Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-10 / 10. szám

Melléklet a „Nyírvidók" lO-ik számához. gondolkozásnak volna az eredménye, de a lielyi viszonyok ismerete teljesen kiábrándít bennünket a kölcsönösségnek emez ideállá emelkedett tanából. Szóval városunk megmutatta, hogy mit tud produkálni: megszületett a mostani városi tanács, eme sajátszerű prototypusa a lakosságnak, mely saját fejét levágván, lábával akar gondolkozni, mert naiv felfogásában azt hiszi, hogy a fő nem javát, hanem kárát akorta, — s erős reménye van ahoz, hogy boldogulni fog. Igazán „difficile est satiram non scribere." S/ivünkön viselvén szegény szülő városunk sorsát, élénk figyelemmel kisérjük az érdemes tanács működését; s bár nem illik „nyugta előtt dicsérni a napot", bátran hajthatnék nyugalomra fejünket s álmodozhatnánk a Gábor- és László-tornyok eltűnéséről, jó ártézi kútról, egészséges, üde ligetről, melyhez nem a kloakákkal versenyező s útnak a legjobb akarat mellett sem nevezhető göröngyös valami, hauem árnyas tiszta fasor vezet, a Sóstónak a városhoz közelébb hozataláról, a városunk forgalmát rendkívül emelő lovas-laktanyáról, pontos kórházi ügykezelésről és több hasonló mesés kérdésről: ha lelkiismeretünk nem parancsolná, hogy köteleségünket a magunk részéről legalább annyiban teljesítsük, hogy elmondjuk véleményünket. A tanácsnak — sajnos — végtelen csekély számú értelmisége bizonynyal érzi a „videant cousules" kötelességét s meggyőződésünk szerint nem rajta fog múlni, ha nem minden történik majd ugy, a mint kellene, hogy városunk érdekei csorbát ne szenvedjenek, sőt inkább polgárságunk javára minden időben előmozdittassanak. Agrikulturális kölcsönök. Régi kérdés a politikában, hogy a nemzetek fönmaradáBát ini biztosithatja jobban: a törvéuyekben biztosiBitott és féltékenyen őrzött jogai-e, vagy pedig nagyfokú anyagi jóléte? Aki szellemeskedni akar, azt válaszolja erre, bogy legjobb a kettő együtt, a modern nemzetgazdasági tanok jelszava azonban ugy szól, akié a föld, a/é a haza. A birtok' a valódi hatalom, 8 enélkül csak írott malaszt marad minden törvényben biztosított jog. Azért minden okos nemzet nemcsak arra törekszik, hogy a földbirtok saját fiainak kezén maradjoo, de arra is, hogy e birtok mentül nagyobb értéket képviseljen, és igy annál nagyobb hatalommal ruházza föl birtokosait. Magyr rországon sokáig nem értették ezt meg. A magyar birtokos osztály hozzá volt szokva a szabadságharcz előtti középkori állapotokhoz, mikor minden betek tetés és minden bölcsesség nélkül lehetett gazdálkodni. A jobbágy megmuokálta a földet ingyen, adót meg nem kellet fizetni — miért törte *olna magát a nemes ember? Talán hogy kiviteli eszközök hiányában a rengeteg sok gabonája a nyakán maradjon és a magtárakban doho8' djék? Mikor aztán az aranyállapotoknak egyszerre vége lett, nagjon kevesen vették észre, hogy az uj viszonyok uj szokásokat, uj irány követését teszik sriikségeesé. Fizetni kellet a munkaerőt, fizetni az adót, szóval komolyan hozzá kellett volna látni, hogy a földbirtok jövedelmezősége ne függjön teljesen a véletlenségtől. Javítani kellett volna a talajt — arra való lett volna a földtehermentesités utján a földbirtokos osztálynak