Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1889-03-10 / 10. szám
„N Y I B T I D É K". (Másolat.) 455/1889. Ki. sz. Ugocsavármegye törvényhatósága. Tekintetes törvényhatóság! A budapesti Szt-Rókus közkórházban az 1885. évben ápolt Farkas Mózes (Mór) 37 év körüli izraelita, nőtlen lakatos legény, állítólag n.-szőllősön született égvén illetősége hivatalból megállapítandó levén, ez okból az ápolt személyes kihallgatása vált szükségessé. Felkérjük a czimet, hogy nevezett egyént törvényhatósága területén nyomoztatni, ós feltalálás esetén, származási, tartózkodási és illetőségi viszonyai felől körülményesen kihallgattatni, s a kihallgatásról felvett jegyzőkönyvet, esetleg fel nem találás esetén az erről szóló értesítést hozzánk megküldeni szíveskedjék. Nagy-Szőllős, 1889. január hó 24-én. Szentpály, alispán. Szabolcsvár mtgyt alispánjától. 1318. K. 1889. A járási fészolgabi ráknak, Nyíregyháza város polgármesterének, s a községi elöljáróknak. A késmárki kir. járásbíróságnak 2091/88. sz. átiratát alant jegyezve másolatban megfelelő eljárás végett közlöm. Nyíregyházán, 1889. február 5-én. Zoltán János alispán. (Másolat.) 2091/88. ftő sz. Hirdetmény. 1888. évi deczember hó 23-án délelőtt 10 óra tájban találtatott Szepes-Bélán a város és Béla fürdő közötti mezőkön egy ismeretleu, külerős/.ak nyomait mutató férfi hulla, mely következő nap orros-biróilag felbouczoltatván, észleltetett ez alkalommal, hogy a hulla jobb álkapcsa, jobb pofacsontja, nemkülönben a jobb 3, 4, 5, 6 ós 7-ik bordája összetöretett, s így konstatáltatott, hogy ismeretlen férfi idegen kéz által lett életétől megfosztva. A hulla már a bonczoláskor rothadáscak indulván, tovább tartható nem volt, és eltemettetett. A meggyilkolt sovány, közép termetű, 45—50 éves, fejének hátsó része sötétszőke félrövidre vágott hajjal fedett, mely már nagy részben ószbevegyült. A fej teteje a homloktól a fej hátsó részéig körülbelül 10 cztiméternyi szélességben kopasz. Az áll borotvált, csupán körülbelül 3 cztiméternyi hosszú szakáiszőrrel fedett. Bajusza rövid, világos-szőke, a bal szemöldök hiányzik, csupán egy pár világos-szőke szőr vau helyén. A jobb szemöldök szőke. A fej búbján egy régi sebhely. A jobb eltörött állkapocs fogatlan, csupán a bal szemfog ós bal első zápfog van meg. A felső állkapocsban csak az utolsóelőtti jobb őrlő fog találtatik. A hulla ruházata: egy kopott szemellenző nélküli stráfog gyapjú kelméből készült és klottal beszegett sipka, ócska kopott barna színű rövid halina rok kékes szürke kelmével bélelve, a jobb oldalon három fehér porczellán és felső részén egy kúpalakú czingombbal ellátva; világos szürke stráfos még jó állapotban levő mellény, fiuoui gyapjú posztóból, fehér chiffounal bélelve és 6 fekete csontgombbal ellátva. Ugyaníly posztóból mint a mellény, egy pár még jó állapotban levő franczia szabású nadrág, fehér pléh gombokkal ellátva. Egy fehér chift'ou iug és ugyan esak fehér chiflfouból készült egy pár alsó nadrág, utóbbi elrongyolt részein felosztva. Egy keskeny szürkés perkaill kendó (nyakravaló). A hulla mellett feküdt egy ócska vászon-kötény I. K. kivarrt veres betűkkel jelezve, és egy közép nagyságú üres bőrtarisznya. A leirt hulla kilétének megállapithatása czéljából felhivatnak mind azek, kik férfi hozzá tartozójukat vagy ismerősüket hiányolják, ugy szintén, kik a leirt hulla kiléte iránt felvilágosítással szolgálhatnak, miszerint tudomásukat a késmárki kir. járásbíróságnál bejelentsék, s esetleg a hullán talált ruha megszemlélése végett a nevezett bíróságnál személyesen jelentkezzenek; — megkerestetnek továbbá az összes hatóságok, hogy az e hirdetményben leirt férfi-hulla kilétének kinyomozása iránt közreműködni ; a nyomozások eredményét és a náluk netán jelentkező azon személyek neveit és lakását, kik férfi hozzátartozójuk