kivül igazi magyar nő, aki azokat az érzéseket, melyek hogy mindketten boldogtalanok lesznek és mégis mindezeket megfontolva, nem maradt más hátra, mint elfogadni és beleegyezni Z ibaryué akaratába. Az apa iránt való kegyelet győzött és Sziklay Elemér elhatározta, hogy nőül veszi Evelint. Másnap felkereste Zabarynét és megkérte Evelint. Hogy mi történt ezt megelőzőleg anya és leáuya között? senki sem tudta, de Evelin a gróf kérésére „igen"-t mondott. Elemér végtelenül sajnálta Evelint és elhatározta, hogy ha nőül veszi is, azutáu is csak ügy fogja tekinteni, mint barátnőjét. Evelin eljegyzésének a híre villámgyorsan járta be az egész vidéket. Különösen a kis város, melyben az özvegy lakott, ámult, el, midőn hírét vette e nem várt eseménynek. A délutáni időben tartatni szokott kávéparlamentek tagjai erre uem voltak elkészülve. Aki legelőször hirül hozta ez eseményt, az egy álló óráig nem juthatott szóhoz a sok interpellatió miatt.. Végre is nem lehetett hallaui egyebet, mint: Ah! . . . Hallatlan. . . . Ki hitte volna ? stb. ilyeu megjegyzéseket. Amig a városban és vidéken az eljegyzés Ilire ily hullámokat vert fel, addig Zabaryné titkon örült győzelmének. Amiut. szerette Elemért az elmúlt időben, annyira gyűlölte most. Elhatározta tehát, hogy boldogtalanná teszi őt, ha kell saját leánya boldogságának árán is. Különben sem nagyon szerette Evelint, mert bár jól tudta, hogy nem fűzi őt semmi Elemérhez, mégis ellenségét látta benne, azért tehát nem is érzett lelkifurdalásokat. Ha az övé nem lehet a gróf, hát ue legyen szeretve senkitől, úgy gondolkozott. Tudta, hogy roszat tesz, de azért nem állt el boszujától. Sőt még az a gondolat is meg fordult elméjében, hogy jöhet idő, mikor a gróf elunva a hideg viszonyt, mely semmi örömet sem fog nyújtani, fájdalmában, elfásult szivvel; ezer örömmel fog kegyeiért őt magyar uövé teszik, az auyai uevelésnek nem is elemezhető rendszerével gyermekei szivébe beoltani képes legyen. íme a magyar nőnevelés czélja! Föltalálni azokat az eszközöket, melyek által e czél megvalósítható: a leguagyoba feladatok közé tartozik. E sorokban a nőnevelésnek egy hatalmas tényezőjére kivánuuk rámutatni, s ez a nők munkássága. Szerencséssé, boldoggá csakis házi köre, otthona teheti az embert. Lehet valki körülrajongott abban a világban, mely őt környezi, pillauatokra, midőn az egész világ által ünnepeltetve látja magát, lehet boldog is, de az igazi, állandó boldogságot csakis a kedves családi körbeu találhatja fel, hol vele érző szivek osztlák meg mindeu örömét és báuatát. Az igazi, megelégedett otthont pedig csakis a uő munkássága, háziassága alkothatja meg, inert ha a nő nem muukaszerető, megérzi azt a családban miudenki, a legnagyobbtól a legkisebbig. A kenyérkereset nehéz munkájában kifáradt férfi otthonát ő teheti a boldogság tanyájává, hová örömmel tér meg miuden időbeu. Ha a külső világbau kellemetleuség éri, vágyó szivvel siet otthouába, hol a gyöngéd, munkás uő gondos szeretete eltávolít mindent, mi őt kellemetlenül érinthetné is. Hát még a gyermekek életére mily nagy befolyással vau az. hogy milyen anya által neveltetnek. Hisz ki ne ismerné el, hogy az édes anya gyermekei erkölcsi és szellemi fejlődésének főtényezője. Tagadhatatlan, hogy később, midőn a világba lép a gyermek, az megváltoztatja némileg, de azt az érzést, mit piczi gyermekkórában bi'le oltottak, nem irtja ki semmi, mert mindig irányító befolyással lesz az életére. Az igazi nőuek nem csak a gyakorlati élet terén kell munkásnak lennie, de a szellemi téren is. A mai kor megköveteli a uőtől a szellemi műveltséget, mert a iiöi befolyásnak az egyik főfeltétele. Nem azt kívánom én a nőtől, hogy tudákos legye'n. ellenkezőleg niucs előttem visszataszitóbb, miut egy tudományát fitogtató