juttatott sok száz millió, de bizony nagyon keveset fordítottak belőle arra az üdvös czélra. Ez volt az egyik óriási hiba. Jött utána egy másik. A szabaddá lett földbirtok után kivetette hálóit a nagy tőke. A bécsi földhitelintézet több száz milliót helyezett el a magyar földbirtokos osztály tagjainál, és ez a pénz ismét nem a földbirtok javítására fordíttatott, hanem legnagyobb részt uzsoraadósságokal fizettek ki belőle. Mtjd később fölállították a magyar földhitelintézetet, mint »hazafi*s« váll a latot, s ez fönnállása ota még ujabb 160 millió forinttal árasztotta el a birtokos osztályt. Ez intézet alapszabályaiban hiába keresuők a?onban azt az igin fontos pontot, mely arról intézkednék, hogy földbirtokos embdr csak bizonyos meghatározott czélra kaphat kölcsönt, miként a kereskedelmi bankok elvül állítják föl, ho^y náluk mind n kölcsönnek egy megkötött üzleten kell alapulnia, s a legvagyonosabb gyárosuak sem adnak pénzt, mig egy benyújtott váltóval be nem bizonyítja, hogy ő azon összeg értékéig a váltó elfogadóképen szereplő nagykereskedőnek már árut adott át. A magjar földhitelintézat azonban legújabban mégis belátta, hogy a (öldbirtokra való kölcsönzésnél egy haza fias intézetnek nem arra kell tekinteni, hogy mentől több tőkét helyezzen el biztos helyre, mert az csak a földbirtok czéltalan eladósitására vezet. Egy hazafias intézetnek számolni kell a nemzet bizonyos gyöngeségeivel, 8 elvül kellett volna már régen fölállítani, hogy első sorbin csakis azoknak ad kölcsönpénzt, akik a birtokokra fölvett pénzüket magába a birtokba fektetik be. Ezt biztosítani is lehetett volna, oly formán, miut ahogy a bankok teszik az épülő félbeu levő fővárosi házakkal: t. i. egyszerre szavazzák meg az egész kölcsönt, de abban az arányban fizetik ki, amint az építés előhiladtával bebizonyul, hogy a pénz csakugyan a kért czélra fordíttatott. A magyar földhitelintézet bár kissé későcskén, de végre mégis rájött, hogy a tőkének a földbirtokkal szemben is van módja bizonyos ellenőrzés gyakorlására, a legu tóbbi közgyűlésén rálépett arra a térre, hogy ezentúl a meghatározott czéllal bíró kölcsönök adására fektesse a fősúlyt. Elhatározta ugyanis, hogy talaj-javítási és vízszabályozási kölcsönöket fog közvetiteui, még pedig a közvetített összeg 8% százalékáért, vagyis minden 800 frt után csak egy forint közvetítési dijat számit fel magának. Kiköti azonban magának, hogy ei ügyletek számára a kormány adó és illeték menetességet biztosítson. Nagy fontosságú újítás ez, üdvözölni lehet érte a magyar földhitelintézet vezérférfi iit. Ha hazafiasságukban odáig mennek, hogy a kölcsönadott tőkék tényleges befektetését biztosítani is fogják — nagy politikai szolgálatot tesznek vele a magyar faj hegemóniájának biztosítására. ÜJD05SÁ00K. Felhívás márczius 15. megünneplésére. Polgártársak! A szabadság, egyenlőség és testvériség ünnepe márczius 15 dike. ' Nemzeti ünneppé avattuk önként e napot 41 év óta. Megünnepeljük most is, mint tettük a múltban, s tenni fogjuk — mig magyar él — örökké, a jövőben. Mindnyájunk szivében él pártkülönbség nélkül a hazaszeretet és vele a szabadság, egyenlőség és testvériség szent imája. Ennek kifejezést adni, márczius 15-éu délután 4 órakor, a szabó-szinben gyülüuk össze, s kővetkező tárgysorozattal ünnepelünk; 1. Megnyitó beszéd: dr. Meskó Lászlótól. 