vagy ismerősök eltüuését bejelentetik, — a késmárki kir. járásbírósággal közölni szíveskedjenek. Kelt Késmárkon, a kir. jbiróságnál 1889. évi január 11. •2,989. K. -—iggg Szabolcsvármegyt alispánjától. a járási főszolgabiráfenak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A m. kir. 5-ik honvéd huszár-ezred 4-ik századparancsnokának 159/89 számú megkeresését másolatban A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Egy est királynője. Alautos hivatalnok leánya volt, de azért bájos és életvidám. Hozománya nem lévén, kilátása sem volt arra, hogy gazdag és előkelő férfiúval megismerkedjék, az megértse, megszeresse és nőül vegye. Mathilde tehát belenyugodott sorsába s egyik miniszteri alsóbbrendű tisztviselőhöz ment nőü 1. Szegényes élethez kellett szoknia, de szerencsétlennek érezte magát, mintha le volna alacsonyítva, mert asszonyok közt nincs osztály vagy rangkülönbség, ha bájaik és szépségük a születést és családot pótolja. Vele született gyöngédségük, természetes elegáncziájuk, hajlékony értelmük képezik egyedül való hierarchiájukat s helyezik gyakran a népből való szegény asszonyt a legfinomabb hölgyek sorába. Mathilde folyton szenvedett, mert érzé, hogy ő az élet minden kellemére és élvezetére született. A szegényes lakásban elnyomva érezte magát, a csúnya bútorok és mesztelen falak szemlélése pedig még inkább elkeserítette. Mindezek a dolgok, melyeket az ő helyzetében más nő észre nem vett volna, gyötörte és kínozta őt. A bretagnei vaskos szolgálóleány láttára, ki a háztartásról gondoskodott, bosszantotta. A szőnyegekkel bevont előszobákra gondolt, melyeket keleti kárpitokkal s drága gobelinekkel látnak el s bronce-csillárral világitnak. Két cselédről álmodott, kik a hatalmas kandalló tüze előtt elszunnyadva, puha karos támlányokban pihennek, várva az uraság hazajöttét. Képzelete nagy, drága bútorokat tükrözött vissza, melyen ritka műtárgyak voltak felállítva s bájoson berendezett és illatosított boudoirokat, hol az ember délutáalantjegyezve oly felhívással közlöm, miszerint az elbitangolt lónak feltalálása esetén hozzám rögtön jelentést tegyen. Nyíregyháza, 1889. márczius 8. Zoltán János, alispán. (Másolat.) M. kir. bonvéd huszár ezred 4 ik százada 159. ikt. sz. Tek. alispáni hivatalnak Nyíregyházán. A m. kir. 5. honvéd huszár ezred 4-ik század lóállományába tartozó s eltartás végett kiadva levő 735/818. sz. szolgálati ló folyó hó 2 án dr. Grün Zsiga nagy-kállói lakos vállalkozójától elfutamodott s az azonnali szorgos kere sés daczára még a mai napig sem volt feltalálható. Kérem a tekintetes alispáni hivatalt ezen lónak kézrekeritése iránt a szükséges intézkedéseket megtenni. A ló egy világos pej herélt, homlokán csillag, első jobb láb sarkvánkosbau belül, mindkét hátsó lába csülkben kesely, első jobb lábszáron csontkinövés, 6 éves, 159 cmtr. magas, a nyak baloldalán 828. szám, ^ bélyeg. Csicsery, százados. Városi dolgainkról. (Ma—na.) Sziget a tengerben. Kemény szikláin megtörnek az áradat hullámai, partjain a kikötni akaró hajó nem talál biztos menhelyet, de ha találna is, messze sietne onnan, mert a henlakók, kik magucban, maguknak és magukért élnek, mit sem törődnének értékes és becses szállítmányával. Olyan, mint az ősember, mely látja a tisztító zivatart villámlásával és mennydörgésével, de nem látja be hasznát, csak fél, retteg tőle. Sajátságos helyzete is van ennek a mi városunknak Szabolcsvármegyébeu. Lakosaival, azok nyelvével, vallásával, szokásaival beékelve a vidék középpontjára, munkásságának elszigetelt volta daczára is ki tudta vinni, hogy kicsiny porszemből lassanként a vármegye székhelyévé nőjje ki magát. Igaz, hogy kedvező fekvésén kívül másnak aligha köszönheti ezt a szerencsét, de az is igaz, hogy ezáltal teljesen szembe állott a megye régi, bár kisebb jelentőségű