Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

Y í R V I D É K." hogy a mostani drága pálinkából 3 liter mennyiséget adjunk, a mint azt több gazdatársuak a mult években meg is tette. Termelési költségeink elég magasak, azt a drága pálinkának túlságos mérvű adagolásával ne emeljük még magasabbra épen most, amikor az eladási árak oly alacsonyak, hogy a gazda alig tehet szert némi tiszta jövedelemre. Fontolják meg azért gazdáink megyeszerte e dolgot s óvakodjanak minden tulcsigázott követelésétől az aratóknak, a melylyel azok a pálinka-adagolást a méltányosságon felülemelni törekedüek. Szentkirályi János. ÚJDONSÁGOK. — A vármegyei székház építése kérdésében meg'úzott városi küldöttség e hó 20-án ülést tartott s megállapodott ami javaslatokra nézve, melyeket, a vármegjeház építésére nézve Nyíregyháza városa résiéről teendő ajánlatra vonatkozólag, a városi képússietnek elfogadásra ajánl. E javaslatot s megokolását annak idején ismertetni fogjuk. __ # . — Regále biztos. A pénzügyminiszter, az italmérési jog kártalanításáról szóló törvényczikk végrehajtásáról izóló utasítás 55. § a értelmében Szabolc^vármegye területére nézve miniszteri biztossá Sttntpály Jenő nyilvántartási felügyelőt nevezte ki. — Márczius 15 ének évfordulóját Piricse község egyei polgárai — mint ottani levelezőnk jelenti — kegyeletes megemlékezéssel s lelkesedéssel megüaepelték. Az ünnepély a jegyzői lakáson tartatott meg, hol jelen voltak a többi között Nagy Lajos enciencsi, Kolozs Barna piricssi református és Rónay Sándor piricsei g. kath. lelkészek. Poharazái között lelkes felköszöntők voltak, éltetve Kossuth Lajos nagy hazánkfiát. Az ünnepély világos reggelig tartott. — Nyíregyháza város képviselete e hó 29-dikén, pénteken délelőtt közgyűlést tart. — Gyászrovat. Andrássy Jenő, a nagykállói állami főreáliskola tanára, e hó 20-dikán meghalt. A java férfikorában elhunyt tanár elhunyta nemcsak övéinek, a nagykállói főreáliskolának, de a magyar irodalomnak is gyásza. Lapunk is egyik kitűnő és szellemes munkatársát gyászolja elhunytában. Hátramaradt gyászoló családja a következő jelentést adta ki elhunytáról: Kászoni és jakabfalvi Andrássy Jenőné, született Wiídermann Anna, a saját és gyermekei: Jenő és Ilona nevében, továbbá kászoni és jakabfalvi Andrássy Ernő szigorló orvos mint testvér, végre Szálasy Györgyné mint uuokanővére, mélyfájdalommal jelentik férje, illetőleg atyjuk, bátya és unokatestvére kászoni és jakabfalvi Andrássy J*nö nagykállói áll. főreáliskolai tanár folyó hó 20 ikán, reggeli két órakor, rövid szenvedés s a Halotti szentségek ájtatos felvétele után bekövetkezett gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai folyó hó 21-ikén, délután 3 órakor fognak a nagykállói sírkertben, a róun. kath. szertartás szerint, örök nyugalomra helyeztetni. Lelke üdvéért a szent mise áldozat iolyó hó 22-dikén reggel 8 órakor fog megtartatni. Nagy-Kálló,1889. évi márczius hó 20-dikán. Áld ta é« béke lengjen hamvai felett! — Andrássy Jenő elhunytáról a nagykállói állami főreáliskola tanári kara a következő gyászjelentést adta ki: A nagy-kallói m. kir. állami főreáliskola tanári kara szomorodott szivvel jelenti, hogy szeretett kartársuk kászoni és jakabfalvi Andrássy Jtnb rendes tanár folyó évi márcsius hó 20-d.kán reggel 2 órakor rövid szenvedés, s a halotti szentségek ájtatos