2 Alkalmi dal. Előadja: a helybeli dalárda. 3. Alkalmi költemény. Szavalja a szerző: Porubszky Pál. 4. Ünnepi szónoklat. Tartja: Leffler Sámuel. 5. Záró-dal. Előadja: a helybeli dalárda. A szabadság, egyenlőség és testvériség ezen nemzeti ünnepén nincs köztünk semmi különbség, a város összes lakóit részvételre hivja fel a rendező bizottság. Este 7 órakor a Preisz-féle vendéglőben társasvacsora. Egy teríték 80 kr. Az ünnepély napja közelgett, de Mathilde igen nyugtalannak 8 aggályosnak látszott. — Mi bajod? — kérdezte férje egy et-t'n. — Az utóbbi napokban oly különössé váltál. — Az bosszant, hogy semmi ékszerem nincs; e nélkül pedig igen ssegéuyesntk fogok látszani s inkább szeretném, hogy ne vegyünk részt az estélyen. Természetes virágokat tehetsz föl, — válaszolt rá férje, — ez ebben az időszakban igen pompás s tiz frankért kaphatsz két vagy három pompás rózsát. — Nem; viszouzá a nő — nincs megalázóbb mint szegényes öltözetben gazdag és diszes hölgyek közt mozogni. — Mily élhetetlen vagy, — kiáltott föl a férj ; hiszen elmehetsz barátnéd Forestier asszonyhoz s megkérheted, hogy adja kölcsön ékszerét. Eléggé bizalmas viszonyban állsz vele, hogy ez iránt hozzá fordulhass. — Valóban igaz, erre nem gondoltam. Másnap látogatást tett barátnőjénél s elmodta látogatása czélját. Forestier asszouy elővette ékszerszekrényét, felnyitotta s igy szólt: — Válaszd ki, amelyik neked tetszik. Mathilde egész csapat [karkötőt, gyöngyzsinórt, fülbevalót és lánczot látott maga előtt, egyiket a másik után kivette, hogy felpróbálja, megnézte magát a tükörben, de nem tudott választani s barátnőjétől azt kérdezte, hogy nincsenek e még más ékszerei. Forestier asszony fekete bársony dobozt vett elő a szekrényből, melyben pompás gyémánt nyakék volt. Mathilde szíve dobogott, midőn azt nyakára tette. Azután félénk, vonakodó hangon kérdezte: — Ide kölcsönződ ezt nekem ? — A legnagyobb örömmel. Mathilde hálából megcsókolta barátnőjét, nyakába borult, aztán gyorsan elbúcsúzott s kincsével haza m«nt. Az ünoepély napja elérkezett. Loisel asszony feltűnést keltett a miniszteri ünnepélyen; szebb volt mint a többi mind, diszes, bájoló, mosolygott s az örömtől ngyogott. Az urak mindnyájan csodálattal szemlélték, nevét kérdezték s engedélyét kérték, bogy bemutathassák magukat. A követek attachei mind vele akartak tánczolni. Maga a miniszter is észrevette őt. Mathilde mintegy mámorba esett az örömtől, semmi egyébre nem gon lolt mint a diadalokra, melyeket szépsége aratott 8 elragadtatva hallgdtá a hizelgéseket, melyekkel mindenfelől elhalmozták. Reggel négy óra felé hagyta el az ünnepélyt. Férje éjfél után több más úrral, kiknek nejeik szintén kitűnően mulatták magukat, egy félreeső kis teremben elaludt. Most előkerült s nejére ócika köpenyt adott, mely igen észre vehetőleg elütött a diszes bálöltözéktől. Mathilde ezt azonnal észrevette és gyorsan akart távozni, nehogy a többi hölgyek, kik drága szőrmeköpenyeket viseltek, észFérje visszatartotta. — Várj, — szólt. Meghűtöd magad. Bérkocsit hozok. Mathilde azoaban nsm hallotta amit mondott, hanem lesietett