nő, kiuél az észnek és szívnek műveltsége nincs harinóuiábau, vagy olyau, ki a szellemi műveltség mellett lealázóuak tartja a házi muukát. Amily kétségbeejtő az olyan család sorsa, hol a háziasszony házánál, gyermekeivel sem törődve, egyedül könyveiuek él, épen olyan szomorú sors vár arra a családra, hol a nő csak gazdasszony és semmi egyebb. Mennyivel boldogabb annak a családnak élete, hol a férj nem tekintheti uejét egy a műveltség tekintetében nálánál sokkal alantabb álló lénynek, hanem vele egyer,ragunak, ki értelmi életét megérti, kivel gondolatait közölheti, ki méltányolja küzdelmeit s biztatja csüggedésében. A kik a tauitói pályán működnek, tapasztalhatják azt leginkább, mily óriási különbség van gyermek és gyertnelr között. Mennyivel könuyebbeu éri el a kivánt sikoit tanulmányaiban az a gyermek, kibeu az édes auya már piczi koráb iu, túlságba nem menve, fokoukiut fejleszti a szellemet, s később is, midőn gyermeke már az iskolába jár, őrködő szemmel kíséri aunak tauulmáuyait, s útbaigazíthatja egy vagy más dologban, mit a gyermek uem értett meg vagy helytelenül fogott fel. S mily fájdalmas ér/.és lehet az anyának, ki gyermekéuek tanú ináuyaira vouatkozó kérdéseire nem lud felelni. Ha inuukás, szellemileg művelt nőket akarunk nevelni leányainkból, okvetlenül szükséges, hogy a családi u velés es a/, iskolai nevelés szoros kapcsolatban legyen egymással. Ne bizza a szülő gyermekeuek nevelését egyedül az iskolára, az iskola pedig ue csupán tauitó, hanem nevelő hatást is gyakoroljon a gyermekekre. Kulönöseu foutos ez a leánygyermekek nevelésénél, kiket mindég ugy kell tekintenünk, mint jövendő családanyákat, kikuek kezében egy egész nemzedék sorsa van, melynek érzületére, gondolkozás módjára ók lesznek legnagyobb befolyással. Viuet-uek igaza van, midőu azt mondja: „a nők miuden nemzedékre ráütik jellemük és szokásaik belyegét. Az ő gyönge kezükbe van letéve, a fejlődő nemzedék jellemével a társadalom sorsa." Folytatása a mellékleten. esengni és epedni fog egy kevés boldogságért, melyet most köuuyelmüen eldob magától. Leánya összetört szivének romjain, azt hitte, hogy még nyílik ueki a boldogság virága. De csalódott. . . . * * * Eveliu sokkal jobban szerette auyját, kinek titkait nem ismerte, hogy sem ellent mondott volna aunak, hogy a gróf uejévé legyeu. Igaz, hogy uem szerette Evelint, de hogy édes. anyjának örömet szerezzen, kész volt hozzá nőül menni. Sziveseu látta a grófot, bár mélyebb vonzalmat uem tanúsított, iráuta sohasem Ha ugy néha egyegy pillanatra egyedül maradtak, mindkettőjük kebléből nehéz sóhajok szálltak fel s ha egymásra tekintettek volna, kiolvashatták volna egymás szemeiből, hogy áldozatot hozuak miudketteu. A leány anyjáért, a fiu elhunyt atyjáért. Már ki volt tűzve az esküvő napja'is, midőn egyszerre csak Zabaryné súlyos beteg lett, mely körülmény miatt az esküvőt el kellett halasztani. A betegség nagyon komoly jellegű volt s az ágy mellé hívott orvosok a legrosszabbtól tartottak. A magas fokú láz nem akart szüuni egy jó ideig s csak akkor szállt alá, mikor a himlő kiütött a betegen. Evelin kétségbe volt esve. Minden perezhen tudakozódott, édes auyja állapotáról. Fájt neki, hogy nem ápolhatta édes anyját, de az orvosok nem bocsátották a beteghez, Szerette anyját végtelenül s midőu fájdalmairól értesült, sziveseu feláldozta volna magát érte. Nem sokat törődött úgysem életével, hiszeu maga előtt látta boldogtalanságát. Hat hét múlva végre megengedték Evelinnek, hogy bemehetett, anyjához. A találkozás megrendítő volt Az özvegy szépsége eltűnt nyom uélkül. A nem rég még viruló asszony rommá lett és a szép szemek fénye kialudt örökre, mert Zabaryné betegségében elvesztette mindkét szeme világát. Eveliut ájultan vitték el szobájába. . . .