felvétele után, elhunyt. A boldogult földi maradványait folyó márczius hó 21-én délután 3 órakor fogjuk a nagykállói sírkertben, a róm. kath. szertartás szerint, órök nyugalomra helyezni, az engesztelő áldozatot pedig a követkelő napon a Mindenhatónak bemutatni. NagyKálló, 1889. márczius hó 20. Áldás és béke lengjen ham vai feletti A boldogult temetése e hó 21-diltén meut végbe igen nagy részvét mellett. A sírnál Barabás Domokos főreáliskolai tanár meghitó gyászbeszéddel búcsú Néhány nap mult el, mely idő alatt Pista láttávolban nem mutatkozott, érdekelni kezdett tehát a dolog, s mintegy hinni kezdém, hogy az én bárány szelídiégü philosopter barátom, kinél a szerelem tüze legfeljebb 24 óráig lángol, míg t. i. más nőt meg nem lát, kit alkalmasnak vél képzett szerelmére, most az egyszer komolyan belebolondult valami vászoncselédbe, d9 semmi pozitív adatot vagy jelenséget, szándékos távolmaradása miatt kikémlelnem nem sikerült! Végre egy este rettenetes sóhajtások mellett ismét beállít hozzám! — Hát hogy vagy azzal a kis aranyossal Pista P — E szavakkal fogadám a belépő kintornát! — Hagyj békét! . . . — Szívesen, mert békédet nem meg zavarai, sőt helyreállítani czélom ! — Nem értesz te ahoz! magas a neked! — Akár magas' akár nem magas, hanem én kíváncsi vagyok mi történt veled, mióta nem láttalak! Remélem sima minden? — Si ma hát, iriközöd hozzá. Mondá némi keserű fájdalommal. — Jó, jó, — c^ak ne tüselj ! hanem felelj szépen a kérdésemre! — Már mondtam. . . . — No mit mondtál? — Azt mondtam, hogy ma nem vagyok tréfára hangolva! — Azt vettem észre! — No hát épen azért ne faggas! — E; ej, Pista, talán megcsalt az a kis pillangó ? ait ? — Nem ő csalt meg, hauem én hagytam ott! — Valahára! Szeretnem ha ugy volna, de nem hisze m, mert nem vagy olyan hangulatban, mely erre az örvendstes eseményre engedne következtetni! Mist sejtek a dologban ! — Éq hagytam ott, aztán punktum ! — Nem hiszem Pista ! — Kételkedj, ha tetszik ! zott el, tanártársai nevében is az elköltözöttől. A nyíregyházi főgimnázium képviseletében Porubszky Pál és Szlaboczky Imre voltak ott a temetésen. — Vettük a következő gyászjelentést: Özv. Tatár Istvánné szül. Erdődy Erzsébet saját, valamint gyermekei: Jolán, Erzsébet, E elka, férjével: Vitéz Lajossal, Borbála és Péter, valamint az elhunytnak testvére Tatár Ferencz és neje síül. Nyárády Amália, úgyszintén a számos rokonok és ismerősök nevében is, szomorodott szivvel jelenti, felejthetetlen hű férjének, apa, ipa, testvér és jó rokon Tatár Istvánnak folyó 1889. évi márczius hó 18-dikán, reggeli 7 órakor, életének 63-dik évében történt gyászos el hunytát. A bold>gultuak földi maradványai folyó évi márczius hó 19 én délután 3 órakor fognak, az ev. ref. egyház szertartása szerint a ramocsaházai sírkertben örök nyugalomra tétetni. R imocsahúza, 1889. márczius hó 1 8. Áldás és béke poraira! — Felolvasó estélyek. A n.