a lépcsőn. Midőn az utczára értek, nem találhattak kocsit. A rakpartra értek, dideregve a hidegtől. Végül egyikére akadtak ama szegényes kocsiknak, melyek csak éjjel járnak, mert nappil nem mutatkozhatnak a városban. A kocsi hazaszállította őket a rue de Mtrtyresbe. Komoran mentek föl a lépcsőn. K,iájuk nézve már vége volt a gyönyörűségnek. Loisel úr arra gondolt, hogy már kora reggel a hivatalba kell mennie; Loiselné asszony még egyszer tükörbe nézett, hogy mé,< egyszer gyönyörködjék saját fényében és pompájában. Egyszerre rémülten kiáltott fel. A gyémánt füsér nem volt a nyakán. Férje kérdezte, mi baja történt. — Eljegyzés. Gróf Zichy Károly, cs. és kir. főhadnagy a 60. számú sorgyalogezredbeu, özv. vásonkeői gr. Z.chy Ottóné, szül. adorjánházi és keresztszeghi gr. Cdáky Gabriella csillagkeresztes hölgy fia, arájával: okolicsnai Okolicsányi Elizzel, okolicsnai Okolicsányi Lajos szabolcimegyei nagybirtokos és neje: szül. okolicsnai Okolicsányi Hermiue leányával Egerben tartotta eljegyzését. — A főispán ő méltósága Koczok József közigazgatási gyakornokot állásában véglegesítette, s a tiszai járás főszolgabirája mellé osztotta be. — Nemesség adományozás. A király Pscherer József bogáti földbirtokosnak és törvényes utódainak a közügyek s kiválóan az agnkultura szolgálatában szerzett kitűnő érdemei elismeréséül a magyar nemességet ado» mányozta. Hogy e magas királyi kitüntetés igazi állampolgári érdemeknek a jutalmazása, azt tudják mindazok, kik vármegyénk közélete és gazdasági viszonyaink fejlődésének jelenségeit figyelemmel kisérték. — A felsó szabolcsi ármentesitó társulat árvédelmi programmját a közlekedésügyi miniszter már jóváhagyta s egyszersmind azon esetre, ha az esetleges árvíz a dombrádi mérőn 8 méterre emelkedik, a társulati nagyobb érdekeltek közül, társulati megbizottakul a következő urak kérettek föl Török József gróf miniszteri biztos által: a zsurk —záhony —győröcskei vonalon dr. Wilner Konrád, a bezdéd—thuzséri vonalon Keresztury István, a komorói határban Szalánczy Bertalan, a f. litkei határban Erős György, a döghei és puszta-rozsályí határban Nozdroviczky György, a veresmarti és kanyári határban Schuszter Ferencz, az óntelek— dombrádi határban Nozdroviczky Jenő, a dombrádi alsó vonalon Vajda János, a halászi vonalon Simák János, az ibrányi vonalon Bleuer Mór, a paszab—berezeli vonaton Gonda Balázs, a gávai vonalon Pethö Antal, Venosellőtól Berczelig a Lónyay-csatornán Diószeghy Pál, Buly és Telek-pusztán Darvas István, a kótaji vonalou Ibrányi Zsigmond, a halász—kemecnei vonalon Mikecz Miklós, a vnimegjer—bogdányi vonalon Szalánczy Ferencz, a kéki vonalon Hajnal Mihály, a demecser-berkeszi vonalon Elek Emil. A töltések árvédelmi munkavezetését a társulati igazgató főmérnök a következőleg osztotta be: Zsurktól Kanyárig Baksqy Bertalan szakasz-mérnök Bezdéd székhelyijei, Kauyártól a berezeli zsilipig Virágh Andor sz. mérnök, halászi kőház gíékhelylyel, Berczeltől Venciellőig a tiszai s onnan a Lónyay-csatornán a kótaji határig Horváth József társ. mérnök, berezeli zsilip-székhelylyel, a kótaji határtól Berkeszig Grósz Benő szakasz mérnök Kemecse székhelylyel. — A felső-tiszavidéki gazdasági egylet a következő