központjával, feszkeivel. A gentry t's a polgárság lassú, de emésztő küzdelméből végre is Nyíregyháza bontakozott ki diadalmasan; de midőu kezébe ragadta a hivatás zászlaját, melyre szellemi és anyagi jólét, folytonos haladás és emelkedés volt jelszóul írva — legalább kellett, hogy ezek legyenek — saját hatalmának s az ahhoz fűzött kötelességeknek súlya a'att tehetetlenül roskadott össze. Mert, aki a hatalom kétélű fegyverével nem tud jól bánni, az nemhogy kivágná a gyógyíthatatlan s több más baj alapjául szolgálható sebet, hanem saját testében okoz kárt, saját vérét ontja hiába Nyíregyháza törzslakóinak hagyományos előítélete, mely még a középrangú művelődéstől is tartózkodó visszavonulásban s az u u kaputos osztály érdemei iránt méltánytalan, vak ellenszenvben válik megtestesült igévé: minden szónál ékesebben magyarázza e tényt, melyet lehetetlenség megnyugvással konstatálnunk. A szellemi arisztokrác/ia képviselői s a műveltségnek vajmi alacsony fokán álló köznép oly merev ellentétben áll egymással, hogy az iparos és kereskedő osztály nem képes áthidalni a kettő közt tátongó mélységet. A mp felénk, azaz hogy inkább gyanús szemmel nézi az intelligenciát, idegenkedik tőle, jött-ment egyedeknek tartja s minden alkalommal igyekszik ellenszenvét ki is mutatni iránta. S miért vau ez ? Mert az intelligencia nem vére a benlakó, mondjuk földművelő osztálynak, nőnként legbizalmasabb em' ereivel beszélget és ismeretes férfiakkal, kiknek figyelmét minden asszony óhajtja. Ha délben a gömbölyű asztalhoz ült, mely kopott kendővel volt terítve s férjét, ki vele szemben ült megpillantá, igy szólt: — Nincs jobb a világon, mint a saját kis otthon, de másrészt a finom ebédekre gondolt, fényes ezüst teritékkel, illatos virágokkal az asztalon, válogatott étkekkel és ritka borokkal, urak és hölgyek diszes társaságában, bókok és hizelgések suttogása közt, melyeket az ember mosolylyal hallgat meg. Mathildenak sem finom öltözetei, sem ékszerei nem voltak, szóval semmije sem volt abból, mi a fényűzéshez tartozik, pedig csak azt szerette, arra érezte magát teremtetve. Kivánata az volt, hogy tessék, keressék s irigyeljék . . . Volt egy gazdag barátnéja, ískolatársnője ; de ezt sohasem akarta látni, mert nagyon is érezte a vagyonkülönbséget kettőjük között s igy gyakran egész nap sírt haragjában, bosszúságában és csalódásában. * * * Egy estén férje örömtől súgárzó arcczal lépett be. Nagy levélhoriték volt kezében. — Valamit hozok számodra! — kiálltott neje felé. Mathilde gyorsau felnyitotta a borítékot s vastag kártyát vett ki abból, melyen e sorok voltak irva: »A miniszter és neje, kérik Loisel urat és asszonyt, hogy január 18-án este a miniszteri palotában tartandó ünnepélyen megjelenni szíveskedjenek.* A helyett azonban, hogy elragadtatva lett volna mint férje várta, bosszúsan dobta a meghívót az asztalra s haragosan igy szólt: — Mit tegyek vele ? — Da, szólt férje, azt hittem, örvendeni fogsz a moghivás fölött. Minden kigondolható nehézséggel meg attól idegen nemcsak hajlamaiban, törekvéseiben, de még származására nézve is, mert Nyíregyháza városának lakói ez ideig nem voltak képesek annyi intelligenciát szolgáltatni a megye székhelyének, a mennyit az, mint törvénykezési, közigazgatási és kulturális központ feltétlenül megkövetel. Igy aztán quasi idegenek kezében van nálunk valamennyi hivatal, tisztség, melyre a bármily szempontból magyarázott magasabb intelligencia qualifikál. És ez természetes, mert e téren — sajnos — végtelen kevés a kínálatunk ama nagy kereslettel szemben, mely hazánk más, már-már túlterhelt vidékeiről kér bebocsáttatást. A nyíregyházi ember nem taníttatja fiát, pedig a legtöbbnek igazán módjában állana; iparosságra se adja: szép sárga lovában tóbb öröme telik, mint a vizsgáról jó bizonyitványnyal érkező fiában. Nem