-kállói kaszinó egyesület választmánya a főreáliskolai derék tanári karral egyetértve e ciímen igen érdekes és tanulságos összejöveteleket rendez hónaponként. Az estély felolvasással veszi kezdetét, 30—50 krnyi belépti dijak mellett a kaszinó nagytermében. Felolvasás után táncz következik rend szerint reggelig, a kállói értelmiség ösmert kedélyes modorában. Felolvastak idáig: Andrássy Jenő, Kiss R«zső, Birabás Domokos, Jaszentsák Sándor tanárok. A jövedelem a kaszinó könyvtár gyarapítására fordittatik. A tanulságos felolvasásokat mindig nagy közönség hallgatja nagy élvezettel. — Kövezés. A Szent-Mihály és veudég-utczának, s a zöldség-piacznak kíkövezésére e hó 20-án tartatott meg az árlejtés a városházán. Az árlejtés eredményéről a legközelebbi képviseleti gyűlésnek tesz jelentést a tanács. Mikor kerül már a sor a nugy-kállói-utczát az az orosi-utcíával összekötő kis közre, mely ilyen sáros időben, valóságos elválasztó vonalat képez az orosiutczáu iunen és túl eső két városrész között. Pedig ez a kis köz egyik legélénkebb közlekedő útja a közönségnek. — Nyilvános köszönet. Tarc^ali Dezső könyvkereskedő úr az ág. ev. egyházba ünnepélyesen történt belé pése alkalmából az ezen egyház népiskoláiba járó szegénysora gyermekek részére mintegy 5 frt értékű írószereket volt szíves hozzám azon kérelemmel küldeni, hogy ezen adományban lehetőleg minden osztály szegényiorsu gyermekei részesüljenek. Habár egyházunk minden tanév elején (ez évben is 94 frt 76 kr erejéig) elszokta szegénysorsú tauulóit a szükségei tankönyvek és taneszközökkel látni, de a tapasztalat szerint tudva van az, hogy a tankötelesek nem jönnek fel mindannyian agy bizonyos záros határidő alatt, ezen adomány a későbben feljött szegény sorsú gyermekek részére megbeciü'hetlen jótétemény. Fogadja az igen tisztelt könyvkereskedő úr, tanügybarát, nemes gyermekbaráti czélból eredő becses adományáért az ág. ev. tanítótestület nevében hálái köszönetemet. Nyiregyházáu, 1889. évi márczius 21. Szénfy Gyula, igazgató tanító. — Egy orosi ember Budapesten. Itégi jó Gvadányi József humoros tolla kellene hozzá, hogy méltó köntösben mutassa be azt a mulatságos történetet, melynek egy orosi ember volt bámulatos türelmű hős* a mult napokban Budapesten. Az illető úri ember bérlő, s fönnt időzvén a fővárosban, egy 250 forintos pénzes levelet akart elküldeni Monacoba földesurának, D. gröfnak. Pénzes couvertet, levélpapírt, pecsétet ós pecsétnyomót hozatott föl a hotelbe, szobájába, s megírván a levelet, beletette a pénzt, s aztán lepecsételte. Elindult ezután a főpostára, s megérkezve ott a ,pénzes levelek feladása" osztályhoz, vagy félórai várakozás után — mikorra az előbb jövők dolgukat elvégezték — oda jutott a kis ablakhoz s átadta a levelet. A postatiszt jobbról-balról végig tapogatta, végre a pecséteket kezdte vizsgálni, s addig hajtogatta, mig az öt pecsét közül az egyik felvált egy kicsit. Ez elég ok volt arra, hogy visszaadja a levelet, azzal az utasítással, hogy pecsételje le jobb pecsétviaszszal, vagy pedig ami még helyesebb lesz, — ő hagyott ott, ugy e, mi ? — Már mondtam hogy nem ! — Hát aztán miért? ha szabad tudnom! — Azt nem szabad tudnod ! — Miért he? — Mirt egy kicsit nagyon furcsa. — No lám legalább regényes ! mondd osak, mi furcsa van benne! — Az! — Mi az? kérdém kissé ingerülten — minden szót préssel kell belőled kiszorítani, hát miért nem beszélsz, hiszen neked fog az jól esni, ha kiontod gyúlékony szívednek rejtett titaikt. Ne félj nem mondom el senkinek. (Ni, mily haragos szemmel néz reám.) — Jó, hi nem nevetsz ki, és nem mondod el senkinek, ugy elbeszélem az egészet. De igazán igérd meg, mert . . . jaj istenem, de bolond voltam én. — Nem mondasz valótlant, csak kezd el. — Künn sétáltam egyszer — igy kezdé szerelme történetének leírását — küan sétáltam a városligetben, gondolataimba mélyedve járkálék a liget árnyas sétányain, oly szép volt körülöttem minden, a madarak vidám csicsergése és a varnyuk ékteleu krákogása . . . — Ugyan mit beszélsz bolondokat — izakitom félbe szavait — február van még, csak majd a te kedvedért fognak azok csicseregni. — Vagy igaz a . . . látod milyen fájdalom tölté be szívemet, valahányszor reá gondolok, nem vagyok képes goudolkodui sem. — 0 milyen ut-h^zen bítjuállakl beszólj tovább. — Amint mondom tehát a város ligetben sétáltam, sétára köbben csaknem észrevétlenül jutottam a jégpályához. Kíváncsian tekiuték széjjel a pilvázók között, kik közül különösen egy körülbelül 16—17 éves elragadó szépségű kis leány vonta magára figyelmemet. Ő; kísérem szemmel c<upán, s esengve lestem azt a pillanatot, mely őt közelem e hozhatná- 0 mily édes örömmel szerettem volua a korcsolyázók közé vegyülni . . . küldje el utalványon a pénzt, mert akkor nem kell viszszamennie a vendéglőbe s ott újra pecsételni a levelet. Emberünk tehát fölment az emeletre, ott vett egy krajczárért két külföldre szóló utalványlapot, az egyiket megczimezte, minden szükségesekkel ellátta, s azután újra odaállított az előbb említett kis ablakhoz. ,De tudja-e uram," fogadta itt a postatiszt, ,hogy Monacoba szóló postautalványokra a feladónak semmiféle értesítést írni nem szabad a czimzetthez. Tessék vagy uj utalványlapot kiállítani, vagy pedig levélben irui meg mondanivalóit." Emberünk visszaveszi az utalvány-lapot, s minthogy a párja nála volt, rászánja magát, hogy azon küldi;el a pénzt. Csakhamar el is készül a megczimezésiel, kitölti & kitöltendő rovatokat, s megint odaállít az ismerős postatiszt kis ablakához. ,Már önnel csakugyan nem jutok zöldágra" — fogadja őt a postatiszt, ,mert tudnia kellett volna, hogy Monacoba csak 200 forint erejéig lehet egy utalványlapon pénzt küldeni. Tessék a 250 forintot két utalványlapon küldeni." Orosi emberünk, mint azt már emiitettük, a csodálatosan türelmetes emberek osztályához tartozik. Zsebrevágta az utalványlapot, megvásárolt újra egy krajczárért kettőt, megírta az egyiket 200, a másikat 50 forintról, s igy „szabályszerű fölszereléssel" állított megint a kis ablakhoz. Ekkor megint azzal a barátságos felvilágosítással szolgált neki a postatiszt úr, hogy utalványlapon csaknem egy forinttal többe kerül a 250 frt elküldése, mint ha ugyanezt pénzes levélben cselekedné. Orosi emberünk takarékos ember, i minthogy már úgyis egész napját eltölté e 250 frt feladásával, rászánta magát, hogy kárpótlásul megtartja zsebében ezt az egy forintot. Ilyen módon aztán sikerült neki másnap reggel postára tennie a 250 forintot, miután előbb teljes egy napot töltött el, bölcs postatiszti tanácsokra hallgatva, minden napidíj nélkül a főpostán, Budapesten. — „Amit mindenki után-csinálhat." Jókai évek előtt egy nála tisztelgő küldöttségnek elbeszélte: miként képes ő oly sokat irni. Elbeszélte, hogy utazásaiban vidékét, embereket, viseletet sat. egy-két von&sial jegrzőkönyvébe feljegyez, s hogy ily jegyzeteiben még sok regény-hőse van és vár kidolgozásra készen s több titkait feltárta dolgozásainak, igy végezve : ,,utánnam csinálhatja akárki." N.