figyelmeztetést küldte az egyesület összes tagjaihoz : Egyletünk folyó évi február hó 23 án Nyíregyházán tartott igazgató választmányi gyűlése a folyó 1889. évi előirányzatában 500 frtot vett fel azon czélra, hogy ezen összegből részben már e tavaszon, részben ez év őszén műtrágyákat szerezhessen be s azokkal tagjai által kísérleteket tétessen. A tavaszszal kiosztandó műtrágyák a következők lesznek: kőbányai szárított sertéstrágyák és egy még ezután kiválasztandó műtrágya dohánytermelésnéli kísérletre. A nemes gyümölcsfák ültetésinek terjesztését s ezzel egy uj jövedelmi forrás megalapítását sem msliőzte a választmány s e hasznos intézkedést ez évben is folytatni kívánja s erre is 20o frtot vett fel költségelőirányzatában azon megjegyzéssel, hogy azon t. tagjai, a kik már a múlt évben ilyen ingyen kiosztott gyümölcsiákban részesültek, ez évben esak azon esetben fognak tekintetbe vétetni, a menyiben az újonnan jelentkezők után a beszerzendő készletből még kiosztásra váró fen maradna. Ugy a műtrágyák, mint a gyümlöcsfákbóli részesülbetést a választmány csak személyes jelentkezés 8 azon kötelezettség elvállalása esetén teszi lehetővé, hogy a műtrágyákkal elért eredményről a kisérlettevők indokolt jelentést fognak a választmánynak beterjeszteni. E körülményt midőn a t. egyleti tagjaink szíves tudomására hozzuk, egyúttal figyelmeztetjük arra, hogy egyletünk a trágyák és gyümölcsfák kiosztása bevégeztével egy általános gazdai értekezletet tart, annak megbe* szélése és megállapítása végett, hogy az aratók pálinka illetéki ügyében már a legközelebbi aratás alatt miuő magatartást kövessenek megyénk gazdái. A műtrágyák és gyümölcsfák kiosztásának ideje folyó 1889. évi márczius hó 13 ának délelőtti 9 órája. A pálinka ügybeni Mathilde a rémület miatt alig volt képes felelni. — A gyémánt ékszer nincs meg . . . Forestierné asszony nyakláDCza . . . elveszett. . . . — Lehetetlen 1 kiáltott föl a férj. Keresd. Erre keresgélni kezdett a köpeny, a ruha zsebeiben, de mind hiában. — Tudod bizonyosan, szólt férje, hogy a nyakláncz nálad volt, midőn az estélyről eljöttél ? — Igen, bizonyosan tudem. Kezemmel érintém, midőn az előszobából kijöttünk. — Pedig ha az utczán vesztetted el, az esést hallanunk kellett volni. A kocsiban kellett leejtened. — Az a legvalószínűbb. Megnézted a kocsi számát? — Nem, viszonzá a férj. Rémülten tekintettek egymásra. Tégül Loisel úr igy szólt; — Viszszamegyek az uton. Talán még megtalálom a nyaklánczot az utczán. Elment. Mathilde báli öltözetében maradt ülve a hideg szobában, nem lévén képes vetkőzni és határozni. Két óra felé tért viszsza férje. Nem találta meg az ékszert. Loisel még az na.p reggel a rendőrségre ment, hirdetéseket közöltetett a lapokban, a viszszahozónak szép jutalmat ígérve. Egész nap vártak, hogy valami hirt hallanak. Loisel úr azonban este hazajött minden eredmény nélkül. " — lmod kell barátnődhöz — szólt, — hogy a nyakláncz zárja eltört s az ékszerészhez küldtük javítás végett. Ily módon időt nyerünk. Mathilde ugy tett amint férje mondta. Egy hét lefolyta után minden reményről le kellett mondaniok, hogy az ékszert megkapják. Loisel úr pár nap alatt évekkel látszott öregebbuek, egy napon igy szólt: