Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-06 / 14. szám

Mallóklet a „Itfyirvidók" 188Q, 14-ik számához. ragyogása alkotá; egy dicső példá/at, melynek mezébe a jó örök győzelme van beburkolva. Igen! a húsvéti esemény egy megdönthetlen igazsággal ragyogta be a világot. Egy igazsággal, melynek féuyét nein tudta elfedezni a sötét századok lánczo lata, egy igazsággal, mely olykor csak mint halvány mécs pislogott, de azért élt, él ma is és élni fog örökre! Röviden szólva ennyi ez: a gonosznak bukni, a jónak győzni kell! S ez elv az észszerüség kényszere s a társadalom örök törvénye volt s marad; ereje alól egyedekre lehet kivétel, hanem az összest, a nagy tömeget annyival inkább szabá hozza. Még amott is, annál is csak mulólag, pilla natnyi vakeset, melyet csakhamar felvált a rendes állapot. Köre — nem vallási szempontból fogva fel — a legszélesebb terjedelemre hat, ideje öröktől fogva létező és levő. De ez igy magában csak puszta filosofiai szóbeszéd, hús vér nélkül, test lélek nélkül, csakhogy a valóság pecsétjét is rányomta a mult tükre: a történelem nyitott könyve! Nézzük csak elsőbben is a biblikus világ legcsodásabb és mégis legérdekesebb lapját: a mai napot! Még ha nem tényként, puszta valóként vesszük is, azért mint eszme, mint gondolat fenséges s lélekemelő! Látjuk lelki szemekkel a megalázkodott hatalmasokat, kik kevéssel ezelőtt gyönyörittasan kéjelegtek áldozatuk kinjain; előnkbe tűnnek ők, a hazugság és bűn apostolai, remegve, félve, telve gyötrelemtől, hogy kit megölni véltek, im az eszme újra testet öltött, feltámadott! Viszont hallani véljük a hívők rebegő imáját, édes zokogását, megcsendül fülünkben buzgó énekök, mely repesve szárnyal az ég Urához fel! S mindezt látva, hallva úgy megkering a vér ereinkben, ugy megdobban a szív és ugy súgja itt benn valami: szenteld meg e napot, mert a Megváltó halálával és feltámadasával testet öltött a magasztos eszme: a gonosznak bukni, a jónak győzni kell! És ezóta — közel két ezredéve — mint veres fonál van bevésve ez elv — az ő vallásának elve — a történelem gránitjába! Igaz! sokszor tűntek fel s fel ii fognak még tűnni aljas zsarnokok, kik rabigába verték az igazak millióit; sokszor száz lapja volt a múltnak s lesz a jövőnek, melyben minden egyes betűt ártat'.auok és árvák vére fest be pirosra; sokszor ülte s fogja még ülni diadalát az álnokság az igazak felett: oh de mégis — és ez a biztató, felemelő — nem volt s nem is lesz a sok között csak egyetlenegy is, mely futó csillagként tova ne tűnne gyorsan, hirtelen! A hatalmas tölgyet megőrli a parányi szu. a sziklaszirteket szétmossa az erőtlen eső csepp: épigy málik el bármely hatalom, melynek nem az igaztág biztos talpköve. S miért? Mert a kényszer logikája: a gonosznak bukni, a jónak győzni kell! És mégis, a mult e tanúsága ellenére a felvilágosult, szabad — talán a rendén tul s/.abad — jelen légkörében a két szerény ibolyának : vallásosság és tiszta érzelem csak imitt amott akad búvó helyül egy árnyas tölgyfa alj; mig a sok mérges A „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Andrássy Gyula emlékezete. Sötét felhó van összetornyosulva Yoloic felett a Quarneró körül ; A tüudér tájék gyászba beborul ma, Hol minden o'y szép, minden ugy örül . . . — A felhó jö . . . hazánk felett megállva, Vészt rejteget sötét redők között . . . Lesújt a villám . . . dóré az é* utána: Andrássy más világba költözött 11... Láttátok-e, midón a fürge villám Czikkázva Lyargal át fejünk feletti Láttátok-e, ha gyilkos fénye villan, Dörgé&e rémit földet és eget. . . . 01y rémitó . . . s gyorsabb ezerszer annál E hír: Andrássy itt hagyá hónátI . . . Ax ég dörgése nem nagyobb a hangnál, Mely őt zokogja messze földön át. Gyászszal bevenva áll a trón miatta, Gyászolj* köztünk öt a legnagyobb; Nem csak hazája, nemzete siratja : Kesergik ót hatalmas államok. Sötét, gyászos lepelt borit magára A föld, e hír a merre átvonul. Villám tltés miatt a vér megállva, A honfi szíve fajva elszorul. Ki volt e férfi? mért e gyász utána? Az emberiség tóle mit kapóit? Mi jót hozott e szenvedő hazára? Miért kesergik ót hatalmasak ? Mit a világ javára szilit, az eszine Hol vau, a mely utána f-lmaradt, Hogy nemzedékek utait jelezze, A melyeken Jólét f .lé halad ? . . . E faradéit e nép a fájdalomban : Hogy lörm kel le annyi szenvedést; Lelkét egy vágy gyötörte titokban : A békülét talált szivébe rést S enyhült a síiv, a multat elfeledte, — Szünetlei.ttl nagylelkű volt e népi — Caött királyát oltalomba vette, Ki bér hadat hozott reá elébb. virág, — ki tudná mind nevét? — ellep erdőt, mezőt s bóditó illatát teli kebellel s/.ivják magukba az elvakult emberek ! Nyomott lég terjed sok helyütt, mint nagy vihar előtt; a nyilvánosság szele nap nap után csúnyább dolgokról fújja le a vékony lepelt! Hányszor jár a bün felemelt fővel, hányszor hintenek rózsát útjába s az erény jutalma hányszor rögös ut, hol tüske vérzi marjult lábait? Külszín a fő s ha ez tiszta és főleg ragyogó, ki lenne oly kába, vizsgálni a belső rongyait? Mutatni! csillogni és élvezni! hogy mily áron? az árvák lopott fillérén, az ügye fogyottak kicsalt garasán: az mind mellékes dolog! S mindezzel szemben egyedüli fegyver, törhetlen védpaizs a hit: a jónak győzni, a gonosznak bukni kell. Igen! kell! ellőbb vagy utóbb; órák, napok vagy épen évek multán, de minden esetre okvetlenül kell, mert ez az ész s a vallás törvénye egyaránt. Igiz! olykor a leszámolás órája, az Ítélet percze késik jó soká, hisz egy év csak annyi az idők folyásához, mint a hegynek egy porszeme, a tengernek egy csép vize, de legyen vigasztaló: a mi késik, uem múlik el! Igy tudva és fogva fel a húsvéti példázatot a jeleu sivárságára vonatkozólag, önként éled kebelünkben az örök igazság eszméjének legméltóbb ikertestvére: a feltámadás gondolata. Feltámadás! az emberi szív legédesebb vágya; hőn epedt reménye; titkos érzelem téged csak érezni, érteni nem lehet! A megnyugvás bűbájos varázsával övezed a liÍTot, a félelem s kétség kínjával a kétkedőt. Önként repül9z a keblek legrejtettebb zugába s hiába melenget, ki nein bizik benned — ott nem ütsz tanyát! Halál után . . . élet: tán szebb boldogabb: óh mily édes e hit! Láttuk őszszel a kert virágit lehullni, elmerengtüuk lombfosztott fák avara között, jártunk a sárgult mezők rögös útain s a múlás képein úgy megfájdult, úgy sajogott a szív. És ime megint eljött a tavasz; megint örömre gyújt balzsamos illatával s viruló édenével, csattogó madaraival; fü,fa, lomb mind életet lehel, az ujulásról csodás regét mesél. Rövid halál — édes álom — után kéjes felébredés : szent természet örök törvényed ez! S az ember tán kivétel? Ez nem lehet! a hit világa egy szebb, egy jobb jövőt inutat s a kétkedés varázsa — bár még hódit — de majdan ködbe vész, el kell tűnnie! Krisztus szelleme lebegj hát közöttünk s feltámadásod dicső ünnepén lobbantsd lángra szent erőddel a szunnyadó tüzet: az örök igazság és feltámadás hitét! Mezössy Béla. Felhívás a püspök-választás ii^y^ben. Kassáról keltezve kővetkező fölhívás közlésére kérettünk föl: Nemes Szentegyház / Szeretett Testvéreink az Úrban.' Midőn az isteni gondviselés boldog emlékezetű püspökünket, néhai Czékus Istvánt, a tiszai ág. ev. egyházkerület kormányától m.gáhoi szólította, mély gyászba Nép és király egymást megértve, Virult lassan a szenvedő haza, Kész lett a trón is áldozatra érte, A régi selire balzsamot hoza S gyógyult a seb, vidult az árva nemzet, Elmúlt a gyász, megszűnt a párt viszály, íme, a mit a drága béke nemzett : Nagylelkű nép s egy jó, nemes király ! Soká nem ismrrék e hősi népet, Barbárnak tartá a kevély nyugat; A gróf a nacyvilác elébe lépett: S fajunk a nagy népek kö/.é jutott Fi igyet kötött ... igy lett a béke óre, Harbár északnak igy 6z.ibott határt, És nemzetet csendben vivé előre, És alkotott egy ifjú szép hazát. A hír szárnyára vette hős fajunkat, S elhordozá kelet, nyugat felé. Nagy tettivel csinált nevének utat ; S létét egész világ elismeré. Pár évtized telt 8 megmutatta bátran : A mily vitéz e nép a harcz mezon, Ép oly vitéz a sze lemi csatákban, Mit alkotott, azt emberül tevén I . . . És mégis volt, ki elvitatni merte Andrássytól a nagy magyar nevet; Maró gyanút kapott jutalmul érte, Hogy uira alkolá a nemietet . . . De mért csodálnánk ! ősi évek óta Pártoskodó és kába volt a nép ; Ki mindenét a hon javára szórta, Éltében nagynak azt sem ism^rék. Ki fáradott egy hosszú élten által, S a béke műveit megalkotá : Az ingatag nép megdobálta sárral . . . — Aztán siratta, gyászolá sokál — Ki hizeleg, ki csúszni, mászni képes, Semmit se tesz, de ám sokat beszél : Gyakran a pálmaág, a bér azé lesz; Nevét kiáltja a témeg 8 a . . . szél. Láttátok-e a mindég ifjú grófot, Mint Járt elól az alkotás terén: Midón sugár alakja forgolódott, Hogy gyámolitson árva nemzetén. borultunk mindnyájan. Eltemettük, megkönyeztük őt ! Helye üresen áll; kérdés, ki lesz a legméltóbb ezt a a helyet betölteni ? ki lesz a legerősebb az egyházkerület kormányrudjat kezébe venni ? Bizouyára az, aki legmunkásabb, leghazafiasabb, legerélyesebb, akiben i-zegjhfizkerület egyházainak többsége felismeri azon magsa hivatás betöltésére alkalmas kellékeket, s a ki a megboldogult püspök mélyen vallásos, tevékeny és hazafias szelleméhez legközelebb áll ! Hála Istennek, ő maga egyházát nem hagyja támasz nélkül s a kimúlt nagyok helyére ujakat állit! Már eddigelé két érdemes szolgáját emlegetik az Urnák a saját híveik olyanokul, kik a püspöki szék el foglalására érdemesek volnának; nemcsak emlegetik, hanem írásban ajinlják is őket s főleg Zslenka Pál hegyaljai főesperes ur mellett nyilatkoznak hangzatos ssavak özönével. Nem lévén eddig egyházi életünkben szokásban, hogy » püspök választás érdekében kerületi jelleget öltő értekezletek tartattak s a jelöltek érdemeit magasztaló nyomtatványok adattak volna ki, nekünk sem jutott eszünkbe e térre lépni s jelöltünket — ámbár minden feltűnő dicséret elhalmozása nélkül is — ajánlani ; nem pedig azért, mivel nem akarjuk feltenni élőnk autonom egyházi élettel biró gyülekezeteinkről azt, hogy ők az egyházkerület ez idő szerint >legkimagaslóbb alakját* nem ösmemék, a ki a megboldogult püspököt egyhazlátogatási útjában ciaknem folytonosan kísérte, s szeretetreméltó nyájas Modorával, ihletett ajkából folyó kenetteljes szavaival — magyar , német- és tót nyelven — mindenütt muradandó emléket hagyott hatra teltvéreink szivében, aki mint jegyző 20 év óta, mint föjegyö 9 év óta szolgálja az egyházkerületet, mely idő alatt tudo mányos, jeles képiettségének, páratlan hitbuzgóságának, ernyedetlen tevékenységének jeleit adts, a ki mint az életben lévő »Rendezet* és »Utasítások* szerkesztője, az egyházi belélet és kormányzat teljes ismeretében van, kinek szerény, csendesen munkáló jelleme s paktumot nem tűrő hazafiság* még más egyházkerületek figyelmét is kihívta, kinek saját egyházában minden lépését dús siker, hozzáragaszkodó híveinek forró szeretete kitéri . . . azt hisszük, egy ilyen kimagasló alakot ismertetni szeretett testvéreink előtt fölösleges ! Nehogy azonban eddigi hallgatát-unk beleegyezésnek tekintessék, mi egyszerűen kijelentjük, hugy Nagytiszteletü Farbaky József egyházkerületi főjegyző urat, miüt ma — meggyőződésünk szerint — az egyházkerület legérdemesebb és legkimagaslóbb alakját óhajtjuk emelni az üresen álló püspöki székbe s hitrokoni bizalommal kérjük testvéreinket az Úrban, hogy minket ezen, az egyházkerület javát munkáló törekvésünkben kegyesen támogatni * velünk jelöltünk mellett sziutén állást foglalni méltóztassanak. Isteu áldása legyen egyházainkon és iskoláinkon. Kelt az aláírók lakhelyén, 1S90. év április havában hitrokoni ée hnatias üdvözlettel : Bánó József, esp 1 felügyelő, lakása Oiztropjitaka. Bartholomaeidesz János, t. hegyaljai főesp ;rss, lak. Nyíri g) háza, Brósz Jónát, kiérd, főesperes. felügyelő, lak. KÍBSS. Urbán Adolf, sáros-zetnpléui főesperes, lak Hanusfalva. Rombauer Emil, evporességi m. felügyelő, lak. Brassó. H. Chotvács Endre, saroe-iempléni alesperes, lak. Budamér. Bartal Andor, lelkész lak. Batufalv*. BenczúrAba, egyházfelügyelő, lak. Mogyoróska Dr. Benczúr Géza, egyházfelüüyelő, lak. Kassa. Czibur Bertalan, b. egyház-felügyelő, lak. Nagy-Mihály. Dessewffy Lajos, földbirtokos, egyház-felügyelő, lak. Eperjes. Dianiska Albert, lelkész, lak. Kis 8zeben. Duka Róbert, ny. ezredes, egyház-felügyelő, lak. Eperjas. Fekete István, egyház felügyelő, lak. Bártfa. Gdlffy János, lelkész, lak. Komlós Keresztes. Dr. Hoffman Frigyes, egyház-felügyelő, lak. Brassó. Jungmann Géza, lelkész, lak. Felső-Kemeücze. Kajnár Gyula, lak. Lőcsén. Kozlay József, lelkész, lak. Uj Klenócz. Kulmann János, egyház-felügyelő, lak Poprád. Májerszky Béla, egyház felügyelő, lak. Njiregyháza. Látjátok-e a szép, a büszke várost, Mely, mint a csillag, tündököl, ragyog ; Andrássy ott fenn, hol nagy lelke jár most, Büszkén kiált: »Ounan való vagyok 11« . . . Büszkén kiált a jobb rész itt e honban : »Te életedben a miénk valál U . . . Lelkünkbe hit, remény varázsa lobban : Tőlünk nem. is ragadhat el halál! Te mejelölted nemzetünknek útját, Te szép hazánkért oly sokat tevéi : A századokkal fog daczelni munkád I Dicső neved azért örökre él 11 Szikszay András. A kép másik fele. Nagyságos asszonyom ! Nem akarom untatni bauális dolgok elmesélésével, a mivel bizonyára nem egyezer adtam okot rám nézve előnyösnek épen uem nevezhető véleményére, mert könnyen u«y járhatnék, miut az egyszeri fiatal ember, ki kétségkívül kedves és szellemes tánczosnőjével a következő párbeszédet improvisálta : — Zongoránk nagysád ? — Nem. — É'iekel? — Nem . . . — Taláu a sziuházat szereti? — Igen. Azután as influenzán sserencsésen átestem, nőnám pedig, hál' istennek, még nem volt. Tableau t De még sem hallgathatom el ama nézetimnek — Ígérem rövid közlését, melyeket Nagysád némely emlékezetes nyilatkozatán töprengő okoskodásom juttatottesxeinbp. Magának a tárgynak érdekessége ép aauyira megkívánja ezt, a mennyire megköveteli fájdalommal nélkülözött társaságára való élénk visszaemlékezésem. Mi sem természetesebb, hogy a társalgás bárhol kezdődjék, mindig azzal végződik, a mi egén életüuk gondolatainak kőséppontját képsii (feltéve, hogy van bennünk legalább is aunyi a kedélyből, szívből, a meunyi az észből vagy a létküzdelem gondjaiból) s ez a férfi és.