-Kállón az ev. ref. vallású tanítók szintén olyan munkát végeznek, a mit utánuk csinálhat akárki, — ha van benne annyi hivatásérzet, Ügyszeretet, buzgalom és lelkesültség, mint e szerényen és zajtalanul munkálkodó derék tanítókban. Ugyanis: az ev. ref. esperes sürgette a vasárnapi iskola létesítését. Ezt a nagykállói ev. ref egyháztanács még a mult év őszén elhatározta • kivitelét a lelkész és tanítókra bízta. A lelkész egy alkalmi egyházi beszéd ut&n a templomban bennmarasztotta a gyülekezetet és az ifjakkal s a tanítókkal megkezdték a vasárnapi oktatások sorozatát, megállapítva közösön azt, hogy jövőre egész tavaszig a fiu iskolában végzik e czimen az oktatást, minden vasárnap délelőtt 11—12-ig. S azóta ez igy megy minden vasárnap. Egyszer a segédlelkész az ünnepekről, a lelkész az egyházi törvényről, azután a tanítók egymást felváltva, most a métermértékekkel való számadás és földrajzi ismeretekből (Pásztor S.), majd a napi életben előforduló okiratokról : kötvények, nyugták és a levegőről sat. (Magas J.), majd ismét a kertészkedés, fanemeiítésről (Berta I.) tartanak előadásokat s az ifjak, helylyel-közzel az elöljárók és szülők is nagy számmal és örömmel hallgatják őket és épülnek s ismereteket szereznek. Tárgy van ezer meg •zer. Talál a buzgó tanítók hivatásérzete ujat, meg ujat. Könnyű, izép és hasznos dolog. Utánnuk csinálhatja akárki. — Vásárosok veszedelme. A mult év tavaszán történt, hogy Rostás János, Lakatos Sándor, id. Horváth Imre, Lakatos László, Bogdán László, Sándor ós János társaival, a nyíregyházai vásárról hazafelé menő több kereskedő szekeréről néhány ládát az ujfehértói határban leloptak, s a ládákban talált portékát: szűröket, bundákat, pokróezokat s csipkéket értékesítették. A helybeli kir. törvényszék ezért 9 hónaptól 3 évig terjedő börtönre ítélte őket. — De nem volt pénaed, ujy-e? kérdém némi ciélzással. — Ha gorombáskodol, ugy abba hagyom elbeszélésemet, mart azt kell gondolnom, hogy nem érdekel, a csak gúnyt üzesz belőlem. — Sőt ellenkezőleg, nagyon is. Folytasd! — Mondom, első tekintetre megbűvölt e lány, ki oly szép volt, mint egy milói Venus. Termete . . . — Ennek a leírását elengedem, van annyi phantasíam, hogy egy, a te izléaed szerinti szépséget magam •lé varázsoljak, csak azt mondd meg, hogy szőke volt-e, •agy barna. — Barna, ébenfekete hajjal, éi ragjogó fekete szemekkel . . . — ízléseddel most az egyszer meg vagyok elégedve. — Egyszóval nem közönséges szépségű leány. Istenem, mit nem adtam volna, ha egy percre közelemben érezhettem volna, egyetlen kézszorítása az égiek édeni örömének részesévé tett volna, és . . . tett is. Nyiliebességgal rohant felém, s közvetlen közelemben leeavén egyik korcsolyája . . . — Ő is leesett! s a kis hamis. . . . — Ugyvan, én azonnal olaugortam s fölsegitém öt. 0 e perez örökre emlékezetemben marad. Fölkért, hogy kössem fel korcsolyáját. Gyönyör tölté be szívemet, mig ezt végezem. Egyszerimint bemutattam magamat neki, s kezét megszoritám & szerelem csáberejével, masnap szintén kimentem, él ezután csaknem rendes látogatója voltam a városliget jegének . . . — Mondd, csak a karfájának. — Szakitám félbe. — Mindegy, — folytatá tovább elbeszélését — és ő nem volt közönyös irántam, mert vallomásomat igazán érdekkel hallgatta meg. — Miért hagytad ott tehát, ha már a vézna eredet meghaladó vallomás óriási terhén is túlestél ? Kérdém mosolyogva. — Hiszen épen moit jön baklövésem . . . — Nem első az nálad. Vigasztalódj. (Vége követkeíik.)