akarom én, hogy mánia legyen benne az iskoláztatás s erőnek erejével tudóst akarjon nevelni belőle: elég nagy már nálunk a szellemi proletárság ahoz, hogy ínséges teugődésével elriaszsza a józan gondolkozásuakat a tudom:iny terebélyes fájától, mely babért ugyan ad némelyeknek, de kenyerejt nem. Hanem azt mégis beláthatná, hogy több hasznot hajtana az magának is, meg fiának is, ha nem vonná el sokszor kedve ellenére az iskolától, sőt ellenkezőleg a meddig teheti s aunak kedve tartja, meghozná részére azt az áldozatot, mely bizonyára hasznosabb gyümölcsöket teremne, mint a tétlenség vagy oktalan gazdálkodás. Innen van aztán, hogy polgártársaink kitűnően értenek ugyan — 70 perczent leszámításával — a földműveléshez, meg a baromtenyésztéshez, hanem annál járatlanabbak a nagy világban, ismereteik fogyatékossága sok vállalatban megköti kezüket, lépten-nyomon kénytelenek érezui annak a csak közepes műveltségnek is a hiányát, mely más városok polgárságának erőt, tekintélyt és hatalmat ad. Csoda-e aztán, hogy itt, a megye székhelyén, inás vidék szülötteinek kell képviselniök az értelmiséget, azoknak, kik elég bátrak és elszántak voltak arra. hogy bona fide városunkban uj hazát keressenek és találjanak ? Es lehet-e rossz néven vennünk, ha városunknak eme legnagyobb részben tiszteletreméltó alakjai, kiket sorsuk arra kényszeritett, hogy nálunk igyekezzenek pótolni elvesztett otthonukat, s kiket most már minden érdekük hozzánk fűz: lehetőleg arra törekednek, hogy városunknak hasznára legyenek s részt kívánnak venni abban a munkában, mely e város dolgait vezeti, érdekeit védelmezi, boldogulására, virágzására alkalmas eszközökkel uj meg uj forrásokat nyit? Tulajdonképen alig képzelhető, hogy a vezetésre, tanácsra, útbaigazításra, kormányzásra bárki is inkább volna hivatva, mint a szélesebb látkörű, gazdag ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező intelligencia. És mégis mi történik nálunk ? Városunk lakossága a helyett, hogy megbecsülné igazán tekintélyes számú értelmiségét, mely nem volt elég okos ahoz, hogy „nas cslovek" legyen, teljesen ignorálja azt s ha emliti is, egykedvűen teszi hozzá: „azok urak, nem törődnek velünk, — minek törődjünk velők mi, a mikor magunk is elvégezhetjük dolgainkat?!" Aláirnók ezt a felfogást, ha önálló, szabad kellett küzdenem, hogy számodra a meghívót kieszközölhessem. Forma szerint verekedtek a meghívókért s én a kevés miniszteri alsóbbrendű tisztviselők egyike vagyok, kik ebben a kegyben részesülte*. Az egész hivatalos világot együtt fogod látni. . . . Mathilde elkeseredett arcczal nézett férjére. — De mit vegyek magamra hogy odamehessek? kérdé. Erra nem gondolt a férj. — Az a ruha, — hebegte — melyet színházba menet fel szoktál venni, azt hiszem, még igen csinos. Elképedve, elh illgatott 8 nem tudta mit mondjon, látva, hogy neje sir. — Ugyan mi a baja? — kérdezte. Mathilde már leküzdte felindulását s könnyeit törölve, nyugodtan felelt: Add a meghívót tiszttársaid egyikének, kinek neje jobban el van látva mint én : nekem nincs illendő ruhám 8 azért nem jelenhetek meg az ünnepélyen. A férj plszomorodott e határozatra 8 igy szólt: — Gondolkozzunk csak nyugodtan, kedves Mathilde. Mennyire van szükséged, egy nem túlságos öltözetre, melyet további alkalmakuál is használh8tuál ? Mathilde pillanatig gondolkozott s gyorsan számítást tett. Azután némi vonakodás után és hangjában némi bizonytalansággal szólt: — Nem mondhatom meg pontosan, de fölteszem, hogy körülbelül 400 frankkal kijöhetek. A férj kissé elh ilaványult, mert nem várt ily nagy összeget. 400 frankot megtakari tott, hogy magának vadászfegyvert vásároljon, minthogy a következő nyáron néhány barátjával a nanterrei síkságra akart menni vadászni. — No jó, szólt, adok neked 400 frankot, de gondoskodjál arról, hogy csinos ruhát kapj.
